Kezdőlap Címkék Bonaparte lakópark

Címke: Bonaparte lakópark

Barátnőjével együtt végezték ki a szlovák oknyomozó újságírót

0

Valósággal sokkolta Szlovákiát, amikor hétfőn reggel közölték az egyik legismertebb szlovák oknyomozó újságíró halálát, akit a saját otthonában, feltehetőleg a tevékenysége miatt végezhettek ki a barátnőjével együtt. 

„A (szlovák) Nemzeti Nyomozóhivatal különösen súlyos bűncselekmény, kettős gyilkosság ügyében kezdte meg a nyomozást”

– nyilatkozta SME napilapnak a rendőrség szóvivője utalva arra a hírre, ami ma reggel megdöbbentette egész Szlovákiát. A Nagymácsédra (Veľká Mača) reggel megérkező rendőrök a földön fekve találták Ján Kuciakot és élettársát. A rendőrség szerint a férfit mellkason, a nőt pedig fejbe lőtték. A nő családja értesítette a rendőrséget, mivel egy hete nem hallottak a fiatal párról és képtelenek voltak őket elérni. A nyomozást a rendőrség kiemelten kezeli, a gyanú szerint mindenképp

a munkája miatt gyilkolhatták meg az újságírót.

Ján Kuciak korántsem volt ismeretlen a szlovák médiában: a mindössze 27 éves oknyomozó újságíró számos  korrupciós dologgal kapcsolatban írt/kutatott. Az Aktuality.sk internetes weboldalnak dolgozó újságíró elsősorban a Smer kormánypárthoz közeli oligarchákról írt, és leginkább az adócsalással kapcsolatos ügyekre összpontosított, amelyek a leggyakoribb gazdasági bűncselekménynek számítanak az országban. Foglalkozott már a Panama Papírok szlovákiai aspektusaival, Robert Kaliňák szlovák belügyminiszterrel, vagy Ján Počiatka egykori pénzügyminiszterrel, de olyan helyi ügyekről is lerántotta a leplet, mint a Tiszta nap (Čistý deň) galántai nevelőintézet finanszírozásának kétséges háttere.

Az elmúlt években nem akárkiket sikerült magára haragítania. Az egyik Ladislav Bašternák szlovák oligarcha volt, akinek neve és tevékenysége teljesen összefonódott a szlovák kormánnyal, különösen Ficoval. Bašternák egy luxusnegyed miatt került a média bírálatainak kereszttüzébe, hiszen az ő cégei építették a pozsonyi Bonaparte-lakóparkot. Ezenfelül ők adták el vagy adták bérbe az itteni lakásokat olyan prominens szlovák politikusoknak, mint

Robert Fico.

A Bonaparte Lakópark. A kép forrása: Wikimedia Commons.

2016-ban Jozef Rajtár (SaS) ellenzéki képviselő feljelentést tett, és a rendőrség is elkezdett vizsgálódni az ügyben.

Nem ő volt az egyetlen, akinek Kuciak rálépett a lábára. Bašternáknál sokkal „problémásabbnak” számít Marián Kočner, aki évek óta ismert a szoros alvilági kapcsolatairól. Kuciak február elején olyan cikkeket közölt, amelyekben szintén a luxuslakásokkal kapcsolatos tranzakciókkal foglalkozott. A Five Star Residence nevű lakóparkot Kočner cége, a Real Štúdio K.F.A. építette, és egy másik cége – az Inkasný Servis – ugyanebben a komplexumban 17 lakást vásárolt meg összesen 1 euróért, vagyis hat centet adott egy lakásért. Kuciak utolsó Facebook-posztja arról szólt, hogy a Five Star Residence-t építő Real Štúdio K.F.A valamikor az elkövetkezendő hetekben meg fog szűnni anélkül, hogy törlesztené a fennmaradó adósságait. A vállalkozó már korábban megfenyegette az újságírót, amikor Kuciak megkérdezte Kočnert, hogy az ellene folyó rendőrségi nyomozás miatt szabadult-e meg az ingatlanától. Erre a maffiakapcsolatokkal rendelkező üzletember megfenyegette:

„Keresni fogok bármilyen mocskot, és ha találok, akkor foglalkozni fogok Önnel, anyjával, apjával és rokonaival!”

Ján Kuciak erre tavaly szeptemberben büntetőfeljelentést tett, de a hatóságok nem foglalkoztak külön az üggyel, amit maga az újságíró is megjegyzett egy év végi posztjában. Most a rendőrség az Aktuality szerkesztőségével egyeztetve néhány újságírójuknak rendőri védelmet adott.

Az eset valósággal sokkolta Szlovákiát, ahol utoljára tíz évvel ezelőtt volt hasonló ügy, amikor a maffiával foglalkozó Pavol Rýpal oknyomozó riporter tűnt el. A szlovák politikai pártok szintén megszólaltak. Robert Fico a „demokrácia és a sajtószabadság elleni súlyos támadásnak” minősítette az esetet. Robert Kaliňák belügyminisztert megdöbbentette az eset és törölte a mai napi programját, a kulturális és az igazságügyi miniszter egyaránt elítélte a gyilkosságot. A Híd-Most párt szerint, ha valóban a munkája miatt gyilkolták meg Kuciakot, akkor az a szólásszabadság elleni támadást jelenti. Az ellenzék azt vetette a kormány szemére, hogy Máltához hasonlóan

„Szlovákia ma csatlakozott azokhoz az országokhoz, amelyekben az oknyomozó újságírókat halál fenyegeti”

és a belügyminiszter távozására szólítottak fel. Az Európai Parlament elnöke is megszólalt az ügyben:

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!