Kezdőlap Címkék Eho

Címke: eho

Adózás 2018: hideg is, meleg is

0

A magánszemélyek és a cégek munkát terhelő adója csökken, az áfában néhány tétel lemegy 5 százalékra, a családi adókedvezmény a kétgyerekeseknek lesz kedvezőbb. A legfontosabb adóváltozások 2018-ban.

A munkáltatókat érintő szociális hozzájárulás (szocho), az alkalmazottak közterhe (eho) és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) egyaránt 19,5 százalékra csökkent január 1-jétől. Várható, hogy a munkaadók költségeinek mérséklődése részben megjelenik a bérekben, de valamely hányada a fizetéseknek azt a részét tisztíthatja, amelyet korábban zsebbe adtak.

A szochóval összefüggően kisebb lesz a cafeteria közterhe is, 43,66 helyett 40,71 százalék, bár a legjobb „buli” ezután is a sportbérlet lesz: ingyen és korlát nélkül adható.

Kis mértékben változik a családi adókedvezmény, de csak egynél több gyerek esetén. Az egy gyereket nevelő szülők változatlanul havi 10 ezer forintot írhatnak le közterheikből (szja és a járulékok), két gyerek után fejenként 15 ezer helyett 17 ezer 500 forintot. E két kör szülői esetében már egyikük minimálbére is elegendő a leírás érvényesítéséhez. Három (és ennél több) gyerek idén nem ad újabb spórolási lehetőséget, marad az eddig is kiugróan magas 33 ezer minden gyerek után. Ebből az is következik, hogy – bár szűkül a rés –

változatlanul a magas jövedelműek élvezhetik

a leírást teljes körűen, mert jóval 300 ezer forint havi jövedelem kell ehhez.

Az áfa – éppen ma hangos ettől a nyilvánosság – legjelentősebb módosulása az internet után fizetendő teher leszállása 18-ról 5 százalékra. Ugyanennyire csökken az éttermi fogyasztás áfája is, ám az elviteles rendelésé marad 27 százalék, miként az alkoholoké is. A legkisebb kulcs számolandó fel mostantól a hal- és disznóbelsőségekre.

A két kisvállalkozói adó közül a kata mértéke marad a tavalyi, de a beszámítandó ellátási alap kis mértékben emelkedik. A kiva azonban kisebb lesz, igaz, csak egy százalékponttal.

Igyekszik valamennyire tisztítani a lakáskiadást a kormány. Ennek reményében a bérleti díjból származó jövedelem egymillió forint feletti része után (ami már egy kisebb lakás 90 ezres havi összegéből simán összejön) nem kell megfizetni a 14 százalékos eho-t, csak a 15 százalék szja-t. A lakáshotelezők (Airbnb és társai) pedig már három lakás után lehetnek tételes átalányadózók.

Sokan a tavasszal fognak értesülni arról, hogy 2018-tól a munkaadók nem készíthetik el az szja-bevallást,

már mindenki a NAV-tól kap bevallás-tervezetet.

Akiknek bármely okból nincs tb-bejelentésük, azok változatlanul maguk fizetik a havi közterhet, de 7110 forint helyett 7320-at.

És a végére egy igazán örömteli hír: ebben az évben a röplabda bekerült a látványsportok közé, vagyis a cégek – a közkassza helyett – már ide is befizethetik társasági adójukat. Ezzel párhuzamosan a sportolók kedvezményes adózásának bevételi határa megduplázódik, a sportvállalkozások pedig iparűzési adó nélkül érhetnek el egy sor bevételt.

Megszavaztak több adócsökkentést

0

Szerdán szentesítette a parlament a munkaadói és munkavállalói közteher 19,5 százalékra mérséklését. Jövőre csökken az internet és a halhús áfája is, a következő évtől már csak a NAV veheti át tőlünk az szja-bevallás feladatát, amit a civil szervezeti egy százalék bánhat ismét.

A szerdai szavazási dömpingben a parlament lehetővé tette, hogy az ügyvédek is választhatják a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata). Ennél persze sokkal fontosabb, hogy – a korábbi bejelentést megerősítve – 19,5 százalékra csökken a munkaadók szociális hozzájárulási adója (szocho), ezzel párhuzamosan az alkalmazottak egészségügyi hozzájárulása (eho) és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) ugyanerre a mértékre süllyed. A cégek ezzel körülbelül 200 milliárd forinttal lesznek „beljebb” a gazdasági minisztérium számítása szerint. (Igaz, az idei nagy mértékű emelés után 2018-ban tovább nő a minimálbér és az úgynevezett szakmunkás bérminimum 8, illetve 12 százalékkal.)

Már korábban eldöntötték, de érdemes felidézni, hogy újabb termékekre terjed ki 2018-tól az alacsonyabb áfakulcs: az interneté 18-ról 5 százalékra, a halhúsé 27-ről 5-re, az éttermi szolgáltatásoké 18-ról 5 százalékra. A vendéglátósok viszont nyakukba kapnak egy 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást. A jelenlegi adatokból következtetve a netadó csökkenésével a lakosság 22 milliárdot fog megspórolni.

A korábbi kormányzati sejtetésekkel ellentétben marad az szja kulcsa 15 százalék (korábban kilátásba helyezték az egy számjegyű, 9 százalékot). Fontos változás lesz azonban, hogy januártól

a munkáltatók már nem készíthetik el az szja-bevallást.

Ezen túl az egyéni bevallás mellett már csak az adóhatóság által – eddig is választható – bevallásra nyílik mód. De csak akkor, ha nincs olyan jövedelem (például külföldről kapott pénz), amit év közben „nem lát” a NAV. Az adóhatóság általi bevallást pedig kiterjesztik az agrár őstermelőkre.

Az szja-bevallások mindinkább NAV felé terelésének kétség kívül kényelmi hatása mellett várhatóan lesz olyan következménye is, ami az úgynevezett egy százalékok civil szervezeti felajánlását érinti kellemetlenül. A NAV-os bevallás (amit – ha megfelel az elkészült tervezet – nem is szükséges írásban elfogadni, hanem a „hallgatás beleegyezés” elvén válik hivatalossá) mellé ugyanúgy rendelkezni lehet az egy százalék sorsáról, de a tapasztalat az, hogy sokan elmulasztják ezt, amikor nem maguk töltik ki a bevallási nyomtatványt.

Ennek már eddig is látható volt a hatása.

Tavaly valósággal zuhant a rendelkezők által felajánlott pénz:

a felajánlások összértéke a 2016-os 8,5 milliárdról 7,5 milliárd forintra csökkent.

Emelkedik a kétgyerekes családok adókedvezménye, ami körülbelül 390 ezer szülő jövedelmét növeli további 15 milliárddal. Varga Mihály egyik nyilatkozata szerint összességében 280 milliárd forintra rúg az az összeg, ami 2018-ban a magánszemélyek és a cégek bevételét növeli.

A piactisztítás szándékával terjesztik ki a „lakáshotelek” (például az airbnb-zők) adózásában a tételes átalányt: már három ingatlan után lesz választható. Az ingatlanok bérbeadása után pedig eltörölték a 14 százalék eho kötelezettségét az egymillió forint feletti bevételi hányadra.

Apróság, ami megbújt kedden a szavazási hullámban, de fontos. A jövő évtől bővül azon végrehajtandó követelések köre, amelyeket az adóhatóság végez. Átveszi például a törvényszéki végrehajtásokat, s ezzel a NAV lényegében általános behajtási hatósággá válik.

Jobban csökken a munkát terhelő adó

A tavalyi megállapodásnak megfelelően 19,5 százalékra csökken a munkáltatók és az alkalmazottak egészségbiztosítási terhe – derül ki a nemzetgazdasági miniszter parlamentnek beterjesztett törvénymódosításából.

Eredetileg 22-ről 20 százalékra csökkent volna a szociális hozzájárulás (szocho) és az egészségügyi hozzájárulás (eho), vagyis a munkaadók és az alkalmazottak közterhe jövő január 1-jétől olvasható a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által kedd késő délután benyújtott törvényjavaslatban.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma tavaly novemberében azonban abban is megegyezett, hogy ha a bruttó átlagkereset eléri a 11 százalékot, akkor további fél százalékkal mérséklődik a két ráta.

A minimálbér és a szakmunkás bérminimum 15 és 25 százalékkal emelkedett ebben az évben, a több szakmát jellemző általános munkaerőhiány szintén folyamatos bérnyomást fejtett ki, ezért a bruttó keresetek átlaga meghaladta a 11 százalékot.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!