Kezdőlap Címkék Béke Nobel-díj

Címke: Béke Nobel-díj

A iráni rezsim ismét megtagadja Narges Mohammadi orvosi ellátását

Irán ismét megtagadta Narges Mohammadi orvosi ellátását, mert ellenezte a hidzsáb viselését. Mohammadi kiemelkedő emberi jogi védelmező, akit a rezsim börtönben tart aktív fegyveres tevékenysége miatt. Narges 2023-ban Nobel-békedíjat kapott.

Narges Mohammadi átszállítását az Evin börtönből a kórházba, ahol szív-angioplasztikán kellett átesnie, lemondták, miután nem volt hajlandó betartani a kötelező hidzsábot, és ezt az álláspontot a börtönben töltött évei során tartotta.

A múlt heti orvosi vizsgálatok kimutatták Mohammadi rossz egészségi állapotát. Az aktivistának „két szívartériája elzáródott, folyadék felgyülemlett a szív körül, és súlyos epehólyaggyulladása van”.

Mohammadi bejelentette, hogy kórházba szállították, fejkendő (hidzsáb) nélkül. Nem sokkal ezután azonban visszatért a börtönbe.

Mohammadi november 6-a óta éhségsztrájkot hirdetett így tiltakozva „az Iszlám Köztársaság azon politikája ellen, miszerint késlelteti a beteg foglyok orvosi ellátását, veszélyeztetve az emberek egészségét és életét”, valamint tiltakozik „ az iráni nőkkel szembeni halálpolitika vagy a hidzsáb kötelező elrendelése ellen.”

Narges Mohammadi megtagadta a hidzsáb viselését a kezelésért cserébe.

Polgárjogi aktivizmusáért Mohammadit 2023-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki.

Számos nemzetközi emberi jogi szervezet, például a Riporterek Határok Nélkül szervezet határozottan elítélte Mohammadi orvosi ellátáshoz való hozzáférésének megtagadását, míg a Nobel-bizottság mély aggodalmának adott hangot egészségi állapota miatt.

„El vagyok keseredve amiatt, hogy az iráni hatóságok továbbra is megfosztják Mohammadi asszonyt szabadságától, annak ellenére, hogy aggodalmak szerint romlik egészségi állapota a fogvatartásban, és az egészségügyi szakemberek tanácsa ellenére, megsértve ezzel a nemzetközi emberi jogi jogból eredő kötelezettségeiket” – mondta az ENSZmunkacsoport képviselője az önkényes fogva tartásról 2023. október 11-én.

A Nobel-díjasok

Kétségtelen, hogy a tegnapi nap híre Nagy Imre szobrának méltatlan ellopása volt – másnak nem nevezhetem, csak ennek, titokban vitték el, éji órán – de egyrészt ezzel már sokan foglalkoztak, másrészt, ha leírnám, ami eszembe jut, beszakadna a szavak súlya alatt a képernyő. Lássunk valami más, talán könnyedebb hírt – ha van olyan manapság Hunniában.

Van. Orbán és Putyin közös Nobel-békedíjáról!

Nem, nem kezdtem el korábban a szilveszteri bulit, tiszta az eszem, ez egy halálosan komolynak tűnő kezdeményezés, leadta az MTI Országos Sajtószolgálata is, más kérdés, hogy tegnap óta levették, de van mentés, kérem. Íme:

„A Honfoglalás 2000 Egyesület és a Vlagyimir Putyin Baráti Kör kezdeményezte, hogy a 2019-ik évi Nobel-békedíjjal – megosztva – az orosz elnököt, illetve Orbán Viktor miniszterelnököt tüntessék ki.

Putyin a világbéke, az európai kultúra és kereszténység letéteményese, a magyar politikus pedig a legtöbbet tett kontinensünk békéjének és biztonságának megőrzése érdekében azzal, hogy megvédte Európa határait az illegális (adott esetben terrorista elemek) beáramlásától. Mindkét államférfi méltó a rangos díj elnyerésére, ezért a két civil szervezet az MTA-hoz és a Magyar Országgyűléshez, valamint Kásler Miklós tudós, miniszterhez fordult (az említettek jogosultak javaslatot tenni), hogy a 2019. február 1-jei határidőig juttassák el javaslatukat a Norvég  Bizottsághoz. Oroszország és hazánk a béke megőrzése tekintetében osztatlan elismerést vívott ki a világ közvéleményében, ezért a két nemzetközileg elismert, tekintélyes politikus díjazása jogos elvárás. Bízunk benne, hogy a Békedíj Bizottság politikai szempontokat figyelmen kívül hagyva, elfogultság nélkül hozza meg döntését!

Honfoglalás 2000 Egyesület”

Hát a kérés minimum érdekes, és ha nem tudnánk, kitől ered, ápolókért is kiáltana. Már a logikája is sajátos: a béke alapvetően politikai kérdés, így ha a bizottság figyelmen kívül hagyja a politikai szempontokat, épp politikusnak nem adhatja a díjat. Tessék meggondolni, mit kérnek, hogy kérik.

No, de kik kérik?

Ja, a Honfoglalás 2000. Igen, van ilyen nevű ápoltunk.

Ez a „szervezet” a MIÉP-ből nőtt ki, mint azt vezetőjük, Szilvássy György korábban nyilatkozta is a Demokratának.

„Mindig elvi politikát folytattam, elvek szerint éltem, ezért nem viseltem el azokat a bajokat, amelyek elsősorban Csurka István élettársa miatt voltak tapasztalhatók. Szépen minden tisztségemről lemondtam, és kiléptem. Negyvenketten léptünk ki egy taggyűlés után, a miénk volt az ország legnagyobb MIÉP-szervezete itt, a második kerületben. Többen a kilépettek közül 1999-ben megalakítottuk a Honfoglalás 2000 egyesületet, amely kulturális, közéleti tevékenységet folytat. Történelmi, kultúrtörténeti kiadványaink jelennek meg, ezekből él az egyesület, és ezekből fizetjük ki a következő évi kiadványaink költségeit.”

Hát, kiadványokból nehezen élnek meg, nincs azon haszon mostanság, habár, amilyen kevesen vannak, még a ráfizetés sem oszlik szét rendesen: ne áltassuk magunkat, mikromini társulatról van szó. Igen kicsiny csapatról, mely az MTI OS-en keresztül kommunikál, és úgy tesz, némi dotáció reményében, mintha létezne. Ez a mostani ötletük is felmerült már korábban, jelesül 2014. november 23-án, csak akkor még Orbánnak nem követeltek Nobel-békedíjat, az ő számára beérték magyar ordóval is – de Putyinnak már akkor is ezt nézték ki.

Érdekes egyébként, hogy minden más álcivil szervezetet ellenségnek tekintenek, vagy inkább konkurenciának: van az úgy, ha az embert kihagyják a buliból… A teljesség igénye nélkül tekintsük át, mi mindent követelt már ez a gittegylet.

2017. december 22-én levelet írtak Putyinnak, hogy mentse meg az európai civilizációt. (Valószínűleg megtette, mert még itt vagyunk, csak valahogy nem vettük észre a vitézkedését, tehát az is lehet, hogy nem forogtunk veszélyben).

2017. december 1-én 148 milliárd forint világháborús kárpótlást követeltek Németországtól.

2017. március 12-én szabályoztatni kívánták a népszavazás kezdeményezésének lehetőségét, oly módon, hogy politikai ügyekben ne lehessen referendumot tartani. (Akkor milyen ügyekben lehessen, tessék mondani?)

2017. február elsején levélben kérték Putyint, hogy szólaljon fel minden fórumon a budapesti olimpiáért. (Az orosz elnök neve kifejezetten rosszul cseng a nemzetközi sportvilágban, az államilag szervezett dopping miatt: no, de nem is szólalt fel, elintéztük azt magunk, segítség nélkül).

2016. október 21-én kérték a rendőrséget, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba Juhász Pétert. Nem helyezték.

Folytathatnám napestig, de minek?

A mostani kor kitermelte az önkéntes, megélhetési talpnyalókat, akik még csak nem is fizetett ügynökei a kormánynak – annak reményében űzik az ipart, hogy egyszer majd, valamikor észreveszik őket, és kapnak pénzt, paripát, fegyvert. Fogadatlan prókátorai ők a hatalomnak, és a legtöbbször ügyet sem vetnek rájuk. Van ilyen ember, van ilyen szervezet számtalan.

Ha én hatalom lennék, azért két dolgot biztosan nem tűrnék.

Ezt a szemérmetlen talpnyalást semmiképp – és azt főleg nem, hogy a nevemben szélhámoskodjanak.

Talán ezért nem is vagyok, sőt, nem is leszek hatalom.

De a honi rezsimnek, úgy látszik, ez is megfelel.

Legyenek boldogok a tányérnyalóikkal.

Rövidesen, remélem, kifogynak a tányérból.

De hát mit várunk útonállóktól, éjjelbátraktól, szobortolvajoktól?

A magyar tragédiától az Orbán-komédiáig

„Nem az a fontos és figyelemreméltó, hogy hasonló helyzetekben hogyan viselkedik egy ennyire a hatalom által dominált média, hanem, hogy maga a hatalom nem veszi észre: egy ilyen fellépés az utolsó szög abba a koporsóba, mely testre szabottan épp számára készült.”

Mára megszokott dologgá vált, hogy a magyar kormány politikájáról tűpontos, tényszerű, jól informált elemzések jelennek meg a világ vezető lapjaiban. A karácsonyi ünnep pillanatát találta alkalmasnak a The New York Times, hogy újra számbavegye Orbán Viktor viselt dolgait. Alig pár nappal korábban ugyanezt tette a Politico is. Európában pedig ma már a vidéki lapok is a tarthatatlan magyar állapotokról cikkeznek, nem hogy olyan meghatározó médiák, mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung, Le Figaro, Die Welt, Neue Zürcher Zeitung, Die Presse stb. – hogy csak a konzervatívakat emeljük ki.

Most először azonban különös egységfront van kialakulóban e téren a V4-ek sajtójában is – adta hírül kitűnő cikkében Bőtös Botond. Ez is újdonság, valami egészen más, mint ami az elmúlt évtizedekben történt. Az Európai Unióhoz való csatlakozás formálta V4-es kényszerű koalíció államainak politikai figyelme hosszú időn át igencsak aszimmetrikusnak bizonyult. Prága és Varsó horizontján Budapest gyakorlatilag nem volt jelen, még ha voltak is nagy ritkán szabályt erősítő kivételek, miként Budapest horizontján sem tűnt fel soha Bukarest vagy Pozsony. A közelség és a számos személyes kapcsolat dacára a magyar politikában a szlovák és a román érdekek értelmezése, nyomon követése ötödrangú dolognak számított, miközben persze Bukarest és Pozsony nagyon is tudatában volt annak, hogy maguknak európai teret legkönnyebben Budapest rovására szerezhetnek. Sok – nagyon megalapozott – fejtegetés szólt arról, hogy Robert Fico korábbi populista szlovák miniszterelnök milyen mesterien használta fel az orbáni túlkapásokat és kihívó döntéseket, hogy ezek tükrében az ő túlkapásai és kihívó döntései másodlagosnak és tolerálhatóaknak tűnjenek.

Fotó: Miniszterelnökségi Kabinetiroda

Könyvtár a miniszterelnök palotájában: az összes, Orbán által nem olvasott mű.

Hasonló volt Bukarestben is tapasztalható. Egyik nyugati kollégámnak a korábbi román elnök, Traian Băsescu – két interjú szünetében – négyszemközt mondta: „Számtalanszor említettem mind Barrosónak, mind pedig Junckernek, hagyják már Orbánt, hadd játszadozzon piciny farkával saját homokozójában, ügyet se vessenek rá…”

A maga nemében ugyancsak gátlástalan román politikus, aki viszont Orbánnál sokkal rafináltabb volt mindig, a maga szempontjából a legbölcsebb tanácsot adta az uniós vezetőknek, ugyanis tudta: ha Orbán azt tesz majd Magyarországon, ami saját és rendszerének logikájából oly nyilvánvalóan következik, akkor Bukarest mind a nemzetközi presztízs, mind az európai biztonság szempontjából végre leelőzheti Magyarországot.

Ez mára megtörtént.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy már rég nem e két balkáni állam versengéséről van szó, és végképp nem a magyar presztízs elvesztéséről, hanem arról a biztonsági kockázatról, amit az Orbán rendszer egész Európa számára jelent. Nem véletlen, hogy ha átlapozzuk az elmúlt hetek legjelentősebb nemzetközi elemzéseit, azokból az tűnik ki, hogy több Orbánnal kapcsolatos bírálat jelent meg, mint amennyiben ez idő alatt Putyin részesült. Okkal egyébként, hisz a „Putyin ügynöke” szerepében feltűnő Orbán bírálata már önmagában is magában hordozza az orosz rezsim által jelentett összes kihívásra való figyelmeztetést.

Az említett elemzések egyébként ma már világosan utalnak arra is, hogy az Orbán rezsim, belső logikája egy olyan abszurd teret hozott létre, mint amilyen abszurd önnön létezése a 21. században. Ez is elkerülhetetlen a távoli vagy éppenséggel a közel múlt hasonló politikai „fejlődéseinek” tükrében. Csak azok számára tűnik az MTI Országos Sajtószolgálata által komoly szövegként közreadott felhívás Orbán és Putyin megosztott Béke Nobel-díjjal való jutalmazására, akik megfeledkeztek arról, miféle politikusokat próbált saját lakájmédiájuk már e kitüntetésre ajánlani, az ugandai Idi Amin Dadától egy bizonyos Nicolae Ceauşescuig bezárólag. Nem az a fontos és figyelemreméltó e téren, hogy hasonló helyzetekben hogyan viselkedik egy ennyire a hatalom által dominált média, hanem, hogy maga a hatalom nem veszi észre: egy ilyen szervilis ötlet az utolsó szög abba a koporsóba, mely testre szabottan épp számára készült.

wikipedia commons

És az sem véletlen persze, hogy egy – egyébként végül is jelentéktelen – esemény, vagyis Orbánnak a várba való költözése, milyen hangsúlyokat kapott a nemzetközi térben, elvégre e tekintetben is azonnal működésbe léptek a közelmúlt párhuzamai, Ceauşescu balkán-barokk palotájától Viktor Janukovics posztszovjet, aranylábakon forgó vécécsészéjéig. Bár mondjuk a várbeli karmelita-kolostor felújítása-átalakítása – első látásra – ízlésben nem említhető a bukaresti-kijevi párhuzamokkal egy napon, a jelenség politikai abszurditása viszont tökéletesen megegyezik a bukaresti és a kijevi példával.

Hogy Hegel egyik bölcs mondását idézzem, melyet később Marx tőle vett kölcsön többször is: „A történelem ismétli önmagát, de míg először tragédiaként jelentkezik, később, mint komédia tér vissza.”

Ara-Kovács Attila

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK