Kezdőlap Címkék Cirkusz

Címke: cirkusz

Extázis

A hőségtől pállott testű fiatalok, a lányok közül többen felül csak fürdőruhában, a srácokból jó néhányan félmeztelenül, összezsúfolódnak egy hatalmas cirkuszsátorban, és már a produkció előtt, koncerthangulatban, feldobva, kurjongatnak. A Sziget Fesztiválon régóta nem csak a zenei, hanem a cirkuszi felhozatal is igencsak erős.

 

A Szigeten már amúgy is felfokozott a hangulat, de erre a Guineából érkezett Afrique en Cirque tagjai jócskán rátesznek néhány lapáttal. Az irigylésre méltó életkedv, a fékezhetetlen öröm, a kifogyhatatlan energia megtestesítői. Kicsattannak az egészségtől. Formásan izmos a testük, ez érvényes a nőkre is. A temperamentumuk pedig bámulatra méltó. Nem férnek a bőrükbe. Örökös mozgásban akarnak lenni. A zenekar tagjai úgy muzsikálnak, hogy közben táncolnak, de, ha kell, simán dalra is fakadnak, ahogy az artisták szintén, de nekik sem gond az éneklés sem.

Nincs semmi tupírozás, nincsenek drága, látványos díszletek, a művészek nem külsődleges hatásokra támaszkodnak, nagyon is magukból dolgoznak. Egymásból építkeznek, különböző alakú, magas gúlát, emberoszlopot képeznek, akár kettőt is, és ügyesen ledőlnek. Eszméletlen mennyiségű szaltót, mindenféle rafináltan megtekert ugrást képesek csinálni egymás után, úgy, hogy a látványba is bele kell szédülni, ők pedig simán talpra állnak. Mindehhez fülig ér a szájuk a boldogságtól, hogy  ezt csinálhatják, isteni fazonok, szám közben is kinéznek a közönségre, hogy na milyen jót csináltak, vagy éppen a fülükhöz teszik a kezüket, hogy nem hallanak még elég tapsot. De aztán persze rengetegszer zúg a taps, és végül felpattan a helyéről a publikum, állva ünnepel, hiszen egészen extázisba jött.

A Phare Circus esetében közel sem volt ez így. A tagjai azt játszották, hogy egy kocsmában történik mindenféle, például kusza szerelmi kapcsolatok szövődnek, lesz persze veszekedés, bunyó, miegymás. A baj az, hogy ez a produkció a cirkusz-színháznak az a rossz vonulata, ami a történetet annak leplezésére próbálja használni, hogy nincsenek elég acélos attrakciók. Az artisták túl sokat tengenek-lengenek, rázzák magukat az amúgy elég jó zenére, de, ha sokat mondok, két olyan szám van, ami úgy, ahogy, klasszikus cirkuszban is megállná a helyét. Színészi teljesítmény sem különösebb, ez így elég érdektelen és unalmas.

FH

Az úgynevezett Vándor vurstliban is vannak mindenféle cirkuszhoz közeli vásári kunsztok, meg persze mutatványosok. Például hosszú csőből gyorsan leguruló diót lehet törni fakalapáccsal, ha sikerül. Szoborfejekre lehet kalapot dobálni. Szépséges marionetteket bámulhatunk. Régi időket idéző, gyönyörűségesen míves óriáskerékre ülhetünk. Szélsebesen foroghatunk egy földgolyóbis formájú, magunk által hajtott szerkezeten. És mechanikus, fölöttébb furcsán, de veszett jól, egyéni fantáziával megcsinált, horrorhoz közelítő bábukat csodálhatunk.

A cirkuszsátorban pedig van még egy abszolút figyelemre méltó produkció, a Groupe Acrobatique de Tanger előadásában. Az ősi tradíciókra építenek. A produkció kicsit olyan, mint egy falusi népünnepély, ahol mindenki bekapcsolódik abba, ami történik, zenés-táncos forgatagot látunk, melynek része az akrobatika, de a zene, a tánc, az ének szintúgy. Vannak meditatív, sőt szöveges részek, majd újra felpörögnek az események. Hatalmas dobok szolgálnak fő instrumentumokként, ezeken akrobatikázni is lehet, de naná, hogy alaposan püfölhetők is, akár extázisig fokozva a hangulatot.

Az extázis pedig igazán nem idegen a Sziget Fesztiváltól, mondhatni, hogy lételeme.

Bohócok és pojácák

A bohóc tükröt tart elénk. Megmutatja, hogy milyen esendők vagyunk, mennyire sebezhetők, fenékbe rúghatók, kigúnyolhatók, kinevethetők. Fölnagyítja a setesutaságunkat, kiszolgáltatottságunkat. Sokszor azon nevetünk a segítségével, amin sírnunk kellene. A világhírű ukrán társulat, a Maski Theatre 30 év tapasztalatával szórakoztatja a nagyérdeműt. Lényegében bohócok csapatából áll. A XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, a Maski Cubed című műsorral, a Nemzeti Színházban láthattuk őket, Georgiy Deliyev rendezésében.

 

Fancsali ábrázatú férfiakból és nőkből áll a csapat. Amit csinálnak, stílusában közel van az angol abszurd humorhoz, miközben ők nem beszélnek, a rajzfilmekben alkalmazott halandzsa nyelvet, hangutánzó szavakat használnak. A mozgásra építenek, jól táncolnak, van például egy fergeteges sztepp szám, ami közben persze bohócok módjára eljátsszák, hogy abszolút nem megy nekik ez a sztepp, bénáznak, ügyetlenkednek, aztán naná, hogy tapsvihart aratnak a tudományukkal.

Fővárosi Nagycirkusz

Amúgy közel sem minden fergeteges, az első részben még unatkozásra is marad időm, nyögvenyelősnek, erőltetettnek érzek bizonyos jeleneteket, és az elég rossz, amikor érzékelem, hogy nagyon akarnak nevettetni, de nem jön össze. Az előadás úgy kezdődik, hogy egy idős bohóc érkezik hatalmas bőrönddel, a nézőtér hátsó sorai felől, a székek karfáján ingatagul lavírozva, a publikum között előre ügyeskedi magát a színpadra. A bőröndje kinyitása jelképes, abban hozta meg számunkra a szórakozást, a szellemi muníciót. Klasszikus bohóc maszkot, jelmezt visel, piros krumpli orrot, aránytalanul nagy, mókás cipőt. És szinte gumiból lévő, kifejező arcot. Szépek, színesek, festőiek a jelmezek. A szereplők olykor árnyképként, vagy rajzfilmfiguraként is megjelennek egy hatalmas vásznon, ami téglalap alakú elemekből épül fel, ezek mozgathatók, más-más alakzat is kirakható belőlük.

Lényegében az előadás is egy kirakós játék, hol egymásba olvadnak vagy lazán kapcsolódnak a különböző számok, de akár élesen el is különülhetnek.

Fővárosi Nagycirkusz

A remek filozófus, Ancsel Éva mondta valaha az egyik óráján, hogy a bohóc olyan sokat tud a világról, hogy abba fehéredik bele az arca. Nem véletlenül annyira sápatagon lisztes képű. A nagy színész, Gobbi Hilda, pedig a Korona Cukrászdában, az előadóestjén, azzal rukkolt elő, hogy ha tehetségesebb lett volna, bohócnak ment volna. Mi ezen nevettünk, de ránk szólt, hogy nagyon komolyan gondolja.

Nem véletlen, hogy annyi jeles művészt ihletett meg a bohóc figurája, gondoljunk például Chagallra, aki számtalan alakban, monomániásan festette, gondoljunk Fellinire, ő halhatatlanná lett filmjében, az Országúton címűben, a feleségét, a felejthetetlenül csodálatos Giulietta Masina-t, öltöztette bohóc gúnyába, de gondolhatunk Karinthyra is, aki A cirkusz című novellájában a művész sorsáról beszél a porond világán keresztül. Szabolcsi Miklós pedig szép, informatív könyvet írt, A clown, mint a művész önarcképe címmel. Igen, a bohóc tükör, és nem csak a művészé, hanem mindannyiunké. Chaplin is lényegében bohóc volt, és bohócként még Hitler gyilkos rémuralmáról is képes volt ütősen beszélni. Remek zenebohóc volt a világban temérdek helyen megfordult Eötvös Gábor is, ő a talpraesett kisembert testesítette meg, aki, amikor nem hagyják zenélni, és rendszeresen elvesznek tőle egy-egy hangszert, újra-és újra előhúz a gúnyájából egy másikat, miközben diadalmasan kiáltja, hogy „no látod, van másiiiiiiiiik”!!!! Nem hagyja magát, küzd a szabadságáért, az igazáért.

Fővárosi Nagycirkusz

A Maski Theatre produkciójában a gyengébbek között, több remek szám is van. Az egyik, amikor libasorban állnak a szereplők, és az élen lévő, jókora kitüntetést pöffeszkedve, dagadó mellkassal viselő fickó, dirigálja a többieket, akik ímmel-ámmal hajtják végre amit vezényel, fintorokat vágnak, leplezni próbálják, hogy nem csinálják, de persze van stréber, van behódoló, tán abból van a több. Találó görbe tükör ez a társadalomról, vaskos vonalakkal formált gúnyrajz azokról, akik igyekeznek bohócot csinálni másokból, azokról, akik valamelyest ellenállnak és azokról, akik ezt hagyják. Merthogy a bohócnak van negatív jelentése is, az, amikor valaki pojácává válik. És hát ilyenekből mostanság elég végtelennek tűnik a mustra. Jó bohócnak kell lenni ahhoz, hogy ezt valaki megmutassa. A Maski Theatre művészei, annak ellenére, hogy vannak gyengébb számaik, igen jó bohócok.

Rómeó és Júlia a maffiaháborúban

Maffiaháborúban, gyűlölettől sistergő, ádázul elvadult légkörben próbál egymásé lenni a Fővárosi Nagycirkuszban a két halhatatlan hősszerelmes, Rómeó és Júlia.

Fotó: Urbán Ádám

Júlia kötélen mutatja meg magát először, szép lírai száma van. Rómeó, ha dühös, nem falra mászik, hanem rúdra, ahogy többen is, ott kakaskodni, versengeni is lehet. Uray Péter főleg artistaképzősökkel megvalósított ütős produkciója

a cirkuszt, a színházat, a táncot hozza közös nevezőre, hathatós harmóniában.

Júlia a légből hosszú gyolcson hempergeti le magát a magasból az őt a földön háton fekve epedve váró Rómeójához. Mercutio gurtniba kapaszkodva, a levegőben haldoklik, ez gyönyörű és megrendítő.

Fotó: Urbán Ádám

Egy hatalmas karika a sírbolt bejárata. A halál angyala a levegőben lengedezve emeli a légbe holtukban is a szerelmeseket, felmagasztosulnak általa.

Ötlet ötlet hátán, de ezek nem mennek a közlendő rovására.

Fotó: Urbán Ádám

Pazar az összmunka, ahogy mindenki egyszerre a színpadon van, és áldozatosan játszik tömeget is, hogy aztán ő emelkedjen ki a sorból. Zömében a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei, de mindenképpen harsogóan fiatalok. Ihletetten, lelkesülten, akár felhevülten közvetítik Shakespeare-t a maguk műfajának lehetőségeit a végtelenségig kitágítva, Uray Péter fantáziadús, erőteljes rendezésében.

Fotó: Urbán Ádám

Szerelmi jelenet a trapézon régen elképzelhetetlen volt, ma már cirkuszi közhely sóvárgó tekintettel összeölelkezve lengedezni a légben. Na, de egész darabot előadni, ráadásul magát Shakespeare-t, a Rómeó és Júliát, ez vakmerő vagányságnak tűnik. De a méltán világhíres, a Trafóban többször óriási sikerrel megfordult Cirkus Cirkör is megcsinálta, meg Schilling Árpád is rendezett úgy, ahogy összefüggő darabot fiatal francia artistákkal, akik ezt el is játszották a Fővárosi Nagycirkuszban is, ahol Fekete Péter rendezésében a Ludas Matyi is porondra került.

Az artistaképzősök Rómeó&Júlia címen adják elő az ismert történetet.

Valószínűleg nem véletlen, hogy az és kötőszót kivették a címből, ezzel utalnak arra, hogy ez mégiscsak egészen más, mint az eredeti.

Fotó: Urbán Ádám

Egyáltalán nem beszélnek benne. De mondjuk egyáltalán nem beszélnek a Magyar Állami Operaházban, Seregi László remekmívű koreográfiájában, azonban az ő esetében nyilvánvaló, hogy amennyire ez egyáltalán lehetséges, csaknem egy az egyben, Shakespeare-t akarta átültetni a tánc nyelvére.

Fotó: Urbán Ádám

A fiatalok viszont egy hetven perces verziót játszanak. Akrobatikus elemeket használnak leginkább, de

az úgynevezett fizikai színház, a kortárs tánc, a pantomim eszköztárából is elcsennek ezt-azt.

És ami a leginkább értékelhető, hogy beleplántálják a produkcióba szívüket-lelküket, nagy energiájukat, szerelemre való képességüket, csalódottságukat, haragjukat, ha kell, akár agressziójukat. Érezhetően megérinti őket a történet. Odaadják magukat neki.

Fotó: Urbán Ádám

Ez a verzió maffiák harcaként ábrázolja a közismert történetet. Székekből, asztalokból áll a díszlet jelentős része, ezekből kerekedik például verekedésre alkalmas csehó, de a báli jelenethez semmi más nem szükséges, mint a mozgékony, ruganyos testek. Uray nem szépfiú Rómeót, és “Napra lehet nézni, de rá nem” típusúan gyönyörű Júliát választott. Nem akarta szuperhősöknek mutatni őket.

Olyanoknak látszanak, mint bármelyikünk,

hiszen szerelmes akárki lehet. Ugyanakkor hajlékonyak, és a szemükben ott van az a tűz és láz, az a zsigerből jövő érzés és indulat, ami kell.

Fotó: Urbán Ádám

A produkciót már láttam a kisvárdai színházi fesztiválon, egy cirkuszi sátorban. Azóta még inkább összeérett, eltűntek belőle bizonyos esetlegességek, setesutaságok, de a lázas hevület megmaradt, és élő zenekar is közreműködik. Kisvárdán este láttam, felnőtt közönséggel, melynek tagjai jókora ovációval fogadták a produkciót.

Fotó: Urbán Ádám

Most délutáni előadást néztem meg, amin leginkább középiskolások voltak jelen. Az elején kicsit nyüzsögtek, de aztán igencsak magukkal ragadta őket a játék. Ami után

sokak számára drogprevenció is következett.

De nem az akár unalomba fulladó, mindenáron elrettenteni akaró, a kábítószerek tömkelegét úgy felsoroló, hogy az akár népszerűsítésnek is hathasson, és a dílerek malmára is hajthassa a vizet. Hiszen a drog nagy üzlet, és bizony még a gyógyítással foglalkozó orvosoknak is lehet az.

Fotó: Urbán Ádám

Marosi Antalt, aki az előadást tartja, a Fővárosi Nagycirkusz sajtófőnökeként ismertem meg. Nem tudtam, hogy komoly rendőrségi múltja van – a rádiós múltján kívül –, még a gyilkossági csoportnál is dolgozott, de újságíróként foglalkozott a mentők, a tűzoltók, a katasztrófavédelem munkájával. Szóval sokat látott, és ezt izgalmasan, akár vaskosan, nyersen, el is tudja mesélni.

Egyáltalán nem tanár uras vagy doktor bácsis, egy érdekes fazon az életből, aki szemléletesen képes elmesélni, hogy például milyen volt, amikor télvíz idején, fiatal lányt találtak egy szál bugyiban, egy kapualjban, totálisan belőve.

A legfontosabb azonban, hogy Dr. Balogh Sándor kivetített ábráit is használva,

érzékletesen bemutatja, hogy a kábítószer rövid idő alatt milyen visszafordíthatatlan roncsolást végez az agyban.

Tényeket sorol pattogósan egymás után, miközben személyes húrokat is penget, mesél például arról, amikor volt felesége gyerekkel, bútorokkal elköltözött otthonról. Ekkor gödörbe került, de arra figyelmeztet,hogy ilyenkor nem muszáj ajzószerekhez nyúlni, a bajban valahogyan mindig lehet találni valakit, barátot, szülőt, egy tanárt, aki segít.

Fotó: Urbán Ádám

Pikírt humorral megjegyzi, hogy száz tanárból csak akad egy, aki normális. Erre persze vevők a fiatalok, de a mellettem ülő tanárnő szintén elmosolyodik. Marosi leköti a figyelmet, megnyeri a hallgatóságot, az általa képviselt ügynek és magának is.

Emberiségfürdő

Egy bomba nő olyan felfokozott szexualitással nyel tüzet, mintha egészen mást venne a szájába. Egy meztelen felsőtestű, igencsak izmos férfi úgy hajlítja minden porcikáját hétrét, mintha nem lennének csontjai. Pergő a ritmus, amit a zenekar kiadós hangerővel diktál.

A nagy újságíró, Bálint György emberiségfürdőnek nevezte a cirkusz közönségét, mert azt hároméves kölyöktől, bölcs egyetemi professzorig mindenki élvezheti. Nem ismerhette még a Sziget Fesztivált, mert az aztán az igazi emberiségfürdő, mindenféle nációk, figurák, fazonok találkozása, alapvetően békés egymás mellett létezése, ahol bárki meg mer szólítani bárkit, és általában még választ is kap.

Hasonlít az egész egy nagyszabású karneválra, ahol időlegesen sokan veszítik el a gátlásaikat, meglehetősen lenge, vagy bolondos öltözékben flangálnak, feldobott hangulatban vannak. És gyakran önkéntelenül is test ér testhez, hiszen nagy a tömeg, érződik az emberek kipárolgása, amiben a fülledt melegben már a kifelé vezető úton, a héven részünk lehet. De valahogy ez ilyenkor nem zavaró, jólesik bámulni egymást, hogy mennyi ember hömpölyög végtelennek tűnően a sátrak közti sétányokon, és zömében még jó kedvük is van, mert itt nem idegesítjük egymást, mint villamoson csúcsidőben. Ez itt a buli, az örömködés helye, miközben persze látni letargikus arcokat, piától kiütött embereket, de tényleg nem ez a jellemző, ez igazi, jóleső emberiségfürdő, ami, hogy valóban hű legyen Bálint György szép meghatározásához, cirkuszi programokat is mindig szép számmal és rendszerint jó színvonalon tartalmaz.

Mondhatom azt stílszerűen, hogy a Magic Mirror sátorban naponta látható Limbo című, Scott Maidment által rendezett programtól hátast dobtam. Erre ugyan én a szó szoros értelmében nem vagyok képes, de a programban egy fiatalember jó nagyokat, hangzatosan koppanósakat tud artisztikusan huppanni. Különben az egész műsor artisztikus és tébolyítóan őrült, meg felfokozottan erotikus, mutatós aprólékossággal kidolgozott. Irigylésre méltóan ruganyos testek, nők és férfiak esetében egyaránt hangsúlyos szerephez jutnak.

Egy bomba nő olyan felfokozott szexualitással nyel tüzet, mintha egészen mást venne a szájába. Egy meztelen felsőtestű, igencsak izmos férfi úgy hajlítja minden porcikáját hétrét, mintha nem lennének csontjai. Pergő a ritmus, amit a zenekar kiadós hangerővel diktál. A szereplők is zenélnek, ha úgy adódik, de táncolnak és énekelnek is, bámulatosan kicsattanó az életkedvük, és fogyhatatlannak tűnnek az energiáik. Különös rúdszámot is csinálnak, hajlik ugyanis ez a rúd, aminek segítségével találkozni, vágyakozva összefogódzkodni is tudnak a magasban, de a közönség irányába is képesek úgy hajlongani, hogy még pacsizhatnak is a nézők egy részével. Szép, barátságos gesztus, ha úgy tetszik, ez is emberiségfürdő.

A cirkuszsátorban a kanadai Machine de Cirque képviseletében öt jó humorú srác nem fér a bőrébe. Olyanok, mint a rosszcsont kölykök, akik rászabadulnak szüleik díványára, és nem bírják abbahagyni a rajta való ugrálást. Fergetegesen zsonglőrködnek, szédítő iramban és alakzatokban dobálnak számtalan buzogányt, egyikük mind magasabb egykerekű bicajra tornássza fel magát, valamelyikről le is pottyan. Még a színpadról is lehempergőzik, de aztán jókora lélekjelenléttel ülő helyzetbe hozza magát az első sor előtt, és ő is tapsol az ijedtség után megkönnyebbülten neki tapsoló közönséggel, mintha egy másik fellépőnek fejezné ki a tetszését. Majd megcsinálja azt a kutya nehéz attrakciót, amit először elvétett.

Az égbe ívelő Nagy Utcaszínház régi hagyomány a Szigeten. Érdekes, akár gyönyörű látványosság, bár rendszerint nincs benne komoly artista teljesítmény, hiszen iszonytató magasságban már semmit nem lehet kockáztatni, csak szuper erős hevederrel, biztonsági kötéllel némiképp gúzsba kötve lehet dolgozni. A mostani, Latalaya című produkció látványos légi balett, mutatós alakzatokba rendeződnek az artisták, akiket a marionett bábuk keresztjére emlékeztető termetes alkalmatosságokról kötélen lelógatnak a levegőbe. Ahol szép együttmozgásokat, változatos formációkat mutatnak be, miközben négy dobos az alapvetően lassú mozgásokhoz tempós, hangos akusztikai aláfestéssel fokozza a hatást.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Elefántok Nemzetközi Napja

0

Az elefántok első, magyar cirkuszi ünnepét rendezik meg augusztus 12-én, 17 órakor.

A rendezvény helyszíne: Zamárdi, a 70 – es út mentén felállított Richter Flórián cirkuszi sátor. Richter Sebastian artistaművész fotókban, videókban gazdag előadást tart, amelyben beszámol a malajziai kormány elefántmentő programjáról, olyan adománygyűjtési akciók elindításáról, amelyek célja a magukra maradt elefántok rezervátumának támogatása.

Az ünnep jó alkalmat ad arra, hogy bemutassák a cirkusz indiai elefántja, a negyven éve a Richter családdal élő Szandra mindennapjait.

Az ünnepség várható díszvendégei: Datuk Mohamad Sadik Kethergany, Malajzia magyarországi nagykövete, Csákovics Gyula Zamárdi polgármestere.

Az ünnepség második részében az állatokkal és trénereikkel lehet találkozni. 20 órakor az „Állati extrém” című műsort adják elő.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK