Kezdőlap Címkék Alapjövedelem

Címke: alapjövedelem

Mit tehet(ne) az EU? – IV.

Figyelem, hogy a pandémia nem erősíti, hanem tovább gyengíti az EU-s ingtegrációt, a határokon átnyúló szolidaritás (ha ugyan van ilyen egyáltalán), egyre kevésbé érzékelhető.

Kiváló intézkedés a költségvetési hiányra vonatkozó szabályzat felfüggesztése, de.

Azt hiszem az EU akkor lenne képes erősödni – mondjuk szemben az Orosz-kínai-amerikai negatív hatással, és a belső populista nyomással -, ha bevezetnék AZ EURÓPAI GARANTÁLT ALAPJÖVEDELMET (legalább 6 hónapra) MINDEN EU-s ÁLLAMPOGÁR SZÁMÁRA! Ez még akkor is megerősíthetné az együvétartozást, az európai identitás-tudatot, ha mondjuk ez nem egységes lenne, hanem a GDP (vagy Gini), a lakosság száma, vagy az egyes országok átlagjövedelmeihez mérten lenne bevezetve. Minden esetre megfontolásra ajánlanám a dolgot, ha abban a helyzetben lennék, hátha mások is így látják és tehetnek is ezért.

Magyarán hatékony közös európai szociálpolitikák nélkül, nincs szorosabb integráció, sőt a szétesés fenyeget!

Felesleges munkák – „Bullshit jobs” III.

Tegnapi bejegyzésemhez kapcsolódik a mai, ami arról szól, hogy a járvány önmagában képes megmutatni a különféle munkák társadalmi hasznosságát, azt, hogy mennyire torz a ma érvényes piramis, aminek emeleteire a különféle job-okat felhelyezzük és aztán helyüket észleljük, illetve jutalmazzuk az azokat végzőket.

Elmés és kissé humoros módon David Graeber hívta fel a figyelmet arra, hogy a világ tele, általa bullshit job-oknak nevezett, haszontalan munkahelyekkel és munkákkal (az anarchistáknak nagyszerű kérdésfelvetései, sőt diagnózisaik vannak, kár, hogy keveset mondanak a követendő útról). Az antropológus fölvetése azért hiteles, mert definíciója a felesleges munkákat végzőktől indít, ti. azt tapasztalja, hogy nagyon sok ember, aki ilyen munkát végez, maga is úgy érzi, hogy amit rendszeresen és fizetség fejében tesz az lényegében, vagy a legtöbb esetben, haszontalan és ez pszichológiai diszkomfortot eredményez számára.

Graeber eredeti tanulmányában a telemarketingeseket, HR-menedzsereket, közösségi-média szakembereket, PR-tanácsadókat és egy sor irodai munkást sorol fel a bullshit job-ok végzőiként, de utóbb megírt könyvében már 5 típusba sorolja a felesleges munkahelyeket.

(Legérdekesebb a “lakáj-munkák” /flunkies/ típusa, olyan munkahelyek, melyeknek egyetlen rációja, hogy biztosítsák a főnököt az ő fontosságáról, mint pl. az ajtónállók). Az a megállapítás is figyelmet érdemel, hogy az antropológus nem is elsősorban, mint ahogy azt várnánk, az állami/adminisztratív szférában kutat és mutatja ki az önmagukat generáló bullshit munkahelyek létét, hanem a magánszférában. Ez azt a kapitalizmussal kapcsolatos mítoszt is rombolja (melyben még Marx is hitt), hogy a gazdasági tevékenységek a vállalatok szintjén jól szervezettek, racionális alapon működnek és csak a piaci mechanizmusok torzító hatása okoz általános pazarlást.

De tovább lépve, elkerülhetetlennek látszik – és ha magától nem következne be, hát tenni kell érte –, hogy a járvány okozta válságot követően

újragondoljuk a munka értékét és új dinamikus rendet hozzunk létre,

amiben a valóban fontos, közhasznú és mindenképp elvégzendő munkák lesznek fontosabbak és a kevésbé lényegeseket át kell szervezni. És ennek következtében fel kellene számolni azokat a vérlázító jövedelmi különbségeket, melyek szerte a világban egyre inkább eluralkodnak:

fontos a szórakoztatás (a sport pl. az entertainment része), de biztosan nem fontosabb a gyógyításnál, vagy az élelmiszer-termelésnél, vagy a nevelésnél/oktatásnál, hogy csak néhány példát mondjak, mégis száz meg ezerszer többet keresnek a sztárok, mint az orvosok.

Át kell csoportosítani és újrarangsorolni a munkákat – az alapjövedelem biztosítása teheti ezt némiképp zökkenőmentessé, de ennek technikai feltétele az on-line szféra is kiépült már – pl. az adminisztrációból a termelő magán-szférába kell átirányítani embereket (a karcsúsításra lehetőség lett volna az utóbbi néhány évben, amikor alig volt munkanélküliség és kereslet alakult ki a munkaerőpiacon, de hát ez politikai kérdés ugye). De mind a köz-, mind a magánszféra felesleges munkáit is le kell építeni, nemcsak hatékonysági, hanem szociálpszichológiai szempontok miatt is.

Alapjövedelem-vita II. 

Rendkívüli idők, rendkívüli megoldásokat és újszerű gondolatokat, vagy ha úgy tetszik társadalmi kísérleteket hozhatnak.

Érdemes lenne legalábbis megvitatni, de még inkább kipróbálni az alapjövedelem bevezetésének problematikáját, ahogy már történnek is az USA-ban, éppen a belengetett és a pandémia enyhítésére szánt támogatás formájával kapcsolatban. A javaslat szerint minden (bizonyos szint alatti jövedelemmel rendelkező) állampolgár usque ezer dolláros csekket kapna, kieső jövedelmei enyhítésére, illetve egyáltalán megélhetésre. (A mostani amerikai segélyakció-tervet az alapjövedelem-vitához, többek között, egy volt demokrata elnök-jelölt kapcsolja hozzá, világossá téve, hogy csak akkor hasonlítható ahhoz, ha nem csak egy-két hónapban, hanem hosszú távon folyósítják a jövedelmet, lásd. itt).

Az alapjövedelem bevezetése ellen, mind a jobb-, mind a baloldaliak érvelnek, mégpedig az elsők úgy, hogy az emberek „leszoknak a munkáról”, nem akarnak majd dolgozni, az utóbbiak úgy, hogy nem hajlandók az egyénekre bízni a döntést, ők szeretnék a redisztribúciót levezényelni. A józan ész és néhány (egyelőre) elszigetelt kísérlet viszont – ahogyan azt Rutger Bregman kiváló könyvében, mely az Utópia realistáknak címmel jelent meg magyarul a tavaly – azt mutatja, hogy az ötlet egyáltalán nem rossz.

Főként ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb eddigi kísérlet a szegénység felszámolására, abba torkollott, hogy eltévesztettük a célt, ti. nem a szegénység, hanem a szegények elleni harccá vált, további méltóságvesztéshez, (a rászorulóknak hosszan és megismétlődő módon bizonyítaniuk kell rászorultságukat, megalázó procedúráknak vetve alá magukat), marginalizáláshoz, kirekesztéshez, megbélyegzéshez, stb.

Nem tudom, hogy végül mit hoz a járvány, milyen lesz a poszt-pandémikus új világ – hogy alapvető változások következnek világméretű léptékben az egyre nyilvánvalóbb – de, hogy az ALAPJÖVEDELEM-vitát napirendre kell tűzni, afelől nincs kétségem.

Az alapjövedelem és a robotok

Ha szóba kerül az alapjövedelem ötlete, szokás szerint két markáns vélemény csap össze, az egyik szerint ez nettó hülyeség, túl sokba kerül és henyélésre késztetné az embereket, a másik szerint ez a legjobb megoldás a szociális gondokra, ezért sürgősen be kellene vezetni. A magam részéről most szeretnék egy harmadik véleményt kifejteni.

Szerintem ugyanis egyik gyakran ismételgetett vélemény sem helyes, miközben mindkettőben van némi igazság. Úgy vélem, hogy az alapjövedelmet be lehet, sőt valószínűleg be kell majd vezetni, csak éppen nem most. Erre még Svájc és Finnország sem készült fel, hát még Magyarország. Eljő azonban az idő, amikor ez szükségessé válhat, ha nem is a közeli jövőben, de nem is a túl távoliban.

Mi a baj az ellenérvekkel?

A két fő ellenérv közül az egyik, miszerint az államnak nincs erre elég pénze, ma még megfelel az igazságnak, de persze ez sem ilyen egyszerű. Mert az alapjövedelem hatását nem úgy kell ám kiszámítani, hogy az összegét megszorozzuk a lakosság számával. A plusz kiadás ennél sokkal kevesebb, hiszen a kifizetett alapjövedelem mintegy harmada különböző adók formájában szinte azonnal visszafolyik a költségvetésbe, hiszen nálunk csak az áfa már 27%. Továbbá a szociális segélyek, juttatások jelentős részét teljesen kiváltaná, ezek összegét is le lehet vonni az alapjövedelem bevezetésének árából. Bónuszként még ott van a bürokrácia jelentős csökkentése, ami szintén érezhetően lefarag a költségekből. Végül azt sem szabad elfelejteni, hogy az alapjövedelem bevezetése növelné a fogyasztást, ami felgyorsítaná a gazdasági növekedést, ez pedig jótékony hatással lenne az állami bevételekre is.

A másik ellenérv, miszerint tömegek henyélnének és kerülnék a munkát, szerintem már ma sem igaz. A túlnyomó többség – néhány naplopót leszámítva – akkor is keresne magának valamilyen értelmes elfoglaltságot, ha nem kapna állást. Ha meg kap, akkor annak örülni fog, mert azért az sem mindegy, mekkora a jövedelme.

A fentiek ellenére úgy vélem, ma még a gazdagabb országok sem állnak ahhoz elég jól, hogy bevállalják a többlet költségeket. Ez azonban nem lesz mindig így, a gazdasági és szociális helyzet fejlődése, ha szabad így fogalmazni, a történelmi trend belátható időn belül szükségessé teszi majd az alapjövedelem bevezetését. Nem, nem az utópisztikus kommunizmus jön el, hanem a kapitalizmus fejlődése, a legújabb ipari forradalom alakítja majd át a társadalmat.

Jönnek a robotok!

Akár már tíz éven belül robotok vehetik át a melósok helyét az autóiparban és az elektronikus kütyük gyáraiban a futószalagok mellett. A cégek nem sokat fognak gondolkodni az átálláson, amint lehet, meg is teszik, mivel lényegesen csökkenteni fogja a költségeiket és ezzel növeli majd a profitot. Ez komoly hatással lesz majd a magyar gazdaságra is, hiszen erősen függ ettől a két ágazattól.

A robotok persze más ágazatokban is elveszik majd a magyar emberek munkáját… Rövidesen megjelennek majd az automata kamionok is, ezek is gyorsan elterjednek, hiszen lényegesen csökkentik a költségeket, nemcsak a munkabér elmaradása, hanem az üzemanyag fogyasztás visszaszorítása és a balesetek számának drasztikus csökkentése miatt. Aztán ott vannak az automata fűnyírók, amelyek miatt kevesebb kertészre lesz szükség, de még a titkárnők és az ügyfészolgálatok munkájának egy részét is elhappolhatja a mesterséges intelligencia.

Átalakul a gazdaság

A davosi Világgazdasági Fórum jelentése szerint a mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5 millió munkahelyet szüntet meg a következő öt évben a világ 15 vezető országában, a munkaerő kétharmada adminisztratív területen válik feleslegessé, a folyamat fő vesztesei pedig a nők lesznek. A robotok már a sebészeteken és a speciális iskolákban is ott vannak.

Ez a technikai forradalom átalakítja a gazdaságot és persze ennek elkerülhetetlen hatása a társadalom átalakulása. Ilyen sem volt még: ugrásszerűen megnő a munkanélküliek száma, miközben a gazdaság teljesítménye javul. És nem azért lesznek az emberek tömegével munkanélküliek, mert nem akarnak dolgozni, hanem mert kevesebb lesz a munkahely, ami meg lesz, az egészen más képzettséget igényel majd, mint amivel rendelkeznek. Nálunk ráadásul az oktatás átalakítása pont az ellenkező irányba hat, mint ahogy kellene: olcsó szakmunkásokat akar a kormány képezni.

Ebben az új helyzetben – ami hangsúlyozom, nincs is olyan messze – értelmessé válik az alapjövedelem bevezetése. Egyrészt meg kell majd oldani egy szociális válságot, másrészt a sok munkanélküli miatt brutálisan megnő a hagyományos szociális ellátások és segélyek összköltsége, és így már nem is jelent akkor plusz kiadást a váltás a feltétel nélküli alapjövedelemre.

Érvek a fokozatos nyugdíj-, segély- és juttatás-csökkentés mellett

Mielőtt az olvasó elhamarkodottan levonná lesújtó következtetését a címből, a folyamat, amelyet ajánlok, több évtizedet is igénybe vehet, és a célja a közösségek, a társadalom és a gondoskodó kultúra elősegítése – az állam kárára.

Sokat gondolkodom mostanában az ún. feltétel nélküli alapjövedelemről (FNA) a prognosztizált robotizáció és a mesterséges intelligencia elterjedése kapcsán, amelytől azt várom – azok között vagyok, akik azt várják -, hogy az értékteremtés egyre nagyobb hányada kerül közvetlenül nem-humán kezekbe, illetve a fennmaradó humán része egyre inkább bizonyos szakmákban (mindenek előtt a szoftveriparban, a genetikában és ezek alkalmazásaiban) koncentrálódik. Ha nem akarjuk, hogy az államhoz és inkompetens uraihoz csússzon minden kontroll az életünk fölött, minél hamarabb el kell kezdeni elvenni tőle ma még evidensen hozzá tartozó – sőt humánusnak (!) – tekintett funkciókat, köztük a címben jelzetteket.

Az FNA alternatívája egy szuperfejlett társadalomban – amelyben csak a fogyasztás indokolja az emberi életet, mert értékteremtésben egyre kevésbé van rá szükség (még egyszer: évtizedek távlatáról van szó), de aminek következtében ez a társadalom óhatatlanul dehumanizálódik – az emberek közötti (a speciálisan emberi) kapcsolatok megerősítése. Ahelyett, hogy az államot erősítenénk tovább, rá kell nevelni az embereket az önmagukról és szeretteikről való gondoskodásra: a relatív értékteremtő képességük folyamatos szinten tartására, az aktív életükben történő felhalmozásra, a javaik megosztására (sharing and caring) és a kooperatív közösségekben való részvételre. A nyugdíj, a segélyek és a juttatások privatizálása (megritkítása és egyéni kockázatközösségekhez való rendelése) egyfelől, a vagyonok adóztatása (a jövedelmek helyett) másfelől humánusabb, kevésbé kontrollálható, már a maiakhoz képest is autonómabb és gazdagabb szociális rendszereket tennének lehetővé, erősítenék a nagycsaládokat, növelnék a szabadságot és a hatékonyságot, csökkentenék a populista demagógiának való kiszolgáltatottságot és elég jól megoldanák a fejlett társadalmak elöregedéséből származó finanszírozási problémákat.

Harmadszor tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy nem a nyugdíjak stb. elvételéről, hanem egy szemlélet lassú, szisztematikus megváltoztatásáról van szó, ami mindösszesen kell ahhoz – a nyugdíjkérdésen túl -, hogy az emberi társadalom megmaradhasson emberinek: egyrészt az állammal, másrészt a fogyasztási logikával, harmadrészt a digitalizációval és a mesterséges intelligenciával szemben. Amiről a mai szocialisták (tehát pl. a magyar népesség és a pártok 95%-a) azt hiszik, hogy közvetlenül az állam alkalmasabb (ezért valójában egyre korruptabbá és diszfunkcionálisabbá váló) felhasználásával oldható meg, arról le kell szögezni, hogy maga is egy torz, közvetett út, amely az emberek autonóm szervezkedésének meghekkelésével nőtt naggyá és uralkodott el felettünk. Vannak, ti. az államnak, nehezen nélkülözhető vagy csak veszélyes bonyolultságokkal felszámolható funkciói (rendvédelem, külpolitika, monetáris politika stb.), de vannak elég világosan átlátható, alakítható funkciói is (amelyekről beszélek), és ezek mai roppant pazarló, alacsony hatékonyságú ellátása csak további terhekkel fog nőni a jövőben.

Le kell rombolnunk az állam mítoszát ahhoz, hogy emberek maradjunk. Ráadásul ez nem egy társadalomelméleti, hanem csak társadalomtudományos és politikai feladat; értem ez alatt, hogy nem kell a cselekvéshez a mai rutinokkal szemben álló cselekvési logikát megalapozni, mert az simán megléphető a mai cselekvési paradigmán (a kapitalizmuson, a racionális választáson, a demokrácián) belül.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!