A V4 országait vizsgálta egy felmérés. Magyarországon is ő a legkedveltebb, Emmanuel Macronról meg sokan azt sem tudják, hogy kicsoda.
A pozsonyi Globsec biztonságpolitikai intézet készítette a felmérést. Összesen négy külföldi politikus: Vlagyimir Putyin, Angela Merkel, Donald Trump és Emmanuel Macron népszerűségét mérték a visegrádi országokban.
Szlovákiában és Magyarországon Vlagyimir Putyin a legnépszerűbb külföldi vezető,
előbbinél 41, nálunk 33 százalékos a népszerűségi indexe, míg Csehországban 32, Lengyelországban pedig, a történelmi oroszellenesség miatt mindössze 13 százalékos.
Donald Trump népszerűsége viszont Lengyelországban a legmagasabb, 46 százalékos, Szlovákiában viszont mindössze 13 százalékos. Emmanuel Macron Csehországban a legnépszerűbb, 49 százalékot mértek neki, Magyarországon pedig a legnépszerűtlenebb, 25 százalékkal. Igaz, a felmérésből az is kiderült, hogy
a magyarok 28 százaléka azt sem tudja, hogy ő a francia elnök.
Angela Merkel Szlovákiában és Magyarországon a legnépszerűtlenebb, 27-27 százalékot mértek neki, Lengyelországban viszont ő lett a legnépszerűbb külföldi politikus a vizsgált négyből 50 százalékos indexszel.
A felmérésben azt is megnézték, hogy a V4-országokban mennyire ismerik egymás vezetőit. Orbán Viktorról a szlovákoknak csak 9 százaléka nem tudta, kicsoda, a lengyeleknél 30, a cseheknél 38 százalékos volt ez az arány.
A kormányzó megerősítette, hogy tízen haltak meg a texasi Santa Fében, miután lövöldözés volt egy középiskolában péntek reggel. Egy Georgia állambeli középiskola parkolójában pedig egy diák lelőtte egyik társát.
Texas államban a tíz halálos áldozat mellett tíz másik embert is megsebesített a 17 éves támadó. A lövöldözés úgy ért véget, hogy a fegyveres, az iskola diákja, megadta magát a hatóságoknak. A lövöldözés helyi idő szerint reggel 8 óra előtt volt a Houstontól körülbelül egy órányira található Santa Fé középiskolájának egyik tantermében. A diákok a sportpályákon és a közeli erdőben kerestek menedéket, miután elhangzottak ez első lövések.
Az áldozatok és a sebesültek között diákok és oktatók is vannak, és megsebesült az ámokfutót megfékező egyik rendőr is.
Greg Abbot, Texas kormányzója péntek délután azt nyilatkozta, hogy a mostani az egyik legszörnyűbb támadás az állam történetében. Hivatalosan nem hozták nyilvánosságra a fegyveres személyazonosságát, de a médiában a 17 éves Dimitrios Pagourtzis-ként azonosították. Abbot elmondta, hogy a támadó két fegyvert is használt a lövöldözésben, amelyeket az apjától szerzett, aki törvényesen tartotta azokat otthon.
Számos házilag gyártott bombát, és Molotov-koktélokat is találtak az iskola környékén, illetve a lövöldözés helyszínén. A támadó, aki előzetes letartóztatásban van, a rendőröknek elmondta, hogy magával is végezni akart társai után, de megijedt, és inkább megadta magát.
Rendõrségi és katonai jármûvek zárják le az utat a texasi Santa Fé város középiskolájánál, ahol egy lövöldözés során legkevesebb nyolc embert életét vesztette és többen megsérültek 2018. május 18-án. (MTI/EPA/Matt Peterson)
A kormányzó szerint voltak arra utaló jelek, hogy Pagourtzis veszélyes lehet, amelyekre felfigyelhettek volna még a támadás előtt a hatóságok.
Donald Trump amerikai elnök a lövöldözés miatt megszakított egy találkozót, és a Twitteren fejezte ki együttérzését az áldozatok felé. Sajtótájékoztatón pedig arról beszélt, hogy kormánya mindent megtesz a megállításukra. Trump még a 17 áldozatot követelő februári floridai iskolai lövöldözés után ígérte meg, hogy fellép a fegyveres erőszak ellen, ennek azonban nem sok látszatja van azóta.
We grieve for the terrible loss of life, and send our support and love to everyone affected by this horrible attack in Texas. To the students, families, teachers and personnel at Santa Fe High School – we are with you in this tragic hour, and we will be with you forever… pic.twitter.com/LtJ0D29Hsv
Pénteken még egy diákhoz köthető lövöldözés volt a georgiai Clayton megyében, ebben egy ember meghalt és egy megsérült. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset a Mount Zion nevű gimnázium parkolójában történt, de sem az elkövető, sem az áldozatok nem oda jártak. A három diák valószínűleg összeveszett a lövöldözés előtt.
Csak idén már több mint húsz iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban, az esetek majd felében halálos áldozat vagy áldozatok is voltak. A mostani texasi a második legtöbb halottat követelő a februári floridai támadás után.
Ezen a héten Donald Trump amerikai elnök beváltotta az egyik legtöbb nemzetközi vitát kavaró ígéretét: az amerikai nagykövetség átköltöztetését Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az Egyesült Államokon kívül más – főleg latin-amerikai országok – is jelezték ebbéli szándékukat, amely leginkább abból fakadt, hogy már a hidegháború óta szoros kapcsolatot ápoltak Izraellel.
Miután Donald Trump amerikai elnök tavaly december 6-án aláírta a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő dekrétumot, az ENSZ Közgyűlésén szavazásra bocsátottak egy olyan határozatot, amely felszólította az Egyesült Államokat, hogy vonja vissza a döntését. Erre 128 ország igennel szavazott, 35 távol maradt, 21 pedig nem adta le a voksát. Ellenben kilenc állam kiállt Washington döntése mellett: Guatemala, Honduras, Izrael, Marshall-szigetek Mikronézia, Nauru, Palau és Togo. Ezzel együtt egy tucatnyi ország – köztük a Magyarországgal szomszédos Románia és Csehország – jelezte, hogy a nagykövetség kérdését illetően az amerikaiak hasonlóan lépésre szánták el magukat. Ezzel együtt pedig az izraeli kormány azt ígérte, hogy az első tíz „költöző ország” kedvező adminisztratív és jogi kedvezményekben fog részesülni.
Donald Trump amerikai elnök videoüzenetben szól a résztvevőkhöz a Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetett amerikai nagykövetség megnyitóünnepségén 2018. május 14-én. A kép forrása: MTI/EPA/Abir Szultan.
Habár egyes országokban ez a döntés elég nagy belpolitikai feszültséget – például Romániában, de erről lásd majd bővebben a következő cikkünket – generált, mások már jelezték, hogy május végére megtörténik a „jeruzsálemi átállás”. További érdekesség, hogy Közép- és Dél-Amerikában található országok döntöttek így:
Honduras, Guatemala és Paraguay
Elsőre úgy tűnhet, hogy ezek az országok az Egyesült Államok miatt döntöttek így, hiszen a hidegháború óta (nagyrészt) Washingtonhoz igazították a külpolitikájukat, s ha ezekben az államokban veszélybe kerültek az amerikai érdekek vagy szimplán csak „túl cikivé” váltak az amerikai elnökök számára, akkor egy puccsal/katonai hadművelettel buktatták meg őket (pl. Guatemala 1954-ben, Panama 1989-ben). Csakhogy a valóság ennél sokkal árnyaltabb:
ezek a latin-amerikai országok a mai napig szoros viszonyt ápolnak Izraellel.
Leghűségesebb partner
Jorge Gracia Granados guatemalai nagykövet. A kép forrása Wikimedia Commons.
Guatemala volt az első dél-amerikai ország, amely 1948. május 19-én elismerte az önálló Izraelt. Ám már előtte is különösen szoros kapcsolatot tartott fenn a zsidó szervezetekkel és korántsem elhanyagolható szerepet töltött be az önálló zsidó állam megteremtésében. Ugyanis Guatemala tagja volt a 1947. május 15-én megalakult „Egyesült Nemzetek Szervezetének Palesztinai Különleges Bizottságának” (United Nations Special Committee on Palestine – UNSCOP), amely megvizsgálta Izrael létrehozásának jogi kérdéseit és felmérte annak esetleges következményeit. Jorge Garcia Granados ENSZ nagykövetük bejárta Palesztinát és a többi latin-amerikai országot, meggyőzve őket Izrael létrehozásának szükségességéről. Egyike volt azoknak, akik 1947. november 29-án megszavazták a Palesztina gazdasági egységgel egybekötött felosztási tervét. A guatemalaiak pozitív Izrael-képe elsősorban vallási okokból fakadt:
a lakosság egynegyede evangélikus volt, akiknek befolyása nagy a politikai és üzleti életre. Ők pedig kiemelten támogatták egy zsidó állam létrejöttét a Szentföldön.
Ugyanúgy Guatemala volt az első ország, amely 1955-ben Jeruzsálembe költöztette át a nagykövetségét, igaz, az ENSZ 478. számú határozata és a helyi farmerek nyomására – akik elsősorban arab piacra termeltek – visszatértek Tel-Avivba. Ennek ellenére ez az esemény sem befolyásolta negatívan a két ország közötti együttműködését, mert Guatemalában a hatóságok erőszakos spanyolosításba kezdtek a maják körében (több száz tiszta maja települést romboltak le, betiltották a nyelvhasználatot stb.), miközben egy rendkívül véres polgárháború zajlott az országban. Mindezek miatt a guatemalai kormányok egyre inkább elszigetelődtek a világban, s a hetvenes évektől már az Egyesült Államok is megvonta a segélyek átutalását.
Így latin-amerikai állam vezetése számára hamarosan Izrael lett a legfontosabb fegyverellátó, az IDF (Israel Defense Force) kiképzői oktatták a helyi katonai és a rendőri erőket (számukat 300-ra becsülik), valamint a két ország titkosszolgálata számos közös akciót hajtott végre. Ugyan a polgárháború 1996-os befejezésével és a belpolitika demokratizálódásával Guatemala elszigeteltsége csökkent, ez sem vetett véget a két fél közötti szoros együttműködésnek.
Sőt, 2015-től egy teljesen új szintre léptek a kapcsolatok. Ebben az évben megválasztott Jimmy Morales, egy egykori színész-humorista, akit „Guatemala Donald Trumpjának” hívnak, Washington legszorosabb partnerévé vált a térségben. Évenkénti 500 millió dollárnyi támogatást kapnak az Egyesült Államoktól, amiért cserébe a guatemalai vezetés szinte minden téren támogatja az amerikai elnököt, legyen szó Izraelről vagy az amerikai-mexikói határon lévő fal felépítéséről.
A guatemalai zászló már több hete kitűzték Jeruzsálemben. A kép forrása: Twitter.
2016-ban Izrael volt az első régión kívüli ország, ahova Morales ellátogatott. Az útja során számos mezőgazdasági, tudományos és műszaki egyezményt írtak alá, a guatemalaiakat leginkább az izraeliek vízgazdálkodás felhasználása terén elért eredményei érdekelték. Tavaly Morales egyfajta „karácsonyi ajándékként” közölte, hogy Guatemala az Egyesült Államok után szintén Jeruzsálembe fogja költöztetni a nagykövetségét.
Azóta pedig nem telt el úgy hét, hogy az izraeli kormány valamelyik prominens tagja ne fejezte volna ki háláját, és rendre felemlegetik a guatemalai döntéshozók „bátorságát”. Morales márciusban tartott amerikai zsidó lobbiszervezet, az AIPAC, éves konferenciáján tűzte ki a költözés pontos dátumát:
„Két nappal az amerikaiak után, vagyis május 16-tól már Jeruzsálemben fog működni az guatemalai nagykövetség is”
Mintakövetők
Az izraeli vezetésben sokan bíznak abban, hogy miképp 1948-ban, ugyanúgy most 2018-ban is Guatemala jelenti a „vízválasztó vonalat” a térségben, s hamarosan a többi régióbeli állam szintúgy követi a példáját. Már egy ország jelezte, hogy bár tavaly decemberben nem jelentette be, de idén május végére szintén átköltözteti a nagykövetségét. Ez az ország pedig Paraguay. A megnyitó ünnepségen pedig lehet számolni a paraguayi elnök, Horacio Cartes részvételére, mivel május 21-én és 22-én egy izraeli körúton vesz részt.
Ám ennél többet nem nagyon tudni Paraguay szerepéről vagy arról, hogy Asunciónban miért döntöttek a költözés mellett. Eddig ugyanis viszonylag kevés figyelmet fordítottak az izraeli-paraguayi kapcsolatok történetére, mivel sokkal kevesebb eredményt mutathatnak fel, mint például Guatemala esetében. Sőt, 2002-ben „költségvetési megfontolások” miatt bezárták a diplomáciai képviseleti irodákat egymás országaiban.
Annyi bizonyos, hogy Cartes személye jelentősen hozzájárult a két ország közötti viszony rendezéséhez. Az ő győzelmében nem kis szerepe volt a közel-keleti országnak, mert a paraguayi elnökválasztási kampányának tanácsadói és szakértői között szép számmal akadtak izraeliek. Hálából a segítségért, Cartes a 2013-as megválasztása óta nem egyszer maradt távol vagy vétózott az Izraelt elítélő vagy valamire kényszerítő (például a nukleáris létesítmények megnyitása a nemzetközi ellenőrök előtt) határozatok ellen. 2015-re újranyitották a nagykövetségüket, s azóta a bilaterális kereskedelmük nagysága 200-250 millió között mozog. További érdekesség, hogy a két állam titkosszolgálata együttműködik egymással a Hezbollah ellen, amely komoly kapcsolatokkal és üzleti hálózattal rendelkezik a dél-amerikai országban.
Az egyik Paraguayba utazott tanácsadó például a képen Netanjahu mellett álló Ali Harov volt. Ő egykoron az izraei miniszterelnök kabinetfőnöke volt, aki tavaly vádalkut kötött és átadta az összes miniszterelnök korrupciójáról szóló anyagot.
Guatemalán és Paraguayon kívül még egy latin-amerikai ország jelezte, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetné át a nagykövetségét, ám pontos időpontot még nem közöltek. Hondurasban Orlando Hernandez elnök tavaly decemberben még Panamával együtt jelentette be ezt a szándékát. Ez korántsem keltett meglepetést, hiszen ő a MASHAV, vagyis az Izraeli Külügyminisztérium Nemzetközi Együttműködés által indított oktatási programon belül és ösztöndíjából érettségizett le, azóta pedig rendre felemlegeti Izrael-barátságát. Ezt bizonyítva tavaly decemberben vétózott az Egyesült Államokat és Izraelt elítélő határozat ellen, ahogyan azt megelőző években is távol maradt vagy nemmel szavazott, ha a zsidó államról volt szó.
Márciusban a hondurasi parlament elfogadta az átköltöztetésre vonatkozó határozatot, s az izraeli kormány is felkészült az elnök fogadására. Csakhogy Hernandez izraeli útja
nagy belpolitikai vihart kavart Izraelben.
Az izraeli baloldal és ellenzék a hondurasi vezetés korrupciója, a bűnszervezetekkel való együttműködése, és emberjogi helyzet miatt utasították el a hondurasi elnök érkezését. Az ellenállás miatt végül Hernandez április végén lemondta az ünnepségen való részvételt. Azóta pedig hirtelen megszakadt mindenféle kommunikáció a felek között, semmi konkrétumot nem tudni azzal kapcsolatban, hogy a közép-amerikai ország vajon tényleg kitart-e a korábbi döntése mellett vagy inkább visszakozik.
Hondurason kívül Panama esetleges költözése szintén bizonytalan. A Palesztin Hatóság tavaly decemberben terjesztette el, hogy ez az ország szintén csatlakozik Trump döntéséhez. Azóta viszont ezt az információt a hivatalos panamai csatornák nem erősítették meg, igaz, nem is cáfolták érdemben. Ez annak tükrében furcsa, hogy Isabel Saint Malo de Alvarado elnökasszony szintén széles körben ismert az Izrael-iránti barátságról, de még ő sem említette adta jelét annak, hogy valóban átköltöztetné a követséget.
Isabel Saint Malo de Alvarado panamai elnökasszony és Reuvén Rivlin izraeli államfő találkozója 2015-ben. A kép forrása: Wikimedia Commons
Dominóeffektus vagy elszigetelt esetek?
Természetesen nem mindegyik latin-amerikai ország viszonyult pozitívan Trump döntéséhez és többször leszögezték, hogy továbbra sem lesznek hajlandóak elismerni Jeruzsálemet Izrael fővárosának, s nem fogják átköltöztetni a nagykövetségüket sem. Az elmúlt napokban Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke Venezuelában járt, ahol felszólította a térség államait, hogy ne kövessék Guatemala és Paraguay példáját. Egyes országok a „tradicionális Amerika-ellenességük”, mások ellenben az arab országokkal való szoros kapcsolataik miatt mindenképp a palesztin elnök felszólításának fognak eleget tenni.
Ráadásul az egész költözés paradoxona, hogy amikor tavaly szeptemberben Benjamin Netanjahu – az első izraeli miniszterelnökként – egy történelmi látogatást tett Latin-Amerikába, akkor nem kereste fel Guatemalát, Hondurast és Paraguayt. Ellenben az izraeli miniszterelnök által meglátogatott Argentína, Kolumbia, Mexikó mindössze annyit tettek, hogy távol maradtak a tavaly decemberben tartott ENSZ Közgyűlés szavazásán, de a költözés kérdése fel sem merült az esetükben. Ez pedig alighanem arra készteti a mostani izraeli vezetést, hogy újragondolja az ország közép-és dél-amerikai politikájának prioritásait.
Mi a szabad sajtó szerepe az álhírek uralta demokráciákban – erről beszélt a New York Times magyar származású munkatársa, Lipták Ádám Budapesten. Ugyan Amerikáról beszélt, de nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a magyar helyzettel.
Lipták Ádám Fotó: CEU
A második generációs amerikai, magyarul kitűnően beszélő Adam Liptak, vagyis Lipták Ádám a Yale-en végzett, majd 14 éven keresztül jogászként dolgozott Amerikában, elsősorban a sajtószabadsággal foglalkozó ügyekre specializálódott. 16 éve dolgozik a világ egyik legtekintélyesebb újságjánál, a New York Times-nál. Újságírói munkájáért több kitüntetést is kapott, mellette a University of Chicagón, a New York Universityn és a Yale-en is tart, illetve tartott órákat.
Most a CEU-n tartott előadásában arról beszélt, hogy Amerikában a sajtó korábban hihetetlenül erős volt, komoly gazdasági háttérrel,
most viszont támadás alatt áll.
Donald Trump ugyanis folyamatosan kirohanásokat intéz a sajtó ellen, leginkább azzal a céllal, hogy hiteltelenítse: ezért hívja fake news-nak vagy a nép ellenségének az őt kritizáló, vagy épp róla kínos tényeket közlő médiumokat, és ezért támad személyében is bizonyos újságírókat.
Itt kell megjegyezni: Lipták kijelentette, hogy nem ismeri a magyar belpolitikát, de az előadásában nagyon sok párhuzamot lehetett felfedezni a mai magyar valósággal.
Az újságíró azt is mondta, hogy Trump többször is „a hanyatló New York Times-nak” nevezte munkahelyét. Ő erre csak annyit reagált: „köszönjük, remekül vagyunk”,
az ilyen támadásokra színvonalas munkával igyekeznek válaszolni, és nem ijednek meg.
Sőt, ahogy fogalmazott, Trump bizonyos szempontból még segítséget is jelent nekik: az embereket ugyanis kifejezetten érdeklik a róla szóló hírek. Más szempontból viszont komoly kihívásokat jelent az új korszak: a folyamatos támadások és sértések miatt is ugyanis jelentősen csökkent a sajtóba vetett bizalom.
Trump ráadásul azt is megígérte, hogy szigorítani fogja a rágalmazásokról szóló törvényt, igaz, ezt nem igazán tudja megtenni. Egyrészt azért, mert ez nem szövetségi, hanem állami hatáskör, másrészt pedig azért, mert
az amerikai alkotmány kifejezetten védi a szólás- és sajtószabadságot,
az alkotmányt pedig az elnök nem tudja megváltoztatni.
Trump egyébként elnöksége előtt is hírhedt volt arról, hogy rengeteg rágalmazási pert indított róla szóló cikkek miatt – igaz, ezek túlnyomó többségét el is vesztette.
Lipták Ádám megfogalmazása szerint a jog továbbra is védi az amerikai sajtót – erre az is bizonyíték, hogy bármelyik elnök is támadta meg a médiát azért, mert az újságírók a munkájukat végezték, bíróságra egyik ügy sem jutott.
Annyiban viszont nehezebb lett a sajtó dolga, hogy
sokkal nehezebb lett információkat szerezni.
Itt Lipták nem a kiszivárogtatásokra gondolt, mert, mint mondta, azok a Trump-féle Fehér Házban példa nélkül, a média sokszor szinte valós időben kapja értesül bizalmas dolgokról, hanem olyan információkra, amelyet például az állami hivataloknak kellene kiadniuk. Hiába tartoznak ezek az információszabadságról szóló törvény hatálya alá, sokszor csak perrel lehet megszerezni őket, ezek viszont drágák, így sok kisebb médium nem engedheti ezeket meg magának.
Emellett az is fontos, hogy az állandó fenyegetések, még ha többnyire üresek is, a kisebb újságokat elriaszthatják attól, hogy komoly oknyomozó munkát végezzenek. Pedig, ahogy mondta, a sajtó ezt nem magért teszi, vagy kellene megtennie, hanem azért, mert a nyilvánosság, az emberek számára ők juttatják el az információkat.
Igaz, ez is változik valamennyire. Felmérések szerint ugyanis az amerikaiak többsége már nem elsősorban a sajtóból szerzi a híreket, hanem például blogokról vagy különféle „alternatív” médiumokból. És ez legalább annyira veszélyes, mint a fenyegetések, vagy ahogy Lipták fogalmazott:
„a kapuőr funkció elvesztése azt jelenti, hogy nagyon sokat vesztettünk”.
Pedig szavai szerint „tényleg szükség van az újságírásra, hogy elszámoltassák a politikusokat”. Éppen ezért, hiába kell egyre növekvő nyomás alatt dolgozniuk, mint mondta, ez nem igazán érdekli őket, ők folytatják a munkájukat.
Az Egyesült Államok kihátrálása súlyos, de (egyelőre) nem végzetes csapást mért az iráni atomalkura. Az európai országok ugyanis jelezték, hogy semmi áron sem fogják veszni hagyni a megállapodást, még abban az esetben sem, ha emiatt nyíltan szembe kell menniük Washingtonnal. Ám ezen a téren nemcsak az amerikai elnök jelenti az egyetlen kihívást, hanem az iráni belpolitikában zajló hatalmi harcok is.
A nemzetközi médiában már hónapok óta számoltak azzal a lehetőséggel, hogy Donald Trump beváltja a 2016-os elnökválasztási kampány során hangoztatott fenyegetéseit, vagyis felmondja a még az Obama-adminisztráció által kötött iráni atommegállapodást. Az első viharfelhők akkor bukkantak fel az égbolton, amikor 2017 októberében Trump nem hitelesítette a megállapodást (a törvény értelmében az amerikai elnöknek 90 naponta meg kell vizsgálni, hogy Irán mennyire tartja be az előírásokat), de akkor még beérte ennyivel, nem vezetett be szankciókat a perzsa ország ellen.
Csakhogy 2018 elejétől kezdve Trump egyre többször hangoztatta, hogy
„megjavítja Amerika történetének legrosszabb szerződését”
és egy teljesen új megállapodást fog tető alá hozni, ami a véleménye szerint nagyobb átláthatóságot ígér, s sokkal szigorúbb nemzetközi ellenőrzés alá helyezi Teheránt. Ez megszólaltatta a vészcsengőt a nyugat-európai államfők és kormányfők fejében, akik valóságos diplomáciai hadjáratot indítottak az amerikai elnök meggyőzése érdekében. Először Emmanuel Macron franciai elnök, majd Angela Merkel kancellár próbálta meg jobb belátásra bírni Trumpot, végig rámutatva a megállapodás előnyeire. A brit diplomácia szintén többször jelezte, hogy különösen veszélyes helyzetet teremtene a Közel-Keleten, ha az Egyesült Államok felmondaná az egyezményt.
Donald Trump amerikai elnök mutatja az aláírásával ellátott rendeletet az Irán elleni szankciók visszaállításáról. A kép forrása: MTI/EPA/Michael Reynolds.
Újranyílott szelence
Ám az érvek, mint ahogyan az május 8-án kiderült, korántsem hatották meg Donald Trumpot, aki sokak megrökönyödésére bejelentette az Egyesült Államok kilépését a szerződésből. Világszerte heves reakciókat váltott ki, még Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter is azt mondta, hogy az iráni atomalku egy
„olyan nemzetközi vívmány, amit kár lenne veszni hagyni”
Csupán Izrael és Irán legnagyobb szunnita ellenlábasa, Szaúd-Arábia fejezte ki örömét és egyetértését Trump lépésével kapcsolatban. A döntés meghozatalában Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök aktív szerepet játszott, hiszen az elmúlt hetekben nem tett mást, mint előadásokat tartott „Irán hazugságáról”, vagyis arról, hogy folytatta a katonai atomprogramját.
Netanjahu előadása az „iráni hazugságokról”
Közben pedig egyre súlyosbodik az a fegyveres konfliktus, amely az 1973-as negyedik arab-izraeli háború óta a legsúlyosabb államközi összecsapást jelenti a térségben: az izraeli erők az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) szíriai állásait és bázisait kezdték el bombázni Szíriában, miközben az arab országból rakétatámadásokat indítottak a megszállt Golán-fennsíkon lévő izraeli települések ellen. Ezzel párhuzamosan Rijád jelezte, hogyha Irán valóban a nukleáris fegyverek előállításába kezd, akkor rövid időn belül ők is kifejlesztik a saját atomarzenáljukat. Vagy esetleg a Szaúd-Arábiával szoros viszonyban álló, szintén atomhatalmi státusszal rendelkező Pakisztántól vásárolnák meg a robbanófejeket.
Ezekből a példákból is jól látható, hogy Trump újra felnyitotta Pandóra (atom)szelencéjét, amit úgy tűnt, hogy három évvel ezelőtt már sikerült bezárni. Most viszont egy újabb és kiterjedtebb fegyveres konfliktus rémképe villant fel az amúgy is évek óta háborúk és válságok által szabdalt régióban. Egy ilyen helyzet nemcsak a nemzetközi energetikai piacra (főleg a kőolajéra) lehet negatív hatással, hanem
egy újabb és súlyosabb menekültválságot idézhet elő, amelynek a levét ismételten Európa issza meg.
Saját utakon
Ezért korántsem véletlen, hogy az Európai Unió jelezte: ha kell, akkor az Egyesült Államok nélkül, sőt akár Washington haragjával dacolva, de továbbra is tartani fogja magát az iráni atomalkuhoz. Ez a fajta elhatározás már csak azért sem meglepő, mivel az európai országok nem kevés energiát, időt és pénzt áldoztak a 2015. július 14-én aláírt Közös Átfogó Akciótervre (Joint Comprehensive Plan of Actio – JCPOA). Közel 13 éven át tartó diplomáciai huzavona után a P5+1 nevű csoport (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és az Európai Unió) úgy döntött, hogy feloldja az Irán elleni szankciókat. Cserébe viszont a perzsa ország átláthatóvá teszi a nukleáris programját és lemond az atomfegyverek előállításáról.
Csoportkép az iráni atomegyezmény aláíró politikusokról. A kép forrása: Wikimedia Commons
Az európai országok tűkön ülve várták az Irán elleni szankciók feloldására. 2010 előtt a nyugat-európai országok voltak Irán legfontosabb régión kívüli kereskedelmi partnerei: az iráni import egyharmada – a gépkocsiktól kezdve, az orvosi eszközökön át egészen a vegyipari termékekig bezárólag – innen származott, miközben naponta körülbelül 600 000 hordónyi kőolajat importáltak a térségből.
Ezért szinte azonnal ugrottak, amikor 2016. január 16-án a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közzétett végleges jelentésében megállapította, hogy Teherán minden ígéretének eleget tett, ezért már büntetés nélkül lehet kereskedni a közel-keleti országgal. Meghívták Hasszán Róháni iráni elnököt, aki egy 120 fős kereskedelmi küldöttség élén látogatott el Európába. Habár nem volt hiány a botrányokból és a kisebb diplomáciai incidensekből, de ezek sem akadályozhatták meg, hogy jelentős szerződéseket hozzanak tető alá.
Hasszán Róháni a római útja során találkozott Ferenc pápával is. Róháni útjának egyik botránya az volt, hogy az iráni elnök érkezése miatt eltakarták az olaszországi szobrok nemi szervét. A kép forrása: Vatikán.
Az iráni nyitásból elsősorban Franciaország és Olaszország profitált. Rómával mintegy 18,4 milliárd dollár nagyságú üzletet ütöttek nyélbe, amely többek között olasz gépipari berendezések, járművek és „high tech” termékek leszállítását tartalmazta. Párizs pedig mintegy 150 000-200 000 hordó perzsa kőolajat vásárolt; a Peugeot az iráni Khodroval együtt gyárt kocsikat Teheránban; francia cégek újítják fel az iráni vasútállomásokat, autópályákat és repülőtereket. Ám mind közül az Airbussal – amelyet most elég nagy amerikai nyomás alá helyeztek – kötött megállapodás volt a legjelentősebb:
25 milliárd euró értékben 114 utasszállító repülőgép megvételéről állapodtak meg.
Ennyit vesztene Európai Unió. A kép forrása: Statista.com
Mindezekből alapján érthető Washington nyugat-európai szövetségesei részéről tapasztalható ellenállás és érkező bírálat. Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Theresa May brit miniszterelnök egy közös nyilatkozatban ítélték el az amerikai elnök bejelentését. Hangsúlyozták, hogy mindent megtesznek azért, hogy az iráni atomprogram továbbra is békés és civil maradjon.
Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő sajnálatát fejezte ki Trump döntésével kapcsolatban, de azonnal hozzátette, hogy a magállapodás sikere
“nem egyetlen ország hozzáállásától függ”. Leszögezte, hogy Brüsszel elkötelezett marad a JCPOA iránt. Pozitív fejleménynek nevezte, hogy Róháni továbbra is kitart a 2015-ös megállapodás mellett. A főképviselő egyben jelezte, hogy május 15-én Irán és a P5+1 csoport európai tagjainak a külügyminiszterei az atomalku jövőjéről fognak tárgyalni.
Az iráni elnök sajtóhivatalának felvételén Haszan Róháni iráni elnök beszédet mond Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter (j2) jelenlétében Teheránban 2018. május 8-án, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomegyezménybõl, és elrendelte az Irán elleni szankciók visszaállítását. Róháni az állami televízióban közvetített beszédében közölte, hogy Irán tartja magát az atomprogramjáról kötött egyezményben foglaltakhoz, és kész folytatni a munkát a többhatalmi szerzõdést aláíró többi országgal. (MTI/EPA/Iráni elnök sajtóhivatala)
Hazai pálya nehézsége
Valóban reménykeltő, hogy az iráni kormányban úgy vélik, az európai országokkal áthidalható lesz az amerikai kivonulással okozta válság. Az iráni parlament például már Trump bejelentésekor jelezte, hogy két hónapot várnak arra, hogy az európaiak milyen ötletekkel állnak elő és milyen garanciát fognak vállalni a JCPOA-ra. Az Európa iránti iráni bizalom megerősödéséhez nagyban hozzájárult az is, hogy az elmúlt hónapokban több kedvező dolog történt az iráni-uniós kapcsolatokban.
Például áprilisban 16-án – Olaszország ellenkezésére – Brüsszel nem szavazta meg azokat a szankciókat Teherán ellen, amelyeket eredetileg a perzsa állam ballisztikus rakétaprogramja miatt akartak bevezetni. Pár nappal később a felek megegyeztek, hogy a kereskedelmüket többé nem dollárban, hanem euróban fogják elszámolni. Sőt, mivel Trump büntetné azokat az Iránnak továbbra is kereskedő külföldi cégeket és kormányokat, ezért az Európai Unió jelezte, hogy hajlandó a Kereskedelmi Világszervezet elé vinni minden, az európai vállalkozások érdekeit sértő egyoldalú amerikai intézkedést. Ezt pedig egyfajta geopolitikai sikerként könyvelték el Teheránban, mert szerintük
„Irán kérdésében sikerült éket verni az Egyesült Államok és Európa közé”
Azonban a megállapodás szempontjából nem kizárólag az Egyesült Államok jelenti a fenyegetést. Ugyanis mostantól igencsak nehéz lesz a mérsékelteket és reformistákat vezető, a Nyugattal együttműködést hirdető Róháninak megtartani a hatalmat. Ez eddig sem volt könnyű feladat: dacára annak, hogy a 2017-ben tartott elnökválasztásokat ismét ő nyerte meg, és a parlamentben a reformista pártok vannak többségben, nem sikerült mérsékelni az ultrakonzervatívok, a radikálisok és a Forradalmi Gárdisták befolyását.
Az iráni parlamentben Róháni-ellenzéke egy amerikai zászlót égetett el, amire még nem volt példa az ország történetében.
Ők már a kezdettől fogva kritizálták az atomalkut, bírálták Trumpot és Nyugatot, s ahol lehetett, igyekeztek gyengíteni Róháni hatalmát. Tőkét kovácsoltak minden, az iráni mérsékeltek gazdasági és nemzetközi politikájának sikertelen elemeiből fakadó, országon belüli elégedetlenségből. Ez történt például 2017 végén, amikor országszerte tüntetéseket tartottak az iráni kormány ellen, de az események gyorsan kikerültek a konzervatívok ellenőrzése alól, s az egész egyfajta rendszerellenes megmozdulásba csapott át. Most pedig Trump a bejelentésével gondoskodott arról, hogy kellő mennyiségű muníciót kapjon a Róháni-ellenes kampány.
Ezt állítja annak a pornószínésznőnek az ügyvédje, aki beperelte Trumpot. Stormy Danielsnek Trump ügyvédje, Michael Cohen állítólag 130 ezer dollárt fizetett, hogy hallgasson.
Stormy Daniels ügyvédje, Michael Avenatti a CNN-en arról beszélt, hogy Cohen Trump több egykori kapcsolatának fizethetett, hogy hallgasson. Azt mondja: ő kinyomozta, honnan érkezhetett a pénz:
Viktor Vekszelberg orosz milliárdos 500 ezer dollárt fizetett Cohennek
egy amerikai vállalaton keresztül a 2016-os elnökválasztás előtt.
Avenatti szerint Vekszelberg és unokatestvére, Andrew Intrater 2017 januárja és augusztusa között több részletben utalta át az összeget az oligarcha vállalatbirodalmának egyik amerikai beruházási cégén keresztül.
Az oroszok beavatkozását vizsgáló, Robert Mueller vezette bizottság már meg is hallgatta Vekszelberget, aki közel áll Vlagyimir Putyinhoz. Az oligarchát az FBI emberei tartóztatták fel, amikor magángépével leszállt New Yorkban.
Az amerikai kormány még áprilisban a szankciókkal sújtott oroszok listájára tette Vekszelberget,
mondván, azok egyike volt, akik beavatkoztak a választásba. A CNN úgy tudja, Muellerék azt is vizsgálják, hogy Vekszelberg amerikai leányvállalatának vezetője hogyan és mennyivel járult hozzá Donald Trump választási kampányalapjához és beiktatási ünnepségének költségeihez. És továbbra is vizsgálják, hogy az elnök akadályozta-e a nyomozást.
A Jobbik számít a fő témának ma az alternatív valóságban, a kormánysajtó már előre örül az esetleges pártszakadásnak, de azért megkapja a magáét Hadházy Ákos is – Donald Trumpot pedig megvédik.
Az Origo „eldurvult háborút” lát a Jobbikban
„Csak pár napot kell aludni a Jobbik tisztújítási kongresszusáig, azonban az indulatok már most a tetőfokára hágtak. Úgy tudjuk, Vona Gáborék egyre keményebb eszközöket vetnek be a pártban egyre népszerűbb radikálisok ellen: állítólag a bukott pártelnök és Szabó Gábor pártigazgató telefonon keresi fel a párt középvezetőit, hogy kit is kell támogatni. A pártközpontból érkező lejárató akció Novák Előd esetében sikerrel járt, hiszen a politikus visszalépett az alelnökjelöltségtől. Közben Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezetője ugyan burkoltan, de azt nyilatkozta, hogy nyitott a baloldallal való szorosabb együttműködésre. Hogy ebből mi lesz? Minden jel arra utal, hogy pártszakadás. (…)
Egyrészről van egy hivatalos elnökjelölt Sneider személyében, és van egy alulról építkező, nehezebb helyzetben lévő vezető aspiráns, akit Toroczkai Lászlónak hívnak. (…)
Pedig a Vona-féle néppártosodási politika rendkívül nagyot bukott, ugyanis a bukott pártelnök egyik legfőbb kampányeleme, a béruniós aláírásgyűjtés finoman szólva is elhasalt. Totális kudarc a Jobbik béruniós aláírásgyűjtése, miután két héttel a határidő lejárta előtt a szükséges egymillió aláírásból Európa-szerte 36, Magyarországon 29 ezret sikerült online összegyűjteni.”
A 888 szerint feszültség van a pártban
„A Vona-féle elnökség statáriális eljárással oszlatta fel a Toroczkai Lászlót támogató alapszervezeteket. Az egyik legerősebb és legsikeresebb szervezetet, a székesfehérvárit most szüntették meg. Közben pedig Novák Elődöt ismét megfúrta a Jobbik, aki le is mond a jelöltségről. (…)
Ha valakik dacolni mernek és kitartanak Toroczkai jelölése mellett, akkor közlik velük, hogy ugyanúgy járnak majd, mint a székesfehérváriak, akik a feloszlatással nyilvánvalóan elveszítették jelölési jogukat is.”
A Pesti Srácok annak örül, hogy alakult még egy szélsőjobboldali párt
„Új radikális, nemzeti, konzervatív és keresztény értékrenden alapuló mozgalom formálódik – tudta meg a PestiSrácok.hu. Pintér Attila ötletgazda – aki nemrég lépett ki a Jobbikból – portálunknak elmondta, egyesületükkel azoknak szeretnének alternatívát nyújtani, akik egy „valódi nemzeti, radikális, jobboldali mozgalmat keresnek maguknak”. Arról is beszélt, olyan mozgalom kívánnak lenni, amelyik fel meri vállalni és nevén meri nevezni azokat a problémákat, amelyeket más pártok a politikai korrektség okán nem mernek megtenni.”
Az Origo közben újabb támadást indított Hadházy Ákos ellen is
„Miután a kormány meghirdette a „Földet a gazdáknak” elnevezésű programot, Hadházy Ákos LMP-s politikus program elleni vehemens támadásai ellenére hozzátartozója három Tolnai megyei ingatlant célzott meg. Nem volt olcsó mulatság: csupán a biztosítékra 30 millió forintot kellett elutalnia. A művelet nem volt sikeres, mivel Hadházy édesanyja visszalépett, így a több tízmillió forint úszott. Felmerül a kérdés: honnan lett hirtelenjében egy átlagos háztartásbeli nőnek annyi pénze, hogy mindenféle pénzügyi kockázat nélkül Tolna megyei ingatlanokra licitálgasson? A választ a környék hírhedt zöldbárója, Zwickel György és strómanhálózata környékén kell keresni! Dokumentumok kerültek a birtokunkba!”
A Figyelő gyorsan megvédte Donald Trumpot
„Donald Trump amerikai elnök bejelentette, országa kilép az iráni atommegállapodásból, amely arra volt hivatott, hogy a közel-keleti ország ne válljon atomhatalommá. Ez rendesen ráhozta a frászt sokakra, egyesek már a közelgő atomháborútól rettegnek, mások szerint viszont az elnök csak felmondott egy rossz egyességet, amelyet gyengekezű elődje, Barack Obama kötött meg, és ami egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a világ polgárait megvédje az iráni atomfegyverektől. Trump megint váratlant húzott, de – mint oly sokszor – ebben az esetben is pártolóiknak lesz igazuk.”
Mint mindig, az elütések, helyesírási hibák most is az eredeti szövegekből valók.
Az Egyesült Államokon belül és kívül nem kevés nyomást gyakoroltak Donald Trumpra, de az amerikai elnök mindezek ellenére mégis beváltotta korábbi fenyegetését: kilépett az iráni atomprogramból, ezzel egy igencsak bizonytalan helyzetet teremtve nemcsak a Közel-Keleten, hanem a nemzetközi közösségben is. Döntése máris heves reakciókat váltott ki.
Donald Trump amerikai elnök május 8-án, magyar idő szerint 20 órakor jelentette be, hogy mivel Irán az egyik legfőbb támogatója a terrorizmusnak, ezért felmondja az alkut a közel-keleti országgal, és újra bevezeti az ellene felfüggesztett szankciókat.
Az atomalkut még az előző elnök, Barack Obama írta alá 2015. július 14-én, amikor a P5+1 tagállamok (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország) úgy döntött, feloldja az Irán elleni szankciókat. Cserébe viszont a perzsa ország átláthatóvá tette a nukleáris programját és lemondott a nukleáris fegyverek fejlesztéséről. Ezt akkoriban a nemzetközi média óriási sikerként könyvelte el,
az egész Obama-adminisztráció legnagyobb külpolitikai sikerének nevezte.
Ugyanakkor Donald Trump már a 2016-os elnökválasztás előtt keményen támadta a megállapodás pontjait. A „legrosszabb alkunak” titulálta, amelyet Washington valaha is megkötött egy diktatórikus vezetéssel. Megválasztása után hónapokig nem bolygatta a témát, de 2017 őszétől már egyre gyakrabban emelt szót a felmondás mellett, mivel állítása szerint Iránban titokban folytatták az urán dúsítását. Októberben ugyan nem hitelesítette – a törvény értelmében az amerikai elnöknek 90 naponta meg kell vizsgálni, hogy Irán mennyire tartja be az előírásokat – a megállapodást, de nem is vezetett be szankciókat a perzsa ország ellen.
Ezzel együtt pedig látványos diplomáciai hadjárat vette kezdetét, különösen a nyugat-európai szövetségesek felől, hogy az Egyesült Államok lehetőleg ne hátráljon ki a megállapodásból. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Teherán 2015 óta tartotta magát a megállapodáshoz, és nem talált bizonyítékokat sem az izraeli, sem az amerikai vádak alátámasztására. Még az amerikai lakosság több mint fele is támogatta a megállapodást.
A republikánusoknak is több, mint a fele pozitívan vélekedett a 2015-ös atomalkuról. A demokratáknál ez az arány kétharmad volt. A kép forrása: Statista.
Ezek az érvek azonban aligha hatották meg Trumpot:
„Nyilvánvaló, hogy az életben lévő megállapodás rothadó szerkezete nem alkalmas arra, hogy megelőzzük az iráni atombomba kifejlesztését”
– közölte az amerikai elnök a keddi sajtókonferencián.
Ezzel párhuzamosan a hatóságok megtiltották Boeing és az Airbus repülőgépgyártó cégeknek, hogy polgári repülőgépeket vagy alkatrészeket adjanak el Iránnak. Fokozatosan újra bevezetik a kőolajra, az acél- és szénexportra vonatkozó korábbi amerikai szankciókat is. Augusztus elejére már egyetlen amerikai vállalatnak sem lesz arra engedélye, hogy üzleti megállapodásokról tárgyaljon az iráni rezsimmel.
Trump döntése heves diplomáciai vitát robbantott ki. Egyedül Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök állt ki mellette, aki „bölcs lépésnek” nevezte Washington kihátrálását az egyezményből. Ő már kezdettől fogva élesen bírálta a megállapodást, és a múlt héten még egy előadást is tartott az „Irán hazugságáról”. Közben izraeli értesülések szerint egy Szíriában lévő iráni bázis ellen hajtottak végre támadást az izraeli erők, mivel onnan – reagálva Trump bejelentésére – rakétákat akartak kilőni Izraelre.
Haszan Róháni iráni elnök reakciójában kifejtette, hogy egyelőre még várnak néhány hetet, de ha Washington nem változtatja meg a korábbi döntését, akkor hozzáfognak a korlátlan urándúsításhoz. A legrosszabb eshetőségnek azt tartják, hogy a bejelentéssel tovább gyengül Róháni, akinek pozíciója már így is ingatag az év eleji tüntetések óta.
Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő sajnálatát fejezte ki Trump döntésével kapcsolatban, de azonnal hozzátette, hogy a magállapodás sikere
„nem egyetlen ország hozzáállásától függ”.
Ezzel együtt leszögezte, hogy Brüsszel elkötelezett marad a JCPA (közös átfogó cselekvési terv) iránt. A főképviselő egyeztetni fog a nemzetközi partnerekkel ennek a lehetséges hatásairól, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az EU továbbra is védeni fogja a gazdasági befektetéseit.
Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Theresa May brit miniszterelnök egy közös nyilatkozatban ítélték el az amerikai elnök szavait. Hangsúlyozták, hogy mindent megtesznek azért, hogy az iráni atomprogram továbbra is békés és civil maradjon.
France, Germany, and the UK regret the U.S. decision to leave the JCPOA. The nuclear non-proliferation regime is at stake.
Az Egyesült Államokban Barack Obama elnök a Facebookon tette közzé véleményét, miszerint súlyos hiba volt Trump részéről az atomegyezmény felmondása, mivel Irán nem sértette meg a JCPA egyetlen pontját sem.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint maga az Egyesült Államok lesz Trump döntésének a vesztese, Kanada sajnálkozott, Kína pedig csalódottságát fejezte ki az atomalku felmondása miatt. Magyarország is reagált a történtekre: Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott szerdai előadása után arról beszélt, hogy a megállapodás olyan nemzetközi politikai vívmány, amelyet kár lenne veszni hagyni.
Inkább a politikai kontinuitást, semmint egy új korszak kezdetét jelenti, hogy pár napja már nem egy Castro foglalja el az elnöki széket Kubában. Bár Miguel Díaz-Canel hozhat némi színt a karibi szigetország életébe, de sok tekintetben folytatni fogja elődje politikáját, főleg mert ugyanazokkal az égető problémákkal kénytelen szembenézni.
Már évekkel Raúl Castro – a 2016-ban elhunyt Fidel Castro öccse – hatalomból való távozása előtt azt rebesgették, hogy a jelenleg 58. életévét betöltő Miguel Díaz-Canel lesz az utód. Ennek ellenére először nemcsak a nemzetközi közösséget, de még a dél-amerikai régiót is meglepetésként érte a megválasztása. Igaz, nem volt a Kubai Kommunista Párt (KKP) legismertebb „arcainak” egyike (azok Ramiro Valdés Menéndez egykori belügyminiszter és jelenlegi alelnök és Salvador Valdés Mesa alelnök), de Díaz-Canel évtizedek óta fontos állami és pártpozíciókat töltött be: az ifjúsági szervezet tagja, majd a tartományi bizottság első titkára, Kuba oktatási minisztere és a szigetország harmadik elnökhelyettes volt.
A helyi „Mátyás-király”
Miguel Díaz-Canel. Volt, hogy álruhában járt a minisztériumokba és a boltokba. A kép forrása: MTI/EPApool/Adalberto Roque.
Díaz-Canelnek sikerült az elmúlt években rendkívül pozitív képet kialakítania magáról: a kubai „emberarcú szocializmust” népszerűsítő, a néppel folyamatosan kapcsolatban álló, a problémáikat meghallgató és ezekre megoldást kereső politikus képét. Ráadásul kellő nyitottsággal állt az olyan kérdésekhez, mint az internet bevezetése vagy az LMBT-közösség jogainak biztosítása, s így nem kevés szimpátiát váltott ki a fiatalság körében. Közben pedig mindvégig kitartott a KKP elsőbbsége és a kubai szocializmus védelme mellett, és gyakran intézett támadást – nemcsak verbálisan, hanem jogi eszközökkel,a hatóságokkal közösen – a demokratikus ellenzék, az emberjogi aktivisták, valamint az Egyesült Államok ellen.
Miguel Díaz-Canel iránt csak akkor kezdett el nagyobb figyelmet tanúsítani a külföld, amikor a március 11-i kubai parlamenti választások előtt Raúl Castro bejelentette, hogy nem vállal újabb elnöki terminust. A választásokat követően a leendő elnök legtöbb riválisa – köztük Raúl fia, Alejandro Castro – be sem került a 605 fős kubai Nemzetgyűlésbe, így szinte minden akadály elhárult Miguel Díaz-Canel kinevezése előtt. Az április 18-án tartott alakuló ülésen államfővé választották, és egy nappal később már el is foglalhatta a hivatalát. Ugyanakkor a KKP örömét beárnyékolta, hogy
a 2018-as választásokkor a részvételi arány „mindössze” 85 százalék volt, miközben azt megelőző években mindig 90 százalék feletti
Fiatal kubai úttörők ügyeltek a „választások tisztaságára”. A kép forrása: Link.
Pénz beszél
Ez ugyanis sok elemző és szakértő szerint annak volt a jele, hogy a lakosság egyre elégedetlenebb az ország vezetésével. Ezek az ellenérzések pedig elsődlegesen a gazdasági nehézségekből fakadnak. Kuba a hidegháború vége óta hullámzó gazdasági teljesítményt nyújtott, 2016-ban azonban mély recesszióba süllyedt. Addig képes volt eltartani magát a Venezuelából származó energiahordozókból befolyó pénzekből, de mivel Hugo Chávez utódja, Nicolás Maduro alatt gyakorlatilag összeomlott a dél-amerikai ország, így Kuba elvesztette a legfontosabb ellátóját. Ezzel párhuzamosan a cukor, a dohány és a nikkel árának csökkenése is nehéz helyzetbe hozta a szigetországot, hiszen ezek számítanak a legfontosabb exporttermékeinek.
Ezért, ha Díaz-Canel társadalmi és politikai reformokat nem is lesz hajlandó bevezetni, a gazdasági problémákra mindképp megoldást kell találnia. A Bloomberg a kubai gazdaságról szóló cikkében több ilyen nehézséget, illetve azok megoldási lehetőségét sorolja fel: az energiahiányt a víz- és szélerőművekkel kellene megoldani, ki kellene bővíteni a központilag engedélyezett vállalatok működését, szigorítani a munkaügyi előírásokon, több külföldi tőkét kellene beengedni az országba. Ezek közül néhányat már Raúl megoldott, például azzal, hogy egymillió hektárnyi földet biztosított magánszemélyeknek, illetve átalakította az adórendszert, így Díaz-Canelnek lényegében már csak az előre kijelölt utat kellene követnie.
Árvízben álló utca Havannában 2017. szeptember 10-én, az Irma hurrikán elvonulása után. A trópusi szélvihar több kubai várost letarolt és több milliárd dolláros károkat okozott, amelyet a szigetország a mai napig nem hevert ki. A kép forrása: MTI/EPA/Ernesto Mastrascusa.
Ugyanakkor a kubai üzleti és politikai elit számára a legtöbb fejtörést a kettős valutarendszer okozza. Létezik egy helyi és egy konvertibilis peso, ez utóbbit a dollár árfolyamához rögzítenek. Ez a rendszer ugyan lehetővé tette, hogy a kubaiak olcsón jussanak az alapvető szükségletekhez, illetve előlendítette a turizmust, ám eközben stagnálást és gyakori hiányt (hús, sajt, tej) okozott. A kettős valutarendszer lényegében
egy „22-es csapdájába” hajtotta a karibi országot.
Vagyis, ha az egyik valutát szüntetik meg, akkor a turizmus és a külföldi befektetés omlik össze, ha a másikat, akkor az elszegényedés és az áruhiány ölthet drasztikus méreteket.
Barátok nélkül mit érek én
Díaz-Canel elnökségének második fontos kérdéskörét a külpolitika jelenti. Venezuela „elvesztése” után Havannának újra kell definiálni magát Latin-Amerikában, hiszen Bolíviát leszámítva egyetlen jelentősebb térségbeli ország sem viszonyul pozitívan a kubai vezetéshez. A 2004-ben létrehozott Bolivári Szövetség Amerika Népei Számára (ALBA) szövetségi rendszer jelenleg 11 tagállamot számlál, ám minden gazdasági integrációs törekvése mára elakadt vagy kudarccal végződött. Habár tavaly elterjedt, hogy Oroszország visszatérne Kubába, többek közt újranyitva az egykori szovjet bázisokat, azóta sincs semmi jele az egykori jó viszony visszaállásának Havanna és Moszkva között. Ugyanúgy csalódást keltett Kína Kuba számára: ugyan Peking az évek során nagy érdeklődéssel fordult a régió iránt, de Kuba nem tartozik a legfontosabb országok közé számára. Annyira nem, hogy tavaly 30 százalékkal visszesett a két ország kereskedelmi forgalma, és a fejlesztési projektek nagy része sem valósult meg.
Nicolás Maduro venezuelai és Raúl Castro kubai elnök részt vesz a Bolivári Szövetség Amerika Népei Számára (ALBA), azaz a bolivári szövetség megalapításának 12. évfordulója alkalmából tartott találkozón Havannában 2016. december 14-én. A kép forrása: MTI/EPA/Ernesto Mastrascusa
A szigetország számára az egyik legnagyobb lehetőséget az Egyesült Államok jelentette volna. A Barack Obama elnöksége idején végrehajtott „kubai nyitás” sikeresen végződött: a politikai foglyok szabadon engedéséért és a rendszer enyhüléséért cserébe Washington levette Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról. Eltöröltek több amerikai szankciót, a mezőgazdaságtól kezdve a turizmuson át a banki szolgáltatásokig. A kapcsolatok rendezésének legfőbb jelképe az volt, amikor 2016-ban – 88 év után – amerikai elnök járt Kubában.
Csakhogy Donald Trump megválasztása után minden a visszájára fordult, s a nyitásból hirtelen zárás lett. Hallgatva a Havannával való kiegyezést ellenző republikánusokra és a többnyire Miamiben élő kubai közösségre, az amerikai elnök felmondta az Obama-adminisztráció által kötött egyezményt, mondván, abból csak a kommunista párt és a hadsereg profitált. Korlátozták az országba áramló dollár mennyiségét, ismét tiltólistára került néhány áru, s az amerikai turisták újra nehezebben juthattak el Kubába. Ugyan Trump a korábbi fenyegetéseivel ellentétben nem zárta be a 2015-ben újranyitott amerikai nagykövetséget Havannában, de jelentősen lecsökkentette a személyzet létszámát: szeptemberben hazarendelte az amerikai diplomaták mintegy felét, és október 3-án 15 kubai állampolgárt utasítottak ki az Egyesült Államok területéről. Ennek oka a hivatalos magyarázatok szerint az volt, hogy
a Kubában dolgozó amerikai diplomaták „akusztikus támadás” áldozatai lettek.
Diaz-Canel elnökségét sem fogadták pozitívan Washingtonban, és nem is várható lényeges változás az amerikai Kuba-politikában.
Az amerikai nagykövetség Kubában. A kép forrása: Youtube.
Kuba számára az egyetlen reményt az Európai Unió jelentheti. Brüsszelben történelmi fordulatként élték meg a Castro-éra végét, és bíznak a kereskedelmi kapcsolatok további erősödésében. Ezen a téren a szigetország ellen bevezetett uniós szankciók eltörlése óta már komoly eredményeket értek el: 2016-ban 2,4 milliárd dolláro értékű kereskedelmi forgalmat bonyolítottak, s szinte állandósultak a magas szintű találkozók. Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője tavaly év végén Kubában járt, s 50 millió euró értékű megállapodást írt alá a kubai vezetéssel a mezőgazdaság fejlesztéséről és a megújuló energiáról.
Háttérből irányítva
Miguel Díaz-Canel előtt nem kis feladatok tornyosulnak, s ezek teljesítése nem kevés erőt és energiát fognak igényelni. Azonban hiába került az elnöki székbe, ez még korántsem jelentheti azt, hogy a saját elképzelései szerint kormányozhatja a karibi szigetországot. Ugyanis fő gazdasági-politikai kérdésekben a legfontosabb döntéshozó továbbra is a párt központi bizottsága marad. Sőt, Raúl újabb három évig a KKP főtitkára, így a Castro-család még mindig meghatározó szereplő marad a szigetországban. Közben az idő szorít: a kubai vezetésnek minél előbb meg kell oldania a nehézségeket, ha nem szeretnék, hogy az ország Venezuela sorsára jusson.
Emmanuel Macron francia elnök amerikai látogatásának első napján nem volt hiány a kölcsönös gesztusokból, szimbolikus ajándékokból és már-már bohózatba illő jelenetekből. Donald Trump amerikai elnökkel együtt több fontos nemzetközi ügyet is megvitattak, de a legnagyobb véleménykülönbség Irán kapcsán alakult ki.
A világsajtót bejárta az a kézfogás és üdvözlés, amellyel kedden Trump Macront fogadta. Az elnökök a feleségeikkel együtt elültettek egy fát is a Fehér Ház kertjében, amelyet Macron ajándékba hozott, és a franciaországi Bellau Woodból, az első világháború egyik legnagyobb csatájának helyszínéről származott. Ezután Mount Vermonba, George Washington első amerikai elnök egykori otthonába utaztak el, ahol egy alig 150 fős díszvacsorát tartottak.
A később megtartott mintegy egyórás nemzetközi sajtóértekezleten elsősorban a szíriai helyzetről, az amerikai-kínai kereskedelmi háborúról, valamint Észak-Korea „békülési szándékáról” beszéltek. Az amerikai elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy
„az Egyesült Államok legrégebbi és legjobb szövetségese Franciaország, amely eddig is kulcsfontosságú partnernek számított a nemzetközi ügyekben”.
Még akkor is, ha nem mindig egyezik meg Párizs és Washington véleménye, mint Irán esetében. Trump ugyanis ismételten kifejezte ellenérzéseit a 2015-ben megkötött iráni atommegállapodással kapcsolatban, amely értelmében Teherán lemond a nukleáris fegyverek előállításáról. Ez a szerződés május 12-én jár majd le, és az amerikai elnök szavai szerint „őrültség lenne meghosszabbítani”. Sőt, még burkoltan meg is fenyegette Hasszán Róháni iráni elnököt, hogy amennyiben Irán újrakezdi a katonai célú atomprogramját, akkor
„olyan nagy árat fog fizetni ezért, mint amit még kevés ország fizetett”.”
Macron leginkább azért találkozott Trumppal, hogy meggyőzze őt az iráni atommegállapodás jelentőségéről és a Közel-Kelet stabilitásában játszott szerepéről. Habár elismerte, hogy az egyezménynek vannak hiányosságai, meghosszabbításával egészen 2025-ig biztosítanák az iráni atomprogram átláthatóságát és nemzetközi ellenőrzését.
Franciaország tagja a P5+1 csoportnak (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország), amely 2015. július 14-én – közel 13 éven át tartó diplomáciai huzavona után – megegyezett Teheránnal az Irán-ellenes nemzetközi szankciók feloldásáról és az iráni atomenergia jövőjéről.
A szankciókat hivatalosan 2016 elején oldották fel. Párizs az elsők között volt, amely kihasználta a perzsa ország piacára való visszatérést. Azon év februárjában Roháni egy európai körúton vett részt, amelyet botrányok, beszólások és kisebb diplomáciai incidensek kísérték, de ez sem akadályozhatta meg azt, hogy Párizs és Teherán gazdasági szerződések sorát kösse meg egymással. A francia Total mintegy 150 000-200 000 hordó perzsa kőolajat vásárolna; a Peugeot az iráni Khodroval együtt gyártana kocsikat Teheránban; miközben a francia cégek újítanák fel az iráni vasútállomásokat, autópályákat és repülőtereket. Ám az Airbussal kötött megállapodás volt a legjelentősebb: 25 milliárd euró értékben 114 utasszállító repülőgépet vásárolna Irán.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
