Kezdőlap Címkék Fidesz

Címke: fidesz

Csak a szokásos fideszes valósághajlítási kísérlet

Azt követően, hogy a tagállamok többsége már leadta az uniós helyreállítási alapból származó források felhasználásához szükséges nemzeti reformterveket, tizenkét nappal a határidő lejárta után a magyar kormány is nagy nehezen eleget tett ezen kötelezettségének. Pedig büszkén hirdették, hogy az elsők között lesznek majd „ebben is”. Hát, nem. És nem véletlenül. A kései teljesítésénél azonban jóval nagyobb problémák is vannak a szakmailag megkérdőjelezhető, a prioritások tekintetében arányt és célt tévesztett, széleskörű társadalmi konzultáció nélkül elkészített tervvel.

Számos alkalommal felhívta rá a figyelmet – többek között az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek küldött, Karácsony Gergellyel közösen jegyzett levélben is -, hogy gyakorlatilag valós és érdemi egyeztetés nélkül valósult meg a magyar nemzeti reformterv kidolgozása – írja Ujhelyi István EP képviselő bejegyzésében.

Annak ellenére nem kérték ki érdemben senkinek sem a véleményét, hogy a helyreállítási alapról szóló uniós jogszabály minden kormánynak előírja, hogy széleskörű társadalmi egyeztetést folytasson le a pénzek tervezett elköltéséről, beleértve az önkormányzatokat, civil- és szakmai szervezeteket.

Tökéletesen mutatja, hogy a Karmelitában trónoló egyszázalék miként gondolkodik a másik kilencvenkilencről: magasról tesznek a véleményükre.

Sem a nemzeti terv első verziójáról nem folytattak széleskörű párbeszédet, sem arról a módosított, immár csak a pénz felére igényt tartó tervről, amit most adtak be. A Fidesz olyannyira pofátlan, hogy az Európai Bizottságnak leadott papírban a kötelezően előírt

konzultáció központi elemeként hivatkoznak például arra az országgyűlési vitanapra, amelyet az ellenzéki pártok kezdeményezésére hívtak csak össze. Azért ehhez kell egy bőrvastagság arctájékon.

Pontosan tudjuk, hogy a legutóbbi Orbán-VonDerLeyen találkozón a Fidesz miniszterelnöke kapott pár kokit és sallert. Hiába utazott ki nagy mellénnyel és zsebre dugott kézzel, csendben kullogott haza nyalinger fanfárok nélkül.

Az Európai Bizottság elnöke ugyanis világossá tette Orbánnak: elég volt a lopásból, az elsőre benyújtani szándékozott pénzköltési terv formailag és tartalmilag is elfogadhatatlan.

A Fidesz ezért volt kénytelen új tervet csinálni és nem azért nem kérik a teljes támogatási összeget, mert nem akarnak hitelt felvenni – hiszen nyakra-főre veszik fel máshonnan, rosszabb kondíciókkal -, hanem mert így nem, vagy csak kevésbé tudnak beleszólni a pénz felhasználásába.

Ennyit a „nekünk Magyarország az első” szlogenről, ami valójában: „nekünk a zsebünk az első”.

A kormány készíthetett volna egy olyan, széleskörű társadalmi és szakmai párbeszéd eredményére alapuló tervet, amely évtizedekre meghatározza hazánk sorsát és társadalmi konszenzuson alapulva lett volna egy zöld, digitális, szociális, innovatív és modern, a 21. század kihívásaira reagálni képes Magyarország alapja. De, a Fidesznek – mint ahogy az elmúlt években ennek világosan tanúbizonyságát adta – megint nem az ország, hanem csak a fideszes műanyag-arisztokrácia érdekei számítottak.

Az újonnan, kapkodva összerakott és módosított tervnek számos „áldozata” van. Vesztesei viszont, mi magyarok vagyunk, mindannyian. A 3400 milliárd eurós kedvezményes uniós hitelkeretről való lemondás eredményeként egészen biztos, hogy számos kiemelt beruházás és reform nem az uniós Helyreállítási Alap forrásaiból valósul meg.

Az új nemzeti reformterv lemond a háromszáz legszegényebb magyar település átfogó fejlesztéséről, mintegy 400 milliárd forinttal kevesebb uniós forrást szán az egészségügy fejlesztésére, az egyetemek megújítását célzó 1200 milliárd forintnyi forrás teljes mértékben kikerült a tervből, de megközelítőleg 800 milliárd forinttal kevesebb jut a zöld és fenntartható közlekedésre is.

Tehát Magyarország azért esik el 3400 milliárd forint kiemelkedően kedvező kamatozású hiteltől, mert a kormány mintegy fél év alatt nem tudott egy olyan szakmailag megalapozott és az uniós jogszabályban rögzített elvárásoknak megfelelő nemzeti reformtervet elkészíteni, amely az Európai Bizottság számára is elfogadható lett volna.

Nem volt magasan a léc, ellenben ezt sem sikerült megugrania a plakátkormánynak.

A kormányzati elemző-ficsúrok központi hazugságairól pedig csak annyit, hogy a visszautasított uniós keret hitelkamata várhatóan 1 százalék alatt lesz, míg a Budapest-Belgrád vasútvonalra felvett kínai hitel mutatója 2,5 százalék, a Paks2-re kötött orosz megállapodás kamata pedig 3,9-4,9 százalék között mozog. Igazi olcsó hazugság az eladósodás elleni küzdelemnek bemutatni az uniós hitel visszautasítását, ez mindössze a már jól ismert Fideszes valósághajlítási kísérlet. Ezzel szemben mi nemcsak kormányt, de korszakot is váltunk majd jövőre és az olcsó emberek drága luxusélete helyett egy gyarapodó, zöld, digitális és szociális Magyarország megteremtésére fordítjuk majd a rendelkezésre álló uniós forrásokat. Már nem kell sokáig várni.

Magyarország nem használ ki minden brüsszeli lehetőséget

Komoly anyagi forrásokhoz juthatna Magyarország, ha a Fidesz-kormány minden rendelkezésre álló európai lehetőséget kihasználna. De valamiért nem teszi. 

Az Európai Unió ugyanis számos hozzáférést biztosít különböző szociális-, bérkiegészítő-, a munkahelymegőrzést és átalakítást segítő támogatásokhoz, a magyar kormánynak csak kérnie kellene ezeket.

Jó példa erre az Európai Unió Szolidaritási Alapja, amelyből a magyar kormány mintegy 14 milliárd forintnyi támogatást kért és kapott, a második részlet folyósításáról (körülbelül 4,7 milliárd forintról) épp ezekben a napokban dönt az Európai Parlament plenáris ülése.

Fontos kiemelni, hogy ezt az alapot már tavaly tavasszal megnyitottuk az európai válságkezelés részeként a járványhelyzet káros hatásainak enyhítése érdekében – mondja Ujhelyi István EP képviselő.

Az Orbán-kormány ezeket a lehetőségeket, ezeket az EU által nyújtott segítségeket jó esetben csak letagadja a nyilvánosság előtt, rosszabb esetben azonban ki sem használja.

Így történt ez az úgynevezett SURE-programmal, amelyre számtalan alkalommal felhívta a kormány figyelmét és kérte, hogy hívjon le belőle minél több forrást a koronavírus miatt válságba került szektorok megsegítésére. A Fidesz-kormány sokáig húzódozott tőle, végül mégis felhasznált 504 millió eurót ebből a közel 100 milliárd eurós keretből – ez egyébként töredéke annak, amekkora összeget a szomszédos országok kaptak ugyanebből a programból – derül ki az MSZP EP képviselőjének elmondásából.

A büdzsében eredetileg 9 milliárd eurónyi összeg maradt, amelyre – többek között a képviselő közbenjárására – a tagállamok újra pályázhatnak, a Fidesz azonban egyelőre „még gondolkodik” és nem tesz semmit.

Hat másik tagállam viszont máris élt a lehetőséggel, így a fennmaradó és még lehívható összeg jelenleg csupán 5,7 milliárd euró.

Hasonlóan érthetetlen, hogy 2010 óta az Orbán-kormány miért nem hívott le egyetlen eurócentet sem az EU úgynevezett Globalizációs Alapjából, holott az ebből elérhető, átképzésre és átmeneti időszakra nyújtott anyagi támogatással érdemi segítséget tudnának nyújtani azoknak, akik csoportos leépítés miatt veszítették el munkájukat. Fontos tudni, hogy az Európai Parlament épp tegnap tárgyalta azt a kérelmet, amelyet az észtországi kormány nyújtott be, elsősorban a turisztikai ágazattal összefüggő szektorok munkavállalóinak megsegítésére.

Több mint ötezer elbocsátott munkavállaló és önfoglalkoztató közvetlen támogatására kért – saját intézkedési tervének kiegészítő részeként – több mint négymillió eurónyi támogatást az észt kabinet. A megítélt forrásból többek között a szállásadókat, a vendéglátásban dolgozókat, az alkotói-, művészeti-, szórakoztató szektor munkavállalóit, vagy épp az utazásszervezőket segítik meg, akiket kényszerből bocsátottak el az elmúlt időszakban.

Orbán Viktor kormánya legtöbbször elhallgatja vagy letagadja, amikor az Európai Uniótól támogatást vesz fel; számos, a magyar emberek érdekét szolgáló forrásokat pedig leginkább pökhendi dacból vagy egyszerű nemtörődömségből ki sem használja.

A 2022-es kormányváltás után ezen a magatartáson is változtatni fogunk és nem a NER felsővezetőinek személyes-, hanem a magyar polgárok általános érdekei mentén fogunk kormányozni – ígéri Ujhelyi István, az MSZP EP képviselője.

Pozsgay-e- Lázár

Ezúttal is megnéztem az ATV Öt című műsorát. Az adás első felében Lázár Jánosról, a Telexen megjelent nagy interjújáról volt szó. A beszélgetés egy pontján az a meglepő állítás hangzott el, hogy Lázár a Fidesz Pozsgayja. Szerintem ez totális félreértés, félreértése mind az egykori MSZMP-nek, mind a mai Fidesznek. Miért is?

Az egykori MSZMP-vezetésében különböző politikai karakterű emberek voltak együtt Kádár vezetése alatt. Voltak köztük olyanok, akik a hatvanas évek eleje-közepe óta reformokat kezdeményeztek és részben irányították is a Kádár vezette MSZMP-n belüli keretek között, mint például Nyers Rezső vagy Fehér Lajos, és voltak az effajta reformokkal szembenálló, ortodoxabbnak tekintettek, mint egy időben Komócsin Zoltán, később Biszku Béla vagy Gáspár Sándor. Amikor Nyers Rezső vagy Aczél György miniszterből vagy miniszterhelyettesből a Központi Bizottság titkára lett és ilyen pozícióban reformokat irányíthatott, az a rendszer egyfajta lazulását, puhulását jelezte, amikor pedig ők kikerültek KB Titkárságából, az ellenkező irányú elmozdulást jelentett.

A fiatalabb generációból Pozsgay Imre vitathatatlanul a reformerek közé tartozott, akik a rendszer egyfajta „demokratizálását” képviselte a pártvezetésen belül,

a Népfront főtitkári pozícióját arra használta, hogy az MSZMP-n kívüli reformer értelmiségiekkel építsen kapcsolatokat, 1989-re az MSZMP reformköreinek egyfajta vezéralakja lett, és így lett az MSZP köztársasági elnökjelöltje.

Belátta, hogy nem tartható fenn az MSZMP hatalmi monopóliuma, és az MDF lakiteleki konferenciáján való fellépésével már az

MSZMP és az alakuló MDF közötti együttműködés útját egyengette, az elképzelt köztársasági elnöki pozícióban is egy MSZP–MDF koalíciós kormány létrejöttére törekedett volna.

(Ezt személyesen elmondta nekem is.) Miután az 1989. novemberi népszavazás keresztülhúzta köztársasági elnöki ambícióit, pályája éles fordulatot vett: elhagyta az MSZP-t, amelynek pedig frakcióvezetője volt, új pártot kísérelt meg létrehozni, majd élete utolsó éveiben a hatalmon levő Fidesszel működött együtt. Ez sem változtat azonban azon, hogy

a Kádár-rendszer keretei között az akkori MSZMP határozottan progresszív reformer profilú egyik vezetője volt, világosan elkülönülve a Kádár mögötti centrumtól.

Lázár János esetében semmi ehhez hasonlóról nem beszélhetünk. A Fideszen belül nem tudunk olyan irányzatokról, mint az egykori MSZMP-ben. 1993-ig voltak a Fideszben irányzatok, de azóta, hogy Fodor Gábor, Molnár Péter, Ungár Klára, majd őket követően Szelényi Zsuzsa és Hegedüs István és sok országosan nem ismert társuk elhagyta az Orbán és Kövér vezette pártot, nem tudunk a Fideszben eltérő politikai arculatú politikusokról.

A nem a Fideszt szolgaian követő sajtóban, médiában, internetes portálokon előszeretettel tulajdonítanak ilyen szerepet az olyanoknak, akik elvesztettek valamilyen pozíciót, mint Navracsics Tibornak, Pokorni Zoltánnak, Stumpf Istvánnak, Lázár Jánosnak.

Végignéztem néhány hónappal ezelőtt az interneten Orbán Balázs államtitkár új könyvének bemutatóját a Matthias Corvinus Collegium szervezésében, ahol Lázár, Navracsics és Stumpf Orbán egykori kormányzati kulcsembereiként méltatták az államtitkár könyvét,

illetve a kormány korábbi időszakait. Mindhárman teljes mértékben azonosultak az orbáni politikával, Lázár pedig kiváltképp.

Lázár minden nyilatkozatában, minden gesztusában világossá teszi, mennyire követi az orbáni „szuverenizmust”.

Emlékezetes, hogyan lépett fel a civil szervezetekkel szemben, hogyan volt aktív szereplője az európai normák kijátszásának a legkülönbözőbb ügyekben.

Lázár Jánosnak semmiféle Orbánétól eltérő politikai profilja a Fideszen belül nincs. Őt állítani párhuzamba Pozsgayval totális tévedés.

Aki még emlékszik a több mint harminc évvel ezelőtti világra, az beláthatja: ha volt valaki, akinek Kádár mögötti pozíciója Lázár mai pozíciójához hasonlítható, az sokkal inkább Grósz Károly lehet, akinek nem volt világosan elkülöníthető politikai arculata az akkori MSZMP-n belül, csak azt lehetett tudni róla, hogy utódjelöltnek tekintette magát, mint ahogy annak is bizonyult.

Kisebbségek, EU, Országgyűlés

A Fidesz nagy előszeretettel használja az Országgyűlést az Európai Unióval, azon belül is az Európai Bizottsággal – Orbán nyelvén a „brüsszeli bürokratákkal” szembeni indulatok gerjesztésére.

Ezt teszi most is azzal a határozattal, amelyet a Minority SafePack európai népi kezdeményezéssel kapcsolatban kíván ezekben a napokban az Országgyűlésben megszavaztatni. A H/15586 számú határozati javaslatot még márciusban a Nemzeti Összetartozás Bizottsága nyújtotta be, április elején lefolytatták a plenáris ülésen a javaslat vitáját, s ezen a héten minden bizonnyal szavaznak is róla.

A Minority SafePack európai népi kezdeményezés hosszú, több fordulós politikai harc eredményeképpen jutott el az Európai Parlamentig és a Bizottságig. Fura fogalmazás ez, de mégis helytálló.

A Bizottság eredetileg nem is járult hozzá, hogy a kezdeményezéshez elkezdődhessen az aláírásgyűjtés.

A kezdeményezőknek az Európai Unió Bíróságán sikerült kiperelniük az aláírásgyűjtés lehetőségét. Az uniós szabály szerint egymillió aláírást kellett összegyűjteni legalább hét tagállamból, de úgy, hogy az aláírások számának mind a hét országban el kell érnie egy, az adott ország népességéhez mért minimumot.

A nehézséget az okozta, hogy Magyarország és a magyar kisebbséggel rendelkező EU-tagországok (Horvátország, Románia, Szlovákia és Szlovénia) mellett legalább még két tagállamban össze kellett gyűjteni a szükséges számú aláírást, és ez az eredeti egy éves határidőre nem sikerült. A járványra hivatkozva a szervezők hosszabbítást kértek, és az új határidőre sikerült 11 tagországban összegyűjteni a szükséges számú aláírást, miközben az aláírások zöme természetesen Magyarországról, Romániából és Szlovákiából származott. (El kell ismernem, hogy nem hittem, hogy meglesz elegendő országban a szükséges számú aláírás, de nem lett igazam.)

Az európai népi kezdeményezésekkel az aláírók azt próbálják elérni, hogy a kezdeményezést tárgyalja meg az Európai Parlament, majd az Európai Bizottság kezdeményezzen európai jogszabályokat a kezdeményezésben foglalt törekvések érvényesítésére, amely azonban nem köteles erre.

Le kell szögezni: a kezdeményezés szövegében megfogalmazott kisebbségpolitikai törekvések helyesek, támogathatók.

Ami azokban le van írva, azt a szomszéd országok kisebbségi jogokra vonatkozó szabályozása és mindennapos gyakorlata sok tekintetben ma is tartalmazza, néhány fontos kérdésben azonban nem, és kifejezetten a kezdeményezésben leírtakkal ellentétes törvények születtek korábban például Szlovákiában, a közelmúltban pedig az EU-n kívüli Ukrajnában. Amiben Ukrajna ellentétes irányba megy, az a kisebbségek anyanyelvű oktatása. Amiben a népi kezdeményezés többet szorgalmaz annál, amit a magyar kisebbségek számára ma is valóság, az elsősorban az anyanyelv használata hivatalokban és különféle szolgáltatásokban, kiváltképp az egészségügyi ellátásban. Ott az emberek rendszerint a többségi nyelv használatára kényszerülnek ahelyett, hogy az állam gondoskodna a kisebbségi nyelvet beszélő személyzetről.

A kezdeményezést az Európai Parlament megvitatta és nagy többséggel támogatta.

Ugyanakkor az Európai Bizottság, elismerve a benne foglalt törekvések létjogosultságát, nemet mondott arra, hogy új európai jogszabályt kezdeményezzen. Arra hivatkozott, hogy e törekvések a létező jogszabályi környezetben is megvalósíthatók.

Az országgyűlési határozati javaslat 5. pontjában ezt a bizottsági döntést támadja meg élesen:

„Az Országgyűlés mély megdöbbenéssel fogadja, hogy az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott, a Minority SafePack célkitűzéseit támogató állásfoglalásával ellentétben az Európai Bizottság a kezdeményezést teljes egészében elutasította, így nem csak az Európai Parlament támogató véleményét hagyta figyelmen kívül, hanem az európai polgárok akaratát is semmibe vette.”

Majd a 6. pontban hozzáteszi: „Az Országgyűlés meggyőződése, hogy az Európai Bizottság döntésével elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy konkrét intézkedésekkel tegyen tanúbizonyságot az európai őshonos nemzeti kisebbségek iránti elkötelezettségéről, kultúrájuk támogatásáról és védelméről.”

Mit gondoljunk erről a határozati javaslatról?

Ismétlem: az európai népi kezdeményezésben foglalt kisebbségi jogvédelmi törekvések szerintem rendben vannak. Az, hogy az Országgyűlés hozott korábban egy határozatot a kezdeményezés támogatásáról, szintén rendben van. A határozat idézett pontjai azonban nincsenek rendben. Hogy miért, annak megértéséhez figyelembe kell vennünk az Unió, az ottani döntéshozatal sajátos voltát.

Magyarországon és más parlamentáris államokban a formális főhatalom a parlamenté. A kormány nem dönthet másképp, mint amit a parlament elfogad. Az Unióban nem ez a helyzet. Az Unióban a főhatalom általában nem a parlamenté, nem is a Bizottságé, hanem a tagállamok állam- illetve kormányfőiből álló Tanácsé.

A Bizottság nem hozhat olyan határozatot, amelyet a Tanácsban nem lehet elfogadtatni.

Az Orbán-kormány az elmúlt tíz évben gyakran élt is ezzel: mondhatott bármit az Európai Parlament, a Tanácsban Orbán ellenállt, és elég volt ehhez néhány – legutóbb egy – szövetségest találnia, máris meg kellett vele a Bizottságnak és a Parlamentnek valahogy alkudnia.

Van az Uniónak néhány olyan tagállama, amelyek a maguk kisebbségeit erőszakosan asszimilálták, illetve asszimilálják: elsősorban Franciaország (az elzásziakat) és Görögország (a macedónokat). Mások ugyan biztosítanak sokféle jogot a kisebbségeknek, de kétségtelenül nem annyit, amennyit ez a kezdeményezés szorgalmaz, és ezek kormányai sem fogadták volna el, hogy uniós jogszabály kötelezze őket erre.

Van persze néhány olyan ország is, ahol ezek a követelmények maradéktalanul teljesülnek, elsősorban Finnország (a svédekkel, amelyek nyelve második hivatalos nyelv és ekként is használják), Belgium, amely kettős föderatív rendszert működtet, és a három nyelvi közösségnek (vallon, flamand, német) önkormányzata van a maga területén, és ilyen Olaszországon belül Dél-Tirol vagy Spanyolországon belül Katalónia, Galícia és a Baszkföld is.

Anélkül, hogy ezt tudnám, azt feltételezem, hogy a Bizottságot, illetve az illetékes biztost, az Országgyűlés plenáris ülésén lefolyt vitában személyében is élesen támadott Věra Jourovát az vezethette, amikor – a bizottsági apparátus véleményére támaszkodva – nem tartotta indokoltnak az új jogalkotást, hogy azt számos tagállam kormánya elutasítaná.

Attól tartok, hogy ebben igaza volt.

Az Unió jogalkotása nem szakadhat el attól, amit a tagállamok hajlandók elfogadni.

Emiatt az országgyűlési határozatot az idézett pontokkal méltánytalannak és károsnak gondolom. Én biztosan nemmel szavaznék róla.

A plenáris vitában felszólaló ellenzéki képviselők – a Jobbik, az MSZP és az LMP képviselői, valamint a Jobbikból kivált függetlenek – lelkesen támogatták a határozati javaslatot. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen ezek a pártok az elmúlt tizenegy évben fenntartás nélkül támogatták a Fidesz politikáját a nemzeti kisebbségi kérdésben.

A DK és a Párbeszéd képviselői nem szólaltak meg a plenáris vitában. Kérdés, hogy miként fognak szavazni: megszavazzák-e a javaslatot, benne a Bizottság elleni támadással, másképpen szavaznak, vagy nem vesznek részt a szavazásban.

Nem volna helyes ebben az ügyben egyetérteni a Fidesszel, de nem volna helyes az sem, ha nem nyomva gombot keltenének olyan benyomást, hogy nincs a dologban véleményük. Az ilyen hallgatásokra épül az a hiedelem, hogy „a baloldalnak”, „a liberálisoknak” nincs mondanivalójuk a határon túli magyarok sorsáról. Holott természetesen van, csak nagyon más, mint a Fideszé és a Jobbiké.

Gulyás bizalmat épít

Azt halljuk, olvassuk a nemzetközi médiában, hogy előbb az AstraZeneca, majd a Janssen vakcinák felhasználását függesztik fel, vagy éppen a gyártó vonja azt vissza, mert néhány esetben az oltást követően vérrögök jelentkeztek a beoltottaknál.

Arról is értesülünk, hogy a Sinopharm vakcinával beoltottaknak egyes országokban (Szerbia, Egyesült Arab Emirátusok) harmadik oltást is adnak, mert kétszeri oltás után nem mutatkozik elegendő antitest-termelés, és egy vezető kínai tisztségviselő is elismeri egy konferencián, hogy „lehetne magasabb” a kínai vakcina hatásfoka.

Muszáj hosszabban idézni, hogy miképpen kezeli a problémát szokásos csütörtöki tájékoztatóján Gulyás Gergely miniszter:

„Kilencvenkilenc százaléka védett azoknak, akik eddig az oltást megkapták, és az egy százalék is, ha megbetegszik, a kockázatok lényegesen csekélyebbek. Azt is elmondhatjuk, hogy az oltóanyagok között nincs lényegi különbség a hatékonyságban. […] Ebben a helyzetben a világ egyik legnagyobb üzlete a vakcinaszerzés és a vakcináknak az értékesítése, ezért elsősorban üzleti érdekek állnak a mögött, amikor az egyik vagy másik vakcináról megpróbálják elterjeszteni, hogy kevésbé hatékony. Magyarországon mi minden vakcinával oltunk, ami biztonságos, megvizsgált és elérhető, és azt tudjuk mondani, hogy érdemi különbség a hatékonyságban nincsen. Mindegyik vakcina hatásos és védelmet biztosít a betegséggel és különösen a súlyos megbetegedéssel szemben, tehát a járvány legyőzésének nincs és nem is lesz más eszköze, mint az oltás.

[…]Azt, amit a baloldal felelőtlenségéről mondtam, azt természetesen általánosságban is fontosnak tartom, és szeretném hangsúlyozni, a sajtónak is van felelőssége.

Tehát azt tudom mondani, hogy néhány újságírónak talán fel sem tűnik, hogy esetleg piszkos üzleti érdekek kiszolgálójává válik akkor, amikor az egyik vakcina ellen próbál írni, vagy pedig ezzel kapcsolatosan vagy bármelyik vakcinával kapcsolatosan bizonytalanságot próbál kelteni.

Azt tudom mondani, hogy a magyar egészségügyi hatóságok pontosan tisztában vannak azzal, hogy mit, miért és hogyan engedélyeznek. Csak átvizsgált, megbízható és hatékony oltóanyagokat engedélyeztünk. Ráadásul azt is figyelemmel kísérjük, hogy az oltást követően bármilyen mellékhatás fellép-e, és azt tudjuk mondani, hogy ilyen nem volt.

Magyarországon valamennyi oltóanyag, ami rendelkezésre áll, megbízható, és védelmet jelent.

A Sinopharm és az AstraZeneca semmivel nem rosszabb, sőt, bizonyos adatokban lényegesen jobb eredményeket is mutat, mint például a Pfizer. Tehát mindenkit arra szeretnék kérni, hogy közös felelősséget viselünk azért, hogy a nyilvánosság a valóságnak megfelelő tájékoztatást kapjon, és az,

amit néhány vakcinával kapcsolatosan Európában és világszerte is tesznek, az önmagában nem indok arra, hogy Magyarország a saját hatóságaiban, a saját orvosaiban, a saját virológusaiban és a saját egészségügyi intézményeiben ne bízzon meg. Ők sokkal jobban teljesítenek, mint ahogy az Európai Bizottság, az európai intézmények teljesítettek, akik több bajt okoztak és több gondot, mint amennyi hasznot hoztak.

Örülünk neki, hogy ha az Európai Unió is szerez be vakcinákat, de látjuk, hogy most például félmillió vakcinát vagyunk kénytelenek pótolni, mert a korábbi, Európai Unió által megkötött szerződés értelmében nem fog érkezni hozzánk vakcina.”

Miért is kényszerül Gulyás erre? Tudjuk, az Orbán-rendszer most mindent egy lapra tett fel. Ha már az oltási időszakot megelőző védekezésben végig elmulasztották a megfelelő tesztelést és a fertőzés fékezését, a második hullámban késve korlátozták az emberek közötti találkozásokat, és ezért már a télen felgyorsult a járvány terjedése és megnövekedett a halálozások száma, a harmadik hullám megfékezését kizárólag az oltásoktól várják.

Orbán meghirdette, hogy korlátozásokkal nem lehet legyőzni a vírust, csak oltásokkal, és büszkék arra, hogy az Európai Gyógyszerhatóság által jóváhagyott oltóanyagok mellett a hatóság által nem vizsgált orosz és kínai oltóanyagot is beszereztek és alkalmaznak.

A Szputnyik vizsgálatát a magyar gyógyszerhatósággal végeztették el, a kínai esetében azonban kormányrendelettel kötelezték a magyar hatóságot annak engedélyezésére arra hivatkozva, hogy azzal másutt már beoltottak egymillió embert, és ezek közül egyik az EU-tagságra jelentkezett Szerbia.

Másutt, ahol már alkalmazták, harmadik oltást is adnak be, mert két oltás után nem tűnik elég hatásosnak. A sokfelől érkező hírek bizony a Fidesz választási kampánystratégiájának aduászát, az orosz és kínai vakcinával felgyorsított járvánnyal szembeni fellépést teszik kérdésessé, és ezért utasít el Gulyás minden kételyt.

A demokratikus világban, ha kételyek merülnek fel akár az AstraZenecával, akár a Janssennel szemben, felfüggesztik azok alkalmazását, újabb vizsgálatokat végeznek, és a kormánytól független szakhatóságok mérlegelik, hogy alkalmazzák-e azokat tovább, illetve a népesség mely csoportjaira alkalmazzák, amelyekkel kapcsolatban nem látnak kockázatot. Ott úgy gondolják, hogy így lehet megőrizni az oltások iránti bizalmat.

Úgy tűnik, jól gondolják. Az Orbán-rendszer vezetői másképpen gondolkodnak: el kell hallgattatni a kétségeket, a kormánynak tévedhetetlennek kell mutatkoznia, így kell megakadályozni a bizalomvesztést, az oltási kampány pedig nem lassulhat le.

Az lenne a korrekt eljárás, ha az állam mindenkinek, akit a Sinopharmmal oltottak be, felkínálna egy antigén-tesztet, amely megmutatja, hogy nála eredményes volt-e az oltás. Az ellenzéknek ezt kellene követelnie.

Mindenesetre mesteri kampányfogás, hogy a kilátásba helyezett lazítást az oltások számához kötik, fittyet hányva a fertőzöttség alakulására az országban.

Olyan mutatót, mint a vírus terjedését mérő R-érték, még csak nem is közölnek (nem tudni, hogy egyáltalán mérik-e),

a százezer lakosra eső új fertőzések száma, amely nálunk többszöröse annak az értéknek, amely mellett Németországban vagy Ausztriában korlátozásokat léptetnek életbe, szóba sem kerül.

Az újságírók – nemcsak a kormánypártiak – szemlátomást elfogadták az oltások számához kötést, és ők sem kérdeznek rá a fertőzések alakulására. Két hónapja figyelmeztettem, hogy az oltás lesz a Fidesz választási kampányfegyvere, és lám, működik. Hiába látszanak igazolódni az európai hatóság által nem jóváhagyott vakcinákkal kapcsolatban előadott ellenzéki aggályok, melyektől a legtöbb ellenzéki politikus visszakozott (csak a DK tart ki mellette), ebben a politikai csatában is a Fidesz áll nyerésre.

Pazar beszéd, de

Pazar módon felépítve adta elő nagy visszhangot kiváltó napirend előtti beszédét kedden Gyurcsány Ferenc. Saját édesapjának bagatell bűncselekményeivel és az azokért kapott többszöri börtönbüntetéssel állította párhuzamba azt, amit az orbáni önkényuralom vezetői követtek el. A párhuzam hatásos volt, a képviselők a teremben és mi, akik az internetes vagy televíziós közvetítést követtük otthon a fotelben, szájtátva hallgattuk a napirend előtti beszédet.

A kiváló szónok Gyurcsány annak adott hangot a plenáris ülésen, amit az Orbán-rendszer működését elszenvedő százezrek, akár milliók éreznek, gondolnak. Börtönbe velük! – gondolják a százezrek, akár milliók.

Hasonlókat hallunk Gyurcsány legfontosabb ellenzéki szövetségesétől és vetélytársától, Fekete-Győr Andrástól is, aki miniszterelnök-jelölti programjának középpontjába állítja a „felcsúti pert”, ahol az Orbán-rendszer működtetőit, haszonélvezőit vonnák felelősségre, akik közül Mészáros Lőrincet szerinte a kormányváltás másnapján vennék őrizetbe.

Számomra személyesen is fontos mind Gyurcsány mondanivalója, akinek társa voltam a Demokratikus Koalíció megalapításában és jó ideig mindennapi harcában, és két országgyűlési választáson a DK képviselőjelöltje is voltam, mind pedig Fekete-Győré, teljes erőmmel részt vettem a Momentum két aláírásgyűjtő akciójában, ott vagyok nyilvános rendezvényein, nagy reményeket füzök a párt szerepéhez a magyar demokrácia újjáépítésében. Ezzel a háttérrel tekintek e fellépésükre.

Érthető a százezrek, akár milliók igénye, hogy – Gyurcsány szavával – előbb-utóbb majd „elvigyék” az Orbán-rendszer felelőseit. A politikusnak viszont, aki előbb-utóbb alkotmányos kormányzati hatalomgyakorlásra készül, látnia kell a különbséget politikai felelősség és büntetőjogi felelősség között.

Fel kell tennie magának a kérdést: vajon alapot adnak-e a hatalomgyakorlás során elkövetett hibák, felelőtlen mulasztások a remélt valamikori politikai bukáson túl büntetőjogi felelősségre vonásra?

Alappal feltételezhetjük, hogy az, amit a politikai köznyelv „korrupcióként” emleget, valójában nem korrupció, hiszen korrupciónak a politikai köznyelv is és a büntetőjog is olyan ügyleteket nevez, ahol legalább két szereplő van: az egyik, aki korrumpál (veszteget), a másik, akit korrumpálnak (vesztegetnek). Ami az Orbán-rendszerben, központilag vezérelve folyamatosan történik, az nem ez, hanem valami egészen más: egy, a „haveri kapitalizmus” logikája szerint a hatalmon levőket engedelmesen kiszolgáló, általuk mindenben kedvezményezett kliensi kör oligarchává emelése, gazdagítása, a hatalmon levők céljaira való felhasználása.

Lánczi András professzor emlékezetes kijelentése, miszerint amit az ellenzék korrupciónak nevez, az a Fidesz politikájának lényege, a nemzeti tőkésosztály mesterséges beavatkozásokkal történő kialakítása, ebben az értelemben akár még igaz is.

Büntetőjogi szempontból ez valóban nem a korrupciós, hanem a hivatali bűncselekmények tényállását, mondjuk a közfeladati helyzettel visszaélést, vagy a vagyon elleni bűncselekmények közül a hűtlen kezelés tényállásást valósíthatja meg, ha alapos ügyészi és bírói vizsgálat eredményeként e tényállások valamelyikének fennállása megállapítható.

Ez pedig korántsem magától értetődő. Én ezért egyelőre nem vagyok meggyőzve arról, hogy a Fekete-Győr András által kilátásba helyezett „felcsúti perre” sor kerülhet.
Még kevésbé magától értetődő, hogy büntetőjogi tényállás lenne megállapítható, illetve annak alapos gyanúja lenne felvethető hibás kormányintézkedésekkel, kiváltképp a járvánnyal szembeni védekezésben elkövetett vitathatatlan mulasztásokkal kapcsolatban.

A kormányzási, politikai hiba szankciója a politikai bukás, ha előbb-utóbb bekövetkezik.

Büntetőjogi elmarasztalásra csak bíróságnak van joga ügyészi kezdeményezésre, egyértelműen megállapítható büntetőjogi tényállás alapján. Kétséges ezért számomra, hogy valóban „elviszik-e” majd valamikor az Orbán-rendszer vezető tisztségviselőit amiatt, hogy a járvány elleni védekezésben elkövetett, szerintem is súlyos mulasztásaik következtében Magyarországon különösen sokan vesztették életüket más európai országokhoz képest, ahogy azt Gyurcsány Ferenc feltételezi.

Nem véletlenül használom a „valamikor”, „majd valamikor” fogalmazást, amikor a feltételezett számonkérés időpontja merül fel. Fekete-Győr a reménybeli kormányváltás első három napjára teszi a „felcsúti perhez” vezető eljárás kezdetét, Mészáros Lőrinc őrizetbe vételét. Gyurcsány Ferenc szerint az elképzelt kormányváltást követően, vagyis egy, legfeljebb másfél év múlva várható, hogy az eddig huszonkétezer életét vesztett magyar ember haláláért – és sok minden másért – felelőssé tetteket „elviszik”.

Ehhez mindenképpen olyan bűnüldözésre lenne szükség nyomban az elképzelt kormányváltás után, amelyre az Orbán által tisztségébe helyezett rendőrségi és ügyészségi vezetőknek nincs már befolyásuk, és ahol az előzetes letartóztatásról döntő bírókat sem befolyásolja az Orbán által megbízott bírósági felső vezetés.

Az olyan, a jelenlegi közvélemény-kutatások alapján a legjobb esetben is várható csekély mértékű ellenzéki győzelem, melynek nyomán az Orbán vezette Fidesz megőrizheti támogatóinak többségét, és így fölöttébb erős pozícióban marad, aligha teremti meg ennek feltételeit.

Más lenne a helyzet, ha Orbán s vele állampártként az egész Fidesz olyan megsemmisítő vereséget szenvedne, amilyet az előző állampárt szenvedett az 1989-es népszavazáson majd az 1990-es választáson.

Megsemmisítő vereséget, amelynek nyomán olyan közhangulat alakulna ki, olyan tömegnyomás lépne fel, hogy az Orbán által parlamenti cikluson túlnyúló hosszú időszakra tisztségébe helyezett személyek maguktól mondanak le tisztségükről, a kezükbe adott igazságszolgáltatási, gazdasági, ellenőrzési hatalmi jogosítványokról. Ilyen helyzetben is nyitott kérdés marad, hogy mely esetekben állapíthatna meg büntetőjogi felelősséget egy független, pártatlan igazságszolgáltatás.

Gulyás mellesleg hazaárulóz egyet

A miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján szinte csak a járványkezelésről volt szó, ami természetes. Ugyanakkor az Azonnali véleményt kér tőle arról, hogy három szlovákiai magyar párt egyesül. Arra jutottak, hogy      csak így van esély arra, hogy a szlovákiai magyaroknak újra legyen képviselete a Szlovák Nemzeti Tanácsban (így hívják a szlovák parlamentet).

Merthogy a Fidesz és az Orbán-kormány megalakulása óta semmilyen kapcsolatot nem tartott a Most/Híd párttal, melyet csak, mint „köröm alatti tüskét” emlegettek.

Gulyás válaszában azt mondta, hogy a Híd azért volt tüske a kormány szemében, mert „elárulta azt a határon túli magyar képviseleti elvet, (…) hogy nemzeti alapon szerveződjenek pártok, de a Híd vegyes pártot hozott létre.” Szerinte azzal, hogy most három szlovákiai magyar párt egyesül, a Híd „igyekszik visszacsinálni azt a történelmi tévedést”, amit az MKP-ból való kiszakadásával okozott. Azzal, hogy a Híd 2009-ben kivált az MKP-ból, Gulyás szerint „kiszakította a magyarság egy részét és megosztotta a szavazatokat”, és ezzel elárulta azt a rendszerváltás utáni határon túli magyar képviseleti elvet, hogy nemzeti alapon szerveződjenek pártok. Szerinte a Híd kilépése az oka annak, hogy ma a szlovák törvényhozásban egy magyar párt sincs – a független Szlovákia történelmében először.

Kétségtelen tény, hogy az egy évvel ezelőtti szlovákiai választáson a Magyar Összefogás és a Híd összesen majdnem 6 százalékot kapott, és ha valaki azt hiszi, hogy egy pártként elérték volna ugyanezt a szavazatarányt, akkor gondolhatja azt, hogy a tizenkét évvel ezelőtti szakadás miatt nem jutott be magyar párt a szlovák parlamentbe.

Csakhogy a 2009-es szakadást az okozta, hogy a 2006-os választás után, amikor a két cikluson át Mikuláš Dzurinda vezetésével, a Magyar Koalíció Pártja részvételével működő demokrata kormánykoalíció megbukott, a Bugár Bélával szembenállók Csáky Pál vezetésével megbuktatták őt és a szlovák demokratákkal való együttműködés helyett a minden szlovák politikai erővel való szembefordulás politikáját választották.

Míg 2006-ban a magyar párt a magyar kisebbség számarányának megfelelő 12 százalékot ért el, a szakadás utáni, 2010-es választáson (amelyen a demokratikus pártok legyőzték Ficót és a mögötte álló baloldali-nacionalista koalíciót), a Híd 8 százalékos eredménnyel jutott be a parlamentbe, és része lett az új kormánykoalíciónak, az MKP viszont 4,3 százalékkal kiesett.

A következő előrehozott választáson, 2012-ben (amikor újra Fico Smerje nyerte a választást és egyedül alakíthatott kormány, megint a Híd jutott be a parlamentbe közel 7 százalékkal, az MKP pedig 4 százalékkal megint kiesett. A magyar pártok tekintetében hasonló eredményt hozott a következő, 2016-os választás is, a Híd 6,5 százalékkal újra bejutott, az MKP pedig 4 százalékkal újra kiesett.

Csakhogy a választás egészében más történt: a Smer visszaesett, viszont megerősödött a szélsőjobboldali L’SNS, és a Híd arra kényszerült, hogy – az L’SNS további erősödésétől tartva, a többi demokratikus párttól eltérően – belépjen egy Robert Fico vezette kormányba, és ezt a kormányt a 2018-as újságíró-gyilkosság miatti politikai válságban sem hagyta el. Ennek volt köszönhető a Híd totális bukása a 2020-as választáson, ahol az MKP hozta a maga 4 (pontosabban 3,9) százalékát, viszont a Híd csak 2 százalékot (egészen pontosan 2,2-t) ért el. Ezt úgy értelmezhetjük, hogy a szlovákiai magyarok (számuk a 2011-es népszámláláskor még a lakosság 8,5 százaléka volt, ma valamivel 8 százalék alatt lehet) mintegy fele az MKP politikáját követi, viszont

a szakítást követő három korábbi választáson a Híd támogatottsága volt nagyobb,

és ez csökkent most 2 százalékra. A Hídtól elfordult választók 2020-ban alighanem szlovák demokratikus pártokra szavaztak. Ezt a feltételezést erősítheti meg, hogy – a magyar lakta területek választási adatait vizsgálva – úgy tűnik, hogy a 2019-es köztársasági elnökválasztáson a szlovákiai magyarok nagyobb része szavazhatott Zuzana Čaputovára, a demokrata jelöltre, mint Bugár Bélára.

Talán megengedhetjük magunknak azt a feltételezést, hogy a szlovákiai magyaroknak legfeljebb a fele képviseli azt a Gulyás miniszter által kizárólag helyesnek tartott normát, hogy a magyarokat csak a szlovákokkal szemben álló magyar párt képviselheti. Másik, talán valamivel nagyobb részük a nemzeti kisebbség sajátos érdekeinek képviseleténél még fontosabbnak is tartja választói döntésekor a szlovákiai demokrácia védelmét a nacionalista maffiapolitikával szemben.

Gulyás és általában a Fideszben tömörülő magyar nacionalisták számára ez a politikai magatartás – amely megalakulása óta a Híd képviselt – nem elfogadható, sőt árulás.

Szerintem pedig időtől és tértől, a magyar kisebbségnek az egyes országokban kialakult helyzetétől függ, hogy helyes-e kitartani a politikai szerveződés etnikai alapja mellett, miként ez 1989-et követően valamennyi szomszédos országban magától értetődő volt, vagy eljött már az ideje annak, hogy a kisebbségben élő magyarok politikai meggyőződés alapján válasszanak a többségi népességben és a kisebbségek körében egyaránt támogatókat kereső pártok között. (Ez utóbbi megfontolás vezette a Momentumot, amikor a többségi és kisebbségi szavazatokat egyaránt gyűjtő romániai és szlovákiai pártokat támogatott választási kampányukban.)

A rendszerváltás első éveiben a magyarság egészének képviseletére törekvő RMDSZ és MKP igyekezett politikai hazát kínálni a különböző politikai irányokat képviselő kisebbségi politikusok és választók számára.

Ahogy azonban 2006-ban Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártjában hirtelen, Romániában az RMDSZ-ben pedig a Markó/Kelemen váltást követően fokozatosan a Fideszhez közelálló nacionalista irány vált dominánssá, a kisebbségi politikusok és választók egy része távolabb került ezektől a pártoktól, ami Szlovákiában pártszakadáshoz vezetett, Romániában pedig a kisebbségi értelmiség liberális részének elfordulásához az RMDSZ-től.

A Fidesz mint magyarországi állampárt számára a nemzeti alapon szerveződő kisebbségi pártok a kívánatosak, ezeket tudja a maga szatellitpártjaként működtetni.

Ez magyarázza Gulyás árulózását

Orbánt előbb ki kellett volna tenni

Sokáig tartott, amíg az Európai Néppárt (EPP) megszabadult a Fidesztől, de a szövetség a tagok eltérő érdekei folytán továbbra is megosztottak maradtak a jogállam kérdésében – jósolja az a tanulmány, amely a WP vitarovatában jelent meg.

Lise Herman, Julian Hoerner és Joseph Lacey az Exeteri Egyetem, a London School of Economics, illetve dublini University College tanárai rámutatnak, hogy Orbán Viktor választási autokráciává alakította Magyarországot, és ezzel szembe ment az EU alapvető értékeivel.

A Néppárt mégis éveken át elviselt minden bírálatot, sőt, leszavazta az EP határozati javaslatait a magyar kormány elítélésére.

Azért védelmezte a szélsőjobbos Orbán-kabinetet, mert az cserébe támogatta az EPP programját Strasbourgban és segített megszerezni fontos posztokat. 2011-19 között a kontinentális törvényhozók 24 esetben döntöttek az európai alapjogokat érintő kérdésekben, ezek közül négy közvetlenül Magyarországra vonatkozott, hét esetben pedig olyan tagokra, mint Lengyelország és Szlovákia.

Amikor magyar kérdés volt napirenden, az EPP-képviselői 20 százalékkal kevesebben szavazták meg az indítványt, mint a többi ügyben, azaz feltételezni lehet, hogy itt mind a négy esetben valamiféle háttér-megállapodás működhetett. Ám emellett más tényezők is szerepet játszottak.

(1) Ha egy jobbközép párt hatalmon van, akkor jóval kisebb a valószínűsége, hogy ütközik radikális szövetségeseivel. Ellenzékből inkább hajlandó erre. Ennek alighanem az az oka, hogy nem akar ártani a hivatalos kapcsolatoknak, még akkor sem, ha a másik fél a tekintélyuralom felé tart.

(2) A liberális demokráciát támadó rendszerek küldöttei kevésbé kaphatóak az alapértékek megóvására. A viszonzás reményében, ha legközelebb az ő országuk kerülne pellengérre.

(3) Az ilyen képviselőket a jelek szerint ideológiai megfontolások is véd- és dacszövetségre ösztökélik, mert a spektrum szélsőjobbos széléhez közelebb eső pártok szintén nem nagyon jeleskedtek, amikor a kulcsfontosságú normákért kellett kiállni. Az Európa-szkeptikusokkal ugyanez a helyzet.

(4) Fontos a földrajz is: a visegrádiaknál 27 százalékkal többen utasították el az esetleges szankciókat, mint a többi néppártiak esetében. Ezzel szemben nagyon is szorgalmazták a demokrácia területén visszalépő kormányok megbüntetését a belga, finn és holland képviselők, akik liberálisabb és a jogállamot inkább fontosnak tartó országokból érkeztek.

Az európai értékek szempontjából kedvező, hogy a jobboldal érdeke változhat, és ezt igazolja, hogy kitették a Fideszt, miután annak tagsága egyre jobban kikezdte az EPP hitelét, ráadásul Orbán mind harciasabb lett a Néppárt vezetőivel szemben.

A pártcsalád általában egységesen voksol, de amikor az alapértékekről esett szó, ez az egyetértés visszaesett 67,3 százalékra. Magyarország esetében pedig még nagyobb volt az ellentét: átlagosan csak 59 százalék fogadta el az előterjesztett kezdeményezést.
És még valami: ahogy haladt az idő, úgy ütközött ki egyre inkább, hogy mennyire eltérő az ország megítélése a szövetségen belül. A Fidesz kilépése után a Néppártnak elvileg nem érdeke, hogy eltűrje, amikor valamelyik tagja az alapértékeket támadja. Ám erre aligha lehet számítani, mert változatlanul az eltérő érdekek és ideológiai szempontok diktálnak. És a belső választóvonalak csak még markánsabbá válnak.
Európában nyomul a szélsőjobb, ezért a jobbközép tovább tolódik jobbra és mind borúlátóbb lesz az integráció kapcsán. Ily módon aligha lesz képes egységesen megnyilatkozni a normák védelme ügyében, noha a Fidesz már nem tagja a frakciónak – vélekedtek a szakértők.

ford.: Ara-Kovács Attila

Gulyás szabadságharcol

Kedves színfoltja Gulyás Gergely kormányülés utáni sajtótájékoztatóinak, hogy azt a játékot, amit a parlamentben a fideszes képviselők megrendelt interpellációira és azonnali kérdéseire adott államtitkári válaszokkal folytatnak, itt a jobboldali sajtó kérdéseire adott válaszokkal folytatják.

Ezúttal az egyik ilyen kérdés így hangzott:

„Szlovénia júliusban veszi át az Európai Unió soros elnökségét, és máris támadásba lendült a brüsszeli liberális sajtó. A recept ugyanaz, mint hazánk estében: aggodalmukat adnak hangot a szlovéniai jogállamisági helyzet, a sajtószabadság állítólagos csorbítása, illetőleg az igazságszolgáltatást érintő problémák miatt. A legtöbb kritikus cikk pedig a brüsszeli Politicoban jelent meg.”

Erről kérték a miniszter véleményét, aki megállapította, hogy a kérdésben már benne van a válasz, amely helyes. Így érvelt:

„Ha valaki éppen nem szimpatikus a brüsszeli bürokratáknak, akkor ezek a vádak újra el fognak hangzani, függetlenül attól, hogy ezeknek az országoknak, és ebbe beleértem Magyarországot is, a sajtója lényegesen sokszínűbb, mint mondjuk a német sajtó. Függetlenül attól, hogy a mi igazságszolgáltatásunk semmivel sem kevésbé független, mint a német igazságszolgáltatás, nálunk mondjuk az elmúlt évtizedben nem fordult elő olyan, hogy egy hivatalban levő köztársasági elnököt alaptalanul vádoljanak meg és ügyészségi vádat emeljenek ellene, tehát hogyha a német igazságszolgáltatásról akarunk beszélni, akkor érdemes lenne ott is egyfajta konklúziónak a levonása.

Ezek egész egyszerűen, hogy ha valaki nem osztja mindenben azt a gondolkodásmódot, amit Brüsszelben kirekesztő módon és kizárólagosan akarnak megjeleníteni, akkor minden tagállammal szemben állandóan megjelenő, minden alapot nélkülöző vádak.”

Gulyás válaszában ezúttal is a Fidesznek az Európai Unióval szemben vívott „szabadságharca” jelenik meg.

Mit gondoljunk Gulyás érveléséről, van-e benne igazság?

Bizonyos értelemben van. Amennyire a német főáramú sajtót és a német közszolgálati médiát ismerem, ott valóban nem kapnak hangot olyan, a német alkotmányban rögzített demokratikus, liberális konszenzussal ellentétes nézetek, mint amilyenek a magyar sajtóban és magyar médiában nap mint nap megjelennek. Ott nem lehet olyan útszéli módon támadni az ellenzéki politikusokat, a kormánnyal szembenálló közszereplőket, ahogy nálunk a közszolgálati médiában, a kormánypárti sajtóban szokásos.

Ott nem kaphatnak hangot a náci időszak gondolkodásmódját felelevenítő álláspontok, amelyek a magyar kormánymédiában és a jobboldali sajtóban igen.

Ebben áll a magyar sajtó és média Gulyás által hivatkozott „sokszínűsége”: abba belefér az uszítás, belefér a rasszizmus.

Ami a német igazságszolgáltatás függetlenségét illeti, nem értem, mi a baja Gulyásnak azzal, hogy ha kiderül, hogy a hivatalban levő szövetségi elnök – Christian Wulffról van szó, akit 2010-ben választottak szövetségi elnökké, de két évvel később kiderült, hogy még tartományi miniszterelnökként ajándékokat – a piacinál alacsonyabb kamatozású ingatlanvásárlási hitelt illetve ismerőse nyaralójában töltött üdülést – fogadott el tehetős magánszemélyektől, ami miniszterelnöki tisztségével nem fért össze.

Értem, hogy Gulyásnak nem tetszik, ha az ügyészségi vádemelés nyomán a bíróságnak meg kellett vizsgálnia, hogy a történtekkel az erkölcsi összeférhetetlenségen túl megvalósult-e korrupciós bűncselekmény, és a bíróság megállapíthatta, hogy nem valósult meg. Wulff azonban az erkölcsi összeférhetetlenség elismerésével lemondott államfői tisztségéről.

Nyilván az sem tetszik Gulyásnak, ha a német közigazgatási bíróságok a végrehajtó hatalom egyes járványellenes intézkedéseit – kijárási tilalmakat, szállásadási tilalmat – megsemmisítik, mert alapjogok aránytalan jogkorlátozásának találják. Nálunk ma sokan kifogásolják ezeket a korlátozásokat, de senkinek nem jut eszébe, hogy bírósághoz forduljon velük szemben. Nem értem, hogy milyen konklúziót kellene Gulyás szerint ebből levonni. Szerintem ez épp a jogállam erejét mutatja Németországban, és valami egészen mást Magyarországon.

Míg az igazságszolgáltatás függetlenségének ügyében nyilvánvaló Gulyás érvelésének tarthatatlansága, a sajtó „sokszínűségével” kapcsolatban azt mondhatjuk:

Németországban az alkotmányban, az Európai Unióban pedig az alapító szerződésben rögzítették a demokratikus jogállam illetve az emberi jogok, az elemi humanizmus olyan alapelveit, amelyek a vezető politikai erők által általánosan elfogadott közéleti normákká váltak,

s amelyekkel magukra adó közszereplők megszégyenülés kockázata nélkül nem fordulhatnak szembe.

Ezt nevezi Gulyás annak a „gondolkodásmódnak”, amelyet „Brüsszelben kirekesztő módon és kizárólagosan akarnak megjeleníteni”. Magyarországon ez 2010 előtt is kevésbé volt így, a Fidesz Magyarországán viszont egyáltalán nincs így. Gulyás és társai ezt tekintik a maguk „szabadságának”, amelyért „harcolnak”, s amelynek képviselete nem fért már bele az Európai Néppártba.

Örökzöld

Témát keresve egy örökzöld dallamot dúdoltam. Greenfield, anno 1960. “Zöld volt a mező, színes a rét…”, hogy ez most honnan jött? Ok. Keresek valami örökzöld témát és arról írok. Nem kell sokat keresgélnem, nekünk magyaroknak mi más örök témánk lehet mint Trianon… “ház ült a völgyben és kék volt fent az ég”. 

Addig érlelgettem magamban a dolgot, mígnem itt ülök a gép előtt, nyakamon az este és sehol a “néhány épkézláb mondat”. Ha már így jártam magammal, legalább azokat a félretett mondatokat megmutatnám, amiken elgondolkodtam. Hátha lesz belőle valami.

Íme:

„Tudom, hogy Ön egy magyar hazafi — írta Freud 1918 őszén Ferenczinek —, és ezzel kapcsolatban fájdalmas tapasztalatokra számíthat. Úgy tűnik, a magyarok azzal a gondolattal hitegetik magukat, hogy ők egyedül elkerülhetik az országuk megkisebbítését, mert a külső világ különösképpen szereti vagy tiszteli őket: egyszóval, hogy ők »kivételek«. […] Biztosan el kell jönnie a kiábrándulásnak és rossz idők jönnek majd vele. Mindazok a hiányosságok, amelyeket a magyarok mint politikusok mutatnak, önmagukon fognak visszaütni. Még jó időben vissza a haza iránti libidóval és azt a pszichoanalízisnek szentelni, különben visszavonhatatlanul nyomorultul fogja érezni magát[…] Nem tudja, hogy a lovagi kornak vége van Don Quijotéval együtt?!”

“Hazánkkal szemben a béketárgyalások valójában csak színpadi kellékként, kötelező körként szerepeltek a programban, az antant vezetői már a háború során megegyeztek a részletekről, és ezektől nem is tértek el” és “… Magyarország hiába volt egy nagyhatalom „egyik fele”, önállóan nem képviseltette magát a külpolitikában, vagyis a tisztán magyar érdekek soha, sehol nem kaptak szót.”

“Gróf Apponyi Albert úgy fogalmazott: a trianoni békediktátum aláírása az öngyilkosságot, elutasítása a halált jelentené hazánk számára.”

“Szinte soha nem Trianon okairól és mibenlétéről, csak Trianon következményeiről szól minden.”

Így estére egy mondat jutott e gyászos napról eszembe.

Tessék mondani volt már olyan békeszerződés amelyik a vesztés fél teljes megelégedésére köttetett?

p.s.: “Hiába szó, a válasz néma csend,
Megnémult a világ, csak szívem hangja cseng.”

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK