Kezdőlap Címkék Fesztivál

Címke: fesztivál

Művészasztalt terítenek Nyíregyházán

0

Mesekutatóval is találkozhatnak az érdeklődők a VIDOR Fesztiválon.

Ahogy mondani szokás, már aranyért sem lehet színházjegyet váltani a VIDOR Fesztivál versenyprogramjára Nyíregyházán. De csüggedésre semmi ok, hisz a Vidámság és Derű ORszágos seregszemléje számtalan ingyenes programot – köztük szabadtéri, világzenei koncerteket, beszélgetős műsorokat – kínál a nagyérdeműnek.

Csatlakozott a rendezvénysorozathoz a városban alapított irodalmi folyóirat, A vörös postakocsi is, mely a VIDOR-hoz igazítva Művészasztal címmel augusztus 31-én indítja útjára sorozatát. Az idén két, jövő tavasszal három alkalommal olyan élvonalbeli magyar írókat látnak vendégül Nyíregyházán, akiknek munkássága a színház világához is köthető.

A rendezvény háziasszonya Kováts Judit író, első vendége Boldizsár Ildikó író, mesekutató, meseterapeuta.

A MŰvész Stúdióban délután ötkor kezdődő műsor címe: Mese, mese, mátka… felnőtteknek.

Az est folyamán a Móricz Zsigmond Színház művészei a Holle anyó újramesélt változatát állítják színpadra Ildikó átdolgozásában, amit ő életközép-válság mesének nevez.

25 éves a Sziget

0

A 2014-es Sziget újra elnyerte az Európa legjobb nagyfesztiválja címet. 2016-ban a látogatók száma 490 ezerre emelkedett, ekkor köszönthették a Sziget történetének hétmilliomodik látogatóját.

Idén huszonötödik alkalommal, augusztus 9. és 16. között rendezik meg az óbudai Hajógyári-szigeten a Sziget fesztivált.

1993-ban a világ legolcsóbb és legjobb nyaralásának nevezték a Hajógyári-szigeten „Kell egy hét együttlét” jeligével augusztus 19. és 26. között megrendezett Diákszigetet.

Az ötletgazdák – Gerendai Károly, Müller Péter Sziámi és Szekfű Balázs – olyan nemzetközi ifjúsági kulturális találkozót akartak szervezni, amely mérsékelt áron kínál lehetőséget kulturális szabadidős programokra és kapcsolatteremtésre.

A 26 millió forintos költségvetésű rendezvény fővédnökségét Göncz Árpád akkori köztársasági elnök vállalta, az ismert hazai előadók és kezdő művészek kétszáz koncertje, nyolcvan film és negyven színházi produkció több mint 43 ezer látogatót vonzott.

Egy évvel később, 1994-ben már több ismert külföldi fellépővel gazdagodott a program; a rendezvény apropója a woodstocki fesztivál 25. évfordulója volt. 1996-ban a fesztivál neve Pepsi Szigetre változott, és egy évvel később már 28 sátorban csaknem nyolcszáz program zajlott, ekkor közvetített először a helyszínről a Music Television, és ekkor költöztek az éjszakai koncertek hangszigetelt sátrakba. 1998-ban bevezették a folyamatos zajszintellenőrzést is.

1999-ben súlyos baleset történt; egy körhinta két kocsija menet közben kiszakadt, és a benne ülőkkel együtt a földre zuhant; egy fiú később belehalt sérüléseibe.

2001-ben a fesztivál legerősebb napján ki kellett tenni a jelképes „megtelt” táblát, mert a nézők száma elérte a rendezők által megállapított 60 ezres felső határt – ennyi embert volt képes kiszolgálni az alkalmilag kiépített infrastruktúra.

2012-ben a huszadik születésnapját ünneplő fesztivált az a megtiszteltetés érte, hogy Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a legjobbként elnyerte a European Festival Awards fődíját. A YouTube, a világ legnagyobb videomegosztó oldala öt napon át közvetítette élőben az eseményeket.

2013-ban kikiáltották a Sziget Fesztiválköztársaságot, amely lenyűgöző, eddig nem látott látványvilággal párosult. Felállították Európa legnagyobb hordozható óriáskerekét, a Sziget Eye-t, és itt tartották – a Sziget kezdeményezésére – a nemzetközi fesztiválkonferenciát is.

2014-ben az előző évek csökkenő látogatószáma után fordulat állt be; 415 ezer érdeklődőt számláltak, és a csúcsnapon 85 ezres telt ház volt. A 2014-es Sziget újra elnyerte az Európa legjobb nagyfesztiválja címet. 2016-ban a látogatók száma 490 ezerre emelkedett, ekkor köszönthették a Sziget történetének hétmilliomodik látogatóját.

MTI/FüHü

 

 

Fesztiválon szült a nő, aki nem is tudta, hogy terhes

0

A Nature One technofesztiválon szült egy 20 éves nő Németországban. Azt mondta, nem is tudta, hogy terhes.

Az MTI szerint

egy sátorban szülte meg kislányát a fiatal nő,

utána jelentkezett a kemping orvosi központjában, ahonnét kórházba vitték őket. Mindketten jól vannak.

Oliver Vordemvenne, a fesztivál servezője elmondta, hogy ez az első baba, aki ott született, így ingyen látogathatja majd a fesztivált, amint elmúlt 16 éves.

A Nature One 2015-ben
Forrás: Wikimedia Commons

A Nature One Európa egyik legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja, rendszerint augusztus első hétvégéjén rendezik meg a Hunsrück hegységben lévő egykori NATO katonai rakétabázis, a Pydna területén.

Hajolj be a hajamba!

Péterfy Bori varázsol az Ördögkatlan Fesztiválon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK