Az utolsó magyar király és a Habsburgok

0
361
wikipedia commons

A jelenlegi párizsi magyar nagykövet, IV. Károly utolsó magyar király unokája, Habsburg György, interjút adott a Le Figaro című francia lapnak. Furcsa módon az interjú sehol sem jelent meg magyarul, viszont az online média felkapta, különösen a sokat szidott közösségi média (social media), ami a „nép hangja” vagy éppen a trollok világa.

Ez volt a magyar nyelvű euronews címe: „Pikánsnak érzik Habsburg György nagykövetté kinevezését a francia kommentelők”. A cikkben közölt néhány kommentelő szerint „a Habsburgok a franciák legnagyobb ellensége”. Hogy ennek mi a valóság tartalma, nem tudni. Egy biztos, a francia forradalom idején (1789) az arisztokraták észak felé próbáltak menekülni, az akkor Ausztriához tartozott, Párizshoz közeli, Belgiumba. A spanyol örökösödési háború idején Belgium (spanyol Németalföld) a Habsburg Birodalom része volt.

Az euronews adta az ötletet a Habsburg-ház elmúlt 150-200 éves történetének rövid ismertetésére, amit a hazai történelemtanítás meglehetősen sajátosan mutat be, olyannyira, hogy sokan keverik az osztrákokat az uralkodó házzal.

A Habsburg Birodalom és a Magyar Királyság

A Habsburgok egy svájci katolikus család. Az („igazi”) osztrákok nem kedvelik őket (ma sem). Nem hiába nevezik „alpesi köztársaság”-nak magukat. Az „ősosztrákok” fővárosa Salzburg (és Innsbruck). Ausztria keleti szélén fekvő Bécset a Habsburgok tették meg a birodalom fővárosának, ahol kb. egyforma közelségben vannak a „keleti népségek” (csehek, magyarok, stb. – Pozsonyba villamossal lehetett Bécsből eljutni.) A múlt század elején (1900) a bécsiek 30 %-a cseh volt (Jelinek, Slezak, Sedlacek, Tichy, stb.). Közép-Európában, a Habsburg Birodalomtól északra, a 19. század közepétől a sok kis német nyelvű hercegség, fejedelemség egyesült (Bund), és megalakult a Német Császárság (1871). A francia-porosz háború idején (1870–1871) a kiéheztetésre ítélt Párizs mellett, Versailles-ban, XIV. Lajos tükörtermében, császárrá koronázták I. Vilmos porosz királyt, ettől kezdve a francia-porosz háború, „francia-német” háború néven vonult be a történelembe. Közben a kiéheztetett párizsiak fellázadtak és megideologizált tettük a „párizsi kommün” (párizsi községtanács, franciául: Commune de Paris) nevet kapta.

A porosz vaskancellár (Bismarck) szerette volna a németnyelvű Ausztriát (Deutsch-Österreich) is az 1871-ben alakult Német Birodalom (Császárság) részévé tenni, ami a Habsburgok végét jelentette volna, hiszen ezzel felbomlott volna a sok nemzetiségű (és nyelvű) Duna-menti birodalom (Donaumonarchie).

Bismarck még egy háborút is kiprovokált, ami a Habsburgok csúfos vereségével végződött (königgrätzi csata -1866 Hradec Králové (magyarul Királyvárad vagy Királygréce, németül Königgrätz)

Történt ugyanis, hogy a bismarcki Poroszország hatalmas technikai, gazdasági és szociális fejlődésnek indult. Például az első állami nyugdíjrendszer megalkotása Bismarck nevéhez fűződik. A königgrätzi csatában négyszer annyi osztrák (20.000) esett el, mint porosz (5.000), mivel a poroszoknak akkor már „oldal- vagy hátultöltős, felhúzható, golyós, gyújtószeges” puskájuk volt, az osztrákoknak, pedig a hagyományos „elöltöltős”.

Egy évvel később a Habsburgok részéről ezt követte a kényszer Kiegyezés a magyarokkal (1867), mely egyúttal átalakította az egész birodalmat (dualizmus, k.u.k.), mivel ekkor tájt vált ki a birodalomból a szabadságharcát vívó Olaszország, amihez hozzájárult a porosz győzelem, Velence elszakadása a Habsburg-háztól. Szóba került, hogy a magyarok mellé a szlávokat (csehek, horvátok) is a monarchia külön országrészének tekintsék. Egyes források szerint a trializmust (osztrák-magyar-szláv) I. Ferenc József ellenezte. Más források szerint a csehek semmiképpen nem akarták, hogy Habsburg legyen a cseh király. Így elmaradt a cseh Kiegyezés.

A magyar Kiegyezésre jellemző, hogy végül is a „haza bölcse” olyan megállapodást kötött, írt alá, mely magyar királynak ismerte el azt a I. Ferenc József császárt, aki 18 évvel korábban (1849) kivégeztette az első felelős magyar miniszterelnököt (Batthyány Lajos gróf) és a 48-as magyar katonai vezérkart. Igaz, cserében a Lajta lett az új természetes határ (Cisz-Laithania és Trans-Laithania = Lajtán innen, és Lajtán túl), ezzel Erdély is Magyarországhoz került.

Ja, és többé nem kellett adót fizetni Bécsnek.

Az ezt követő 50 év látványos gazdasági fejlődésének, az Aranykornak (1867-1918), a I. világháború vetett véget, amikor lehetővé vált a dualista Monarchia szinte valamennyi nemzetiségének önállóvá válása. Ezt nem értik ma sem a magyarok. Az osztrákoknál rögtön felerősödött a „bismarcki gondolat”, a német nyelvterületek egyesülése.

Salzburgban például népszavazást tartottak a hovatartozásról, és a lakosság 99,3 %-a a Németországhoz, a Német Császársághoz (Deutsches Reich) való csatlakozás mellett döntött. (29. Mai 1921: 99,3 % für Deutsches Reich)

A népszavazást engedélyező Népszövetség, élükön a franciák, ezt később visszavonták, mert féltek, hogy a németek ismét túl sokan lesznek. Clemenceau híres, hírhedt mondása: „20 millió némettel több van Európában”. („Es gibt zwanzig Millionen Deutsche in Europa zu viel.“)

1918 őszén (november eleje) Habsburg Károly (császár és király) látva, hogy Európa szerte forradalmak törtek ki, lemondott, pontosabban levelében azt írta, hogy „elfogadja a népek akaratát”, bármilyen államformát is választanak. Ez viszont nem jelentette a hatalomról való lemondását. Az osztrákok rögtön észbe kaptak, és törvénybe iktatták, hogy a Habsburg családot minden vagyonától meg kell fosztani, állami tisztséget többé nem tölthetnek be. Magyarországon ilyen törvény nem született, ott megelégedtek a köztársaság kikiáltásával.

IV. Károly és családja az ősi földre, Svájcba, menekült mikor látták, hogy esetleg az a sors vár rájuk, mint félévvel korában, 1918 nyarán, Oroszországban kivégzett cári (császári) családra.

Ausztria 1918 ősze óta köztársaság. Magyarországon viszont árulás történt a köztársaság idején, és a hatalmat átjátszották a börtönben fogva tartott kommunistáknak (Kun Béla), akik kikiáltották a szovjet-köztársaságot. Ez megriasztotta a győzteseket (Entente = Antant), kiknek táborába a francia megszállás alatt lévő Szeged környékén gyülekeztek a „Nagy Háború” (I.vh.) kezdetén a császárra és királyra felesküdött katonatisztek, köztük Horthy is. A svájci száműzetésben élő Habsburg Károly úgy érezte, mint Magyarország (1916-ban) megkoronázott (törvényes) királya, visszatérhet a magyar trónra. A királyság párti Horthy élvezte a bolsevista ellenes franciák bizalmát. Az államformát a környező országok, az utódállamok, nem ellenezték, viszont egy Habsburg trónra lépése könnyen újabb háborúba sodorhatta volna az amúgy is (részben) megszállt országot.

Horthy számolva ezzel a reális veszéllyel, erőszakkal megállítatta a Sopronból a budai Vár felé tartó királyi vonatot (budaörsi csata), majd letartóztatta IV. Károlyt és feleségét, Zitát. IV. Károlyt és kíséretét a tihanyi apátságban tartották fogva, majd vonaton vitték Bajára, ahol a HMS Glowworm brit monitor vette a fedélzetére, majd a Cardiff könnyűcirkáló a Fekete-tengerről a Portugáliához tartozó atlanti-óceáni Madeira szigetére vitte száműzetésbe. IV. Károly a következő év április elsején (1922) spanyolnáthában halt meg.

Az utolsó osztrák császár (I. Károly) földi maradványait az osztrákok nem engedték, hogy Bécsben, a Habsburgok családi temetkezési helyén, a Kapucinosok-nál, helyezzék örök nyugalomra.

Pár szót a franciákról. Történelmi felelőtlenség, hogy büntetlenül hagyták a francia forradalom vérengzését, a nemzet vezető rétegének, az arisztokráciának, azaz az értelmiség lefejezését. Ez a társadalmi katasztrófa ismétlődött meg Lenin, majd Rákosi ideje alatt is. A sors iróniája, hogy a francia forradalom vívmányait Napóleon császár szentesítette, amikor megalkotta a Code Napoléon vagy Napóleon törvénykönyvét, eredeti címén Code civil des Français (röviden Code Civil).

Utójáték

Vissza a mába!

Az EU tervezett alkotmányában, amit máig nem fogadtak el, nincs utalás Istenre. Ezzel akarták a jogalkotók a vallásosságot egyetemessé tenni, és jelezni valamennyi EU polgár számára a szabad vallásgyakorlást.

Istenre való utalás, illetve nevének mellőzése az európai alkotmányban a Vatikánban is nemtetszést váltott ki. Válaszlépésként 2004-ben II. János Pál pápa IV. Károlyt (gyorsított eljárásban) boldoggá avatta, és ezzel megnyílt az út az utolsó magyar király (és osztrák császár) szentté avatáshoz.

A katolikus egyház felhívta Európa (EU) figyelmét IV. Károly háborúellenes politikájára, ugyanis királlyá koronázása után (1916) kísérletet tett Franciaországgal egy különbéke megkötésére („Sixtus-ügy”). Háborúellenességét bizonyítja az 1918 novemberi lemondó nyilatkozata első mondata is:

„…Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt….”

Talán az sem véletlen, hogy a következő pápa, a német (bajor) Ratzinger bíboros Európa védőszentjének (Benedek) nevét vette fel.

A jelenlegi párizsi magyar nagykövet, Habsburg György, nagyapját, IV. Károlyt, 2004. október 3-án a Vatikánban, a Szent Péter téren, II. János Pál pápa avatta boldoggá. Emléknapjának – más szentektől eltérően – nem halála, hanem Zita hercegnővel való házasságkötése napját, október 21-ét jelölte ki.

Befejezésül, a királyválasztásig az uralkodót helyettesítő, képviselő, kormányzók közül hármat tart számon a történelmi emlékezet: Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós. A liberális Kossuth által kezdeményezett 1849-es trónfosztás kizárólag a Habsburgokra, a Habsburg-házra vonatkozott, mivel a debreceni országgyűlés képviselőinek többsége a független Magyar Királyságban gondolkodott.

A király nélküli királyságot képviselő és vezető Horthy (fő)kormányzó súlyos hibát követett el, amikor nem tartotta be a nyugat-európai alkotmányos monarchiák alapját, és nem védte meg valamennyi alattvalóját, köztük az izraelita vallásúakat. Engedte, hogy kiközösítsék, majd deportálják, azaz állampolgárságuktól megfosztva kiutasítsák őket az országból, és ezzel a királyság hű alattvalóit kiszakítsák a nemzettestből. Ennél is súlyosabb, hogy maguk a királyság polgárai sem érezték át a befogadásról szóló szentistváni intelmet, hogy védjék meg honfitársaikat, szomszédjaikat vagy legalább segítsék meg őket, mint azt például a dánok tették.

IV. Károly, utolsó magyar király, nagyon jól látta népe hibáját, amit uralkodói intelemként, 1921-ben számkivetésbe indulásakor emígy fogalmazott meg:

„Magyarok, tanuljátok jobban szeretni a hazát, mint ahogy egymást gyűlölitek.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .