Kezdőlap Címkék 2022 választás

Címke: 2022 választás

Választás kontra költségvetési szigor

A Párizsban működő OECD szerint, melynek Magyarország is tagja, a GDP az idén 6,9%-al, jövőre pedig 5%-al növekedne. Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy a magyar gazdaság – a világ legtöbb országához hasonlóan – 2020-ban mínuszban volt. 2023-ban 3%-os GDP növekedés várható, ez tisztes eredmény, de a felzárkózáshoz az unió átlagához kevés. 2023-ban 4% lesz az infláció, ez viszont magasabb mint amilyenre az euró övezet számíthat.

Korábban export orientált volt a növekedés, de ez a pandémia miatt megváltozott: manapság a húzóerőt a belső fogyasztás jelenti. Csakhogy éppenséggel ez gerjeszti az inflációt is, melyet az OECD szakértői túlságosan magasnak tartanak. Először a szolgáltatások árai kezdtek emelkedni, majd ezután az iparcikkek következtek. Végül pedig az energia áremelkedés fokozta az inflációt.

Érdekes módon az OECD nem hangsúlyozta az élelmiszer árak emelkedését pedig a kiskeresetű rétegek számára talán ez a legfájdalmasabb a gyógyszerek árának növekedése mellett.

Költségvetési szigor kellene

Költségvetési  szigort javasolnak az OECD szakértői, akik nem gondoltak arra, hogy jövő tavasszal választások lesznek Magyarországon. Miután óriási a tét a hatalom számára, a szigorítás szóba sem jöhet. Sőt, tovább öntik a pénzt a piacra hiszen jövő január elsejétől 20%-al növekszenek a minimál bérek, ez pedig elindíthat egy bérinflációt. Orbán Viktor igyekszik megvenni a választókat, ezértbeveti az adóvisszatéritést, megérkezik a tizenharmadik havi nyugdíj pontosan a választások előtt. Ez mind árfelhajtó tényező éppúgy mint a forint állandó leértékelése, amely szerves része a magyar kormány gazdaságpolitikájának. Ha így nézzük, akkor a 6%-os inflációs előrejelzés még kevésnek is tűnik. Csakhát a nyugdíjak emelését a kormány a hivatalos magyar jóslathoz köti – szisztematikusan alábecsülve azt. Varga Mihály pénzügyminiszter ugyan felvetette, hogy a költségvetés felülvizsgálatának ötlete felmerült, de kérdés, hogy Orbán Viktor megkockáztat-e egy korrekciót a választások előtt hiszen ott úgy akar feltűnni mint akinek megint mindig mindenben igaza volt és van!…

Orbán Brüsszel célkeresztjében

A brüsszeli bizottság jogászai 29 oldalas jelentést állítottak össze arról, hogy miképp lehet ellenőrizni azoknak az uniós tagállamoknak a költekezését, melyek nem hajlandók az európai ügyészség ellenőrzését elfogadni az uniós pénzekkel kapcsolatban – írja a bécsi Die Presse, amely megszerezte a dokumentumot.

Ahhoz persze, hogy érvénybe léphessen egy olyan tilalmi rendszer, amely korlátozza a renitens államok – mindenekelőtt Magyarország és Lengyelország – gyakorlatát az uniós pénzek elosztására, a brüsszeli bizottságnak ki kellene mondania, hogy a szóbanforgó tagállam megsérti a jogállamiság elismert EU normáit.

Ez azért problematikus, mert a magyar és a lengyel kormány kölcsönösen fedezi egymást márpedig egyhangú döntésre lenne szükség ahhoz, hogy uniós pénzeket vonjanak meg egyik vagy másik tagállamtól.

Ne a magyarokat hanem Orbánt büntessék!

Ez a brüsszeli jogászok célja, akik tisztában vannak azzal, hogy a magyar miniszterelnök jelentős részben épp az uniós pénzekkel kívánja megszerezni a szavazó polgárok támogatását a 2022-es választásokra. Épp ezért arra törekszenek, hogy jogi eszközökkel akadályozzák meg azt, hogy Orbán Viktor politikai alapon osztogassa az uniós pénzeket. Nemcsak a válságkezelő alap Magyarországnak jutó pénzeiről van szó hanem az agrár alapról is. Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei ebből is igen jelentős támogatási pénzeket vesznek fel holott az EU célja a kis és közepes gazdák támogatása.

Versenyfutás az idővel

Orbánnak óriási szüksége van az uniós pénzekre hiszen ezek nélkül aligha lehet elképzelni a magyar gazdaság fellendülését a válság után. Emiatt Brüsszel pozíciója viszonylag erős. Fennállnak azonban jogi akadályok. Az Európai Bíróság még nem döntött arról, hogy a válságkezelő alaphoz csatolt parlamenti dokumentum mennyire jogszerű. Pedig csakis ennek alapján indulhatna meg a vizsgálat a magyar kormány uniós pénz felhasználási módszerei ellen.

A 29 oldalas jogi dokumentum mindenesetre azt mutatja, hogy Brüsszelben betelt a pohár.

Csakis a jogi start jelet várják arra, hogy meginduljanak Orbán ellen. Ez már kiderült akkor is amikor Orbán Viktor Ursula von der Leyen asszonnyal megvitatta a válságkezelő tervet. A brüsszeli bizottság vezetője nem olvasta fel azt a kőkemény nyilatkozatot, melyet jogászai a kezébe adtak, de értésére adta a magyar miniszterelnöknek: eddig, és ne tovább! Orbán meg is hátrált az egyetemek privatizációjának ügyében. A magyar miniszterelnök az utolsókig küzdeni fog az uniós pénzekért, mert jelentős részben ettől függ a választási siker 2022-ben. Ha azt elbukja Orbán, akkor Magyarország minden bizonnyal belép az európai ügyészségbe, amely jelenleg Babis cseh kormányfőt vizsgálja, de lesz energiája és tapasztalata Orbán Viktor vizsgálatához is.

ORBÁN: B-terv, A-terv

Felmerült a nyilvánosságban a gondolat, hogy Orbán arra játszik elveszítse a következő választást. Nem hinném, hogy így lenne.

A múlt héten Arató Gergely azonnali kérdésére adott második válaszában így fogalmazott: „Nem fognak tőlem megszabadulni, akkor sem egyébként, hogyha a terveik teljesülnének, mert parlamenti képviselőként itt fogok maradni, mint bérből és fizetésből élő még sokáig az önök nyakán, ne reménykedjenek. Úgyhogy számíthatnak az együttműködésemre a következő húsz évben.”

Ez a válasz látszólag megerősíti ezt a feltételezést.

Valójában másról van szó. Orbán ebben a válaszban arra hívta fel a figyelmet, hogy ha netán bekövetkezne az, hogy a mai ellenzékből felálló pártszövetség mandátumtöbbséghez jutna a következő parlamentben, akkor – a 2010 előtti évekhez hasonlóan – olyan ellenzék lesz, amely a rendelkezésére álló minden eszközzel – melyek ma sokkal bővebbek, mint 2010 előtt voltak – ellehetetleníti annak a kormánynak és parlamenti többségnek a működését. Ezt szolgálják azok a lépések – egyetemek és kulturális intézmények függetlenítése a mindenkori kormánytól, és a Fidesz ellenőrzése alá helyezése, fideszes tisztségviselők megbízása ciklusokon túlnyúló időtartamra – amelyeket a jelenlegi parlamenti többség siet meghozni.

Azért is siet, mert tisztában van vele, hogy a mai ellenzéki pártszövetség a közös indulással a kétharmados többségtől alighanem megfosztja a Fideszt.

Erre a helyzetre is felkészül Orbán, de ez csak a B-terve. Amit Orbán a tegnapi gazdasági konferencián, majd a mai kormányszóvivői sajtótájékoztatón meghirdetett, az nyilvánvalóvá teszi: az A-terv természetesen a jövő évi választás megnyerése. A gyereket nevelő aktív keresők idén befizetett személyi jövedelemadójának a választások elé időzített visszafizetése nyilvánvalóan kivételesen erőteljes kampányeszköz, mondhatni kampánybomba.

Ennek a nagylelkű intézkedésnek a lehetőségét Orbán és az egész fideszes propagandagépezet a keleti vakcinák beszerzéséből, az erre épülő gyorsabb oltási kampányból és – mint ezt Orbán újra meg újra hangsúlyozza – legalább egy-másfél hónappal korábbi nyitásból és ennek gazdasági hozadékából vezeti le, amit egy százalékpontnyi többletnövekedésben számszerűsít.

Újabb, ismét nemcsak online, de papíron is lebonyolított (tehát szélesebb kört elérő) nemzeti konzultáción fogja ezt intenzíven népszerűsíteni, amelynek kérdései közé visszahozza a menekültügyet és az ebben, valamint a klímavédelem terheinek megosztásában (aminek kapcsán a rezsicsökkentés-retorikát is visszahozza) az Európai Unióval szembeni folyamatos harcot.

Ismét offenzívába lendül.

Az ATV műsorvezetői – szokás szerint ellenzéki politikusokat kérdezve – „jó dologként” jellemzik Orbán kampánybombáját. Szeretném leszögezni: nem tartom annak. A gyerekeket nevelő aktív keresők – munkavállalók és vállalkozók – több mint két évtizede jelentik az első számú választói célcsoportot Orbán számára, és őket célozza meg ez az intézkedés is.

A gyermekvállalás támogatásának nemzetközileg egyedülálló mértékét eddig sem tartottam helyesnek, mert méltánytalannak tartottam más társadalmi csoportokkal szemben, és hasonlóképpen elítélem a gyermekvállalás támogatásának gazdasági aktivitáshoz kötését.

Ezért helytelenítem, hogy a folyó támogatás adókedvezményként, a lakáshoz jutás támogatása pedig többnyire hitelezési kedvezményként valósul meg Orbán rendszerében, és ugyanakkor nem emelik, elértéktelenítik a családi pótlékot, és nem támogatják a bérlakásépítést. (Az utóbbi ellenvetéseket a parlamenti ellenzéktől is hallani lehet, a gyermekvállalás támogatásának mértékét azonban nem vitatják.) Ez az orbáni felfogás jelenik meg ebben a mostani kampánybombában is.

Az első nyilatkozatok szerint az ellenzéki politikusok nemigen tudnak vele mit kezdeni, nem mondanak rá világos nemet. Értem őket, hiszen az akció nyilván sokaknak nagyon tetszik majd – Orbán 1,1 millióra teszi a kedvezményezettek körét –, és az ellenzékiek nem akarják őket maguktól elidegeníteni. Ahogy a családi adókedvezmény fenntartását is megígérik, ugyanerre a csoportra gondolva. Mégis azt gondolom: helyes lenne ebben a dologban világosan beszélni. A kedvezményezettek sokan vannak, de azok, akik a dolog árát majd megfizetik, még többen.

Orbán ingyen újsággal kampányol

Alig néhány napja hallhattuk az EU részéről, hogy tehetetlenek a magyarországi médiahelyzettel kapcsolatban. A KESMA hatáskörükön kívül esik. Szomorú megállapítás ez egy olyan ország számára, ahol „a kormányfő sosem ment a szomszédba”, amikor azt kellett kitalálni miként honosítsa meg az autokráciát a demokratikus látszat fenntartása mellett.

Orbán Viktor hűbéresei ingyenes újságot jelentetnek meg azokban a városokban, ahol a 2019-es önkormányzati választásokon az ellenzék került hatalomra. Nézzünk körül ezen kiadványokEgy pillantás a lapra.

A Pécsett megjelent kiadvány nem kevesebbet állít címoldalán, mint hogy

„A baloldal le akarja kapcsolni az utcai lámpákat és megállítani a buszokat”. 

Kezdhetjük ott, hogy Pécs polgármestere nem tartozik egyetlen párthoz sem, így aztán a baloldalon sem lehet.

Ami még ennél is fontosabb:

semmiképp sem akarja kikapcsolni az utcai lámpákat és törölni a buszjáratokat.

Az viszont tény, hogy az idén a szokásosnál is kevesebb pénzt kaphat Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől. Olyan keveset, hogy spórolnia kell – ha nincs más út, akkor talán a szolgáltatásokkal is.

Orbán fél az ellenfelektől

Ez azonban nem szerepel a „City 7” újság cikkében. Ezek a közelmúltban elérhetőek minden buszmegállóban és más közterületeken a magyar városokban – több százezer példány mindenhol, ahol nem Orbán pártja uralkodik. Az első oldalon hatalmas, vastag betűk ordítják:

„Orbán ellenfelei rosszul kormányoznak!”

Van azonban a belső oldalakon is szemezgetni való:

  „A baloldal a vírus oldalán van.”

A szakértők és hozzájuk csatlakozva az ellenzéki politikusok kételyeiknek adtak hangot, amikor a kormányfő – az elsőként Európában – orosz és kínai oltásokat vásároltak a koronavírus ellen.

Orbán a fenti szlogennel próbálta ellensúlyozni  félelmét – mivel az ország méretéhez képest – Magyarországon a legtöbbet halnak meg a koronavírus miatt.

Orbán joggal félhet ellenfeleitől, mert azok összefogtak és véget akarnak vetni a kormánypárt, a Fidesz hatalmának az egy év múlva esedékes választásokon.

Orbán Viktor: „Az országot újraindítjuk”.

A kormány új ingyenes újsága a választási harc része lett. A lap azt a szemenszedett hazúgságot is harsogja, hogy milyen remekül kézben tartja Orbán a járványt. Akit pedig untatnak, vagy ingerelnek az ilyen ódák, annak Magyarországon ma már erőfeszítéseket kell tenni, hogy mást lásson, mert mostanra gyakorlatilag az összes rádiót, és a legtöbb lapot, portált átvett az Orbánhoz hű oligarcha tábor.
 A kritikus újságírásnak csak a világháló marad, de a kisebb magyar városok helyi híreinek az ilyen oldalakon általában nemigen jut hely.
Az ingyenes lapban a gyakorlatilag egyetlen hirdetés a svájci Stadleré, a lapnak a jelek szerint nincs szüksége hirdetésre, nem kell nyereséget termelnie.

Magyarországon a hirdetés is fegyver: újságírók kiszámolták, hogy az erre fordított állami pénzek szinte teljes egészét kormánypárti lapokhoz megy, míg a független konkurenciát kiéheztetik.

Az ingyen újság azokhoz is szól, akik nem politizálnak. Orbán azokban a városokban, ahol legutóbb nem rá szavaztak, legalább a bizonytalanokat magához akarja vonzani.
Sokszor hallani, hogy Magyarország már nem demokratikus állam. Orbán szerint az ő konzervatív demokráciája nem liberális, de szerinte a liberalizmus nélkül is léteznek demokráciákem jelent feltétlenül demokráciát.
„Orbán demokrácia-értelmezése azt is jelenti: garantáltak a szabad, de nem feltétlenül tisztességes választások”
(Az SFR-ben megjelent cikk és Ara-Kovács Attila fordításának felhasználásával)

Populista Facebook

Magyarországon és Lengyelországban létrejöhet olyan Facebook, melyen gátlástalanul megnyilvánulhatnak az országok vezetőinek legszélsőségesebb követői is. Orbán Viktor az elsők között csatlakozott…

Korábban a Facebook Trump elnököt és sok populista politikust hozott kellemetlen helyzetbe azzal, hogy törölte közléseiket mondván azok sértik a konszenzust különösen azzal, hogy egyes nemi, vallási vagy nemzetiségi csoportot bírálnak. A Soros György elleni kampányokat folytató magyar kormányzat gyakran járt úgy, hogy propagandistáinak mondanivalóját törölték. Varga Judit igazságügyi miniszter ezért olyan törvényt készít elő, mely megrendszabályozza a Facebookot.

A lengyel példa

Lengyelországban a hatalom a kormánypárti lap főszerkesztőjét bízta meg a nemzeti érzelmű populista Facebook létrehozásával. A Gazeta Polska főszerkesztője hozzá is látott a feladathoz, mely nem ígérkezik könnyűnek hiszen Zuckerberg Facebookját több mint
2 milliárd ember látogatja. Ehhez képest igen nehéz nemzeti alternatívát teremteni …
Arra hivatkoznak, hogy ők nem alkalmaznak cenzúrát.

A magyar példa

A Hundubot egy Belizeben bejegyzett offshore cég hozta létre. Ez azért különös, mert különben a magyar kormányzat az offshore ellen gyakran indít kampányokat. Persze, ha ők maguk csinálják…

40 ezer követője van az oldalnak, a többi között Orbán Viktor is.

Ettől függetlenül a magyar miniszterelnök semmit sem bíz a véletlenre. Választási tanácsadói már régen mondják: manapság a társas média fontosabb a sajtónál. Már a legutóbbi választások idején is minden fideszes jelöltnek volt legalább egy embere arra, hogy a társas oldalakon továbbítsa üzeneteit: népszerűsítse a saját jelöltjét és befeketítse az ellenjelölteket. Mémeket is gyártottak a kormánypárt propaganda központjában, melyeket azután a társas oldalakon terjesztettek.

A Fidesz tehát máris teljes gőzzel készül a jövő évi választásokra, mert Orbán Viktor attól tart, hogy a vírus válság megtépázhatja a hatalom népszerűségét. Márpedig egy gyenge választási szereplés alapjaiban ingathatja meg a nemzeti együttműködés rendszerét, melyet a magyar miniszterelnök még hosszú évekig üzemeltetni akar.

Az uniós pénzek döntő fontosságúak a magyar gazdaság újraindulásához

Ez derül ki A Fitch most közzé tett jelentésből kitűnik, hogy z uniós pénzek döntő fontosságúak a magyar gazdaság újraindulásához.

A jelentés azt vizsgálja, hogy a 750 milliárd eurós uniós válságkezelő csomag milyen hatással lesz várhatóan a keleti uniós államokra. Korábban a magyar miniszterelnök meg akarta vétózni az uniós válságkezelő alapot arra hivatkozva, hogy ahhoz politikai feltételek járulhatnak. Később

Orbán Viktor lemondott a vétóról márcsak azért is, mert tisztában volt vele: a magyar gazdaságnak égetően szüksége van minden uniós euróra!

6,2%-os visszaesés

2020-ban ilyen súlyos mínuszba jutott a magyar gazdaság a Covid-19 vírus válság miatt. Az EU épp ezt a válságot kívánja enyhíteni a 750 milliárd eurós alappal, melynek egy része vissza nem fizetendő támogatás, a másik része pedig kedvezményes hitel, melyért az uniós tagállamok közösen vállaltak garanciát. Ennek sem igazán örült a magyar kormány pedig az EU kedvezőbb kamat feltételekre számíthat mint Magyarország hiszen Németország, a világ negyedik legerősebb gazdasága biztos garanciát jelent.

A Fitch szerint az idei első félév rámegy a Covid-19 járvánnyal folyó küzdelemre, fellendülésre csak a második félévben számíthatunk. Magyarország esetében ez valószínűleg  4,2% lesz vagyis várhatóan csak 2022-ben tudjuk újra elérni a 2019-es színvonalat. 2022-ben már 6,9%-os növekedésre számít a Fitch.

A választások viszont minden bizonnyal 2022 tavaszán lesznek vagyis akkor amikor a válság következményeit még mindenki nagyonis érezheti. Különösen így lehet ez akkor, ha a magyar kormányzat folytatja az uniós pénzek elosztásának korábbi gyakorlatát, amely lojalitás alapján osztogatja a Brüsszelből érkező euró milliárdokat.

Az EU épp ezt kifogásolja, mert mindenképp azt szeretné, ha a válságkezelő uniós pénzek oda jutnának, ahova szánták őket: a magyar családokhoz és vállalkozókhoz nem pedig a hatalom embereihez, akik az utóbbi években elképesztő tempóban gazdagodtak – jelentős részben épp az uniós pénzekből.

Megszületett a teljes ellenzéki összefogás

Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés: az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson, ezzel is kifejezve a nemzet egységét, amely egység egyszerre fogja elhozni a kormány- és a korszakváltást Magyarország számára.

Az ellenzéki pártelnökök mai döntésükkel kijelölték az összefogás kereteit: mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával fogják lebontani az Orbán-rendszert, megadva a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet.

Az ellenzéki pártelnökök egyben elfogadták a közös listaállítás feltételeit tartalmazó Korszakváltás Garanciái című dokumentumot is, amelyben kinyilvánítják: szövetségük célja megteremteni a független, élhető és büszke Magyarországot.

Ennek érdekében a közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan személyeket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben és nem játszottak össze a Fidesszel. Azzal a párttal, amelyik még a válságban sem segítő jobbot, sem bértámogatást nem nyújt a magyaroknak, helyette az iparűzési adón keresztül vérezteti ki az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, még tovább nehezítve a lakosság védelmét.

A pártelnökök hitet tettek amellett: véget vetnek annak, hogy a hatalom egymás ellen fordít magyart a magyarral. Ezzel szemben vállalják a jólét és a társadalmi béke megteremtését, a közélet megtisztítását, a jogállamiság helyreállítását és a múlttal való szembenézést, beleértve az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát is.

A nemzet iránt érzett felelősség összeköt bennünket ez a felelősség pedig erősebb mindennél. Az ellenzéki összefogás a mai nappal megszületett.

2020. december 20.

Demokratikus Koalíció
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Lehet Más a Politika
Magyar Szocialista Párt
Momentum Mozgalom
Párbeszéd Magyarországért Párt

Orbán média háborúja folytatódik

Az ellenzéki Klubrádió frekvenciáját elveszi a médiahatóság, melyet a hatalom kézi irányítással működtet. A magyar miniszterelnök – miután elhárult a közvetlen veszély, hogy az Európai Unió pénzmegvonással büntetheti a demokrácia csorbítását – Magyarországon – újabb offenzívát indított a független intézmények ellen.

Először jött a színművészeti egyetem, majd pedig most a Klubrádió. A Reuters hírügynökség foglalta össze az eseményeket, beszámolva arról, hogy az európai szervezetek ezúttal is tiltakoznak mindkét hatalmi akció ellen, de a korábbi tiltakozások nemigen késztették meghátrálásra az Orbán kormányt.

„Demokráciákban fenn kell tartani a média sokszínűségét”

Erre hívta fel a magyar miniszterelnök figyelmét az Európa Tanács jogi biztosa a Klubrádió kapcsán. Dunja Mijatovics utalt arra is, hogy a sajtószabadság korlátozása az egyik oka annak, hogy az Európai Unió vizsgálódik a jogállami követelmények be nem tartása miatt a magyar kormánnyal szemben. Csakhogy az Európa Tanács tiltakozásának általában nem sok foganatja van, nem több erkölcsi ítéletnél.

A Der Spiegel a Klubrádió kapcsán arról írt, hogy az Orbán kormány szisztematikusan bedarálta a kritikus médiát az elmúlt 10 év során: először a közmédia következett 2011-ben, majd a Népszabadság, most pedig az Index és a Klubrádió.

Miért nyomul ily elszántan a miniszterelnök?

A médiában már hatalmas a kormányzati túlsúly. Orbán Viktor már csak a látszat kedvéért is ügyelhetne arra, hogy megmaradjanak a tiltakozás kis szigetei, melyeket fel lehet mutatni Brüsszel és az egész világ előtt. Csakhogy 2022-ben választások lesznek, és a jelenlegi gazdasági válság addig egyáltalán nem biztos, hogy elmúlik.

Akkor pedig a hatalomnak nemigen lesz módja, hogy a választók jóakaratát megvásárolja. Ráadásul az ellenzéki média arra figyelmeztetheti a kormánypárti szavazókat, hogy ők sem kapnak semmit. A nemzeti együttműködés rendszere ugyanis csak nagyon szűk körnek nyújt nagyon sokat.

A döntő többség a kormánypárti oldalon is csak morzsákat kap. Ha pedig nem lesz morzsa sem, akkor meginoghat a többség.

Putyin, Lukasenka és Erdogan népszerűségvesztése egyáltalán nem finom figyelmeztetés a magyar miniszterelnöknek. Orbán Viktor tehát előre menekül , hogy biztosítsa hatalmát, amely mögött nem állnak testvéri tankok mint Lukasenka mögött.

Végeredmény – Kommentár nélkül

Az Önök szavazatai alapján a megnevezett tizenhét személyiség közül a 2022-es parlamenti választáson miniszterelnök jelöltnek

Donáth Annát választották.

Donáth Anna, a Momentum EU parlamenti képviselője a szavazatok 45,06%-át, míg a második helyen végző Karácsony Gergely a szavazatok 39,49%-át kapta. A harmadik helyen Baranyi Krisztina a kilencedik kerület polgármestere végzett 8,04%-kal, Dobrev Klára a DK EU parlamenti képviselője 6,14%-val, és Surányi György a szavazatok 1,26%-val kell megelégedjen.

Megjegyezzük, hogy a szavazás első fordulója több 37413 szavazót, míg a második forduló 4319 szavazót mozgósított.

Ön kit választana az ellenzék miniszterelnök jelöltjének? – Döntő

Mindenütt azt hallani, hogy az ellenzék, ha nem is nyilvánosan, de már a 2022-es választásra készülve tárgyalásokat folytat. Segítsünk nekik.

This poll is no longer accepting votes

Ön kit választana az ellenzék miniszterelnök jelöltjének?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!