Nagy ország, gazdag ország, az emberiség nagy többsége számára egy joggal irigyelt tejjel-mézzel folyó Kánaán, amelyben sohasem fogy el sem a tej, sem a méz, akár fürödni is lehet benne. Mégpedig sokaknak, ami nagyszerű.
Ez az Amerikai Egyesült Államok, amely a világon a legjobban példázza, hogy a szövetkező államok minél szorosabb együttműködése viszi előre a leghatékonyabban a gazdaságot, vele pedig az életszínvonalat, amelyből az ország legtöbb lakója részesül. Arrafelé a szövetség már egyesülés lett, és így sokkal többre jutottak, mint azt Utah vagy Nebraska egymagában megtehette volna. Pláne nem, ha valamelyik hadat üzen Floridának!
Az elért magas szint eredményeképpen az emberek döntő részének nem a mindennapi betevő a gond, foglalkozhatnak a saját álmaik mind magasabb szintű beteljesítésével, így az életükben sokkal több az öröm, mint a bánat.
Az amerikai példa alapján a demokratikus államok Európájának is minden szempontból jobb lenne, ha az országok egyetlen, a legszorosabb kapcsolatot jelentő, közös államba tömörülnének, de ennek a helyzetnek az elérését az emberi természet nemhogy hátráltatja, hanem egy ennyire vegyes népesség esetén szinte lehetetlenné teszi. A másság utálata, sőt gyűlölete elképesztő károkat okozott már, és ma is azt okoz az emberiségnek, ezért hatalmas munka az emberek meggyőzése arról, hogy a kompromisszumkész együttműködés mennyivel jobb, mint a nagyobb közösségekre rendkívül káros szuverénkedés, azaz a nemzetállamiság állandó erőltetése, mert az a közös célokért folyó munkát például az EU-ban jórészt ellehetetleníti. A szuverénkedés nem csak káros, hanem egyben ostoba viselkedés is, mert az együttműködés igényelte kompromisszumok hátrányait az együttműködésből származó előnyök minden ország esetében felül szokták múlni.
Szóval szuverénkedni hülyeség, ezért aki azt teszi, az ostoba. Gondolná az ember. Igaza is lenne magát az országot illetően, annak ugyanis tényleg káros az ilyen viselkedés, de az országokat vezető brancs esetében más a helyzet. Nagyon más. Ha a brancs úgy dönt, hogy meglovagolja a „nemzeti érzést”, akkor sokáig hatalmon tud maradni, és még ha degeszre lopná magát, azt is elnézik neki. Egyetlen feltétel: úgy kell tudnia a népnek, hogy valaki, aki más, el akar tőle venni valamit, kárt akar okozni neki, meg ilyenek, és a népét szerető brancs az, aki küzd ellene, és megvédi őket. Mert neki „a nép az első”. Közben meg egy nagy fenét! Neki saját maga az első, ugyanis ha közpénz eltulajdonítás révén rövid idő alatt hihetetlenül meggazdagodik, akkor azt a nép kárára teszi, ami saját magának jó, a népnek meg nem. De a nép nem váltja le, sőt nagyon sokáig nem váltja le, mert „úgy tudja” (lásd fentebb). Ebben az „úgy tudásban” három dolog segít a népnek… illetve jóval inkább a brancsnak:
- az emberek nagy részének nincsen információja, nem is akarja megszerezni, ám még ha valahogy hozzájutna is, akkor sem tudna vele mit kezdeni;
- a választók 99 százalékban azt hiszik el, amiben eleve hinni szeretnének, azaz a hitüktől eltérő információt eleve hazugságnak vélik, a vele egyezőt meg biztos ténynek;
- a média nagy részének saját kézbe vételével az uralmat birtokló brancs könnyen hülyítheti a népet. Ez a saját kézbe vétel néhol meg is történt, hogy milyen módszerekkel, azt inkább hagyjuk. Az eredmény mindenesetre nagyon kedvező, mármint a brancsnak természetesen.
További segítség a regnálóknak, ha a „nemzeti érzés” az adott nép kultúrájában hatalmas szerepet játszik. Ilyen például Európában a magyar nép, amely 1541. után csak két rövid időszakban vehette saját kezébe sorsát, az egyik a két világháború közötti korszak, a másik meg 1989-től napjainkig. Ezek sem látszanak különösen sikeresnek, így aztán a magyarokra jellemző, a „mindig mindenki minket bánt” érzés (hogy nekik maguknak ebben milyen szerepük van, arról általában nagy a csönd), és ha valaki megnevezi a magyarokat bántókat, pláne, ha küzd ellenük, azt nagyon szokták szeretni. Ha egy szó sem igaz az egészből, a harc meg kifejezetten hülyeség, még akkor is.
Amerikában ilyen nép az Egyesült Államok népe, amely nagyon büszke az állappolgárságára. Az Egyesült Államok tudvalévőleg mindenkit megvéd, és mindenkinek segít, amint ezt már sokszor láthattuk is. Az pedig, hogy a Hold jelenleg az 51. USA tagállam, egyértelmű mindenkinek.
Ez a derék nép nemrég megdöbbenve értesülhetett arról az egyik oldal propagandistáitól, hogy sok másik gonosz nép kihasználta az ő jóindulatát, és ennek révén rettenetes károkat okoztak neki. Először is a gonoszok otthon termeltek, majd oda szállították hozzájuk az árut, hogy az eladása után kitalicskázzák az amerikaiak pénzét az országból (hogy honnan ismerős ez a szöveg nekem…), másodszor meg oda küldték a migránsaikat, akiket az amerikaiak nagyon nem szeretnek. Ezen okból ennek a népnek feltétlenül olyan elnököt kellett választania, aki kipucolja az országból a migránsokat, és nem hagyja tovább a többi gonosz népnek, hogy otthontermeléssel kizsákmányolják a szegény, szerencsétlen Egyesült Államokat. Volt is ilyen elnökjelölt, egy narcisztikus tökkelütött, akit az ország gazdasági nagyágyúi is támogattak (az ő támogatásuk nagyon hatásos tud ám lenni, mert rengeteg pénzük van), és a derék jelölt meg is ígérte nekik az adócsökkentést, meg hogy elhülyéskedhetnek a hatalom közelében, ha van hozzá kedvük. Egy Musk nevűnek volt. Most is ott ugrál Trump közelében. Ő a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium vezetője… nem tévedés, jól olvasták. Az.
Az új elnök önimádata szinte kiveri az ember szemét. Amit a kongresszusi beszéde alatt művelt, már a röhejt is túlhaladja (aki látta Mussolinit, tudja, miről beszélek), de ami a legmeglepőbb, voltak méltó társai, mégpedig a republikánus képviselők meg szenátorok, akik minden mondata után felugráltak, hogy tapssal fejezzék ki tetszésüket, sőt voltak előtapsolók is Trump háta mögött – ha valaki bizonytalankodna a tennivalókat illetően. Ilyet én eddig csak cirkuszban láttam, ezért a taps elől nagyon hiányzott a harsány kacagás.
Persze az új elnök tudja, mi a dolga: America first! Ennek megfelelően megindította a vámháborúkat, elkezdte a migránsok kipaterolását, valamint bejelentette igényét Grönlandra, Kanadára meg a Panama csatornára, hogy Gázáról ne is beszéljünk. Következménye is lett az intézkedéseknek, hatalmas esést szenvedtek el az amerikai részvénypiacok, melynek nyomán brutális összegeket tűntek el a tőzsdékről. A befektetőket aggasztják az új amerikai kormányzat által hozott „gazdaságpolitikai intézkedések”, a vámháború és az emiatt kialakult bizonytalan környezet. Ez nem teljesen felel meg a megcélzott iránynak (Make America Great Again), mert az irány jelenleg pont az ellenkezője, de ez legyen az amerikaiak baja. Mi közünk hozzá, nem igaz? Ők választották ezt a tökkelütöttet, mégpedig mindenható elnöküknek.
Hogy mégis van itt Európában is némi gond, az két dolognak köszönhető. Az egyik, hogy a vámtarifákkal való összevissza csapkodás és hadonászás Európát is érintheti, de erről a tanácsadói valószínűleg lebeszélik az elnököt. A másik viszont sokkal komolyabb, mert az életben maradás mellett a világ demokratikus és igazságos működéséért is harcoló Ukrajna a tét.
Trump már régóta mondogatja, hogy ő aztán egy nap alatt békét teremt, és egy narcisztikusnak mindig igaza kell legyen. Ha nincs igaza, akkor is (ismerjük mi már ezt, hajh, de mennyire). Így aztán az új elnök torkon ragadta Ukrajnát, amelyik először tiltakozott, hogy minden kár az övé, és minden előny az amerikaiaké meg az oroszoké (terület, ásványkincsek, stb), és még biztonsági garanciákat se kap, mire Trump úgy kirúgta Zelenszkijt, hogy a lába se érte a földet, leállította a fegyverszállításokat, és letiltotta a műholdas információk átadását. Az oroszoknak sem kellett több, nagy támadást indítottak Kurszk térségében, jelentős sikerekkel, amire Ukrajna azonnal meghunyászkodott, Zelenszkij hálálkodó levelet írt Trumpnak, és mindent felajánlott, amijük csak van. Gyönyörűszép zsarolás kihasználva a megzsarolt szorult helyzetét, a morálisan undorító és vállalhatatlan húzáson túlmenően csak egy a gond vele: a felek közül egyedül Ukrajna „meggyőzése” még a tűzszünethez sem elég, nemhogy a békekötéshez, így aztán Putyin röhög a markába, hogy Trump az agressziót tekintve mennyit segít neki. Az orosz elnök Trump által zsarolhatatlan, ezért meg kell adni neki mindent, amit csak kér, és az nem lesz kevés. Az amerikai „békével” Ukrajnának annyi, azt aztán mondhatom.
Ha Trump azt hitte, hogy Putyin bármiről zsarolás nélkül meggyőzhető, akkor hülye. A tanácsadóival együtt, ami az Egyesült Államokra, de főleg a Trumpot megválasztó népére nézvést nagyon szomorú. Ha ezzel a „békével” Trump Putyinnak akart kedveskedni, hogy leválassza Kínáról, akkor szintén hülye, ugyanis Kínának nincs szüksége Oroszországra, ráadásul Hszi tudja Putyint zsarolni, és ez ellen Trump nem tud tenni semmit. Az ázsiai helyzetre az amerikai elnök nincs semmilyen hatással, legfeljebb Putyint tudja segíteni Ukrajna ellen, amit meg is tesz, mert a szerencsétlen tökkelütöttnek fogalma sincs róla, hogy mit csinál. Ahogy gazdasági téren ugyanúgy. És még négy évig lesz elnök! Az Amerikai Egyesült államok elnöke! Tejóisten! Sőt! Jézusmária!
Azt mondja a múltkor nekem egy ember, hogy ő nem érti Orbánékat, ugyanis nekik már rég fel kellett volna vetni Kárpátalja Magyarországhoz csatolását Putyinnál meg Trumpnál, és fél tőle, hogy lecsúszunk róla a késlekedés miatt. Nem mondtam neki, hogy Trianon után Kárpátalja nem Ukrajna része lett, hanem Csehszlovákiáé, azaz Szlovákia éppúgy „követelhetné vissza”, ahogy az olaszok is tőlünk a Dunántúlt Pannónia provincia néven, és így tovább, és így tovább. Nem mondtam, hogy Kárpátalja magyar lakossága a teljes lakosság kb. 7 százaléka. Azt sem mondtam, hogy ha nem vette volna észre, most hullarablót játszik, egy mások által háborúban eltiport országból akar magának odalopózkodva leszelni egy darabot. Azért nem mondtam, mert úgysem értené. Csak arra jönne rá, hogy hazaáruló vagyok, ami nekem nem valami nagy siker.
Ezért inkább belenyugodtam. Ez van, emberek.
