Kezdőlap Címkék Dacian Cioloș

Címke: Dacian Cioloș

Bekerül-e a kormányba az RMDSZ?

A romániai választások a kormányzó liberálisok visszaesését és a szélsőjobb előretörését hozták. Meglepetésre a szociáldemokraták végeztek az első helyen. Az RMDSZ 6%-ot szerzett, így biztos helye van a törvényhozásban Bukarestben.

A negatív szenzációt a szélsőjobb előretörése jelentette: az AUR, amely Nagy Romániát akar elérni Moldova és Románia egyesítésével, a magyar kisebbség legelszántabb ellenfele. Kissé meglepő módon a külföldön dolgozó románok közül sokan rájuk szavaztak míg korábban ők a kormányzó liberális pártot támogatták.

Ludovic Orban miniszterelnök, aki a választásoktól pozíciója megerősödését várta, veszített, mert csak a második helyet tudta megszerezni az ősi ellenfél, a szociáldemokraták mögött. (A szociáldemokraták a régi állampárt utódai, a liberálisok a nyugati világ támogatását élvezik. Dacian Ciolos egykori román miniszterelnök az európai parlament liberális frakciójának vezetője Brüsszelben – Macron francia elnök támogatásával).

Mindkét nagy párt megpróbálhatja a kormányalakítást az RMDSZ-szel, amelyiknek nagy gyakorlata van az ilyen típusú rugalmas együttműködésben.

Megkísérelhetik ugyanakkor a kormányalakítást a szélsőjobboldali AUR-ral is, de ez igen negatív visszhangot váltana ki külföldön.

Mindeközben Románia is a Covid-19 járvánnyal küszködik illetve a vele járó gazdasági válsággal.

Ludovic Orban, Románia miniszterelnöke az elmúlt napokban ezért többször is bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt mondván: vétója akadályozza azt, hogy az uniós tagállamok mielőbb hozzájussanak a nagyon is szükséges pénzekhez a költségvetésből illetve a válságkezelő alapból.

Renew Europe: Fidesz, PiS nem

A Renew Europe mai ülésén a frakció tagjai egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot, miszerint a Fidesz és a PiS jelöltjei ellen fognak szavazni a bizottságok elnöki és alelnöki pozícióinak megválasztásakor. Az előző parlamenti ciklusban elindult a 7-es cikkely eljárása mind a két ország kormányzó pártjai ellen, mivel mind a Fidesz, mind a PiS egyértelműen megsértik az alapvető európai értékeket.

Dacian Cioloş, a Renew Europe frakcióvezetője a döntést az alábbiakkal indokolta:

“A Renew Europe az európai értékek mentén alakult, elkötelezetten támogatjuk a demokráciát és a jogállamiságot. Ezért holnap, a parlamenti bizottságok elnökeinek és alelnökeinek megválasztásakor, nem fogunk a 7-es cikkely szerinti eljárás alá tartozó országok kormányzó pártjainak jelöltjeire szavazni. A Renew Europe azt javasolja, hogy az EPP és az ECR állítson olyan jelölteket, akik valóban tiszteletben tartják a közös európai értékeket.”

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője elmondta:

“Örülünk, hogy egy olyan frakcióhoz tartozunk, amely értékalapon politizál – nem adhatjuk ugyanis ahhoz a nevünket, hogy Európa-ellenes képviselők fontos uniós bizottságokat elnököljenek. 

Ez nem csak magyar kérdés, ez egy európai kérdés. Nem vagyunk hajlandóak megszavazni fontos pozícióba olyan pártoknak a képviselőit, akik épp olyan rendszereket működtetnek Magyarországon és Lengyelországon, amilyen rendszerek ellen a Momentum létrejött. Ez nem jelenti azt, hogy ne szavaznánk meg más, a Néppárt által jelölt tisztességes konzervatív politikusokat – nem a konzervatívok, hanem az Európa-ellenesek azok, akik elfogadhatatlanok számunkra.

A Momentum az olyan rendszerek ellen jött létre, mint amilyet Magyarországon a Fidesz, vagy Lengyelországban a PiS működtet. Elárulnánk minden választónkat, ha bármilyen szokásjog alapján fontos pozícióhoz juttatnánk a képviselőiket.

Mindent meg kell tennünk Európa ellenségei ellen. Ezért küldtek minket a választók az Európai Parlamentbe.”

A titkosszolgálatok hosszú árnyéka

0

„Bár mind a román baloldal, mind a jobboldal prominens politikusai között ott találjuk a volt titkosszolgálat, vagy annak valamelyik utóda embereit, érdekes módon eddig ez nem számított tömegeket megmozgatni képes témának, sem pedig a közszereplői karrier akadályának.” – Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzete

Furcsa politikai cirkusz van kibontakozóban Romániában, bár aligha fog meglepni bárkit is, ha az indulatok pár nap után új témát keresnek és találnak majd maguknak. Egy erdélyi kötődésű román politikus nemrég PLUS néven új pártot alapított. A napokban Kolozsvárra utazott, ahol egy konferencia keretében a magyar-román együttélés kihívásaival, illetve a közös célok azonosításával foglalkoztak. Az egyébként sikeres rendezvény utóéletét egy leleplező cikk zavarta meg, melyben a szerző, Marius Oprea azt fejtegette, hogy a PLUS alapítói között olyan volt állambiztonsági (Securitate – a ceauşescui időszak hírhedt titkosrendőrsége) tiszt is volt – illetve annak rokonai –, aki az ő meghurcoltatásában, kihallgatásában is részt vett.

Aki ismeri Romániát, azt meglepte, hogy a leleplezés ekkora port vert fel, nem csak román, de magyar részről is. Elvégre egyáltalán nem példa nélküli az eset, ráadásul a leleplezett volt állambiztonsági tiszt, Alexandru Iordache 1992 óta egy jól menő kolozsvári ügyvédi cég tulajdonos-vezetője, a politikába eddig nem ártotta magát. Igaz, minden jel arra utal, hogy múltja természetes kapcsolatot teremtett közötte és az új titkosszolgálat (SRI) között, s bár arról nincs információ, hogy ismét alkalmazták volna az egykori őrnagyot, az tény, hogy egy nemrég megjelent publikációjában, a volt Securitatét inkább legitim profi intézménynek, semmint politikai bűnözők testületének tartaná.

A PLUS-t tehát azzal vádolni, hogy az okkal elátkozott Securitate által alapított párt lenne már csak azért is furcsa túlzás, hisz az ország jelenlegi – szinte valamennyi pártot megjárt – külügyminisztere, önmaga által is elismerten 1989 előtt nem csak fontos külügyi, de belbiztonsági funkciókat is betöltött. Arról nem is beszélve, hogy az erdélyi magyar katolikus egyház – egyébként igen tehetséges – mai főjogásza volt az egyik legundorítóbb magyar besúgója a Securitaténak.

Ha csak egy kicsit is elemelkedünk a most folyó vitáktól s megpróbálunk a múlt helyett némileg a jelen perspektívájából megítélni a helyzetet, gyorsan átlátható, hogy mi táplálja az indulatokat s mi az, amiben a PLUS kihívást jelenthet, teljesen függetlenül egyes tagjainak nem épp makulátlan múltjától s az ezzel kapcsolatos jogos morális felháborodástól. Egy ilyen perspektívából kitűnhet: kinek jó és kinek nem, ha elindul egy olyan párt, mely különös hangsúlyt fektet az erdélyi realitásokra.

Romániában egyébként némileg hasonló pártfragmentáció megy végbe, mint Magyarországon: a hagyományos pártok ideológiai, érzelmi és program muníciói kimerültek, egyetlen nagy moloch-párt ragadta magához a kezdeményezést, nem politikai és még csak nem is ideológiai eszközökkel, hanem maffiamódszerekkel, vagyis az anyagi összefonódások-lekötelezettségek és pozíciók révén, no meg vaskos populizmussal tartva egyben támogatóinak táborát. Ez nem egy jobboldali, hanem éppenséggel egy baloldali párt, a Szocialista Internacionálé, valamint az Európai Parlament S&D frakciójának tagja – egyébként pont olyan populista-nacionalista politikát folytatna, mint a Fidesz, mellyel egyébként kitűnő kapcsolatokat ápol –, és ha kétharmada lenne, illetve hozzá tudott volna nyúlni a demokratikus intézményekhez, akkor ott is nagyjából a magyarhoz hasonló rendszer működne. A Román Szociáldemokrata Párt számára első pillantásra nem feltétlenül előnytelen a PLUS megjelenése, hisz az tovább darabolja az amúgy is nagyon megosztott ellenzéket. Ugyanakkor mégis kihívás, hisz a szocdemektől elpártolók, illetve azok az erdélyi románok, akik kifejezetten egy erdélyi román párt hiánya miatt nem tudtak eddig kire és mire szavazni, most megtalálhatják benne a helyüket.

Órománia és Erdély távolodni látszik egymástól, legalábbis a politikai kultúra terén mindenképp, s ennek már évekkel korábban erdélyi románok is hangsúlyt adtak. A választásokon a Kárpátokon túli területek szinte kivétel nélkül bevörösödnek – ott a baloldal testesíti meg azt, amit itt a Fidesz –, míg Erdély bekékül. Ez utóbbiban egy sokkal nyugatosabb kultúra dominálja a politikai teret, sőt, meglepő módon az etnotradícionalitásban bennrekedt vidékei is inkább ezt a nyugatosodást támogatják annak dacára, hogy például a Székelyföld kulturálisan sokkal közelebb áll Románia más, elmaradottabb régióihoz, mint a Nyugathoz. A PLUS, azáltal, hogy az eddigi román pártokhoz képest sokkal nagyobb hangsúlyt kap programjában a román-magyar együttélés „finomhangolása”, nyilvánvalóan nem csak a magyarokat kívánja megszólítani, hanem azokat a románokat is, akiket megrémít az utóbbi évek politikai hisztériája, mely perspektívaként inkább a Kelet-Balkánon jelöli ki Románia helyét és nem az unión belül, annak szerves részeként.

Egyébként igaz az, hogy Magyarországon, miként Óromániában is a magyar-román normális együttélési és összefogási kezdeményezések teljességgel ötödrangúnak számítanak, politikai tőkét nem képviselnek; de Erdélyre épp ennek az ellenkezője igaz. Különösen most, miután a Fidesznek befeküdt RMDSZ gyakorlatilag elveszítette hajdani politikai befolyását. A PLUS alapítója, Dacian Cioloş jól érzett rá erre, ám neki is be kell látnia, hogy efféle üzenetei kizárólag Erdélyben találnak majd hálás fülekre. Ott viszont nagyon is. Az RMDSZ-ből kiábrándult magyarok akár tömegesen inkább rá fogják adni szavazataikat, semmint egy olyan magyar pártra, melynek vezetői Orbán Viktor személyes kitartottjai. Következésképp az RMDSZ-nek egyáltalán nem fűződik érdeke ahhoz, hogy a PLUS sikeres legyen.

A magyar párt egyébként – nem függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatokat ápol Budapesttel – bár magát polgáriként és jobboldaliként aposztrofálja, most épp a szocdem kormány szekerét tolja. Persze tudjuk, a maffiakötelékek nem bonthatók meg oly könnyen, mi több: büntetlenül sem.

És akkor még nem beszéltünk a jobboldali, hol nacionalista, hol liberális – hol pedig egyszerre mindkét – színben tündöklő jobboldalról, mely eddig méltán tekintette igazi otthonának Erdélyt. E hosszan agonizáló pártok számára a PLUS – feltéve, hogy sikeres lesz – akár a kegyelemdöfést is jelentheti.

Bár mind a román baloldal, mind a jobboldal prominens politikusai között ott találjuk a volt titkosszolgálat, vagy annak valamelyik utóda embereit, érdekes módon eddig ez nem számított tömegeket megmozgatni képes témának, sem pedig a közszereplői karrier akadályának. Például a korábbi köztársasági elnök, Traian Băsescu zavaros titkosszolgálati múltjával mindenki tisztában volt már az első pillanattól fogva, ahogy megjelent a politikai horizonton, ám ez mégsem hátráltatta pályáját, s maradéktalanul kitöltötte intrikákban bővelkedő mindkét elnöki ciklusát.

Mindemellett persze Dacian Cioloş lehetett volna óvatosabb is, amikor pártalapításba kezdett. Eddigi működése alapján – volt miniszter, aztán miniszterelnök, végül hazája uniós biztosa – inkább egy tisztességes agrárszakembernek számít s nem profi politikusnak. Ennek is betudható óvatlansága. De hát e történet a legjobb példa rá: Romániában még harminc év után sem lehet úgy politikai pástra lépni, hogy az ember pályájára olykor rá ne vetülne a Securitate hosszú árnyéka.

Cioloș PLUS-sza

Nincs is annál „pragmatikusabb” dolog – ha már a román-magyar megbékélést, mint politikailag fölfogott, „kényes” (sensitive issue) problémát vetjük föl –, mint újragondolni és újraírni a történelemkönyveket. Ameddig nem ezt – és utána egy sor a kölcsönös elismerés politikájával (politics of recognition), az emberi jogokkal és intézményes garanciáival, stb., kapcsolatos probléma megoldása következhet – tekintjük alapnak („első lépésnek”) a többi fölmerülő kérdés megoldása sem lehetséges. Az elismerés politikájának első lépése az erdélyi magyar, német, zsidó, roma, stb., mára kisebbségekké lett közösségek, történelmi jelenlétének és kulturális, gazdasági, oktatási, társadalomszervezési, stb., stb., érdemeinek világos és egyértelmű fölmutatása/elfogadása, jogos történelmi hagyatékként való elismerése.

Az aktuális „megfertőzött” historiográfia szigorú és a tudomány szempontjait követő kritikája nélkül lehetetlen újragondolni és újraírni a történelemkönyveket, egy eredendően nacionál-kommunista történetírás ideológiailag fertőzött és mitizált (Constantin Daicoviciu – Dej-ista/Sztálinista, nacionalista és kommunista „történész” kontinuitásról szóló téziseire épül még mindig, a román történelemtankönyvek többsége, hogy az agyament „protokronizmusról”, mint „történelmi forrásról” már ne is szóljak) platformján, a „román egység” kétezer évre visszavetített képzetére (Lucian Boia ezt joggal tekinti csupán történelmi mítosznak, visszavetített utópiának) épülő történelmi tudat mellett, stb., nem lehet átírni, modernizálni, a jelen viszonyokhoz igazítani, a történelemírást. Még kevésbé lehet megváltoztatni a történelmi tudatot, mely végső soron mégiscsak az iskolai curriculum leképeződése, illetve tükröződése, különösen olyanok számára, akiknek semmiféle tapasztalata nincs mondjuk a kisebbségek történetével, jelenlétével, stb., kapcsolatban. Csak egy példa, mely megvilágítja a hamis történelemtudat egyik aktuális termékét méghozzá a reklámban, a szlogen, hogy azt mondja: „A Timisoreana sör a hagyományos román sör”, kétszáz éve, azaz 1718-tól. Temesvár akkor éppen Savoyai Jenő (Prinz Eugen) herceg fennhatósága alatt, a töröktől fölszabadulva, Osztrák provincia központjává vált, valószínű még kereskedelmi kapcsolatok sem kötötték egyik román fejedelemséghez sem. Persze a sör így is iható, és ez a hamis történelmi vonatkozás könnyedén zárójelbe tehető egy temesvári kocsma teraszán. Csakhogy a történelmi tudat (is) ezekből az apró dolgokból áll össze, és aztán szilárdul meg, a történelmi mítoszok természete szerint, válik megkérdőjelezhetetlen „történelmi igazsággá” az, ami nem úgy, nem akkor, és végső soron, meg sem történt.

Akkor szoktak a román politikai pártok a rommagyar kisebbség problémáinak megoldásáról lemondani – mert az átfogó és megnyugtató, a kérdést rendező kisebbségpolitikák kidolgozása és főként törvényesítése, azután meg a törvények előírásának szigorú betartása még a retorika szintjén sem prioritás –, amikor két dolog kiderül. Egyfelől, hogy nem igazán hoz a politikai boszorkánykonyhára a méltányos és racionális rendezés, hiszen mindkét politikai fél úgy a román, mint a rommagyar, esetében zsarolási potenciált hordoznak a rendezetlen viszonyok, sőt akár a még kontrollálható konfliktus is; a kisebbségi kérdés nemcsak a többség egybentartására, a kéznél levő ellenség fölmutatására, a magyar veszély nacionalista politikák motiválójaként politikai muníció, hanem a rommagyar politikai mezőny – a hangzatos zengzetes egység – és a belső pluralizmus megtagadásának a motívuma is (kevesen vagyunk, ergo csak az elfideszeződött kelemenhunorokat kapjuk, sőt csak azokat is kaphatjuk, punktum). Nehéz rávenni egyszerre a román és a rommagyar politikai osztályt, hogy a konfliktus fönntartásában rejlő zsarolási potenciálról lemondjon; hogy a rommagyarság kérdése újra és újra ne váljék a politikai diskurzusok preferenciális szüzséjévé, pártok ágendájának aktuális témájává, és hogy a rommagyar politikum ne csupán a kisebbségi lét tehertételeire és szimbolikus összetevőire alapozza, cseppet sem pragmatikus politikáját. Aki azt gondolja, hogy a konfliktusok és azok kezelésének kultúrája vagy éppen annak hiánya, nem szerves része a politikának, az semmit sem ért a politizálás természetéből. Legfentebb egy-egy témát (fenomenológiai) zárójelbe lehet helyezni, nem függetlenül a politikai érdekektől, illetve – és konkrét példa erre a német-francia kiegyezés – eldönteni, hogy hosszú távon is kiiktatjuk a politikai arzenálból az adott konfliktust. Amilyen rutinszerűen termeli a román és benne a rommagyar politika a konfliktusokat, éppen olyan eszköztelen és tanácstalan azok megoldását illetően.

Másodszor, de még gyakrabban, akkor hagynak föl a román-magyar kibékülés ötletével a román politikai pártok, ha – jó esetben közvélemény-kutatásból, máskor inkább csak nacionalista feeling alapján, megérzésből – kiderül: több román (nacionalista) szavazatot veszítenek, ha a magyar kérdés konfliktusmentes megoldását, netán a magyar kisebbségnek kedvező intézkedéseket ígérnek, mint amennyi potenciális rommagyar szavazatot az ügyön nyerhetnek. A román nacionalista szlogenek szavazatokat termelnek, a magyarok úgyis csak a Fidesz itteni fiókpártjaira szavaznak – gondolják, és olykor mondják is – a román politika képviselői. Persze, ennek tükrében a nacionalista rommagyar szubkultúra is a tükörfogalmakból és populista frázisokból építkezik, és dominálja, illetve foglyul ejti, a rommagyar politikai mezőnyt. A kisebbségi nacionalizmus diskurzusai is népszerűek, ha semmi új, vagy építő, progresszív dolog eszébe nem jut a politikai mainstreamnek, hát ezzel kísérletezik, több-kevesebb sikerrel, szinte minden választást megelőzően.

Ezek a gondolatok a Dacian Cioloș – éppen új pártot gründoló (PLUS) volt miniszterelnök – által kezdeményezett román-magyar párbeszéd felélesztésére, megújítására, sőt a fölmerülő problémák megoldására irányuló nyilvános beszélgetés kapcsán (résztvevőként) jutottak az eszembe. Nehéz ugyan megítélni – egy első, tapogatózó – találkozóból, melyen nyilván azok vettek részt, akik egyáltalán hajlandók a kérdést komolyan venni, vagy valamilyen formában érdekeltek, hogy mennyire őszinte a politikai szándék, a valamit tenni akarás, a kezdeményezés azzal együtt rendben van, és pozitív hozadékkal zárult. És valóban jó alap lehet egy program vázlatának fölállításához, ha (amint a fő-előadó Szilágyi N. Sándor fogalmazott) „megkérdezik az érintetteket, hogy mi is a bajuk”, hogyan látják megoldhatónak a hosszú ideje fönnálló problémákat. És az is rendben van, hogy a problémák fölleltározását a közös értékek és érdekek perspektívájából és azok által keretezett (framing) módon vetették föl, előadók és hozzászólók egyaránt. Nem jutottak/jutottunk ugyan messzire, de a hangulat, a politikai klíma, amelyet a beszélgetés pár órára kialakított mégiscsak kedvezett annak, hogy egyfelől őszintébben, nyitottabban és nagyobb bizalommal, másfelől pedig pragmatikusabban közelítsünk a kérdésekhez. Persze, jó arról beszélni ami összeköt, összefoghat, az életrajzok kongruenciája, és a sok szempontból párhuzamos, de mégiscsak egy földrajzi/történelmi/kulturális térben játszódó életutak összetartozása, illetve integrálásuk lehetősége, pozitív élményt nyújt.

És azután marad a kérdés, hogy éppen a Dacian Cioloș által fémjelzett, személye köré épülő sokadik román párt lesz-e képes a román-magyar viszonyok megjavításában előre lépni? Nem példa nélküli sem a kezdeményezés, sem a jó irányba való első lépések megtétele, hiszen olyan 1995 magasságában, amikor a Demokratikus Konvenció (melynek egyik oszlopos kezdeményezője, ikonikus alakja a „senior” Corneliu Coposu parasztpárti vezér volt) alakult, hasonlóan nyitott módon közelített, azután meg beemelve a rommagyar szövetséget a kormányzásba, tett a viszony javításáért.

Most három okból gondolom, hogy jó esély van az ismételt közeledésre és az esetleges új alapok lerakására. Először mert a rommagyar politikai mezőny végzetesen jobbra (sőt egyre inkább szélsőjobbra) billenése és a Orbánféle illiberalizmusnak való kiszolgáltatása, kiegészítve a Fidesz fiókpártok elköteleződésével a PSD-ALDE kormányzat, a népszerűtlen Dragnea and Co. mellett, vagy az MPP bedarálása, az EMN(x)-ek hallgatása, stb., sokakban ellenszenvet kelt, de legalábbis fölveti a rommagyar politikai pluralizmus harminc éve rendezetlen kérdését. Most – ez szerintem a közelgő EP választásokon fog kiderülni – van elég sok elégedetlen, potenciális átszavazó, vagy még több passzívan, távolmaradással „ellenálló”, és proteszt szavazat a rommagyarságban. Érdemesnek, és eredményes lehet, vagy legalábbis annak tűnik, a román pártoknak ráhajtani ezekre a potenciális voksokra. Másodszor meg a román politikai mezőny éppen átszerveződik, újfajta pártok a meghatározóak, az USR és a PLUS (különösen maga Dacian Cioloș, mint a párt húzóereje, legismertebb politikusa, stb.) uralják az ellenzéki mezőnyt, a két hagyományos párt (PNL, PMP) árnyékban mocorog, alig látszik. A Fidesz itteni fiókpártjai pedig rosszul pozicionáltak és képtelenek bármiféle újításra egyszerre foglyai Bukarestnek és Budapestnek.

Végül, Cioloș és pártjának népszerűségét, potenciális szavazatszerző képességét, éppen az ellene irányuló barbár támadássorozat, szekusozós, gyűlöletkeltő ellen-kampány jelzi. És ez a kampány előnyt hozhat számára, úgy pozicionálják, hogy előbb-utóbb a fő ellenzéki szereplő és az „új diskurzus” hiteles hordozója lesz, a megújuló européer hang. Ezért ráadásul nem is kell sok energiát és forrást bedobnia, helyzetbe hozzák, ingyen médiafelületet, láthatóságot, stb., biztosítanak számára az ellenfelei. Jellemző, hogy a Fidesz itteni fiókpártjai szinte példátlan támadássorozatot indítottak ellene, az új influencerek, a párt aktuális arcai benne lelték meg – bizonyára nem spontánul, hanem tudatos tervezés és politikai kommunikációs stratégia részeként – a fő ellenséget. Magyarán a rommagyar politikai mainstream a leginkább Cioloștól tart, attól, hogy tényleg képes lesz új és hiteles nyelvezettel rommagyar szavazókat is megszólítani, sőt – legalábbis egy értelmiségi, urbánus csoportot – akár szavazóként is megnyerhet. Ebben a kontextusban a román-magyar megbékélésről szóló dialógusnak és diskurzusoknak is van esélye, talán nagyobb, mint eddig volt.

Magyari Nándor László

Nappal maffiózók vagytok, éjszaka pedig loptok!

0

Több mint húszezren vonultak az utcákra Romániában, hogy figyelmeztessék a kormányt: nem tűrik el a korrupcióellenes törvények enyhítését. Korábban ennél sokkal nagyobb tüntetések zajlottak az egész országban, ahol a korrupció  – pártoktól teljesen függetlenül – teljesen „általánosnak” mondható.

Bukarestben a parlament gyülekező tömeg azt skandálta: „nappal maffiózók vagytok, éjszaka pedig tolvajok!”

A román kormány azt akarja elérni, hogy

a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét ne az államfő nevezze ki, hanem a parlament.

Klaus Johannis elnök ugyanis szemben áll a kormánnyal, viszont bírja Románia nagy szövetségeseinek, elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió bizalmát. A szociáldemokraták szerint az USA nagykövetsége és néhány uniós állam diplomatái aktívan lobbiztak azért, hogy Laura Codruta Kövesi legyen a korrupcióellenes ügyészség vezetője.

Romániában nagyon sok vezető politikus került bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség vádjai miatt, többek közt Dacian Cioloș egykori miniszterelnök is. Az ügyészséget gyakran bírálták az „unortodox módszerei” miatt, mivel ők

vádalkut szoktak kötni egyes korrupt vezetőkkel,

akik aztán másokat vádoltak meg. Tehát néha olyan vádak alapján hoztak ítéletet, melyek jogi szempontból kétségesnek nevezhetőek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!