Az igazi rémhírterjesztők

0
2280
mediaklikk

Pár napja a kormány egy fenyegető hangulatú hírben közölte, hogy elfogtak egy rémhírterjesztőt, egy éjjeli őrt, aki azt állította a neten, hogy Budapestet le fogják zárni.

Kíberbiztonságiak tartottak nála házkutatást, a készenléti rendőrség vitte be az illetőt, stb…, aki amúgy lehet, hogy csak megosztott valamit abból amit hallott, hogy Budapestet esetleg le fogják zárni. Nota bene tőlem aznap 3-4 ismerősöm kérdezte ugyanezt telefonon, tehát ez szóbeszéd volt. Ha pedig a vélt tettes annyit tett csak, hogy megosztotta ezt a szóbeszédet, akkor nem szándékosságról hanem tudatlanságról volt szó és mindjárt más az ügy minősítése.

Ezzel szemben viszont a kormány minden információ birtokában, előre eltervelt jól átgondolt módon folyamatosan terjeszt olyan rémület keltésére alkalmas híreket, amelyek félrevezethetik a lakosság nagy részét és felesleges indulatokat kelthetnek.

Felsorolni sem lehet a kormány által nyíltan elkövetett félrevezetéseket, éppen ezért könnyű gyorsan néhányat összeszedni:

Vegyük talán először azt az esetet, amikor 3-4 hete Kásler miniszter és az operatív törzs több tagja is azt kezdte kitartóan ismételgetni, hogy nem tesztelünk, mert nincs értelme, nem feltétlenül megbízható az eredménye stb.

Súlyos hiba és szinte rémhír volt ez, mert azt a hitet ébresztette a lakosságban, hogy nem kell a teszt, ne is próbálkozzon tesztet csináltatni senki, mert egyrészt nem csinálnak másrészt már nem is használna olyan rejtélyes a járvány.

Azóta a világ számos városában kezdtek el intenzíven tesztelni (Seattle, Bécs stb) és minél több tesztet csináltak annál több fertőzöttet találtak, azaz lényegesen jobbak lettek a gyógyítás és a további megelőzés feltételei.

Hagyjuk most az operatív törzs naponta tartott tájékoztatóin elhangzott, a lakosság számára is nyilvánvalóan képtelen állításokat a védőeszközök rendelkezésre állásáról, a karantén szervezés olykor tragikomikus részleteiről. Az azonban mégis megemlítendő hogy rémhírterjesztésnek táptalajt adó módon a hatóságok, eltérően más országoktól egyáltalán nem közölnek területi adatokat a hazai járványról.

A miniszterelnök közben teljesen feleslegesen ellátogatott Moldovába és Szerbiába. Valószínűleg ilyen programok miatt nem volt ideje észrevenni, hogy a világ már egy héttel előtte járt a vezetői kommunikációban, vagyis, hogy a védekezés legfontosabb eleme az közösségi kapcsolatok megszüntetése és az elkülönülés.

Ezeket azután ismerte be maga is, hogy Szerbiából hazajőve, hétfőn reggel nagy píár cikkben tudatta, hogy a napot hazai virológusokkal kezdte és erre, az amúgy már egy hete világszerte mindenhol megjelent következtetésre jutottak ők maguk is. Még szerencse!

Most csütörtökön a miniszterelnökséget vezető miniszter Gulyás Gergely odáig ment, hogy elbagatellizálta a járvány elleni védekezést, mondván, hogy ők, a jelenlévők a sajtótájékoztatón nyugodtan fertőzhetik egymást, annak nem lesz komoly következménye. Hát ez súlyos tévedés, ezer helyen cáfolták ezt már itthon és külföldön is és alkalmas arra, hogy nagy nyilvánosság előtt degradálja mások erőfeszítéseit a járvány megfékezésében és lakosság éberségét is csökkentse.

Másnap, pénteken reggel a miniszterelnök szinte sziporkázva öntötte a valótlanságokat és a rémisztő híreket az éterbe. Primadonna módjára hisztizett arról, hogy nem megy akárhova kunyerálni védőeszközöket mintha nem az lenne a feladata hogy ezt tegye ilyen helyzetben.

Ehelyett zavaros külföldi reptereken lévő, beszerzésre ráállított homályos csápjairól beszélt, akik alighanem csupán a Rogán féle kötvény buli kinti ügynökei és strómanjai. Szánalmas ez a pózoló, cezaromán magatartás, miközben más országok vezetői 2 telefonnal elintézik hogy szállítson Kína vagy más ország maszkokat, ha van.

Szemben azzal, amit a miniszterelnök nagy magabiztosan mondott péntek reggel, nincsen milliónyi maszkunk, vagy ha igen az a kormány birtokában van és jobban tenné ha közreadná, mert az ország patikáiban hetek óta nincsen sem maszk sem fertőtlenítő.

Sőt, a országos tiszti főorvos által az egész egészségügy számára 3 napja kiadott új országos eljárásrendnek sem tudnak megfelelni a kórházak mert a kezelőszemélyzet számára a 7/A pontban előírt FFP2 vagy FFP 3 maszkokat nem tudják beszerezni.

Mindkét előbbi fenti híresztelés rémhírkeltés jelleggel félrevezető, mert azt a látszatot kelti, hogy a miniszterelnök ha lenne sem fogadná el mindenhonnan az életmentő felszerelést és ráadásul köztudottan valótlan dolgokat állít rémületet keltve a lakosságban a hazugság és alkalmatlanság nyilvánvaló látszatával.

Tetézni ezeket a szomorú dolgokat már nem lehet de színezni még igen. Így kerül a képbe teljesen feleslegesen és szakszerűtlenül a hadsereg. Lehet szerepe a seregnek például árvíz védelemnél, közlekedésterelésnél, vagy akár most is ha öregeknek kell ebédet kivinni, besegíteni a rendőrségnek stb. de semmi szükség nincs arra, hogy vállalatokat vegyen át a hadsereg és lakosságban úgymond a bizalmat és a közrendet erősítse önálló utcai jelenlétével.

Mindezek a lépések, túl azon, hogy egy diktátor kedvenc, sok adóforintot elvivő gyerekes játékai, csupán arra jók,hogy elleplezzék a kormány szakmai tehetetlenségét, a korábbi különböző tartalék készletek felelőtlen felszámolását és hogy a lakosságban félelmet keltsenek azért, hogy arra se kérdezzen rá ami nyilvánvalóan tőről metszett hazugság.
A stratégiai fontosságú vállalatok működésének biztosításához semmi köze nincsen a hadseregnek, nem is tudnak benne segíteni.

Az egyszerű kormányzati munka, igaz kell hozzá tudni kormányozni.

Úgy látszik a rémhírterjesztő éjjeliőr kortársunk, lám csak a tv-ből és a rádióból is tucatnyian szólnak hozzánk ily módon nap mint nap.

Győri Gábor Miklós

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .