Kezdőlap Címkék Dagály

Címke: Dagály

Ilyen lett a felújított Dagály

Megnyílt a budapesti Dagály Fürdő a kétéves felújítás után, igaz, egyelőre még csak tesztüzemben, de pénteken megtartják a hivatalos megnyitót is. Megnéztük, milyen lett, tekintse meg a strandon készült képgalériánkat!

Déltől már látogatható a Dagály

0

Hosszas várakozás után pénteken adják majd át ünnepélyesen a felújított budapesti Dagály Fürdőt, a tesztüzem azonban már ma elkezdődik.

Az ünnepélyes megnyitóra látványos programmal készülnek a fürdőben, a tesztüzem alatt pedig kedvezményes jegyárakkal lehet látogatni a Dagályt: a felnőttjegy 1800, a gyerekjegy 1000, a nyugdíjas jegy 1500 forint lesz, a kétféle családi jegy (egy felnőtt, két gyerek, illetve két felnőtt, két gyerek) pedig 3500 és 5000.

A megnyitó után a Dagályban ugyanazok az árak lesznek érvényesek, mint a Paskál strandon: ott a felnőtteknek 2500 (hétvégén 2700), a gyerekeknek és a nyugdíjasoknak 2100 (hétvégén 2300) forintot kell fizetniük, a kétfajta családi jegy pedig 4600 illetve 7100 forint (hétvégén 5000 és 7700).

Ez egyébként Budapesten középkategóriásnak számít.

Az egyik legolcsóbb strand, a csillaghegyi jegye ugyan mindössze 1000 (hétvégén 1200) forintba kerül, de például a Dagályhoz közeli Palatinus drágább. Ott a felnőttjegy 3100 (hétvégén 3500), a gyerek- és nyugdíjas jegy 2400 (hétvégén 2600), a családi jegyek pedig 5500 és 8600 (hétvégén 6100 és 9600) forintba kerülnek.

A Dagály felújításáról itt írtunk korábban.

Oszló homály a Dagály körül

A strandszezon kezdetére, május elejére ígérték, ám ha minden igaz, akkor augusztus 17-re már tényleg átadják a fürdőzőknek a Dagály fürdőt. Sokan emlékezhetnek rá, hogy a vizes világbajnokságra készülő Duna Aréna építése előtt felbőgtek a fűrészgépek az ország legszebb strandján és elkezdték kivágni a gyönyörű platánfákat, s igyekeztek eltüntetni a kedvelt medencéket. Csak a fővárosiak felháborodását látva ígérték meg, hogy a világverseny után teljesen felújítják a Dagályt. A fürdő első tervezett nyitása előtt, tavasszal próbáltunk érdeklődni, hogy sikerül-e tartani a határidőt, ám a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának vezetője Fürjes Balázs sajtóosztálya csak annyit közölt, hogy a beruházás ütemesen halad. Az építők ezekben a napokban már tényleg tempósan dolgoznak, korábban azt hitték, hogy a fürödni vágyok már mától is birtokba vehetik a Dagályt. Kiderült azonban, hogy annyira mégsem haladtak olyan tempósan, ahogy remélték, tehát hivatalos nyitás csak a jövő héten, 17-én!

Pár nappal a fürdő hivatalos megnyitója előtt biztató, hogy már elkezdődött a medencék feltöltése. Aki a Duna parton sétál, jól látja, hogy a munkások folyamatosan dolgoznak, a háttérben pedig folytatódnak a tárgyalások az üzemeltetőről, illetve a jegyárakról A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy a korszerűsített Dagály továbbra sem tartozik majd a drága strandok közé, a tervek szerint közepes budapesti jegyárakra lehet számítani.

Technikai részletnek látszik, hogy a Budapest 2017 Kft., amely egyelőre a Duna Aréna és a Dagály üzemeltetője is, tárgyalásokat folytat a fürdő üzemeltetéséről a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei Zrt vezetőivel. Ennek azért van jelentősége, mert a Duna Aréna és a Dagály Fürdő külön egységként működik majd. Tervezték, de információink szerint összevont jegyek ebben az évben biztosan nem lesznek. Úgy tudjuk, hogy bár az üzemeltetés feltételeiről egy napja megállapodtak a felek – az esetleges kudarc sem lett volna akadálya a strandnyitásnak – de részleteket mindeddig nem hoztak nyilvánosságra. Mindenesetre: amint a jegyárakat nyilvánosságra hozzák, frissítjük a cikkünket.

A versenyuszoda vezetői korábban ígéretet tettek arra, hogy a sportolók nem veszik majd igénybe a strand medencéit, a vízfelületet tehát kizárólag az úszni, sportolni vágyó civileknek tartják majd fenn. Az intézmény vezetői megígérték azt is, hogy az Arénában megrendezett versenyek nem zavarják majd a strand normális működését. Zavartalanul szuperál majd a megújult wellness szolgáltatás, tehát a szauna, gőz is, amit kiegészítettek korszerű merülő medencével. Ezekkel a szolgáltatásokkal egyébként az Aréna is rendelkezik. Meglepetés, hogy a két épületet összekötötték, de a átjárás a nagyközönség számára továbbra sem megoldott.

Duna Aréna

A Dagály korszerűsítése azt is jelenti, hogy teljesen megújult a fővárosiak által kedvelt 50 méteres medence. A korábbit elbontották, s a helyére újat építettek, a medence mellett közösségi teret alakítottak ki, a közelben van büfé, illetve füves napozóterasz is. Miután a versenyzésre is alkalmas medencét kicsit megemelték, ezért úszás közben rálátás nyílik a dunai panorámára. Ugyancsak teljesen megújult a 25 méteres úszó medence, ami a korábbi helyére került, s a kornak megfelelően akadálymentesített felületet alakítottak ki.

Két medencével kevesebb lesz a Dagályban, megszűnik az egyébként népszerű Gomba – amit a tervekben nem szereplő módon lebontottak – és a hullámmedence is. A télen is használható meleg vizes medencét – amit a világverseny idején lefedtek – felújították, lecsempézték. Még a strand megnyitása előtt elkészül a pancsoló medence. Lassan befejeződik a parkosítás, már csak az Aréna közelében végeznek földmunkát. Az ország legszebb strandjának zöldfelülete sokak fájdalmára kisebb lett, viszont elkészült egy játszótér, amelyet nemcsak a strand látogatói vehetek igénybe.  A lakók nagy örömére – és persze követelésére – közterületen újjáépült a Béke kút is, ahonnan sokan vételezhetnek a gyógyító hatású termálvízből.

Megkezdődött a Duna Aréna népszerűsítése is a fővárosiak körében, korábban ugyanis csak versenyzők használhatták az uszodát. Pár napja viszont már civil úszni vágyókat is fogadnak, mégpedig igen kedvezményesen. A felnőtt jegy 800, az ifjúsági 500 forint, a nyugdíjasok ugyanennyiért juthatnak be a versenymedencébe, vagy vehetik igénybe a jakuzzit. Igaz, csak 10 és 14 óra között, hisz kora reggel és késő este továbbra is sportolók használják majd a Duna Aréna medencéit.

Tisztelt Strandlátogatók!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Dagály Strandfürdőt az előzetesen jelzett augusztus 10-e helyett augusztus 17-én nyitjuk meg.
Az augusztus 10-ei dátum egy előzetesen kalkulált időpont volt, amit a műszaki átadás-átvétel és a birtokba adás-átvétel lezárásától tettünk függővé. Az átvétel folyamata a jövő héten fejeződik be, ezért a nyitás időpontját augusztus 17-re tettük át. A tervek szerint augusztus 17-e előtt limitált létszámmal próbaüzemet tartunk a Strandon. A próbaüzem pontos dátumáról honlapunkon tájékoztatjuk a nagyközönséget.
Az átadó ünnepség időpontja nem változott, a látványos és családbarát rendezvényt augusztus 17-én tartjuk meg.

Homály a Dagály körül

A strandszezon kezdetére aligha nyitják meg újra a Dagály fürdőt, pedig a kormány ezt ígérte a fővárosban élőknek. Talán azért ígértek fűt-fát, mert amikor az ország legszebb strandján felbőgtek a fűrészgépek, és irtani kezdték a Duna-parti fürdő platánfáit, a budapestiek dühösek lettek. Csak az csitította a kedélyeket valamelyest, hogy a hatalom beígérte: a vizes világbajnokság után az egész Dagály megújul, a medencéktől, a játszótereken, a sportpályákon és öltözőkön át az épületekig bezárólag minden. Még a látványterveket is nyilvánosságra hozták. Most, egy hónappal a strandok megnyitása előtt a Független Hírügynökség kíváncsi volt arra, hogy május elsejétől a fővárosban élők valóban birtokba vehetik-e kedvenc fürdőjüket. Kerestük Fürjes Balázst, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának vezetőjét, aki azonban többszöri megkeresésünkre sem kívánt velünk szóba állni. Megkaptuk Doór Tamás sajtófőnök telefonszámát, aki ugyan interjút nem szervezett, de – mint mondta – munkáját kitűnő kommunikációs csapat segíti, ezért megígérte, hogy ha kérdéseinket pontosan megfogalmazzuk, akkor azokra kapunk választ. Nos, leírtuk a budapestieket leginkább érintő 18 kérdést, és a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjából érkező választ közzé tesszük!

 

Május elsején megnyitják a Dagályfürdőt?

A beruházás ütemesen halad!

A mai tervek szerint mikor nyit a Dagályfürdő?

A beruházás ütemesen halad!

Van pontos dátum?

A beruházás ütemesen halad!

Hol tartanak a munkálatok?

A beruházás ütemesen halad!

A két úszómedencét (25-50) már felújítottnak tekintik? Lesz-e újabb?

A beruházás ütemesen halad!

Mi lesz a wellness medencékkel, illetve az élmény-, ülő-, gyermek- és tanmedencékkel?

A beruházás ütemesen halad!

Ezeket korábban befedték, most milyen állapotban vannak?

A beruházás ütemesen halad!

Hol alakítják ki a szauna és a gőzkamra helyét, hány személyes lesz?

 A beruházás ütemesen halad!

MI lesz az elbontott “Gomba” és “Hullám” medencével?

 A beruházás ütemesen halad!

A korábbi tíz medence helyett hány lesz?

A beruházás ütemesen halad!

A fürdő korábbi zöldterületéből mennyi marad? 

 A beruházás ütemesen halad!

Igaz-e hogy a sportlétesítményeket teljesen felújítják, illetve játszóparkot építenek?

A beruházás ütemesen halad!

Ültetnek-e új fákat a kivágott helyére? 

A beruházás ütemesen halad!

Lesznek-e OEP által finanszírozott gyógyszolgáltatások?

A beruházás ütemesen halad!

Mi lesz a pestiek által kedvelt Béke kúttal? 

A beruházás ütemesen halad!

A Dagályt ugyanaz a cég működteti, mint aki az úszóarénát? Vagy megvan már az üzemeltető cég?

A beruházás ütemesen halad!

Tudják-e már, hogy mennyi lesz a belépő ára? A korábbiaknál magasabb, alacsonyabb?

A beruházás ütemesen halad!

A Dagály megnyitásával a nagyközönség számára is megnyílik az úszóaréna?

A beruházás ütemesen halad! A projekt részleteiről a munkálatok befejezését követően adunk tájékoztatást.

(Köszönjük a válaszokat Fürjes Balázsnak, a KKBK első emberének, illetve a sajtófőnöknek, Doór Tamásnak és az egész kommunikációs csapatnak)

Feladó: Kommunikációs Főigazgatóság <Media@kkbk.hu>
Elküldve: 2018. március 19. 17:09
Címzett: erno.kardos@hotmail.com
Tárgy: Válasz_Dagály

Tisztelt Kardos Ernő!

Köszönjük az érdeklődését a Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda felújításával kapcsolatban.

Kérdéseivel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a beruházás ütemesen halad, a projekt részleteiről a munkálatok befejezését követően adunk tájékoztatást.

Köszönjük türelmét,

   üdvözlettel:
KKBK Kommunikációs Főigazgatóság

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK