Kezdőlap Címkék BBC

Címke: BBC

Utazz lassabban – több szabadságot kapsz!

Minimum két nappal többet ad a környezettudatos cég akkor, ha a szabadság idején nem utazol sem repülővel sem pedig személyautóval. A Climate Perks (Klíma prémium) program csak novemberben indul, de máris több vállalat jelezte az Egyesült Királyságban, hogy belép a szervezetbe, mert így akarja megkímélni bolygónk környezetét.

A BBC összeállításában már több fiatal pár is úgy nyilatkozott, hogy ennek alapján állítja össze a programját a következő turista szezonra. Egy pár például a francia Alpokba indul síelni a jövő év elején. Elmondták a BBC-nek, hogy jóval macerásabb a szervezés hiszen mindenki ahhoz szokott, hogy megy a repülőtérre és onnan egyből a célhoz jut. Most nem így lesz: a fiatal pár háromszor át kell, hogy szálljon a francia vasúton amíg eljuthat álmai sí paradicsomába, az Alpokban.

Flygskam – a repülés szégyen

Ezt a nemzetközi kampányt indította Greta Thunberg. A svéd tinédzser jó példával járt elől: yachton kelt át az Atlanti óceánon! Egy repülőút ugyanis Európából Amerikába ugyanakkora szén-dioxid kibocsátást produkál mint amennyit egy átlag indiai egész évben! A felismerés nem igazán új, de a svéd tinédzser világ kampánya tette közismertté a problémát mindenki számára. A brit környezettudatos biztosító már 2009 óta előnyben részesíti azokat, akik nem repülnek. A UK Naturesave eddig csak a biznisz utak alkalmából ajánlotta ezt, de most a kedvezményeket kiterjesztette a vakációs utakra is.

A lassú utazás kellemesebb

Az egész úgy kezdődött – mesélte a Naturesave jogi igazgatója, hogy a cégnél beszélgettünk a vonatos utazás előnyeiről. Elsősorban arról volt szó, hogy kellemesebb vonaton utazni még hogyha lassúbb is, mert lehet nézni a tájat és beszélgetni a helyi utasokkal. Csak mellesleg valaki megjegyezte, hogy a vasút sokkal inkább kíméli a környezetet mint a repülés. Így aztán kezdtünk plusz napokat adni azoknak a dolgozóknak, akik vállalják: nem utaznak repülővel vagy gépkocsival hanem inkább az olyan társas formákat részesítik előnyben mint a vasút vagy az autóbusz. Ma már a dolgozóink egynegyede él ezzel a kedvezménnyel – mondta a környezettudatos cég jogi igazgatója. “Ráadásul az ügyfeleink is látják: mi nemcsak beszélünk a környezet védelméről, de tudatosan teszünk is érte!”

A repülő benzin olcsó, mert nem adóztatják

A Climate Perks kezdeményezés egy környezettudatos jótékonysági alap szellemi gyermeke. A kampány menedzser, Emma Kemp a BBC-nek elmondta, hogy a nemzetközi légiforgalom jogtalan előnyt élvez, és ezért tudja olyan olcsón adni a jegyeket. A nemzetközi légiforgalmat ugyanis nem terheli az a magas jövedéki adó, amely a legtöbb országban a benzinnél megszokott. Ily módon a repülőjáratok utasai nem fizetik meg annak árát, hogy milyen nagy károkat okoz a környezetben már egyetlen repülőút is. Emma Kemp maga is jó példát akar mutatni: legközelebb Horvátországba utazik – vonattal! Ez jó hosszú út az Egyesült Királyságból, de a kampány menedzser megkedvelte a vonatozást. Másoknak is ezt ajánlja. Arra is felhívta a figyelmet: sokan érzik a lelkük mélyén, hogy kárt okoznak a környezetben azzal, hogy gyakran szállnak repülőre. Ha most a cégek jutalom szabadsággal díjazzák a környezettudatos magatartást, akkor könnyebb lesz megszabadulni a lelkiismeret-furdalástól, melyet a repülés kiválthat a környezettudatos polgárokból.

A média szabadsága

Neves jogi szakértőkből álló nemzetközi médiaszabadság-védelmi testület létrehozásáról döntött csütörtökön Londonban a brit és a kanadai kormány által közösen szervezett nemzetközi konferencia, amelynek témája a médiaszabadság védelme és a korrupció elleni küzdelem.

A testület vezetője Lord David Neuberger, a brit legfelsőbb bíróság volt elnöke, alelnöke Amal Clooney nemzetközi jogász, emberi jogi ügyvéd.
Amal Clooney-t – George Clooney Oscar-díjas amerikai színész feleségét – Jeremy Hunt brit külügyminiszter, a londoni konferencia társszervezője már áprilisban a brit kormány globális médiaszabadság-védelmi nagykövetévé nevezte ki.

Hunt ezzel egy időben bejelentette, hogy London jogi szakértőkből álló munkacsoportot hoz létre az olyan drákói törvények elleni fellépés céljával, amelyek akadályozzák az újságírókat munkavégzésükben.

Ez a szakértői testület jött létre hivatalosan a kétnapos londoni konferencia csütörtöki zárónapján. A 16 tagú nemzetközi csoport létrehozását bejelentő nyilatkozat szerint a cél a médiával kapcsolatos visszaélések felderítések, valamint az újságírók elleni erőszakos fellépés jelenségének felszámolása. A testület feladatai közé tartozik annak elősegítése, hogy a kormányok visszavonják a médiaszabadságot korlátozó törvényeket, valamint olyan törvényalkotási minták kidolgozása, amelyek az életerős szabad sajtó védelmét szolgálják.

A nemzetközi szakértői csoport létrehozását kommentálva Jeremy Hunt a londoni konferencián kijelentette: az újságírókkal szembeni erőszakos fellépés megakadályozásához politikai akarat, diplomáciai nyomásgyakorlás és jogi keretrendszer szükséges.

A konferencia csütörtöki munkanapjának főszónoka, Lord Tony Hall, a BBC brit közszolgálati médiatársaság vezérigazgatója kijelentette:

az 1930-as évek óta nem volt példa a jelenlegihez hasonló globális támadásra az igazság kimondása ellen, márpedig az igazság elleni támadás a demokrácia elleni támadás.

bbc.com

A BBC vezetője szerint az álhírek terjesztésének mostani jelensége az egykori német náci párt által a II. világháború előtti időszakban alkalmazott propagandához hasonlítható.
Hozzátette: a BBC feladatai közé tartozik, hogy küzdjön az álhírek terjesztése és a sajtó elnyomatása ellen az egész világon, és készen áll arra, hogy még többet tegyen a véleménynyilvánítási szabadság védelméért.

“Az álinformációk és a pártos hírszolgáltatás özönében ki kell állnunk a függetlenségért, a pártatlanságért, a félelem és részrehajlás nélküli újságírásért”

– hangsúlyozta a BBC vezérigazgatója.

Amal Clooney a londoni konferencián felszólalva kijelentette: a média jelenlegi válságának része az igazság elhallgatása és az álinformációk terjedésének eddig soha nem látott mértékű erősítése.

Hozzátette:

a demokrácia fennmaradása függ attól, hogy a világ miként reagál erre a válságra.

(FH/MTI)

New Statesman: Britannia alázatossága

A nép ellenségei nem azok, akik ellenzik a brexitet, hanem azok a politikusok, akik eljuttattak minket az önrombolás ezen aktusához – írta a lap „Britannia megalázása” című cikkében.

Oda jutottunk, hogy egy megalázott brit miniszterelnök hat órán át ül egyedül egy brüsszeli szobában, miközben a többiek a mi sorsunkról tanácskoznak. Egy kormány, amely nem képes tovább kormányozni. Egy ország, amely a káoszt és a működésképtelenséget jelképezi. Egy magát megadó „Egyesült Királyság”.

Britek százezrei, akik más uniós tagállamokban kérnek állampolgárságot.

Az ipar üvölt dühében és frusztráltságában. A közbeszéd meg van mérgezve. A parlamenti képviselők rendőri védelemre szorulnak, az emberek gyógyszereket halmoznak fel. Barátságok szakadnak szét, a katonaság készültségben van esetleges nyugtalanságra számítva. Ez nem „az ellenőrzés visszaszerzése”, és nem az a büszke, felszabadított Nagy-Britannia, amelyet a brexit hívei ígértek. Ez az önkárosítás groteszk és szánalmas aktusa, amelyet nem valami háború, vagy katasztrófa okozott, hanem saját ostobaságunk. És a nép igazi ellenségei nem azok, akik ellenzik a katasztrofális kilépést, hanem azok, akiknek a fanatizmusa és politikai nemtörődömsége szinte megtörte az országot. A későbbi generációk érdekében meg kell nevezni és meg kell szégyeníteni azokat az önjelölt „hazafiakat”, akik elárulták országukat – írta a szerző.

Az eredendő bűnt David Cameron követte el. A tömegek nem követeltek népszavazást az uniós tagságról, Cameron csakis azért írta ki, hogy saját pártját egyesítse, és leszerelje a UKIP pártot.

A kevéssé tájékozott szavazóknak alapvető alkotmányos jelentőségű, rendkívül bonyolult témában kínált fel bináris választási lehetőséget a népszavazás, és még a 60 százalékos küszöb adta biztosítást sem építette be. Ez a legőrültebb fogadás volt, amelybe brit miniszterelnök valaha belement, és szabadjára engedte a távozás híveit, a sarlatánokat, a gazembereket és demagógokat, akik aztán hamis hírekkel és üres ígéretekkel kábították a népet, félelmeket és előítéleteket szítottak, és felszabadították a brit lélek legocsmányább vonásait: az idegengyűlöletet, a sovinizmust, az agresszivitást, a sziget-létet, és a makacs büszkeséget saját tudatlanságunkra – írta a szerző. Hosszan sorolta a távozás híveinek bűneit, hazudozásait és jogsértéseit, majd megállapította:

a legnagyobb baj mindezek után az volt, hogy utóbb kiderült: a távozás híveinek semmiféle terve nincs a brexit megvalósítására.

Az emberek sajnálják Theresa Mayt, de ő akart miniszterelnök lenni. A lehető legkeményebb brexit célját követte a maga makacs, fantáziátlan, titokzatoskodó és minden báj nélküli módján, minden bizonyíték nélkül állította, hogy az emberek ezt akarják, és teljességgel figyelmen kívül hagyta a brexit ellen szavazó 48 százalékot. Soha nem állította első helyre az ország érdekeit, egy felesleges választással elkótyavetyélte többségét, és folyamatosan kiszolgálta saját pártja jobbszélét, és két évet elvesztegetett. Végül zsarolással és más hasonló eszközökkel megpróbálta rábírni a parlamentet, hogy fogadjon el egy olyan megállapodást, amely nyilvánvalóan rosszabb a status quo-nál. Lehet, hogy Cameron volt az újkor legrosszabb miniszterelnöke, de May nem sokkal marad el tőle: olyan célt követ, amelyről tudja, hogy hatalmas károkat okoz országának.

A sor Jeremy Corbynnal folytatódik, aki az unióban maradás hívének maszkírozott ellenfele az unióban maradásnak. Ellenzéki vezető, aki nem hajlandó vezetni, és pártjával egyáltalán nem úgy lép fel, mint egy megfelelő pillanatra vállalkozó kormányzó alternatíva, hanem mint egy rejtőzködő ellenzék. Ha az ellenzék vezetője csak félig alkalmas lett volna tisztségére, Nagy-Britannia soha nem szavazta volna meg a kilépést. A továbbiakban „a mosolya mögött vicsorgó” Jacob Rees-Mogg szerepét elemzi a cikk, akin társaival a népre hivatkozik ugyan, de valójában Európa alacsony bérű, kevéssé szabályozott Szingapúrjává akarja változtatni Nagy-Britanniát, és bár számuk csekély, a parlamenti aritmetika nagy hatalmat adott nekik May kisebbségi kormánya felett. Trumphoz dörgölőznek, és támadják az európai barátokat és szövetségeseket, nem ítélik el a rasszista incidenseket, támadják azokat az intézményeket, amelyeket azzal gyanúsítanak, hogy szemben állnak a brexittel, így a BBC-t, a jegybankot, az igazságszolgáltatást, vagy a tisztviselői kart. Pokollá tették May életét, de nem produkáltak semmiféle brexit-tervet. A bolsevikokhoz, vagy a XVIII. századi francia forradalmárokhoz hasonlóan azt kiabálják, hogy „az emberek akaratának” érvényesülnie kell, de nagyon is kétséges, hogy „az emberek” többsége három év múlva is támogatni fogja-e a brexitet. Ezek az ultrák biztonságban vannak képviselői fizetéseikkel, szép nyugdíjukkal és személyes vagyonukkal, és simán legyintenek arra az egyre kevésbé cáfolható bizonyítékokra, amelyek szerint a brexit Nagy-Britannia számára társadalmi, politikai, gazdasági és diplomáciai katasztrófa, és céljaik érdekében készek még arra is, hogy a megállapodás nélküli brexittel sújtsák kevésbé biztonságos helyzetben lévő honfitársaikat. Őket segítette a brit sajtó jelentős része éveken át – írta a szerző, és erre számos példát hozott fel azzal, hogy az említett orgánumok egy másodosztályú banánköztársaság propagandáját fújják.

Végül a szégyen-névsorba fel kell venni meglehetősen sok képviselőt is. 2016-ban legalább 60 százalékuk a maradás mellett volt, de sokan választották a kisebb ellenállás útját, és az ország érdekei elé helyezték személyes és pártérdekeiket. Az események olyan sebességgel történnek, hogy még azt sem lehet megjósolni, hogy mi lesz, mire ez a cikk megjelenik. Csak feltételezni lehet, hogy elegendő képviselő fedezi fel a gerincét ahhoz, hogy megakadályozzon egy katasztrófát. Csak feltételezni lehet azt is, hogy feltették maguknak a kérdést, vajon mi annyira szörnyű az uniós tagságban, hogy a kiválás megéri mindezt. Amint azt is, hogy

rájöttek: nincs olyan megállapodás, amely jobb lenne annál, amelyik már megvan.

Ellenkező esetben Nagy-Britannia kikerül a multilaterális együttműködés eddigi legnagyobb kísérletéből, lassan lecsúszik, elszegényedik, a margóra kerül és jelentősen megfogyatkozik. Nem lesz öröm, nem lesznek nemzeti ünneplések. Amikor majd viseljük a következményeket, a brexit hívei mindenkit vádolnak majd, csak saját magukat nem, de bizonyosan kiérdemlik azt, amit Donald Tusk a pokolban külön az ő számukra fenntartott helynek nevezett – írta a szerző.

Ara-Kovács Attila

Eunuch legyek, vagy hidzsra

Eunuch (csonkítás következtében nemzésre képtelen férfi) legyek a katari Raudat Rashid egyik illegális háremében, vagy hidzsra (India legfeltűnőbb, de legnehezebben megfogható szexuális kisebbsége) a Bhujaria fesztiválon, ha a tüntetések híranyagait – miként a Fidesz-KDNP gajdicsolja – Soros György, vagy a balliberális hisztériázók késztetésére jelentették volna meg az alábbi nevezetes külhoni sajtóorgánumok:

a BBC főoldalára is kikerült,
a The Guardian is foglalkozott a pénteki budapesti eseményekkel,
a The Nation is beszámolt a történésekről,
a Sydney Morning Herald is hírt adott a demonstrációról.
aztán még kevéssel előtte tudósítottak:
a Le Monde,
a York Times saját anyaggal,
a BBC, és
a CNN is.

A teljesség igénye nélkül, csak tájékozódási pontokként adtam mindezt közre, mivel Hollik kormányszóvivő szerint a tüntetésekben az “ellenzéket Soros György pénzzel és saját NGO-in keresztül támogatja, hiszen Soros György célja a bevándorlást ellenző kormányok gyengítése és megbuktatása”.

Boldog Karácsonyt, oszt jónapot

Külföldi gyors sajtószemlénk

0

Bőséges terjedelemben, vezető helyen számolnak be a hírügynökségek és hírtelevíziók a Strasbourgban ma tartott, történelminek nevezett szavazásról. Majdnem minden híradás megemlíti, hogy elfogyott a türelem Orbán politikája iránt, még a szövetségesei körében is. Gyorsszemlénk következik.

DW: történelmi szavazás

Vezető helyen, nagy terjedelemben számol be Orbán strasbourgi vereségéről a Deutsche Welle, amely feszült légkörűnek nevezi a szavazást az Európai Parlamentben. A voksolás előtt bizonytalan volt, hogy Orbán EP-beli szövetségesei, a Néppárt tagjai hogyan döntenek. Habár az EU és Orbán már korábban is többször összecsaptak a menekültüggyel és a migrációs politikával összefüggő kérdésekben,

a szerdai szavazás ennél szélesebb körben demonstrálja az aggodalmakat a magyar demokrácia és jogrend állapotát illetően

– írja  német hírügynökség, amely történelminek nevezi a lépést.

Bloomberg: Gyengülő forint és Orbán

A forint gyengülése és tőzsdei lejtmenet követte a Sargentini-jelentés nagy többséggel történt elfogadását – írja a hírügynökség. A Sargentini-jelentésről és keddi, majd szerdai strasbourgi fejleményekről beszámolva rámutat:

az EP szavazás eredménye gyengíti Orbán politikai védelmét, amiatt élvezett, hogy a Fidesz a kereszténydemokrata csoport, az Európai Néppárt tagja.

CNN: Nem tűrünk téged tovább

Ugyancsak a vezető hírek között számol be az EP-ben történtekről az amerikai hírtelevízió, amely szerint az eddigi egyedülálló lépés annak a mély nyugtalanságnak a következménye, amely Orbán Viktor keményvonalas miniszterelnök politikájával szemben érzékelhető Európa számos részén. A CNN  többi között a Stop Sorost említi azon lépések között, amelyek megtétele miatt  Brüsszel egyre nagyobb össztűz alá vette Orbánékat, akiket azonban eddig megvédett az Európai Néppárt. De Orbán keddi beszéde után – amelyben zsarolással is megvádolta a Sragentini-jelentést – láthatóan elfogyott a türelem

Roberta Metsola, máltai  néppárti képviselő még kedden este azt mondta a CNN-nek, hogy Orbán hajthatatlan.

Ő eddig hallgatott, s a mostani reakciója – mutat rá a CNN – sokak szemét felnyitotta, s felálltak és kijelentették: Nem tűrünk téged tovább!

AP: Orbán nem vette figyelembe a bírálatokat

Orbán évek óta figyelmen hagyta a nemzetközi közösségek legtöbb bírálatát, amelyekkel elítélték a magyar választási rendszer, a médiaszabadság, az igazságszolgáltatás függetlensége terén tett lépéseket, továbbá a menedéket kérőkkel és a migránsokkal való rossz bánásmódot és a civilek tevékenységének a korlátozását célzó politikát – írja az amerikai hírügynökség.

Reuters: Erőteljesebb reakció jött

Habár az EU többször is tiltakozott, mindezidáig zömmel nem sikerült megállítani a bírálói által növekvő tekintélyelvűségnek mondottakat. De a nacionalizmus és a populista politikusok számának a gyarapodása a blokkon belül erőteljesebb reakciót eredményezett.

Koreában is vitatkoznak a menekültekről

Pár hete látott napvilágot Dél-Korea első komolyabb problémája a bevándorlással kapcsolatban, illetve annak is egy sajátos szegmense, az iszlám vallású menekültek be, illetve nem befogadása. Láttam a híradásokat a Csedzsu szigetére csempészett jemeni menekültekről, láttam a sziget lakosainak tüntetését ellenük, láttam ugyanezt, manipulált BBC változatban, amin kicsit csodálkoztam, hogy lám, még ők is, olvastam fórumokat a témáról, az átlag koreai átlag véleményét, és annak az ellenkezőjét is.

Tény, hogy jelenleg

Dél-Korea nem ismeri el Jement háború sújtotta területnek.

Márpedig az ilyen területekről menekültstátuszt kérvényezők mindössze három százaléka kapott eddig pozitív elbírálást, azaz maradhatott itt menekültként. A háborús országokból, mint például Szíria, közel húszezer menekült él itt, ők addig maradhatnak, amíg nem válik biztonságossá a hazájuk, utána nekik is menniük kell.

Gazdasági bevándorlók természetesen vannak jóval többen, ők általában vendégmunkások, itt letelepedni kívánó európaiak vagy amerikaiak. Iszlám országokból is jöttek sokan, bevették magukat Itewonra az amerikai negyedbe, amiből aztán késelések, bandaháborúk, kábítószerkereskedelem lett, amit itt nemigen tűrnek meg, úgyhogy kiutasítottak törököket, marokkóiakat, nem tudom, még milyen nemzetiségű állampolgárokat, akik bűnözőkké váltak, vagy ki tudja, talán eleve azok voltak, ez nemrégiben történt. Az egyszeri koreainak tehát semmi jó nem jut eszébe az iszlám vallás híveiről, mert eddig csak baj volt velük, pedig azok nem is menekültek.

A Csedzsu szigeti tüntetésen

azt követelték a lakók, hogy küldje haza az állam a HAMIS menekülőket, nem pedig azt, hogy minden menekült menjen haza,

ez azért lényeges különbség, ami valahogy a BBC videoriportjából kimaradt, ki tudja miért.

Másrészt kétségtelen, hogy a Szauli Námbu terminálban, ami egy nagy forgalmat bonyolító tömegközlekedési csomópont, roppant illetlen módon viselkednek az ott heverésző muszlim vallású arab férfiak, gyakorlatilag semmibe veszik Korea kultúráját, szokásait, a nőket itt övező tiszteletet, és ezt én magam is láttam nem egyszer, nem kétszer, mindig. A koreaiak udvariasak, és zavarban is vannak külföldiekkel, nem utasítja senki őket rendre, ezzel pedig nagyon gusztustalanul élnek vissza. Természetesen nem szeretnék általánosítani, nem gondolom, hogy minden egyes muszlim vallású férfi ilyen, azt tapasztalom, hogy a döntő többség viszont bizony így viselkedik, és nyugat-európai éveim után már nem is érdekel, hogy mindezt miért, egyszerűen nem kell ez ide, van enélkül is bajunk épp elég, bármilyen rasszistán hangzik is ez, ha valaki képtelen beilleszkedni a befogadó társadalomba, az menjen haza, ennyi. Aki beilleszkedik, annak welcome, minden egyébre való tekintet nélkül.

Épp mesélte a gyerek, hogy ha ő itt kimegy az utcára, legyen akár negyven fok, akkor is eltakarja a vállát, mert itt az kihívónak számít, ha nem teszi, hosszú nadrágban jár, mert magasabb, mint az átlag, senkit nem szeretne feleslegesen provokálni. Ha Magyarországon jár, akkor a márkásabb dolgait nem viszi, ha Hollandiában öltözködik, akkor az ottani trendet követi, oda illeszkedik be, ahol épp van, és bár ez nem mindig könnyű, de ez a minimálisan elvárható mindenkitől.

Visszatérve a jemeni fiatal férfiakra, készült velük egy riport, mondták, hogy dolgoznának itt, meg, hogy van köztük diplomás, és beszélnek néhányan angolul is, nem értik miért nem maradhatnak, elmondásuk szerint a jobb élet reményében jöttek Dél-Koreába.

A koreaiak ezzel szemben igen pragmatikusan állnak a kérdéshez, azaz az eddigi tapasztalataik, és a világból érkező hírek alapján

inkább elutasítóak, mintsem befogadóak az iszlám vallás követőivel, ámbár a háború elől menekülőket a közvélemény-kutatások szerint túlnyomó többségük befogadná.

Azt, hogy Jemen háborús terület-e vagy sem, nem érdemes most vitatni, mert a koreai rendelkezés érvényében nem számít annak.

Olyan érvek merültek még fel a gazdasági menekültekkel szemben, hogy azok az országok oldják meg, amelyek gyarmatosították őket, meg, hogy nem akarnak Európa sorsára jutni, ami már erősen rasszista kijelentés, de tény, hogy ilyen is volt. Nagyjából azt lehet mondani, hogy azokat látják szívesen, akik hajlandóak a normáikat betartani, és azokat nem látják szívesen, akik már bizonyították, hogy erre nem képesek, vagy nem áll szándékukban. Nyilván, ez is egyféle általánosítás, de ez van.

Nem tudom, hogy ez helyes vagy sem, nem is tisztem eldönteni, vagy megítélni, hogy így kell-e egy magyarországnyi, hetven százalékban lakhatatlan, hegyvidékes területen élő ötvenmilliós nációnak ezt a kérdést megítélnie, vagy sem, kétségtelen azonban, hogy nagyon összezárva élünk, itt senki sem engedheti meg magának, hogy a viselkedésével megszegje a közösségi normákat.

A kétharmad megeszi a saját gyermekeit

0

A Magyar Idők december óta hozza a két Fidesz-ideológus, Szakács Árpád és Fricz Tamás cikkeit olyanok ellen, mint Pröhle Gergely, a Petőfi Múzeum igazgatója, Pálinkás Józsefet pedig már el is bocsátották.

Tisztogatás zajlik Magyarországon a Billy Elliot-musical kapcsán, mutat rá a BBC magyarországi tudósítója, Nick Thorpe. Orbán támogatóit fellelkesítette a harmadik elsöprő győzelem, és most támadást indítottak a liberálisok még megmaradt képviselői ellen a kultúrában és a sajtóban, noha mindkettőt a Fidesz emberei uralják. Az Ókovács Szilveszter elleni kirohanás durva és váratlan volt, ráadásul a hatalom szócsövének számító Magyar Időkben jelent meg, noha a darab már 3 éve megy az Operában. Ráadásul az igazgató élvezi a legfelső körök támogatását. Orbán és felesége rendszeresen ellátogat az Andrássy útra, illetve a felújítás miatt jelenleg az Erkel Színházba.

Az is látnivaló, hogy a Magyar Idők december óta hozza a két Fidesz-ideológus, Szakács Árpád és Fricz Tamás cikkeit olyanok ellen, mint Pröhle Gergely, a Petőfi Múzeum igazgatója, Pálinkás Józsefet pedig már el is bocsátották. A szerzőpáros azt sürgeti, hogy távolítsák el a kulturális életből mindazokat, akik teret engednek a liberális, globalista és kozmopolita elméleteknek, ideértve az MTI-t, a Tudományos Akadémiát, de még a Petőfi Rádiót is. Fricz szerint a kultúrának is abba az irányba kell haladnia, mint a politikai rendszernek. Feltehetőleg a Billy Elliot abba nem fér bele.

BBC/Szelestey Lajos

Budapest a világsajtóban

0

A világsajtó is beszámol a tegnapi budapesti tüntetésről. Egységesen arról írnak, hogy a százezres tömegben nagyon sok volt a fiatal és minden ellenzéki párt képviseltette magát a felvonulók között. Nem csak Orbán, de az ellenzék is sok bírálatot kapott. Orbán hatalmát megrendíthető folyamat indult el.

 

Százezresre teszi a tegnapi budapesti tüntetésen részt vevők számát a BBC tudósítása, amely kiemeli, hogy sok volt a fiatal, illetve, hogy minden párt prominensei és hívei együtt meneteltek a tömegben. A felvonulók a szavazatok újraszámlálását, új választási törvényt, pártsemlegesen sajtót és az ellenzéki pártok szervezett együttműködését követelték.

Nick Thorpe tudósító megjegyezte, hogy a rendőrség nagy erőkkel készült a tüntetésre, amely azonban mindvégig békés maradt. A hírügynökség idézi az egyik szervező, a 20 éves Gyetvai Viktor nyilatkozatát, amelyet az AFP-nek adott:

“Jogállamban és demokráciában akarunk élni. Ez az utolsó esélyünk arra, hogy tegyünk valamit a hazánkért.”

A szervezők jövő szombatra újabb demonstrációra hívták a magyarokat.

„Mi vagyunk többség” – ennek jegyében tartottak sokezres tüntetést szombaton este Budapesten, amelyen változásokat követeltek a választási rendszerben, amely – mint állítják – tisztességtelen előnyhöz juttatta a negyedik kormányának megalakítására felhatalmazást kapott Orbán Viktort – írja a Deutsche Welle tudósítása, amely kiemeli, hogy a nemzetközi megfigyelők is megkérdőjelezték a magyarországi választáok tisztességét.

A német hírügynökség idéz néhány skandált jelszót („Vik-tátor”, „Mocskos Fidesz”). A tudósítás idézi az Európai Unió bizottsági elnökét, Jean-Claude Junckert, aki viccesen diktátornak nevezte egyszer szemtől szembe Orbánt.  

Nagy terjedelmű cikkben számol be az újjáválasztott Orbán ellenes budapesti demonstrációról a The New York Times, amely megemlíti, hogy nem csak a fővárosban, hanem számos vidéki városban is voltak megmozdulások. A lap szerint nem valószínű, hogy ezek nyomán az újjáválasztott kormány irányt váltana, ám megmutatja azt a mély szakadékot ebben a közép-európai országban, amely a liberális nyugati értékektől való távolodás élharcosa.

A lap szerint az ellenzék romokban hever, a civil szférát erőteljes kormányzati támadások érik, a média szinte teljes egészében az állam irányítása alatt van. A lap fontosnak tartja emlékeztetni arra, hogy

Orbán a választások előtt megtorlással fenyegette meg azokat, akik vele szemben állnak. „Morális, jogi és politikai elégtételt veszünk a választások után” – idézi a lap Orbánt.  A kormánypárti Figyelő Soros-listáját ennek a jele, állítják Orbán kritikusai.

A cikk hosszasan kitér arra is, hogy az EU több tagállama számára riasztó, amit Orbán művel, de az Unió a szankciós fenyegetések ellenére sem képes megállítani a folyamatot. A NYT szerint nem valószínű, hogy ezeket a szankciókat életbe léptetnék – Lengyelországnak is köszönhetően.

Orbánt jelen pillanatban a legnagyobb veszély a magyarok részéről fenyegeti.

 

 

Hírügynökségi gyorsjelentések

Az első hírügynökségi jelentések tárgyszerűen számolnak be a Fidesz győzelméről, egyaránt hangsúlyozva Orbán euroszkeptiizmusát és menekültellenességét. A CNN is kemény szavakat használ.

 

Reuters. Orbán Viktor zsinórban a harmadik győzelmét aratta, miután a migrációellenes kampánya biztosította számára a kétharmadot. Ez azt jelenti, hogy képes megváltoztatni az alaptörvényt. Az Európai Uniónak ezidáig nem sikerült megfelelően reagálnia arra, hogy az Orbán-kormány előző két lavinaszerű győzelmét követően lebontotta a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét.

BBC. Az euroszkeptikus Orbán migránsellenes kiállásával kampányolt, elutasította a részvételt az Unió közös menekültelhelyezési programjában és az egekig magasztalta Vlagyimir Putyint. Nem véletelen, hogy Marine Le Pen, a francia szélsőjobb vezetője tweetjében gratulált és azt írta, hogy „ismét el lett utasítva az EU által szorgalmazott tömeges bevándorlás”.

Bloomberg. Orbán negyedszer is nyert, erősítve azoknak az európai populistáknak a táborát, akik kihívást állítanak az EU multikulturális, demokratikus értékei elé. A kétharmada olyan politika folytatására ad számára lehetőséget, amelyben szerepel

a civil szféra ellehetetlenítése, a média és a bíróságok feletti uralom további kiterjesztése, ami miatt szembekerült az EU-val.

Modellként szolgálhat kérlelhetetlen muszlimellenessége is.

Deutsche Welle. Az EU tövise, Orbán Viktor és a demokratikusan legalizált autokráciája még vonzóbbá teszi a másolói számára.

CNN. Orbán a keresztény Európa védelmezőjének szerepében tetszeleg, aki megvédi a kontinenst az iszlám bevándorlóktól. Támadásokat intézett az olyan nemzetközi szervezetek ellen, mint az ENSZ.

Bírálja az Európai Bizottságot, annak ellenére, hogy Magyarország az uniós források az egyik legnagyobb kedvezményezettje, az ország GDP-jének a 4 százalékát kitevő támogatásokat kap.

Ne a bosszúállásra hangoljuk magunkat

A kormány bekebelezte a közrádiót, tévét, és a hírügynökséget is, az írott sajtó szereplői közül pedig gyalázatosan elsöpörte a Népszabadságot, azt a lapot, amelynél határozottan érezhető volt a közszolgálatra való törekvés, ami különösen értékes volt a közrádió és a köztévé átérzett hiánya miatt – mondta Gombár Csaba, a Magyar Rádió egykori elnöke (1990-93) a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Szerinte a a BBC közszolgálati eszménye soha nem valósult meg, mert a közhangulatot a kormány és az ellenzéki pártok részéről is az elégtételvétel, a megtorlás, a bosszúállás szelleme befolyásolja.

Azt mondtad, most mikor megérkeztem, hogy nem mentetted el a telefonszámom, és csak ezért nem mondtad le ezt az interjút, mert igazában nincs neked már új mondandód, amit persze én nem hiszek el, de mégis érdekel, miért nem akartál nyilatkozni?

Elnézést ezért a fogadtatásért! Úgy érzem, a közszolgálati intézményekről az elmúlt évtizedben már mindent elmondhatót elmondtak. Azt az álmot, amit a BBC közszolgálati eszménye, mint etalon jelent, sokszor felidézték már, de Magyarországon ez sose valósult meg, ilyen sohse volt, most meg pláne nincs. És manapság semmi jelét nem érzékelem annak, hogy ez hamarost kialakulhatna.

Miért nem?

Kevés erre az esély, bárhonnan nézem. A közhangulatot a kormány és az ellenzéki pártok részéről is az elégtételvétel, a megtorlás, a bosszúállás szelleme befolyásolja. Úgy tetszik – ez hallik, mint a „nép” kívánságának  való megfelelés -, hogy egy esetleges kormányváltásnál nem kényeskednének, hanem a büntetőjogot a politika eszközeként használnák fel. Így aztán a Fidesz-kormány se alaptalanul riogat ezzel. Egy ilyen politikai klíma eleve nem kedvez a tárgyilagos közszolgálatiság kialakításának. Ahhoz pedig, hogy egy közszolgálati híradás folyamatosan működjön, ezeknek az intézményeknek egyfajta corpus separatumként, különleges jogi státusszal, viszonylagos autonómiával rendelkező szervezetként kellene léteznie. Vagyis a politikai pártoktól és a kormánytól intézményesen függetlenül, autonóm módon, a törvényhozás által biztosítva ehhez a szabályozási  és az anyagi feltételeket. Az ilyen közszolgálati szervezet, mint különálló test az államszervezeten belül, ha sikeres, a saját tradíciója által erősödik és létezik. De nemhogy tradíció nincs, még szándékot is nehezen lehetne találni most egy ilyen rendszer kialakítására.

Azt mondtad, hogy a rendszerváltás óta nem volt Magyarországon közszolgálat, vagyis ezt magadra is, mint hajdan volt rádió-elnökre is értetted? Ez csak azért lep meg, mert a személyedet egyfajta mítosz lengi körül…

Szerintem akkor sem volt. A rendszerváltozás persze különleges, nagy idő volt modernkori történelmünkben. Sokan akartunk a kormánytól és a politikai pártoktól független, tárgyilagos közszolgálatiságot, törekedtünk erre, de mint említettem, ehhez intézményes alapokat kell teremteni, ha már tradíciók nem voltak. Ehelyett azonban csak a politikai konfliktusok sűrűsödtek az akkori egyetlen televízió és rádió körül. Igaz, sok pozitív törekvéssel találkoztam a politikusok körében is, de még többen voltak, akiknek nem volt ínyére az önállósodásunk, főként nem annak esetleges törvényes intézményesülése. Úgy telt el az akkori idő –  kissé paradox módon így fogalmaztunk -, hogy kint sztrájkolnak, bent tüntetnek.

Mi volt a baj?

Az, hogy nem tudott stabilizálódni a kívánatos, viszonylagos autonómiánk, nem sikerült elérni, hogy a kormány ne akarjon beleszólni a különféle középvezetők kinevezésébe, és hogy erre más pártoknak se legyen befolyásuk. Talán nem volt elég időnk, hogy megértessük, minden erőcsoportnak érdeke lett volna az autonóm sajtó megerősödése. A néha durva konfliktusok a pártok és személyesen a politikusok között a rendszerváltás mikéntjéről és a személyi helyezkedésekről közvetve lecsapódott ránk is, az állami TV-ből és rádióból mássá lenni kívánó intézményekre is. Így a közszolgálatiság  helyett jöttek a megtorlások, a tömeges elbocsátások.  Mára meg lett újra állami TV és állami rádió.  És egy új jelenség: a közösségi média. Ez a facebookos, twitteres világ olyan, mint a fekete lyuk. Egyszerűen benyel, eltüntet, semlegesít minden olyan tárgyilagosságra való törekvést, amelyet a közszolgálat eszményével írhatnánk le. Pokorni Zoltán mesélte egyszer, hogy a közösségi média egy sor dolgot tesz lehetetlenné országosan, és az ő kerületében is. Az emberek ugyanakkor rákaptak arra, hogy beleszólnak mindenbe, mert ezáltal úgy érzik, hogy tényleg és azonnal részt vesznek a döntéshozatalban, és a dolognak ez az oldala pozitív. Csak hát ennek az azonnaliságnak számos, a meggondolatlansággal járó negatív és persze a minőségi hírforrásokra is romboló hatása van, az alpári, gyalázkodó stílusról már nem is szólva. És mindennek tetejébe a világ legerősebb országában ott a globálisan ható Trump-jelenség, hisz az elnök ebben a közösségi médiában lubickol.

És te?

Én régimódi vagyok. Nekem így is rövid a nap ahhoz, hogy végigolvassam és felfogjam mindazt, ami engem érdekel, s úgy érzem, nem hiányzik a facebook és társai. Ám ki tudja – hátha kihagyok valami fontosat.

Értem én, hogy a közösségi platformoknak negatív hatásuk lehet a közszolgálatra. De alapvetően nem a kormány az, amely elferdíti azt rossz irányba?

Ebben nincs közöttünk vita. A kormány bekebelezte a közrádiót, tévét, és a hírügynökséget is, az írott sajtó szereplői közül pedig gyalázatosan elsöpörte a Népszabadságot, azt a lapot, amelynél határozottan érezhető volt a közszolgálatra való törekvés, ami különösen értékes volt a közrádió és a köztévé átérzett hiánya miatt. A közösségi médiát meg azért is említettem, mert sajátos módon, minden oldalról azt halljuk, hogy erősen torzít.  Az ellenzék a Fidesz-trollok  ármányáról beszél, a  kormányszócsövek  szerint pedig döbbenetes a baloldali meg liberális túlsúly és gyűlöletkeltés.

Végül is jó, vagy rossz, hogy létezik ez a csatorna?

Nem tudom. Nem zárnám ki, hogy lehet pozitív hatása; hogy egyszer majd felbukkan vele és benne egy kiegyensúlyozó lehetőség. Ezt a megoldást azonban még nem izzadta ki magából az emberiség. Hiszen még a híresen higgadt Britanniában is a BBC-vel együtt sikerült belegyalogolniuk a Brexitbe. Az a helyzet alakult ki, és ezt most általános tanulságként fogalmazhatjuk meg, hogy amikor a szélsőséges vélemények tömegével találkoznak a média-fogyasztók, a tárgyilagos megközelítés már sokakat nem érdekel, nem köt le. Amikor egymásnak feszülnek a táborok, akkor az olvasók, nézők, azonosulva a küzdő politikai felekkel azt értékelik, aki rátesz még egy lapáttal, aki erőset mond, jól odacsap. Vagyis a közszolgálat tárgyilagossága, ha egy ország politikai erői drámaian megosztottak, még önmagában keveset ér.

Ezek szerint nem pusztán elviseli a társadalom, hogy nincs közszolgálat, még csak igénye sincs rá?

Van, akinek van. Nekem van, kiváltképp a rádióra, amely mint a valahai Magyar Rádió nem mellesleg egy kulturális kincsesbánya is, a zenétől az irodalmon át az ország közéleti történéseiig. Az a nagy civilizációs tevékenység, amelyet a Magyar Rádió végzett a húszas évektől kezdve, változó politikai színezettel,  a mai rendszerben a közszolgálati rádiónak ez a része is tönkremegy. Egy közrádiónak az éle a politikai híradás, közvetítésekkel, stílusával az határozza meg a karakterét, és befolyásolja az irodalmi, de még a zenei szolgáltatást is. Ugyanakkor be kell látnunk a negyedszázaddal ezelőtti időkről szólva, hogy egy csomó illúziónk volt a globalizációt, a demokráciát, a nyilvánosságot, a politika lehetséges minőségét illetően. Egyedileg és egyénileg a plurális politikai erők kínálata nagy lehetőség, közülük egyiket, másikat lehet kedvelni és támogatni. A rendszerváltás idején azt gondoltuk, hogy a sajtó feladata lesz nyilvánosságra hozni a megoldatlan problémákat, meg persze a disznóságokat. És azt is hittük, hogy ez hatással lesz mindenkire, lelkiismeret furdalást, szégyenkezést okoz, ha egy disznóság kiderül. No, ez aztán nem így lett. Mert ugyan nyilvánosságra kerültek  ilyen-olyan  ügyek, de az érintettek lerázták magukról, mint kutya a vizet; tagadtak, vagy csak a vállukat rándították. Szóval illúziónak bizonyult, hogy a nyilvánosságot tisztítótűzként képzeltük el. Ezzel együtt, szükségünk van az illúziókra, mert a rossz helyzetekből csak így mozdulhat ki a világ. Mert azért néha mozdul.

Ha a nyilvánosságnak nincsenek igazán komolyan vehető következményei, akkor miért költ a kormány több mint nyolcvan milliárdot a költségvetésből a közmédiára?

Mert nyilván célszerűnek gondolja és a lobby-csoportok ki is járják ezt a rengeteg pénzt. A manipulációt, a dezinformálást, a rémhírek terjesztését – nos, ezeket mindig használták a politikai erők, és beletartozik az államok politikai eszköztárába. A hamis hírek gyártása mindig része volt a modern államnak. A félrevezető propagandát kifejezetten erősíti, hogy most már valós időben lehet elterelő információkat küldeni, dezinformálni, amelyet sokan önként tesznek meg, mások fizetett alkalmazottként. Ez nehezíti is a tájékozódást, hiszen a közvetítőkön keresztül a legkülönfélébb, sokszor egymásnak teljesen ellentmondó információkhoz jutnak az emberek.

De csak kell lennie valamilyen védekezésnek ezzel szemben, nem?

Az oktatás, talán, amely képes kritikussá tenni a befogadót. Az iskolának kell megtanítania bennünket az intellektuális kételkedés képességére. Hogy tudjunk mérlegelni.

A mai kormányzat az oktatás területén is az ellenkező irányba megy…

Ha az ember pluralitását tartom természetesnek, és erénynek annak intézményesülését, akkor bizony nagyon nem szimpatikus, amit ez a kormány csinál. Persze feltehetjük a kérdést: miért csinálják? Azért, mert más ok-okozati összefüggésekben, de nem kevésbé racionális az, aki nemzetállami összefüggésekben gondolkodik a globalizáció ellenében – túl persze az anyagi és hatalmi érdekeken. Kitűzték például azt a célt, hogy a kis- és nagykereskedelem, az oktatás, az energia, a hírszolgáltatás, stb. zömmel nemzeti, vagyis állami vagy magyar (?) kézbe kerüljön. Egy régi toposz, hogy el vagyunk nyomva mi, magyarok; még saját hazánkban is el vagyunk nyomva. Szerintem ez nem jó megközelítés és nem jó célkitűzés, még akkor se, ha a globalizáció nem alaptalanul szül ellenérzéseket is. De ez a nemzetállami gondolkodás belekapcsolódik egy nemzetközi trendbe (l. „America first”- hogy megint Trump elnökre utaljak). És a liberalizmuson belül is egy úgynevezett identitás liberalizmus került előtérbe, ami egy dezintegrációs és disszimilációs folyamatot erősít a nemzetközi, de az országon belüli integrációval szemben is. A Fidesz törekvései itt összekapcsolódnak ezzel az identitás liberalizmussal. Így a miniszterelnök még a liberális oldalon is érintkezési felületeket talál az identitás-keresésben. Ez az identitás politika nekem persze ellenszenves, mert egy politikai erőcsoport, akit csak elér, azt magával azonosítani, identifikálni akar.  S mivel ez nemzetközi áramlat, ezáltal sokkal fenyegetőbb probléma. Ami az én balsejtelmeimben azt is jelenti, hogy a liberalizmus meg a baloldal is, számos ok miatt, lejtmenetben van.

De a társadalmi morál is, nem? Hiszen látjuk, milyen korrupciós ügyekkel vagyunk tele.

A korrupció mint rontott politika, mint közrossz (mint a közjó ellentettje)  ősi probléma. Számunkra mindebben, az utóbbi évtizedben viszonylag új a nepotizmus. Az ugyanis a XX században már nem volt szokás nálunk, hogy sógorom, vejem, lányom, apám, szóval a családom tagjai részesei valami hivatali és morális összeférhetetlenségnek. Az mindenképpen eltér az eddigi „megszokott” korrupciós ügyektől, hogy egy politikusnak a közvetlen családtagjai is szembetűnően közpénzekből gyarapodnak.  Sok minden lehetséges, sok mindent megérünk. Lehet  kapitalizmus demokrácia nélkül is, mint ahogy jogállam is lehetséges demokrácia nélkül. Azok az értékek, amelyekről azt véltük, hogy immár összetartoznak, mint például az egyenlőség és a szabadság a liberális demokráciában, lám képesek egymás ellen fordulni, vagy egyként elpárologni.  Látjuk, lehet egy demokrácia illiberális, ha a szabadság értékeit másodlagossá tesszük – de, gondoljunk bele, ezzel az egyenlőségnek is búcsút mondunk. Az egyenlőtlenség növekedése, sajna, szintén nemzetközi trend évtizedek óta. A hatalmas vagyonok a lakosság egy tized, meg egy század százalékánál csomósodnak. No, ilyesmire gondoltam, amikor lejtmenetről szóltam.

De nem mindegy hogy hol: a tetején, a közepén vagy az alján? Mert ha az alján, azt akár felfoghatjuk reményként is.

Ebben igazad van. De ez majd csak a jövőből tudható, amit meg nem ismerünk. Közben, a közszolgálat lehetőségéről, illetve lehetetlenségéről beszélgetve, eszembe jutott egy nekem bosszantó jelenség. Ma mindenhol, ott is ahol semmi nem indokolja, szóvivőt alkalmaznak, és alighanem már többen vannak, mint az újságírók. Nekik az a dolguk, hogy eltakarják a valóságot a nyilvánosság elől, és helyettesítsék azt, akinek valóban kötelessége lenne megszólalni, magyarázatokat adni. Ha én közrádió, vagy köztévé lennék – de akárcsak egyszerű újság lennék – szóvivővel szóba nem állnék.

De te már nem vagy a közrádió. Egyébként szerinted egyáltalán szükség van erre a formára?

Igen. Minden borúlátásom ellenére feltétlenül fontosnak gondolom.

Vajon kell-e attól tartani, hogy az ellenzék, ha nyerni tudna, a revans-politika jegyében, ugyanúgy megpróbálja elfoglalni ezeket az önállónak szánt intézményeket?

Ezzel számolni kell. De dédelgetni kell álmainkat, nem feladni. És tudnunk kell különbséget tenni a büntetőjogi felelősség, a politikai felelősség és a morális felelősség között. És, ha úgy indulunk neki egy választásnak, bosszúállásra hergelve magunkat és a tömegeket, akkor baj van. Én mindenesetre elvárnám a politikusoktól, hogy civilizáltan viselkedjenek.

Nem gondolod, hogy az egész lényed, gondolkodásmódod, enyhén szólva is anakronisztikus?

Ezért is akartam lemondani a találkozást, csak hát nem tudtam a telefonszámodat. De azért remélem, vannak mások is, akik így gondolkodnak, még ha tán ez nem is gyakorlatias a politikában. És mi is itt vagyunk.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK