Kezdőlap Címkék Fidesz

Címke: fidesz

Nyert a Fidesz, nem kicsit, nagyot

A hét végére lesznek végleges választási eredmények, annyi már most látható, hogy nagyon kaszáltak a kormányzó pártok. Bejutott Mellár Tamás, ami azt mutatja, hogy országosan is működhetett volna a Hódmezővásárhely-effektus.

 

A Fidesz-KDNP 91 egyéni és 42 országos listán szerzett mandátumával 133 képviselőt juttatott az Országgyűlésbe, ez a szavazatok több mint kétharmada, 66,83 százalék.

A második legerősebb párt a Jobbik lett, amelynek összesen egy egyéni mandátumot sikerült megszereznie, listán pedig 25-öt.

Az MSZP-Párbeszéd egyéniben 8, listán 12 mandátumhoz jutott – ezzel éppen hogy megugrotta a 10 százalékos küszöböt.

A DK megelőzte az LMP-t: az előbbi 3 egyéni és 6 listán, az utóbbi pedig 1 egyéni és hét listán bejutott képviselővel rendelkezik.

Ott lesz még az Együtt is az új Országgyűlésben: egy mandátumot sikerült szereznie egyéniben, Budapesten, miként egy független, illetve egy nemzetiségi (német) képviselő is ott lesz a törvényhozásban (ez utóbbit bátran hozzá lehet azonban csapni a Fidesz-KDNP-csapathoz, mivel fideszes politikusról van szó.

A független képviselő egyébként Mellár Tamás. Az, hogy ő  – igaz a legkevesebb szavazati különbséget eredményező legszorosabb versenyben és vidéken – nyerni tudott, a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy  Hódmezővásárhely-effektus megbuktathatta volna a kormányt, ha az ellenzéki pártok országosan ezt a módszert követik.

Budapesten öt helyen veszített az ellenzék az LMP indulása miatt

1

Az eredmények ismertek, a Fidesz országosan hozta a kötelezőt, a baloldali ellenzék egyedül Budapesten és néhány nagy vidéki nagyvárosban tudott labdába rúgni. Budapesten a 18 választókerületből 12-t nyert meg a baloldali ellenzék.

Nyerhetett volna többet is, merthogy öt olyan körzet volt a fővárosban, ahol a Fidesz jelöltje csak nagyon kis előnnyel győzött. Kisebb volt ez az előny, mint ahány százalékot az LMP elért.

Vagyis, magyarul: öt választókerületben segítette az LMP győzelemre a Fideszt. És, tegyük hozzá, ez az öt hely nemcsak a budapesti eredményt rontotta el, hanem ahhoz is hozzájárult, hogy a Fidesznek kétharmada legyen az országgyűlésben.

Nem baj, majd legközelebb. (Ha lesz legközelebb.)

Fidesz-világ Magyarországon

Este hét órára jónéhány mandátum becslés jelent meg a különböző portálokon; ezek mindegyike pontosan azt a bizonytalanságot tükrözte, ami már az előző időszakban is jellemezte az országgyűlési választások végkimenetelére vonatkozó jóslatokat. Tekintettel arra, hogy ma Magyarországon senki nem készít exit-pollos eredménykutatást, azaz nem vállalja a szavazóhelyiségekből kijövő választók megkérdezése alapján készített – általában pontosnak tartott – vizsgálatot, így ezek az este hét órás várakozások sem tűntek megbízhatónak. Vagyis: egy bizonyosság volt az urnák lezárásakor – már amelyiket sikerült lezárni -, mégpedig a teljes bizonytalanság. Pedig ekkor már annyit legalább nagyjából tudhattunk, hogy a választási hajlandóság, országos szinten, hetven százalék körül alakult, de, hogy ez végül kinek kedvezett, nos ebben enyhén szólva is jelentősek voltak az eltérések. A Medián például kényelmes többséget adott a Fidesznek, más, kormányközeli jóslatok, kétharmadot ígértek a kormánypártnak, míg egyes ellenzéki elemzők esélyesnek tartották a Fidesz bukását.

A teljes bizonytalanság mellett annyit még meg lehetett állapítani, hogy a lakosság, a választani akaró emberek, nagyon fontosnak tartották, hogy leadják szavazatukat; ez a nagy választási kedv meglephette a szervezőket; azokon a helyeken, ahol pedig várható volt a tömeges jelenlét, érkezésükre nem voltak felkészülve. A budapesti Bocskai úton például – az egyetemi negyed miatt itt tudhatóan magas átjelentkezésre lehetett számítani, sőt az előzetes regisztráció alapján tudható is volt -, este kilenc óra felé még kétezer ember várta, hogy leadhassa szavazatát. Éppen emiatt nem lehetett nyilvánosságra hozni a már lezárt körzetek már összesített számait, tovább nyújtva ezzel az ideges várakozást. Mindenki az óvatos nyilatkozók gesztusaiból, testbeszédéből akart következtetésekre jutni; vajon juthatott-e párttársaitól, a szavazat számláló bizottságban dolgozó kollégáktól információhoz.

Az eredmények közlése végül, az ígéretek ellenére este fél tíz tájban sem indult el; igaz a szivárgó információk alapján már végleges következtetésekre lehetett eljutni. Elsősorban addig, hogy vidéken szinte földcsuszamlás-szerűen tarolt a Fidesz; az ellenzék – beleértve a Jobbikot is – alig-alig rúgott labdába. Ugyanakkor – így szóltak a fülbe súgott eredmények – Budapestet a baloldal hódította el, visszaállítva ezzel a Demszky-idők állapotát: éles határt húzva a baloldal és a Fidesz közé.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy a Fidesz migrációs politikája tökéletesen működött országosan, csak éppen a fővárosiakat nem tudta megfogni. Súlyosan tévedtek a közvélemény-kutatók, amikor az esetleges magas részvételi arányt az ellenzék előretörésével azonosították; a mozgósítás – vidéken – a Fidesznek sikerült jobban. Lehet keresni – sőt kell is – ennek okait, és persze adódik néhány kapásból – például a nagy kormánypárti médiafölény -, de az a leghelyesebb, ha alapvetően az el nem végzett munkát jelöljük meg. Azt ugyanis tudhattuk, hogy a Fidesz vidéki szervezettsége rendkívül magas, és azt is, hogy a helyi potentátok igyekeztek megfelelni a központi utasításoknak. Ez pedig azt jelentette, hogy a Fidesz félelem keltésével nem tudtak mit kezdeni, de legfőképpen jövőképet nem tudtak nyújtani. A Budapesten túli világban az emberek majdnem százszázalékosan a Fidesz hatása alá kerültek, ami azt jelenti, hogy csak általuk látták biztosítva saját egzisztenciájukat, illetve biztonságos védelmüket a vizionált migrációs hullámmal szemben.

A 2018-as parlamenti választás tökéletesen megmutatta: a töredezett ellenzék nem veheti fel a versenyt Orbánnal. Azért beszélünk most Orbánról, mert ma lényegében ő az egyetlen arca, húzó embere a Fidesznek, de – úgy tűnik – az ő karizmája éppen elegendő ahhoz, hogy a vidék-Magyarország abszolút híveként adózzon neki. Hiába a sok-sok korrupciós ügy, hiába az utóbbi hónapok súlyos lebukásai, hiába az Európai Csalás Elleni Hivatal jelentése, amely egyenesen az Orbán-család közepébe csapott be, az embereket mindez nem érdekelte. Mint ahogy Kósa Lajos súlyos baleksége sem.

 

Marad tehát az Orbán-kormány, amelynek csak a nemzetközi piacok örülnek, mert így legalább nem lesz bizonytalanság itthon, de a nemzetközi politika már annál kevésbé. Az örömtelenségen túl azonban nem tudni, hogy az Európai Unió miként fogja kezelni a vele szemben folyamatosan csatázó magyar vezetést, valóban felgyorsulnak-e azok a folyamatok, amelyek hazánkat a perifériára kényszerítik. Ha ez b is következik, a Fidesz legitimitását senki nem kérdőjelezheti meg, hiába derül ki akár ezerszer is, hogy hamis kampány segítette a pártot, hogy a kormány durván beszállt a kampányba, és hogy olyan választási törvényt dolgozott ki, amely jelentős hátrányba hozza a politikai ellenfelet. Mindez nem számít: érvényes választás volt, magas támogatottsággal, kiemelkedően jelentős részvétellel, és ezzel szemben semmilyen érv nem hat. Folytathatja a Fidesz azt a demokrácia-dúlást, amelyet nyolc éve megkezdett, s noha igyekeztek néhányan felhívni a figyelmet arra, hogy mi várható, ha a választók így döntenek, ennek csak Budapesten lett hatása. Ne feledjük: azt jósolták, hogy a változatlan hatalmi konstrukció veszélybe fogja sodorni az önkormányzatok önállóságát, a maradék média, és még az internet függetlenségét is; tovább fog nőni a Fidesz befolyása városokra, falvakra egyaránt.

És ez nagy valószínűséggel így is lesz. Magyarország tovább fog csúszni az illiberális állam jelentette demokratikus minimum felé. Azt mondták az ellenzéki pártok képviselői: a választó bölcs, tudja, hogy kire kell szavaznia, és korrigálni fogja az hibáikat. Hát nem korrigálta. Inkább elvette a bizalmát, elvette a hitét, hogy képes erős kézzel vezetni az országot. Mondhatjuk persze erre azt: butaság a választó bölcsességében bízni – egyébként az -, de ez nem pótolja a szembenézést, a szembenézést a hibákkal és a valós helyzettel.

Nem akarjuk hosszan taglalni azokat ballépéseket, amelyeket az ellenzék az elmúlt nyolc évben elkövetett, már csak azért sem, mert minden a szemünk előtt zajlott. És nagyon valószínű, hogy az elvesztett választás súlyos következményekkel jár majd az egész oldalra. Azt gondoljuk, hogy a Jobbik sem marad érintetlen, még akkor sem, ha eredménye valamelyest meghaladja a négy évvel ezelőttit. De az a temérdek pénz, energia, amely belefolyt a párt kampányába nem hozta meg a várt eredményt; az sem kizárt, hogy ezek után Simicska Lajos kiszáll mögüle. Ez pedig veszély jelentene a médiájára is. Ami pedig a baloldal pártjait illeti: aligha tévedünk, ha azt jósoljuk, egymás vádolásával lesznek elfoglalva. Az egymás vádolása egyben a belső viták felszikrázását is jelenti; újra indul, megint elölről a bomlás, és sehol nem látszik egyelőre az építkezés.

Az világosan kirajzolódik mindenesetre, hogy a fragmentált ellenzéknek négy év múlva sem lesz esélye Orbánnal szemben.  Budapest szembenállása kevés lesz ahhoz, hogy elindulhasson valami új, egy olyan építkezés, amely országosan is hitelessé teszi az ellenzéket, illetve hitelteleníti a kormánypártokat. Itt marad feltáratlanul és megtorlatlanul a sok-sok korrupciós ügy, sőt: Orbán elkezdheti bedarálni mindazokat, akik szembe mentek vele.

A 2018-as országgyűlési választások sokkolóan hatottak mindazokra, akik reménykedtek a kormányváltásban. A sokkot egyhamar nem fogják kiheverni – ha egyáltalán kiheverik – a vesztes pártok, de a változásban reménykedő választók sem. Nem egy választást veszítettek el, annál sokkal többet.

Látni, érezni fogjuk.

Orbán Viktor őszödi beszéde: Na ugye, hogy na ugye!

 (PRO DOMO! Kétharmados, kétharmad közeli, vagy jelentős Fidesz győzelem esetére!!!)

Tudtam, hogy erősek vagyunk és győzni fogunk. Megérte az áldozat, amit a magyar emberek hoztak értünk. Hiába esküdtek a vesztünkre ádáz hatalmak, mi tudtuk, hogy egy életen át kell küzdenünk. Nem tudtak legyőzni bennünket. Hiába támadtak ránk Soros fizetett zsoldosai, a magyar embereket nem tudták térdre kényszeríteni.

A magyar emberek döntöttek: nem a brüsszeli bürokraták, vagy, teszem azt, az ENSZ. Magyarország polgárai a magyar jövőre szavaztak. Arra, hogy Kósa Lajos ne csak egy csengeri háztartásbelivel üzleteljen, de az ország más régióiban élők is részesülhessenek befektetési tapasztalatainak végtelen tárházából. A magyar emberek ma úgy döntöttek, hogy legyen világosság, vagyis, a vejem, Tiborcz István, a jövőben még több tendert nyerjen el. És hogy Mészáros Lőrinc, a mostaninál is több hotelt, földet, gyárat, lapkiadót vásároljon.

Magamat most szerénységből csak annyit: a mostani választás is megerősített abban a hitemben, hogy jó úton járunk. Ígérhetem minden, hazánk sorsáért aggódó polgárnak, hogy még a mostaninál is több stadiont építünk, és ha lesz rá igény, a felcsúti kisvasutat meghosszabbítjuk Bicskéig. Ha nem lesz rá igény, akkor Lovasberényig.

A választások előtt azt mondtuk, hogy nem engedünk a nemzetközi – mondjuk így: internacionalista – nyomásnak, és nem leszünk bevándorlóország. (Bármit is jelentsen ez.) Nem engedjük, hogy az ENSZ, Brüsszel, vagy éppen a most vereséget szenvedett Soros zsoldjában álló magyarországi ellenzék idegeneket telepítsen be az országba.

Hogy ki az idegen, azt mi mondjuk meg. Vagyis, a letelepedési kötvényprogram folytatódik, és a jövőben igyekszünk az ország számára a mostaninál is előnytelenebb, hazánk függőségét még a mostaninál is jobban növelő szerződéseket kötni. Ugyanezt mondhatom el a Paks II beruházásról is, amelyről mindenki tudja,, hogy a jelenlegi formájában csak az oroszoknak jó.

Végezetül, köszönöm a magyar embereknek, hogy a mostani választási eredménnyel lehetővé teszik a számunkra, hogy mindent ugyanúgy folytassunk, mint eddig. Ígérjük, hogy méltók leszünk a bizalomra. S bár Semjén Zsolttal még nem volt alkalmam beszélni – a győzelem perceiben ő az övéivel ünnepel -, a magyar emberek biztosak lehetnek abban, hogy minden körülmények között számíthatnak rá. Ha kell, jövőre is elmegy vadászni Svédországba, s amennyiben igény mutatkozik rá, nem csak rénszarvast, de jegesmedvét, vagy más, kihalófélben lévő állatot is hajlandó lesz elejteni.

Hajráf Magyarország, hajráf magyarok!

Orbán Viktor őszödi beszéde: megcselekedtük, amit megköveteltünk a hazától

PRO DOMO!!! választási vereség, vagy vereséggel felérő kisarányú győzelem esetére

Magyarország elesett. Hiába küzdöttek a legjobbjaink, az idegen zsoldból fegyverkező túlerő legyűrte a hazafiakat.

És akkor mi most elmegyünk. Emelt fővel távozunk, mert megcselekedtük, amit megköveteltünk a hazától. Ugye, emlékeztek még arra, mit mondtam, amikor 2002-ben vereséget szenvedtünk? Hogy a haza nem lehet ellenzékben.

Nem is ragoznám tovább, de van néhány dolog, amit muszáj elmondanom a magyar embereknek. Hogy bár legyűrt bennünket a túlerő, nem adjuk fel. Amint lehet, visszajövünk. És ha a migránsozás nem volt elég, akkor majd mással fogunk riogatni benneteket. Ha már tele van a hócipőtök a sorosozással, akkor keresünk nektek másik mumust.

Mert ellenség kell, anélkül nekem nem megy. Ismertek engem, tudjátok, hogy milyen vagyok. Olyan ember, aki háborúban megfelel, békében alkalmatlan.

Nekem, nekünk, háború kell. És persze sok pénz, mert anélkül nincs háború. Meg ellenség. Mert anélkül is lehet csatázni, de ebben az esetben bolondokházában végezheti az ember.

A magyar embereket most megfosztották attól, hogy Semjén Zsolt barátom a jövőben folytathassa svédországi vadászkalandjait. Hogy Kósa Lajos egy általa csengeri háztartásbelinek nevezett nővel üzleteljen, és attól is, hogy a vejem, Tiborcz István tovább növelje a vagyonát.

Mészáros Lőrinc barátomról most nem is beszélve. Ezek az emberek most mind csalódottak, mert nem voltatok elegen, akik bíztatok volna bennük.

Tudom, hogy sokan azt gondolják rólunk, hogy szétloptuk az országot. Még rigmus is született erről: „Aki nem lop egyszerre, nem kap rétet estére”.

Nem tudok ere mit mondani. Talán csak annyit ajánlanék Magyarország figyelmébe, hogy még mindig jobb, ha rendes, tisztességes magyar emberek lopnak, mintha mindenféle idegenek tennék ugyanezt.

Most búcsúzom tőletek, de még találkozunk.

Hajráf Magyarország, hajráf magyarok!

A Klubrádió Magyarország legnagyobb agórája

„Fogalmam sincs, hogy a miniszterelnök mit gondol a cigányokról, a zsidókról, a melegekről, szerbekről, szlovákokról, románokról. Még Sorossal, Brüsszellel, az ENSZ-szel kapcsolatban sem tudom, mit gondol, csak azt, hogy mit beszél róluk. Ha éppen olyat kell mondani, hogy bárkit, akár a pirézeket, meg kell vetni, akkor azt mondja” – ezt nyilatkozza Arató András, a Klubrádió elnöke a Független Hírügynökségnek. A Klubrádió most 2021-ig biztosan rendelkezik frekvenciával, de gazdasági léte folyamatosan bizonytalan, mivel Magyarországon nem létezik reklámpiac, csak a csókosok jutnak ilyen bevételekhez. Pedig, állítja az elnök, a csatornát hetente ötszázezer ember hallgatja és kommentálja, így nyugodtan elmondható, hogy ez az ország legnagyobb agórája.

 

Mit vársz?

Mitől?

Szerinted?

Hát, gondolom a választástól.

Így igaz.

Nézd, vannak realitások. Magyarország vizsgázik. 2014-ben is vizsgázott, akkor megbukott. 2010-re még lehet kifogást, felmentő okokat találni, de azért az is egy bukás közeli állapot volt.

Mert?

Mert az ország már korábban kipróbálta az Orbán-kormányzás természetét, és abból nagyjából látni lehetett egy újabb Fidesz-győzelem következményeit. Aztán ezt meg is tapasztalhattuk, ezért állítom, hogy ’14-ben a választóközönség megbukott a vizsgán.

Milyen értelemben?

Azt gondolom, hogy egy felnőtt, jobb sorsra érdemes ország, nem választ magának ilyen vezetőket. Bizonyára emlékszel rá, hogy 2011-13 között nagyon sok uniós vezetővel találkoztam, rengeteg interjút adtam, és sokan elmondták nekem: ők nem a magyar népre, hanem a magyar kormányra haragszanak. És azt is elmondták, hogy megváltozik a magyar választópolgárok megítélése, ha a tapasztalatok ellenére újra megválasztja rezsimet. Ez az ország azonban mindent elfogadott, többek között azt is, hogy szűkítették a választójog szabadságát. Ma már azt mondják nekünk, vagy a „centrális erőteret” választod, vagy adhatod a voksodat az erősen fragmentált ellenzékre, a szélsőjobbtól a szélsőbalig egy kupacban. Utóbbi esetben persze hazaáruló vagy. Ahol szabad és arányos választás van, ott nem kényszerítik bele a polgárt egy lehetetlen döntésbe. Márpedig az egyfordulós választás ezt kényszeríti arra a választóra, aki nem vágyik a NER folytatására. Demokrata pedig aligha adja a voksát szélsőjobboldali jelöltre. A nálunk alkalmazott egyfordulós szisztéma kizárja, hogy a választók szabadon kifejezzék akaratukat.

Azt gondolnám, hogy már bőven elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy a Fidesz választási rendszere, a manipulációk, átforduljanak az ellentettjébe, vagyis az általa kitervelt rendszer elkezdjen ellen dolgozni, ám ez még sem következett be. Szerinted miért nem?

Mi az, hogy ellene? Azon kívül, hogy utálják ezt a rendszert, meg a tolvaj társaságot, egy zsidókat listázni akaró, gárdát vonultató alakulattal miféle közösséget vállalhat egy szekularizált európai államra vágyó demokrata? Az a közös, hogy ami van, azt le kell váltani? Ez Sophie választására emlékeztet.

De miért kevés, amikor mindegyik azt mondja, hogy le kell váltani.

Igen, azt mondja, de egyébként meg öt százalék kell ahhoz, hogy bejusson valaki a parlamentbe, ahhoz pedig az egyszerű többség is elegendő, hogy valaki az egyéni választó körzetében nyerjen.  A Fideszt megelőző időkben, a kétfordulós rendszerben, volt alternatíva, nem kellett koalíciót kötniük a teljesen különbözőknek, és a másodikban is csak a hasonlók értékrendet követőek kötöttek szövetséget. Orbán is annak köszönhette az első miniszterelnökségét, hogy Torgyán nyolcvanhárom helyen visszaléptette a jelöltjeit.  Ha 1998-ban egyfordulós a választás, akkor nincs Orbán-kormány. Nekem viszonylag könnyű a helyzetem, itt Budapesten. De, ha egy olyan helyen laknék, ahol a Jobbikra kellene szavaznom ahhoz, hogy megszabaduljunk Orbántól, az elfogadhatatlan a számomra. Jobbik semmit és senkit nem vont vissza az első éveinek szélsőségességéből, ahogy ők becézték, nemzeti radikalizmusából. Ebből az következik, hogy nem változtak a nézeteik, csak most hallgatnak róluk.

Mi az, amit nem vett át a Fidesz a Jobbik szélsőséges nézeteiből?

Lehetséges, de a Fidesz számára, fennállása óta, minden ideológia pusztán hatalomtechnikai eszköz. A liberalizmus is az volt, a nemzeti konzervatívizmus is, és most a neohorthysta, neofasiszta gondolatok is. Ha holnap a Világ proletárjai egyesüljetek  szlogennel lehetne nyerni, akkor azt vallaná.

Magyarul egy kifejezett hatalomtechnikusnak tartod a Fideszt.

Ennél azért egy picit súlyosabb a helyzet, bár fogalmam sincs, hogy a miniszterelnök mit gondol a cigányokról, a zsidókról, a melegekről, szerbekről, szlovákokról, románokról. Még Sorossal, Brüsszellel, az ENSZ-szel kapcsolatban sem tudom, mit gondol, csak azt, hogy mit beszél róluk. Ha éppen olyat kell mondani, hogy bárkit, akár a pirézeket, meg kell vetni, akkor azt mondja. Vitában állok néhány emberrel, barátaimmal arról, hogy ez a Soros-plakát kampány antiszemita-e vagy sem. Önmagában természetesen nem az, hiszen nem szerepel például a zsidó szó rajta. Ez olyan, mint az olaj: önmagában nem ég, de ha tűzre öntik, akkor annál inkább. Miskolcon sem mondta Orbán, hogy neki a cigányokkal problémája van, csak éppen úgy fogalmazott, hogy azok, akiknek baja van velük, értsék úgy, ahogyan szeretnék. Legitimálja a gyűlöletet. A miniszterelnök nem problémát kezelt, hanem koncot vetett a vérszomjasaknak.

Neked személyesen is harcokkal telítetten teltek el a fideszes évek, és azon kevesek közé tartozol, aki sikerrel vívta meg ezt a harcot, hiszen a Klubrádió él és létezik, pedig megpróbálták ellehetetleníteni.  Orbánt ismerve, akinél nem létezik a vereség fogalma, újabb győzelme esetén, ismét nekifut benneteket ellehetetleníteni?

Először is: nem látom a jövőt. Ezt a kérdést 2014-ben is feltették nekem, de akkor sem, most sem foglalkozom ezzel. Nem foglalkozom azzal, hogy mi történik, ha így alakul, vagy ha úgy alakul. Azért van meg ez a rádió már nyolc éve, mert mindig azt gondoltam, hogy a nagy dolgokkal kell foglalkozni, a kicsiket meg intézni. Ebben az értelemben a Klubrádió kis dolog. Az események két szálon futottak: az egyik maga a frekvencia, azaz a megszólaláshoz való jog, a másik pedig a gazdaság, a fenntartás anyagi fedezetének megteremtése.  Az a szál, hogy ne legyen frekvenciánk, 2014-re lezárult; akkor végre megkaptuk a frekvenciát, nyolc bírósági ítéletet követően. De a frekvencia engedély véges jószág, hét plusz öt évre szól. Ez tehát nem olyan, mint egy újság, amely, ha van pénzed, addig adod ki, ameddig akarod. Legalábbis eddig így volt.

A Népszabadság példája nem ezt mutatja.

A Népszabadságot gazdasági eszközökkel szüntették meg, nem adminisztratív úton. De ez egy másik történet. Csak annyit akartam mondani, hogy ha van egy lap, amelynek következetes és kitartó tulajdonosa van, azt a hatalom nem tudja bezárni. A rádiónkra akkor tettek erre kísérletet, amikor elkezdődött egy hétéves időszak. A történet ismert; egy hosszú pereskedés után kimondatott, hogy jár nekünk a műsorszolgáltatás joga. Ráadásul az a közösségi frekvencia a jussunk, amelyet korábban törvénytelenül, jogsértéssel nem adtak át, s amely után nem kell ötvenötmillió plusz áfafrekvencia díjat fizetnünk. A szerződést a bíróság kényszerítette ki, és így jutottunk k hozzá ehhez a frekvenciához, 2014-ben. Ez most hét évre a mienk, és a törvény szerint egyszer öt évre meg is lehet hosszabbítani.  Korábban elég volt bejelenteni az addigi frekvencia használónak, hogy folytatni akarja a munkát, és oda kellett neki adni. Most azonban megváltozatták a törvényt, a Médiatanácsnak módja megtagadni a második periódust indoklás nélkül, magyarul elvenni a megszólalás lehetőségét. Ahogy tette ezt a Class FM esetében.  A mi hét évünk 2021-ben jár le, nem tudjuk, hogy mi fog történni azután.

Ma már olyan kockázat nincs, hogy anyagilag ellehetetlenül a rádió?

Hogyne lenne. A reklámpiac – bár itt a piac szó használatának helyessége erősen kérdéses – legnagyobb szereplője a magyar állam, annak intézményei és vállalatai. Ezek igen nagyvonalúan költik az állampolgárok adóforintjait – kizárólag a lakájmédiában. Ezért nekünk folyamatosan szükségünk van a közönségünk támogatására. Most éppen félévenkénti gyűjtési akció harmadik hetében járunk, nagyjából ötven millió forint gyűlt össze, ami újra fantasztikus, ám ezzel igen nehezen működünk el szeptemberig. Amikor kezdődik egy-egy gyűjtés, sohasem tudhatom, mennyi gyűlik össze. Ez egy félévenként ismétlődő súlyos stressz-helyzet.

Abból van anyagi hátránya a Klubrádiónak, hogy a vidéki frekvenciáit elvették?

Abból ma nincsen, mert nincs tisztességes reklámpiac. Ha Magyarországon a reklámpiac nem úgy nézne ki, hogy kizárólag a csókosoknak, sógoroknak, és családtagoknak szállít reklámot az összes állami vállalat, amely gyakorlatot a magánvállalkozások jelentős része félelemből, vagy akár meggyőződésből követ, és a vásárlók a hallgatottságot, nézettséget, olvasottságot tekintenék döntéseik alapvető tényezőjének, akkor a Klubrádió nyereséges vállalkozás lenne.

Arra gondoltam, hogy a vidéki hallgatók így kimaradnak a gyűjtésből.

Azért a vidéki hálózat fenntartása nem volt olcsó dolog. Sok vidéki hallgatónk van az internetnek köszönhetően, és közülük is számosan támogatnak minket.

Mondhatjuk tehát, hogy a Klubrádió alapvetően fővárosi csatorna. Mennyire van jelen a budapestiek életében a hangotok?

Akinek politikai érdeklődése van, az tud a Klubrádióról. Napi kétszázezer ember hallgatja abból a hárommillióból, akit elérünk. Ez egy nagyon magas szám. Ötszázezerre becsülhető azok száma, akik rendszeresen, hetente legalább néhányszor fogyasztói a műsorainknak.

Azt mondod, ha a Klubrádión múlna, már vasárnap nem lenne Orbán-kormány?

Azt nem tudom. Ha a vágyaimról beszélünk, akkor bevallom, hogy én nagyon nem szeretem ezt a rendszert, amiben élünk. Ha normális országban élnénk, akkor mindenhol kiegyensúlyozott lenne a tájékoztatás. A média alapvetően ellenzéki, ami nem azt jelenti, hogy valamelyik ellenzéki politikai entitáshoz tartozik, hanem hogy kritizálja, kontrollálja az aktuális kormányt. A média a fékek és ellensúlyok körébe tartozik.

Azért ötszázezer ember megszólalásaiból lehet némi következtetéseket is levonni. Te például ezek alapján mit gondolsz?

A megszólalók egy sokkal szűkebb körből kerülnek, de nyugodtan mondhatom, hogy ha csak a mi hallgatóink választanának, az összes demokratikus ellenzéki párt megkapná az öt százalékot, és akkor egy, az 1990-eshez hasonlítható demokratikus parlament alakulna ki.

Változik a koncepció, függően attól, hogy mi történik a választásokon?

Mit értesz koncepció alatt? Ha azt, hogy az értékrendje, amit talán a demokratikus szóval lehetne leírni, változik-e, akkor az biztosan nem. Ehhez a rádiót működtető embereknek kellene megváltozniuk, ami például már 2010-ben, 2014-ben sem változott meg. Nem is fog Az meg természetes, hogy mindig meg kell újulni, frissülni kell, függetlenül attól, hogy mik a választási eredmények.

Tehát megmaradtok politikai rádiónak.

Én most sem definiálnám politikai rádiónak, mivel a műsorainknak az egyharmada az, ami politikával foglalkozik.

Az arcát, karakterét mégis a politika határozza meg a Klubrádiónak, nem?

A határozott értékrend. Úgy gondolom, hogy ma a Klubrádió Magyarország legnagyobb agórája. Egy agórán nem csak arról beszélnek, hogy melyik képviselő mit lopott, vagy milyen háziállatot lőtt le, hanem egy csomó mindenről.  Ha nem így lenne, unalmassá válnánk. Rendkívül hallgatott például az Ötös műsorsávunk, ami messze nem politikai tartalmú.

Volt olyan, hogy féltél?

Igen. Egyszer beúsztam kétszáz méterre a tengerbe, és a hullámok, amikor kifelé akartam jönni, befelé vittek. Akkor nem érzetem jól magam, bevallom, még féltem is.

És ezek a mostani hullámok merre visznek?

Mondtam: a jövőt nem látom. Csinálom azt, amiről azt gondolom, hogy a dolgom, aztán meglátjuk, hogy az élet merre visz. Egy biztos: amit mi itt csinálunk, immár tizenhét éve, annak szerepe van Magyarországon, függetlenül attól, hogy milyen arányban van a narancs az almával szemben. Ha úgy hozza az élet, akkor a következő húsz évben még ezt a Klubrádiót piszkálgatom tovább.

A Fidesz 17 pillanata – 17. A G-nap – amikor Simicska azt mondta Orbánra

„Ott amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végiggondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing”.

2017. december 3-án nyilatkozta ezt Simicska Lajos az RTL Klubnak, amikor a nevezetes G-naphoz vezető előzményekről kérdezték. A 2015. február 6-ig gyakorlatilag „rejtőzködő életmódot” folytató, a sajtó számára elérhetetlen Simicska ugyan a nevezetes G- nap után – amikor Orbán Viktort nemes egyszerűséggel gecinek nevezte – sem vált médiasztárrá, ám ettől kezdve időnként nyilatkozott a sajtónak.

A 2015. február 6-i nap is úgy kezdődött, mint az összes többi péntek, ám kora délutántól felgyorsultak az események.

Kiderült, hogy Simicska Lajos médiabirodalmának több vezetője felmondott – a Magyar Nemzet és annak online változata, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió egyszerre jelentették be távozásukat. Távozott posztjáról Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Tv elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az mno.hu főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Tv vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

Az egy ideje Veszprémben élő, ám a történtek hírére azonnal Budapestre induló Simicska Lajos útközben nyilatkozott a sajtónak: „Bemegyek a szerkesztőségbe, és mindenkit kibaszok. Kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni. Orbán egy geci”.

A közvéleményt váratlanul érte a hír, ám a jól értesültek már egy ideje tudták, hogy az oroszellenességéről ismert Simicskát egyre jobban bosszantja, hogy Orbán Viktor közeledik Putyinékhoz. A barátok közötti viszony akkor romlott meg végérvényesen (?), amikor a miniszterelnök nem sokkal a 2014-es választási győzelem után elmondta Simicskának, hogy miképp fogja lebontani a jogállamot, korlátozni a sajtó szabadságát. Simicska azt mondta erről a találkozásról, hogy

amikor Orbán kifejtette neki, mit akar, azt gondolta magában: Ez nem biztos, hogy normális.

Két férfi, akik mindent tudnak egymásról. Együtt indultak, ugyanabból a kollégiumi szobából, ott tervezték, hogy egyszer majd minden az övék lesz. Az övék és a rokonaiké. Simicska volt az ész, ő építette fel a rendszert, amit Orbán működtetett. Simicska megteremtette Orbánt, aki cserébe „megengedte”, hogy barátja megszedje magát.

A rendszer működött, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével megfújt milliók – köztartozásos Fidesz-közeli cégek eladása – csak amatőr ujjgyakorlatok voltak a későbbiekhez képest.

A G-nap óta eltelt három év alapvetően háborúskodással telt. Mindkét csatázó fél adott és kapott is sebeket.

Simicska számára az elmúlt három év elsősorban üzletileg bizonyult fájdalmasnak.

Nem mintha féltenünk kellene, mert bizonyára maradt még a milliárdjaiból, de tény, hogy birodalmának zászlóshajóját, az egykor közbeszerzési ügyekben verhetetlen Közgépet teljesen kiszorították a pályázatokból, és ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítették. Simicska emberei sem jártak jobban – őket módszeresen eltávolították a kormányhoz közeli állásokból – a NAV-tól az MVM-től, vagy éppen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől.

Simicska Lajos egy ideje hátramenetben van, sorra veszíti el a csatákat, különösen a hirdetési piacon lévő hadállásainak vesztesége érintheti érzékenyen. De a háborúnak ez csak az egyik oldala. Simicska ugyanis minden titkok tudója – nem kizárt, hogy az ő köreiből szivárogtatták a sajtónak az elmúlt hetek szőnyegbombázásához szükséges muníciót. Ha ez igaz, márpedig a legtöbb kínos ügy az ő lapjaiban jelent meg, akkor elmondható, hogy alaposan megszórta Orbán hadállásait. Gondoljunk csak az Elios-ügyre, Kósa Lajos ezerháromszázmilliárd forintos kalandjára, vagy éppen Semjén Zsolt svédországi vadászatainak megszellőztetésére. Sokan találgatták, hogy mikor dobja le Simicska Orbánra az atombombát – a legtöbben a miniszterelnök állítólagos svájci bankszámláinak másolatát várták -, ám erre mindezidáig nem került sor.

És most már várhatóan nem is fog sor kerülni. A választás után – bármi is legyen az eredmény – nem lenne értelme. Különös tekintettel arra a tényre, hogy amivel Simicska Orbánt vádolhatja, abban vélhetően ő maga is sáros.

A sorozat két utolsó része itt olvasható.

A Klubrádió hányattatása

Matolcsy, aki tud élni

 

Ellenzéki szavazók kontra Fidesz

0

Az elmúlt napokban többen is kerestek, hogy mondjak „valamit” az országgyűlési választás várható kapcsán. Mi lesz? Higgyenek-e a közvélemény-kutatásoknak? Tényleg kétharmada lesz-e a Fidesznek? Ki az esélyes jelölt? Magas részvétel esetén legyőzhető-e a Fidesz? A fenti kérdések megválaszolása egy-egy egyetemi óra hosszúságú választ kíván, de egy-két gondolattal szeretnék hozzájárulni a döntés meghozatalához. Szabó Andrea választási szakértő elemzése:

  1. Mit csináljon az, aki a Fidesz győzelmét szeretné?

Ez a legkönnyebb kérdés. Menjen el szavazni, és mindkét szavazatával támogassa a Fideszt és annak egyéni jelöltjét. Itt rögtön érdemes megjegyezni, hogy minden belföldi választópolgárnak két szavazata van. Egyéni választókerületi jelöltre, és országos pártlistákra lehet voksolni. Ez így volt 1990 óta minden választáson, elvileg megtanulhatták a választópolgárok. (a tények kedvéért szögezzük le, hogy 2014 előtt megyei és nem országos listákra történt a szavazás).

A 2014 óta alkalmazott választási szisztéma az egyéni képviselőjelöltekre leadott szavazatot felülreprezentálja, nagyobb értéket ad neki. A következetes, nagy arányú, egy irányba leadott egyéni szavazat – lásd Fidesz – szinte bizonyosan győzelemhez vezet.

A Fidesz-támogatók tehát egyszerű helyzetben vannak. Ha mind elmennek – és efelelől semmiféle kétségem sincs, el fognak menni, darabra – kétharmados győzelmet hozhatnak a kormányzópártnak. 2010-ben 2 706 292 fő szavazott a kormánypártra. Úgy vélem, hogy ebben az évben is nagyságrendileg hasonló szavazatuk lesz az országos listán. Mindez azt jelentheti, hogy a Fidesz 2014-ben tapasztalt szavazatvesztése megállhat, sőt bővülhet a szavazói száma.

Ez az állítás rögtön átvezet a második fontos kérdéshez.

  1. Mi a helyzet a részvételi fétissel?

Az alábbi ábra mutatja, hogy 1990 óta hogyan nézett ki a részvétel a választások első fordulójában, illetve 2014-ben. A legalacsonyabb részvétel 1998-ban, a legmagasabb 4 év múlva, 2002-ben volt.

Lényegében e két választás tapasztalatai alapján egy olyan axióma rögzült a közbeszédben, és nem kis részben a szakmában is, hogy minél alacsonyabb a részvétel, az annál inkább a regnáló kormányzópártnak, és minél magasabb, az pedig inkább az ellenzéknek kedvez. Az alacsony részvétel esetén ugyanis az elkötelezett szavazók biztos részvétele kész, győzelmi helyzetet teremt, míg a magas részvétel során olyan szavazói rétegek vonódnak be, akik a hatalommal szemben fogalmazzák meg identitásukat. Ezt a feltételezést elsősorban a 2002-es választás erősítette meg. Akkor olyan, leginkább vidéki, kistelepülésen élő, alacsony iskolázottságú szavazók jelentek meg az urnáknál, akik felborították a közvélemény-kutatók által sorra előre jelzett nagy arányú Fidesz győzelmet. Az ún. „elhallgatási spirál” klasszikus eseteként tekintünk erre a választásra.

A Medián e héten megjelent és óriási vihart kavaró kutatási eredménye azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy tévedés lehet ez a 16 éve állandó toposzként hangoztatott álláspont. Kutatásuk szerint ugyanis valóban megjelentek a várt, vidéki, alacsony iskolázottságú szavazók, megemelkedett a részvételi hajlandóság, ami azonban nem az ellenzéknek, hanem egyértelműen a Fidesznek kedvezett. A „migránsoktól” való félelem, a Védjük meg Magyarországot! propaganda úgy tűnik igen erősen hatott az itt élő lakosságra. Kaptak ráadásul Erzsébet-utalványt, rezsicsökkentést, nyugdíjemelést, az elmúlt években némi közmunkát, azaz a jövedelmi helyzetük kétségtelenül javult az utóbbi 2–3 évben.

Megdőlni látszik tehát egy axióma. Ha a Mediánnak igaza van – tegyük hozzá, hogy más adatfelvétel ilyen határozottan nem jelezte ezt a váratlan, egy irányba dőlő részvételnövekedést –, akkor 2002-ben a magas részvétel nem a hatalommal szembeni identitásból adódott, hanem a Kövér „köteles”-beszéde kapcsán mesterségesen kialakított médiahelyzetnek, valamint – és erről nagyon kevés szó esett az idei kampányt elemző kollégák írásaiban – a „23 millió román munkavállaló” beözönlésétől való félelemkeltésnek. Félelemkeltés 2002-ben, félelemkeltés 2018-ban. Hatékony eszköz annak, aki használja.

Mindezeken túlmenően a választási rendszer úgy van kitalálva, hogy kb. 65 százalékos részvételig minden mechanizmus az erős, egy irányba mozduló szavazói tömbnek, jelen esetben a Fidesznek segítsen (győzteskompenzáció, külhoni magyar szavazók levélszavazatai, körzetek átrajzolása, médiafölény, korlátlan anyagi lehetőségek). 65 és 70 százalék között a Medián adatai alapján úgy tűnik, hogy olyan szavazók mozdulnak meg, akik a Fideszt segítik. És mi van 70 százalék felett? A válasz az, hogy nem tudjuk. Jelenleg egyetlen kutatás sem utal ilyen magas részvételi potenciálra. Vélelmezhető azonban, hogy 70–72 százalék felett valóban megjelenhetnek az ellenzék hőn áhított elsősorban városi szavazói. [Jelzem, hogy jelen állás szerint 2018-ban lehet a legélesebb város – vidék, Budapest – község ellentét a választók viselkedésében. lásd Brexit 2016. június].

  1. És mi a helyzet az ellenzékkel?

Mit tegyen egy ellenzéki szavazó? Menjen el szavazni, és hogy egy klasszikust parafáljak, vigyen magával még két embert! Emellett listán a potens ellenzéki pártokra, párszövetségekre, egyéniben, pedig az esélyes jelöltre szavazzon. Rögtön két kérdés is felmerül ezen mondat kapcsán. Kik a potens ellenzéki pártok, és ki az esélyes jelölt?

Kezdjük onnan, hogy mindenki, közte felkészült elemzők, stratégiák is úgy beszélnek a jelenlegi taktikai szavazási helyzetről, mintha erre nem lett volna példa a magyar választások történetében. Volt! Nem is egy alkalommal. Ilyen helyzet alakult ki 1998-ban, a 2 fordulóban a jobboldalon, 2002-ben, 2006-ban a bal–liberális és a jobboldali oldalon egyaránt. Igaz, kétségtelenül, elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban érvényesült ez a fajta tudatos magatartás. 2010 óta az átszavazás jeleit leginkább az LMP és a Jobbik esetében lehetett regisztrálni.

Kik tehát a potenciális szavazatot maximálni képes pártok? Az MSZP–P pártszövetség, a DK, – amelyek együtt nagyobb támogatottsággal rendelkeznek, mint a Jobbik – valamint a Jobbik. Van némi bizonytalanság az LMP helyzetével kapcsolatban, mert az elmúlt hetekben – minden kommunikációs trükk ellenére – kevésbé volt részese a szavazók által hőn áhított szövetségi politikának. Nem tudni, hogy büntetnek-e szavazók, vagy az örök „új erő” – imázs fog-e érvényesülni esetükben.

Minden valószínűség szerint a többi pártra leadott szavazat automatikusan a Fidesz nagy győzelmét segíti elő, ugyanis nem hasznosul, nem koncentrálja, hanem töredezi az ellenzéki szavazatokat, pártlistán is. Valójában nincs igaza azoknak a hangoknak, amelyek szerint egyéniben szavazz az eszed, pártlistán pedig a szíved alapján. Ebben a választási rendszerben a listás szavazatokat is az ész alapján érdemes leadni. Az utolsó közvélemény-kutatások szerint az a DK, a Jobbik, az MSZP–P és az LMP a befutó ellenzéki pártok (egyetlen mérvadó kutatás sem mérte a generációs alapon szerveződő Momentumot 3 százaléknál magasabbra).

És az utolsó gondolat, az egyéni jelöltek kérdése. Ha valahol, hát itt lehet megakadályozni a Fidesz nagy arányú győzelmét. Nézzük a matematikát.

Az országgyűlésben 199 képviselő foglal helyet. Ebből 106 az egyéni, 93 pedig az országos listán jut be a parlamentbe. A Fidesz három mandátumról indul. Legalább 2 mandátumot fog kapni a külhoni magyar levélszavazatok alapján, és a német nemzetiségi képviselő, aki először lesz tagja a magyar országgyűlésnek, történetesen a Fidesz önkormányzati képviselője. A fennmaradó 90 helyet osztják szét az országos listákra érkezett szavazatok alapján. A szavazatok forrása egyrészt a második, listás szavazólap, valamint – és jelen szempontból ez az érdekesebb – a győzteskompenzáció.

Budapesten 18, Pest megyében 12, a többi megyében pedig 2 és 8 közötti egyéni képviselői helyért folyik a küzdelem. Néhány olyan egyéni választókerület található csak Budapesten kívül, amely pusztán, vagy nagyon nagy részt nagyvárosi környezetből állna, az egyéni mandátumok többségét városok és községek szavazói együtt döntik el. Generálisan elmondható, hogy Budapesten, valamint a megyei jogú városok többségében az MSZP–P/DK/független-jelölt a legesélyesebb egyéni jelölt. Budapesten van két egyéni választókerület, ahol az Együtt (Szabó Szabolcs és Vajda Zoltán), és egy, ahol az LMP (Csárdi Antal) a potens jelölt. A kisvárosias környezetű evk-kban viszont egyértelműen a Jobbik egyéni képviselő-jelöltje tudja legyőzni a Fideszt. Aki tehát nem szeretné a Fidesz nagy, akár kétharmados többségét a 2018. április 8-a után felálló parlamentben, annak pártszimpátiától függetlenül a potenciálisan esélyes egyéni jelöltre érdemes leadni a szavazatát, ez vezet ugyanis a szavazat hasznosulásához.

Minden valószínűség szerint a többi pártra leadott szavazat automatikusan a Fidesz kétharmadát segíti elő. Miért? Mert megosztja a töredékszavazatokat, és így a győzteskompenzáció révén a Fidesz malmára hajtja a vizet. Mit jelent ez? Ha a Fidesz mögött sok kis, nagyjából azonos támogatottságú pártocska lesz, akkor a győztes Fidesz és a második helyezett párt között nagyon nagy lesz a különbség (sok szavazat keletkezik), ami mind megy fel a Fidesz országos listájára. Az esélyes jelöltre szavazni tehát akkor is megéri, ha nem fogja megnyerni a választást, de legalább annyi elérhető vele, hogy csökkenteni lehet a Fidesz pártlistájára eső kompenzáló szavazatokat.

És itt érünk el az egész bejegyzés legfontosabb kérdéséhez.

  1. Lefutott a választás?

Závecz Tibor tegnap délután kiadott közleménye nagyon pontosan fogalmaz. „A kutatások igyekeznek, de nem tudják naprakészen követni a választói magatartás alakulását, ezért az előrejelzés szinte lehetetlen vállalkozás, különösképpen az egyéni választókerületek és így a mandátumok kiosztására vonatkozóan.” A lefutott-e a választás? – kérdésre tehát az a válasz, hogy nem tudjuk.

A közvélemény-kutatás hagyományosan pártlisták vizsgálatára alkalmas, arra a helyzetre, ami aktuálisan abban a pillanatban van, nincs előre jelző funkciója. A választások környékén legtöbbet jelzett választói csoport-kategória a „biztos szavazó pártot választó”, tehát az, aki holnap biztosan elmegy szavazni, és megnevez egy pártot. Ez jó esetben az 1000 fős minta 40–45 százaléka, azaz 400–450 ember. A kalkulált hibahatár ebben a körben elérheti a ±6–7 (!) százalékot is. Nem ±3, hanem ennek a 2–2,5 szerese. Abban is van kutatói konszenzus, hogy a Fideszt, miután a legerősebb, leghangosabb mozgalmi párt, a kutatók felülmérik. Ez azonban mind a pártlistákra vonatkozik.

Az egyéni mandátumok esetében elég, ha hozza a Fidesz a meglévő, stabil 40 százalék körüli támogatottságát, és töredezett ellenzék mellett automatikusan viszi a mandátumot + a győzteskompenzáció révén a töredékszavazatokat. Ezért van óriási jelentősége a visszalépéseknek, a koordinált indulásnak. Holnap este 10 órára tudni fogjuk, hogy mit érthettek meg a választók az elmúlt hetek kívülről káosznak látszó egyezkedéseiből, valóban annyira hat-e a félelemkeltés, mint az most látszik, vagy az ellenzéki szavazók vállvetve megakadályozzák a Fidesz nagy arányú győzelmét.

Ami lehet: szakértő kormány

Terjedelmes cikkben foglalkozik a magyarországi választásokkal a New York Times, ami azt is jelenti, hogy a világ egyik legtekintélyesebb újságja sem tartja marginálisnak, ami ebben az országban történik. Orbán Viktor tehát joggal lehet büszke erre a figyelemre, hiszen ezt jórészt ő érte el. Más kérdés, hogy ez az érdeklődés inkább fakad abból a politikából, amelyet ő követ, és amelyet maga a new yorki lap is, bár nem ezzel a kifejezéssel, fertőzőnek tart. Az illiberális szemlélet, amelyet a magyar miniszterelnök hozott be a politikai életünkbe, ma már jelen van Erdogan Törökországában, Kaczynski Lengyelországában, de általában is: a jobboldali populizmus erősödését látjuk szerte a világban, Trump Amerikájában is.

 

Izgalmas tehát, hogy mi történik vasárnap Magyarországon, már csak azért is, mert e pillanatban megjósolhatatlannak tűnik a végeredmény. Az ellenzék szempontjából ez is haladás, hiszen a hódmezővásárhelyi polgármester választás előtt senki nem adott esélyt sem a baloldalnak, sem a Jobbiknak, biztos és egyértelmű Fidesz győzelmet várt mindenki, még csak az újabb kétharmadot sem kérdőjelezték meg az elemzők. Jórészt persze ez az ellenzéki politizálás tehetetlenségének, hadd ne mondjam tehetségtelenségének köszönhető; bár arról beszéltek folyamatosan, hogy el fogják kerülni a 2014-es bénázást, amikor is még az összefogás szót is sikeresen lejáratták, a valóság éppen az ellenkezője lett: folyamatos egyet nem értés a pártok között, de némely pártoknál belül is.

Hagyjuk azonban most a múltat; az eredmények függvényében úgy is fogjuk még elemezni a bőven a történteket, koncentráljunk a jelenre. Arra a jelenre, amely egy nappal a választások előtt azt mutatja, hogy bár a baloldalinak tartott, de inkább nevezzük Orbán-ellenes pártok az utolsó napokra kötöttek jó pár reménydús megállapodást, mégis megtartotta a kiszámíthatatlanság tartományában a lehetséges végeredményt. A legvalószínűbbnek változatlanul a Fidesz sikerét tartják, mégpedig a kétharmadot el nem érő, de az abszolút többséget magabiztosan szállító módon. Ha így lesz, ne legyen kétségünk, Orbán folytatni fogja azt a politikát, amelyet eddig követett; láthatóan, érzékelhetően nincs is más a fejében. Az intenzív migráns-ellenes pályáról nyilván leszáll némiképp, de annyiban muszáj lesz fenntartania, hogy beválthassa ígéretét, azaz kimutassa: itt valóban Soros-zsoldosok ármánykodtak az ország ellen. Márpedig velük le kell számolni, különben itt maradnak közöttünk bomlasztani, elveszejteni a nemzetállamot. Fidesz győzelem esetén bizton állíthatjuk: az orbáni rendszerben nincs már tartalék, kibocsájtotta magából az összes mérgező anyagot, sem a kormányzásban, sem pedig a politikájában nincs már innovációs lehetőség. Azért nincs, mert a vezérelvű illiberális, autoriter rendszer könyörtelenül megy tovább a maga útján, ebből nincs visszaút. Erre a kormányfő személyisége a garancia; ennek a személyiségnek immár a hatalom megtartása, illetve folyamatos felmutatása a lényege. Hogy ez a rendszer meddig élhet így, az Unió és a demokratikus világ meddig fogadja el, azt nehéz megjósolni, kiváltképp akkor, ha a belpolitikai helyzet alig-alig változik, azaz a magyar lakosság többségének semmi problémája nincs azzal, ha a szabadságjogainak egy részét elveszik tőle. Ebben az esetben az ország egyre inkább marginalizálódik, halad a kétsebességes Európa pereme felé.

Az ellenzék pedig? Nos, feltehetően szétmarcangolja egymást és magát, köldöknézővé válik: elindul egy olyan élve boncolás, amely kényelmessé teszi a Fidesz kormányzás nélküli kormányzását. A Jobbik elnöke már most bejelentette, hogy kudarc esetén lemond, ugyanezt közölte a feltörekvőnek ígérkezett, aztán középszerűvé vált Momentum vezető, kinyílik a harc az LMP-n belül is, hogy a szocialistákról már ne is szóljunk. Úgy is fogalmazhatnék: a Fidesz győzelme hosszú pangást hozhat az ellenzéki oldalon, és könnyű leszámolást a kormánypárt oldalán. Szépen elhal az összes olyan botrányos ügy, amely, normálisan, bíróság után kiált; legfeljebb Kósa Lajost tolják, átmenetileg, félárnyékba.

Egyelőre teoretikusnak tűnik, de mégis izgalmas a kérdés: mi lesz akkor, ha az ellenzék megszerzi a többséget? Képes lesz-e kezdeni valamit a nyakába szakadt sikerrel? Leülnek-e egymással tárgyalni, és eredményesen tárgyalni azok, akik erre négy, vagy nyolc év alatt képtelenek voltak? Hiszen most is azt látjuk: ha ez a lehetőség az asztalra kerül, teljesen különböző módon látják az április 9-i folytatást. Egyesek azonnal új választások előkészítését tartanák üdvösnek, olyan választási rendszerben, amely tükrözi az ország politikai tagoltságát, mások a kormányzóképesség bemutatását, a négy éves ciklusban való gondolkodást tartják az üdvözítő megoldásnak.  A pártvezetők hivatalos nyilatkozatai alapján meglehetősen elszomorító a helyzet: sehogy se lehetne összeállítani egy kormányképes erőt. Azt valamennyi fontosabb szereplő hangsúlyozza, hogy a Fidesszel semmiképpen nem hajlandó összeállni, miképpen a Fidesz is kijelentette: nem hajlandó – a KDNP-n kívül – koalíciós kormányzásra. Nem tudni, hogy ezeket a deklarációkat komolyan kell-e venni, a magam részéről inkább hajlok a nem felé. A politikában sokféle olyan határozott nemmel találkozhattunk már, amelyek az utolsó pillanatban igenné változtak. (Lásd Fidesz Kisgazda Párt 1998-ban, vagy MSZP-SZDSZ 1994-ben.) Hivatkozás mindig van; az ország érdeke kellően rugalmas érv ahhoz, hogy bármikor bevethető legyen.

De maradjunk csak az ellenzéknél: a Jobbik azt állítja, legfeljebb az LMP-vel állna össze, az LMP jobbra és balra is nyitott, a maga sokszor kissé nehezen értelmezhető módján, de fő szabályként a XXI. századi pártok partnerségéről beszél, míg az MSZP a Jobbikon kívül mindegyik ellenzéki pártot szívesen látná a Karácsony-kormányban. Ez tehát a teória. Hogy mi a valóság, azt nyilván csak a bennfentesek tudják. A Független Hírügynökség információi mindazonáltal arról szólnak – noha, ismételjük, hivatalosan elvetik ennek lehetőségét -, hogy a pártok számolnak egy esetleges szakértői kormány felállításával. Ebbe, a mi tudásunk szerint, ha a körülmények ezt indokolják, a Jobbik is belemenne. Többen ezt a technikai koalícióként aposztrofáljak, azaz a parlamenti többséget arra felhasználva, hogy egyrészt vissza lehessen állítani a fékek és ellensúlyok rendszerét, azaz a jogállami normákat, másrészt meghozhassák azokat a személyi döntéseket – Polt Péter! -, amelyek nélkül ezek a normák nem helyreállíthatók. Kétségkívül fontos lenne egy ilyen megegyezés, de hogy stabil, hosszabb távú kormányzást nem biztosít, az egyértelmű. Még, ha az első időszakban a mézesheteiket élnék a ma még ellenzéki pártok, az ellentétek alig pár hónap alatt felszínre, a nyilvánosság elé kerülnének, könnyű fegyvert adva a Fidesz kézébe.

És, ha már itt tartunk, érdemes egy pillanatra eljátszani azzal a gondolattal is, hogy mi lesz, mi történhet Orbán Viktorral a választási vereség esetén, és mi azzal a csaknem monolit sajtószerkezettel, amelyet a Fidesz épített ki magának.

Orbán viselkedése, lépései egyértelműen attól függnek, hogy milyen mértékű lesz az a vereség. Ha szoros lesz a verseny – ez a forgatókönyv csakis így képzelhető el -, akkor biztosak lehetünk abba, hogy a rajongói tábor, a tettre kész Bayer Zsoltokkal az élükön, az utcára vonulnak, és olyan tüntetéshullámmal öntik el, elsősorban Budapestet, amely egyrészt megrettentheti a győzteseket, másrészt a fedélzeten tartja Orbán Viktort. A Fidesz elnöke, ha akarja, ha nem – márpedig akarja – ennek a helyenként csőcselék módjára viselkedő tömegnek az emblematikus vezérévé, szimbolikus atyjává vált, tehát nem léphet le a színről, egy újfajta háborúba kezd, amelynek célja az új hatalom mielőbbi megbuktatása, lemondásra kényszerítése. Ebben a sajtója is partner lesz; ne feledjük, ezek az emberek neki köszönhették pozíciójukat, nem tudnak és nem is akarnak másnak megfelelni.

Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy az ország nyugalma érdekében az lenne a legjobb, ha maradna a jelenlegi rendszer. Ellenkezőleg: olyan választási eredményre van szükség, amely helyreállítja a jogállamot, és visszaviszi az országot Európa szívébe. Ehhez pedig mindenkinek el kell menni szavazni, és lehetőleg jól választani. Azt mondják, a nép bölcs, az emberek okosak.

Meglátjuk.

Ez lesz a választás végeredménye olvasóink szerint

A legtöbb közvélemény-kutató közölt becslést arról, hogy alakulhat a választás. Mi az olvasóinkat kérdeztük meg. Fontos már az elején megjegyezni: bár sokan szavaztak, az eredmény nem tekinthető reprezentatívnak.

Néhány nappal ezelőtt kérdeztük meg Önöket, hogy mit gondolnak, az egyes pártok hány mandátumhoz jutnak a vasárnapi választáson. Azóta több közvélemény-kutató közzétette saját előrejelzését (például a Nézőpont, az Idea és a Republikon). Mi is lezártuk nem reprezentatív szavazásunkat, és megnéztük az eredményeket.

Kicsit talán meglepő módon olvasóink közül

a legtöbben, 39,5%-nyian arra szavaztak, hogy a Fidesznek 60-nál kevesebb mandátuma lesz.

23,6% 81-100 mandátumot vár a kormánypártnak, 22,3% pedig 61-80-at. 10,8% százalék szerint 101-115, 2,5% szerint pedig 116-132 képviselői helyhez jut a Fidesz, és mindössze 1,3% gondolta úgy, hogy meglesz a kétharmados többséghez szükséges 133 mandátum.

Vagyis,

olvasóink elsöprő többsége szerint a Fidesznek még az abszolút többsége sem lesz meg,

összesen 85,4% gondolta így.

Az MSZP-Párbeszédnél jobban megoszlottak a szavazatok. Itt a legtöbben, 29,9%-nyian arra tippeltek, hogy 21-30 mandátumhoz jut a két párt szövetsége, 23,8% 11-10, 19% 31-40, 17% 41-nél több, 10,2% pedig 10-nél kevesebb képviselői helyet vár tőlük.

A Jobbik esetében is arra tippeltek a legtöbben, 32%-nyian, hogy 21-30 képviselőt küldhetnek majd a parlamentbe. 27,9% szerint 31-40, 19,7% szerint 41-nél több, 18,4% szerint 11-20 mandátumhoz jut a párt, és mindössze 2% mondta azt, hogy 10-nél kevesebb jobbikos képviselő ül majd az országgyűlésben.

A DK-nál négy opciót kínáltunk fel, itt a többség, 42,5% azt gondolta, hogy 7-13 képviselőjük lesz majd. 24% 14-19, 18,5% 20-nál több, 15,1% pedig 6-nál kevesebb mandátumra tippelt.

Az LMP-nél is ugyanez a négy lehetőség volt, itt viszont sokkal pesszimistábbak voltak a szavazók: 54.5%-uk szerint 6-nál kevesebb mandátuma lesz a pártnak. 33,6% 7-13, 9,1% 14-19 képviselői helyet tippelt, és mindössze 2,8% szavazott 20-nál többre.

A Momentumról szavazóink többsége úgy gondolja, hogy nem jut be a parlamentbe, 49,6% tippelt így. 36,2% szerint 1-2, 12% szerint 3-6 mandátumuk lesz, 2,1% viszont azt tippelte, hogy 7-nél is több képviselői helyet szereznek majd.

Elég hasonló arányok jöttek ki az Együttnél is: pont 50% tippelt arra, hogy nem jutnak be, 38,4% 1-2, 9,4% 3-6, 2,2% pedig 7-nél több mandátumot jósol nekik.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt bejutásával kapcsolatban a legpesszimistábbak olvasóink: 63,6% szerint nem jut be a viccpárt a parlamentbe, 27,3% 1-2, 7,7% 3-6, 1,4% 7-nél is több képviselői helyet jósolt nekik.

Vasárnap este kiderül, ki tippelt jól.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!