Kezdőlap Címkék FHB Bank

Címke: FHB Bank

Gründolják az ellen-OTP-t, végük a takarékoknak

Bő egy év múlva egy híján megszűnnek a takarékszövetkezetek, és 1100 fiókból álló egyetlen Takarékbank lesz az országban. Ez az iparági rangsorban a 4-5. legnagyobb lesz mérlegfőösszege alapján.

Univerzális nagybankban egyesítik a takarékszövetkezetekből már eddig – részben erővel – létrejött bankokat és a jelenlegi 12 takarékszövetkezetet, egy kivételével – jelentette be ma a Takarék csoport vezetése. Ezzel 2020 elejére egy hatalmas pénzügyi szolgáltató jön létre. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy lényegében megszűnik a tíz éve még nagyjából 130 darabból álló takarékszövetkezeti szektor.

A takarékok erőszakos átszervezését, egybeolvasztását öt éve kényszerítette ki a fideszes parlamenti többség – ami ellen az azóta elhunyt Demján Sándor, a takszövök szakmai szervezetének vezetője tiltakozott.

A cél már akkor is az volt, hogy csak hazai tulajdonú (és a kormányhoz közel álló vezetésű)

nagy bank legyen a konkurense az OTP-nek.

Ezt akkor a Spéder Zoltán vezette FHB Bankon keresztül indították el, de két éve Spéder kiesett a pikszisből, mert egy politikai jóváhagyás nélküli tőkeemeléssel kívánt nagyobb befolyást szerezni.

A mostani átalakítás előző lépése volt a Takarékbankba beolvasztott takszövök 12-re koncentrálása. Most bő egy év alatt ezeket is átalakítják a nagy univerzális bankká. Az egyetlen megmaradó takszöv, az Omega közösségi bankként fog tovább működni, profitjából közösségi célokat támogatnak), a részjegyesek megtartják tulajdonukat. Ugyancsak megtartja önállóságát a tőzsdére vitt Takarék Jelzálogbank.

Az egybegyúrt Takarékbank a vezetés reményei szerint 2023-ra 30 milliárdos nyereséget fog elérni, piaci részesedése eléri a 10 százalékot. Ezzel persze a nyomában se lesz az OTP-nek, amelynek idei félévi korrigált adózott nyeresége 170 milliárd volt, a 2017-esé 284 milliárd, amelyeknek valamivel kevesebb, mint egyharmada a külföldi leányoktól származik.

A banki piaci súlyt nemzetközileg leginkább mérő mérlegfőösszegben is komoly lemaradásban lesz a Takarékbank az OTP-től, amelynek adata 2017-ben 7,8 ezer milliárd forint. A K & H-é 3, az UniCredité 2,7, az Erstéé és a Raiffeisené 2,2 ezer milliárd volt. Ide ékelődne be a 4-5. hely környékére a Takarékbank. (A mérlegfőösszeg tartalmazza a bank teljes hitelállományát, a banknál elhelyezett összes betétet és a bank saját tőkéjét.)

Amiben piacvezető lesz, az a fiókhálózat.

Az OTP-nek tavaly 382 volt, az egyesített Takaréknak 1140 (évtizede még 1800). Ez az a hálózat, amely mintegy 1100 kistelepülésen az egyedüli pénzügyi szolgáltató, de amely már eddig is sok helyről kivonult, komoly problémákat okozva az ott élőknek. Ez magyarázza azt is, hogy vagyona (betétei), aktivitása lényegesen alatta marad a nagy kereskedelmi bankokénak. Ennek megfelelően nyereségessége is alacsony.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK