A vád: antiszemita gyilkosság

1
1867
Facebook

Félig elszenesedve találták meg Párizsban a 80 éves Mireille Knoll holttestét. A rendőrségi helyszínelés során megállapították: a Parkinson kórban szenvedő idős nőt meggyilkolták. 11 késszúrást fedeztek fel a testén, melyet a tettesek azután megpróbáltak elégetni.

Az ügyészség most emelt vádat az ügyben: gyilkosság, melyet két súlyosbító körülmény is terhel. Egyrészt, mert az idős nő Parkinson kórban szenvedett. Másrészt pedig zsidó volt. A tetteseket ez a két szempont motiválta elsősorban. A harmadik a rablás volt.

Három vádlott van

Két fiatalembert vádolnak a gyilkossággal. A harmadik az egyik gyilkos édesanyja, aki lemosta az áldozat vérét a késről, mellyel megölték a 80 éves Mireille Knollt. Aki évtizedek óta a szomszédjuk volt. A másik gyilkos, a fiú barátja, egy pszichikai problémákkal küszködő fiatalember. Mindketten arabok és muzulmánok, akik gyűlöletből ölték meg a szinte magatehetetlen szomszédasszonyt. Meg persze azért, hogy kirabolják.

Franciaországban nőtt az antiszemita bűncselekmények száma. Emiatt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök többször is felszólította a Franciaországban élő zsidókat: vándoroljanak ki Izraelbe! Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége, és a francia állam mindent megtesz a védelmükben. A zsinagógákat és a zsidó intézményeket  a rendőrség védi, de minden állampolgár mellé nem állíthatnak őröket.

Franciaországban él Európa legnagyobb muzulmán közössége is. Közülük csak kevesen szimpatizálnak iszlamista eszmékkel, de az Izrael ellenesség elég gyakori a Franciaországban élő több mint ötmillió muzulmán körében.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .