Biden: Ukrajna nem lesz feltétlenül a NATO tagja

0
1115
x.com

Az USA elnöke hosszú interjút adott a Time magazinban, melyben kifejtette álláspontját Ukrajnával kapcsolatban.

“béke akkor lesz, ha biztossá válik: Oroszország soha de soha nem foglalhatja el Ukrajnát!

Ez nem azt jelenti, hogy Ukrajnának a NATO tagjává kellene válnia. Azt jelenti, hogy kapcsolatban kell állnunk Ukrajnával, és fegyvereket szállítani neki, hogy meg tudja magát védeni. Én kezdettől fogva azon az állásponton voltam, hogy Ukrajnának nem kell bekerülnie a NATO-ba.”

Biden óvatos nyilatkozatából kiderül, hogy a titkos béketárgyalások, melyeket William Burns, a CIA igazgatója és Szergej Nariskin tábornok folytatnak az ukrajnai béke lehetőségéről meglehetősen előre haladhattak.

Burns CIA igazgató, aki korábban az USA nagykövete volt Moszkvában jól ismeri Putyint, ő volt az utolsó amerikai vezető, aki hosszan tárgyalt vele 2021 őszén az ukrajnai agresszió előtt. A kiszivárgott hírek szerint végülis Putyin azért támadta meg Ukrajnát, mert az USA beleegyezett ugyan abba, hogy Ukrajna ne váljon a NATO tagjává, de kétoldalú alapon el akart helyezni olyan rakétákat az ország területén, melyek villámgyorsan elérhették volna Moszkvát anélkül, hogy az orosz légvédelem reagálni tudott volna erre.

Biden elnök a Time interjúban sem zárta ki ezt a lehetőséget.

“Ha megengednénk, hogy Ukrajna elbukjon, akkor Lengyelország lenne a következő, és valamennyi állam az orosz határ mentén követné ebben.”

Ez nem túlságosan meggyőző érvelés hiszen az USA elnöke ugyanebben az interjúban azt állította, hogy “a NATO még sohasem volt ilyen erős.”

- Hirdetés -

Vajon Putyin meg merne-e támadni egy erős NATO-t hiszen az orosz hadsereg sokkal gyengébb? Az orosz hadsereg villámháborúja Ukrajnában is kudarcot vallott.

Képes lenne e Oroszország fenyegetni a NATO-t?

Sem Sztálin sem Brezsnyev sokkal erősebb hadserege sosem kísérelt meg nagy támadást a Nyugattal szemben. Sztálin Finnországot támadta meg 1940-ben, Brezsnyev Afganisztánt 1978-ban. Putyin saját felfogása szerint preventív hadműveletet folytat Oroszország érdekeinek védelmében. Hivatkozik Kennedy elnökre, aki világháborút kockáztatott akkor amikor a Szovjetunió rakétákat helyezett el Kubában 1961-ben. Orosz felfogás szerint Ukrajna ma olyan Oroszországnak mint Kuba az Egyesült Államoknak. Persze mind a kettő szuverén ország csak épp a ballisztikus rakéták korában ennek vajmi kevés jelentősége van.

Belecsúszhat-e a NATO egy háborúba Oroszországgal Ukrajna miatt? – kérdi joggal a Time. A válasz:

”nem, akkor csúsznánk bele egy háborúba, ha nem támogatnánk Ukrajnát. Nem csúszunk bele sehogy sem…”

Itt a Time magazin nem folytatja a kérdezést Ukrajnáról, mert kiderülne, hogy az USA elnöke maga sem tudja, hogy mit is akar elérni az ukrajnai háborúval.

Korábban Joe Biden nyíltan kimondta: meg akarjuk buktatni Putyin elnököt! Ezt ugyan visszavonta, de nem tűzött ki új reális célt: mit akar a NATO elérni Ukrajnában? Miért nem tárgyal Putyinnal?

Trump azt ígéri, hogy villámgyorsan elintézi Ukrajna ügyét oly módon, hogy Zelenszkij elnök feje fölött megállapodik Putyinnal. Biden egyelőre a háború folytatása mellett döntött bár az USA katonai vezetői megmondták neki, hogy Ukrajna képtelen kiszorítani az oroszokat az ország területéről. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó nemrégiben arról beszélt, hogy a most megkapott fegyverekkel Ukrajna idén ellen tud állni Oroszországnak, jövőre pedig offenzívát indíthat. Haass, az amerikai Atlanti Tanács ex elnöke, figyelmeztette Biden elnököt és Jake Sullivant, hogy a kivérzett Ukrajna képtelen offenzívára, ezért valamiféle fegyverszünetre van szükség, amely azt jelentheti, hogy a jelenlegi frontvonalon húzódik majd a határ. Ideiglenesen…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .