Kezdőlap Címkék 2017

Címke: 2017

A 2017-es év külpolitikai eseményei: II. rész

0

Folytatjuk a korábban megkezdett éves összefoglalókant 2017 legfontosabb külpolitikai eseményeiről. Ezúttal a politikai válságok és az év legnagyobb bukásai kerülnek terítékre. 

AZ ÉV VÁLSÁGAI 

Ebbe a kategóriába kerültek be azok az események, amelyek elsősorban nem fegyveres konfliktusok (bár egyes esetekben voltak halálos áldozatokkal járó összecsapások), hanem politikai-diplomácia krízisek. Ezekre jellemző, hogy következményeit a következő évben, vagy akár években is érezni fogjuk.

III. helyezett: a katari-szaúdi viszály

Nem az első eset volt, hogy idén nyáron az Arab-félszigeten egy komoly válság bontakozott ki, amelynek főszereplői Katar és Szaúd-Arábia voltak. Ám a három évvel ezelőtti krízistől eltérően  a 2017-es volt az eddigi legnagyobb: a helyzet már nemcsak Katar totális elszigeteltségével, hanem egyes médiumok szerint egy közelgő szaúdi invázióval fenyegetett. Minden azzal kezdődött, amikor a katari állami hírügynökség elleni hackertámadás után a katari emírnek tulajdonított hamis híreket közöltek Iránról és Izraelről. (A támadók kilétére még mindig nem derült fény). Emiatt Doha ellen ismét a terrorizmus támogatása és saját nagyratörő ambícióinak megvalósítása volt a vád, de valójában az csípte Rijád szemét, hogy Katar látványosan elkezdett lavírozni Irán felé. Szaúd-Arábia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek lezárták légterüket és tengeri kikötőiket Katar előtt, kiutasították a televíziós csatornákat (pl. Al-Jazeera) és bojkottot rendeltek el az áruk ellen.

Ráadásul most Szaúd-Arábiának 13 további másik államot (Gabontól kezdve Egyiptomon át egészen a Maldív-szigetekig bezárólag) sikerült meggyőznie a Katarral való diplomáciai kapcsolatok megszakításáról, de még az Egyesült Államok sem állt ki Doha mellett, miközben 10 000 embert katonát állomásoztat az országban. Ezzel párhuzamosan viszont Katar tovább közeledett Iránhoz és Törökországhoz, akik folyamatosan küldték az élelmiszer-és pénzügyi segélyeket az embargó alatt lévő országnak. Ráadásul Kína kihasználva és az amerikai-katari viszony megromlását szorosabbá fűzte a viszonyát (elsősorban katonai téren) a Perzsa-öböl menti monarchiával.

A válság 2017 végére ugyan alábbhagyott, de korántsem szűnt meg teljesen. Például december 5-én az eredetileg két naposra tervezett Öböl menti Arab Államok Együttműködési Tanácsának (GCC) csúcstalálkozóját pár órával a kezdés után berekesztették, mivel ezen a szaúdi, bahreini és emírségi diplomácia Katar jelenléte miatt elutasította a részvételt. Az Egyesült Arab Emírségek eközben bejelentette, hogy Szaúd-Arábiával katonai, politikai és gazdasági közös együttműködési bizottságot hoz létre, amely többek közt Doha ellen irányulna. A legnagyobb kérdőjelet pedig azt jelenti, hogy vajon Katar képest lesz-e megszervezni a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot, hiszen a válság következtében már most közel 10 milliárd dollárral csökkent a valutatartaléka.

II. helyezett: Katalán válság 

Még a legvadabb elképzeléseket is felülmúlta a katalán népszavazásból fakadó válság, mert ilyen jellegű krízisre évtizedek óta nem volt példa Spanyolországban. Habár Charles Puigdemont katalán elnök és szeparatista pártok mesterkedéseinek hála szeptember 6-án alkotmányellenesen döntöttek Katalónia függetlenségéről szóló népszavazásról, még a referendum előtti napokban is biztos volt a Spanyolországban maradni kívánok győzelme. Ráadásul ez a népszavazás senkire nézve se lett volna kötelező érvényű, csupán a helyi pártok megerősödését szolgálta volna.

Ugyanakkor Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök és kormányának hisztérikus reakciói elintézték, hogy ne ismétlődjön meg a 2015-ös skóciai referendum, hanem helyette egy több hónapokig tartó válságba torkoljon az egész népszavazás. Az október 1-jén  készült, a rendőrség durva fellépését mutató videók és képek bejárták a világot, általános döbbenetet és dühöt váltva ki. Ennek meg is lett az eredménye: bár október 1-jén a katalánok 42,3 százaléka (2,26 millióan) járult az urnákhoz, de több mint 90 százalék, tehát 2,02 millióan támogatták a Spanyolországból való kiválást.

Ezután pedig gyakorlatilag fénysebességgel követték egymást az események. Állandósultak a pro és contra tüntetések. Október 26-án a spanyol felsőház aktiválta a spanyol alkotmány 155. cikkelyét, amely értelmében közvetlen kormányzás alá helyezték Katalóniát, vagyis elvették tőle az autonómiát. Erre válaszul október 27-én a barcelonai parlament kikiáltotta a Katalán Köztársaságot. A spanyol kormány ezután feloszlatta a katalán kormányt, parlamentet és katalán függetlenségi politikusokat tartóztatott le.

A katalán válság korántsem ért véget, sőt, úgy tűnik, hogy még csak az „elején” vagyunk. Puigdemont és társai Belgiumba menekültek, és innen szítják a tüzet, és nem hajlandóak addig visszatérni, amíg Madrid nem garantálja a büntetlenségüket. A spanyol kormány nyomására december 21-én előrehozott parlamenti választásokat tartottak Katalóniában, de ez sem Rajoy szája íze szerint alakult. Ugyanis a három szeparatista párt 70 helyet kapott a 135 fős katalán parlamentben. Továbbá az is kérdéses, hogy a „katalán példa” miképp érintheti a többi európai szeparatista mozgalmat, amelyek esetében szintén nem elképzelhetetlen a katalánokhoz hasonló válság kirobbanása.

I. helyezett: Jeruzsálemi válság 

Habár 2017 decemberéig nem egy krízis alakult ki Jeruzsálemben (például nyáron a Templom-hegyen létesített fémdetektorok miatt), ezek is eltörpültek amellett, amit az év végén Trump döntése idézett elő. Az amerikai elnök ugyanis december 6-án eleget tett a korábbi ígéreteinek: Elismerjük Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát. Ezzel párhuzamosan utasította a külügyminisztériumot, hogy költöztessék át az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Döntését általános felháborodás követte szerte a világban. A közel-keleti Amerika-szövetséges muszlim államok nyíltan bírálták Trumpot, és az Iszlám Együttműködés Szervezete Jeruzsálem keleti részét Palesztina fővárosának nyilvánította. Tüntetések robbantak ki nemcsak Ciszjordániában és Gázában, hanem a világ legnagyobb fővárosaiban is. Több száz sebesülttel járó összecsapásokra került sor az izraeli katonák és a palesztinok között, késeléses és gázolós merényletek zajlottak, miközben a Hamász pedig általános palesztin felkelésre szólított fel.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a harmadik intifádával egyelőre még várni kell, hiszen még nem törtek ki olyan mértékű összecsapások, amilyenekre a szakértők számítottak. Ám jogosan merül fel a kérdés: akkor mégis miért ezt tettük meg a 2017-es esztendő legnagyobb válságának?

Nos, mert diplomáciai és geopolitikai szempontból jóval súlyosabb következményekkel járhat, mint a katalán és a katari-szaúdi viszály együttvéve. Alaposan átrendezheti az Egyesült Államok közel-keleti viszonyrendszerét, miközben ezzel párhuzamosan Izrael esetében gyakorlatilag semmissé teheti az elmúlt években, nem kevés erőfeszítések árán elért eredményeit és lenullázhatja az arab országokkal való kapcsolatokat is. Ráadásul már most látható, hogy Washington igencsak kezdi magát elszigetelni a nemzetközi térben.

Ugyanis december 21-én az ENSZ Közgyűlése 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás elítélte Trump lépését. Ennél viszont sokkal fájóbb volt az, hogy az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott szavazáson alulmaradt (14-1) és kötelezték a döntés visszavonására. Többek közt olyan országok nem álltak ki mellette, mint Franciaország és Nagy-Britannia.

AZ ÉV LEGNAGYOBB BUKÁSAI:

III. helyezett: Szaad Haríri libanoni miniszterelnök lemondása (?) 

Derült égből villámcsapásként érte nemcsak Libanont, hanem az egész Közel-Keletet Szaad Haríri libanoni miniszterelnök lemondása. Haríri egy politikai kiegyezés következtében foglalhatta el a kormányfői széket 2016 végén. 2017. novemberében a szaúdi útja alatt, egy televíziós beszédben mondott le a hivataláról, állítása szerint azért, mert „megpróbálják őt megölni”, mégpedig az Iránhoz közel álló libanoni szervezetek, mint a Hezbollah.

Szaad Haríri libanoni kormányfő beszél egy bejrúti rendezvényen 2017. november 3-án. A kép forrása: MTI/EPA/Dalati Nohra.

Ez nem kis válságot idézett elő a „Cédrusok országában”, ahol a vallási felekezettől és politikai oldaltól függetlenül azért tüntettek, hogy visszakapják a miniszterelnöküket, akit először a szaúdi hatóságok nem engedtek haza. Pont emiatt a médiumokban számtalan fejtegetés látott napvilágot, hogy mi állt a Haríri döntésének hátterében. A legtöbb gyanú Szaúd-Arábiára terelődött, mivel a libanoni miniszterelnök már elvesztette a szaúdi uralkodócsalád kegyeit, mert nem volt képes megfékezni sem az iráni befolyás növekedését és képtelen volt a libanoni szunnita közösség pozícióját is megerősíteni.

Ugyanakkor miért kellett kérdőjelet tenni a 3. helyezett mellé? A dolog pikantériája, hogy Szaad Haríri december 5-én hivatalosan visszavonta a lemondását és továbbra is azt mondja, hogy ő Libanon miniszterelnöke, de ezt már nem mindenki hajlandó elfogadni. Ráadásul az ügyön csavart még egyet, hogy nemrég megerősítették: az egész libanoni válság valóban egy Rijád szervezte puccs volt.

  1. helyezett: Az Iszlám Állam (részleges) bukása

Habár végleges bukásról még nem beszélhetünk, kétségtelen, hogy az Iszlám Állam (ISIS) számára idei esztendő elhozta a várva várt összeomlást, legalábbis a „magterületeken”, vagyis Irakban és Szíriában. Már 2016 végén, amikor megindult az észak-iraki Moszul ostroma, figyelmeztettek az elemzők és a szakértők, hogy valószínűleg a terrorszervezet nem fogja megélni az idei esztendő végét. 2017 július végén végleg elűzték a terrorszervezetet az iraki városból. Ezzel párhuzamosan indították meg az ISIS fővárosának tartott szíriai Rakka felszabadítását célul kitűző hadműveletet. Ezt végül októberben sikerült teljesíteniük a Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF), amelyet az amerikaiak és a kurd milícia szintén támogattak.

Habár még vannak fegyveres csoportjaik az országokban és a határoknál még kifejtenek némi aktivitást, lényegében az ISIS iraki és szíriai jelenléte véget ért. A képet viszont árnyalja, hogy semmit sem lehet tudni Abu Bakr al-Bagdadi, az ISIS-t vezető önjelölt kalifájának hollétéről vagy állapotáról, többször is halálhírét keltették már. Másodszor pedig a terrorszervezet  Észak-Afrikába, főleg Líbiába csoportosíthatja át magát, illetve még több európai és észak-amerikai támadást szervezhet meg vagy inspirálhat.

  1. helyezett: Robert Mugabe zimbabwei diktátor bukása

Miközben az ISIS (részleges) bukását több médium és szakértő már hónapokkal korábban előrejelezte, addig  Robert Mugabe zimbabwei diktátor hatalmának még az életében bekövetkező gyors összeomlására senki sem fogadott. Miért is tették volna? Mugabe 1980, vagyis az ország függetlensége óta volt hatalmon és azóta vasmarokkal irányította az afrikai országot. Mugabe rengeteg gazdasági, pénzügyi és környezeti válságot élt túl, és úgy tűnt, hogy a hatalmát sem a történelmi hiperinfláció, sem elveszített választás, sem hatalmas méretű aszály nem képes megingatni. Ráadásul mindvégig biztosnak volt mondható Kína támogatása is, amely nélkül a Mugabe-rendszer már rég összeomlott volna.

Ám a diktátor utolsó lépései egy Mugabe-dinasztia kiépítéséről, amelynek része volt a „Krokodilnak” becézett  Emmerson Mnangagwa száműzetése, már elérte a zimbabwei hadsereg ingerküszöbét. 2017. november 15-én hajnalban Constantino Chiwenga vezérkari főnök vezetésével a helyi haderő megszállta a fontos kormányzati épületeket és utakat, lemondatták a Mugabehoz közel álló minisztereket és házi őrizet alá helyezték az elnököt. Peking pedig végig csendben figyelte az eseményeket, nem állt ki „Kína örök barátja” mellet és azonnal hozzálátott az új rendszerrel való szorosabb viszony elmélyítésének.

Robert Mugabe utolsó botlása. A kép forrása: Youtube.

A zimbabwei parlament végül megfosztotta a a hatalmától, de Mugabenak még sikerült politikai mentességet kialkudnia magának és feleségének. Emmerson Mnangagwát nevezték ki Zimbabwe új elnökének, aki első feladatának jelölte meg az ország ellen évtizedek óta érvénybe lévő nemzetközi embargók feloldását. Továbbá kitűzte a jövő évi választásokat időpontját, amelyek egy korszak végét jelenthetik Zimbabwe történelmében.

A 2017-es év külpolitikai eseményei: I. rész

0

A világunkban rengeteg minden történik egyszerre, ezért külpolitikai témában különösen nehéz feladat évértékelőt írni. Most a Független Hírügynökség mégis kísérletet tesz rá, hogy egy kétrészes elemzésben bemutassa, hogy 2017-ben mely történéseket lehet az „év külpolitikai eseményeinek” nevezni. Az első körben az év negatív történéseiből szemléztünk. 

AZ ÉV FEGYVERES KONFLIKTUSAI:

III. helyezett: a mianmari etnikai tisztogatás 

Nem először fordult elő a délkelet-ázsiai ország történelmében, hogy a Rakhine tartományban tömörülő és az ország mindössze 5-6 százalékát kitevő muszlim kisebbség (rohingyák) ellen támadásokat hajtottak volna végre. Ám a korábbi évek pogromjai  eltörpülnek a 2017-ben elkövetett, többnyire a hadsereg által szervezett akciók mellett.

Nyáron egy rendőrőrs elleni támadásra válaszul, amelyért a hadvezetés a rohingya szélsőségesek számlájára írt, valóságos etnikai tisztogatás bontakozott ki Mianmarban. Augusztus óta 600 ezer rohingya menekült el az országból, 58 százalékuk gyerek és közel 7000-en vesztették életüket menekülés közben vagy a hadsereg, illetve a buddhista szélsőségesek által végrehajtott támadások során. Az ENSZ és a jogvédő szervezetek etnikai tisztogatással vádolják a mianmari biztonsági erőket. A rohingyák ellen elkövetett atrocitások komolyan megtépázták a Nobel-békedíjas Aun Szan Szu Kji mianmari miniszterelnök-asszonyról kialakított képet, akit Nyugaton egyfajta ikonnak és követendő mintának állítottak be.

A fegyveres konfliktus pedig 2017 végén sem mutatta az enyhülés jeleit. Még az elmúlt hetekben is napvilágot láttak olyan ENSZ-jelentések, amelyek a rohingyák ellen elkövetett atrocitásokról vagy szisztematikusan végrehajtott nemi erőszakról szóltak. Továbbra sem állt le a menekülthullám, gomba módra szaporodnak menekülttáborok a szomszédos államokban (főleg Bangladesben). Legutóbb Ferenc pápa járt Mianmarban és igyekezett közvetíteni, de a rohingyák helyzetét illetően aligha várható érdemi változás.

 II. helyezett: a szíriai háború

Az elmúlt években a nem túl hízelgő „év konfliktusa díjat” a 2011-ben kitört szíriai válság, majd idővel helyettesek (proxyk) háborújává fajuló szíriai háború nyerte el. A legnagyobb becslések szerint az összecsapások közel fél millió (többnyire civil) halálos áldozatot követeltek, és több mint 12 millióan kényszerültek elhagyni az otthonukat. Továbbra is napi rendszerességgel követnek el pokolgépes merényleteket (márciusban több mint százan vesztették életüket Damaszkuszban) ágyúzásokat és kivégzéseket az egyik oldalon, miközben a másikon pedig egy újabb vegyi  támadásra került sor áprilisban.

A szíriai háború esetében a legrosszabb, hogy nem maradt meg az ország határain belül és a regionális, illetve nagyhatalmak állandóan beavatkoznak az eseményekbe. Az izraeli, a nyugati és az orosz légierő gyakran bombázott az országban, amelyek viszont sok  áldozattal jártak a civil lakosság körében. Ezzel párhuzamosan pedig más államok által támogatott – például Egyesült Államok és Törökország – fegyveres csoportok szintén újabb területeket vontak ellenőrzésük alá vagy szorultak ki egyes régiókból.

Ám miért került a szíriai háború most mégis a második helyre? Az eddigi évektől eltérően ugyanis Szíriában már „látni a fényt az alagút végén”. Vagyis a harcok intenzitása és kiterjedtsége csökkent (harmadannyian vesztették életüket, mint 2016-ban); olyan városok ostroma ért véget, mint Deir ez-Zór vagy Rakka; az Iszlám Állam (ISIS) gyakorlatilag eltűnt az országból; elindult az újjáépítés; a szíriai menekültek száma csökkent és az év első felében 700 000 tértek vissza az arab államba. A konfliktus rövidülését szintén jelezte, hogy Putyin december elején hivatalosan is legyőzöttnek nyilvánította az ISIS-t Szíriában, ebből kifolyólag elkezdték kivonni az orosz katonákat az országból (de a haditengerészeti egységek azért maradnak).

I.helyezett: a jemeni háború 

Az igaz, hogy az áldozatok számát tekintve a 2014-ben kitört fegyveres konfliktus lemarad a szíriaihoz képest, ám ez korántsem jelenti azt, hogy nem egy intenzív, pusztító és komoly következményekkel járó háborúról lenne szó. 2015. március 26-án Rijád tíz másik afrikai és ázsiai országgal együtt beavatkozott a „Szaúd-Arábia hátsó udvarának” tartott Jemenben, hogy visszaültessék elnöki székbe a Rijád-barát Abd-Rabbuh Manszúr Hádi miniszterelnököt. A koalíciós erők csak bombázásokkal, majd a nyár folyamán szárazföldi haderővel próbálta meg térdre kényszeríteni a jemeni lázadókat, vagyis a húszikat. Az amerikai támogatást élvező és fejlett hadieszközökkel rendelkező szunnita haderő arra még elég volt, hogy visszaszorítsák a húszikat Áden kikötővárosának környékéről, de arra már nem, hogy elfoglalják vele a jemeni fővárost, Szanaat.

A hivatalos bejelentések ellenére a harcoknak még egyáltalán nincs vége: a koalíció veszteséglistája egyre hosszabb, és még a hetekben is előfordult, hogy a határ menti szaúdi területeken lévő bázisokat támadtak meg a jemeniek, miközben az ország belsejét  ballisztikus rakétákkal lövik. A több mint 10 000 halálos áldozattal és 40 000 sebesülttel járó jemeni háborúban végrehajtott szaúdi légitámadások miatt szinte az egész ország romokban hever, a kolera április óta tombol az országban, megfertőzve több mint 800 000 embert és az egész országot kiszáradás fenyegeti. 

Ráadásul decemberben még kilátástalanabbá vált a helyzetet, mivel Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök bejelentette, hogy szakít az eddigi húszi szövetségeseivel és inkább Rijád mellé áll. A válasz nem sokáig késlekedett: két nappal később Száleh autókonvoját megállították és a volt elnököt kivégezték. Azóta pedig  egy újabb polgárháború zajlik a korábbi szövetségesek között. Lényegében már azt sem tudni, hogy ki kivel ki ellen harcol, miközben a szakértők jövőre nézve semmiféle pozitív kimenetellel nem számolnak. Tehát mindezek miatt a jemeni háború „érdemes” az első helyre.

AZ ÉV TERRORTÁMADÁSAI:

Sajnálatos módon a 2017-es esztendő sem múlt el terrorcselekmények nélkül. A legnagyobbak és legvéresebb merényletek ismét Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Nigériában és Szíriában történtek. Ugyanakkor az Egyesült Államok és Nyugat-Európában szintén több tucatnyi terrortámadás zajlott. Ebben a felsorolásban nem az áldozatok száma, hanem sokkal inkább a „különlegességük” és/vagy politikai következményeik szerint csoportosítottuk őket.

III. helyezett: Las Vegas-i lövöldözés 

Ez volt Amerika történelmének legtöbb halálos áldozatát követelő egyszemélyes ámokfutása. 2017. október 1-jén Stephen Paddock 64 éves nyugdíjas könyvelő egy szálloda 32. emeletről nyitott tüzet egy countryzenei fesztiválon résztvevőkre. 58 embert megölt, közel 500-at megsebesített, majd önmagával végzett. Évek óta halmozta a fegyvereket, aprólékosan kitervelt mindent, de az amerikai hatóságok szerint nem voltak terrorista kapcsolatai, nem volt mentálisan beteg, és komolyabb bűnözői múlttal sem rendelkezett. Így tettének valódi indítéka továbbra is rejtély marad.

Stephen Paddock
Forrás: Twitter

II. helyezett: 2017-es spanyolországi támadások 

2017. augusztus 16 és 18 között egy valóságos terrorhadjáratra került sor Spanyolországban: Alcanarban felrobbant egy ház; Barcelonában a Las Ramblason (turisták által kedvelt sétálóutcában) illetve egy nappal később Cambrils egyik tengerparti sétányán gázolásos merényleteket követtek el. Összesen 15-en haltak meg a támadássorozatban, és több mint 100-an megsérültek.

Fotó: MTI/EPA/David Armengou

A merényletek két okból kifolyólag keltett nagy visszhangot. Először is az áldozatok többsége külföldi volt: a 34 ország több mint 100 állampolgára szenvedett sérülést, ebből 9-en életüket vesztették a támadásban. A másik pedig, hogy 2004. március 11-e óta ez volt a legnagyobb terrortámadás Spanyolországban. A nyugat-európai országban ugyanis  tizenhárom éven át egyetlen dzsihadista terrortámadás sem történt, miközben több merényletet meghiúsítottak: 2013 és 2016 között 200 embert tartóztattak le, akik terrorcselekményt készültek végrehajtani az ország területén. A 2017-es támadások viszont pont a legrosszabbkor történtek: nem elég, hogy az őszi időszakba komoly kieséseket okoztak a spanyol turizmusban, még a készülő katalóniai népszavazásra is befolyással voltak.

I. helyezett:  Bir al-Abedben elkövetett mészárlás

Egyiptom modern történelmének legnagyobb és legvéresebb terrortámadása, amely sokkolta az egész világot. November 24-én a Sínai-félsziget északi részén Bir al-Abed városában lévő szúfi közösséget egy körülbelül 40 fős csoport támadta meg, akik az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet zászlaját lengetve, több járművel közelítették meg az helyszínt. (A merénylet részletesebb leírása: itt olvasható) A mecset környékén pokolgépeket robbantottak fel és a mecsetből menekülőkre kézifegyverekkel nyitottak tüzet. Az egész támadásban 311-en vesztették életüket és több mint 150-en sérültek meg. Ám a politikai-katonai következmények még súlyosabbak lehetnek: egyrészt a közeljövőben jelentős átalakuláson mehet keresztül az eddigi egyiptomi kül-és biztonságpolitika, másrészt pedig rámutat arra a szomorú tényre, hogy az ISIS Irak és Szíria után sem fog teljesen eltűnni a történelem süllyesztőjében.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!