Kezdőlap Címkék Easyjet

Címke: easyjet

EasyJet: Utas és létszám csökkentés

A fapados cégnek kevés az utas kísérője, ezért kiveszik az utolsó sort a gépek egy részén. 4 utaskísérő helyett így három is elég lesz a jövőben. Az A319 gépeken kezdik meg az utaslétszám csökkentését. Így maximum 150 utas repülhet a gépen.

A hatósági előírások szerint nem az számít, hogy hány utas van a gép fedélzetén hanem az, hogy hány ülés.

Az EasyJet és a British Airways a múlt hónapban többszáz járatát volt kénytelen megszüntetni, mert a Covid járvány visszatérése miatt komoly személyzeti gondjaik voltak. A repülőtársaságok folyamatosan létszámgondokkal küszködnek amióta újra megindult a tömeges légiforgalom. A pandémia idején ugyanis a munkatársaik zömét elbocsátották. Azóta rohamtempóban toboroznak, de permanens a hiány a légi személyzetben. A BBC szerint a következő egy évben ez így is maradhat.

Az EasyJet arra számít, hogy nyárra „csaknem visszaállhat” a 2019-es járvány előtti helyzet. Akkor a csúcs szezonban napi 300 ezer utast szállítottak.

A fapados cég igyekszik megnyugtatni a nyári utazást tervezőket mondván, hogy az utolsó sorban, amelyet most megszüntetnek, általában utolsó percben érkezők ülnek. A nyári utazásokat általában előre megtervezik, és nem az utolsó pillanatban váltanak repülőjegyet.

Az eddigi tapasztalatok nem túlságosan biztatóak: a húsvéti csúcsforgalom idején kilométeres sorok kígyóztak a repülőterek előtt. A káosz miatt le is mondott a manchesteri repülőtér ügyvezető igazgatója.

A személyzeti problémák gyors megoldását nehezíti az a hatósági előírás, hogy a légitársaságok és a repülőterek munkatársainak mind át kell menniük nemzetbiztonsági átvilágításon.

Grant Shapps, Nagy Britannia közlekedési minisztere, ezért legutóbb azt mondta a parlamentben, hogy felfüggesztik a kötelező nemzetbiztonsági átvilágítást. Így az új személyzet kiképzését azonnal meg lehet kezdeni Nagy Britanniában – írja a BBC portál.

Húsz százalékkal csökkenti járatait a Ryanair

A légitársaság bejelentésében azzal indokolta a csökkentést, hogy több uniós államban is „bizonytalanság mutatkozik a fertőzöttségi mutatókban”. 

A szokásos brit understatement: sok európai államban növekszik a Covid-19 fertőzések száma: mindenekelőtt Spanyolországban, amely igen kedvelt a brit turisták számára. Nagy Britannia a vírusjárvány megélénkülése miatt kéthetes karantént vezetett be először a Spanyolországból visszatért utasok számára, később aztán ezt kiterjesztették Franciaországra, Svédországra és Írországra is.

Járatszám csökkentés kontra megszüntetés

A Ryanair egyelőre úgy döntött, hogy inkább a járatok számát csökkenti, és nem szüntet meg teljesen bizonyos célpontokat. A Ryanair 60%-kal növelte a repülések számát augusztusban abban reménykedve, hogy a hosszas elzártság után a turista szezon sikeres lesz. A szeptemberi és az októberi gyér előzetes helyfoglalási kedv azonban visszafogásra ösztönözte a céget.

Az EasyJet másképp spórol

A BBC arról írt, hogy ez a fapados légitársaság megszünteti jelenlétét néhány repülőtéren: Stansted, Southend és Newcastle. Ez 670 munkahely megszüntetését jelenti. Az EasyJet összesen 4500 munkahely megszüntetését jelentette be májusban, az érintettekkel még folynak a tárgyalások.

A British Airways 12 ezer munkahelyet szüntet meg a 42 ezerből. Hatezren állítólag önként válnak meg az állásuktól- számol be a légitársaságok helyzetéről a BBC.

A brit fapados már a Brexit utáni jövőre készül

0

Az EasyJet Ausztriát választotta. Azt ígérik, hogy az utasok nem vesznek majd észre semmit, és a munkatársaknak sem kell aggódniuk: nem rúgnak ki senkit az EasyJet londoni központjában.

Bécsben lesz a brit fapados európai cégének központja- közölte az EasyJet szóvivője. Az EasyJet Europe az osztrák fővárosból kívánja irányítani a fapadosokat azt követően, hogy Nagy Britannia kiválik az Európai Unióból. Ezt azt jelenti: a cég nem bízik abban, hogy a brit kormány eredményesen tárgyal Brüsszellel a kilépés feltételeiről.

A fapadosok számára akkor virradt fel a nap igazán amikor az EU bevezette a nyílt égbolt politikát. A liberális intézkedés azt jelentette, hogy az Európai Unió határain belül bárki bármilyen járatot indíthat, ha beszerzi a szükséges engedélyeket. Vagyis megszűnt a nemzeti szabályozás és ezzel együtt a monopóliumok. Az EasyJet és a Ryanair így nőtt naggyá hála az uniónak meg persze a csökkenő költségeknek és olajáraknak.

De mi lesz a brit légitársaságokkal, ha Nagy Britannia kilép az EU-ból? Theresa May miniszterelnök fogadkozik: megőrzik a nyílt egeket! Csakhogy úgy látszik az EasyJet nem hisz neki. A brit fapados cégnek van már egy vállalkozása Svájcban. De hát az alpesi állam nem tagja az EU-nak. Ezért lesz az EasyJet Europe központja a szomszédos Ausztriában.

Az engedélyezés jól halad, hamarosan elindulhat az új cég – mondta az EasyJet szóvivője Londonban. Aki közölte: az utasok nem vesznek majd észre semmit. A munkatársaknak sem kell aggódniuk: nem rúgnak ki senkit az EasyJet londoni központjában. Új munkahelyek viszont lesznek- igaz, hogy már Ausztriában.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!