Kezdőlap Címkék Észak-Afrika

Címke: Észak-Afrika

Észak-Afrikában kaphat új erőre az Iszlám Állam

0

Az algériai külügyminiszter beszélt arról, hogy a terrorszervezet Líbiába, a Száhel övezetbe és a Szahara térségébe csoportosítja át egységeit.

Azt mondta: az Iszlám Állam felszólította követőit, hogy a közel-keleti vereségek után induljanak ebbe a térségbe. Olyan információik is vannak, hogy

a külföldi dzsihadistákat is áttelepítik.

Szerinte a terroristák egységei átszerveződnek, forrásokat gyűjtenek, és újabb ideológiai és katonai felkészítést kapott harcosok toborzására készülnek.

A terrorszervezet már korábban is komoly erőkkel volt jelen Líbiában. Más szakértők szerint a Fülöp-szigetek lehet az új célpont, ahol egy várost is lerohantak már, onnan több hónapig tartó harc után sikerült kiűzni őket.

Szakértők szerint a vereségek után az Iszlám Állam visszatérhet a korábban már alkalmazott gerillataktikához, és újabb merényleteket követhet el.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!