-
A Mazsihisz más irányba megy, mint ahogy ő szeretné
-
A hagyomány az egyik legfontosabb eleme a zsidóságnak
-
A Sorsok Háza ügyében nem szabad engedni
-
A Soros ellenes kampány antiszemita felhangú
-
Élnek a zsidó-ellenes toposzok
Tulajdonképpen most te ki vagy?
Frölich Róbert, elsősorban férj és apa, másodsorban a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.
Miért mondtál le és miről?
Tulajdonképpen az országos főrabbi pozícióról mondtam le.
De le lehet arról mondani?
Mindenről le lehet mondani. Engem megválasztottak, és ameddig úgy éreztem, hogy van erőm ahhoz, hogy azokat a folyamatokat, amelyek a Mazsihisz-ben elindultak kicsit tudjam lassítani, vagy esetleg gátat tudjak nekik szabni, addig csináltam. De nekem országos főrabbiként az volt a feladatom, hogy azt a neológiát, amit egyrészt otthonról, másrészt iskoláimból hoztam magammal, amelyet szolgálok harminc éve, azt továbbra is óvjam és védjem. Amikor ez már nem ment tovább, fölálltam, jöjjön más és csinálja helyettem.
Mi a különbség a zsidó és a zsidó között?
Zsidó és zsidó között nagy különbség nincs, mondhatni semmi. De a vallási irányzatok között viszont már óriási különbség van. Ne menjünk messzire, csak itt Magyarországon létezik az ortodoxia, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség, létezik a neológia képviselőjeként a Mazsihisz. Azon kívül létezik két reform hitközség, a szim salom és a Bét Orim. Létezik a chabad, az EMIH, ez utóbbi önmagát status quo ante hitközségnek deklarálja magát, szerintem messze van tőle. De ez egy másik kérdés. És ezek csak a magyarországi irányzatok. Szerte a világban még számtalan van. Különböző ortodox és nem ortodox csoportosulások.
Ezek szükségszerűen szemben állnak egymással?
Nem. Leszámítva persze tényleg a szélsőségesen vallásos, mondhatni fundamentalista zsidó csoportokat, a többi békésen megfér egymással. Az a fajta szembenállás, ami Magyarországon tapasztalható, ez a világban nem jellemző. Ez valami turáni átok lehet, hogy aki nem én vagyok, azt már rögtön gyanúsan szemlélem, gyanakodva figyelem, nem szeretem. A világban máshol ezek a különböző csoportok legföljebb nem vesznek tudomást egymásról, de békében meg vannak egymással.
Te, mint országos főrabbi képviseltél egyfajta irány, a Mazsihisz, a világi szervezet pedig egy másik irányt képvisel?
Pontosan ezt mondom.
És ez az ellentét annyira feszítő, főrabbiként már nem tudtad ellátni a feladatodat?
Amikor már a lelkiismeretemmel nem tudom összeegyeztetni a mozgást, akkor nem mozgok tovább.
Mi ennek a konfliktusnak a lényege?
Ott csúcsosodik ki, hogy a Mazsihisz világi vezetése meghirdette a sokszínű magyar zsidóság politikáját. Amivel nekem rabbiként nincs is semmi bajom, az én templomomba is különböző emberek járnak, mi is sokszínűek vagyunk. De, amikor a sokszínűség örve alatt a vallási sokszínűséget próbálják beterelni a neológiába, azt már nem tudom elfogadni. Amikor már arról van szó, hogy nőket hívnak fel a tórához, megtörtént eset, az egyik budapesti zsinagógában Eszter könyvéből és egy nő olvasott föl, ez már az én tradicionális neológiámmal maximálisan szemben áll. Amikor azt mondják, hogy hát azért lehet, hogy ennek van létjogosultsága, akkor az én, hangsúlyozom az én neológiám és az én vallási neveltetésem erre azt mondja, hogy ez azért már nem fér bele.
Nem lenne foglalt a szó, akkor azt mondanám, hogy te ehhez képest, az újítókhoz, vagy az új vonalhoz képest egy ortodox rabbi vagy.
Alighanem itt van valóban a választó vonal, mert én a neológiát úgy képzelem el, mint egy modern ortodoxiát, ami a vallásában tradicionális, minden egyéb megnyilvánulásában, műveltségében, tudományában, kultúrájában, minden egyes aspektusában modern, 21. századi.
Te magadat modernnek tartod?
Igen, mitől ne lennék az? Ugyanazokat a kütyüket használom, mint bárki más, ugyan úgy elbóklászom az interneten, mint bárki más. Élek a 21. században, a 21. század vívmányaival, ugyanakkor a vallási törvényeimet úgy tartom meg, ahogy azt megtartottam ezelőtt negyven évvel, amikor még ezek a kütyük nem is léteztek. Azt gondolom, hogy, igen én egy modern ember vagyok.
Csak bizonyos napokon nem használod ezeket, ahogy te nevezed, kütyüket?
Péntek estétől szombat estig gyakorlatilag Frölichéknél beköszönt a kőkorszak.
Míg ez az új vonat átlépi ezeket a határokat?
Az új vonalnak talán inkább az amerikai konzervatív mozgalom lehet a viszonyulási pont, amelyik viszont borzasztó sokrétű. Megfér benne az én irányzatom, de megférnek benne a reformok is. Attól ő még konzervatívnak nevezi magát. Ez a kettő azért mégsem ugyan az. Nem passzítható össze.
Azt gondolnám én naivan, hogy tulajdonképpen egy vallási szervezet, és mint ilyen a fő irányvonalat a főrabbinak kell meghatároznia, vagy ebben tévedek?
Adott esetben kivételesen tévedsz. A Mazsihisz, és itt van az első komoly nézeteltérés köztem és a Mazsihisz világi vezetésének a felfogása között. Majd az idő eldönti, hogy kinek van igaza. Nem akarok pálcát törni fölötte, és nem mondom azt, hogy az enyém az üdvözítő igazság. Én úgy képzelem, hogy a Mazsihisz az egy zsidó felekezet, jogállásilag egy egyház. A világi vezetés ezzel szemben úgy képzeli, egy ernyőszervezet. A kettőt nem csak retorikájában más, funkciójában is eltér. Egy ernyőszervezet magára vállal olyan feladatköröket, amit egy egyháznak szükségszerűen nem részei. Egy egyháznak viszont kellene olyan funkciókat ellátni, amit egy ernyő szervezetnek nem. Ezt a kettőt nem lehet összepasszítani. Vannak egymásnak ellentmondó érdekek. Egy egyházi érdek és egy ernyő szervezeti érdek. Szükségszerűen olykor konfrontálódik egymással.
Vegyünk egy konkrét példát. Oktatás.
Oktatási példa. Az oktatással, ha van egy zsidó iskola és per pillanat van a Mazsihisz fenntartásában egy darab oktatási intézmény, a rabbi képző. Abszolút konkrét a példa: meghirdették a rektori pályázatot, második fordulót lett végül is döntő, ahol két pályázó volt: egy rabbi és egy világi. A pályázati kiírásnak egyik jelölt sem felelt meg 100%-ig, egyik se volt egyetemi tanár. Az egyetemi tanács úgy döntött, hogy a rabbi legyen a rektor. Ha mi egyház vagyunk, akkor azt mondom, hogy az egyházi hagyományok, a zsidóságban különösképpen, Tevje óta tudjuk, hogy a hagyomány egy fontos dolog, ha azok logikus hagyományok, azokat tovább kell vinni, azokat folytatni kell. A rabbi képző 140 évében mindig rabbi volt a rektor. Ergo az egyetemi tanács jól döntött az é meglátásom szerint, amikor azt mondták, hogy igen, legyen rabbi rektor. A Mazsihisz vezetősége elé került a kérdés. A vezetőségben három szavazó képes rabbi volt. Mind a három amellett érvelt, hogy igen, legyen rabbi a rektor. Ráadásul volt ott egy oktatási szakember, ő is amellett érvelt, hogy igen, legyen a rabbi a rektor. Ezzel ellentétben a Mazsihisz vezetősége a világi jelöltet szavazta meg, megváltoztatva az egyetemi tanács döntését és szembe menve a három rabbival. Lehet, hogy jól döntöttek, újra mondom.
Bár ezt nem így gondolod.
Abszolút nem így gondolom. De fölrúgtak egy 140 éves hagyományt. Egy egyháznál ez elő nem fordulhat.
Ezek az ellentétek, amiket látom, hogy ha nagyon toleránsan képviselsz olyan értelemben, hogy azt mondod, lehet, hogy neki van igaza. Miközben tehát hiszel a saját igazadban, elfogadod, hogy nem feltétlenül neked van százszázalékikg igazad. De ezek elegendő okot nyújtanak arra, hogy ne harcoljál?
Nézd, amikor már a mindennapjaimat őrli föl a harc, akkor azért elgondolkodom, hogy csináljam-e tovább?
Ez annyira egy erős belső késztetés? Hogy már az is ebbe az irányba tol, ha világi rektort választanak?
Nem csak ez. Ez csak egy kiragadott példa. Számtalan ilyen eset volt. Kisebb és nagyobb. Erkölcsi dolgok, etikai dolgok, vallási dolgok. És amikor már otthon is ez a harc őrli föl a napjaimat, a gyerekeimmel sem tudok másról beszélni, hogy mi van bent a Síp utcában, akkor észbe kell kapni és azt kell mondani, hogy megálljunk. Mert ez már egészségtelen. Azt gondoltam én, egyrészt a saját jól felfogott érdekemből, életemben először harminc év után önző vagyok és fölállok. Másrészt pedig, amikor már nem tudok tovább azonosulni, akkor már a lelkiismeretem sem engedi, hogy maradjak. Ha maradok, akkor folytatódnak a harcok és az senki nem jó. Nekem se jó, a világi vezetésnek se jó, a hitközségnek végképp nem.
Ha kilépsz a harcból, onnantól kezdve ezek a dolgok nem zavarnak?
Dehogynem. Azzal, hogy én a Dohány utcai rabbi maradtam, én egy másik színtérre helyeztem a működésemet, oda ahol előtte is voltam. Két közösségről beszélgetünk. Az egyik a Mazsihisz, ez a zsidó felekezet. Igen ám, de ennek van egy nagy tagközössége, a Budapesti Zsidó Hitközség. Ami több mint 200 esztendős. Azért ez egy viszonylag egy komoly életkor. A Budapesti Zsidó Hitközségnek a temploma a Dohány utcai zsinagóga. Én a Budapesti Zsidó Hitközségben vagyok rabbi. Országos főrabbiként a Mazsihisz Országos főrabbija voltam. Most a Budapesti Zsidó Hitközség rabbija vagyok, ami voltam előtte is. Leszámítva azt a rövid két hetet, amikor ki voltam rúgva.
Mert, hogy volt ilyen is.
Volt ilyen is az életemben, vicces volt. Most egy egészen más síkon mozgok. a Budapesti Zsidó Hitközség az egy hitközség, ezen nincs vita: nincs vita azon, hogy ez most egy ernyőszervezet, népfront, bélyeggyűjtő egylet, sportklub, vagy valami más. Nem: ez egy hitközség. És a BZSH úgy is működik, mint egy hitközség. Ezek a fajta csatározások, azt hiszem azok eltűntek. Az hogy a Mazsihisz merre megy, persze, hogy érdekel, de harcoljon más most már.
Innen kezdve az egyéb, a kormánnyal folytatott harcok sem érdekelnek? Például a Sorsok Háza körül kialakult vita?
Azt gondolom, függetlenül attól, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága, a mindenkori kormányzattal egy hitközségnek illik jó viszonyt ápolni, vagy legalábbis nem állandó konfrontatív viszonyt fönntartani. A Dohány templomban én elfogyasztottam 26 év alatt legalább négy polgármestert. Ezek között volt baloldali és most van jobboldali, és mindegyikkel ragyogó viszonyt ápoltunk. A hívők mindegyike eljött. Ha baj volt és mentünk, hogy gyerekek kellene egy kis segítség, akkor segítettek. Nyilván mindegyiknek más-más attitűdje volt. Volt olyan polgármester, aki egy évben kétszer összehívta a kerületi lelkészeket: beszéljük meg, hogy mik az egyházak problémái. Akkor tényleg mindenki elmondta a hasfájását és a polgármester megoldotta, amit lehetett. Ezek jó dolgok voltak. Nem az volt az érdekes, hogy ki baloldali és jobboldali. Ha most ezt kicsiben meg lehet csinálni, akkor azt gondolom, hogy nagyban is meg lehet csinálni. Nyilván vannak olyan esetek, lásd a Sorsok Háza, ahol nem lehet elmaszatolni. Én leadtam azt az irományt, amely mintegy öt centi vastag papírhalmaz volt, hogy ez lesz a Sorsok Háza. Erre azt mondta a Mazsihisz, hogy ez semmi. Tényleg semmi nem volt. Semmi nem volt; érthetetlen és értelmezhetetlen volt az egész. Ráadásul nekünk megvan a magunk jól felfogott véleménye arról, hogy mi történt a holocaust idején, miért történt, hogy történt és ez nem csak egy szubjektív vélemény, a történészek ma már, ha nem föltétlen elfogultak, alátámasztják a mi igazságunkat. Ez esetben viszont, én azt gondolom, nem szabad nekünk engedményt tenni. A Sorsok Háza ügyében az, hogy a Mazsihisz következetesen kiállt amellett, hogy nem csúsztatunk, nem hamisítunk, nem bagatellizálunk, azt jól tette, igaza volt. Valamikor nincs igaza, persze. Nem lehet egy bizonytalan helyzetet állandóan fönntartani.
Ezzel azt mondod, hogy kevésbé konfrontatív politikát kellene a kormányzattal folytatni, mert én nem látom ezt a konfrontációt?
Igazából nagy konfrontáció nincs. Mi volt konfrontáció? Volt 2014-ben a bojkott, az volt az első komoly ügy. A mások nagy port fölvert a Sorsok Háza. Azon kívül csak ilyen „pitiáner” ügyekben. Ezek nem vernek ilyen nagy port. A Hóman szobor, amikor lementünk Székesfehérvárra, fáklyás hanuka tüntetésre. Ezekben a dolgokban igenis föl kell vállalni akár a szembenállást is. De idézem most a Mazsihisz elnökét: értékek mentén kell együttműködni és konfrontálódni, ebben ővele nincs vitám Az elveinket azt védeni kell. Ha az elveink engedik, akkor együttműködni. Nagyon vékony határ az együttműködés és a kollaboráció között.
Szerinted a Soros ellenes kampánynak van antiszemita felhangja?
Föltétlenül, ez nem is nem kérdéses.
Tehát az helyes, hogy a Mazsihisz ebben az ügyben megszólalt?
Abszolút. Nem tudok jobb szót: amikor egy vigyorgó zsidót tesznek ki a plakátokra, hogy ő az ellenség, ez nem tud nem antiszemita hangot megütni. Hiába mondják, hogy ez nem az. Hiába mondják, hogy Izraelben is a Soros ellen vannak. Az, hogy Izraelben Soros ellen vannak, az egy egészen más aspektus. Ott ugye azért vannak ellene, mert a palesztinokat támogatja. A palesztinokat támogató Soros ellen vannak. Ez egy összemosás, kibújás a felelősség alól. A Soros kampánynak lehet, hogy nem volt a célja, hogy antiszemita kampányt gerjesszenek, de hogy volt antiszemita felhangja, az biztos. Félreérthetetlen, hát hány olyan képet láttál, hogy büdös zsidó, meg a a Dávid-csillag fölrajzolva a Soros-plakátra.
Egyébként szerinted erősödik az antiszemitizmus?
Hangosabb.
Nem erősödik, csak hangosabb?
Nem tudom. Ugyan azt gondolom és érzem most, amit éreztem nagyjából a rendszerváltás környékén. A rendszerváltás előtt az volt az állítás hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus. Emlékszel biztos a nagy dumára, hogy antiszemitizmus nincs, csak antiszemiták vannak. Persze, hogy nem volt, mert le volt fojtva. A rendszerváltással, a szólásszabadsággal kinyílt a szelep és előjöttek a hangok. Nyilván előtte is megvoltak, csak akkor suttogtak egymás között. Most meg már bátran ki lehet mondani.
Pláne az internet világában.
Az óriásit lökött rajta, hiszen anonim, így még csak vállalni sem kell a felelősséget azért, amit leírok. Nyugodtan lehet teleszórni a gyűlölettel, a hazugságokkal, konspirációs teóriákkal? Tele szemetelni a világhálót. Nem ezt érzem most. Inkább azt, hogy az egyes emberek, a rossz gazdasági helyzetük miatt minket találnak meg, mint a bajok fő okozóit. Meg a migránsokat, meg az összes többit. Mert mi mindig kéznél vagyunk.
Manapság hátrány zsidónak lenni?
Szerintem, nem. Miért lenne hátrány?
Másképp kérdezem. Ma is élnek azok a toposzok, azok a sztereotípiák, amik a zsidókkal kapcsolatos. Harácsolnak, minden értelmiségi pozíciót elfoglalnak, övék az újság…
2018 Magyarországán ez fölöttébb izgalmas, hogy harácsolnak, hogy az újság az övék és minden. Ez szép volt így… A toposz él, persze, valóban a gondolkodásban ez benne van. Tulajdonképpen durván kétezer éve tart a tréning, abban, hogy hogy kell a zsidót utálni. Kell még legalább kétezer év, hogy megtanulják, hogyan kell nem utálni. Az a baj, hogy nekünk nincs annyi időnk.
