Kezdőlap Címkék Bunda

Címke: bunda

Kilencre nőtt a kézilabdabunda gyanúsítottjainak száma

A júniusi razzia után, most újabb három személyt gyanúsítottak meg vesztegetéssel.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyészei 2017. június 7-én több helyszínen tartottak házkutatást, iratokat és más bizonyítékokat foglaltak le. Ezzel egy időben hat gyanúsítottat hallgattak ki vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadása miatt.

Az ügyészség tájékoztatása szerint egyes klubcsapatok vezetői, illetve edzői a mérkőzések eredményének befolyásolása érdekében kínáltak fel jogtalan előnyt – több százezer forintról beszélünk – amit az érintett játékvezetők elfogadtak.

Most újabb három személyt hallgattak ki gyanúsítottként, így jelenleg kilenc gyanúsítottja van a bundabotránynak:

négy játékvezető, két csapatedző és két klub elnöke, valamint a Magyar Kézilabda Szövetség egyik tisztségviselője.

A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek. A nyomozás még folyamatban van.

Az MKSZ júniusi közleményében azt írta, hogy a sportágban régóta közszájon forgó szóbeszéd szerint egyes, jellemzően a kieséstől fenyegetett klubok kérésére a játékvezetők alkalmanként befolyásolhatták a mérkőzések végkimenetelét. Ezt Kocsis Máté elnök jelezte a rendvédelmi szerveknek, és kérte a közbenjárásukat az ügy tisztázása érdekében.

Így szivárgott be az európai fociba az ázsiai fogadási maffia

0

Már nem egyszerűen lefizetnek egy-egy játékost vagy bírót. Egész csapatokat vesznek meg – az üzlet eddig még legális, csak aztán annak megfelelően kezdik el befolyásolni a meccseket, ahogy éppen fogadtak.

A fogadásokkal akár egy meccs alatt is megkereshetik az egész befektetés árát. Egyre több európai országban van erre példa, jellemzően alacsonyabb osztályú klubokat vesznek meg a csalók, azokat ugyanis alig ellenőrzik.

Idén április 29-én Longfordban játszott a másodosztályú ír focicsapat, az Athlone Town. 407 néző ment ki a meccsre. A 80. percben 2-1 volt az állás, amikor a Facebookon megjelent egy komment. Az írója a fogadásokat figyelve azt jósolta, hamarosan újabb gól születik. A kommentet a fogadási csalásokkal foglalkozó Federbet nevű cég alapítója, Francesco Baranca írta. Ugyanis azt vette észre, hogy nagyon sok pénzt tettek arra, hogy legalább négy gól lesz a meccsen, és hogy a Longford az utolsó 10 percben lő egyet.

Így is történt. Csakhogy ehhez az is kellett, hogy az Athlone edzője átszervezze csapatát: a román középpályást, Dragos Sfrijant hátravitte védőnek. A gól vicces körülmények között született, Sfrijan és a lett kapus, Igors Labuts is óriásit hibázott. Az interneten már rögtön olyan kommentek jelentek meg, hogy

„valaki most biztosan sokat keresett”.

A meccs után Sfrijan azt mondta: ő mindent beleadott, most játszott a legjobban, amióta a csapathoz került, és szerinte hihetetlen, hogy gyanúsítják, állítása szerint még meg is sérült a meccsen, kórházba kellett mennie utána. Labuts szintén ártatlannak nevezte magát, hatalmas hibájáról csak annyit mondott:

ha jó kapus lenne, a Real Madridban védene.

A román Gazeta Sporturilor sportlap szerint azonban nem ez volt az Athlone egyetlen gyanús meccse. Márciusban a Cobh Ramblers elleni 1-5-ös meccsen Labuts szintén potyagólt kapott, egy másik gólnál pedig Sfrijan és a csapathoz szintén nemrég érkezett Dany Hernandez hibázott nagyot. Áprilisban az UCD ellen az első 10 percben Labuts kiejtett egy könnyű labdát, a végén pedig, a longfordi meccshez hasonlóan, Sfrijan hátrakerült a védelembe és el is vétett egy labdát, ami után a csatár egyedül maradt a kapussal szemben – talán nem meglepő, hogy ezen a meccsen épp arra kötöttek sok fogadást Ázsiában, hogy lesz gól az első és utolsó 10 percben. Lett.

A right thumping tonight by the division leaders.

Közzétette: Athlone Town AFC Official – 2017. június 2.


Az új üzleti modell

Az Athlone-botrány hátterét részletesen felgöngyölítő Spiegel szerint évente ezermilliárd dollárt költenek sportfogadásokra világszerte, ennek 70 százalékát focira. Az üzlet egyre nő, a legnagyobb szereplők Ázsiában, a Fülöp-szigeteken és Kínában vannak. Gyakorlatilag mindenre lehet fogadni: a végeredményre, a gólok számára, arra, hogy hány büntető vagy sárga lap lesz.

Ezért persze vannak, akik megpróbálják befolyásolni az eredményeket. A hagyományos módszer az volt, hogy megvesztegettek egy-egy játékost vagy bírót.

Ennél is egyszerűbb azonban, ha egy egész csapatot vesznek meg.

A sportbiztonsággal foglalkozó International Centre for Sport Security (ICSS) hírszerzési igazgatója, Javier Mena az Asia Times-nak azt mondta, néhányan már 2013 óta követik ezt a módszert: megvesznek egy csapatot, vagy legalábbis többségi tulajdont szereznek benne, aztán új edzőt és játékosokat hoznak, majd sorra születnek a furcsa eredmények, amelyekkel persze valaki mindig sokat nyer egy-egy fogadáson.

A kulcsfigura

Az Athlone Town Írország legrégebbi focicsapata, 130 évvel ezelőtt alapították, a 70-es években nemzetközi kupaszereplő is volt. A csapat azonban annyira elszegényedett, hogy már fizetést sem mindig tudott adni, így egy meccsre ki se álltak a játékosok tiltakozásként. Ekkor jelent meg a Pré Season nevű portugál cég, 500 ezer dollárt fektetett a csapatba, így 70 százalékos tulajdonrészt szerzett.

Az esettel foglalkozó lapok szerint az ügylet mögött valójában egy kínai férfi, Mao Hsziao-dong állt, aki a futball világában az Eric Mao nevet használja. 34 éves, Pekingben született, az ottani Népi Egyetemen végzett, aztán focival foglalkozó televíziós újságíró lett. Játékosügynökként FIFA-licenszet is szerzett. Elég rejtőzködő életet él, az interneten nem találni róla képet, LinkedIn-profilja is gyakorlatilag üres.

A Spiegelhez azonban a Football Leaks szivárogtató oldal segítségével eljutott egy titkos jelentés, amelyet az ICSS írt. Eszerint Eric Mao

egy fogadási csalásokra specializálódott szervezet vezetője Szingapúrban és a globális csalóhálózat egyik kulcsszereplője.

Javier Mena az Asia Times-nak azt mondta, már évek óta figyelik Maót, aki kapcsolatban volt a bundabotrányok másik hírhedt szereplőjével, Wilson Raj Perumallal is. Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy vallomást tett, könyvet is írt a fogadási csalásokról. Kétszer volt börtönben, egy ideje Magyarországon él, hivatalosan visszavonult, de a Spiegel szerint lehetnek még kapcsolatai csalókkal – ő maga ezt tagadja.

Eric Mao egy portugál edzőn, Nelo Vingadán keresztül került szorosabb kapcsolatba az európai focival. Ő korábban volt a portugál olimpiai válogatott kapitánya, a szaúd-arábiai válogatottal Ázsia Kupát, az egyiptomi Zamalekkel afrikai szuperkupát nyert.

2011-ben aztán a Dalian Shide, az addigi egyik legsikeresebb kínai csapat edzője lett. Csakhogy a következő évben a klub milliárdos tulajdonosa, Hszü Ming együtt bukott a Hszi Csin-ping kínai elnök legnagyobb ellenfelének számító Bo Hszi-lajjal. Hszü börtönbe került, miután beismerte, hogy kenőpénzt fizetett Bónak, a börtönben pedig rejtélyes körülmények között meghalt.

Mao később portugál újságoknak azt mondta, ő segített Nelo Vingadának visszaszerezni a pénzét, amivel a Shide tartozott neki az összeomlás után. Vingada nem sokkal később ezt viszonozta: segített Maónak tulajdonrészt vásárolni egy portugál focicsapatban, az Atlético Clube de Portugalban (ACP).

Mao Hongkongban bejegyzett cége, az Anping 2013-ban a csőd szélén vette át a csapatot, ahol 70 százalékos tulajdonrészt szerzett, Vingada pedig rövid ideig a klub elnöke lett. Egyik első igazolásuk egy lett kapus, bizonyos Igors Labuts volt – ugyanaz, aki aztán az Athlone-hoz került. Portugáliába a Jurmalától érkezett. Sokatmondó, hogy a csapatot az UEFA már vizsgálta bundavádak miatt, Labuts a szervezet szerint 17 gyanús meccsen játszott.

No passado domingo, jogo a contar para 29ª jornada da Segunda Liga, Igors Labuts foi considerados por muitos o Homem-do-Jogo.

Közzétette: Atlético Clube de Portugal – Futebol, SAD – 2015. február 24.

Az Asia Times szerint Mao Portugáliában két bizalmi emberrel dolgozott: Bruce Jivel és Nancy Caóval. Portugál lapok szerint Ji rendszeresen bement az öltözőbe, hogy változtatásokat követeljen a csapaton. A következő évben már az Interpol is vizsgálta a csapat állítólagos bundaügyeit.

Mao viszont közben sorra vette az újabb csapatokat. Kínában például övé a Csungking Lifan. A csapat francia edzőjét, Franck Dumas-t tavaly szeptemberben adócsalás miatt Franciaországban három év börtönre ítéltek, de ezt felfüggesztették, amikor kiderült, hogy szenvedélybeteg. Méghozzá fogadásfüggő.

Tavaly Maóék megszerezték a szintén nehéz anyagi helyzetben lévő román FC Clincenit is, a Gazeta Sporturilor szerint egy volt focista, Alexandru Dragomir segítségével. Eric Mao itt a háttérben maradt, a korábban Magyarországon, Sopronban is focizó Dragomir csak annyit mondott, hogy kínai befektetők állnak mögötte, de hamar kiderült, hogy az Anpingről van szó. Itt is voltak gyanús meccsek, a csapat ausztriai edzőtáborát például a rendőrök is meglátogatták,

laptopokat és telefonokat koboztak el egy edzőmeccs után, bundagyanú miatt.

Ezek után fektetett be Mao az ír Athlone-ba. Hivatalosan itt sem ő áll az üzlet mögött, de az ACP volt menedzserét, Ricardo Monsantót nevezték ki menedzsernek, és több játékos is érkezett a portugál csapattól, például a kapus Labuts és a cikk elején említett Dany Hernandez.

Az új igazgató pedig egy francia játékosügynök, Marc Formeaux lett. Ő 2012-ben azzal került be a hírekbe, hogy egyesek az akkor még a Lille-ben játszó, azóta a Chelsea-ben világsztárrá váló belga Eden Hazard ügynökének tartották, amiről hamar kiderült, hogy nem igaz.

Volt már klubigazgatói állása: Litvániában a DFK Dainava csapatának irányítása alatt az utolsó helyet sikerült megszereznie a bajnokságban, legalábbis gyanúsnak mondható mínusz 131-es gólkülönbséggel.

Egy meccs alatt megtérül a befektetés

A cikk elején említett Longford-Athlone meccs fogadásaival 600 ezer dollárt lehetett keresni. Vagyis ezzel az egy meccsel többet kaszáltak, mint amennyit befektettek az üzletbe. Ráadásul a fent említetteken kívül Maóék a háttérből több más csapatot is irányíthatnak, a Gazeta Sporturilor szerint például egy észt csapattal is van kapcsolatuk.

És nem ők az egyetlenek, akik hasonló módon akarnak bundázni. Francesco Baranca szerint

már ügynökségek is vannak, ahol nyilvántartják a meccsek manipulálására hajlandó játékosokat.

Javier Mena szerint ehhez az egész világon keresnek focistákat.

A nyomozók szerint nem véletlenül szereznek meg alacsonyabb osztályú csapatokat. Egyrészt, ezeket olcsóbb megvenni, másrészt ezeket a meccseket nem figyelik annyira, fogadni viszont lehet rájuk. Ahogy az Asia Times többször idézett cikkének a címe is mondja: egy meccs se elég jelentéktelen ahhoz, hogy megbundázzák.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK