Kezdőlap Címkék Bérválság

Címke: bérválság

Szegények Magyarországa

0

Az LMP törvényjavaslatot nyújtott be a bérválság megoldása érdekében, lépésének a helyességét igazolja a Központi Statisztikai Hivatal által a magyar háztartások életszínvonaláról most közzétett kiadvány. 2011 és 2016 között a kétszeresére nőtt a dolgozó szegények száma Magyarországon.

Tavaly már megközelítette a félmillió főt azoknak a száma, akik annak ellenére, hogy dolgoznak, nem tudnak kitörni a szegénységből.

Az adatokból világosan látszik, hogy az orbáni munkaalapú társadalom a dolgozó szegények társadalma

– mutat rá az LMP közleménye. Hozzáteszi: az Orbán-kormány legfőbb ígérete az volt, hogy a vállalkozások tíz év alatt egymillió új munkahelyet hoznak létre. Ehhez képest 2011 és 2016 között a duplájára nőtt a dolgozó szegények száma, vagyis megélhetést nem adó munkahelyek jöttek létre nagy számban.

Az Orbán-kormány hetedik évében sem éri el a minimálbér a létminimumot, a közmunkabér pedig mélyen a szegénységi küszöb alatt van.

Az LMP a bérválság megoldása és a dolgozói szegénység felszámolása érdekében törvényjavaslatot nyújtott be, ami adó-és járulékcsökkentést, közalkalmazotti béremelést, a családi pótlék emelését és kiterjesztését, az egygyermekesek családi adókedvezményének megduplázását és az alapvető élelmiszerek ÁFA-csökkentését tartalmazza.

Ami a KSH kiadványát illeti: abból az is kiderül, hogy a magyarok több mint negyede él szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben, és közel 1,3 millióan vannak, akiknek a jövedelme még a havi 77 600 forintot sem éri el. A gyermekvállalás továbbra is az egyik legnagyobb szegénységi kockázat, és a legrosszabb helyzetben továbbra is az egyszülős családok vannak. Minden második egyszülős család él szegénységben vagy nélkülözésben.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!