Kezdőlap Szerzők Írta Somfai Peter

Somfai Peter

159 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A Fidesz falova

Az LMP a Jobbik támogatásával megpróbálja odavonszolni a jövő évi főpolgármester választás kapujába a maguk gyártotta falovat. Egyelőre a bendőben nincs más, mint egy vicces figura, az a Puzsér Róbert publicista, aki biztosan sok mindenre alkalmas (például a Fidesz érdekében a baloldali győzelem megtorpedózására), ám politikusnak teljességgel alkalmatlan.

A jelöltet kitaláló Ungár Péter maga is egyre viccesebb figurája a hazai politikai életnek. Sajátos megjelenésével, milliárdos üzleti hátterével, fideszes családi kötődéseivel aligha érthető, mi a bánatot sertepertél még mindig az „ellenzéki” oldalon? Minden arra ösztönözné, hogy a NER ifjú bajnokainak egyik díszpéldánya legyen. Egy interjúban maga is elismerte, hogy együtt cseperedett fel a kormányközeli oligarcha családok hasonló korú csemetéivel, megannyi ismeretség, közös élmény köti ősze sokukkal. Abban, hogy a Fidesz áprilisban ismét kétharmadot szerzett, ő maga is elegendő volt: kijelentette abban a budai körzetben, ahol Varga Mihály „ellenfeleként” indult, egy „nyomorult dékás javára esze ágában sincs visszalépni”. Csúfos vereséget szenvedett, de a rá adott mintegy másfélezer szavazat éppen elég volt ahhoz, hogy végül Varga kapja a mandátumot. Ennyi szolgálatot kellett csak tennie Orbán Viktor kétharmadának.

Az LMP Ungár különös nyilatkozatait sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja, arcvesztés nélkül megszabadulni is nehéz volna tőle. Különösen akkor, amikor a választások után gyakorlatilag a párt „felfalta saját gyermekeit”, jószerével a milliárdos fiatalember maradt a színen az egyetlen „arc”, akit a közvélemény jegyez. (A csinos Demeter Mártát nyögve-nyelve taszigálták a közvélemény elé, mert a „nőpolitikájuk” megkívánja, hogy az egyik társelnök nő legyen.) Belső informátoraink közül többen is tanácstalanul figyelik, milyen erők tartják még mindig a felszínen a gyakran nyeglének tartott fiatalembert. Vannak, akik megkockáztatják, más foglalkozása nem lévén, talán a politikát csak „felnőttek homokozójának” tekinti, játszótérnek, ahol kedvére töltheti az idejét, s amit ha kell, a vagyonából finanszíroz.

Politikai elemzők szerint az LMP gyártotta faló semmi másra nem jó, csak a Tarlóssal szemben felálló esetleges közös ellenzéki fellépés megosztására. Azt a viccet, hogy Puzsér legyen a főpolgármester, még a Kétfarkú sem tudná kicsiholni magából, mert azt a viccpárt is tudná, hogy ha minden kóbor, komolytalan szavazatot összesepernek, akkor is jó esetben legfeljebb 5-10 százalékot kaphat a választáson. Ez legfeljebb arra lehet elegendő, amire Ungár budai képviselő-jelöltsége volt: kiütni az ellenzéki jelöltet a sakktáblán.

Persze az sem kizárt, hogy az LMP trollkodása teljesen hiába való lesz, ha a fővárosi politikusok ugyanazt az öngyilkos, egymással birkózó utat választják, mint 2014 óta minden fontos voksoláskor. Nagyon meg kellene emberelniük magukat az MSZP, a DK, a Párbeszéd, és esetleg a Momentum hangadóinak, hogy ne önmaguk jelöltjét próbálják előtérbe tolni, hanem kivételesen az ügy érdekében megpróbáljanak Tarlóssal komolyan egy súlycsoportba tartozó jelöltet felkészíteni.

Nem lesz könnyű menet. Az elemzők nem sok esélyt adnak annak a javaslatnak, hogy az egyes pártok jelöltjei valamiféle előválasztáson méressék meg magukat. Ismerve a Fidesz sportszerűtlen, sunyi módszereit, valóban nem lehet kizárni, hogy a kormánypárti „aktivisták” belezavarnak az előválasztás lebonyolításába. A kisebb pártoknak sem nagyon fűlik a foguk egy ilyen megmérettetéshez, mert nem sok esélye marad a jelöltjüknek, ha a „nagyok” rászerveznek a szavazásra. Másfelől meg talán az ellenzék csendes támogatói érzik majd magukat megvezetve, ha olyan név kerül a felszínre, akivel nem szívesen azonosulnának.

Most úgy tűnik, nincs a láthatáron jó megoldás. Mind Karácsony Gergely, mind Horváth Csaba, vagy a liberális Sermer Ádám mellett egyaránt lehet támogató érveket és kifogásokat felhozni, de ahhoz, hogy egy újabb, komolyan vehető jelölt neve felbukkanjon, a pártoknak kicsit szélesebb horizonton kellene tájékozódniuk. De erre a mai helyzetet látva se szándék, se akarat.

Strasbourgi ítélet: durván beavatkoztak a tankönyvterjesztésbe

Elmarasztalta Magyarországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, kimondván, hogy a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait. Az átalakítás tisztességtelen terheket rótt az érintett vállalatokra, megfosztva őket korábbi vevőkörüktől, a változtatások pedig gyakorlatilag monopolpiac kialakulásához vezettek az iskolai tankönyvellátásban.

A bírói testület rámutatott, hogy a törvényileg meghatározott átmeneti időszak rövid volt, mindössze másfél évig tartott, a szóban forgó cégeket pedig nem kérték fel részvételre az állami Könyvtárellátó Nonprofit Kft. által kiírt új, zárt tenderek semelyikén. Annak ellenére sem kaptak semmilyen kártérítést veszteségeik után, hogy gyakorlatilag teljesen kiszorultak a piacról. Megállapították, hogy sem a szülőknek, sem a diákoknak nem származott semmiféle valódi hasznuk az új rendszerből.

A kormány fellebbezni fog az EJEB elmarasztaló ítélete ellen, jelentette be szinte azonnal a EMMI, mondván, hogy a döntés nem a tankönyvpiaci kiadványok fejlesztésének állami monopolizálása, hanem a tankönyvek iskolákba történő kiszállításának 2011 decemberében bevezetett és 2013-tól alkalmazott központosítása kapcsán született. Ami a jogsértéseket illeti, a korábbi gyakorlat szerint minden kiadó saját maga szállíttatta ki a tankönyveit, majd a központosítás nyomán a terjesztési feladatokat a nonprofit KELLO látta el. Ez a rendszer mára egyértelműen bevált, valamennyi tankönyv egyszerre érkezik meg az iskolákba, átlátható módon és olcsóbban – írta a minisztérium.

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azért nem ennyire elégedett a tankönyvpiac helyzetével.

A terjesztéssel együtt a kormányzat a tankönyvek tartalmát is monopolizálni akarja, ami korábban csak az állampártok oktatáspolitikájára volt jellemző.

A szakszervezet üdvözli a brüsszeli döntést, mert úgy gondolják, hogy egy igazi demokráciában nem szabad monopoljogokra törekedni még az üzleti szférában sem. Az állam durván beavatkozott a piaci mechanizmusokba és ebből egyáltalán nem következett, hogy olcsóbbá vált volna a tankönyvek forgalmazása.

Számokkal is szolgált. A tankönyv árából visszaszámolva a forgalmazó magáncégek 15 százalékos haszonnal dolgoztak. Ebből hat százalékot kaptak vissza az iskolák, hat százalékot azok az iskolai segítők – a pedagógusok, könyvtárosok – kaptak, akik a csomagok elosztásában részt vettek. Mindössze három százalék maradt a terjesztő vállalkozásoknál. Ezzel szemben a KELLO 5 százalékot tart vissza magának, noha nonprofit vállalkozásként hirdeti magát, de korántsem juttat vissza az iskoláknak olyan arányban, mint korábban a magánterjesztők tették.

Mindent összevetve: a monopol-terjesztés drágább lett, mint amikor ez piaci szereplőkkel történt.

„Az, hogy a változással az egyes cégek ezzel nem jártak jól, valószínűsíthető, de a tanulók és a családok egyértelműen nyertesei az átalakításnak”

– áll az EMMI közleményében. A kormányzat véleménye szerint a családok 2013-ban 7,23 milliárd forintot költöttek tankönyvekre, 2018-ban pedig 1,5 milliárd forintot, emellett a kormány bevezette az ingyenes tankönyvellátási programot. Szükségesnek látták hozzátenni, hogy ma már több mint egymillió diák kap ingyen a tankönyvet. Az elsőtől a kilencedik évfolyamig minden tanuló, a 10. évfolyamtól pedig valamennyi rászoruló, tartósan beteg, sajátos nevelési igényű diák, illetve a három, vagy több gyereket nevelő családban élőkre vonatkozik ez a kedvezmény, áll az Emmi közleményében.

A PDSZ elnöke szerint,

ami a tankönyvpiacon történik, olyan, mint az állatorvosi ló,

pontosan modellezi azt a hatalmi politikát, amit a kormányzat az élet minden területén követ. A 2013 óta kiadott állami tankönyvekkel gyorsan megpróbálták lefedni a piacot, de az első évek tapasztalatai után a pedagógusok közül mind többen igyekeznek visszaaraszolni a magánkiadók sokkal jobb tankönyveihez. Még egy évig ezt megtehetik, de azután ezt a kiskaput is lezárja a kormányzat.

Kiderült, hogy

az iskolai oktatás uniformizálása kudarc,

állítja Szűcs Tamás. A tanárok, ameddig csak tehetik, igyekeznek a diákjaik számára a sokszínűbb tudásanyagot biztosítani, mert ez a jövő nemzedékének az érdeke. Ami pedig az EMMI érvelését illeti, nem teszi a szülők számára sem olcsóbbá a gyerekek iskoláztatását azzal a kormányzat, ha rászorultságtól függetlenül minden kisiskolásnak ingyen tankönyvet biztosít. Ennek semmi értelme,

ha a rászorultság volna a tankönyvtámogatás egyetlen szempontja, a felszabaduló forrásokat is a szegényebb családok gyerekeinek támogatására lehetne fordítani,

hiszen az iskolába járáshoz nem csak tankönyvekre, egyéb tanszerekre is szükség van.

Amikor a tankönyvterjesztésről szólva belekeverik az érvek közé az ingyenes tankönyvet, az ugyanolyan „fedőszöveg”, mint amikor a tanárhiányt azzal próbálják eljelentékteleníteni, hogy a pedagógus szakokra 30 százalékkal többen jelentkeztek, mint korábban, véli a szakszervezeti vezető.

Mindenki tudja, hogy a beiratkozottak 40 százaléka be sem fejezi az egyetemi tanulmányait, soha nem lesz belőlük a tanárhiány utánpótlása.

A tankönyvkiadók is perben állnak a kormányzattal. Öt magánkiadó csaknem 120 tankönyv miatt indított pert, ugyanis szerintük jogszerűtlenül tagadta meg az Oktatási Hivatal (OH) a magántulajdonban lévő tankönyvkiadók tankönyvi engedélyének meghosszabbítását. Szeptemberben született meg az egyik első fokú ítélet, amely formailag csak egyetlen tankönyvről szól – a Pedellus Tankönyvkiadó tizedikes nyelvtankönyvéről –, de a döntésnek az egész tankönyvpiacot érintő következményei lehetnek. A Pedelluson kívül a Cartographia, a Krónika Nova és a ROMI-SULI összesen 21 kiadvány, a Mozaik Kiadó 100 körüli könyv Oktatási Hivatal általi elkaszálását támadja. A pereket több bíró tárgyalja, így elképzelhető, hogy más-más következtetésre jutnak, de nem kizárható, hogy a mostani döntésnek precedens értéke lesz a többi tárgyaláson is.

Szűcs Tamás ismeretei szerint

a legsikeresebb magánkiadókkal az állami tankönyvkiadó tárgyalásokat kezdett a sikeresebb könyveik megvásárlásáról.

A szakmában úgy tudják, hogy több kiadó már el is fogadta az állam „visszautasíthatatlan” ajánlatát. A szakszervezeti vezető szerint, ha a társadalom passzivitása nem változik meg, aligha várható az oktatásban a sokszínűség visszatérése, az egyen-tankönyvek terjedésébe bele kell törődni.

Kerestük Safranek Lászlót, az egyik brüsszeli pernyertes, a Suli Könyv Kft. ügyvezetőjét, hogy a terjesztés korábbi állapotairól kérdezzük, de nem kívánt nyilatkozni a Független Hírügynökségnek.

A lányomnak mondom…

Neki meséltem, hogy a napokban „belebotlottam” az egyik tudományos csatornán egy dokumentumfilmbe, amelyben a Kim-családi dinasztia születését, „tündöklését” és az észak-koreai diktatúra mindennapjait mutatták be.

Innen tudtam meg, hogy Kim- Ír Szen a hatalmát a hazugság alapozta meg.

Az ország valamennyi újságja, rádió állomása minden nap azt sulykolta, hogy életveszélyben a haza, a japánok után az amerikaiak akarják a nemzetet leigázni, ott toporognak a határon, és csak Kim vezérben bízhatnak az emberek. Ő megvédi Koreát a betolakodóktól. Amikor véget ért a háború, a valóságra, a több százezer kínai katona segítségére, már senki nem emlékezett.

A történelemkönyvekben a hazugságot tanítják, mindmáig azt terjeszti a kormány kezén lévő propaganda, azt hallja naponta minden észak-koreai a néprádiójából:

örökké hálásnak kell lennie Kimnek és minden leszármazottjának, mert megvédik a népet.

Biztosan igaza volt a diktátornak, hogy nem kötötte minden alattvalója orrára az igazságot, megelégedett az „alternatív valósággal”, és lám, az unokáját is istenként tiszteli a nép. Pontosan felmérte,

ha a félművelt, alig iskolázott, a világ híreitől elzárt vidéki milliók minden percben ugyanazt a hazugságot hallják, előbb-utóbb az lesz az igazság.

Miért ne hinnék el, hiszen a Kimek vezetik országot, gondoskodnak a napi rizs fejadagról, és még az amerikai imperialisták vezetője is gazsulál nekik.

Nem kell Koreába menni az olyan politikusokért, akik a hatalom megőrzése érdekében előszeretettel alkalmazzák az „alternatív valóság” eszközét. Trump elnök ennek a mestere. Szeme sem rebben, ha kiderül, hogy egy-egy kijelentése köszönő viszonyban sincs az igazsággal, pedig az irányítása alatt álló hatalmas ország telis-teli van a valóságról tudósító tévé- és rádióállomásokkal, se szeri se száma a temérdek helyi sajtóorgánumnak, az internetről nem is beszélve. Az ország belső területein, a kisvárosokban, a farmokon milliók élnek, akiknek

fogalmuk sincs, mi van az óceánon túl, ők az elnöknek hisznek, és nem a szemüknek, vagy a fülüknek.

Oroszország sem különb. Háboroghatnak Putyin antidemokratikus módszerei ellen a moszkvai, pétervári értelmiségiek, hol áristomba dugják, hol szabadon engedik Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezért, mert néhány száz embert engedély nélküli tüntetésre bíztat, igazi felfordulást úgysem tud szervezni. Mit sem tudnak a vidéki muzsikok a „demokráciáról”, nem érdekli őket az elnök diktatórikus módszere, az emberi jogok, a civil szervezetek mozgásterének korlátozása.

A vidéki kisembernek egy dolog fontos: Moszkvában ott van egy erőskezű „cár”, aki gondoskodik a biztonságukról,

megvédi őket a nyugati „imperialisták agresszív ármánykodásától”.

Putyin, Erdoğan, Aliev, Nazarbajev, mind-mind, „demokratikusan”, a maguk alakította választási rendszernek hála kerültek hatalomra, de ha kellett, kicsit vérrel, ha kicsit kellett vassal „meggyőzték” a nép makacsabbjait, hogy minden úgy van jól, ahogyan van, és most kényelmes többséggel ülnek a nyakukon.

Lányomnak mondom, hogy a menyem is értsen belőle…

A politika „okos lányai”

Az egyszeri okos lány esete jutott az eszembe, akinek valami megoldást kellett találnia a király kérésére: hozzon is, meg ne is, legyen is, meg ne is. A kétharmados kormánypárti többség nyomása alatt valahogyan így, „okosban” próbálják megszolgálni az ellenzéki pártok a választóik bizalmát. Ők bizony nem adták fel, nem pusztán jól fűtött melegedőnek tekintik a Tisztelt Házat, hanem serényen munkálkodnak a mielőbbi kormányváltáson.

Nem kell politológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, az illiberális demokrácia nem arról ismerszik meg, hogy a társadalom számára fontos döntések nem a közös gondolkodás, a kormánypártok és az ellenzék megállapodása alapján születnek meg. Még azt sem mondhatjuk, hogy a parlamenti viták viszik előbbre az ország ügyeit, hiszen

már a kilencvenes évek közepe-vége óta megszokhattuk, hogy az éppen regnáló kormányon – „színétől” függetlenül – az ellenzéki előterjesztések rendszeresen elbuknak.

Korábban a szoclib kormányok legalább adtak a formára, az ő idejükben a parlamenti végszavazáson mondtak minden ellenzéki előterjesztésre nemet, az utóbbi kilenc évben már a bizottsági előkészítő vita során történik mindez. A kétharmados kormánypárti úthenger újabban a bizottságok napirendjére sem hajlandó venni az olyan ellenzéki javaslatokat, amelyek nem a szájuk íze szerint valók. (Csak zárójelben tegyük hozzá: még ha akár el is fogadhatnák, inkább lesöprik az asztalról, aztán valamelyik saját mamelukjuk előterjesztésében veszik ismét tárgysorozatba.)

A parlamenti politizálás agonizál.

Ezt maguk a politikusok is pontosan tudják, kínjukban időnként az azonnali kérdések kapcsán próbálnak kellemetlen perceket szerezni a miniszterelnöknek, vagy valamelyik kormánypárti politikusnak, de azokról, akár kutyáról a víz, minden lepereg.

A Demokratikus Koalíció tett ugyan egy hamvába hullt kísérletet arra, hogy megpróbálja az utcára vinni a tömegeket, és valahogyan visszakényszerítse a kormánypártokat a tényleges demokrácia pályájára, de hamar

be kellett látnia Gyurcsánynak is, hogy a legjobb tudása szerint gyújtó hatásúnak szánt beszéde is pusztába kiáltott szó marad.

A szocialisták a Párbeszéddel még ezzel sem próbálkoztak, az a néhány liberális, aki Bősz Anették mögött áll, édeskevés ahhoz, hogy bárki meghallja a hangjukat. A Jobbik manapság inkább magával van elfoglalva, igyekszik nyalogatni a kiválások okozta sebeit, az Ungár-félékkel a Fideszhez bekötött LMP pedig mindennél ékesszólóbban bizonyítja, hogy eszük ágában sincs másfajta politikát csinálni.

A Momentum? Nagy csendben vannak, mintha azzal a sikeres olimpiai aláírásgyűjtéssel el is lőtték volna a puskaporukat. Pedig a kormány legújabb „húzása”, a lakásra vágyók előtakarékoskodásának ripsz-ropsz lehetetlenné tétele

legalább akkora pofon volt a fiatalabb korosztályoknak, mint nyolc évvel ezelőtt a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása.

Ha valamikor, akkor most jelezhették volna, hogy „léteznek”. Már a hét közepén tízezreket kellett volna utcára vinniük demonstrálva, hogy eddig és ne tovább! Ha valóban politikai tényezőnek számítanak, akkor biztosan meg tudták volna mozdítani a fiatalokat, ahogyan annak idején pusztán a netadó ötlete is elég volt tízezreknek a tüntetésre.

Persze léphettek volna a civilek is.

A lakás előtakarékoskodás ellehetetlenítése össztársadalmi ügy, egyaránt érint fiatalabbakat és idősebbeket, 

mint amennyire a pedagógusok, vagy az egészségügyiek helyzete, netán a CEU kiebrudalási kísérlete volt. Vagy az az Európa-párti demonstráció, amelyet Orbán Viktor strasbourgi kétharmados bukása után hívtak össze a Sargentini-jelentést megszavazó pártok. De kiderült, hogy ezek közül

egyik sem képes átütni a társadalmi közöny falát.

Lassan kifogytak az eszközök az ellenzéki pártok kezéből. Mint valami utolsó szalmaszálba, a népszavazási kezdeményezésekbe próbálnak kapaszkodni, de reménytelenül.

Orbán Viktor módszereit lehet nem szeretni, de el kell ismerni: kitűnő politikai ösztönökkel rendelkezik.

Amikor az első kétharmad birtokában kezébe vette a magyar társadalom ízlése szerinti átalakítását, a választási rendszer „reformja után” az első intézkedések egyike volt a népszavazási szabályok átírása úgy, hogy azok alkalmatlanok legyenek bármiféle kormányzati döntés megtorpedózására. Pontosan

emlékezett arra, hogyan sikerült neki borsot törnie a szociális népszavazással a szocialista-liberális kormány orra alá,

hogyan tudta hitelteleníteni az amúgy ésszerű egészségügyi elképzeléseket. (Az más kérdés, hogy most ő maga is a korábban elítélt irányba igyekszik tolni a bajban lévő társadalombiztosítás szekerét.) Ezen aztán a Fidesz is fennakadt, amikor a nem létező betelepítések ellen akart muníciót szerezni brüsszeli csatájához, de szokásukhoz híven a vereséget is győzelemként tálalták.

De amit megtehet Jupiter, azt nem teheti meg a kisökör. Aminek eléréséhez minden eszköz adott a kormánypártoknak, ahhoz eszköztelenek az ellenzékiek. A kormány megteheti, hogy egy döntéssel megszünteti a vasárnapi boltbezárás buta ötletét, és kihúzza az alighanem elbukásra ítélt népszavazás méregfogát. Az LMP és a Jobbik már belátta, kár lyukra futni,

a népszavazási kezdeményezés biztos kudarc, és talán a Fidesz kevéske szimpátiáját is kockára teszik ezzel.

Az LMP-ből kiebrudalt Hadházy Ákos okosabb annál, hogy ne próbálkozzon az európai ügyészséghez csatlakozás dolgában népszavazást szorgalmazni, ő másik utat választott: az aláírások gyűjtését. Hogy a célul tűzött egymillió szignót nem fogja tudni összeszedni, majdnem biztos, de már az is komoly eredmény lehet, ha néhány százezret a kormány orra alá dughat.

A többiek? Újra és újra nekifutnak a bezárt kapuknak.

Az MSZP júliusban a közpénz védelme érdekében nyújtott be népszavazási kezdeményezést, meg arról, hogy az ország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Aztán az „egészségügy egyik legnagyobb igazságtalansága”, a miniszterek, államtitkárok egészségügyi VIP-ellátásának megszüntetéséről szeretnék kikérni a „nép” véleményét, mintha a szocialista kormányok idején az állami vezetőknek nem járt volna hasonló szolgáltatás.

A Momentum az utcai tiltakozás helyett népszavazási kezdeményezéssel akar előállni a lakás-takarékpénztárak ellehetetlenítése miatt. Szerintük nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni egy ilyen támogatási formát, nem lehet egy tollvonással ellehetetleníteni komplett iparágakat.

Felháborítónak tartják, hogy a „kormány elfelejtette kikérni az emberek véleményét”.

Mintha máskor, más ügyekben kikérte volna…

Itt tartunk ma. A politika „okos lányai” úgy csinálnak, mintha hoznának is, meg nem is. A „király” pedig jó indulatain megsimogatja a buksijukat.

Mirkóczki: A Fidesz-propaganda foglyai vagyunk

A tavaszi  parlamenti választásokat követően a Jobbik soraiban is „zavarok” támadtak. Már májustól kilépésektől, kizárásoktól lett hangos a közbeszéd, neves politikusaik fordítottak hátat a pártnak, a tagságot is megtizedelték a belső ellentétek. A párt elnöksége újraszervezte a sorokat, Jakab Péter mellett Szilágyi György frakcióvezető-helyettes lett a szóvivő, Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselőt, a korábi szóvivőt a párt kommunikációs igazgatójának  nevezték ki. Vele beszélgettünk az ellenzéki párton belül zajló folyamatokról.

 

* Egy igazán „jó arc”

* Mérsékeltek és őrültek

* Alvó ügynökök a pártban?

* a Jobbik többsége „báránnyá” szelídült?

Mi lesz a funkciója a szóvivők mellett a kommunikációs igazgatónak? Újabb teher, vagy netán éppen a korábban felvállalt a „párt arca” szereptől igyekszik szabadulni?

Igazából csak annyi történt, hogy a párt kommunikációs struktúráját szeretnénk hatékonyabbá és gyorsabbá tenni. Ebben persze az is benne van, hogy közel tíz év után általában a szóvivőknek sem árt, ha kicsit hátrébb vonulnak és teret engednek mások megszólalásának is. Ez nem jelenti, hogy kivonulok ebből a munkából, de többet foglalkozom majd a párt sajtónyilvánosságának koordinálásával.

Ön kétségtelenül „jó arca” a jobbiknak, akinek a véleményét – pártszimpátiától függetlenül – szívesen meghallgatják.

Ebben a munkában rendesen megkopik mindenki. Persze ez nem jelenti azt, hogy ha hívnak, nem ülök majd be a tévéstúdiókba.

Meddig tarthat még az az erózió, amely májusban kikezdte a pártjukat?

Ez nem egy spontán elindult folyamat volt. Azok, akik a Novák és Toroczkai féle „őrület politikát” akarják folytatni, azokat

nagyon tudatosan bent hagyták az embereiket a pártban,

azzal a céllal, hogy amikor ők hetente-kéthetente zöld lámpát adnak, akkor a folyamatos kilépések látszatát keltve cselekedjenek.

Sokan vannak még az ilyen „alvó ügynökök”?

Nem zárom ki, hogy lehetnek, de talán nem sokan. A frakcióban már biztosan nincsenek.

Ha mégis folytatódna ott is ez a folyamat, könnyen elképzelhető, hogy a házelnök segítségével akár saját frakciót is alapíthatnak majd…

Nehéz nem észrevenni, hogy a Fidesz érdekeinek mentén zajlanak az események.

Beszéljünk kicsit általánosabb témákról. Mindig fontos volt önök számára, hogy azt hangsúlyozzák, a haza mindenek előtt. Ebben ugyanazt vallják, mint Toroczkaiék?

A nemzeti ügy szolgálata továbbra is kiemelt helyen szerepel a párt küldetései között. A Sargentini-jelentés, vagy a CEU ügye – hogy csak néhány példát említsek -, a kiváltak és a maradottak esetében is megosztó. A határon túli magyarokhoz való viszony esetében nem látok lényeges különbséget közöttünk.

A legfrissebb hírek is árulásról, szakadásról szólnak. Szabó Balázs, Jámbor Márk ügyére gondolok.

Ezek közül egyik sem a véletlen műve. Hiába sejtjük valakiről, hogy nem egészen „tiszta”, amíg nem követ el etikai vétséget, nem tehetünk ellene semmit.

A sértett, kizárt, kilépett emberek olyan „agymenésével”, mint amivel a volt szekszárdi párttársunk, és most Volner jános is előállt, nem foglalkozunk.

Minden olyan rágalom, és olyan kijelentés esetében, aminek ha valóság tartalma volna, bűncselekménynek számítana, bírósághoz fordulunk. Szabó Balázs esetében is ez történik.

Aki figyelte a politikai folyamatokat, azok számára egyértelmű volt, hogy önöket ilyen, vagy olyan formában Simicska Lajos támogatta. Ezt miért nem vállalták fel?

Nem egészen értem a kérdését sem. Mit nem vállaltunk fel? Ha azt mondanánk, hogy az egykori oligarcha támogatott minket, az teljesen félrevezető volna. A plakáthelyekért fizettünk neki. A szerződés kifejezetten úgy szólt, hogy azokat a helyeket béreljük ki, amelyekre nincs más jelentkező.

Ha mi nem vesszük meg ezeket, alighanem üresen maradtak volna.

Minden hónapban ezért változott a plakátok darabszáma és a helyszíne. Neki ez jó üzlet volt, mert ha mondjuk egy ilyen helyet csak egy forintért vettünk volna meg, akkor is egy forinttal többet keresett volna, mintha mi nem jelentkezünk vevőként.

Mások panaszkodtak, hogy nem kaptak médiafelületet.

Ez tényszerűen sem igaz. A mienknél kisebb támogatottságú baloldal pártok a műsorperceket számolva többet szerepeltek a Hír tévében is, a Magyar Nemzetben is, mint mi. A Fidesz ügyesen kialakított egy ilyen képet, és ez így ment át a köztudatba. Higgye el, sokszor nem minden az, aminek látszik.

A választási kampányban önök azzal számoltak, hogy a vidéki szavazók segítségével győzik le a kormánypártot. Valahol igazuk lehetett, mert a vidéki magyar emberek többsége jobboldali, netán szélső jobboldali beállítottságú. Mégsem ez történt.

Jó döntés volt-e néppártosodás? Véleményem szerint igen. Úgy gondolom, ha egyszer majd valaki alaposan feldolgozza, hogy 2018 tavaszán a választások során mi is történt vidéken, érdekes dolgokra bukkanhat.

Azért veszítettek az ellenzéki pártok, mert ezt a struktúrát szinte lehetetlen legyőzni.

A Fidesz új módszert alkalmazott, aminek a hatékonysága őket magukat is megdöbbentette. Az elvileg független intézmények – kormányhivatalok, önkormányzatok, állami fenntartású kórházak, iskolák, vezetői és az alájuk tartozó emberek – végezték el azt a szervező munkát, ami egy normális demokráciában a pártaktivisták feladata lett volna. A polgármesterek raportra hívták az összes közmunkást, mondván, ha nem a Fideszre szavaznak, nem kapnak többé munkát. Ez megtette a magáét. A saját példámat hadd hozzam fel. Az egri választó kerületben 91 óta, a korábbi eredmények alapján, 21 ezer szavazatot kellett volna szerezni a mandátumhoz. Több mint 23 ezret kaptam, de ez most mindössze negyven százalékra volt elegendő, mert a kormánypárt elképesztő mozgósítást végzett. Ilyenre – eszközök híján – egyetlen ellenzéki párt sem lett volna képes.

A következő önkormányzati választás azért lehet döntő, mert ha megint ilyen túlsúlyra tesznek szert a kormánypártok a településeken, a 2022-es választáson sem lehet leváltani a kormányt.

Vannak szép számmal jobbikos szavazók, akik úgy érezhették, a párt valamiért báránybőrt akart rájuk kényszeríteni. Tényleg úgy gondolja, hogy a pártban maradt társaik bárányokká szelidültek? Talán ezzel is szavazókat veszítettek. 

Lehet, hogy vannak olyanok, akik, nem érzik jól magukat – hogy az ön hasonlatát használjam – a „báránybőrben”, de higgye el nekem, ez a néppártosodás, a középre húzódás nem egy kommunikációs trükk volt. Komolyan gondoltuk. Sokféle a szavazói bázisunk, elképzelhető, hogy akik nem támogatták a középre húzódást, átmentek a Fideszbe, mások hozzánk jöttek. Balról is, a bizonytalanok közül is, a Fideszből is, akiknek a sok lopásból elegük lett, s akiknek ez a változás szimpatikus volt. Az az „egy bites”, primitív propaganda, amit a fideszesek folytattak, nagyon hatásos az alacsonyabb iskolázottságú választók esetében.

Most ellenzéki évek következnek, milyen ügyek mentén fognak politizálni?

A legsúlyosabb problémák közé tartozik az otthonteremtés, a cigánykérdés, az egyetemek fizetőssé tétele, az ifjúság elvándorlása. Mindegyikhez van mondanivalónk, dolgozunk a javaslatainkon. Az otthonteremtéssel kapcsolatban hamarosan előterjesztjük a saját elképzeléseinket is, de lássuk be, a mai politikai viszonyok között ellenzékből nem sokat tehetünk, hogy azok meg is valósuljanak. Elmondjuk a sajtótájékoztatókon, de ezek nagyon kevés muníciót adnak ahhoz, hogy az emberek közömbösségét át lehessen törni.

Nem tudom, mikor jön el az a pont a nép lelkében, amikor megcsömörlik a sok lopástól, korrupciótól,

és azt mondja, na jó, ebből már nem kérek. A legfrissebb példa, amit a napokban sunyin a lakástakarékok ellen tettek: tegnap megszavazták, ma már életbe is léptetették. Az ilyen elképzeléseket a kampányban soha nem fedték fel, nem mondják el, hogy az emberek százezreit a Rogán-féle konstrukcióba akarják átterelni. Csak meglépik. Szomorú, de így van: hiába mondjuk el ezeket, a biztosítékot nem veri ki a társadalomban. Nincs sem objektív, sem valós tájékoztatás, a nép foglya a Fidesz propagandájának. Az emberek jobban hisznek Orbán Viktor szócsöveinek, mint a saját szemüknek, tapasztalataiknak.

Arccal az európai vidék felé

Az „okos falvak-mozgalom” (EU Actions for Smart Villages) 2017 április 11-én született meg.  Ezen a napon vállalt erős politikai elkötelezettséget az Európai Parlament és az Európai Bizottság, hogy közösen növelik erőfeszítéseiket a kistelepülések érdekében. A cél nem kevesebb, mint gyökeresen megreformálni, átalakítani az EU közös agrár- és vidékfejlesztési politikáját, korunk összes technológiai vívmányát munkába állítva javítani a tízezer lakosnál kisebb települések szociális és ökológiai helyzetét. Szanyi Tibort, az EP szocialista képviselőjét, a program kezdeményezőjét kérdeztük.

  • Távol kellene tartani a pártpolitikától
  • A következő időszak vezető projektje lehet
  • Mozgalom legyen az „okos falu”
  •  A migráció a globális klímakatasztrófa kopogtatása 

Október 8-án, egy gödöllői konferencián hallhattunk először bővebben a kezdeményezéséről, mindjárt egy nemzetközi rendezvény keretében. A Modern városok programot felkarolta a kormányzat, az „okos falvak” mintha kisebb figyelmet kaptak volna. Ez a „szocialista kezdeményezésnek” szólt?

Attól tartok, igen. Ettől függetlenül az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete megszervezte a tanácskozást, amelyen számos európai és magyar politikus mellett mintegy másfélszáz szakértő is részt vett. Ott volt az ír származású európai agrárbiztos Phil Hogan, és magyar kollégája Navracsics Tibor. Bár az adott ország által delegált biztos hagyományosan kíséri kollégáit a hazájában, Navracsics Tibor jelenléte szakmai volt, hiszen az európai okosfalvak koncepció oktatási vetülete nagyon is kidolgozásra szorul.

A téma természetesen jóval többet érdemel a szűken vett pártpolitikai figyelemnél, s nagyon remélem, hogy politikai hovatartozástól függetlenül fontosnak tartja majd a magyar kormányzat is,

hogy a kisebb településeken is XXI. századi életkörülményeket teremtsünk a következő 2021-27-es költségvetési ciklusban. Akkorra várható, hogy a megvalósításhoz szükséges források tömegesen rendelkezésre állnak majd.

Az Európai Unió működését ismerve szokatlan gyorsan sikerült megszereznie több fontos testület támogatását. Hogyan?

Európa számos országa a vidék elnéptelenedésével küzd. A kistelepülések nyújtotta szerény lehetőségek nem csupán a városok felé irányuló népmozgásokat gerjesztik, az Unión belüli nemzetközi migráció is visszavezethető erre. Ezt a folyamatot csak úgy lehet megfékezni, ha az uniós szervezetek nagyobb figyelmet fordítanak az elmaradottabb térségek életkörülményeinek fejlesztésére. Korábban az egységes belső piac megteremtése szerepelt az első helyen, aztán a belső határok nélküli kontinens „álma” került napirendre, majd az euró bevezetése következett… Lépésről lépésre formálódik a tagországok együttműködése. Amikor valamit elértünk, egy szinttel feljebb lépünk. A megvalósítás küszöbén áll a bank unió, felfejlődőben az energia unió, most a kistelepülések „kiokosítása” következik. Ez lehet az elkövetkező időszak egyik fő projektje.

A falvakból is városok lesznek?

A falvak alapvető funkciója természetesen nem változhat.

Korunk modern kistelepülései a jövőben is az élelmiszerbázis megőrzői lesznek, ahol a termelésre a környezettudatos, korszerű, „precíziós” mezőgazdaság lesz a jellemző,

miközben a helyi társadalom fejlesztését is a kor színvonalára kell majd emelni.

Utópisztikusan hangzik…

Ne gondolja! Vannak olyan országok, ahol azonnal ráéreztek e program jelentőségére, és már a tavasszal nekiláttak a szervezéshez. Reményeim szerint az „okos falu” igazi mozgalom lesz, amelynek célja, hogy

kontinensünk vidéki lakossága felismerje a lehetőségeit, ráébredjen, hogy beleszólhat szerteágazó európai programokba, együttműködésekbe.

Sőt, azt is célozzuk, hogy a falvak otthont adhassanak megannyi nem-mezőgazdasági vállalkozásnak is.

Gondolja, hogy erre a magyar vidék is „vevő” lehet?

A mozgalom magyar ágának létrehozatala nyilván hazai kihívás, s nem mindegy, hogy ennek irányultsága merre mozdul el. Bármennyire is a nevemhez fűződik ez a kezdeményezés, úgy gondolom, sem nemzetileg, sem politikailag nem szabad egy irányba kisajátítani. A baloldalnak ugyanakkor alapvető érdeke volna, hogy az „okos falvak” koncepció a baloldali gondolatok érvényesülését segítse, hiszen a vidéki lakossággal való szolidaritásból indul ki.

A célja is baloldali, arra törekszik, hogy a falvakban a modern technika által biztosított szolgáltatások közeledjenek a városi színvonalhoz, és főleg a fiatalok számára tegye vonzóvá, élhetővé a falusi életformát.

A modern európaisághoz a baloldal legfontosabb hozzájárulása eleve a szolidaritási gondolat volt. Mi, magyarok is ezért kapunk igen nagy pénzügyi segítséget az EU-tól.

Amikor átlépjük a magyar határt, mintha másképpen „fogalmaznák meg” a nyugati országok a falu fogalmát. Az ottani kistelepüléseknek hozzánk képest városias jellegük van. Ez nem okoz majd zavart?

Az Unióban valóban nincs közösen elfogadott meghatározás a falu fogalmára, de nem is biztos, hogy ilyenre szükség volna. Egyelőre a „vidéki/falusi térségek” fogalmát használjuk.

A modern mezőgazdaság, az élelmiszeripar, illetve az ezekhez köthető szolgáltatási ágazatok az Unió lakosságának 44 százalékát érintik közvetlenül, vagy áttételekkel, így nagyjából ugyanennyi ember gondolhatja magát „vidéki” lakosnak.

A szóródás persze ebben is nagy. A Brexit népszavazás, majd az amerikai elnökválasztás világosan felszínre hozta azt az új ellentmondást, miszerint a pártok a választási csatákat a városokban, illetve a fővárosokban vívják, de valójában azok vidéken dőlnek el.

Ezt a tavaszi magyarországi választás számai is igazolták. Aki ezt a jelenséget nem veszi észre, azt nagy csalódás érheti…

Pontosan így van. Angliában és Amerikában is a teljesen alultájékozott, de annál több érzelemmel bíró „50+” életkorú, vidéki, fehér férfiak döntötték el a választásokat, s Magyarországon ugyancsak egy hasonló réteg tartja életben Orbán kormányát.

Ami nálunk migráns-ügyként jelentkezik, az valójában a globális klímakatasztrófa kopogtatása.

A Közel-Keleten, Észak-Afrikában a víz hiányában összeomlott mezőgazdaság a városokba taszította a földjeiket elhagyó emberek millióit, ami végső fokon népvándorlásokat indított el. Nos, a vidék elnéptelenedése máshol már érezteti a hatását, ugyanezt, vagy hasonlót még enyhébb formában sem kellene Európában megélni. Hadd hozzak egy hazai példát: belenyugszunk-e a hazai birtok-koncentrációba, abba, hogy a falvakban születő gyermekek már hat éves koruktól próbálnak elszakadni a lakóhelyüktől, avagy nekilátunk e folyamat visszafordításának?

Az „okos városok” koncepciójáról már egy évtizede hallani. Miben különbözne az „okos falu” mozgalom?

Az „okos városok” gondolat „felfelé kacsingat”, a megapoliszok lehetséges előnyeit ecseteli, az „okos falu” ötlet viszont lefelé irányítja a társadalom figyelmét. Nézzünk a lábunk elé, hátha úgy jobban meglátjuk, hol is állunk. Persze ez sem új gondolat, hiszen Európa-szerte már önkormányzati képviselők, polgármesterek százezrei próbáltak kiizzadni valami jó elgondolást a településeik életben maradásáért, ám ezeknek az ötleteknek a döntő többsége helyben marad, s az elszigeteltségek okán még a kudarcokból sem feltétlenül tanulhattak mások. Pedig a

történelmi referenciákban itthon sincs hiány,

emlékezzünk csak a múlt századi „Kert-Magyarország”, avagy már ebben az évezredben az „Európai falu” mozgalmakra, avagy a „LEADER” projektekre.

Az ön által kezdeményezett mozgalmat nem fenyegeti hasonló veszély?

Úgy gondolom „jókor, jó helyen” sikerült letenni a javaslatot. Az Európai Parlamentben először 2015-ben kezdeményeztem az okos, környezettudatos és közösségi falvak megteremtésének gondolatát, amiről kiderült, mások is úgy gondolták, eljött a megvalósíthatóság ideje. Tavaly tavasszal aztán „beindult a gépezet”.

Jelenleg azon dolgozunk, hogy pontosan meghatározzuk az „okos falu” fogalmát, aztán listát készítünk az eddig beérkezett javaslatokból, kidolgozunk egy, a célhoz vezető európai „útitervet”.

Az év végére ebből kialakul egy közös „nyelv”, de minimum a közös szótár, hogy az egyes idetartozó fogalmak alatt mit is kell érteni, s ezek a fogalmak miként szerepelhetnek az intézményes menetrendekben.  Egy szó, mint száz, hamarosan kiderül, pontosan mit értsünk azon, hogy európai „okos falu”. Azt szeretném, ha európai régiónként lenne legalább egy-egy olyan referenciapont – egyszerűbben szólva „mintafalu” -, amely képes bemutatni, működőképesek-e az elképzeléseink.

Az ehhez szükséges források rendelkezésre állnak?

Unió szerte rengeteg intézmény, szervezet mozdult meg, eddig 4,1 millió euró áll rendelkezésre az előkészületekre, s ennek a kétszereséről a következő hónapokban várható döntés. Közös politika jelenleg csupán három területen érvényesül: létezik a közös agrárpolitika (KAP), a közös regionális politika és a közös kereskedelempolitika. Az „okos falu” koncepciója szempontjából előny, hogy e három létező közös politika közül kettőre – a közös agrárpolitika és a közös regionális politika eszközeire – támaszkodhatunk. Ezek az EU saját költségvetésének közel 70 százalékát teszik ki, évente durván 100 milliárd euróról beszélhetünk. Ez jó alap lehet.

Az internet nem felejt!

Kiegészítő egészségbiztosítást vezetne be a kormány, cserébe különféle plusz szolgáltatásokat lehetne igénybe venni. Az emberi erőforrások minisztere Kasler doktor  a Magyar Időknek annyit mondott, kidolgozták a magán- és az állami ellátás szétválasztásáról szóló javaslatot, de a részletekről nem beszélt.

Aki ezeket a gondolatokat olvassa, és már 2005-2006 táján is „ismerte a betűket” és értette a politikai adok-kapok metódusát, alighanem dezsavű érzése támad. Csak mintha felcserélődtek volna a szerepek: kormánypárt és ellenzék csaknem ugyanazokat az érveket hozza fel pró és kontra: szétszakadó társadalom, a szegények meghalhatnak, a gazdagok meggyógyulnak…  Csak legfeljebb a szerepek és a beszélő személyek változnak. Tizenkét év elég nagy idő a polgárok feledéséhez, ám az internet nem felejt. Lássuk csak…

2006. NOL.hu  

Gyurcsány Ferenc kormányának 2006 nyarán a kiugró költségvetési hiány visszaszorítása érdekében a reformpróbálkozásokat megszorításokkal kellett összekapcsolnia: adóemeléssel, a közszférában végrehajtott létszámleépítéssel, az erőltetett ütemű kórházi átszervezéssel. A Fidesz kategorikusan elutasította nemcsak a megszorításokat, az adóemelést és az átszervezéseket, de a reformokat is.(…) Nemcsak elutasította, de tett is ellenük: népszavazást kezdeményezett a reformok egy sor eleme ellen, (…) megfenyegette a kormányt egy további, az egészségbiztosítási reform ellen irányuló népszavazással.

2006. szeptember, Magyar Hon-Lap 

Az egészségügyi reform célja, hogy a szolgáltatás színvonala növekedjék, a hozzáférés egyenlőtlenségei mérséklődjenek és az állami kiadások fenntartható mértékűek maradjanak, állítják a szocialisták. A biztosítási elv erőteljesebb érvényesítése az eddig látszólag korlátlan közfelelősség és közfinanszírozás helyett egyértelművé teszi az egyén felelősségét egészsége megőrzéséért, szabályozottá válik az egészségügyi ellátás finanszírozásához történő egyéni hozzájárulás.

2005. március, Demokrata, 

Interjú Mikola Istvánnal: „Egy közelmúltban készült reprezentatív felmérés szerint az emberek 68 százaléka ragaszkodik a társadalombiztosításhoz, és csak 4 százaléka utasítja el azt. Mi nem akarunk egymással versengő magánbiztosítókat a kötelező egészségügyi ellátórendszerben. Mindenki számára biztosítani kell a gyógyulás esélyét. Persze, ha a gazdagok ezen felül magánbiztosítást is akarnak kötni, és magánkórházakban térítés ellenében gyógyíttatják magukat, ám tegyék. (…) A mi értelmezésünkben a magánosítás semmiképpen nem eredményezheti nyereségérdekelt, nagy multinacionális vállalatok, pénzügyi befektetők megjelenését a magyar egészségügyben, a kötelező rendszeren belül. (…)   Az osztrák liberálisok megállapodtak budapesti liberális körökkel három magyarországi kórház privatizációjáról. Véletlenül mindegyik nagyon értékes telken fekszik. A Visegrádi Gyógyintézet, a Schöpf-Merei Kórház és a Budai Gyermekkórház esik hamarosan a lopakodó privatizáció áldozatává. Látszik, hogy még ebben a ciklusban nagyon komoly vagyont akarnak magánkézbe kimenteni az egészségügyből.(…)

2006. szeptember

„A Gyurcsány-kormány – a közfinanszírozás fenntartása mellett – mérlegelni fogja az egészségügyi biztosítási piac magánbiztosítók részére történő esetleges megnyitását.”

2007. szeptember, Magyar Nemzet, 

A súlyos népszavazási vereség nyomán a szocialisták úgy döntöttek: kihátrálnak az egészségügyi reformból, feladják annak központi elemét, a biztosítási reformot. (…) A meghátrálás súlyos hiba volt, de látni kell azt is, hogy a meghátrálást a Fidesz reformellenes hosszú menetelése kényszerítette ki, amely a Bokros-csomag és a közmű-privatizáció 1995-ös elutasítása óta tart, és a márciusi népszavazásban tetőzött. Ez igazi történelmi bűn tízmillió magyar ellen. Ha tehát valakinek ma bocsánatot kellene kérnie azért, amit évek óta tesz, akkor az mindenekelőtt Orbán Viktor lenne.

2006. június, Beszélő 

Napirendre kell tűzni a biztosító által térített egészségügyi ellátások körének felülvizsgálatát is. E nélkül a járulékcsökkentés tovább gyengíti a rendszerek biztosítási jellegét. Felül kellene vizsgálni sok további állami kiadási tételt is. Könnyebb persze egy tollvonással áfát emelni, mint végigmenni az államháztartás kiadási oldalán, konfliktust vállalni érdekcsoportok hosszú sorával – melyek kivétel nélkül számíthatnak a Fidesz támogatására a kormánnyal szemben -, és mégis ez volna a helyes. Így érhetnénk el, hogy a kiadási oldalon legyen ellentétele a tb-járulék csökkentésének. A hozzáférés újraszabályozását – ami az igénybe vevők millióival jelent konfliktust – vállalták volna a szocialisták, azt a Fidesz lelkiismeretlen népszavazási akciója hiúsította meg.

2007. február, index

A kormány zátonyra futtatandó őrült ötleteiről (…) a reformok bukásáról beszélt Orbán Viktor az Infó rádióban. Gyurcsányt továbbra sem tartja tárgyalóképesnek, az egészségügy viszont finanszírozható. „Déjá vu érzésem van. Az 1994 és 1998 közötti kormány bevezette a tandíjat, a Fidesz-kabinet pedig eltörölte. A Horn-kormány megpróbálta a nyugdíjrendszert a magánbiztosítókra építeni, a Fidesz ezt leállította” – mondta Orbán Viktor az Infó rádió Aréna című műsorában szerda este.(…) A kormány az egészségügyben is megpróbálja bevezetni a több-biztosítós rendszert, és ha lesz új polgári kormány, akkor ezt is leállítja, jelentette ki. Az egészségügy reformjáról elmondta még, hogy az ágazat igenis finanszírozható, a kormány pedig valójában nem reformál, hanem ki akarja lopni a jövedelmező részeket. Orbán megismételte azt a kijelentését, hogy az egészségügyet csak úgy szabad megreformálni, ha közben javul a finanszírozás is.

2006. december, boon.hu

Az MSZP frakciója hétfői ülésén egyhangúan támogatta a múlt héten kialakított koalíciós javaslatot az egészségügyi biztosítási rendszer átalakításáról – jelentette ki az ülést követően Lendvai Ildikó. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hozzátette: december 17-én támogatják a törvényjavaslatot a zárószavazáson.(…) Kökény Mihály az MSZP szakpolitikusa a frakcióülést követően elmondta: a leendő új egészségpénztárak vezérigazgatóját a kisebbségi magántulajdonos jelöli majd, ellenben az igazgatóság elnökét a többségi tulajdonos, vagyis az állam adja és a két tulajdonosi körnek megegyezési kötelezettségük lesz az igazgatóság tevékenységével kapcsolatban. (…) A szocialista politikus megerősítette, hogy pénztárak 49 százalékos részesedésére a magánbefektetők biztosítottakként minimum 12 ezer forintos ajánlatot tehetnek, így “a pénztárak stabilitása és az egészségügy fejlesztésére legalább 120 milliárd forint jut majd.

2018. október, Web-orvos

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kormánypárti Magyar Időknek annyit mondott, hogy készítettek egy javaslatot, amely a magán- és az állami ellátás szétválasztásáról szól, de ennél többet nem árult el. Az orvosi kamara elnöke azt mondja, ők nem tudnak a javaslatról, de szerinte azt mindenképp el kell kerülni, hogy szűküljön az állami ellátások köre.(…) Éger István azt mondta: ez Magyarország társadalmának a kettészakadását eredményezné, és arra az útra lökné a magyar társadalmat, amelytől 2006 után nagyon nagy nemzeti összefogással meg tudtuk védeni.

2018. október 11.

Az MSZP szerint komoly betegellátási válság van Magyarországon, a „fideszes nagyurak” azonban nem akarnak ezen segíteni – mondta Korózs Lajos, az MSZP képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján a Honvéd kórház bejárata előtt. (…) Úgy vélte: gőzerővel folyik a kétszintű egészségügy kialakítása, és az erről szóló dokumentum már elkészült a minisztériumban. Mikor hozzák nyilvánosságra, hogy fizetőssé akarják tenni az egészségügyet? – tette fel a kérdést.

2018. október 11, atv.hu

Munkatársunknak az elmúlt hetekben több fideszes politikus is beszélt arról, hogy az MNB 180 pontos versenyképességi javaslatcsomagjának is van a magánbiztosítókról és a kiegészítő biztosításokról szóló pontja. Orbán Viktor miniszterelnök három és fél évvel ezelőtt Zsóry fürdőn is azt mondta a magán és az állami egészségügyi ellátás kapcsán, mint amiről most Kötcsén is beszélt: a magánszektornak van helye az egészségügyben. (…) Állami tulajdonban lévő, államilag működtetett, minden magyar ember számára elérhető és jó színvonalú egészségügyre van szükségünk, de aki szeretne ezen felüli szolgáltatáshoz jutni, annak meg kell fizetnie. Az állam pedig ezt támogathatná adókedvezményekkel, szabályozással – utalt Orbán Viktor már 2015-ben a kiegészítő biztosításra, aminek a bevezetésével tovább lehetne fejleszteni az ellátórendszert.

*

Marad a társadalombiztosítás jelenlegi finanszírozása, annak minden döccenőjével, gyógyszerhiányával, a beláthatatlanul hosszú várólistákkal? A paraszolvenciával, az orvos és nővérhiánnyal? A konkrét javaslatot három hét múlva kell az Emberi Erőforrások Minisztériumának a kormány elé terjesztenie.

A menekülő út

Amikor mostanában először hallottam a miniszterelnöki hivatalt vezető új minisztertől, hogy ismét leépítéseket terveznek a közszférában, eszembe jutottak elődje, Lázár János fogadkozásai: már hozzá is láttak, százötvenezer „felesleges” hivatalnokkal fogják csökkenteni az állami alkalmazottak létszámát. Hogy mit kezdenek majd ennyi emberrel? Úgy gondolták, felszívja majd őket a versenyszféra.

Lelki szemeim már láttam is, amint Mancika, a hivatali alosztályvezető negyvenéves ex-titkárnője nyakába veszi a várost és sorra bekopogtat minden útjába eső üzem ajtaján, felvennék-e betanított munkásnak? Ha netán valamelyik nagy multi élelmiszerlánc személyzetise megszánja, akkor esetleg elhelyezkedhetne valamelyik boltjukba árufeltöltőnek. De százezrével kinek kellene a minisztériumok kényelmes irodáiból száműzött Mancikák?

Gulyás Gergely csapata azért ennél már pragmatikusabban állt hozzá a kérdéshez. Nem csak úgy nagy általánosságban beszélnek a létszám leépítéséről, az utat is megmutatják az elbocsátottaknak: átképzik őket betegápolónak. Gyorstalpaló képzéseket szerveznek, OKI-s tanfolyamokra küldik a feleslegessé vált hivatalnokokat.

A hölgyeket megtanítják ágytálazni, lepedőt cserélni, az urakat pedig betanítják betegtologatónak, műtősfiúnak.

Senkinek nem lehet panasza, humánusan gondoskodnak az emberekről. Ha így lesz, olyan magas szintre emelkedik az egészségügyi ellátás színvonala, hogy távcsővel láthatjuk majd csak a tetejét!

Panaszkodni tudnak a szakszervezetek. A tisztes érdekvédelemben megőszült elnök, arra „kéri” a kormány igen tisztelt illetékeseit, hogy legyenek olyan kedvesek, és ha van idejük – netán kedvük – álljanak már velük is szóba! Nagyon szeretnék, ha a szakszervezeti képviselőkkel is megosztanák az elképzeléseket, honnan, hány embert akarnak elküldeni, és számolnak-e azzal, hogy ha felmondanak a több ezer kollégájuknak, az ott maradottak el tudják-e majd végezni tisztességgel a munkát? Vagy túlórázni fognak orrba-szájba, ahogyan mondani szokás?

Erről a helyzetről néhai Antall József szavai jutottak eszembe:

ha nem tetszik a valóság, tetszettek volna forradalmat csinálni!

Tetszettek volna még a „békeidőben” nekilátni a szakszervezetek szervezésének. Tetszettek volna százezrével tagokat toborozni, a XXI. századi érdekvédelem hatékony programját kitalálni. Tetszettek volna a tagdíjért cserébe szolgáltatni, megvédeni az üdülőket, a cafeteria juttatásokat, és nem felélni az állampárti időkből megmaradt vagyont. Tetszettek volna összefogni a többi szakszervezettel, és nem azon vitatkozni, hogy ki a demokratikus és ki a demokratikusabb. De ebből semmit nem tetszettek megvalósítani.

Pedig a rendszerváltás idején már pontosan látható volt, hogy ha nem térnek észhez a szakszervezetek, akkor munka nélkül, hoppon maradnak a privatizált üzemek dolgozói, és a hivatalnokok is kiszolgáltatottak lesznek a politikai szél minden rezdülésének. Figyelmeztető jelek bőven voltak: a kormányok jöttek, az apparátus javát lecserélték; más kormányok jöttek, és azok is ezt tették.

Aki értette a dolgát, az már korábban menekülésre fogta,

mert a kilencvenes évek elején-közepén még voltak menekülő utak a szakemberek számára. A magánosított üzemek új tulajdonosai nem törték magukat, hogy legyen a cégüknél működő szakszervezet, a multik sem, mert ők pontosan tudták, az erős szakszervezetekkel csak meggyűlhet a bajuk.

A kormányok sem akartak maguknak olyan tárgyaló partnereket, akikkel vért izzadva lehet megállapodni a bérekben, a béren kívüli juttatásokban, az adókban, az elvonásokban. És ahogyan már szokás, el is szemtelenedett az a kormányzat, amelyik túl erősnek érezte magát: „belenyúlt” a Munka törvénykönyvébe, „szabályozta” a sztrájkjogot, feloldotta a korábban szigorú foglalkoztatási korlátokat. És persze megszüntette mindazokat a kötelező egyeztetési fórumokat, amelyeket például most elcsukló hangon hiányol az ősz szakszervezeti vezető.

Megváltást senkitől sem remélhetnek a dolgozók.

Ahogyan nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió béna kacsa, képtelen érvényt szerezni még a saját törvényében leírt elvárásoknak is, a magyar dolgozókat ért sérelmekért a külföldi szakszervezetek sem fognak utcára menni. Talán a szakszervezeti vezetőknek kellene elmenniük Európa ma még nem illiberális demokráciát valló országaiba, körülnézni, tapasztalatokat gyűjteni, tanácsot kérni, hazajönni, és ezerrel nekilátni, szervezkedni.

Mert az erős munkáltatóval, az erős hatalommal szemben egyetlen menekülő út van: másik erőt kell tudni felmutatni.

Családok éve: miért születnek fogyatékos gyerekek?

Előzetes adatok szerint, a Családok évében, 2018 első negyedévében a születések száma 1,9, a halálozásoké 6 százalékkal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában volt. 2017. január–márciushoz képest. 2018 márciusában az élve születések száma 5,3 százalékkal volt kevesebb, de egy MTI hír szerint ezen belül szembetűnően növekedett a fogyatékkal született csecsemők száma. Dr. Sándor János professzort, a debreceni KLT Megelőző Orvostani Intézetének vezetőjét kérdeztük a jelenségről.

  • „Lyukas” a terhes gondozási rendszer
  • Sok orvos elmulasztja a jelentési kötelezettségét
  • Ital, cigaretta, narkó a háttérben

Professzor úr, valamilyen új, figyelmeztető jelenséggel állunk szemben?

A születések számának csökkenését én is meg tudom erősíteni, de nem állnak a rendelkezésemre olyan adatok, amelyek arra utalnának, hogy a sérült gyermekek száma szignifikánsan emelkedne.

A XXI. században elég fejlett az orvostudomány ahhoz, hogy már a terhesség idején kiszűrje a várhatóan sérülten születő magzatokat. Mégis világra jönnek…

A megszületett gyermekek egészségi állapotát számos tényező befolyásolja. A legtöbb problémát a nem megfelelő terhes gondozás számlájára lehet írni. Később, a születés során is érhetik a csecsemőket olyan hatások, amelyek károsítják az egészségüket. Különösen a koraszülöttek vannak kitéve ezeknek a veszélyeknek. Meg kell említeni a méhen belüli fejlődési rendellenességeket is. Magam sokáig vezettem egy olyan regisztert, amelyben a fejlődési rendellenességeket próbáltam nyomon követni.

Ezek egy része viszonylag nagy biztonsággal felismerhető, ilyenkor fel lehet ajánlani a szülőknek a terhesség megszakítását.

Azt tapasztaltam, hogy ezt nem mindig vállalják fel a szülők.

Ezt mivel lehet magyarázni?

Talán valami csodában, vagy az orvos tévedésében bíznak. Hogy az ilyen születések száma valóban növekvő volna, én nem ezt tapasztalom, és nem tudok olyan megbízható nyilvántartási rendszerről sem, ami pontos adatokkal szolgálna. Néhány évvel ezelőtt, amikor azt a bizonyos regisztert országszerte még gondozták, talán lehetett volna pontosabb képet kapni, de tudtommal, ez most nem működik. Pedig

az orvosoknak jelentési kötelezettségük volna minden ilyen szülésről, de sokan elmulasztják,

nem minden szülészetről továbbítják a KSH-nak az adatokat.

Említette, hogy a terhes gondozási rendszer feladata volna már az első lépésben kiszűrni az ilyen eseteket. Ha ez nem így van, feltehetően a hálózat hibája.

Vannak fehér foltok az országban, a terhes gondozó rendszer nem mindenütt működik azonos színvonalon. Egyik problémája, hogy senki nem monitorozza a feltárt eseteket, és gyakran elmaradnak azok a szükséges beavatkozások, amelyek bizonyos térségekben javítanának a helyzeten. Egyetlen példát említenék: a down-szindromát. Ez viszonylag nagy pontossággal már a terhesség korai stádiumában kimutatható volna, mégis a down-kóros megszületett gyerekek esetében általában nem vették észre a figyelmeztető jeleket.

Mi az oka, hogy egy ilyen betegséget nem vesznek észre?

Csináltunk erről egy átfogó vizsgálatot, aminek az volt a tanulsága, hogy az az orvos, aki egy ilyen betegség tüneteit nem vette észre, nem volt kellően felkészítve. Vannak olyan területek, ahol a háziorvos feladata a terhes gondozás és a szűrés, de

nem biztos, hogy a rendelkezésére álló műszerek alkalmasak az ilyen vizsgálatra.

Az ultrahangot kezelő szakembereknek rendszeresen részt kell venniük szakmai továbbképzésen, ahol ez is napirendre kerül. Csak zárójelben jegyzem meg: a betegen született gyermekek esetében az anyák társadalmi, gazdasági státusza is nagyon alacsony volt.

Az elmúlt időszakban a fogyatékos gyermekeiket főállásban ápoló szülők kivonultak az utcára, magasabb gondozási díjat követelve. Hozták magukkal a gyerekeket is, akik tizenévesen is tolókocsiba kényszerülnek. Az ilyen rendellenességek is kiszűrhetők volnának?

Ezeknek a betegségeknek nagy része nem vezethető vissza genetikai okokra. Ennek a hátterében a legtöbb esetben a korai születés, az oxigénhiányos állapotból eredő központi idegrendszeri sérülések állnak.

Ezeket nem lehet megelőzni?

A Semmelweis Egyetem Népességtudományi Intézetében dr. Balázs Péter kutatócsoportja folytatott ilyen vizsgálatokat. Ők azt tapasztalták, hogy a gyerek károsodásával járó koraszülések hátterében gyakran az édesanyák felelőtlen életmódja állt: a terhesség idején ittak, dohányoztak, netán drogoztak. A dohányzás a fő „ellenség”, hiába hívjuk fel ennek a veszélyeire a figyelmet, nem hagynak fel ezzel.

A hagymát is hagymával!

A harmincas években készült Hyppolit a lakáj című feledhetetlen filmben Kabos Gyula, a felkapaszkodott kispolgár felháborodásával teremti le az asszonya urizálása miatt a családhoz került inast: „Mindennap végig fogja nézni, hogy én nem szmokingban eszem a vacsorát, hanem ingujjban. És a libasülhöz hagymát eszek. Mindenhez. Még a hagymához is hagymát eszem!”

Ez jutott eszembe arról a pökhendi kijelentésről, amellyel a miniszterelnök a parlamentben visszautasította az ellenzék korrupciós vádjait. Szerinte nincs abban semmi rendkívüli, ha kedvenc sportjának hódolva valamelyik általa naggyá tett oligarcha magángépét veszi igénybe, hogy elkísérje a Vidit Bulgáriába, vagy most Londonba, és ha sokat macerálják, akár még a csapat vidéki meccseire is repülővel utazik majd.

A felkapaszkodott kisember a hagymához is hagymát eszik. Ne mondja meg neki senki, milyen szabályok szerint kellene élnie az életét. Ő már harminc éve is így utazott a csapatával – állítja -, de akik emlékeznek a harminc évvel ezelőtti, szakállas, lobogó, fehéringes fiatalemberre, azok pontosan tudják, hogy  Orbán Viktor akkoriban jó, ha vonattal, a másod osztályon, vagy valamelyik barátja rozzant Trabantjával ment el a fehérvári csapat mérkőzéseire. Ha ugyan akkoriban nem a MÁV Előre volt a favoritja.

Már csak azért sem utazgathatott három évtizede magángépekkel, mert a rendszerváltás környékén Garancsi még ugyanolyan „csóró” volt, mint ő, aki örült, ha el tudta tartani önmagát. Ugyan repkedhetett volna Csányi Sándor kisgépével, mert az OTP-vezérnek már akkor is volt „légi járműve”, de talán nem túlzás azt állítani, aligha hívta meg ilyen fuvarokra a fiatal fideszest, sőt, a titkárnője sem nagyon kapcsolta főnökének a hívásait.

Persze azóta nagyot fordult a világ. Az egyszerű alcsúti legénynek jól megszaladt, és ma már megengedheti magának, hogy csettintsen a leggazdagabb vazallusainak, hoci-nesze, kellene a gépetek! És pattan Csányi is, Garancsi is, megtiszteltetésnek veszi a milliárdos Schmidt Mária, ha beülhet egy rövid londoni kirándulásra a világ egyik legdrágább kisgépébe.

Ez az egész hajcihő, ami kibontakozott a parlamentben a miniszterelnök körül, vihar egy pohár vízben. És ha sokat zaklatjuk a felcsúti kisvasút miatt, akkor azt is meg fogja hosszabbíttatni akár Bécsig, vagy akár Londonig. Semmi nem fog történni, minden marad a régiben, és ha nem is harminc éve, de még harminc évig a mások magángépével fogja kísérgetni a magyar foci botlábú csillagait.

És jegyezzük meg: korunk Tóbiása nem fog szmokingban vacsorázni, és ha számon kérik, a hagymát is hagymával eszi…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!