Balra-jobbra át!

0
930

A 2009-ben alakult Lehet Más a Politika alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép és közösségelvű konzervatív politikai hagyományokból is építkező, de önmagában koherens, ökológiai és radikális demokrata politikai irányvonalat követnek. Aztán a 2018-as választások előtt magukra ragasztottak még egy jelzőt: a XXI. század pártja. S ha arra, ami mostanában az LMP-s berkeken belül történik, valóban a jelen század jelzője illik, szomorú a kép. 

A magyar politika megreformálását célul tűző „alapító atya”, Schiffer András ügyvéd, induláskor az ehhez vezető legfontosabb eszköznek a részvételi és képviseleti demokráciát jelölte meg, ám a 2010-es választások előtt korántsem láthatta előre, hogy ez lesz majd egy évtized múlva annak a mély válságnak az oka, ami 2018 végére szinte az ellehetetlenedés szélére lökte a pártot. A hazai politikai viszonyok között a képviseleti demokrácia az irányíthatatlanságba, az egymásnak alávágó politikusok háborújába sodorta az LMP-t.

Kezdetben valóban markánsan kirajzolódtak a párt fő témái: a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés.

A zöld pártokhoz közelálló mozgalom – az Élőlánchoz hasonlóan, de attól függetlenül – részben a Védegyletből vált ki. A 2009-es ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény konferenciájának ideje alatt a világ számos országában szerveztek megmozdulásokat, ilyen volt a budapesti Hősök terén megtartott performance is, ami az akkor formálódó párt első jelentősebb megmozdulása volt.

Szinte első naptól kifogásolták a pártok átláthatatlan finanszírozási mechanizmusát. Úgy tervezték, hogy a saját pártjuk működését majd kis összegű adományokból finanszírozzák, ennek érdekében internetes adománygyűjtési akciót hirdettek. Úgy gondolták, nálunk is működhet az a módszer, amivel Barack Obama az elnökválasztási kampányát szervezte. Az LMP azt is felvetette, hogy a pártok 50 millió forintban maximálják kampánykiadásaikat.

Mindkét elképzelésük zsákutca volt, a kampánykiadások korlátozásáról egyetlen párt sem akart hallani. 

Eközben rendszeresen támadták mind a bal-, mind a jobboldali politikai elit korrumpálódását. Ez utóbbit éppen a legutóbbi választást megelőző időszakban Hadházy Ákos, a párt akkori társelnöke, vitte már-már tökélyre. Olyannyira, hogy

a heti korrupciós jelentései a lehető legpontosabb képét rajzolták fel a kormánypárti vazallusok és családtagjaik már-már a büntetőjogi kategóriát is kimerítő visszaéléseiről.

Az LMP 2018-as választási sikerében, a valamivel 7 százalékot is meghaladó támogatottságban, kétségtelenül a közfigyelmet keltő akciósorozatnak döntő szerepe lehetett.

Az LMP szinte megalakulásának napjaitól

olyan benyomást keltett a külső szemlélőben, mint valami instabil vegyület:

időről időre a kiválások, a kilépések sorozata miatt kerültek a közbeszédbe. Az első ilyen kiválás mindjárt a 2010-es parlamenti választás előtt történt, amikor a Humanista Párt bejelentette szakítását az LMP-vel. Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke ezt akkor azzal indokolta, hogy meglátása szerint az LMP egyre inkább a politikai fősodrába illeszkedő utat keres, amiben a rendszerkritika csak egy vissza-visszatérő fűszer. Időről időre mondanak szimpatikus dolgokat, de az alapvető irány nem ez, s ehhez ők nem akartak csatlakozni.

Aztán 2011 decemberében a sajtószabadságért folytatott tüntetések során létrejött az „Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért” (Milla) csoport. Emlékezetes, több tízezres ellenzéki tüntetést tartottak 2012. március 15-én, majd

októberében a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 csatlakozásra hívta fel az LMP-t is.

Az ajánlat megosztotta a párt tagságát, illetve először a vezetőségét. Az LMP novemberi kongresszusának két irány közül kellett döntenie: az egyik – a Schiffer András által is támogatott – javaslat kizárta volna a csatlakozást, a másik szerint – mely mögött a frakcióvezetés tagjai, Jávor Benedek, Karácsony Gergely és Szabó Tímea állt – az LMP megkezdhette volna a tárgyalásokat, egy későbbi időpontra tolva a döntést a tényleges csatlakozásról. Hosszas kongresszusi vita után a küldöttek többsége az első irány mellett állt ki. A határozatot követően többen kiléptek a pártból, Jávor Benedek és Karácsony Gergely lemondott frakcióbeli tisztségéről, és létrehozták a Párbeszéd Magyarországért nevű baloldali zöld pártot.

Akkor 70-130 LMP-s követte őket, ami a párt tagságának mintegy 10–20 százalékának elvesztését jelentette.

A „pártszakadás” során a frakcióból is kilépett 8 képviselő, megtartva mandátumát, így az LMP képviselőcsoportjának létszáma az akkor minimálisan előírt 12 tag alá csökkent, és a frakció megszűnt. Később, egy alkotmánybírósági döntés tette lehetővé, hogy 2013 őszétől ismét legyen a pártnak frakciója.

A 2018-as választások után a visszalépések megítélésének kérdésében komoly indulatok szabadultak el a pártban. Előbb Sallai R. Benedek esett neki fizikailag is Hadházy Ákosnak, mindkettőjük ellen fegyelmi eljárás indult. Sallait kizárták de visszavették, Hadházy kilépett a pártból és a frakcióból is. Aztán Sallai fegyelmi eljárást kezdeményezett Szél Bernadett ellen, többek között azt kifogásolva, hogy a társelnök asszony „indokolatlanul hangoztatta az ellenvéleményét”. A vita hangnemére mi sem jellemzőbb, mint a feljelentő egyik kiszivárgott levele:

„Idióták és gyüttmentek leveleire, kérdéseire nem válaszolnék, tudtommal tag vagyok jelenleg, jogom van megkérdőjelezni bárkinek a döntéseit, lépéseit a közösségen belül.”

Egy másik üzenete éppen e kiszivárogtatással kapcsolatban született:

„aki rendszeresen szivárogtat, az az anyukáját ejtse teherbe apukája ravatalán.”

Érthető, ha egy belső vitában ilyen hangnemet használó pártból a jobb érzésű politikusok elmenekülnek. Ezt tette Szél Bernadett is, a pártból és a frakcióból egyaránt elege lett, vele együtt távozott a „vendégként” a frakcióban helyet kért Együtt-képviselő, Szabó Szabolcs is.

Az LMP politikai kétarcúságára a tavaszi választásokat megelőző pártközi tárgyalások hírei hívták fel a figyelmet. A pártvezetés – az akkori két társelnök – ha nem is feltételek nélkül, de hajlott bizonyos mértékig az ellenzéki összefogás támogatására. Olyannyira, hogy

Szél Bernadett néhány társa kíséretében a DK székházában Gyurcsány Ferenccel is hajlandó volt kezet fogni.

(Az más kérdés, hogy utána, a delegáció tagja, Vágó Gábor a sajtó előtt példátlan bunkó kijelentést tett a DK elnökére.) Nem zárkóztak el a jobb választási siker érdekében bizonyos kölcsönös visszalépésektől sem. Ennek köszönheti például a mandátumát Szél.

Ungár Péter makacs elzárkózásnak pedig a Fidesz a harmadik kétharmadát köszönheti.

A fiatalember más körülmények között nem is érdemelne ennél több figyelmet, ám úgy tűnik, az LMP különös arcváltozásában, a háttérben ő mozgatja a kártyákat. Ungár, a Fidesz egyik vezető ideológusának, Schmidt Máriának a milliárdos fia.

Akik közelről ismerik, azt állítják, hogy kifejezetten „anyafüggő”, számos kérdésben képtelen dönteni Schmidt Mária megkérdezése nélkül.

Hogy a DK javára megtagadott sorsdöntő visszalépése a saját, vagy a pártja döntése, netán a fideszes mama tanácsa volt, alighanem soha nem fogjuk megtudni.

A másik „különösen viselkedő” LMP-s politikus Schmuck Erzsébet, aki ma már Keresztes L. Lóránt pártelnök helyettese. A választások után tudta meg a közvélemény, hogy

a párt kampányfőnökeként a választás előtt többször egyeztetett Schmidtel.

Amikor számon kérték, Schmuck azt állította, Schmidt telefonon egyszer arról győzködte – „barátilag” -, hogy aggódik, mert ha egyes  LMP jelöltjeik visszalépnek, a választóik elfordulnak tőlük, és kieshetnek a Parlamentből. Így a pártlistán szereplő fia is kiesik.

Ma már tudjuk, a kormánypártnak volt az érdeke, hogy ne lépjenek vissza az LMP-sek, mert ez a fideszes jelöltek esélyeit növelte a megosztott ellenzéki erőkkel szemben.

Végül három másik budapesti jelölt mellett Ungár és Schmuck sem lépett vissza, a Fidesz pedig ezzel pont meg tudta szerezni a kétharmados többséget.

Hogy milyen pozíciót próbál jelenleg betölteni a hazai politikai palettán az LMP, arra mostanában többé-kevésbé csak Ungár Péter megnyilvánulásaiból lehet következtetni. Bár szüntelen azt hangsúlyozza, hogy a családi kötelékek ellenére is távol áll a Fidesztől, legutóbb üzleti vállalkozása révén a kormánypárti Figyelővel és a Mészáros Lőrinchez közeli Takarékbankkal került kapcsolatba. Sokat elárulhat ez annak a pártnak a jelenlegi politikai elképzeléseiről, amelynek az egyik legismertebb akciója az volt, amikor 2012-ben a képviselői odaláncolták magukat az akkori legnagyobb NER-oligarcha cégének telephelyéhez.

A párt sajtóirodája ma már nem is reagál egy olyan kérdésre, mit gondolnak arról, ha az egyik országgyűlési képviselőjük közös cégben van a mostani legnagyobb NER-oligarchával?

Ungár egyik írásában kifejezetten védelmébe vette Orbán Viktor politikai nézeteit, egyik másikban azt fejtegette, hogy az ellenzék megbukott – ami egyébként igaz –, de szerinte azért, mert még mindig csak a lövészárkot ássa. Azt írta: „Ma két egymással versengő komplexus bénítja a magyar politikát: a jobboldal áldozati komplexusa és a liberálisok messiás-komplexusa”. Szerinte az, hogy valaki hangosan ellenzi a kormány politikáját, egyenértékű a hatalom machinációival: a demokratikus nyilvánosság felszámolásától, a százmilliárdos gazdasági birodalmak építésén át az igazságszolgáltatás megszállásáig. Nemmel szavazott volna Brüsszelben a Sargentini jelentésre, és elérte, hogy a párt erre utasítsa brüsszeli képviselőjét is. Az utóbbi hetekben a kormánypárti médiában többször is az ellenzék politikai kudarcait ecsetelte, aminek meg is lett az eredménye: a kormánymédia, amely bármikor ágyúval tüzel bárkire, aki másként látja a világot,

nem győzi hangsúlyozni, hogy Ungár az egyetlen ellenzéki politikus, aki nem komplett idióta.

Ezek után sokan megkérdőjelezik, tekinthető-e ő még ellenzéki képviselőnek?

Amikor az LMP éppen nem az etikai eljárásoktól, vagy a fegyelmi büntetésektől hangos, akkor a párt képviselői finoman célozgatnak arra, hogy a jövőben

el tudnának képzelni szorosabb együttműködést a Jobbikkal.

Ez a közeledés is Ungár nevéhez köthető. Stummer János, jobbikos politikussal folytatott beszélgetése után azt nyilatkozta, hogy a két párt között lehetséges volna az értékalapú együttműködés, amit biztosan honorálnának a választók is. Vannak olyan alapvető állítások, amelyekben nagyjából egyetértenek, ilyen például Magyarország helye a világban, vagy hogyan értékeljék a 2010 előtti és utáni világot, mit gondolnak magáról a „rendszerváltoztatásról”, és miért ezt a szót használjuk, miért nem a „rendszerváltozás” szót.

Nagyjából itt tart most az LMP. Hadházy Ákos a közeli napokban a Sargentini jelentés LMP-s bírálata kapcsán keményen fogalmazott:

„Nehéz ezt kimondani, de az LMP-ből egy gyáva és megalkuvó párt lett. (…) Ahelyett, hogy küzdenének ellene, lefekszenek a propagandaszörny előtt, hanyatt vágják magukat, felteszik a lábukat és lihegve csóválják a farkukat. Pedig csak annyit kellene elmondani: a Sargentini jelentésért mindannyian felelősek vagyunk”.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában elnézést kér a hangnemért, de a kimondott szavakat nem lehet visszaszívni.

A legújabb hír a párt környékéről még egészen friss, és megerősítésre vár. Az „alapító atya”, Schiffer András bizonyos információk szerint bejelentette, hogy felfüggeszti korábbi távolságtartását egykori politikai családjával szemben, és az LMP-frakció mellett tanácsadóként dolgozik majd. Nem sokkal később aztán Schiffer hamis hírnek minősítette az értesülést. Hogy mi az igaz, és mi a hamis információ, ami az LMP házatáján szárnyra kell, nehéz előre tudni.

Hogy merre fordul az LMP szekere? Szélsőjobbra, amerre Ungár rángatja, vagy visszatér jobbközépre, ahol egykor az alapítók elképzelte a helyét? Hamarosan meglátjuk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .