Kezdőlap Címkék Felújított orosz metró

Címke: felújított orosz metró

Szétrohadnak a „felújított” metrókocsik

Kivonták a forgalomból az első hat „felújított” orosz metrókocsit a 3-as vonalról, mert a padlólemezt szétrohasztotta a rozsda. Olyannyira, hogy beszakadhat a padlójuk – értesült az mfor.hu.

Kivonták a forgalomból a felújított orosz metrószerelvények elsőként érkezett hat kocsiját, a padlólemezeket ugyanis gyakorlatilag felzabálta a rozsda. A 69 milliárdért beszerzett szerelvényekkel nagyobb a baj, mint korábban gondolták. A járműveket a javításig nem engedik ki a forgalomba, mert félő, hogy beszakad a padlójuk – írta az mfor.hu.

A kocsiszekrények szokatlan mértékű korróziójára már néhány hónappal a kocsik érkezése után felfigyeltek. Az

ajtóküszöbnél megjelent rozsdafoltokat

először 2017 májusában, az első 15 kocsi beérkezése után jelezte a BKV az orosz gyártónak. A Metrovagonmas az első 13 szerelvény (darabonként hat kocsival) leszállítása után közölte, hogy a gyártó megváltoztatta a technológiát, most már nem lehet gond. (Meg nem erősített információk szerint a problémás első 13 szerelvény kocsiszekrényei évek óta áztak a cég udvarán, miután korábbi megrendelője visszamondta a szerződést. Ezért jelent meg ezeken hamarabb a rozsda.)

Később azután találtak rozsdát és bemaródásokat a tetőfelületen is. Most pedig

a padlóról derült ki, hogy felzabálta a rozsda.

Mindezt a BKV új igazgatóságának decemberi ülésén ismerte el a fővárosi közlekedési cég egyik vezetője, de szerinte felesleges a probléma kivizsgálásával független szakértőt megbízni, hiszen minek ahhoz külsős szakértő, amit maguk is tudnak. Érvelésüket az igazgatóság is elfogadta és nem támogatta a független szakértő bevonására vonatkozó javaslatot. Holott ennek eredményét később érvként használhatták volna fel az orosz gyártó ellen indított perben.

A BKV folyamatosan tagadta, hogy a régi-új kocsik rozsdásodnának. Ehhez képest igazgatóság decemberi ülésén a BKV illetékes vezetője úgy fogalmazott:

„a problémát letagadni tök felesleges, rozsdafoltok jelentek meg”.

Igaz, rögtön azt is hozzátette mintegy megnyugtatásul, hogy minden kocsin tud ennél tíz nagyobb problémát is, de ezzel együtt is fele annyi bajt okozott eddig az orosz jármű, mint amennyit az Alstom szerelvények és a CAF-villamosok. Az ülésen következetesen beszerzésként emlegetett, a BKV és a városvezetés által korábban makacsul felújítottként emlegetett orosz metrók kétségtelenül számos korszerű megoldást vonultatnak fel, de a kocsiszekrény nem rozsdamentes szerkezet, hanem olyan acél, amelyeken rozsda lesz és tízévente, akárki fogja üzemeltetni, valamit kell vele kezdeni – emlékeztet az mfor.hu.

Az ülésen az is elhangzott, hogy a rozsdásodást, amiről tudnak két és fél éve, most egy nagyobb jellegű probléma követte a metrók életében. A prototípus jármű padlójának megbontása után ugyanis azzal szembesültek, hogy oda a rozsda zabálni jár.

A forgalomból kivont kocsik három évig se bírták.

Ezért kellett kivonni a kocsikat a forgalomból.

A cég vezetése azzal nyugtatgatta az igazgatóságot, hogy a gyártónak a garanciaidőn belül meg kell javítania minden hibát, sőt, ezzel nő a jótállási idő is. Ha pedig egy hiba miatt ki kell vonni egy járművet a forgalomból és a javítása két napnál tovább tart, akkor onnantól napi 23 ezer eurót kell fizetnie az orosz félnek kártérítésként.

A Metrovagonmas azonban nem fizetett, ezért tavaly februárban hatmilliárd forint összegű pert indított a BKV. Márpedig az átadás óta tapasztaltak szerint joggal feltételezhető, hogy a gyártó által vállalt 25 éves élettartam csak komoly ráfordítások és javítások árán lesz tartható.

A szerződés egyébként meglehetősen körmönfontan fogalmaz. Az orosz cég ugyan 25 évet garantált, de a kocsiszekrények és az alvázak rozsdamentességére vonatkozó jótállás csak 10 évre szól, a tervezési, valamint az anyag- és megmunkálási hibákra vonatkozó garancia pedig csupán 36 hónap.

A vállalkozási szerződés értelmében a vállalkozói díj maximum 30 százalékát köteles megtéríteni a gyártó, de azt is csak akkor, ha az előírt karbantartási rend betartása ellenére meghatározott szint alá csökken a forgalomba állítható szerelvények száma.

Karácsony Gergely főpolgármester mindenesetre még jelöltként kijelentette, hogy a Metrovagonmas-üzlet  „inkább metrókocsi-vásárlásnak” minősül, mintsem felújításnak. Ami Karácsony szerint nem is lenne baj, ha a főváros valóban új járműveket vett volna, de olyan kocsikat vásárolt, amelyeket már Moszkvában sem sikerült eladni.

A BKV a hatmilliárd forintnak megfelelő kötbért késedelem miatt követeli. Vagyis a minőségi hibákból eredő, nehezebben bizonyítható kár megtérítése helyett a könnyebben alátámasztható késedelemre fókuszált. A szerződésben szereplő egyik kikötés szerint a kötbérek közül csak az egyiket – hibás teljesítés vagy késedelem – kérheti a megrendelő.

Késedelmi kötbér címén a 219 millió eurós vállalkozási díjnak maximum 10 százalékát – árfolyamtól függően 6,9 milliárdot – követelhetett volna a BKV. A hibás teljesítés ráadásul hosszadalmas bizonyítási eljárást von maga után szakértők és ellenszakértők bevonásával, amelynek vége beláthatatlan messzeségbe nyúlik.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!