Közismert, hogy a demokráciákban a nép a hatalmat leginkább választott képviselői által gyakorolja. A képviselők tehát a nép alkalmazottjai (minister = szolga), akik fizetést kapnak azért, hogy a kormányzás súlyos gondját a nép válláról levegyék.
A demokratikus Parlamentekben a többség dönt, amely döntést aztán a hivatalnoksereg hajtja végre. A kormányzó párt által benyújtott javaslatokat az ellenzék nyilvánosan és érvekkel kritizálja, aminek alapján (ha a többség úgy véli) módosíthatók, és a parlamenti döntést pártoktól független szervek sok szempont alapján vigyázzák, hogy az minden tekintetben megfelelő legyen.
A választásokon sokfajta párt küzd a hatalomért, de általában van két nagyobb csoport, melyek váltógazdálkodást folytatnak – kivéve, ha történik valami, mint például Magyarországon, ahol 17 éve egy (vagy több) átkozott személy kicsempészett egy belső használatra készült beszédet, amelynek nyilvánosságra hozása után elszabadult a pokol. Kellett hozzá persze az akkori ellenzék, azaz a mai hatalom befeketítő és lázító tehetsége is, így a következő választásra sikerült nekik összehozni a kétharmados fölényt. Ez a fölény immár 13 éve határozza meg az ország sorsát, és ahogy most kinéz, fogja is még egy darabig. Lévén a fölényben lévők pártja egyszemélyes, az az egy személy immár sok éve Magyarország demokratikus módon megválasztott diktátora.
Megjegyzendő, hogy a párt korábban kétszemélyesként működött, lásd pl. XIII. Lajos és Richelieu, de pár évvel a nagy győzelem után a sokkal népszerűbb simán kinyírta a sokkal okosabbat, akinek belső hatalmát köszönheti.
A diktátorság nagy előnye, hogy az ember saját országát illető elképzeléseit akadálytalanul valósíthatja meg, és ha az ország arculatát és berendezkedését tekintve a XX. század első felére, azaz a kormányzóval sújtott királyságra, erkölcsiségét tekintve meg a középkori merev vallásosságra akarja formálni, hát akkor arra. A diktátori hatalommal minden ellenállás letörhető. Ezért ilyesféle most az államunk.
Diktátor regnálása esetén a hepciáskodók összes pénzét le lehet nyúlni, minden kommunikációs eszköztől meg lehet őket fosztani, rájuk lehet uszítani a kormányzó párt által elfoglalt fékeket és az ellensúlyokat (NAV, ÁSZ, Ügyészség, stb.). Hogy nem jön értük a fekete autó, csak annak köszönhető, hogy az EU-ba ugyan sokfajta módon belerúgtunk már, de teljes erőből és célzottan kényes helyre mégsem javasolt. Persze még öt-hat év diktátorkodás, vagy pláne az ország EU-ból való kiléptetése változtathat a helyzeten: mondjuk, hogy ha a fontos döntési mechanizmusokból ki tudna pöckölni minket. Akkor lenne az, hogy a diktátor nemzeti öntudatával sértődötten kilépne, és a 93 ezer négyzetkilométeren korláttalanná válhatna hatalma.
Mint az a fentiekből látható, a diktátorságnak országon belül nincsenek határai.
Ez az értelmisége által jól tájékoztatott magyar népnek köszönhető, mert ő biztosítja a kétharmadot választásról választásra derék és megbecsült diktátorának. Abszolúte demokratikusan.
Sajnos külföldiekkel szemben a diktátor nem tehet meg mindent, de azért a miénk megpróbálja. Ő még akkor is küzdött a szovjet csapatok távozásáért, mikor már két hónapja folyamatban volt kivonulásuk. Nyilván az általa később eltaposott okosember mondta neki, hogy ezt tegye, mert így majd azt hiszik, hogy ő zavarta ki a ruszkikat – és valóban, így is lett. Ez pont olyan, mint az infláció nyakon ragadása, és annak fejszével való csapdosása, míg össze nem megy kicsire a nyomorult. Ebben annyi igazság van, hogy a mi inflációcskánkat döntő részben Orbán növesztette hatalmasra, tehát van miből csökkennie. Mármint magától. Nem kell ahhoz semmiféle diktátori közreműködés.
A nagy győzelmek után az itthoni sikerekre alapozva kezdett szkanderozásba később a miniszterelnök külföldön is. Először a Néppárttal (sima vereség, még ha a 85. percben ő vonult is le a pályáról, hogy ne látszódjon annak), a norvégokkal (6:0 oda, egy vasat sem kaptunk, és nem is fogunk kapni), a V4-et sikerült szétrobbantani, az Egyesült Államok kormányával rossz viszonyban vagyunk. Jelenleg folyik a svédeket szívatása, a svédek nem átallnak rólunk hazudni.
Még szerencse, hogy a diktátor úr csapata keményen megmondta nekik, hogy nálunk nincsen semmiféle diktatúra.
A sor folytatható. Legfőbb szövetségesünket illetően annyi vétóval fenyegetőzött, meg annyit cselezgetett (ezeket pávatáncnak hívja), hogy az EU-t tekintve oda a pénz és a tisztelet, mivel pedig a magyar nép szabad akarata szerint Magyarország személyesen ő maga, ezért a miénknek is annyi. Mind a pénzünknek, mind a tiszteletnek.
A szövetségesek közt sokan azt szeretnék, ha mások kormányoznák az országot, ugyanis a Nyugat egy ilyen rút szibarita váz, imád nyugodtan és simán működni, józan kompromisszumokkal, mindenfajta gáncsoskodás nélkül.
Természetesen csak rajtunk kívül szeretnék azt. Mi ugyanis sokadszor választjuk meg kedvenc diktátorunkat, akár a Mindenség ellenében is. Meg is lett az eredménye, megint az egész világ minket bánt, ahogy a besenyők óta szinte folyamatosan, én nem is tudom, mi lenne velünk, ha a miniszterelnök úr nem védené a magyar érdekeket éjt nappallá téve.
Most például a beavatkozástól fog megvédeni. Eddig a tudjukkik bármikor küldhettek ide hatalmas összeget, például Márki-Zay részére négymilliárdot, ami kiteszi a kormány által FIDESZ propagandára fordított közpénznek tán még a 2 (kettő) százalékát is! Hoppá! Kettő százalék! Az már aztán valami!
Ebből a két százalékból a dollárbaloldalt megválasztva és azt manipulálva söpörhették volna félre a Magyar Érdeket!
Persze csak volna, mert a magyar nép tudta, mi a kötelessége és újból kétharmadot adott kedvenc diktátorának, így aztán nem is érkeznek Luhanszkból rossz hírek halálba küldött fiainkról, gyermekeink genderügyben továbbra is a teljes tudatlanság biztonságát élvezik egészen 18 éves korig, és nem jön ide egy migráns sem, maximum annyi időre, amígIMF átszeli az országot. A többi legyen az osztrákok gondja, akik szerint a migránsok 80 százaléka tőlünk érkezik.
Igaz, az EU által demokráciaügyben megküldött, 27 pontba foglalt követelményrendszerről nagy a csönd, de biztosak lehetünk benne, hogy ha ez van, akkor ez a csönd a magyar érdek, és hogy ez a miniszterelnök úr érdekével száz százalékban egyezik, az nem a véletlen műve, miután ő Magyarország. És a magyarok is. Személyesen.
Általánosságban még elmondható, hogy a külföldi beavatkozásnak nagy hagyományai vannak minálunk, emlékezhetünk például az IMF beavatkozásra, mikor cselesen kedvező kölcsönt adtak nekünk, amelynek egyharmadát korábban felvett magasabb kamatú kölcsönök kiváltására fordítottuk, így a költségvetés terhelése csökkent, egyharmadát az MNB-be tettük devizatartaléknak, egyharmadát meg fel sem vettük. Ez még az átkozott gyurcsányi korszakban történt, könnyen elképzelhető, miket kértek ezért cserébe! Tudni nem tudjuk ugyan, de elképzelhető. Szerencsére a diktátor… illetve hát a miniszterelnök úr a győzelem után gyorsan észrevette, hogy ez a magyar érdek arculcsapása, és úgy kirúgta innen őket, mint a sicc. Alacsony kamatok? Még csak az kéne! Ott van aztán az a beavatkozás, hogy külföldi, nem itt élő emberek tömegesen vehetnek részt a magyarországi szavazásokon… illetve bocs, az nem az. Az jó beavatkozás.
A fentiek fényében nem csoda, hogy a miniszterelnök úrnak ébernek kell lennie. Ezért készítenek elő most egy törvényt, hogy külföldről semmilyen szervezet ne kaphasson egy vasat se, mert még a végén az ellenzéket támogatná, ami megengedhetetlen. Legyen elég, hogy a magyar államkincstár a százmilliárdokkal a FIDESZ-t támogatja, az ugyanis magyar érdek, és különben is nem a külföld avatkozik be propagandisztikus, elfogult hangvételben a választásokba, hanem az MTVA, a Rogán féle levelező és plakát egylet, a CÖF, a Megafon meg a komplett NER sajtó, melyek tisztán magyar érdekeltségek ugyebár. Így már minden rendben, gondolhatja derék népünk, mert más információja nincs, így a diktátor úr 2026-ban remélhetőleg újabb kétharmadot kap.
A jelenlegi ellenzéknek a zemútnyócéves időszakban, mikor még ők kormányoztak, nem volt hatalma a fékek és ellensúlyok felett, nem állította saját szolgálatába a közmédiát, nem veszett össze minden szövetségesünkkel, és ha ők lennének hatalmon, már rég itt lenne a Norvég Alap pénze meg az EU pénz is, a többiről nem is beszélve. De az nem volt jó nekünk. És ma sem az.
Karakán egy nép vagyunk. Vagy dafke?
