Kezdőlap Címkék Donald Trump

Címke: Donald Trump

Donald Trump szerint a tanárok kezébe is fegyvert kéne adni

0

A 17 halálos áldozatot követelő floridai lövöldözés kapcsán újult erővel lángoltak fel a fegyvertartással kapcsolatos viták az USA-ban. A kérdés akkor is előkerült, mikor Donald Trump szerdán a Fehér Házban fogadta a múlt. Az amerikai elnök arról beszélt, hogy a tanároknak és az iskolai dolgozóknak is fegyvert kéne hordaniuk, hogy megelőzzék a hasonló eseteket. 

Trump szerdán nem csak kaliforniai diákokat fogadott: a vendégek között ott volt két korábbi, az 1999-es columbine-i és a 2012-es a connecticuti lövöldözések túlélői, illetve szülők és tanárok is. A diákok közül volt aki sírva, mások dühösen kérték az elnököt, hogy tegyen valamit a hasonló tragédiák elkerülésére. Trump arról beszélt, hogy vannak eszközeik erre: jobban megnézik majd, ki vehet fegyvert, különös tekintettel a mentális állapotra, és elképzelhető, hogy emelni fogják az életkort is.

Hozzátette, hogyha lett volna olyan tanár a floridai középiskolában, aki tud bánni a fegyverekkel, nagyon könnyen megállíthatta volna a támadást, ezért ő támogatná, hogy iskolai alkalmazottak fegyvert hordjanak maguknál. Ez persze csakis akkor „működne”, ha tudják, hogyan kell használni azt, ezért speciális tréningekre kellene küldeni őket.

Szerinte az, hogy a iskola fegyvermentes övezet, csak felhívás egy őrült számára, hogy menjen be oda lövöldözni.

(A BBC azt írja, hogy több amerikai államban már lehet kézifegyvert viselni az iskolában, amíg az el van rejtve, de Floridában nem.) 2016-ban, az elnökválasztási kampány idején Trump még tagadta, hogy fegyvert vinne az osztályokba, ezt ellenfele, Hillary Clinton vádaskodásának nevezte. Az elnök arról is beszélt, hogy a floridai lövöldözőt, Nicolas Cruzt már korábban el kellett volna fogni, hiszen mindenki tudta, hogy veszélyes.

Szerdán Marco Rubio is gyűlést tartott a lövöldözés kapcsán, ahol a diákok hevesen támadták a fegyvertartás mellett korábban kiálló republikánus floridai szenátort, illetve az országos fegyverszövetség (NRA) képviselőjét, aki szintén megjelent az eseményen. Rubio arról beszélt, hogy támogatja a fegyvertartási korhatár felemelését 18-ról 21 éves korra, az iskolai alkalmazottak fegyverviselését viszont ellenezte, és azt is, hogy fegyveres biztonsági őrök legyenek az intézményekben. Az is szóba került, hogy a töltényvásárlást maximálizálnák, de ezeknek a javaslatoknak egyike sem volt elég a több ezer egybegyűltnek, akik azt követelték, hogy egyáltalán ne lehessen olyan típusú sorozatlövő fegyvereket vásárolni, amellyel a floridai mészárlást is elkövették.

Korlátozhatják Amerikában a fegyvertartást

0

Törvényjavaslat készül erről, amelyet Donald Trump is támogat, pedig ő eddig mindenfajta szigorítást ellenzett.

17 embert lőtt le a 19 éves merénylő a floridai iskolában.
(MTI/EPA/Giorgio Viera)

A CNN idézi a Fehér Ház közleményét, amely szerint az elnök támogatja azt az, egy demokrata és egy republikánus szenátor által benyújtott tervezetet, amely szigorítja az ellenőrzési rendszert. Például azokat a kötelezettségeket, hogy milyen törvénysértéseket miatt tilthatják meg, hogy bizonyos emberek fegyvert vehessenek.

A fegyvertartásról szóló vita évtizedek óta tart Amerikában, és mindig egy-egy nagyobb merénylet után lángol fel igazán. Az elmúlt öt évben 290 iskolai lövöldözés volt az országban, múlt szerdán

egy 19 éves fiú 17 embert lőtt agyon egy floridai középiskolában.

A merénylő, Nikolas Cruz korábban az iskola diákja volt. Fajgyűlölő nézeteket vallott, egy fehér felsőbbrendűséget hirdető csoporttal is kapcsolatban volt.

A lövöldözés után a diákok képviselője bejelentette: tüntetést szerveznek Washingtonba, hogy végre történjen valami a fegyvertartás korlátozásának ügyében.

Trump viszont eddig nyíltak kiállt az eddigi szabályok mellett, és a kampányát is nagy összegekkel támogatta a Nemzeti Lőfegyver Szövetség. A tavalyi Las Vegas-i lövöldözés után sem ítélte el a fegyvertartást.

Az amerikai választásokba való beavatkozással vádoltak meg oroszokat

0

Robert Mueller különleges ügyész hivatala közölte, hogy vádat emeltek 13 orosz állampolgár ellen, amiért beavatkoztak a 2016-os amerikai elnökválasztásba. Három orosz cég is érintett az ügyben a vád szerint.

A vádpontok között csalás és személyi adatokkal való visszaélés is szerepel. A hivatal szerint már 2014-ben dolgoztak azon, hogy beleavatkozzanak a 2016-os választásokba.

A vádemelést az igazságügyi minisztérium helyettes vezetője sajtótájékoztatón jelentette be. Rod Rosenstein elmondta, hogy a vádlottak egy része amerikai állampolgároktól ellopott hamis személyazonossági adatokkal hozott létre internetes oldalakat és e-mail-fiókokat, hogy álhíreket és manipuláló bejegyzéseket tegyenek közzé. A vádlottak a később a választást megnyerő Donald Trump mellett álltak vetélytársa, Hillary Clintont ellenében, és több ezer dollár értékben politikai reklámokat is vásároltak. Ketten az USA-ba is elutaztak, és Trumpot támogató nagygyűléseket szerveztek.

Rod Rosenstein arról beszélt, hogy a vádlottak egyik fő célja az amerikai demokráciába vetett hit csorbítása volt, de hozzátette, hogy a választási eredményt nem tudták befolyásolni. Mueller már régóta nyomoz az ügyben a Trump-kampánnyal való esetleges összefonódásokat vizsgálva, de oroszok ellen most először emeltek vádat.

A miniszterhelyettes közölte: a vádemelés előtt nem vették fel a kapcsolatot az oroszokkal, hogy tájékoztassák őket. Az orosz reakció viszont hamar megérkezett: a külügyminisztérium szóvivője megkérdőjelezte, hogy 13 ember bárhogyan is be tudott volna avatkozni a választási folyamatban, amelyet a több milliárdos gazdálkodású amerikai titkosszolgálatok felügyeltek. Egyszerűen abszurdnak nevezte a vádat.

A Szentpétervárról működő, hírhedt Internet Research Agency is érintett az ügyben, melynek tulaja az a Jevgenyij Prigozsin, akit Putyin séfjeként szoktak emlegetni. Prigozsin tagadta a vádat, de azt mondta, nem zavarja, hogy a neve a listán szerepel, mert az amerikaiak úgyis azt látják, amit látni akarnak – idézte a BBC egy orosz tévécsatorna alapján.

Steve Bannont is meghallgatták, Trump egy fontos embere vádalkut köthet

0

Bannon, Donald Trump volt stratégiai főtanácsadója nem adott érdemi válaszokat a kérdésekre kongresszusi meghallgatásán. Több lap szerint Bannont a Robert Mueller vezette bizottság is meghallgatta a héten. Trump volt helyettes kampányfőnöke, Rick Gates állítólag vádalkut készül kötni.

Steve Bannon (MTI/EPA/Shawnn Thew)

Bannont csütörtökön a Kongresszus hírszerzési bizottságában hallgatták meg, teljesen eredménytelenül. Ugyan előre megállapodtak abban, melyik kérdéseket teszik fel neki, érdemi válaszokat viszont nem adott. A bizottság a 2016-os választásba való orosz beavatkozást vizsgálja.

Több képviselő, demokrata és republikánus egyaránt, arról beszélt, hogy

Bannon ezzel akadályozza a bizottság munkáját,

van, aki eljárást is indítana ellene. De még republikánus politikusok is arról beszéltek, hogy az egész bizottság elégedetlen volt, közülük is van, aki eljárást szeretne ellene. A bizottság republikánus vezetője, Mike Conaway szerint mindenki csalódott volt a meghallgatás után.

A CNN úgy tudja, hogy Bannon a meghallgatás előtt Trumppal egyeztetett, aki azt mondta neki: hivatkozzon arra, az alkotmány által biztosított jogára, hogy nem is köteles mindenre válaszolni. Bannon el is mondta ezt a bizottság előtt, és valóban erre hivatkozva nem válaszolt a kérdésekre.

A héten ugyanakkor

kétszer is találkozott Robert Muellerrel,

az oroszok beavatkozását, valamint a Trump-csapat és Oroszország összejátszását vizsgáló különleges ügyésszel.

A New York Times szerint a meghallgatás összesen 20 órán keresztül tartott, és Bannon itt válaszolt is a kérdésekre. Mueller többek között arról kérdezte, hogy Trump miért rúgta ki James Comey FBI-igazgatót, és hogy miről tárgyalt az orosz nagykövettel Trump veje, Jared Kushner és volt nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn.

Mueller vizsgálatával kapcsolatban a CNN úgy tudja, hogy Trump volt kampánytanácsadója, Rick Gates hamarosan vádalkut köthet.

Ő lehet a harmadik, aki együttműködik a bizottsággal.

Gates szerepe ráadásul nagyon fontos volt: ő volt Paul Manafort, a már szintén vád alá helyezett volt kampányfőnök helyettese, de az ő leváltása után is a stáb tagja maradt.

Arról, hogy Mueller vizsgálata hova vezethet és eljuthat-e Donald Trumphoz, itt olvashat bővebben.

Kína hidegháborús mentalitással vádolja Washingtont

0

Peking elveti az új amerikai nukleáris stratégiát, amely az orosz és kínai fenyegetésre hivatkozva kívánja fejleszteni az USA atomfegyverzetét. A pekingi hadügyminisztérium vasárnap kiadott dokumentuma hidegháborús mentalitással vádolja az Egyesült Államokat.

 

„A béke és a fejlődés vissza nem fordítható folyamat a világban. Az Egyesült Államoknak inkább az élére kellene állnia ennek a folyamatnak, és nem szembeszállnia vele!” A pekingi hadügyminisztérium megállapítja, hogy az USA kezében van a világ leghatalmasabb nukleáris ereje, és ezért aligha fenyegetheti azt Kína vagy más állam.

Az oroszok hasonló tiltakozást tettek közzé.

Mi ellen tiltakoztak? Az amerikaiak pénteken tették közzé új nukleáris stratégiájukat, melyet az orosz és kínai fenyegetéssel indokoltak meg.

Az amerikai katonai hírszerzés szerint Oroszországnak több mint kétezer, nem stratégiai atomfegyvere van, és ezeket bármire fel lehet szerelni és bármikor be lehet vetni. A Pentagon ezzel indokolja, hogy az USA is nagy nukleáris fejlesztésbe fogott.

„Oroszország számára az Egyesült Államok és a NATO az első számú akadálya a stratégiai célok megvalósításának”

– állapítja meg a dokumentum, amelyet Donald Trump amerikai elnök azonnal a támogatásáról biztosított. Trump alig tette be a lábát a Fehér Házba, az első dolga volt, hogy elrendelje a nukleáris erőviszonyok felülvizsgálatát. A Pentagon ezt a munkát egy év alatt végezte el. Mindezt aközben, hogy Washingtonban folyamatosan vizsgálják Donald Trump orosz kapcsolatait

Az amerikai hadügyminisztérium szerint az oroszok közel járnak ahhoz, hogy rendszerbe állítsák a „végítélet fegyverét”.

Ez egy olyan torpedó, amely nukleáris robbanófejet hordozhat és a világ bármely területén bevethető a tengerparti részeken. Óriási károkat okozhat mind a robbanás, mind pedig az azt követő sugárzás. Status 6 – ez az új orosz csodafegyver amerikai kódjában a neve, s egyelőre nincs megfelelő védelmi rendszer ellene.

Trump a múltban él!

0

Legalábbis ez a véleménye Stephen S. Roach professzornak, aki a Yale egyetemen tanít, korábban pedig a Morgan Stanley Asia vezetője volt. Trump már a választási kampány idején kereskedelmi háborúval fenyegetőzött és 45%-os büntetővámot helyezett kilátásba egyes kínai árukkal szemben. Augusztusban megindult a vizsgálat abban az ügyben, hogy a kínaiak ellopják az amerikai szellemi tulajdont. Eredmény még nincs, de a szankciók nagyon valószínűek – írja az amerikai professzor a China Daily című, Pekingben megjelenő angol nyelvű lapban.

Eléggé nevetséges módon Washington nemzetbiztonsági kockázatot emleget abban az ügyben, hogy Kína olcsó acélt szállít az Egyesült Államokba. Kína a világ legnagyobb acél termelője és exportőre, de sehol nem jeleztek emiatt nemzetbiztonsági kockázatot csakis az Egyesült Államokban. Végül aztán január 23-án konkrét szankciók következtek: az Egyesült Államokba érkező kínai napelemeket és dél-koreai mosógépeket ezentúl büntetővámok sújtják.

Trump a múltban él – írja a professzor, aki rámutat: ma már nem Kínából hanem Malajziából, Dél Koreából és Vietnamból érkeznek napelemek elsősorban az USA piacára. Ez az amerikai napelem import kétharmada. Azonkívül azt is figyelembe kellene vennie Donald Trumpnak, hogy a külföldi napelemek miatt 70%-al lett olcsóbb a napenergia felhasználása az USA-ban. Arról nem is beszélve, hogy a Samsung nemrég avatott gyárat Dél Karolinában, hogy cáfolja azt: az ázsiaiak ellopják az amerikai munkahelyeket. A kereskedelmi háború mindenkinek rossz, mindenki veszít rajta – hangsúlyozza a Morgan Stanley Asia egykori vezetője, aki könyvet is kiadott az USA és Kína gazdasági kapcsolatáról.

Miért nem működhet az America First program? Miért nem nyerheti meg az USA a kereskedelmi háborút? Azért, mert a kereskedelmi deficit alapjában véve nem a külvilág „bűne” mint ahogy azt Donald Trump állítja, hanem azért alakult ki, mert az amerikaiak hitelből élnek. Nem hajlandóak pénzt félretenni, és ezért óriási a tőkeimport igénye az amerikai gazdaságnak. Jól mutatja ezt Trump adóreformja, mely elsősorban azt célozza, hogy becsalogassa alacsony adókulcsokkal a külföldi tőkét az Egyesült Államokba.

De mi lesz a költségvetés drámai deficitjével? Ez már ma is magas, de ezermilliárd dollárral nőhet a következő tíz évben. Ki fogja ezt finanszírozni ? Roach professzor nem mondja ki, de finoman utal rá: az amerikai államkötvények legszorgalmasabb vásárlói épp a japánok és a kínaiak. Akik olyan alkut kötöttek Amerikával, hogy ha beengedik az áruikat a hatalmas amerikai piacra, akkor finanszírozzák az USA költségvetését – nevetségesen alacsony kamatok mellett. Ha a piac bezárul, akkor miért vennének amerikai államkötvényeket? A pénzügyi fegyver komoly elrettentés lehet, de van kereskedelmi is.

Ez pedig az ugyancsak hatalmas kínai piac, amely jelen pillanatban a harmadik az USA export listáján, de nemsokára első is lehet. Kik járhatnak rosszul? Például a Boeing, melynek az egyik legreményteljesebb piaca Kína, mely potenciálisan a világ legnagyobb légi flottájával rendelkezhet hamarosan. Aztán ott vannak az amerikai szójatermesztők, akiknek az első számú piaca épp Kína. Ha Trump felrúgja a megállapodásokat, akkor ennek maga issza meg a levét.

Az egyik problémája az az amerikai cégeknek Kínában, hogy még mindig nincs befektetésvédelmi egyezmény Peking és Washington között. Ez a jogviták esetében komoly hátrány lehet. A másik öngól az ázsiai és csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezmény felmondása. Ez volt Trump egyik első cselekedete a Fehér Házban. Aztán néhány napja ő is rájött: lehet, hogy tévedett. A többiek ugyanis közölték: az USA nélkül is létrehozzák a szabadkereskedelmi övezetet. A japánok, akik ennek az övezetnek a legerősebb emberei – az USA távollétében – gyorsan úgy nyilatkoztak: Amerika előtt bármikor nyitva a kapu. Az ázsiai és csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményt ugyanis épp Kína ellen hozták létre – jegyzi meg gúnyosan az amerikai professzor.

A kereskedelmi háború csakis veszteseket termel. Ezért Donald Trumpnak jó lenne elgondolkodnia mielőtt megindítja a világ második gazdasági nagyhatalma ellen. Az amerikai elnök Davosban békülékeny húrokat pengetett: közölte nem akar kereskedelmi háborút. Trump folytatni akarja viszont az America First programot, mely Peking szerint könnyen kereskedelmi háborúhoz vezethet.

Ez volt ma – 2018. január 31.

0

Tóth Zoltán a kormányváltás esélyeiről, Földvári Zsuzsa pedig Orbán bécsi látogatásáról nyilatkozott a Független Hírügynökségnek, lejárt a diáktüntetők követeléseinek határideje, kevés a málna a málnaszörpökben, 50 Iszlám Állam-harcost keresnek Európában, évértékelőt tartott Trump és bemutattuk a Szürke Farkasokat – összefoglaljuk a nap legfontosabb híreit.

„A falvakban megrendült a Fidesz-többség”

Forrás: Facebook

A választás előtt két hónappal a kormány leváltását majdnem annyian támogatnák, mint a hatalmon maradását – ez derül ki a Závecz Research legfrissebb kutatásából. A pártot eddig nem választók számára még nem világos, hogy van-e esély a Fidesz leváltására. Az ismert választási szakértőből a Demokratikus Koalíció képviselő-jelöltévé vált Tóth Zoltán szerint

okos összefogással győzelmi esélyei vannak az ellenzéknek.

Ezt bizonyítja, hogy a nemzetinek nevezett választási iroda igyekszik nehezíteni a demokratikus oldal együttműködését, de megakadályozni nem tudja.

Maradnak a konfliktusok, egyezség nélkül ért véget a bécsi tárgyalás

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Egynapos villámlátogatást tett Bécsben a magyar kormányfő. Orbán Viktor először a Népszabadság bezárását levezénylő Heinrich Pecinával, majd az osztrák kancellárral tárgyalt. Mint Sebastian Kurz hivatala az Orbánnal tartott közös sajtótájékoztató után közölte,

szó esett a magyarországi jogállamisággal és médiaszabadsággal kapcsolatos aggodalmakról.

Végül Orbán Viktor egy héten belül már a második szélsőjobboldali vezetővel is tanácskozott. Az alkancellárral folytatott megbeszélése utáni sajtótájékoztatón a magyar kormányfőt az Elios Zrt-vel, tehát a veje korábbi cégével kapcsolatos vizsgálatról is kérdezték. Orbán azt mondta: nem foglalkozik üzleti ügyekkel. A kormányfő bécsi látogatásáról az osztrák fővárosban élő Földvári Zsuzsanna újságíró beszélt a Független Hírügynökségnek.

A munkaidő végéig várták a diákok a minisztérium válaszát

Nem válaszolt a minisztérium a demonstráción megfogalmazott követeléseikre. Mi is megkerestük az EMMI-t, semmitmondó választ küldtek.

Áttörték a falat a pedagógustüntetéssel

Mi történik ma a magyar iskolákban? Többek között erre a kérdésre kereste a választ Bősz Anett​, a Liberálisok ügyvivője, Törley Katalin​, a Tanítanék mozgalom képviselője és Nahalka István oktatási szakértő A Liberális Magyarországért Alapítvány – ALMA kaposvári rendezvényén.

Perre viszi az ÁSZ-büntetést az Együtt

Közigazgatási pert indít az Együtt a számvevőszék őket érintő, összesen 19 milliós tiltott pártfinanszírozás miatti büntetése miatt. A büntetés hatályon kívül helyezését kérik.

Kevés a málna a málnaszörpökben

A Tudatos Vásárlók Egyesülete vizsgálta őket, többségük almából és aromából készült. A legolcsóbbakban egyáltalán nincs gyümölcs, de legjobbakban is csak 50 százalék. Aroma nélküli pedig mindössze egy akadt.

90 éves lenne Tom Lantos

forrás: biography.com

Koszorút helyeznek el holnap a 90 éve született Tom Lantos újlipótvárosi szülőházán, és

felavatják a szobrát is.

Beszédet mond az unokája, az amerikai követség ügyvivője, a kerületi polgármester, de videóüzenetet küld a volt amerikai alelnök is. A kongresszus egyetlen holokauszttúlélő tagja az amerikai külpolitika máig legtekintélyesebb alakítóinak egyike volt.

50 Iszlám Állam-harcost keres az Interpol Európában

Mindannyian tunéziai állampolgárok, Olaszországba érkeztek, onnan valószínűleg más országokba mentek tovább.

Színükben szürkék, szívükben farkasok

Szinte kész etimológiai és vallástudományi értekezéseket lehet olvasni az interneten Vona Gábornak több évvel ezelőtti, török hallgatóság előtt tett kijelentései miatt, amely

jól láthatóan a kormánypárti média lejáratókampányának részét képezi.

Ellenben a Szürke Farkasokról szóló állítások már más lapra tartoznak: nem azért, mintha a Jobbik elnöke tagja lenne a szervezetnek, hanem velük összefüggésbe hozni valakit és ezt egyfajta dicséretként értelmezni, az túlmegy a “cukiság” határain.

Békülékenyebb hangnem és belpolitikai dominancia Trump első évértékelőjén

MTI/EPA/Michael Reynolds

Két dologhoz kérte a demokraták támogatását:

a bevándorlás reformjához és a nagyberuházásokhoz.

Az Egyesült Államok hadseregének, valamint nukleáris fegyverzetének fejlesztése pedig „a legbiztosabb védelem az ellenséges rezsimekkel, a terroristákkal, de még a rivális országokkal, Kínával és Oroszországgal szemben is”.

Meghalt a világ legöregebb férfija

Száztizenhárom éves korában meghalt Francisco Núnez Olivera, a világ legöregebb férfija egy nyugat-spanyolországi faluban, ahol egész életét töltötte. A férfi, akit a helyiek Marchenaként ismertek, 1904. december 13-án született a Badajoz tartománybeli Bienvenidában.

Fájdalmas film a Testről és lélekről egyik nagy vetélytársa

Forrás: Mozinet

Miközben a Testről és lélekről egy felemelő alkotás arról, hogy minden nehézség ellenére is rátalálhat az emberre az igazi szeretet, orosz vetélytársa végtelenül lehangoló képet fest érzelmi életünkről. A Szeretet nélkül, amelyet Enyedi Ildikó filmjével együtt a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjára jelöltek, kímélet nélkül mutatja be, hogyan adják át egymásnak az emberek a feltétel nélküli szeretet hiányából adódó frusztrációjukat, tönkretéve ezzel a körülöttük lévők életét. Kritikánkat itt olvashatja.

Belebukhat Trump a különleges ügyész vizsgálatába?

A vizsgálat már nem elsősorban arról szól, hogy mennyire avatkoztak be az oroszok az elnökválasztásba, hanem arról, hogy az elnök akadályozta-e a nyomozást. A különleges ügyész, Robert Mueller sorra hallgatja meg Trump legközelebbi munkatársait, és már az elnököt is szeretné. Az is kiderült: azután, hogy Trump leváltotta a vizsgálatot eredetileg vezető James Comey FBI-igazgatót, Muellert is ki akarta rúgatni.

Fotó: MTI/EPA/Gian Ehrenzeller

Eddig négy ember ellen emelt vádat a Robert Mueller vezette bizottság: Michael Flynn, Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója; Paul Manafort volt kampányigazgató; a helyettese, Rick Gates; valamint a korábbi kampánytanácsadó George Papadopoulos ellen.

Közülük a CNN szerint Rick Gates, bár először ártatlannak vallotta magát, hajlandó együttműködni Muellerrel – neki egyébként nem csak a kampányban volt szerepe, Trump beiktatási bizottságában is fontos posztja volt.

Folyamatosan zajlanak a meghallgatások is: Mueller beszélt már Daniel Coats nemzeti hírszerzési igazgatóval, Mike Pompeo CIA-igazgatóval, Reince Priebusszal, Trump volt kabinetfőnökével, az elnök vejével és tanácsadójával, Jared Kushnerrel, a volt FBI-igazgató James Comey-val, valamint legutóbb, első kormánytagként Jeff Sessions igazságügyi miniszterrel. A következő pedig várhatóan Steve Bannon volt stratégiai tanácsadó lesz, valószínűleg már a héten.

Jeff Sessions
Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Sessions meghallgatása a Vox értékelése szerint teljesen logikus és régóta várható volt, hiszen

ő az ügy egyik kulcsfigurája:

a kampány alatt külpolitikai tanácsadó volt, vagyis tudnia kellett az oroszok megkereséseiről, miniszterként pedig ő felügyeli az FBI-t is, amely elindította a vizsgálatot.

Ő maga is keveredett korábban ellentmondásokba: még a miniszterjelölti meghallgatásán azt mondta, nem kommunikált az oroszokkal a kampány alatt – aztán kiderült, hogy kétszer is találkozott az orosz nagykövettel. Később azt mondta, félreértette a kérdést, de állítólag ez is közrejátszott abban, hogy tavaly márciusban bejelentette, semmilyen szinten nem ellenőrzi a vizsgálatot.

Sessions meghallgatása Muellernél, amelyről a New York Times számolt be, órákon át tartott. Őt is főleg arról kérdezték, hogy mivel indokolta Trump James Comey kirúgását, és miért akarta azt, hogy mindenképp egy hozzá lojális ember vezesse az orosz vizsgálatot.

Ezek a kérdések már egyértelműen annak a jelei, hogy

Muellert egyre inkább az érdekli: akadályozta-e az elnök az igazságszolgáltatás munkáját.

Márpedig, ha végignézzük, hogy mi minden történt az elmúlt egy évben a vizsgálattal kapcsolatban, akkor okkal merülhet fel a gyanú.

Michael Flynn ügyével kezdődött az egész. A hivatalos indoklás szerint őt azért váltották le alig 24 nap után nemzetbiztonsági tanácsadói posztjáról, mert félrevezette Mike Pence alelnököt azzal kapcsolatban, hogy miről beszélgetett az orosz nagykövettel a kampány alatt. Az is kiderült, hogy Flynn már tavaly január 24-én, titokban találkozott az FBI nyomozóival, akik az orosz beavatkozást eredetileg vizsgálták.

Kirúgásának másnapján aztán

Trump megkérte James Comey-t, hogy „engedje el” a Flynn elleni vizsgálatot

– ezt Comey a kongresszusi vizsgálóbizottság előtt, eskü alatt vallotta (az orosz beavatkozást ugyanis egy ilyen bizottság is vizsgálja). Az akkori FBI-igazgatót Trump már korábban is győzködte, „lojalitást” kért tőle, március végén pedig a hírszerzés két legfontosabb vezetőjét, Daniel Coatsot és Mike Pompeót kérte arra, hogy győzzék meg Comey-t, állítsa le a vizsgálatot. (Mint láthattuk, Mueller már őket is meghallgatta.)

James Comey
Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Mindez nem vezetett sikerre, a vizsgálat folytatódott. Május 9-én aztán Trump leváltotta az FBI-igazgatót, hivatalosan azért, mert „nem megfelelően kezelte” a Hillary Clinton email-botránya ügyében folyó vizsgálatot.

Ezután azonban az FBI munkáját felügyelő igazságügyi minisztérium Robert Muellert nevezte ki, hogy különleges ügyészként folytassa a vizsgálatot – ne feledjük, ez már bő két hónappal azután volt, hogy Jeff Sessions kivonta magát a nyomozás felügyelete alól. Muellert így Sessions helyettese, Rod Rosenstein nevezte ki.

Az elnök pár nappal később dühösen nekitámadt a miniszternek, hogy miért nevezték ki Muellert, állítólag Sessions menesztése is felmerült. Sőt, a New York Times információi szerint tavaly júniusban

Trump magát Muellert is ki akarta rúgatni.

Ezt ő maga nem tehette meg, a minisztériumot kellett volna rávennie. Egyik vezető jogászát, a régi republikánus Donald McGahnt bízta meg ezzel a feladattal, ő viszont azt mondta: inkább felmond. Trump így letett a tervről. McGahn más vezető Fehér Ház-i hivatalnokoknak azt mondta, Mueller kirúgásának katasztrofális hatása lenne Trump elnökségére. A kiszivárgott hírre Trump a maga módján reagált, szerinte ez csak „fake news”.

Robert Mueller
Forrás: Wikimedia Commons

Ugyanakkor az FBI-ra folyamatosan próbált nyomást gyakorolni. Júliusban például Andrew McCabe igazgatóhelyettes kirúgását követelte, majd egy, szintén a napokban megjelent hír szerint a Comey kirúgása után kinevezett igazgatót, Christopher Wrayt akarta rávenni, hogy távolítson el olyan embereket, akiket ellenfelének gondolt (köztük McCabe-et), és hozzá lojálisakat vegyen fel. Wray azonban válaszul szintén a lemondásával fenyegetőzött.

Az 1996 óta az FBI-nál dolgozó McCabe márciusban egyébként amúgy is nyugdíjba menne, végül azonban nem várta ezt meg: hétfőn váratlanul bejelentette lemondását. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közölte: Trumpnak semmi köze nem volt a lemondáshoz. A CBS-nek azonban egy forrás azt mondta: McCabe-bel közölték, hogy távoznia kell.

Mindezek után most ott tartunk, hogy, ahogy a Washington Post elsőként megírta,

Mueller Trumpot is ki akarja hallgatni.

Az elnök amúgy folyamatosan tagadta, hogy törvényt sértett volna, szerinte Comey kirúgásával nem akadályozta az igazságszolgáltatást, és csak boszorkányüldözés zajlik ellene. Később aztán felvett egy új jogászt, Ty Cobbot, aki meggyőzte: jobban jár, ha együttműködik. Most már azt mondta, „örömmel” venne részt egy eskü alatt történő meghallgatáson. Ennek feltételeiről a csapata még tárgyal Mueller embereivel, így még nem lehet tudni, mikor kerülhet rá sor.

Vallomástételre több lehetőség is van: az elnök jogászai először valószínűleg azt ajánlják fel, hogy Trump írásban válaszol Mueller kérdéseire, de ezt ő szinte kizárt, hogy elfogadja. A másik opció, hogy személyes meghallgatásra kerül sor, ahol ott lehetnek Trump ügyvédei is. Amennyiben ezt elutasítják, akkor viszont Muellernek megvan a jogköre arra, hogy idézést adjon ki az elnök ellen, akinek így egy esküdtszék előtt kellene vallomást tennie.

A Washington Post szerint ugyanakkor

Trump tanácsadói és barátai közül többen attól tartanak, hogy az elnök a habitusa miatt bajba kerül egy személyes meghallgatás alatt,

ugyanis ritkán fogalmaz pontosan, szeret túlozni, és nem egyszer volt már rá példa, hogy meglehetősen szabadon kezelte a valóságot. Muellernek viszont rendelkezésre áll többek között Comey, Sessions és Flynn vallomása is.

Fotó: MTI/EPA pool/Kevin Dietsch

Ahhoz, hogy Trumpot valóban megvádolják az igazságszolgáltatás akadályozásával, azt is bizonyítani kell, hogy „bűnös szándékkal” tette ezt. Ahogy a Foreign Policy írja: azt kellene például bizonyítani, hogy azért rúgta ki Comey-t és támadta az FBI bizonyos vezetőit, mert tanúskodhattak volna ellene. A Lawfare szakértői szerint mindenesetre az elmúlt egy év eseményeiből valóban kirajzolódik egy olyan kép, hogy az elnök próbálja akadályozni az igazságszolgáltatás munkáját, de a stáb ellenállása miatt nem igazán képes rá.

Így aztán az ügy folytatása azon is múlik, hogy Trump hogyan szerepel a meghallgatáson. Meg persze azon, hogy saját pártja mit gondol az ügyről.

A Kongresszusban ugyanis a republikánusok vannak többségben, vagyis, csak ők tudják impeachment során megbuktatni az elnököt.

Ez a helyzet várhatóan az idei kongresszusi választások után sem változik jelentősen, vagyis ki lehet jelenteni: akármire is jut Mueller vizsgálata, Trump addig marad hatalmon, amíg saját pártja nem fordul ellene.

Belebukott a zaklatási botrányba a republikánus milliárdos

0

Lemondott a republikánus párt pénzügyi vezetője, Steve Wynn kaszinó-milliárdos, miután kiderült, hogy több nőt is zaklatott, volt, akit megerőszakolt. Wynn a párt egyik legnagyobb támogatója és Donald Trump barátja.

A Wall Street Journal írta meg, hogy a 76 éves Las Vegas-i kaszinómágnás, Steve Wynn több alkalmazottját is zaklatta, szexre kényszerítette. Mintegy 150 munkatársával készítettek interjút, és bírósági dokumentumokat is találtak. Az egyik szerint a milliárdos 7 és fél millió dollárt fizetett egy manikűrösnőnek, hogy ne legyen per az ügyből.

Az alkalmazottak szerint Wynn évtizedeken keresztül zaklatta őket.

Többen arról beszéltek, hogy nem mertek egyedül maradni Wynn-nel egy szobában, mások inkább elrejtőztek, ha tudták, hogy a környékükön van. Egyikük azt mondta: hiába jelezték folyamatosan az igazgatóságnak, hogy Wynn mit művel, nem történt semmi.

Forrás: Wikimedia Commons

A kaszinómágnás abszurdnak nevezte a vádakat, szerinte ez csak volt felesége bosszúja, akivel a válóper „szörnyű és mocskos” volt. Elaine Wynn tagadta ezt.

Steve Wynn ingatlanvállalkozóként lett milliárdos, a leghíresebb Las Vegas-i kaszinók közül ő építtette például a Bellagiót, a Mirage-t és a Treasure Islandet (ezeket korábban eladta), valamint a saját nevét viselő Wynn Resortsot is. Van két kaszinója Macaun is – ahogy egy másik, Las Vegas-i kaszinómogulnak, a szintén republikánus Sheldon Adelsonnak is, akiről itt olvashatja portrénkat.

Adelsonhoz hasonlóan Wynn

is évek óta rengeteg pénzzel támogatja a republikánusokat.

Az AP szerint 2013 óta közel 2,4 millió dollárt adományozott a pártnak.

Wynn korábban Donald Trump üzleti riválisának számított, sőt, személyes ellentétek is voltak kettőjük között: Trump egyszer a Bloomberg szerint (nagyon szalonképes fordításban) szemétládának nevezte Wynnt.

Aztán viszont a két milliárdos viszonya sokat javult. Trump (akit szintén több nő vállal szexuális zaklatással, sőt, egy kiszivárgott felvételen maga is büszkén mesélt arról, hogyan molesztál nőket) már 2013-ban közös fotót tett ki az Instagramjára, 2016-ban, a republikánus előválasztások alatt pedig „nagyszerű barátjának” nevezte Wynnt. A CNN szerint a választási győzelem után Trump maga választotta ki Wynnt, hogy ő legyen a pártot irányító bizottság pénzügyi vezetője.

With terrific Steve Wynn at dinner last night.

A post shared by President Donald J. Trump (@realdonaldtrump) on

Egy nappal azután, hogy megjelent a Wall Street Journal cikke, Wynn benyújtotta lemondását. Közleményében azt írta, nem akarja elvonni a figyelmet a republikánusok „hihetetlen sikereiről”. A párt elnöke, Ronna McDaniel közleménye szerint elfogadták a lemondást. A Wynn Resorts pedig bizottságot alakít, hogy kivizsgálják a Wynn elleni vádakat.

A szexuális zaklatási botránysorozat tavaly Harvey Weinstein ügyével kezdődött. A nagy hatalmú producer a demokraták támogatójának számított, a botrány miatt a republikánusok korábban felszólították őket, hogy adják vissza a tőle kapott „piszkos pénzt”. A demokraták most a republikánusoktól várják, hogy visszaadják a Wynntől kapott milliókat.

Trump: Amerika érvényesíti érdekeit

0

Az Egyesült Államok együttműködésre törekszik a kereskedelemben is, de érvényesíteni fogja érdekeit – mondta Donald Trump a davosi világgazdasági fórumon. Az amerikai elnök szerint országa „első”, de nem „egyedüli”.

Tisztességes és kölcsönösen előnyös kereskedelemről beszélt Davosban az amerikai elnök. Trump szerint az USA partner egy jobb világ létrehozásában, de mindenképpen érvényesíti kereskedelmi érdekeit, nem engedi, hogy egyes országok „kizsákmányolják”.

Amerika erős és virágzó – fejtegette az elnök. Hitet tett az „Amerika első” választási szlogen mellett, de hozzátette: országa nem „egyedüli” lesz, és nyitott az üzletre.

Trump beszélt a nemzetközi biztonsági helyzetről is. Arról, hogy igyekeznek megállítani az észak-koreai atomrakéta-programot és Iránt. Nagy sikernek mondta az Iszlám Állam visszaszorítását.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!