Búcsúzunk Tőled, kedves Jogállam.
Amikor – tudom, sokak nevében – ezeket a sorokat írom, már majdnem egy napja nem vagy. De ezekben a nehéz órákban is tudnod kell, hogy szerettünk, és fontos voltál nekünk.
Jó volt veled.
Jó volt veled, akkor is, ha nem volt mindig, minden szép és jó. Jó volt veled, mert akartuk, hogy jó legyen. Vártunk rád nagyon. Sok hajnalon és nappalon, házibulikban átbeszélt, világot megváltó éjszakán.
Elképzeltük, hogy milyen lehetsz, és minden úgy lett, ahogyan az a szerelmekkel is lenni szokott: a vágyakozás gyakran szebb, mint a beteljesülés.
De azért az utóbbi is nagyon szép.
Tudjuk, nem voltál tökéletes. Nem voltál makulátlan, nem teljesítetted az összes vágyainkat. Távolról sem voltál olyan tiszta, mint amilyenről álmodtunk. Zavaros vizek, eszmék, emberek, szánalmas és számító személyek, futóbolondok kísértek utadon: karrieristák és köpönyegforgatók, álságosok és ájtatosok.
És, be kell vallanunk, most, hogy már mindennek vége, az is csalódás volt, hogy a szabadsággal együtt nem hoztad el nekünk a jólétet is.
De azért jó volt veled. Nem csak azért, mert a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb diktatúra.
Éltünk mi már jó diktatúrában. A legvidámabb barakkban, ahol mindent szabad volt, ami nem volt tilos.
Vártunk rád, és Te eljöttél.
Jó volt veled. Kicsit olyan voltál számunkra, mint a szex. Ami, egy régi dakota mondást idézve, ha jó, akkor nagyon jó, de amikor nem jó, egy kicsit akkor is jó.
Most búcsúzunk tőled szeretett Jogállamunk. Reméljük, nem örökre. Mert mást nem is tehetünk, minthogy bízunk benned. Hogy lesz még megint Magyarország. Mely, mint minden újszülött, okos lesz és bölcs.
Szép és bűntelen.