Kezdőlap Címkék Nemzeti Összetartozás

Címke: Nemzeti Összetartozás

Szélsőségben

Azt mondta Gulyás miniszter a kormány múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján: „Ma a legszélsőségesebb párt a magyar politikában nem a Jobbik, hanem A Demokratikus Koalíció. […] A Demokratikus Koalíció szándékosan folytat olyan politikát, amellyel ő azt üzeni, hogy ennek a nemzeti közösségnek vagy nem is érzi részeként magát, vagy pedig egészen mást gondol közösségről, nemzetről és olyan fogalmakról, amelyekben még egyébként az ellenzéki pártok jó részével is közös nevezőre lehet jutni.”

Mindezt a Pesti Srácok újságírójának kérdésére mondta azzal kapcsolatban, hogy a DK nem szavazta meg a „nemzeti összetartozás évéről” szóló határozati javaslatot, amelyet a trianoni békeszerződés századik évfordulójára hirdettek meg. Azután a Magyar Fórum tudósítójának kérdésére megismételte: „Én azt sajnálatosnak tartom, hogy a Demokratikus Koalícióval semmilyen nemzeti politikai alapról beszélni nem lehet. A Demokratikus Koalíció minden egyes ügyben, ahol a magyar nemzettel és Magyarország érdekével szemben állást lehet foglalni, mindig állást foglal vele szemben.”

Most el kellene szégyellnünk magunkat? Szélsőségesek lennénk?

Szerencsére segítségünkre sietett maga Gulyás, amikor ugyanezen alkalommal a következőképpen jellemezte az Orbán-kormány politikáját: „2010 óta szerintem a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikában korszakváltás történt. Ennek vannak gyakorlati és vannak szimbolikus részei. Szimbolikus, de nagyon fontos része például a nemzeti összetartozás napja, amire már kilencedszer emlékeztünk most június 4-én. Szintén nagyon fontos, bár szimbolikus jelentőségű elsősorban a választójog kiterjesztése. Nagyon fontos, és gyakorlati és szimbolikus jelentőségű egyidejűleg az, hogy a kettős állampolgárság intézménye ma magyarországi lakóhely nélkül is elérhető, és az a közjogi kapcsolat, amely 1920-ban majd a második világháborút követően megszűnt, az újra létrejöhetett a magyar állam és magyarok között.” Gulyás minden korábbi fideszes nyilatkozatnál egyértelműbben megerősítette azt, amit én „lakossági revíziónak” szoktam nevezni.

Amit az állampolgárság kiterjesztésével és a választójog révén történő megerősítésével tett a Fidesz, az Gulyás világos érvelése szerint is a békeszerződések revíziója, a határok módosítása nélkül.

Ez akkor is a nemzetközi jogrend felrúgása, ha néhány dél-kelet-európai ország (Horvátország, Románia, Szerbia) már korábban hasonló gyakorlatot vezetett be. Ezek olyan országok, amelyek szintén nem nyugodtak bele, hogy az adott etnikum egy része az ország új határain kívül rekedt. Másutt Európában az ilyesmi ismeretlen. Ausztriában a két évvel ezelőtti koalíciós tárgyalásokon a szélsőjobboldali Szabadságpárt vetette fel, hogy adjanak állampolgárságot a dél-tiroli német anyanyelvűeknek, de Kurz kancellár Néppártja hallani sem akart erről.

Fogadjuk el, hogy Magyarország mai szélsőjobboldali kormánypártja szemszögéből, amely a magyar politika centrumába helyezte nemcsak az idegenellenességet, állam és egyház összefonódását, az európai integrációval szembeni uszítást, de a ma lehetséges módon a revíziós politikát is, az európai politika főáramának követése, a kisebbségi jogok ügyének ebbe illeszkedő támogatása, az embertelen menekültpolitika elutasítása szélsőségnek tűnhet. Szomorú, hogy más demokratikus parlamenti pártok ezekben az ügyekben újra meg újra meghátrálnak a Fidesz nyomása előtt. Csak büszkék lehetünk arra, hogy legalább a DK nem hátrál meg ezekben a kérdésekben.

Azonnali kérdésesdi a “Nemzeti összetartozásról”


Vannak olyan műfajok a parlamentben, amelyeknek elvileg az a funkciója, hogy a képviselők (főleg ellenzékiek, de nem feltétlenül csak azok) faggassák a kormánytagokat, és ezáltal ellenőrizzék a kormányt.
Ilyen műfaj a kérdés, az interpelláció, az azonnali kérdés. A magyar gyakorlatban a kormánypártok sokszor (a Fidesz mindig, az egykori MSZP és SZDSZ olykor-olykor, amit én saját párttársaimnál is hevesen elleneztem) a maguk álláspontjának nyomatékos ismertetésére használják ezeket a műfajokat, amivel csúfot űznek a parlamentből. Ezért írok a címben azonnali kérdésesdit. A legvisszataszítóbb, amikor az ellenzékiek támadására használják fel a kormánypárti képviselő és a kormánytag „felelgetősét”, hiszen a támadott ellenzékiek ilyenkor nem kaphatnak szót. Most azonban nem ilyen esetet hozok szóba, hanem olyat, amikor a kormánypárti képviselő és kormánytag „felelgetőse” csak érintőlegesen szólt az ellenzékről, a fő cél a kormány tevékenységének magasztalása volt.
A tegnapi azonnali kérdések órájában – alighanem a másnapi évfordulóhoz, a „nemzeti összetartozás napjához” időzítve – Seszták Miklós fideszes (névleg KDNP-s) képviselő, korábbi miniszter „faggatta” a külügyminisztert a székelyföldi gazdáknak nyújtott magyar állami támogatásokról, ami azután a felelgetősben kibővült mindenféle, a határon túlra küldött vállalkozóknak, gazdáknak, építkezőknek nyújtott támogatásra a Vajdaságba, Erdélybe és Dél-Szlovákiába. (Kárpátalja valamiért nem került szóba.) A külügyminiszter helyett Magyar Levente államtitkár válaszolgatott, aki az ellenzékiekkel szemben rendszeresen minősíthetetlen hangot enged meg magának. Most azonban nem ellenzékieknek válaszolt, hanem kormánypárti képviselőnek, kettőjük között éteri harmónia honolt. Együtt lelkesedtek azért, hogy 2010-ben paradigmaváltás következett be a magyar kisebbségekkel kapcsolatos politikában: immár nemcsak a nyelvhasználattal, oktatással és kultúrával kapcsolatban folyósít támogatásokat a magyar állam a kisebbségi közösségeknek, hanem a „nemzeti összetartozás” jegyében vállalkozásaikat, parasztgazdaságaikat és lakásépítkezésüket is tízmilliárdokkal segíti. Azért az államtitkár nem hagyta ki, hogy hangsúlyozza: a „nemzeti összetartozás” ügyében konszenzus van a magyar politikában, az egyedüli DK kivételével.

 

Erre a kivételre én büszke vagyok, mint ahogy annak idején arra is büszke voltam, hogy az SZDSZ egyedüliként nem szavazta meg a státustörvényt.

Azt helytelenítem, azt ítélem el, amit az államtitkár büszkén paradigmaváltásnak nevezett. A fideszes paradigmaváltásnak két iránya volt ahhoz képest, amiben a magyar politikában 1990 és 2001, a státustörvény megszületése között valóban konszenzus volt: adjon a magyar állam támogatást ahhoz, hogy a kisebbségi magyar közösségek kiterjedten használhassák a magyar nyelvet, működjön szülőföldjükön a magyar nyelvű oktatás az óvodától az egyetemig, jussanak hozzá magyar nyelvű sajtóhoz, médiához, működjenek a magyar nyelvű színházak, együttesek, könyvtárak. A paradigmaváltás egyik iránya a kisebbségi magyarok és a magyar állam közötti közjogi kapcsolat megteremtése volt előbb a státustörvénnyel, majd a letelepedés nélküli állampolgársággal, amihez a választójogot is felkínálták a kisebbségi magyaroknak.

Ezt közjogi, alkotmányos illetve nemzetközi megfontolásból ellenzem 2001 óta: ez ellentétes a világháborúkat követően kialakult békerenddel. Amikor azzal dicsekednek, hogy egymillióval növelték a magyar állampolgárok számát, azt üzenik, hogy a határon túli magyarok közjogilag hozzánk tartoznak, reparálták a békeszerződések következményeit. Én ezt lakossági revíziónak nevezem, ami a területi revíziót hivatott pótolni. A paradigmaváltás másik, 2010-től kibontakozó iránya az, hogy a magyar állam gazdasági támogatásokat nyújt a szomszéd országokban élő magyar vállalkozásoknak, gazdáknak, háztartásoknak, ezzel is kifejezésre juttatva: ők gazdaságilag és szociálisan is hozzánk tartoznak, ennyiben is reparálják a békeszerződés következményeit. Erről

azt gondolom, hogy az elvárható a magyarországi adófizetőktől, hogy ahhoz járuljanak befizetéseikkel hozzá, hogy a szomszéd országokban élő magyarok magyarként élhessék életüket a határon túl, és ehhez támogassuk magyar nyelvű oktatásukat és kultúrájukat.

Az viszont, hogy a kilenc és félmilliós magyar társadalom adófizetői további mintegy kétmillió határon túli magyar gazdasági és szociális helyzetének javítását is „társfinanszírozzák”, szerintem nem várható el tőlük. Ha a DK politikusai ezt a paradigmaváltást vitatják, akkor ez nem tekinthető a határon túli magyarság elleni uszításnak, mint azt az államtitkár állította. Arról van csupán szó, hogy ezt a paradigmaváltást, a „nemzeti összetartozás” ilyen kiterjesztett értelmezését nem helyeseljük. Ahogy a magyarországi magyarok számottevő része sem.

Nemmel szavazni

Gréczy Zsolt többször is megosztotta a Facebookon egy héttel ezelőtti parlamenti beszédét a Trianon-emlékévről (hivatalosan „a nemzeti összetartozás évéről”) szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában. Egy héttel ezelőtt ezen a helyen már írtam erről a határozati javaslatról, a Fidesz, nevezzük így, Trianon-politikájáról és arról, hogy a vita és a szavazás majd megmutatja, mit várhatunk az ellenzéki pártoktól.

A plenáris ülés vitáját meghallgattam az internetes közvetítésben, és nem lepett meg, amikor az MSZP nevében felszólaló Mesterházy Attila rövid felszólalásában támogatásáról biztosította a javaslatot. Örültem, amikor őt követve Gréczy Zsoltot jelentette be az ülésvezető elnök, hiszen ez azt jelentette, hogy a DK – eltérően az LMP-től és a Párbeszédtől – állást foglal a vitában a határozati javaslatról. Azután csalódnom kellett. Nem tenném ezt szóvá, ha Gréczy nem osztaná meg a Facebookon a beszéd videófelvételét, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy elégedett a beszédével.

Mindenekelőtt azért okozott csalódást, mert nem mondta meg – holott a plenáris ülésen egy frakció részéről elhangzó vezérszónoklatnak ez a fő funkciója – hogy mit gondol a DK-frakció az előterjesztett határozati javaslatról, miként készül róla szavazni. Emellett azért okozott csalódást, mert defenzív felszólalás volt, amit az is mutat, hogy a Facebookon azzal a címmel osztotta meg, hogy

„Fogadják el, hogy mi is ugyanannyira magyarok vagyunk, mint önök!”

Ráadásul azért dicsérte meg a Fideszt, hogy már nem úgy viselkedik, mint amikor 1990-ben kivonult az Országgyűlés plenáris üléséről, amikor a házelnök Trianon-megemlékezésre szólított ott fel. A beszédben végig azt hangsúlyozta, hogy mind a békeszerződést, mind a határon túli magyarság ügyét hasonlóan látja ő is, mint a Fidesz. Arról ugyan beszélt, hogy Trianon okait és következményeit másként látjuk, de arról, hogy eltér-e mai felfogásunk a nemzeti kérdésben a Fideszétől, és miben tér el, nem beszélt. Beszédéből az következne, hogy a DK-nak is igennel kellene szavaznia a határozati javaslatra (miközben ősszel a Jobbik ugyanilyen tartalmú javaslatára a DK egyedüli frakcióként még – nagyon helyesen – nemmel szavazott).

Ahhoz, hogy ugyanarra ugyanúgy nemmel szavazhasson a DK-frakció, mint októberben, világosan kell látni, hogy miben tér el a DK felfogása a magyar kisebbségek problémájának kezeléséről az Orbán vezette fideszes többségétől. Mindenekelőtt abban, hogy a DK sohasem helyeselte a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot, és különösen nem helyesli a nem Magyarországon élő (és az országban korábban sem élt) személyek választójogát. Vagyis: nem helyesli, hogy közjogi kapcsolatot hoztak létre a magyar állam és a kisebbségben élő magyar személyek között.

Miközben a magyar kisebbségek magyar nyelvű oktatásához és kultúrájához az egykori szocialista–szabaddemokrata kormányok ugyanúgy nyújtottak támogatást, mint korábban az Antall- és Boross-kormány, majd az Orbán-kormányok, azok a kormányok azt nem tekintették feladatuknak, hogy a magyar költségvetés gazdasági és szociális jellegű támogatásokat folyósítson a határon túlra.

A határozati javaslat múlt heti vitájában a kormányoldal felszólalói büszkén beszéltek a szomszéd országok magyarok lakta területein tevékenykedő magyar nemzetiségű gazdáknak, vállalkozóknak, építkezőknek a magyar állam költségvetéséből folyósított tízmilliárdokról.

Ezeken keresztül az Orbán-rendszer nemcsak közjogilag, de pénzügyileg is a magyar államhoz igyekszik kötni a határon túli magyarokat. Szerintem – és gondolom, ezt a DK-ban mások is így gondolják – ez a magyar államnak nem feladata.

A magyar iskolák, magyar színházak, magyar nyelvű média olyan, a nemzeti kisebbség életével összefüggő sajátos tevékenységek, amelyek tekintetében a magyar államnak a köztársasági alkotmány alapján is feladata a pénzbeli támogatás. Ugyanakkor, minthogy a kisebbségben élő magyarok nem Magyarországon, hanem a szülőföldjüket magába foglaló államban fizetnek adót és járulékokat, vállalkozásaik, gazdaságaik, lakáshoz jutásuk támogatására az ottani költségvetésben kell forrást találni, és nem a magyar állam költségvetésében. Ez nem a kisebbségi magyarok „elleni” álláspont, hanem csak annak tudomásul vétele, hogy ők a határ túloldalán élnek, dolgoznak, keresnek és adóznak.

Ha pedig mind a közjogi értelemben vett „nemzetegyesítésről”, mind a gazdasági és szociális támogatások létjogosultságáról mást gondolunk, akkor a „nemzeti összetartozás” is mást jelent számunkra, mint a Fidesz számára. Ők pedig mind a „nemzeti összetartozás emlékhelyével”, mind a „nemzeti összetartozás évével” az összetartozás olyan értelmezését kívánják kőbe vésni illetve ünnepelni, amelynek hangsúlyos része mind a közjogi „újraegyesítés”, mind a kisebbségi magyarságnak a magyar gazdasági és szociális entitásba való befoglalása. Ha valaki végighallgatta akárcsak ezt a parlamenti vitát, annak számára ez nem lehet kétséges.

Ennek alátámasztására idézem Boldog István fideszes képviselő néhány mondatát, amely jól jellemzi, hogy milyen megfontolásból állítanak emlékhelyet és hirdetnek emlékévet:

„Abban bízom, hogy mindaz, amit ma teszünk, szolgálja azt, ami a magyarok célja kell hogy legyen: ezer esztendő múlva is a Kárpát-medencében, pont úgy, ahogy ma, azt tudja mondani minden magyar, hogy mi vagyunk itt a legnagyobb nemzet, ezer esztendő múlva a Kárpát-medence magyar szótól legyen hangos, és lehetőleg mi irányítsuk ezt a medencét. Azt gondolom, hogy mindnyájunknak, akik magyarnak valljuk magunkat, ez kell legyen a feladatunk. Úgy gondolom, hogy ez a törvény, amely az emlékévre vonatkozik, ezt a célt is szolgálja.”

Lehet róla szavazni.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!