Bréking (fék)nyúz, 2019. január 3. – Tudósítás a másik valóságból

0
1446
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Fidesz tudatta a magyar emberekkel, hogy az ellenzék a rendkívüli üléssel folytatta a színészkedést: nekik csak a hatalom megszerzése és a pillanatnyi politikai balhé a fontos. Az Orbán Viktor megdöntése projektet finanszírozó globalista elit is egyre kedvetlenebbül szemléli, hogy tehetségtelen ripacsokra pazarolja a pénzét. A Echo TV-ből pedig megtudhattuk, hogy a baloldal most arra használja a Nagy Imre ügyet, hogy a saját bűneit eltakarja.

Az ellenzéknek csak a balhé a fontos

A Fidesz-frakció szerint az ellenzéki pártok a csütörtökre összehívott rendkívüli üléssel folytatták a színészkedést: nekik nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a „pillanatnyi politikai balhé” a fontos.

A nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az ellenzéki pártok egyszer már „lebuktak”, amikor „gyenge színészi teljesítményt nyújtva, áldozatként” próbálták feltüntetni magukat a köztelevízió épületében.

Csütörtökön pedig újra „lebuktak”, hiszen az ellenzéki képviselők jelentős része az általuk kezdeményezett parlamenti ülésen a napirendi szavazást sem várta meg – tették hozzá.

- Hirdetés -

Azt is írták, hogy az ellenzék decemberben erőszakos eszközökkel próbálta megakadályozni az Országgyűlés munkáját, nem törődve azzal, hogy a „balhé” közben saját korábbi javaslatát, így az ápolási díj megemelését sem szavazta meg.

Úgy fogalmaztak, az ellenzéknek nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a „pillanatnyi politikai balhé” fontos.

Soros György pénzéből szerveznek erőszakos utcai megmozdulásokat, és Soros-pénzből fizetett aktivisták közreműködésével támadtak a rendőrökre és az Országgyűlés épületére a karácsony előtti napokban. Ezen Soros György által finanszírozott akciók egyetlen célja, hogy az európai parlamenti választások után újra bevándorláspárti többsége legyen az Európai Parlamentnek – értékelte a Fidesz-frakció. (MTI: Fidesz: az ellenzéki pártok folytatják a színészkedést)

A globalista elit is egyre kedvetlenebbül szemléli, hogy tehetségtelen ripacsokra pazarolja a pénzét

A fennálló rendszerrel szembeni ellenállás azok részéről, akik maguk is részesei annak, fából vaskarika. Országgyűlési képviselők, legális pártvezetők, önkormányzati képviselők maguk is részei a fennálló rendszernek, így annak megdöntésével saját magukat is megdöntenék. Egyébként is: ellenállni egy politikai rendszerrel szemben a hatályos jogszabályok maradéktalan betartásával – vagyis jogszerűen – demokráciában csak egyetlen módon lehetséges: ellenzéki politizálással és aktív képviselői munkával. Politikai munkával az adott jogi kereteken belül.

Az országgyűlési képviselői mentelmi jog biztonságos védelmében hőbörögni, jogszabályokat megszegni nem ellenállás, hanem joggal való visszaélés. Néhány, minden jó ízlést nélkülöző képviselői megnyilvánulás pedig egyenesen visszatetsző bunkóság. Ezt már nemcsak a magyar választópolgárok tolerálják egyre nehezebben, hanem az „Orbán Viktor megdöntése projektet” finanszírozó globalista elit is egyre kedvetlenebbül szemléli, hogy tehetségtelen ripacsokra pazarolja a pénzét. (Magyar Idők: A rendszer elleni lázadás fából vaskarika)

A baloldal most arra használja a Nagy Imre ügyet, hogy a saját bűneit eltakarja

Ismét epét hányhat az ellenzék, hiszen Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről a két ünnep között eltávolították és átkerül a Jászai Mari térre, a korábbi Marx és Engels szobor helyére. Nagy Imre emlékművének a helyén pedig a vörös terror áldozatainak emlékműve lesz látható. Az ECHO TV Sajtóklub 2.0 című műsorában Szarvas Szilveszter úgy fogalmazott: Nagy Imre politikai karrierje nem ’56-ban kezdődött hanem ’44-ben. A Sajtóklub 2.0 csapata: Falusi Vajk, a 888.hu publicistája Oláh Gellért, a 888.hu újságírója és Dezse Balázs, a PestiSrácok újságírója.

Tudni kell azt, hogy a kommunisták, amikor lehetőségük van rá, kivégzik egymást. Ez a baloldal meg az MSZP problémája, de nem a miénk. A baloldal most arra használja a Nagy Imre ügyet, hogy a saját bűneit eltakarja. Ez a posztkommunista baloldal, élén Gyurcsány Ferenccel, aki nem tudja, hogy miként viszonyuljon ’56-hoz, most belekapaszkodik ebbe az ügybe, hogy kimossa a saját felelősségét ’56 bűneiből. (Echo TV: Sajtóklub 2.0)

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .