Kezdőlap Címkék állampolgárság

Címke: állampolgárság

Csődben a Csíki Sör tulaja, Szijjártó Péter barátja?

Mivel Magyarország „nemzeti” söre román, így teljesen érthetetlen, hogy a magyar diplomataútlevéllel rendelkező román állampolgársággal is bíró tulajdonosának miért nem nézik el, ha gyorshajtáson érik. Arról nem is beszélve honnan szerezzen 650 eurót melyre ebből kifolyólag megbütették. Talán majd a magyar kormány nyújt neki ismételten segítséget, hiszen ez az összeg bagatellnek az eddig megkapott magyar kormányzati támogatáshoz képest.  

Lénárd András, a Csíki Sör egyik tulajdonosa 162 kilométeres sebességgel száguldott az autópályán a magyar határ közelében Nagylaknál amikor a rendőrök megállították Bukarestben regisztrált Bentley luxus autóját. A gyorshajtásért 3300 lejes bírságot szabtak ki, ez mintegy 650 eurónak felel meg.

A dúsgazdag erdélyi vállalkozó nem hajlandó fizetni arra hivatkozva, hogy ő magyar állampolgár és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter megbízottja. Románia törvényei kimondják – összhangban a nemzetközi joggal -, hogy kettős állampolgárság esetében az a mérvadó, hogy melyik állam területén követtek el bűncselekményt. Miután ez Románia területén történt, ezért az erdélyi vállalkozónak fizetni kell. Csakhogy neki magyar diplomata útlevele is van. Ez ebben az esetben nem jelent mentességet, de a budapesti külügy még nem foglalt állást az ügyben.

Romániában Lénárd András román állampolgárnak számít függetlenül attól, hogy magyar diplomáciai útlevele is van.

Gyémántgyűrűvel jegyezte el a magyar celebet

Lénárd András, a többi magyar oligarchához hasonlóan nem szűkölködik, és ezt nem is titkolja. Míg Mészáros Lőrinc, aki tavaly 150 milliárd forinttal növelte vagyonát, és újra a leggazdagabb magyar lett, aki a Földközi tengeren yachton nyaralt miközben a magyar lakosság többségének  csökkent az életszínvonala, Lénárd András gyémánt gyűrűvel jegyezte el Kárpáti Rebeka magyar celebritást. Az egykori szépségkirálynő 17 évvel fiatalabb az erdélyi vállalkozónál. A vállalkozó szellemű Lénárd András korábban lányokkal is kereskedett, az FBI emiatt érdeklődött utána az Egyesült Államokban. A sörgyár Tiltott Csíki sör Don’t Rush videó kampányával botrányt okozott, mert a gyár női alkalmazottaival úgy reklámozta a csíki söröket, hogy azt a feminista polgárjogi szervezetek szexistának minősítették.

A holland társtulaj csődeljárást kezdeményezett

Erről számol be a Magyar Hang, amely korábban hosszan foglalkozott a Csíki Söröket forgalmazó Lénárd András ügyeivel. Az erdélyi vállalkozó ugyanis dúskál a magyar kormányzati támogatásban, és valószínűleg korábban is csak úgy sikerült elkerülnie a csődeljárást, hogy Budapestről “kisegítették.” Miért? Erre az egyszerű kérdésre éppúgy mint más Orbán Viktorhoz hűséges oligarchák esetében sosincs válasz pedig a magyar miniszterelnök nem arról híres, hogy ingyen osztogat milliókat. Lénárd András 25 millió eurós beruházást hajtott végre sörgyára mellett Csíkszentsimonban. Ehhez jelentős összegű állami támogatást kapott Budapestről. Az Európai Unió jelentős részben azért is tartja vissza az eurómilliárdokat az Orbán kormánytól, mert egyáltalán nem világos, hogy mihez kezd azzal a magyar miniszterelnök, aki a pénzek jórészét rokonainak, barátainak és üzletfeleinek juttatja. A Transparency International szerint a legutóbbi hétéves uniós támogatás 30 milliárd eurós összegéből mintegy 10 milliárd landolt Orbán Viktor rokonainak, barátainak és ügyfeleinek zsebében.

A magyar miniszterelnök szívesen élvezi népszerűségét a Székelyföldön: nemrég a népszerű csíkszeredai jéghoki csapatnak szurkolt unokái  és Novák Katalin köztársasági elnök kíséretében Brassóban. Novák Katalin társas oldalára feltette a videót, melyen ria, ria Hungária kiáltással szurkolt a csíkszeredai jéghokicsapatnak Brassóban.

LEHET-E PÁRTPOLITIKA A NEMZETI KÉRDÉSBEN?

A Fidesz 2010-es hatalomra jutásakor, a letelepedés nélküli kettős állampolgárság bevezetésével egyidejűleg nyilvánította június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját „a nemzeti összetartozás napjává”.

Politikájának egyik központi kérdésévé tette a békeszerződés megbélyegzését, magyarul a határok legitimitásának elutasítását, a kettős állampolgársággal, a határon túli magyar szervezeteknek a Fidesz kliensévé tételével egyfajta, a mai nemzetközi realitásokhoz igazított revíziós politikát folytat: ha a területi revízióra nincs lehetőség, arról legfeljebb ábrándozni lehet, politikai cselekvése a „lakossági revízióra”, a kisebbségben élő magyarságnak a magyar államhoz kötésére irányul. A június 4-i megemlékezések évről-évre ezt fejezik ki.

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, „erős embere”, aki rendszeresen emlékeztet bennünket arra, hogy az MSZP 2010 óta magáévá teszi a Fidesz nacionalista politikáját. Ezért is vállalhatta el a „Nemzeti Összetartozás Bizottságának” alelnökségét.

Idén oly módon vett részt a „nemzeti összetartozás napjának” megünneplésében, hogy temetőben, 1848-49-es hősök sírjai között tartott sajtótájékoztatót, amivel a polgári forradalommal és szabadságharccal emelte egy szintre azt a revíziós politikát, amely a Horthy-korszak örökségeként van jelen az Orbán-rendszer politikájában.

Molnár – akárcsak Orbán – nem is tud elképzelni másfajta magyar politikát, és azért neheztel a Fideszre, amiért az önmagának vindikálja az autentikus nacionalizmust, és kizárja abból a baloldalt. Azt állítja:

„A leghatározottabban elutasítunk mindenkit, aki pártpolitikát csinál a nemzeti kérdésből.”

Rosszul teszi. A nemzeti kérdés kezelése bizony pártpolitikai kérdés a világ sok-sok országában. Vannak nacionalista pártok, és vannak olyanok, amelyek elutasítják a nacionalizmust. Mondjuk Szerbiában korábban Milošević, ma Vučić képviselte illetve képviseli a nacionalista politikát, míg korábban Đindić egy nyugatos irányt. Szlovákiában Mečiar illetve Fico áll a nacionalista oldalon, Dzurinda illetve ma Čaputová képviseli a nyugatos, européer irányt.

Orbán és pártja a legrosszabb magyar nacionalizmus hagyományait viszi tovább, és a mai parlamenti politikában a DK és a Momentum állnak szemben vele. Hogyne lenne pártpolitikai kérdés a nemzeti kérdés kezelése. Így van ez sok nyugati országban is: Trump újfajta amerikai nacionalizmust képvisel, Biden és számos elődje egy, a világra nyitott, együttműködő politikát.

Franciaországban a két utóbbi elnökválasztáson Macron a LePen által képviselt nacionalizmussal szemben hirdetett antinacionalista alternatívát, és többek között ezért állt mellé a jobbközép és balközép pártok számos híve a második fordulóban.

Izraelben is a nemzeti kérdés megközelítésében van az egyik legfontosabb különbség a különböző pártok között.

Ami pedig számunkra a legfontosabb példa: Németországban – akkor még a Német Szövetségi Köztársaságban – a Willy Brandt vezette szociáldemokrata-liberális kormánykoalíció hajtott végre fordulatot a nemzeti kérdésben, amikor új keleti politikájával megbékélést hirdetett Lengyelországgal, Csehszlovákiával és a Szovjetunióval, véglegesnek fogadva el az Odera-Neisse határt, szemben a CDU-CSU-val, amely később azután maga is elfogadta az új keleti politika következményeit.

Talán ennyi is elég annak belátásához, hogy a nemzeti kérdés megközelítésének mikéntje gyakran fontos pártpolitikai kérdés. Ne csodálkozzunk, hogy amióta van Magyarországon pártpolitika, ennek a nemzeti kérdés megközelítésének mikéntje az egyik fontos kérdése.

Magyarországon a rendszerváltást követően egy rövid ideig úgy tűnhetett, hogy nem lesznek konfliktusok a nemzeti kérdésben a parlamenti pártok között. Amikor Antall József kormánya létrehozta az alapszerződést Ukrajnával, azt támogatta az Antall-kormány ellenzéke: az SZDSZ, az MSZP és a Fidesz is. Mégsem így történt: az MDF Csurka István vezette belső ellenzéke az alapszerződés ratifikációja ellen szavazott. Amikor azután a Horn-kormány Szlovákiával és Romániával is megkötötte az alapszerződést, azt már a Fidesz vezette ellenzék elutasította.

Minthogy az alapszerződésekben Magyarország elérte a magyar kisebbségek jogainak elismerését a szomszédos országok által, s „cserébe” csak a határok elismerését ismételte meg, azok alapszerződések elutasítása a békeszerződések elismerésének megkérdőjelezését jelentette. Amikor a Fidesz 1998-ban kormányt alakított, a kisebbségben élő magyarok jogállásáról szóló státustörvénnyel elindította a „lakossági revíziót”, amely azután a letelepedés nélküli kettős állampolgárság népszavazási követelésével, majd 2010-es megvalósításával teljesedett ki. A népszavazás idején még világos volt a diametrális különbség az akkori kormánypártoknak illetve az akkori ellenzéki pártoknak a nemzeti kérdésben képviselt álláspontja között, ami teljesen normális jelenség.

Az MSZP 2010 után, mindenekelőtt az állampolgársági törvény megszavazásával (aminek előzménye 2001-ben a státusztörvény megszavazása volt) maga is átállt a Fidesz oldalára.

Amikor Molnár Zsolt úgy tesz, mintha nálunk nem lenne természetes dolog a pártok álláspontjának eltérése a nemzeti kérdésben, az MSZP átállását leplezi, vagyis azt, hogy ő és pártja elárulta a nemzetközi baloldal hagyományos szembenállását a nacionalizmussal.

Közben azzal, hogy pártját „patrióta szociáldemokrataként” különbözteti meg a rivális baloldali párttól, a DK-tól, maga is pártpolitikát csinál a nemzeti kérdésből.

Askenazi zsidók kaphatnak spanyol vagy portugál állampolgárságot

Négy éve hirdette meg Spanyolország, és azután Portugália, hogy az évszázadokkal korábban száműzött zsidók leszármazottai igényelhetik az állampolgárságot, ha bizonyítani tudják azt, hogy az őseik szefárdok voltak vagyis az ibériai félszigetről üldözték el őket a XV. század végétől folyamatosan. A határidő épp mostanában járt le, és az izraeli Haaretz érdekes apróságra hívta fel a figyelmet:

Askenazi zsidók is pályáztak a spanyol illetve portugál állampolgárságra

Még olyanok is jelentkeztek, akiknek az őseik évszázadokon keresztül Lengyelországban éltek vagyis semmi közük sem volt sem a spanyol sem pedig a portugál király antiszemita döntéséhez. A magyarázat egyszerű: elég néhány szefárd rokon a múltból és máris készen áll a beadvány, amely kérvényezi az állampolgárságot Spanyolországban illetve Portugáliában. Minthogy az antiszemitizmus igencsak élénk volt Európa keleti felében is, ezért a levéltárak jelentős része megsemmisült. Ez tág teret nyit a kreatív családfa kutatásnak, amelyre amúgy is számos példát kínált a múlt. Kérdés, hogy a spanyol illetve a portugál hatóságok elfogadják-e ezeket a dokumentumokat, melyek hitelessége enyhén szólva kérdéses?

Mire jó a spanyol vagy portugál állampolgárság? Olyan uniós útlevélhez lehet jutni ily módon, amelyik lehetővé teszi a letelepedést olyan környezetben, mely sokban hasonlít Izraelhez. Azonkívül Spanyolországban és Portugáliában az antiszemitizmus sokkal kevésbé van jelen mint például Lengyelországban.

Legutóbb is azért maradt el Izrael és a visegrádi államok közös csúcsértekezlete, melyet Jeruzsálemben tartottak volna meg, mert polémia alakult ki a zsidó állam és Varsó között. Lengyelország ugyanis semmilyen felelősséget sem kíván vállalni a holokauszt miatt noha a pogromokban lengyelek is részt vettek.

Lengyelországban komoly pogromok voltak a második világháború után is. A hatalmon levő Lengyel Egyesült Munkáspártban erős antiszemita frakció működött Mocziar belügyminiszter irányításával. A Lengyelországban igen befolyásos katolikus egyház nem mindig siet elhatárolódni az antiszemitizmustól.

Más uniós országokban is megfigyelhetők antiszemita tendenciák – Magyarország sem kivétel. Németországban is kritikus pontot ért el az antiszemitizmus – hangsúlyozta a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald Lauder egy friss jelentés kapcsán.

Így érthető , ha az askenazi zsidók egy része inkább szefárd őseit keresi spanyol illetve portugál útlevél reményében …

A britek is „migránsolnak”

Két éve 825 ezer személy szerzett uniós állampolgárságot, legtöbben Olaszországban. Marokkóiak és albánok vezetik a bevándorlók listáját. Érdekes, hogy több országban britek is bekerültek a top 3-ba. Magyarország túl sok útlevelet nem adott.

Két évvel ezelőtt 825 ezer 447 magánszemély szerzett uniós polgárságot az EU-ban (vagyis állampolgársággal együtt járó útlevelet) az Eurostat legfrissebb kimutatása szerint.

A legtöbb embert befogadó Olaszország volt (az EU-ban szerzett valamennyi állampolgárság 18 százaléka, 146 ezer), az Egyesült Királyság (15 százalék, 123 ezer), Németország (115 ezer) és Franciaország (114 ezer), Svédország 69 ezer és Spanyolország (66 ezer).

A befogadás legnagyobb kezdeményezettjei marokkóiak voltak

68 ezerrel, majd az albánok 58 ezerrel és az indiaiak 31 ezerrel következtek 2017-ben. Franciaország, Spanyolország és Olaszország (összesen 83 százalék) voltak a legtöbb marokkóinak útlevelet adó országok. Az albánok szinte mindegyike Görögországba és Olaszországba került, az indiaiak közül több, mint minden második a volt gyarmattartó Nagy-Britanniában telepedett le.

Az országonkénti bontás nagy egyenlőtlenségeket mutat.

Az aligha meglepő, hogy Magyarország nagyon kevés útlevelet adott,

a 2787 nagy része, 1757, Romániából érkezettekhez került. Ukrajnaiak (186) és szlovákiaiak (136) az első három.

A méretben és népességben hasonló Ausztria több, mint 9 ezer útlevelet bocsátott ki, legtöbbet (csaknem 1300-at) bosnyákok kapták. A 3500 csehországi bevándorló majdnem harmada ukrán, de viszonylag jelentős, 590 az oroszok száma. Szlovákia alig 645 embert fogadott be ily módon, az ukránok és a szerbek (nem egészen 130) a legtöbb. A térségi legnagyobb népességű Lengyelország 4200 embernek adott állampolgárságot, messze a legtöbbet (2400-at) ukrajnaiaknak. A horvátok közel 700 új állampolgárságából 300-at bosnyák kapott, ahogyan a szlovénok által kiadott (a kétmilliós népességhez képest arányaiban sok) 1560 útlevélből is csaknem ezret Románia nem adott bontást a 6800 állampolgárságról.

A miénkkel csaknem azonos népességű Svédország közel 70 ezer embert fogadott be állampolgársággal,

8 ezer feletti szírt és szomáliait, valamint 7 ezer hontalant a top 3 alapján. Lakosságszámához képest sok új állampolgára lett Finnországnak, de náluk minden ötödik orosz. A 8 ezernél több „új” ír listáját pedig a lengyelek vezetik, akik a briteknél is dobogósok az indiaiak és pakisztániak mögött.

Aligha függetlenül a Brexittől, már két éve is jelentősebb számú brit döntött az elvándorlás mellett. Több országban bekerültek a három legtöbb új állampolgár listájára. Németországban a másodikok (6800), alig többen, mint a lengyelek. Máltán minden tizedik útleveles (195) volt brit, a piciny Lettországban a másodikok 119-cel, és a majdnem 5 ezer befogadott luxemburgi állampolgár között is a harmadik legtöbb, 377 brit. Érdekes módon az íreknél a top 3-ban nincsenek, aminek fő oka a felmenőkkel kapcsolatos jogosultság hiánya.

Az „aranyútlevél” az EU biztonságát fenyegeti

0

Változtatnának az EU-ban a biztonságot veszélyeztető, kétes elemeknek is szabad mozgást nyújtó „aranyútlevelek” rendszerén. Az igazságügyi biztos a letelepedési kötvényes okmányokról nem beszélt.

Az Európai Unió biztonságát veszélyezteti a pénzért árusított úgynevezett „aranyútlevél” gyakorlata – hangsúlyozta Vera Jourová uniós igazságügyi biztos, amikor az OECD új feketelistájáról beszélt. A Párizsban működő nemzetközi szervezet, melynek Magyarország is tagja, 21 államot helyezett feketelistára amiatt, mert kétes külföldi személyeknek adtak „aranyútlevelet”, vagyis olyan úti okmányt, amellyel szabadon utazhatnak a világban.

Különösen az aggasztja az EU biztosát, hogy a feketelistán két uniós tagállam is szerepel: Ciprus és Málta. Mindkét állam pénzért ad útlevelet olykor kétes személyeknek, akik elsősorban Kínából, Oroszországból és a Közel-Keletről érkeznek egy nagy zsák tisztázatlan eredetű pénzzel.

Ezek az országok a pénzt a biztonság elé helyezik

– hangsúlyozta Vera Jourová, aki elmondta: Brüsszelben gondolkodnak a változtatás lehetőségén.

Egyelőre ugyanis nemzeti hatáskörben van az útlevelek kiadása, miközben azok tulajdonosai szabadon mozoghatnak az unió egész területén. A biztonság mind több tagállamban vált prioritássá, ezért az „aranyútlevelek” ügye mindinkább uniós probléma. A másik ok,

ami miatt problematikus ezek ügye, az a korrupció

– mutatott rá az uniós biztos.

Vera Jourová emlékeztetett arra, hogy Málta szigetén napra pontosan egy éve robbantották fel az oknyomozó újságíró autóját. Daphne Caruana Galizia azt állította: Málta miniszterelnöke is benne van egy hálózatban, mely gazdag külföldieknek „aranyútlevelet” nyújt anélkül, hogy meggyőződne arról: jelent-e az illető biztonsági kockázatot az országnak és az Európai Uniónak. (A máltai okmány ára egymillió dollár.)

Az „aranyútlevelek” tulajdonosai általában

nem kívánnak letelepedni a szóban forgó államban,

de szabadon akarnak mozogni mind az Európai Unióban, mind pedig azokban az országokban, ahová az uniós útlevél automatikus belépést tesz lehetővé.

Jourová szavaiból úgy tűnik, hogy az állampolgársággal együtt járó útlevelek gyakorlata aggasztja az EU-t. A biztos nem beszélt azon esetekről, amelyekben állampolgársággal nem együtt járó letelepedési engedélyt adnak. Ezekkel az okmányokkal ugyanúgy szabad mozgás joga jár a közösségen belül. Magyarországgal szemben ugyanaz a fenntartás fogalmazódik meg: lényegében ellenőrzés nélkül ad ki nagy mennyiségben letelepedési engedélyt kétes EU-n kívüli figuráknak.

Trump apósa és anyósa USA állampolgár lett

0

Amalija és Viktor Knavs letette az állampolgári esküt New Yorkban, ahol eddig zöld kártyával éltek a First Lady jóvoltából. Az amerikai bevándorlási szabályok szerint legkevesebb öt évig kell valakinek zöld kártyával az Egyesült Államokban élnie ahhoz, hogy pályázhasson az állampolgárságra.  

Trump apósának és anyósának az ügyvédje szerint a hetvenes éveiben járó házaspárnak megvolt az ötéves zöld kártyás periódusa. A First Lady édesapja autókereskedő volt, édesanyja pedig egy textil gyárban dolgozott Szlovéniában.

A First Lady, Melania Knavs fotómodell-karriert futott be a házassága előtt. 2006-ban Einstein vízummal jutott USA állampolgársághoz. Ezt olyan külföldiek kapják, akik – mint Albert Einstein –  kiemelkedőt alkottak a maguk szakmájában, és ezért hasznára lehetnek az Egyesült Államoknak. A First Lady távolról sem volt olyan nagy sztár a maga szakmájában, mint Einstein a fizikában, de férje volt az ajánlója, aki már akkor is az Egyesült Államok egyik leggazdagabb embere volt. A New York-i építési vállalkozó  Trump első felesége is Európából érkezett: Ivana Trump cseh volt, akinek a lánya Ivanka Trump jelenleg az elnök apuka tanácsadója a Fehér Házban.

Az amerikai sajtó képmutatással vádolja Donald Trumpot, aki állandóan mennydörög az amerikai bevándorlási törvény ellen. Különösen kikel az ellen, hogy családtagok jutnak be az Egyesült Államokba.

Az elnök szerint csakis egyéni érdemek alapján kellene elbírálni a bevándorlási kérelmeket.

Vajon Trump apósának és anyósának milyen egyéni érdemei vannak azon kívül, hogy életet adtak a First Ladynek, Melania Trumpnak?

Másképpen az „ukrán nyugdíjasokról”

0

Nem tudom, felfigyeltek-e rá, kik válnak az első számú közellenséggé egyes magyarországi politikai szerveződések számára a választások napjához közeledve? Bizony-bizony ezzel a pozícióval egyre inkább a kárpátaljai „ukrán nyugdíjasokat” ruházzák fel. Cikkek és riportok sorozata készül róluk, melyekben lerántják a leplet csalárdságukról, kiderül egyebek mellett, hogy ezek az „ukrán nyugdíjasok” forint milliárdokkal apasztják a magyarországi nyugdíjkasszát, s szavazataikkal pofátlanul beleszólnak a magyarországi belpolitikába is.

Szögezzük le azt, ami nyílt titok: sok kárpátaljai magyar nyugdíjas, miután élt a visszahonosítás lehetőségével, lemondott ukrajnai járandóságáról, s ezzel párhuzamosan pedig – ismételten csak a meglévő jogszabályokból kiindulva, tehát nem törvénysértően – magyarországi járandóságot igényelt. Számukat csak saccolni lehet, mert a megyei Nyugdíjalap hivatalos közlése szerint 2010 és 2017 között 4451-en kérték ukrajnai nyugdíjuk folyósításának a megszüntetését. Mivel nem Magyarország a kizárólagos célország, s mivel időközben el is haláloztak közülük, aligha vannak többen 4 ezernél. Nem vitás az sem, hogy akadnak közöttük olyanok is, akik jogtalanul jutottak hozzá a magyar állampolgársághoz. Ugyanakkor ezek száma alighanem elenyésző egyrészt, másrészt az átveréshez ebben az esetben két félre volt szükség: a csaló mellett egy szemet hunyó magyarországi köztisztviselőre is.

A fentebbiekről azonban nem szólnak a riportok, cikkek. És sok egyéb másról sem. Például arról, hogy az „ukrán nyugdíjasok” igen jelentős hányada 1938 és 1946 között látta meg a napvilágot, tehát eleve magyar állampolgárnak született. Arról sem beszélnek a tényfeltárók, hogy Magyarországon egyes becslések szerint 40 ezer olyan, többnyire kárpátaljai magyar dolgozik legálisan, akiknek a felnevelése, taníttatása a magyar államnak egy fillérjébe sem került. Ennek ellenére ők azok, akik pótolják a krónikusan hiányzó munkaerőt, fizetik a mindenféle járulékokat. Így a nyugdíjkasszát is tetemes összeggel gazdagítják. És ezzel nem csupán a kárpátaljai „ukrán nyugdíjasok” járulékait állják, akik között feltehetően ott vannak saját szüleik, nagyszüleik is. A hivatalos statisztika szerint Magyarországon jelenleg négy aktív dolgozó tart el három nyugdíjast, más szóval mintegy 26 ezer magyarországi nyugdíjas is nekik köszönheti a havi rendszeres borítékot.

Egyfajta vádként hangzik el az is ezekben a riportokban, hogy ezek az „ukrán nyugdíjasok” felvásárolják a magyarországi határ menti települések lepukkadt házait. Holott ezért csak köszönet jár nekik, hisz azokat nem csupán megvásárolják, hanem lakhatóvá is teszik. Hangsúlyos szerepet kap az az állítás is, mely szerint az „ukrán nyugdíjasok” kirabolják a nyugdíjkasszát. Míg a többi tény sima elhallgatás, ez a vád alighanem a legnagyobb hazugság, amit a riportokban, cikkekben előadnak. Az internet révén tudniillik seperc alatt kiderül, hogy Magyarországon jelenleg 2,1 millió (!) nyugdíjas él, aminek a feltételezett 4 ezer mindössze 0,19 százaléka. Tehát állításuk szerint ez a 0,19 százalék a felelős 99,81 százalék minden kínkeservéért!

Ezek a cikkek, riportok feltehetően kihatással vannak azokra, akik a hasukkal és/vagy a pénztárcájuk tartalmával szavaznak Magyarországon. De mivel az éremnek két oldala van, az „ukrán nyugdíjasokat” is mozgósíthatja. Olyanokat is, akik csak néhány napfényes évet akartak öreg napjaikra, s eszük ágában sem volt beleszólni a belpolitikába. Ezek után nem is tehetnek mást, mint kilépnek szépen rendbe rakott botpaládi, barabási, lónyai, surányi stb. házukból, és elbaktatnak az illetékes szavazóhelyiségbe, hogy ők 4 ezren (!) eldöntsék, merre tartson a majd tízmilliós (!) Magyarország az elkövetkezendő négy esztendőben…

Kőszeghy Elemér (Kárpáti Igaz Szó)

2018. január 18.

Állampolgárság vs. kettős állampolgárság

1

Ezt a törvényt módosította az Orbán-kormány, amikor az 1938-1944/45 között születettek gyermekeinek automatikussá tette a magyar állampolgárság elnyerését. Nemrég ebből lett kisebb fajta botrány Ausztráliában, amikor az ellenzék a környezetvédelmi miniszterről kiderítette, hogy édesanyja révén, de a miniszter tudta nélkül(!) – „papíron” magyar is.

Régóta foglalkoztat az állampolgárság vs. kettős állampolgárság kérdése. A téma közelebbi tanulmányozását az ún. Zentai-ügy adta. Érdekelt, hogy egy ország (esetünkben Ausztrália) mennyire komolyan veszi az állampolgárság intézményét, mi mindenre képes állampolgárai érdekében, védelmében. Ugyanis nem sokkal azelőtt tartottak népszavazást Magyarországon a kettős állampolgárság kérdésében, hogy Charles Zentai Károly kiadatását kérte volna a magyar állam Ausztráliától. Az akkoriban Magyarországon zajlott állampolgársági vitából hiányzott – és még most is hiányzik – az állampolgárság jelentőségének alapos jogi ismertetése, és vonzatainak hangsúlyozása. Ehelyett érzelmi alapokra próbálták és próbálják helyezni az egyén és az állam közti nagyon erős kapcsolatot, mint az államiság nélkülözhetetlen alapját, az állampolgárságot. Emlékeztetőül a Zentai-ügy lényege: Magyarországon háborús bűntettel (egy zsidó teenager,Balázs Péter agyonverésében való közreműködéssel) vádolták az egykori katonát.

Számomra azért érdekes a Zentai ügy, mert egy olyan esetről szól, amikor egy ország állampolgára honosítását követően, azaz az állampolgári esküjének szellemében, példamutató életet él(t), majd olyasmivel gyanúsítják, amit, mint (ausztrál) állampolgár el sem követett. Ergo, egy ország kiadhatja-e saját állampolgárát egy idegen országnak, egy olyan (feltételezett) ügyben, amit, nem állampolgáraként követett el? Ez a dilemma egyetemes, hiszen bárhol, bármikor megtörténhet, pl. Magyarországon is, hogy egy honosított, teljes jogú állampolgárról utólag kiderül: még előző állampolgársága ideje alatt bűncselekményt követett el. Vajon ilyen esetben mi a hazai jogállás? Egyáltalán, a magyar törvények mennyire védik az ország polgárait? Tiltják-e saját állampolgár kiadatását? Mi a teendő, ha egy magyar külföldön elkövetett bűncselekmény után hazájába visszatér (hazaszökik)? Kiadják, vagy itthon vonják felelősségre? Mi a teendő, ha bűnét (esetleg) még más állampolgárként követte el?

Az ausztrál bevándorlási és honosítási törvények, ill. a jogalkotók és a hatóságok a II. világháborút követő időkben ilyenekre nem gondoltak. Az alapelv az volt, hogy humanitárius alapon menekülteket fogadnak be, méghozzá lehetőleg „életerős fiatalokat”, akik a földrész nagyságú ország építésében való közreműködésükkel hálálják meg az újrakezdés lehetőségét.

Ugyanakkor, az ENSZ alapokmánya kimondja: állampolgárságától senkit sem szabad vagy lehet megfosztani, az abból való elbocsátást csakis és kizárólag az egyén kérheti. Ezt a náci Németországban alkalmazott gyakorlat miatt hozták, amikor a zsidó származású németeket az állam megfosztotta német állampolgárságuktól. Igaz, közel 100 évvel ezelőtt Lenin is alkalmazta ezt, amikor az Októberi Forradalom következtében elmenekülteket „hazaárulóknak” nyilvánította, és megfosztotta állampolgárságuktól. (mintegy 480.000 emberről volt szó!) Emiatt született meg 1922-ben a Nansen-útlevél. A híres norvég sarkkutató kezdeményezte a hontalanná vált orosz tömegek „realizálását”. Így tudott létezni (és utazni) pl. Marc Chagall, Igor Strawinski vagy Anna Pawlowa is. A Szovjetunió és egyes diktatúrák az ENSZ alapokmány ellenére II. világháború után is alkalmazták ezt a „kitagadási” módszert, például a Nobel-díjas Szolzsenyicin kiutasításakor.

Az állampolgárságtól való megfosztást az Egyesült Államok is alkalmazza, de csak a honosítottak, azaz a bevándorlók esetében, ha az illető Amerika földjére érkezve elhallgatja, letagadja addigi életének sötét foltjait. Franciaországot viszont nem érdekli a honosított múltja, állampolgárságot ad és élete végéig oltalmazza azt, aki legalább három évet eltöltött (harcolt az országért) az Idegen Légióban.

Mindezek ismeretében, Magyarország hogyan jár el a honosítottakkal kapcsolatban? Mi van, ha egy (honosított) állampolgárról kiderült, hogy előző állampolgársága idején bűnt követett el? Akkor a magyar hatóságok kiadják annak az államnak, amelynek – a kettős állampolgárság miatt – még mindig állampolgára, vagy sem? Esetleg Magyarországon állítják bíróság elé és ítélik el a „nem magyarként” elkövetett bűne miatt? Elgondolkozott már ezen valaki is, mondjuk a kormánypárt politikusai, „szakértői” közül?

Emlékeztetőül, a jogfolytonosság alapján 1989 után az Antall-kormány csak azoknak adott „magyar útlevelet”, ismerte el magyar állampolgárságát, akik 1945 után hagyták el az országot, (emigráltak, disszidáltak), azaz Magyarország területén születtek, éltek, és születésükkor magyar állampolgárként anyakönyvezték őket.

Akik Magyarország (jelenlegi) területén kívül születtek, éltek és születésükkor – eleve – más állampolgárként anyakönyveztek, azoknak nem „osztogatták” sem az állampolgárságot, sem az útlevelet, ahogy azt a Horthy korszakban sem tették a (területileg megcsonkított) Magyar Királyságban! Ez a lényeg és az óriási különbség, amit a Fidesz elhallgat.

Viszont érdemes megjegyezni, – mivel Semjén Zsolt sokszor hozza fel példának testvérbátyát, aki Svédországba disszidált, majd 1990 után visszavette magyar állampolgárságát -, hogy a svédek (akárcsak a németek és a legtöbb európai ország) az állampolgárság megadását az előzőről való lemondáshoz kötötték!  Erről pedig a disszidensek, az ENSZ előírásoknak és a nemzetközi jognak megfelelően, „önként” mondtak le, kérvényezték elbocsátásukat az előző (esetünkben magyar) állampolgárságból, amit akkoriban (évente kétszer) a magyar államfő írt alá, engedélyezett. Eszerint Semjén bátyjának hivatalosan le kellett mondania a magyar állampolgárságáról. Majd, – a befogadó ország tudta nélkül! – 89 után visszavehette, kérhette, és visszakaphatta a magyart – anélkül, hogy a jelenlegiről (svéd) le kellett volna mondania.

Ebből is látható, hogy csak az kaphatta vissza magyar állampolgárságát, aki eleve Magyarország területén, magyarnak, magyar állampolgárnak született! A ma élő határon túliak soha sem voltak születésüknél fogva magyar állampolgárok! Ezt kellene megértetni az emberekkel. Akik 1920 (Trianon) óta az országhatáron kívül születtek, azok egyike sem magyar állampolgárként látta meg a napvilágot! A korábban születtek pedig jelenleg 97 éven felettiek! Kivételt csak a 1938-1944/45 között a visszacsatolt területen születtek képeznek, hiszen őket magyar állampolgárként anyakönyvezték. Ezek a kiskorúak eredeti magyar állampolgárságukat pedig úgy tarthatták meg, hogy szüleikkel önként vagy kényszer (kiutasítás, lakosságcsere stb.) alatt 1945 után magyar területre jöttek, és azóta is itt élnek. Ezt a törvényt módosította az Orbán-kormány, amikor az 1938-1944/45 között születettek gyermekeinek automatikussá tette a magyar állampolgárság elnyerését. Nemrég ebből lett kisebb fajta botrány Ausztráliában, amikor az ellenzék a környezetvédelmi miniszterről kiderítette, hogy édesanyja révén, de a miniszter tudta nélkül(!) – „papíron” magyar is. Az ausztrál törvények szerint állami tisztségviselő nem lehet kettős állampolgár.

Klasszikus és egyetemes értelemben állampolgárnak az tekinthető, aki egy ország határain belül született és anyakönyvezett – függetlenül a bőrszínétől, a vallásától vagy nemzetiségétől. Ebből kifolyólag és kiindulva a kettős állampolgárság nem adható vagy kapható, az csak kivételes esetben áll fenn, amennyiben egy ország számára közömbös honosított vagy elbocsátott állampolgára előélete, ill. további sorsa. Az 1879-es állampolgársági törvény, amelyre a jelenlegi kormánytagok is hivatkoznak, a honosítás feltételének szabja meg az előző állampolgárságról való lemondást. Különben a világ legtöbb állama ezt megköveteli. Igaz vannak kivételek, mint például Ausztrália, ahol az állampolgárság megszerzésének nem előfeltétele az előbbiről való lemondás. Viszont felhívják a honosított figyelmét, hogy saját érdekében ezt tegye meg, mert hiába tér ausztrálként vissza, előző állampolgársága helyére, általában szülőföldjére, ott reá – az elbocsátás hiányában – az adott ország törvényei vonatkoznak, és az ausztrál állam semmit sem tud tenni az érdekében.

A németek (akárcsak az előbb említett svédek) viszont épp ilyen konfliktusok elkerülése érdekében kötelezik a honosítottat az előző állampolgárságáról való lemondására. A kiskapu azonban ott van, hogy arra nincs törvény (és ellenőrzési lehetőség sem), hogy a már honosított állampolgár visszavegye előző állampolgárságát, amennyiben szülőhazája törvényei ezt lehetővé teszik, megengedik.

Tehát, a kettős állampolgárság (tömeges) adása, pláne osztogatása ismeretlen fogalom a nemzetközi (állam)jogban. Megjegyzem, ha minden nemzetiségi, kisebbségi egy másik ország állampolgára is, akkor az adott országnak nincs szüksége nemzetiségi törvényre, politikára stb., hiszen a második állampolgárság tökéletes biztonságot nyújt a kisebbség számára. Viszont, ebben az esetben mi van a cigány kisebbséggel?

A problémák a honosítás, a második állampolgárság megszerzéséből adódnak. Általában (épp a kettős állampolgárság és abból adódó konfliktusok elkerülése végett) a befogadó ország megköveteli az előző állampolgárságról való lemondást. Ezt ugyanis csak a honosításra jelentkező egyén teheti meg, hiszen, mint fentebb jeleztem az ENSZ emberi jogi alapszabálya kimondja, senkit sem szabad állampolgárságától megfosztani. Különben az 1879-es állampolgársági törvény is megkövetelte a honosítandó (magyar) állampolgártól, hogy előző állampolgárságáról előbb mondjon le. Sőt, az akkori törvény szerint, aki hazájától (Magyarországtól, a Magyar Királyság területétől) 10 évnél tovább távol tartózkodik, az elveszti magyar állampolgárságát – még akkor is, ha születésénél fogva magyar (volt). Ergo, a határon túl élő magyarok – e törvény alapján – eleve nem jogosultak a magyar állampolgárságra.

A nemzetközi jog(gyakorlat) szerint minden ország maga dönti el, hogy honosított állampolgárát milyen feltétellel fogadja be, ill. bocsátja el az állampolgárság kötelékéből. Hiszen a nemzetközi jog szerint az elbocsátás csak akkor engedhető meg, ha a másik állampolgárság már megvan, mivel egyetlen ország sem teheti állampolgárát hontalanná. Viszont, ha egy állam tudomására jut, hogy állampolgára egy másik ország állampolgárává vált, akkor alkalmazhatja az állampolgárság kötelékéből való elbocsátást. Hiszen az illető ezzel nem válik hontalanná! – és ezt az ENSZ alapszabálya is elfogadja, engedélyezi.

Az igazi probléma azonban a visszahonosítással van. Tehát, ki és milyen körülmények között szerezheti vissza előző vagy eredeti állampolgárságát?

A nyugati országok felfogása (és gyakorlata) szerint ez a honosítottakat nem igen érinti, hiszen azért kérték felvételüket az új (befogadó) ország polgárai közé, mert ott szeretnének élni, a többséggel egyenrangúan. Annak viszont nincs akadálya, hogy előző állampolgárságát a későbbiekben visszavegye, ha ezt előző hazája, szülőföldje törvényei minden következmény nélkül megengedik. Igaz, elvben (és gyakorlatban) nem jó szemmel nézik az ilyen cselekedetet, hiszen ezzel (nemcsak) szimbolikusan hátat fordít a befogadó országnak, második hazájának.

Az állampolgárság megadása, ill. megszerzése két – egymásnak ellentmondó – elven alapszik. Az egyik a jus soli, azaz a terület szerinti, a másik pedig a jus sanguinis, azaz a vér szerinti. A terület szerintit a francia forradalom óta alkalmazzák előszeretettel, és nem csak az angolszász (tengerentúli, úgymond bevándorló) országokban, hanem Franciaországban is. Sőt, a nagy birodalmak is ezt alkalmazták, lásd Osztrák-Magyar Monarchia, cári Oroszország stb. azaz a soknemzetiségű államok. A vér szerinti, pedig az első világháborút követő nemzetállamokra volt jellemző, melynek „vadhajtását” a náci Németországban láthattuk. De a legtöbb közép- és kelet-európai országban is előtérbe került ennek a „származási” elvnek az előnybe részesítése a nemzetállamok megalakulása óta.

A honosításnál lehet jelentősége ennek a „vér szerinti” elvnek, mely felgyorsíthatja, ill. leegyszerűsítheti az állampolgárság megadásának, elnyerésének folyamatát, de nem befolyásolhatja a honosítás feltételeit! Mert vannak bizonyos kritériumok, aminek a honosított személynek meg kell felelnie, ill. amiben a honosított személy, különös tekintettel a kettős állampolgárságra, egész életében korlátozva van. Legismertebb példa: amerikai elnök csak az USA területén születetett személy lehet. Kevésbé ismert, hogy az ausztrál (szövetségi) parlamentben nem lehet képviselő, aki kettős állampolgár (ez elsősorban a britek miatt van). Rupert Murdoch média mágnás lemondott ausztrál állampolgárságáról, és felvette az amerikait, mert az USA törvényei szerint tv-állomás csak amerikai állampolgár tulajdonában lehet. Murdoch csak ezután tudta megvenni a FOX NEWS média birodalmat. Különben a már említett 1879-es magyar állampolgársági törvényben is szerepel, hogy csak született magyar állampolgár lehet a magyar képviselőház tagja. Honosított nem! Ugyanakkor a (kisebbségi) származás, a hiányos (magyar) nyelvismeret nem volt akadály. Talán így már érthetőbb az állampolgárság fontossága, szentsége és magasztos, kivételes helyzete, jelentősége egy ország és népe életében.

Még nem említettem azon kitételeket, „megszorításokat”, amelyek egyes országokban természetes. A legtöbb országban, pl. Németországban, hivatalnok, köztisztviselő (Beamter) csak német állampolgár lehet. Ugyancsak állampolgársághoz kötik a hadsereg, a rendőrség, és általában a fegyveres alakulatokhoz, szervezetekhez tartozást. Ezeken a (munka)helyeken nemzetbiztonsági okokból a kettős állampolgárság szóba sem jöhet! Vajon a magyar törvény ezekre az „apróságokra” kitér-e, figyelembe veszi-e?

A magyar törvény kitér-e a rokoni kapcsolatokra, fokokra? Az angolszász bevándorlási, „családegyesítési” modell például csak a le- és felmenő közvetlen hozzátartozót, azaz házastárson kívül, csak a szülőt és gyermeket tekinti családtagnak. A testvér, például már nem számít „vérrokonnak” a bevándorlási előírások szerint. Egy bevándorlót csakis a házastárs (férj v. feleség), illetve a szülők és a gyerekek követhetnek. Magyarán, egy „újonnan érkező” (honosított), nem hozhatja „egész pereputtyát”. A törvényben meghatározták-e, hogy hányad fokig kell igazolni a magyarsághoz tartozást? Mondjuk a „zsidótörvényekhez” hasonlóan legalább az egyik nagyszülőnek kell magyarnak, magyar származásúnak lenni? Nincs ennek egy kicsit rasszista jellege, szelleme? Ha pedig a „magyar identitás”, és egy bizonyos fokú nyelvismeret is elegendő, akkor sok magyarul kiválóan beszélő szomszéd állambeli, sőt roma is kettős állampolgársághoz juthat. Ezt hogyan kívánják ellenőrizni, ill. megakadályozni a hazai „mélymagyarok”?

Hogyan, és mi alapján állítják ki az állampolgárságot igazoló oklevelet, ill. a magyar útlevelet? Ahogy a jelentkezőt anyakönyvezték, és a születési bizonyítványában szerepel, azaz „elrománosított” vagy „elszlovákosított” névvel, vagy pedig (eredeti) „magyarosított” nevén? A jelenlegi hazai törvények szerint minden személyes dokumentumot az eredeti anyakönyvben szereplő adatok alapján kell kiállítani. Ha nem így történik, akkor az – ugyancsak a fennálló törvények szerint – okirat-hamisításnak számít.

Mi a biztosíték, hogy a honosítottak névsora titokban marad? És nem történhet olyan, mint ami az adóelkerülő németekkel, akiknek (ellopott) névsorát a német állam vette meg, mert az államérdek felülír minden más szempontot és tettet. Vajon nemzeti, nemzetbiztonsági érdekből hasonló eset nem történhet a kettős állampolgárságot elutasító, tiltó környező országok államvezetése részéről?

Tudom, ezek a kérdések csak élénk fantáziám szülöttjei, melyek külföldi tapasztalatokra épülnek, viszont a választ nem látom, nem érzem a hazai illetékesek részéről. Mintha a mostani államvezetés csakis az érzelmekkel fűtött közhangulatot követné, nem pedig a 10 milliós ország állampolgárainak érdekét, az állampolgárság szentségét. Különben is a hazai 10 milliónak ki ad még egy állampolgárságot, hogy hasonló előnyökhöz juthasson, mint a külhoniak?

Néha elgondolkozom, vajon a sokat emlegetett, esetenként irredentának és nacionalistának megbélyegzett Horthy-korszak vezetői miért nem folyamodtak hasonló lépés megtételéhez? Igaz, Trianon után, – a Népszövetség előírása szerint – volt másfél év, hogy az elcsatolt területek (magyar) lakossága áttelepüljön (Csonka-)Magyarországra, és fordítva. A tömegesen érkezőket (kb. 300 ezer menekült) az akkori Magyarország befogadta, majd néhány év alatt beilleszkedésüket biztosította, megoldotta. A bécsi döntéseket követően 1939-ben módosították az 1879-es állampolgársági törvényt, hogy a visszacsatolt területek lakossága ne csak a nemzetközi, de a hazai törvényeknek megfelelően is a visszahonosítással minél hamarabb váljék magyar állampolgárrá. Hiszen a területi visszacsatolás csak a magyar közigazgatás bevezetését jelentette a nemzetközi fórumokon. Ezt erősítette meg nemcsak a nemzethez, de az országhoz tartozás valós és kézen fogható jele, az állampolgárság felvétele, visszavétele, melyet a nemzetközi jog „visszahonosításnak” nevez. Akkor még tisztelet, megbecsülés és büszkeség övezte az ország határain belül élő 10 millió magyar államiságának alapvető jelképét: az állampolgárságot. A magyar állampolgárságnak rangja volt, annak megszerzésével egy időben a másik (általában a hazával szemben nem éppen barátságos ország) állampolgárságáról le kellett mondani, ezzel is mutatni és bizonyítani a magyarsághoz való kötödést. Ezért a kettős állampolgárság ilyen értelemben nemzetellenes, ill. annak kellene lennie a hazai radikális nacionalisták szemében, és helyette a magyar állampolgárság megadását az addigi állampolgárságról való lemondásához kellene kötnie, követelnie, hiszen ez az elv vezérelte elődeinket is.

Jó lenne, ha a Fidesz politikusok is belátnák, hogy az Antall-kormány intézkedése a nemzetközileg 97 éve meghatározott, és elfogadott Magyarország területén született és élt, majd hazájukból elűzött vagy (önként) eltávozott, elmenekült (emigrált, disszidált) magyar állampolgároknak adta meg eredeti állampolgárságuk visszaszerzésének lehetőségét, mintegy kárpótlásként az előző évtizedek politikai elnyomásáért. Ezeket az embereket nem nemzetközi egyezmények kényszeríttették, hogy más ország területén éljenek! Ezek az emberek a hazájukban fennálló államrend, a diktatúra, elől menekültek! – és még lehetőségük sem volt, hogy (büntetés nélkül) akárcsak látogatóba visszatérhessenek szülőföldjükre, szeretteik temetésére, sírjához. Csak az idegen állampolgárság megszerzése adott ilyen esetekre némi reményt.

Ezzel szemben néhány példa a Horthy korszakra. Teller Ede és társai a szégyenletes numerus clausus ellenére magyar állampolgárként, magyar útlevéllel tanulhattak külföldi egyetemeken, és térhettek bármikor vissza szülőföldjükre. Hitler hatalomra jutását követően ugyancsak a magyar útlevél és állampolgárság tette lehetővé számukra, hogy bántódás nélkül elhagyhassák Németországot, majd Európát. Báró Thyssen-Bornemissza szintén magyar állampolgárként mentette ki vagyonát náci Németországból Hollandiába még a 30-as években, majd a világháború kitörésekor magyarként telepedett le Svájcban. A magyar állampolgárságnak igenis rangja volt a két világháború között. Ezt a szellemet követte és képviselte az 1990 óta kettős állampolgár Zwack Péter is, aki lemondott USA állampolgárságáról, hogy magyar nagykövet lehessen Washingtonban.

Stephen Elekes

 

 

 

 

97-en veszítették el a szlovák állampolgárságot, a magyar miatt

0

1907-en voltak kénytelenek búcsút inteni a szlovák útlevélnek amiatt, hogy bejelentették, felvették egy másik ország állampolgárságát. Közülük 97-en lettek magyar állampolgárok, az ötödik legnépesebb csoportot alkotják.

A szlovák belügyminisztérium ismét összegezte, hányan veszítették el állampolgárságukat a kettős állampolgárságot tiltó szlovák törvény miatt.

1907-en voltak kénytelenek búcsút inteni a szlovák útlevélnek amiatt, hogy bejelentették, felvették egy másik ország állampolgárságát. Közülük 97-en lettek magyar állampolgárok, az ötödik legnépesebb csoportot alkotják. A legtöbben a cseh állampolgárságot vették fel (503 fő), majd a német (445 fő), az osztrák (276) és a brit állampolgárság következik (177). A magyarok után következnek az amerikai állampolgárok (85 fő). A további országok sorrendje: Norvégia? Svájc, Hollandia, Írország, Ausztrália, Belgium, Kanada, Olaszország, Finnország, Franciaország, Luxemburg. Négy személy lett orosz állampolgár, három kínai, kettő-kettő pedig dán, izlandi, lengyel és ukrán. Szlovákia egy fővel növelte Új-Zéland, Izrael, Spanyolország, Szerbia és Szingapúr népességét.

Az eredeti állampolgársági törvényt valamelyest enyhítette 2015-től a szlovák parlament.

Bizonyos körülmények mellett visszaigényelhető a szlovák állampolgárság, eddig 303 kérvényező járt sikerrel, köztük öt magyar is.

A hatóság minden kérvényt külön vizsgál, az egyik fő kritérium, hogy az adott személy az új állampolgársága megszerzésekor rendelkezett-e bejelentett lakhellyel a másik országban. (TASR)

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!