Kezdőlap Címkék Családi házak

Címke: családi házak

Országos szinten még mindig egyre drágábbak az ingatlanok

A 2020-as évben már magunk mögött tudhattuk a koronavírus-járvány első, illetve második hullámát. Jelenleg a harmadik hullám kapujában már egy teljesebb képet is kaphatunk arról, hogy mégis hogyan változott országunk ingatlanpiaca a családi házak és a tégla építésű lakások tekintetében. Cikkünkben megfigyeljük, hogy milyen kínálati árak voltak jellemzőek a magyar ingatlanpiacon 2019-től egészen 2021 januárjáig.

A 2019-es év végén már az átlagárak növekedésének mérséklődését, illetve az árfekvések csökkenését prognosztizálták a szakértők, vajon igazuk lett? Most utánajárunk.

A családi házak egyértelműen drágábbak lettek

A 2019-es előrejelzések ellenére a családi házak tekintetében az átlagár szinte folyamatosan emelkedett. A tavalyelőtti év igen alacsony árakkal kezdődött, amely februárban érte el a minimumot: a 237 ezer forintos négyzetméter árat. Ezután azonban folyamatos, de mérsékelt áremelkedés következett a hazai ingatlanpiacon. Abban az évben a legmagasabb átlag négyzetméterár – a házak tekintetében – 265 ezer Ft/m² volt országunkban, amely a novemberi hónapra volt tehető. Az év végén valóban árcsökkenést figyelhettünk meg, méghozzá novemberről decemberre.

Az Ingatlannet.hu statisztikai adatai alapján a 2020-as év januárjától már újra az árak emelkedése volt jellemző. Ekkor az adatok alapján azt figyelhettük meg, hogy az országos átlagárak szinte folyamatosan emelkedtek.  Az átlagos négyzetméterár decemberben volt a legmagasabb, hiszen ekkor 299 ezer Ft/m²-re volt tehető, míg országos átlagban a legkisebb összeget márciusban kérték el a családi házakért 273 ezer Ft/m²-rel. A 2019-es évhez képest viszont még ez is igen magas átlagárnak mondható.

Idén már a 300 ezer Ft/m2-t is meghaladta a januári átlag árfekvés, ezek alapján az átlagárak csökkenéséről országos szinten még nem beszélhetünk.

A lakásárak sokkal mozgalmasabbak voltak

A hazai lakáskínálat már sokkal változatosabban alakult a családi házak áraihoz képest. A 2019-es év szintén alacsony árakkal kezdődött, az átlagárak ugyancsak februárban érték el a legalacsonyabb szintet: az 595 ezer Ft/m²-es átlagárat. Abban az évben a legdrágábban májusban kínálták a tégla építésű ingatlanokat: 637 ezer forintért négyzetméterenként.

A 2020-as adatok alapján azt láthatjuk, hogy a mérséklődés is megjelent a hazai lakáspiacon. Októberben kínálták a legdrágábban a téglalakásokat, hiszen azok négyzetméter ára 614 ezer Ft/m²-re volt tehető. A legolcsóbban pedig májusban juthattunk lakáshoz az országos átlagárak alapján, hiszen akkor átlagosan 580 ezer Ft/m²-ért kínálták az eladó téglalakásokat.

Érdekes megfigyelni, hogy a 2019-es téglalakás árak sokkal ingadozóbbak voltak a 2020-as évhez képest. Azonban 2019 augusztusát követően már kisebb mértékű változásokat tapasztalhattunk csak, ez a tavalyi évben már nem volt megfigyelhető. 2020 nyári időszakában volt megfigyelhető a legnagyobb árcsökkenés, az év végére mégis újra emelkedtek az átlagárak.

Nem sok hasonlóság volt megfigyelhető a 2019-es és a 2020-as év lakáspiacának alakulása terén. Az árak tekintetében a tavalyi év igencsak csapongó volt, de az év vége felé már kezdett stagnálni. 2020-ban pedig többet találkozhattunk csökkenő tendenciával.

Több lakásépítés, kevesebb építési engedély volt jellemző a tavalyi évre

A változó átlagárak ellenére 2020-ban, mintegy 25 százalékkal lett több újépítésű lakás, mint 2019-ben. Budapesten volt egyedül csökkenés, hiszen ott 4,1 százalékkal kevesebb lakást vettek használatba, mint a 2019-es évben. Minden más településkategóriában növekedett a lakásépítések száma, a megyei jogú városokban 34, az egyéb városokban 48, a községekben 19 százalékkal. Az építési engedélyek száma viszont csökkent volt a 2019-es év azonos időszakához képest, méghozzá 37 százalékkal.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!