Kezdőlap Szerzők Írta Somfai Peter

Somfai Peter

159 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A „kukába” kerül a 27 százalékos áfa

Nagy többséggel – 44 igen, négy nem, egy tartózkodás mellett – fogadta el az uniós áfa-mértékekről szóló úgynevezett Szanyi-jelentést az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Ügyek Bizottsága (ECON). A jelentés ma az Európai Parlament plenáris ülése elé került, ahol a képviselők szintén nagy többséggel úgy döntöttek, hogy az áfa-rendszer reformjának elképzelései megfelelnek annak az átfogó intézkedéscsomagnak, amelyet az Európai Bizottság szeretne megvalósítani.

Az adórendszer alapvető feladata, hogy minél eredményesebben segítse az adott országok, vagy társaságok gazdasági fejlődését. A most napirendre került áfa-rendszer átfogó reformjának is hasonló célja van:

az EU-n belüli kereskedelem megkönnyítése és egyszerűsítése, valamint a rendszer rugalmasabbá tétele.

Ez utóbbi valamennyi tagország számára problémát jelentet, mára a rendszer képtelenné vált lépést tartani a gazdaság globalizációjával és az informatikai rendszerek térnyeréséből fakadó követelményekkel.

Az uniós tagországok közötti áruforgalom nyilvántartása és adóztatása eddig számos kiskaput hagyott nyitva a csalásokra ás áfa-visszaélésekre. Pontos adatok természetesen nincsenek, de

megbízható becslések szerint évente 50 milliárdra tehető az a bevételkiesés, amelyet a bűnözők okoznak a különféle szállítmányok Unión belüli hamis utaztatásával.

Bevett módszerük, hogy a feladó országban arra hivatkoznak, hogy majd a fogadó fél fizeti a közterheket, ám valójában csak okmányok „utaznak”, és nem a termékek. A most elfogadott intézkedés ezt a kiskaput is bezárja: a jövőben a rendeltetési hely szerinti tagállam adóztatását, és egyablakos ügyintézés bevezetését javasolja, ahol egy időben kell az adó kötelezettséget bejelenteni illetve befizetni.

Megkérdeztük Kovács Lászlót is, az Unió korábbi vám-és adóügyi biztosát a változtatásokkal kapcsolatban. Ő is megerősítette amivel az EP szakbizottsága is egyetértett,

a most változtatásra kerülő korábbi áfa-rendszer szétaprózottsága komoly akadályt jelentett az egysége piac működése előtt.

Számos tekintetben nem támogatta, egyenesen fékezte a kkv-k tevékenységét, a munkahelyek teremtését.

Mint mondta, egy korábbi időszakban sem tartották azt helyesnek, hogy a különböző tagállamok eltérő jogokkal rendelkeztek bizonyos adóügyi kérdésekben. Az EP képviselők most javaslatot tettek ennek a helyzetnek a módosítására is. Támogatták a szakbizottság és az Európai Bizottság javaslatát, miszerint

a tagállamok döntési jogát áfa-ügyekben ki kell szélesíteni, és kevésbé korlátozó szabályokat alkalmazni.

Az eddigi gyakorlat egy hosszú listában sorolta fel azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyekre kedvezményes adómértéket lehet alkalmazni, most csak egyetlen megkötés szerepel:

az úgynevezett „negatív listán” szereplő áruk és szolgáltatások nem kerülhetnek a kedvezményes adókulcsok körébe.

Ezen kívül a tagállamok saját maguk dönthetik el, hogy a költségvetési forrásaik ismeretében mit sorolnak a kedvezményes kulcsok valamelyike alá, illetve milyen szolgáltatásokat, szociálpolitikai célokat támogatnak az áfa eszközével.

Fontos célja a változtatásoknak az Unión belüli káros adóverseny elkerülése. A Szanyi-jelentés az összes áfa-kulcsot figyelembe véve

a tagországokon belül egy 12 százalékos súlyozott átlagot tartana elérendőnek.

„Természetesen arra is felhívtuk a tagállamok figyelmét, hogy e téren a szociálpolitikai, egészségvédelmi és környezetvédelmi szempontokat figyelembe kell venni” – szögezte le a jelentést jegyző MSZP alelnök. Mint hozzátette: az EP szakbizottságában a Fideszt is tagjai közt tudó Európai Néppárt is támogatta a javaslatot, amely kezdeményezi a vitarendezési eljárások bevezetését, és egy olyan tájékoztató portál létrehozását, amely azonnal pontos információval szolgál a tagállamokban működő áfa-kulcsokról. Egyben azt is kimondta, hogy

az Unió tagországaiban az általános áfa-kulcs mértéke a közeljövőben már nem lehet magasabb 25 százaléknál.

Az Unió „alaptörvénye” szerint mennyiben kötelező valamennyi tagországra egy ilyen döntés? – kérdeztük Kovács Lászlót. Mint mondta, a határozat végrehajtása kötelező, minden kormánynak el kell fogadnia. A hazai magas áfa-kulcsokat sem a gazdaság eredményei, sem a lakosság szociális, anyagi helyzete már nem indokolja.

Az előterjesztés a parlament jóváhagyása után akkor kaphat véglegesen zöld utat, ha azt

elfogadja az európai pénzügyi- és gazdasági miniszterek tanácsa is.

Az áfa-csomag bevezetésére a miniszteri tanácsnak is rá kell bólintania, azonban az osztrák elnökség a tanács összehívásának időpontját még nem jelentette be. A korábbi évek gyakorlata szerint azonban a két testület csak nagyon ritkán hozott egymással nem egyező döntést.

A magyarországi, „Európa-rekorder”, 27 százalékos áfa napjai alighanem meg vannak számlálva, legkésőbb 2022-ben éltbe kell lépnie a csökkentésnek.

Balra-jobbra át!

A 2009-ben alakult Lehet Más a Politika alapító nyilatkozata szerint liberális, balközép és közösségelvű konzervatív politikai hagyományokból is építkező, de önmagában koherens, ökológiai és radikális demokrata politikai irányvonalat követnek. Aztán a 2018-as választások előtt magukra ragasztottak még egy jelzőt: a XXI. század pártja. S ha arra, ami mostanában az LMP-s berkeken belül történik, valóban a jelen század jelzője illik, szomorú a kép. 

A magyar politika megreformálását célul tűző „alapító atya”, Schiffer András ügyvéd, induláskor az ehhez vezető legfontosabb eszköznek a részvételi és képviseleti demokráciát jelölte meg, ám a 2010-es választások előtt korántsem láthatta előre, hogy ez lesz majd egy évtized múlva annak a mély válságnak az oka, ami 2018 végére szinte az ellehetetlenedés szélére lökte a pártot. A hazai politikai viszonyok között a képviseleti demokrácia az irányíthatatlanságba, az egymásnak alávágó politikusok háborújába sodorta az LMP-t.

Kezdetben valóban markánsan kirajzolódtak a párt fő témái: a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés.

A zöld pártokhoz közelálló mozgalom – az Élőlánchoz hasonlóan, de attól függetlenül – részben a Védegyletből vált ki. A 2009-es ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény konferenciájának ideje alatt a világ számos országában szerveztek megmozdulásokat, ilyen volt a budapesti Hősök terén megtartott performance is, ami az akkor formálódó párt első jelentősebb megmozdulása volt.

Szinte első naptól kifogásolták a pártok átláthatatlan finanszírozási mechanizmusát. Úgy tervezték, hogy a saját pártjuk működését majd kis összegű adományokból finanszírozzák, ennek érdekében internetes adománygyűjtési akciót hirdettek. Úgy gondolták, nálunk is működhet az a módszer, amivel Barack Obama az elnökválasztási kampányát szervezte. Az LMP azt is felvetette, hogy a pártok 50 millió forintban maximálják kampánykiadásaikat.

Mindkét elképzelésük zsákutca volt, a kampánykiadások korlátozásáról egyetlen párt sem akart hallani. 

Eközben rendszeresen támadták mind a bal-, mind a jobboldali politikai elit korrumpálódását. Ez utóbbit éppen a legutóbbi választást megelőző időszakban Hadházy Ákos, a párt akkori társelnöke, vitte már-már tökélyre. Olyannyira, hogy

a heti korrupciós jelentései a lehető legpontosabb képét rajzolták fel a kormánypárti vazallusok és családtagjaik már-már a büntetőjogi kategóriát is kimerítő visszaéléseiről.

Az LMP 2018-as választási sikerében, a valamivel 7 százalékot is meghaladó támogatottságban, kétségtelenül a közfigyelmet keltő akciósorozatnak döntő szerepe lehetett.

Az LMP szinte megalakulásának napjaitól

olyan benyomást keltett a külső szemlélőben, mint valami instabil vegyület:

időről időre a kiválások, a kilépések sorozata miatt kerültek a közbeszédbe. Az első ilyen kiválás mindjárt a 2010-es parlamenti választás előtt történt, amikor a Humanista Párt bejelentette szakítását az LMP-vel. Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke ezt akkor azzal indokolta, hogy meglátása szerint az LMP egyre inkább a politikai fősodrába illeszkedő utat keres, amiben a rendszerkritika csak egy vissza-visszatérő fűszer. Időről időre mondanak szimpatikus dolgokat, de az alapvető irány nem ez, s ehhez ők nem akartak csatlakozni.

Aztán 2011 decemberében a sajtószabadságért folytatott tüntetések során létrejött az „Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért” (Milla) csoport. Emlékezetes, több tízezres ellenzéki tüntetést tartottak 2012. március 15-én, majd

októberében a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 csatlakozásra hívta fel az LMP-t is.

Az ajánlat megosztotta a párt tagságát, illetve először a vezetőségét. Az LMP novemberi kongresszusának két irány közül kellett döntenie: az egyik – a Schiffer András által is támogatott – javaslat kizárta volna a csatlakozást, a másik szerint – mely mögött a frakcióvezetés tagjai, Jávor Benedek, Karácsony Gergely és Szabó Tímea állt – az LMP megkezdhette volna a tárgyalásokat, egy későbbi időpontra tolva a döntést a tényleges csatlakozásról. Hosszas kongresszusi vita után a küldöttek többsége az első irány mellett állt ki. A határozatot követően többen kiléptek a pártból, Jávor Benedek és Karácsony Gergely lemondott frakcióbeli tisztségéről, és létrehozták a Párbeszéd Magyarországért nevű baloldali zöld pártot.

Akkor 70-130 LMP-s követte őket, ami a párt tagságának mintegy 10–20 százalékának elvesztését jelentette.

A „pártszakadás” során a frakcióból is kilépett 8 képviselő, megtartva mandátumát, így az LMP képviselőcsoportjának létszáma az akkor minimálisan előírt 12 tag alá csökkent, és a frakció megszűnt. Később, egy alkotmánybírósági döntés tette lehetővé, hogy 2013 őszétől ismét legyen a pártnak frakciója.

A 2018-as választások után a visszalépések megítélésének kérdésében komoly indulatok szabadultak el a pártban. Előbb Sallai R. Benedek esett neki fizikailag is Hadházy Ákosnak, mindkettőjük ellen fegyelmi eljárás indult. Sallait kizárták de visszavették, Hadházy kilépett a pártból és a frakcióból is. Aztán Sallai fegyelmi eljárást kezdeményezett Szél Bernadett ellen, többek között azt kifogásolva, hogy a társelnök asszony „indokolatlanul hangoztatta az ellenvéleményét”. A vita hangnemére mi sem jellemzőbb, mint a feljelentő egyik kiszivárgott levele:

„Idióták és gyüttmentek leveleire, kérdéseire nem válaszolnék, tudtommal tag vagyok jelenleg, jogom van megkérdőjelezni bárkinek a döntéseit, lépéseit a közösségen belül.”

Egy másik üzenete éppen e kiszivárogtatással kapcsolatban született:

„aki rendszeresen szivárogtat, az az anyukáját ejtse teherbe apukája ravatalán.”

Érthető, ha egy belső vitában ilyen hangnemet használó pártból a jobb érzésű politikusok elmenekülnek. Ezt tette Szél Bernadett is, a pártból és a frakcióból egyaránt elege lett, vele együtt távozott a „vendégként” a frakcióban helyet kért Együtt-képviselő, Szabó Szabolcs is.

Az LMP politikai kétarcúságára a tavaszi választásokat megelőző pártközi tárgyalások hírei hívták fel a figyelmet. A pártvezetés – az akkori két társelnök – ha nem is feltételek nélkül, de hajlott bizonyos mértékig az ellenzéki összefogás támogatására. Olyannyira, hogy

Szél Bernadett néhány társa kíséretében a DK székházában Gyurcsány Ferenccel is hajlandó volt kezet fogni.

(Az más kérdés, hogy utána, a delegáció tagja, Vágó Gábor a sajtó előtt példátlan bunkó kijelentést tett a DK elnökére.) Nem zárkóztak el a jobb választási siker érdekében bizonyos kölcsönös visszalépésektől sem. Ennek köszönheti például a mandátumát Szél.

Ungár Péter makacs elzárkózásnak pedig a Fidesz a harmadik kétharmadát köszönheti.

A fiatalember más körülmények között nem is érdemelne ennél több figyelmet, ám úgy tűnik, az LMP különös arcváltozásában, a háttérben ő mozgatja a kártyákat. Ungár, a Fidesz egyik vezető ideológusának, Schmidt Máriának a milliárdos fia.

Akik közelről ismerik, azt állítják, hogy kifejezetten „anyafüggő”, számos kérdésben képtelen dönteni Schmidt Mária megkérdezése nélkül.

Hogy a DK javára megtagadott sorsdöntő visszalépése a saját, vagy a pártja döntése, netán a fideszes mama tanácsa volt, alighanem soha nem fogjuk megtudni.

A másik „különösen viselkedő” LMP-s politikus Schmuck Erzsébet, aki ma már Keresztes L. Lóránt pártelnök helyettese. A választások után tudta meg a közvélemény, hogy

a párt kampányfőnökeként a választás előtt többször egyeztetett Schmidtel.

Amikor számon kérték, Schmuck azt állította, Schmidt telefonon egyszer arról győzködte – „barátilag” -, hogy aggódik, mert ha egyes  LMP jelöltjeik visszalépnek, a választóik elfordulnak tőlük, és kieshetnek a Parlamentből. Így a pártlistán szereplő fia is kiesik.

Ma már tudjuk, a kormánypártnak volt az érdeke, hogy ne lépjenek vissza az LMP-sek, mert ez a fideszes jelöltek esélyeit növelte a megosztott ellenzéki erőkkel szemben.

Végül három másik budapesti jelölt mellett Ungár és Schmuck sem lépett vissza, a Fidesz pedig ezzel pont meg tudta szerezni a kétharmados többséget.

Hogy milyen pozíciót próbál jelenleg betölteni a hazai politikai palettán az LMP, arra mostanában többé-kevésbé csak Ungár Péter megnyilvánulásaiból lehet következtetni. Bár szüntelen azt hangsúlyozza, hogy a családi kötelékek ellenére is távol áll a Fidesztől, legutóbb üzleti vállalkozása révén a kormánypárti Figyelővel és a Mészáros Lőrinchez közeli Takarékbankkal került kapcsolatba. Sokat elárulhat ez annak a pártnak a jelenlegi politikai elképzeléseiről, amelynek az egyik legismertebb akciója az volt, amikor 2012-ben a képviselői odaláncolták magukat az akkori legnagyobb NER-oligarcha cégének telephelyéhez.

A párt sajtóirodája ma már nem is reagál egy olyan kérdésre, mit gondolnak arról, ha az egyik országgyűlési képviselőjük közös cégben van a mostani legnagyobb NER-oligarchával?

Ungár egyik írásában kifejezetten védelmébe vette Orbán Viktor politikai nézeteit, egyik másikban azt fejtegette, hogy az ellenzék megbukott – ami egyébként igaz –, de szerinte azért, mert még mindig csak a lövészárkot ássa. Azt írta: „Ma két egymással versengő komplexus bénítja a magyar politikát: a jobboldal áldozati komplexusa és a liberálisok messiás-komplexusa”. Szerinte az, hogy valaki hangosan ellenzi a kormány politikáját, egyenértékű a hatalom machinációival: a demokratikus nyilvánosság felszámolásától, a százmilliárdos gazdasági birodalmak építésén át az igazságszolgáltatás megszállásáig. Nemmel szavazott volna Brüsszelben a Sargentini jelentésre, és elérte, hogy a párt erre utasítsa brüsszeli képviselőjét is. Az utóbbi hetekben a kormánypárti médiában többször is az ellenzék politikai kudarcait ecsetelte, aminek meg is lett az eredménye: a kormánymédia, amely bármikor ágyúval tüzel bárkire, aki másként látja a világot,

nem győzi hangsúlyozni, hogy Ungár az egyetlen ellenzéki politikus, aki nem komplett idióta.

Ezek után sokan megkérdőjelezik, tekinthető-e ő még ellenzéki képviselőnek?

Amikor az LMP éppen nem az etikai eljárásoktól, vagy a fegyelmi büntetésektől hangos, akkor a párt képviselői finoman célozgatnak arra, hogy a jövőben

el tudnának képzelni szorosabb együttműködést a Jobbikkal.

Ez a közeledés is Ungár nevéhez köthető. Stummer János, jobbikos politikussal folytatott beszélgetése után azt nyilatkozta, hogy a két párt között lehetséges volna az értékalapú együttműködés, amit biztosan honorálnának a választók is. Vannak olyan alapvető állítások, amelyekben nagyjából egyetértenek, ilyen például Magyarország helye a világban, vagy hogyan értékeljék a 2010 előtti és utáni világot, mit gondolnak magáról a „rendszerváltoztatásról”, és miért ezt a szót használjuk, miért nem a „rendszerváltozás” szót.

Nagyjából itt tart most az LMP. Hadházy Ákos a közeli napokban a Sargentini jelentés LMP-s bírálata kapcsán keményen fogalmazott:

„Nehéz ezt kimondani, de az LMP-ből egy gyáva és megalkuvó párt lett. (…) Ahelyett, hogy küzdenének ellene, lefekszenek a propagandaszörny előtt, hanyatt vágják magukat, felteszik a lábukat és lihegve csóválják a farkukat. Pedig csak annyit kellene elmondani: a Sargentini jelentésért mindannyian felelősek vagyunk”.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában elnézést kér a hangnemért, de a kimondott szavakat nem lehet visszaszívni.

A legújabb hír a párt környékéről még egészen friss, és megerősítésre vár. Az „alapító atya”, Schiffer András bizonyos információk szerint bejelentette, hogy felfüggeszti korábbi távolságtartását egykori politikai családjával szemben, és az LMP-frakció mellett tanácsadóként dolgozik majd. Nem sokkal később aztán Schiffer hamis hírnek minősítette az értesülést. Hogy mi az igaz, és mi a hamis információ, ami az LMP házatáján szárnyra kell, nehéz előre tudni.

Hogy merre fordul az LMP szekere? Szélsőjobbra, amerre Ungár rángatja, vagy visszatér jobbközépre, ahol egykor az alapítók elképzelte a helyét? Hamarosan meglátjuk.

Két úr szolgája

Amit a Fidesz-KDNP „házasságában” már jó ideje megszoktunk, az kissé szokatlan, ha más pártok esetében is tapasztaljuk. Amikor a Liberális színekben a parlamentbe bejutott Bősz Anett inkább a független státuszt választotta, Burány Sándor, az MSZP egyéni választókörzetben képviselői mandátumot szerzett politikusa, a parlament megalakulása után beült a létszámhiányos Párbeszéd frakció soraiba.

  • Akár tudatzavart is okozhatna
  • Kinek a szava dominál?
  • Két „sapkában”
  • Működik a házasság 

A legjobb családban is lehetnek viták. Tányértörésre még nem került sor?

Nem lett volna okunk rá. Viták persze vannak.

Nem okoz „tudatzavart”, hogy az egyik zsebében az MSZP tagsági igazolványa van, a másikban a Párbeszéd címére kiállított parlamenti belépő?

Egy listán, szövetségben indultunk, és ilyenkor a közös listán induló pártok külön-külön is alakíthatnak frakciót. A Párbeszéd szorult helyzetbe került, mert eggyel kevesebb mandátumot kaptak, mint amennyi a frakció megalakításához kellett volna, hogy kisegítsük őket, megállapodtam az MSZP illetékeseivel, hogy átülök hozzájuk.

Ezzel a parlamenti részvételben meg tudjuk „kétszerezni” magunkat.

Ha a miniszterelnök mond egy napirend előtti hozzászólást a Fidesz is, a KDNP is reagálhat. Most mi is ugyanezt az utat járhatjuk. Belátom, a baloldalon szokatlan ez a „formáció”.

Hogyan működik egy olyan frakciószövetség, amelyben az egyik nagyobb, a másik jóval kisebb? Kinek a szava dominál?

A két frakció vezetése rendszeresen egyeztet az országgyűlési munkát illetően a „magatartásunkról”, a kommunikációról. Egyeztetünk, nem dirigálunk.

Ön a Párbeszéd frakció helyettes vezetője. Amikor egyeztetni kell a pártjával, melyik „sapkát” viseli?

Egyiket sem. Ez kezelhetetlen volna. Az ilyen feladatokat meghagyom a párbeszédes képviselőknek, rendszerint a frakcióvezető asszony vállalja magára.

Egyéni képviselőként került be a Házba, elképzelhetőnek tartja, hogy valamilyen kérdésben másképp szavazzon, mint a „pártjai”?

Elvileg ez előfordulhat, de nem gondolom, hogy túl gyakran kerülnék ilyen döntési helyzetbe. Erre akkor kerülhetne sor, ha a választókerületem érdekei mellett másként kellene kiállnom, mint amit a két frakció amúgy támogatna.

Amikor a vitában hozzászól, Párbeszéd színekben teszi. Lehetnek olyan fontos ügyek, amikor a témát az MSZP kezdeményezi, és lényeges volna, hogy az ország közvéleménye markánsan észrevegye a pártja álláspontját. Ez sem igazi konfliktus?

A házszabály tényleg előírja, hogy nekem a Párbeszéd színeiben, az ő időkeretük terhére kell megszólalnom. Kérdezték már, hogy nem érzek-e ilyenkor valami meghasonlás félét, hiszen évtizedek óta megszoktam, hogy az MSZP „mezét” viseltem. Nem tudom. Azt gondolom,

nem az a fontos egy pártszövetség esetében, hogy kinek a nevében mondom, hanem a tartalom, amiért szót kértem.

Egyeztetés. Gondolom, amikor egy képviselő felszólalásra készül, annak a témáját valakivel – valakikkel – megbeszéli. Két úr szolgája?

A valóságban nincs ilyen helyzet, mert egy-egy felszólalás témáját, tartalmát senkivel nem kell egyeztetniük a képviselőknek. Legfeljebb a saját pártjuk szakértőivel tanácskoznak. Az országgyűlési munkának ez a titka:

nincs olyan képviselő, aki minden témában otthon lehetne,

ezért a háttérben működő szakértők adnak egy felkészítő anyagot. Kidolgozzák az adott törvényjavaslat elemzését, előnyeit, buktatóit, a politikai tartalmat pedig a frakció ülésén tisztázzuk egymással. A konkrét hozzászólás azonban már az adott képviselő „szellemi terméke”.

Tegnap az egyik bizottságban leszavazták annak az MSZP-Párbeszéd, illetve Jobbik előterjesztésnek még a napirendre tűzését is, hogy csatlakozzunk-e az európai ügyészséghez. Az önök javaslata melyik frakcióban született?

Nem tudom megmondani, hogy nálunk a szocialisták vagy a Párbeszéd kezdeményezte előbb. Amikor annak idején Orbán Viktor bejelentette, hogy a kormánynak esze ágában sincs csatlakozni, attól kezdve mind mi, a szocialisták, mind az akkor még független Szabó Tímea is támadta ezt. Nem tudom melyikünk „fejéből” pattant ki a mostani javaslat.

Szóval működik a házasság?

Zökkenőmenetesen.

Egyre kevesebben leszünk

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádió interjújában arról beszélt, hogy az újabb nemzeti konzultáció keretében az ország demográfiai helyzetéről is kikéri majd az emberek véleményét. Egy fél mondattal arra is kitért, hogy a migráció hatásai is szerepelnek majd a kérdések között. Őri Pétert, a KSH Népességkutató Intézetének igazgatóhelyettesét Magyarország demográfiai helyzetéről kérdeztük.

  • Kevés magyar gyerek születik
  • Segített a magyar „migráció”
  • Hét-nyolcmillióra fogyunk

A közelmúltban jelent meg egy jelentés arról, hogy Magyarországon csökken a születések száma. Mi lehet ennek az oka?

Ez a jelenség nem kifejezetten magyar probléma, mert ha megnézzük a környező országok hasonló kimutatásait, a tendenciák nagyban hasonlóak.

A születések számának csökkenése nagyon figyelmeztető jelenség, és bizonyos háttérben jelen lévő problémákra utal.

Gyakorlatilag ahhoz, hogy hogy egy népesség reprodukálni tudja önmagát, a családokban kettőnél több gyerek vállalása volna szükséges. Nagyjából az európai termékenységi szint jellemző ránk is, 1,5 körül van az egy nőre jutó születések aránya. Ez alacsony.

A másik összetevő a halandóság alakulása? Ebben hogyan állunk?

Úgy is fogalmazhatnék, a lakosság születéskor várható élettartama is befolyásoló tényező. Ez utóbbi mindenhol növekszik Európa szerte, de ebben is van némi különbség Kelet és Nyugat Európa lakossága között. A férfiaké nálunk rosszabb az európai, de a visegrádi országok átlagánál is. A nők esetében valamivel jobbak a számaink. Egy másik összetevő a népesség elvándorlása. Ez a mi esetünkben kedvezőtlen.

Magasabb, mint Romániában vagy a többi környező országban?

Az elmúlt tíz évben elég jelentős számú népesség vándorolt ki Magyarországról,

egyelőre nem tudni, hogy hosszabb vagy rövidebb időre költöztek el innen. Több százezer emberről van. A többi országban – Romániában, Horvátországban, a Baltikumban – még nagyobb az elvándorlás, mint nálunk. Ehhez járul a már előbb említett alacsony termékenység is.

Ezt az előbb is, mint „európai jelenséget” említette…

Igen, de azért ebben is vannak különbségek.

Ez életszínvonal kérdése? Hollandiában a három-négy gyerek sem ritka egy-egy családban.

Bizonyos fokig lehet egy ilyen összefüggés. Ahol valamivel kedvezőbb a termékenység – elsősorban a skandináv országokban, Hollandiában, Nagy- Britanniában, Franciaországban – ott az életszínvonal indokolhatja ezt. És alighanem

az is szerepet játszik, hogy azokban az országokban a népesedéspolitikának köszönhetően a munka- és a gyerekvállalást jobban össze tudják illeszteni a családok.

Az ilyen népesedéspolitika természetesen csak hosszabb idő után hozza meg a kívánt eredményt.

Beszéljünk a migráció hatásairól is. A közelmúltban Romániából, Szerbiából, Ukrajnából meglehetősen nagy számban települtek át hozzánk. Ez is migráció. Voltak ennek kedvező hatásai?

Kétségtelenül voltak kedvező hatásai a kilencvenes évektől tapasztalt magyar nemzetiségű bevándorlásnak. Ezek fiatal, képzett munkavállalók voltak, akik közül sokan ma is itt élnek és dolgoznak. Az elmúlt évtizedben ez is lassult, ezekből az országokból is inkább Nyugat-Európába vándorolnak ki munkát vállalni.

A következő konzultációban a migrációra is rákérdez majd a kormány. Mit lehet erről demográfusként mondani?

Minden társadalmi folyamatot kritikailag és a maga komplexitásában kell vizsgálni. A bevándorlás bizonyos fokig népességpótlásnak is tekinthető. Erről az előbb már a mi esetünkben is beszéltünk. Ami jelenleg a nyugat-európai országokat illeti, ott is lehet a migrációnak pozitív, a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat ellensúlyozó hatása. Ugyanakkor például Németországban, ahol jelentős számú bevándorlót fogadtak, egész Európában az egyik legalacsonyabb a hazai népesség termékenysége.

Rövidtávon tehát a bevándorlásnak kétségtelenül lehet pozitív demográfiai hatása, de látható, hogy a több évtizedes bevándorlás sem oldotta meg a demográfiai problémákat.

Hosszú távon a „jövevények” termékenységi mutatói is kiegyenlítődnek majd, lecsökkennek a helyi „őslakosság” szintjére. Tudomásul kell venni azt is, hogy a világnak kevés olyan régiója van ma, ahol ezek a népesedési tendenciák ne mutatnák csökkenést.

A magyar népesség száma jelentősen csökken, már jóval tíz millió alatt vagyunk. Ha nincs „utánpótlás”, hogyan folytatódik ez a tendencia? 

Készülnek ötven éves népesség előrejelzések, de ezeknek az adatoknak a megbízhatósága meglehetősen bizonytalan. Több forgatókönyvet szokás felállítani, van egy megbízhatóbb alapváltozat is, amely az évszázad közepéig jelentős fogyást prognosztizál.

2060-70 táján e szerint hét-nyolcmillió közé eshet vissza Magyarország lakosságának száma.

Megfordítható ez a folyamat? Ha igen, hogyan?

Ennek nagyon sok olyan összetevője van, amit nehéz évtizedekre előrevetíteni. A termékenység növelésének vannak határai, az elmúlt évtizedek alacsony születésszáma miatt is egyre kevesebb a szülőképes nők száma.

Ha bizonyos családtámogatási intézkedések hatására bekövetkezhet is a termékenység további növekedése, a születések száma még hosszabb ideig csökkenni fog.

A halandóság kérdése is szerepet játszik, nehéz megjósolni, ez hogyan alakul majd a következő évtizedekben. És akkor még az esetleges további elvándorlásról nem is beszéltünk. Gazdasági, politikai és egyéb, ma még nem látható összefüggéseket is számításba kellene venni, hogy megbízható prognózist készítsünk.

Az év üzletembere

Olvasom a napi hírekben, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt Az ír Ryanairt 100 millió, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezte Budapest Főváros Kormányhivatala. A hivatal nem jogerős, elsőfokú ítélete ellen a légitársaságok fellebbezhetnek.

Az egyik, kifejezetten a fapados légitársaságok ügyeivel foglalkozó portál, a Wizz Air „különös” üzletpolitikáját elemzi. Kiderítették, hogy ezzel a büntetéssel egy időben „visszaállt a szigor” a Wizz Air járatain, Budapesten újra keményen nézik és méricskélik a kapunál a kézicsomagokat. Ami persze nem csökkenti a viteldíjat, sőt! A lényeg: a pótdíj hivatalosan „csak” 10 850 forint, de a Budport is rátesz valamennyi kezelési költséget, így egy-egy túlsúlyos csomag akár 15 ezer forinttal is megdrágíthatja az „olcsónak” hirdetett menetjegy árát. A helyszínen, hogy még többet bosszankodjanak az utasok, gyakorlatilag csak készpénzzel lehet fizetni.

Ezentúl fizetniük kell azoknak is, akik mindenképpen szeretnének egymás mellett ülni a társaság járatain. A légitársaság ezt azzal indokolja, hogy ez is része annak a folyamatnak, amivel ők

„folyamatosan fejlesztik a szolgáltatásaikat, és új lehetőségeket teremtenek a jobb utazási élmény biztosítására”.

Az új helyzetben két stratégia körvonalazódik: aki biztosra akar menni, hogy a párja mellett ülhessen az utazás során, kiperkálja a magasabb árat, ha ezt nem teszi, marad a cserebere más utasokkal a felszállás után. Ez azonban macerás, már csak a csomagok hurcolása miatt is

A Wizz Air történetének legjobb 12 hónapos időszakát zárta – áll a légitársaság közleményében.

Rekordszámú, több mint 30 millió utas választotta a Wizz Airt az elmúlt év során, ami 24 százalékos növekedést jelent az azt megelőző 12 hónaphoz képest. A társaság március elején indított nagyszabású fejlesztése részeként mindössze 17 hét alatt heti 700 új indulást ad menetrendjéhez, és 21 új Airbus repülőgéppel bővíti flottáját.

Nemzeti légitársaság híján

próbáljon valaki ne a még csibészebb, 100 millióra büntetett, csomagokat lehagyó Ryanair, vagy a „csak” 25 millióra büntetett kvázi magyar társasággal eljutni mondjuk a spanyol tengerpartra,

vagy egy sor más tájára a világnak. A Wizz Air a Malév egykori „legzsírosabb” desztinációira gyorsan rátette a kezét, nagy választási lehetőséget nem hagyva a hazai utasoknak a légitársaság kiválasztásában.

Csak emlékeztetőül: egy, a Malév „vesztét” okozó brüsszeli vizsgálat derítette ki, hogy az életben maradáshoz valóban tiltott állami támogatást kapott a nemzeti légitársaság. Ennek értéke összesen elérhette a 100 milliárd forintot, amit a Malévnak vissza kellett fizetnie. Annak idején, amikor a hír napvilágra került, Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a portfolió.hu-nak azt nyilatkozta: ő is ilyen döntésre számított.

Csak azt nem tette hozzá, hogy ő volt az, aki elsőként kezdeményezte a vizsgálatot Brüsszelben a számára konkurenciát jelentő magyar nemzeti légitársasággal szemben.

Öles plakát a Nyugatinál az egyik házon: Váradi József, a magyar diszkont légitársaság alapító tulajdonosa lett az idén az év üzletembere. Legyünk hát büszkék Váradi úrra, hazánkban egészen biztosan, nincs e címre méltóbb vállalkozó se földön, se égen.

Vár a MÁV?

Gyakornok koromban az egykori Esti Hírlap rovatvezetői szobájának falára öles betűkkel írta ki Lantos László, az akkori szerkesztő: „Jól képzett fiatalokat vár a MÁV!” Ezzel utalt arra, nem kell mindenkinek az újságírói pályát választania. Ami az utóbbit illeti, igaza volt, amire a felirat utalt, az sem akkor, sem most nem volt igaz.

A MÁV ramaty állapotban van. Az újonnan kinevezett vezérigazgató a napokban a Világgazdaságnak adott interjúban maga is elismerte, hogy a kocsik állapota siralmas, a pályák körül is sok tennivaló volna, a munkaerőhiányról már nem is szólva. Az elmúlt években a hatvanas évek 400 millió utasához képest harmadára, 140 millióra csökkent a vasutat használók száma, mi, utasok pedig a cég teljes bevételének csak a 18 százalékát adjuk. A vezérigazgató őszinte: a vonatokon három ülésből kettő üres.

Hogy valaki ezt felismerje, nem kell a közel nyolcmilliós fizetés. Elég felülni valamelyik vonatra, és máris „eleven szemléletet” szerezhetünk a valóságról. A minap elég volt ehhez egy IC jegyet váltanom Budapest-Szeged útra, és vissza. A döbbenetem akkor kezdődött, amikor a Nyugatiban az IC induló vágányán vagy egy tucat ócska, koszos, másodosztályú kocsit láttam, amelyeken egy másik tábla volt: Budapest-Szeged gyorsvonat. Aztán hangos csattanással hozzákapcsoltak három – valamivel tisztább – IC kocsit, és ettől a vonat máris InterCity lett. Kérdeztem is a jegykezelőt, hogy most milyen vonaton ülök? Megvonta a vállát és azt felelte: „Itt? IC-n.” És ha egy kocsival hátrább megyek? – faggattam. „Akkor gyorsvonaton”. Ott kosz van, tette még hozzá, mert két forduló között sem idő, sem ember nincs a takarításra. Én IC pótdíjat fizetek, egy kocsival odább gyorsvonatit. Ügyes, gondolná az ember, trükkös módja az utasok becsapásának.

Igen is, meg nem is. Az egész akkor kezdődött, amikor 2013-ban, néhány évvel ezelőtt, a kormány úgy emelte fel a vasútjegyek árát, hogy nem emelte fel. Kitalálták a pótdíjat. Ettől kezdve a nagyobb távolságú utazások esetén – maradjunk a szegedi távolságnál – akár sebes- akár gyorsvonattal, vagy IC-vel utazom, egyaránt 295 forint a pótdíj, amin felül az IC-n 300 forintot kell a „székért” és a vécében valóban ott lévő papírért fizetni. Magyarán: a személyvonati „döcögő” kivételével akármilyen vonatra váltott jegy ára 2013-ban, csendben, majd 300 forinttal lett drágább.

Még egy oka van annak, hogy a két vonatot „kombinálva” közlekedtet a MÁV: a pálya szűk kapacitása. Aki nem tudná, a XXI. század második évtizedében, ennek a fővonalnak egy tekintélyes szakasza még mindig egyvágányú! Bizonyos állomások kitérőin meg kell várniuk egymást a szembe jövő szerelvényeknek. Hogy ennek ellenére meglegyen a „vonatpárok” kellő száma, az összekapcsolás révén egy szerelvényt máris kettőként lehet lekönyvelni. Persze ettől az utas még nem jár jól, hiszen a 191 kilométeres utat az IC-nek – jó esetben három megállóval és az elvárható legalább 100 kilométeres óránkénti sebességgel számolva – két órán belül kellene megtennie. De mert gyorsvonat is egyben (a késésekkel is számolva) a menetidő legalább húsz-negyven perccel hosszabb a szükségesnél. Ezért talán az IC némi komfortja kárpótol.

Új vezérigazgatója van a MÁV-nak, akiről a napokban kiderült, nem a cége koszos gyorsvonataival, hanem NER-lovagokkal, luxus jachton, milliárdos magángéppel utazgat a világban. Fűt-fát ígér nekünk a közeli évekre: járműcserét, vágányfelújítást, kombinált agglomerációs jegyeket, ferihegyi vasutat. Tiszta szerelvényekról szó sincs, pedig ha jól képzet fiatalokat nem is, de legalább az iskolából fél analfabétán kikerülteket, vagy munkára fogható hajléktalanokat biztosan tudna foglalkoztatni takarítóként a MÁV.

Amíg az ígéretekből lesz valami, addig el kell fogadnunk, hogy a sebesvonat gyakorlatilag az árdrágított személyvonat, a még néhány megmaradt „alapáras” személyvonatra pedig csak azok üljenek fel, akiket az sem izgat, ha a kocsijukat egy tehervonat után kötik, és akkor érnek célba, amikor a MÁV is úgy akarja.

Orbán Viktor csak farkast kiáltott?

A 2019-es költségvetés tervezésének időszakában a miniszterelnök arról beszélt, hogy egy „földrengés biztos”, óvatos és megfelelő tartalékokkal rendelkező költségvetésre van szüksége az országnak, mert a világban észlelhető gazdasági folyatok egy újabb, komoly válság közeledtére utalnak. Dr. Karsai Gábort, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettesét ennek a realitásáról kérdeztük.

  • Irreális elvárás a 4 százalék feletti tartós növekedés
  • Hiba volt az 50 százalékos előleg  
  • Nehéz költségvetési vita várható
  • Zűrös időszak elé néz Európa
  • Jobban a „körmünkre néznek” majd

Valóban közeleg egy újabb gazdasági válság?

Ma a világgazdasági helyzet valamivel valóban rosszabb, mint korábban volt, nagyon sok bizonytalansági kockázat látható. Számos olyan hazai és külföldi elemző gondolja úgy, hogy

nagyjából kétéves távlatban nem zárható ki egy újabb válság bekövetkezése.

Az az óvatosság, amit a kormánynyilatkozatok jeleztek, nem teljesen alaptalan, de jelenleg messze nem tartunk itt.

A választás után Orbán Viktor azt mondta, olyan pénzügyminiszterre van szüksége, aki garantálni tudja legalább az évenként 4 százalékos növekedési ütemet. Varga Mihályban ezt megtalálta?

A Varga Mihály által jegyzett konvergencia programban 2022-ig minden évben 4 százalék, vagy ennél magasabb növekedés szerepel. Ez a korábbi konvergencia programhoz képest néhány tizedszázalékos emelést jelent. Ez a mi számításaink szerint irreális elvárás. Én úgy látom, hogy a gazdasági válság közeledtével riogató kijelentések mögött az állhat, hogy

a kormányzat is belátta, hibás az a korábbi koncepciója, miszerint a magyar gazdaság képes lehet tartósan 4 százalék feletti növekedésre.

Ráébredtek arra, hogy ez nem fog menni. Az Európai Unió is figyelmeztette Magyarországot, hogy az államháztartási hiány túl magas, az idei várható deficit a második legmagasabb lesz az Unióban, s ebben csak Románia „előz” meg minket. A strukturális deficit 3 százalék fölött lesz, és romló tendenciát mutat.

Amikor a gazdasági növekedés csúcson van – és mi mostanában erről beszélünk – inkább ellenkező tendenciáknak kellene jelentkezniük.

Ez volna a természetes. Ami a deficitet illeti, az Unió országainak idei várható átlaga 1 százalék alatt lesz, például a németek és a csehek egyenesen szufficites költségvetéssel számolnak. Lehet találni persze olyan zavaró világgazdasági tendenciákat, amelyekkel a propaganda szintjén lehet majd magyarázni a hazai gazdaság gyengébb teljesítményét, az esetleges 4 százalékos beígért növekedés elmaradását. A világban tapasztalható forrásszűkítésre is lehet majd hivatkozni.

Annak a mintegy 1000 milliárdos uniós támogatásnak a visszatartása ebben nem játszik szerepet?

Természetesen nem. Ennek a pénznek egy részét valószínűleg még az idén megkapjuk, egy másik részét valamivel később. Megeshet persze, hogy az EU-ban nem fogadnak el bizonyos tervezett projektek, de

a kormány ebből a szempontból túlbiztosította magát, több projektet indított el, mint amennyi támogatásra elvileg lehetőség van.

Az idei elmaradás az államháztartás uniós módszertannak megfelelően számított ez évi hiányát nem fogja befolyásolni, mivel abba az EU fejlesztési támogatások nem számítanak bele. De a költségvetési hiány, ahogyan említettem, a kedvező konjunktúrához képest e nélkül is nagyon magas, az Unió már figyelmeztetett minket, hogy

kiigazításokra volna szükség a magyar gazdaságban.

Ennek a hiánynak a forrását miben látja? Hol „sántít” a magyar gazdaság?

Alapvetően a 2018-as parlamenti választásokban kell az okokat keresni. Számos olyan projekt indult be, amely egy része szükséges volt, más részét el lehetett volna hagyni. A különféle életpályamodellek nyomán jelentős béremelések voltak a költségvetési szektorban. Meg kell említeni a költségvetésből finanszírozott olyan beruházásokat, mint például a Modern városok program terhei, amelyeket már a közelgő önkormányzati választások számlájára írhatunk.

A kormányzat részben tudatosan, azt hirdeti, hogy a 3 százalék alatti hiány teljesen rendben van.

Első ránézésre ez igaz is lehetne, ám

a nagyon alacsony kamatok időszakában ennél jóval alacsonyabb hiány volna indokolt.

Ha a gazdasági növekedés a különféle okok miatt valóban lassulni fog, majd akkor kellene költségvetési pénzekkel támogatni a növekedést, de most, amikor a konjunktúra tetőpontján vagyunk,

pusztán politikai-választási megfontolásból költségvetési pénzeket is bevetni, eléggé kockázatos. Ez a lassulás időszakában fog visszaütni,

amikor nem, vagy alig lesz mód a kiadások emelésére.

A hazai gazdasági növekedés azért volt csúcsponton, mert egész Európában konjunktúra volt?

Ebben ennek is szerepe volt, de még fontosabb, hogy a kormányzat az EU-támogatások erőltetten gyors lehívására, majd ennek megelőlegezésére törekedett. Szerintem eleve hiba volt a hatalmas előlegek kifizetése,

ettől inkább csak a „kifizetési számláló” pörgött,

a fejlesztések – bár látványosan emelkednek – sokkal kevésbé, miközben az államháztartás finanszírozása a nagy hiány miatt egyre nehezebb. A gazdaság kétségtelenül csúcson pörög.

Az idén még biztosan meglesz a 4 százalék feletti növekedés, de jövőre már csak 3-3,5 százalékossal számolunk, ami önmagában nem rossz,

de a régióban csak gyenge közepes szintnek mondható.

Ezt az uniós pénzek elapadása okozza?

Részben igen, illetve hogy a magyar gazdaság EU-transzferek nélkül csak nagyon szerény növekedésre képes. Az igazi probléma 2020-tól jelentkezik, amikor már a mostani ciklusból nem sok lehívható pénz marad majd, az új költségvetési ciklus pénzeire pedig korai volna számítani.

Akkor további jelentős lassulás is bekövetkezhet.

Csak zárójelben jegyzem meg: a magyar kormány is ellenzi, hogy még ebben a választási ciklusban elfogadják a 2020 utáni költségvetést, ha azonban ezt áttolják az új parlament időszakára, hosszadalmas vitákra kell számítani, ami az európai országok egymásnak ellentmondó érdekeiből következik. Ameddig pedig nincs költségvetése az EU-nak, kohéziós támogatások sem lesznek.

Mire gondol?

A döntést nehezíteni fogja a donor és a támogatott országok közötti érdekellentét, a Brexit miatt csökkenő források, de nem elhanyagolható a Nyugat – Kelet, vagy az Észak – Dél ellentéte. Ne felejtsük ki az integráció növelését szorgalmazó és azt ellenző, a nemzeti önrendelkezést előtérbe helyező álláspont közötti, vagy a populista és a piacpárti felfogás ellentétét sem, de említhető az orosz kapcsolat vagy a migráció eltérő megítélése is. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy

a választások nyomán nagyon sok kulcspozícióban személycserékre is sor kerülhet, s ebben is kiéleződhetnek a nemzeti és a pártcsaládbeli szempontok.

A populista erők nagyon megerősödtek, de nem törtek át, az uniós integráció növelését szorgalmazó német-francia tandem pedig várhatóan támadásba lendül. Nagyon zűrös Európai Uniós időszak elé nézünk.

Ezekre nem sok befolyása lehet Magyarországnak.

A magyar fejlődés szempontjából mindezek fontos kérdések lehetnek, hiszen nagyon kitettek vagyunk az uniós folyamatoknak. Erősen függünk a transzferektől, ha nem kapunk támogatást, jelentősen visszaeshet a gazdaság teljesítménye. A világgazdaságban végbemenő folyamatok is számos kockázatot jelentenek. Ilyen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelése, a magasabb kamatok ronthatják számos ország pozícióját.

Az Unió szempontjából a vámháború is kockázatot jelent, az amerikaiak kiszámíthatatlan mértékű befelé fordulása és piacvédelme is egy világgazdasági kockázatokat növelő folyamatok közül.

Még valamit meg kell említenem: a török és az olasz bankválság lehetőségét. Nagyon rossz az olasz bankrendszerben is a hitelek összetétele, és ha ott valami komoly zavar támad – látva az olasz populista kormányzat „gondolkodását”, – akár a görögökéhez mérhető megrázkódtatást is kiválthat az Unióban. Ezt persze mindenki igyekszik elkerülni, de egy öntörvényű kormány esetében ez kiszámíthatatlan.

A napokban került nyilvánosságra az a hír, hogy a kormány az önkormányzati számlákon parkoló, fel nem használt forrásokat visszavette. Lehet ez egy válságra való felkészülés jele?

A kormány rossz döntést hozott akkor, amikor erőltetet módon iszonyú sok előleget fizetett ki bizonyos fejlesztésekre. Ezek jelentős részét nem is tudták felhasználni, különféle bankokban parkoltatják. Ezeket a milliárdokat most átteszik a Kincstári számlára,

ami érdemben nem befolyásolja a beruházások megvalósulását.

A lépés pusztán egyszerű, finanszírozási döntésnek tekinthető, amit a kialakult pénzforgalmi hiány indokolhat. Az, hogy lecsökkentik 50 százalékról 25 százalékra a kifizethető előlegek nagyságát, a jelen helyzetben helyénvaló, önkorrekciós döntés.

Hírek szerint az eddig benyújtott számlák felülvizsgálata zajlik, a kormány elrendelte a túlszámlázások kiszűrését.

Erről nincsenek konkrét ismereteim, de az tény, hogy ha egy országnak – amint azt a Sargentini-jelentés elfogadása is mutatta – rossz a nemzetközi megítése, vagy hogy a korrupciós ranglista szerint a régióban csak Bulgáriában rosszabb a helyzet a mienknél -, akkor elképzelhető, hogy az ellenőrzések a korábbinál részletezőbbek, ha úgy tetszik szigorúbbak lesznek.

Jobban gyanakszanak simlisségre, és a legutóbbi brüsszeli bírálatok fényében is, ezt a kormányzat nyilvánvalóan szeretné elkerülni.

Tetszhalott politikai bombák

Bizonyos politikainak hitt „bombák” nem mindig robbannak fel. A legtöbbjüknek talán ugyanaz a sorsa, mint azoknak a második világháborúban ledobott repülőbombáknak, amelyek hetven-nyolcvan évig „döglötten” hevertek a Duna mélyén. Alacsony vízállás, vagy egy építkezéshez ásott gödör kellett ahhoz, hogy rájuk találjanak a markolók. Olyankor aztán jókora ribilliót okoznak, nagyobbat, mint annak idején, amikor tucatszám potyogtak az égből. A szüleim mesélték, amikor megszólaltak a szirénák, az emberek megvonták a vállukat, és lementek a legközelebbi légópincébe. Ha odaesett bomba, pechük volt, ha nem, valamivel később kijöttek és élték tovább az életüket.

Nincs értelme meglepődni, ha egyik-másik politikai bomba is „bedöglik”. Emlékszem, akkora durranásra számított az ellenzék, amikor néhány éve észrevették, hogy Lázár János karján egy értékes antik óra virít. Aztán azon csámcsogtunk hónapokig, mennyibe kerülhetett az a cucc, amiben Habony Árpád, akkor még jövedelem nélküli nem közszereplőt kapta lencsevégre egy fotóriporter. Talán ezzel egy időben pörgött Rogán Antal drága táskaügye is. Sokan azt gondolták, majd megkérdi valamelyiküket egy adóellenőr, tessék mondani, miből? De senki nem kérdezett senkit, és nem történt semmi. Mára, úgy tűnt, megcsömörlöttünk az ilyesmitől, vállat vonunk, kit érdekel miből vette?

Ám a napokban ismét előkerült valami ilyesmi. A kötcsei találkozó körül sündörgő újságíróknak és fotósok apraja-nagyja azon csámcsogott, milyen ruhát, cipőt, órát viselt Orbán Ráhel. Biztos voltam benne, hogy már a kutyát sem érdekli, hogy a kormányfőhöz közálló családtagok, barátok, politikustársak milyen drága holmikban parádéznak. Mindenki, aki nem vak és nem süket, pontosan tudni véli, melyiküknek, miből futja ezekre.

Döglött politikai bombák, gondolhatnánk. Bár ki tudja? Ha évek, évtizedek múlva, netán újra előkerülnek ezek a fotók, mint a rozsdás dunai bombák a víz alól, nem keltenek-e majd – akkor – jókora ribilliót bizonyos politikai körökben?

Fel vagyunk háborodva!

Igen, fel vagyunk háborodva, Borell úr! Milyen alapon állítja rólunk egy spanyol szélsőbaloldali (értsd: szocialista!) kormány külügyminisztere, hogy mi idegengyűlölők vagyunk? Azzal sem átállotta megvádolni hazánkat, hogy nálunk a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság? Hogy merte látszat demokráciának nevezni Orbán Viktor illiberális demokráciáját, amikor a nevében is benne van a demokrácia szó?  Nemcsak Magyarországot, de a térség többi államát is megsértette ezzel. Jogosan utasítjuk vissza, kedves spanyol külügyminiszter, ezeket a hamis állításait! Mindenki meggyőződhet arról, hogy nálunk teljes a sajtószabadság, a hatalmi ágak is elkülönülve működnek, és a magyar emberek sem idegengyűlölők.

Már hogy a fenébe volnánk azok? Papírunk van róla, hogy több tízezer ázsiai és orosz kapott tőlünk – némi ellenszolgáltatás fejében – letelepedési engedélyt. Csak azért kértünk pénzt ezekért, hogy ne akarják elvenni a magyar emberek munkáját mindenféle jöttmentek. Akiknek pár százezer euró belefér a családi költségvetésébe, azok biztosan nem fognak sorba állni a munkaügyi hivatalok ablakai előtt, nem fogják ostromolni a kormányt mindenféle segélyért, emelt családi pótlékért. A saját lábukon fognak állni, mint mifelénk minden rendes család fiatalja.

Lehet persze, hogy a Soros-bérenc szervezetek azt híresztelik rólunk, hogy nálunk a határon éheztetik és megverik azokat az embereket, akik migránsként nálunk akarnak Európába belépni. Semmi másról nincs szó, mint némi adminisztrációs tévedésről. Amikor például sertéshús löncsöt osztottak ebédre, az azért történhetett meg, mert tévedésből talán a tábor rendjére felügyelők ellátmányát kapták meg a bentlakók. Istenem, senki sem halt volna bele, ha egyszer megeszi, pláne ha éhes az ember. A gyerekekkel is megetetjük a spenótot, még ha nem is szereti, mert egészséges. Ráadásul az ellátás egyhangúságára is panaszkodnak, amikor pedig mást adunk, akkor finnyásan elutasítják.

Ami pedig a veréseket illeti? Ok nélkül senkit nem szokás bántani. Ha mégis valami ilyesmi történt, annak meg lehetett az oka. De azt sem lehet kizárni, hogy a sértettek egymást verték meg, vagy a saját fejüket verték a falba, mert azt hitték, attól elmúlik a migrénes fejfájásuk.

Miért baj az, ha egy faluban meglátnak egy idegent, akinek nincsenek szőke fürtjei, kék szeme, és rendőrt hívnak? Ki szereti azt, ha mondjuk, betörnek a lakásába, vagy ellopják a tyúkjait? Sötétbőrű idegeneket látva sosem árt az óvatosság. Őcsényben is csak azért szúrták ki a fogadós kocsijának a kerekeit, mert akkor akart hivatalos menekülteket fogadni a panziójába, amikor a szomszédos falú keresztény cserkészei szerettek volna ott táborozni, de nem kaptak szállást.

Mi az, hogy nincs sajtószabadság? Igaz, hogy a legnagyobb példányszámú napilapot bezárták, de nem azért, mert nem volt kormánypárti a cikkek hangvétele, hanem azért, mert ráfizetéses volt. Mindenki megértheti, egyetlen laptulajdonos sem szereti a pénzét alig olvasott kiadványokra költeni. Most tőkeerős hazai vállalkozók kezébe került szinte minden napilap Tolnától Baranyáig, mindenki pontosan tájékozódhat belőlük a kormány intézkedéseiről. Ez kiemelt társadalmi cél, mert hogyan léphetne egyszerre, egy irányba minden magyar ember, ha nem tudja, merre van az előre? Ha olyan mindenféle hazug, szoclib gondolattal mérgezik, mint amit ön is terjeszt rólunk. Azokra is gondolt a kormány, akik nem tudnak olvasni, mert mondjuk gyerek fejjel hamar kikerültek az iskolából, vagy rossz a szemük, és nincs pénzük drága szemüvegre. A rádióból is, a tévéből is ugyanazt hallhatják, amit olvashatnának. Szabadon, korlátok nélkül.

És az ellenzék hangja is hallatszik. Igaz, csak Budapesten lehet hallani a rádiójukat, ott sem minden kerületben. A Mária Rádió frekvenciája kicsit nagyobb területet szór be, de végül is keresztény ország vagyunk, ezért ne tegyen szemrehányást éppen egy spanyol. Sokkal jobban tenné őn is, ha ahelyett, hogy minket bírál, a templomban gyónna, amiért Franco tábornokot kirakták a sírjából!

A hatalmi ágak is elkülönülten működnek. Tessék megnézni a bíróságokat! Találni csak egyet is, amelyet a Fidesz székházának címére jegyeztek be? A Számvevőszéket sem, és az Ügyészséget sem! Ha a vezetőik időnként meg-megfordulnak ott, az csak akkor fordulhat elő, ha valamilyen megbeszélésre hívták őket.

De még ennél is felháborítóbb, az a hangnem, amilyen tónusban teszi ezt Borell úr! A magyar kormány nem tudja elfogadni, hogy valaki annak a Sargentini jelentésnek az alapján ítél meg minket, amelyet a trükkösen kimunkált, csaló kétharmaddal fogadtak el, és amelynek valóságtartalmát a mi parlamentünk kétharmados többsége kifogásolja is. Olyat legfeljebb aaz az idióta Asselborn, a belga külügyminiszter enged meg magának, hogy bírálja a menekültpolitikánkat, de meg is kapta a magáét Szijjártó Pétertől!

Szóval, csak akkor tessék minket bírálni, ha papírja van mindarról, amit kifogásol! Nem a Sargenti jelentésre gondolunk. Ne is abból ítéljen meg minket bárki, amit a világban beszélnek, hogy Orbán Viktor miért parolázott a szélsőjobbos Salvinivel, meg Putyinnal! Mindaz, amit hall rólunk, csak rosszindulatú szóbeszéd. Szóval nagyobb tiszteletet a magyaroknak! De addig is, küldje be a nagykövetét!

Ha Orbánnak nem tetszik, akkor nem kell

Az energiaellátás biztonsága minden ország számára az egyik legkényesebb politikai kérdés. Különösen igaz ez a korábbi szocialista országokra, amelyek mintegy „köldökzsinóron”, függtek a szovjet energiarendszereken. Most már nem vagyunk kiszolgáltatva egyetlen forrásnak, mégis az orosz-magyar kormányközi tárgyalások egyik vezető témája éppen az energetikai együttműködés jövője volt. Holoda Attilát, a korábbi energetikai államtitkárt erről kérdeztük.

* Kiszámíthatatlan a drága erőművek sorsa

* Minden forintot ki akarnak lopni

*A megújuló energia kezében az adu

* Az energiabiztonság politikai kérdés

Hogyan látja, a fosszilis, a megújuló, vagy az atomenergia jelenti majd a magyar energiaellátás jövőjét?

Nem lehet pusztán egyetlen forrás mellett lándzsát törni. Néhány évvel ezelőtt úgy látszott, hogy a magyar kormány egyértelműen az atomenergia pártjára állt, adóval sújtotta a napelemeket, „esztétikai” okokra hivatkozva leállította a szélerőművek telepítését is. Azóta fordulat állt be, a naperőművek már nem ördögtől valók, olyannyira, hogy a kormányhoz közelálló gazdasági körök egyre nagyobb üzleti lehetőséget látnak ebben. A nehezítő jogszabályokat is kezdik ebbe az irányba enyhíteni.

Azzal, hogy Orbán Viktor mintegy megengedően beszélt a paksi bővítés csúszásáról, nem arra utal, hogy talán igyekszik kifarolni a megállapodásból?

A hosszú távú energetikai beruházásokkal az a baj, hogy a kivitelezésük sokáig tart, mire elkészülnek, a technológiájuk elavul. Pakssal még az is probléma, hogy az egész projekt azon a feltételezésen alapult, hogy hosszú távon Európában nőnek majd az energiaárak. Most ennek az ellenkezője látszik.

A megújulók térhódítása illetve a gazdasági racionalitások megkérdőjelezik a nagyon drága erőművek szükségességét,

olyannyira, hogy nem biztos, mire elkészülnek, üzembe is állítják-e őket.

Paksnak is ez lehet a sorsa?

Szerintem biztosan elkészül majd, hiszen mind a magyarok, mind az oroszok,

akik érdekeltek a projektben ki akarnak lopni belőle minden kilopható forintot.

Nem mernék arra nagy tételben fogadni, hogy mire 2030 körül elkészül a két újabb paksi blokk, be is indítják-e majd őket. Ha csak a telefonok évenkénti technikai korszerűsödését nézzük, akkor mit várhatunk el majd tizenöt év múlva azoktól a műszaki technológiáktól és irányítási rendszerek korszerűségétől, amiken most dolgoznak a fejlesztők?

Nem képzelhető el, hogy folyamatosan korszerűsítenek már a tervezés fázisában is?

De igen. Mindez azonban tovább növeli a költségeket. Éppen a napokban olvastam egy cikket, hogy

világszerte tíz olyan atomerőmű épül, vagy áll már kulcsrakészen, amit nem fognak befejezni, vagy beindítani.

Hozzánk legközelebb ott van az osztrák kész erőmű példája. Nem indítják be, mert jött egy új kormány, amely nem akar atomerőművet. Ki tudja, 2030-ig nem jön-e nálunk is egy ilyen új kormány.

Mi a véleménye a hatóságok „sasszéjáról”, amivel most éppen a napenergia felhasználásának igyekeznek kedvezni?

Jobban örültem volna, ha mondjuk az olajjal kapcsolatos energetikai fejlesztések kerülnek előtérbe, mert én abban vagyok „otthon”, de komolyra fordítva: valóban megérezte a kormány, hogy ez a fejlődés egyik iránya. A naperőművek egyre olcsóbbak, és ehhez az is kellett, hogy a németek nagyon jelentős állami szubvencióval megtámogatták a fejlesztésüket. Mi ennek a farvizén jutottunk el oda, hogy nálunk is olcsóbban lehet kapni napelemeket, és az áram ára is csökkenni kezdett. Érdemes megnézni, mennyibe került volna tíz éve egy naperőmű és mennyibe kerül most.

Németországban már a tyúkólak tetején is napelemek vannak.

Vagy szélkerekek. Mert biztos vagyok abban is, hogy előbb-utóbb a szélerőművek elleni idegenkedést is felülírja a racionalitás, és nem az számit majd, hogy Orbán idegenkedik-e tőlük, vagy csúnyának véli-e ezeket a monstrumokat. Magyarországon is fuj a szél, nagyon sok olyan helyre lehetne ilyen áramfejlesztőket telepíteni, ahol kedvezőek erre a légmozgások.

Elképzelhető ilyen körülmények között egy újabb energiaválság?

Energiaválság mindig bekövetkezhet, sokan, sokféle módon gerjeszthetik. Lehet azt mondani, hogy ezek után senkinek nem kell a gáz vagy az olaj, de azt látni kell, hogy az utakon futó sok millió benzines vagy dízelautót nem fogják az emberek egyik napról a másikra lecserélni. A németek által kidobott dízelautókat megveszik Kelet-Európában, hamarosan ez lesz a sorsuk a használt elektromos autóknak is: ha majd az akkumulátoraik kezdenek gyengülni, eladják ide. Pedig a csere többe kerül majd az autó értékénél.

A megújuló energiarendszerek még nem elég rugalmasak, jelenlegi tudásunk szerint nem is vagyunk képesek hatékonyan tárolni az általuk termelt energiát. Szükség van mellettük a fosszilis erőművekre.

Kína szénerőművei olyan készletekre települtek, amelyek meghaladják Szaúd-Arábia teljes olajtartalékát.

Az orosz tárgyalásokon megcsillantatták Orbán Viktor előtt, hogy esetleg Magyarország lehet az Európába irányuló orosz gázszállítmányok elosztó központja. Van ennek realitása?

Van. Az ország földrajzi helyzete ezt indokolná. De Putyin ilyen szempontból kiszámíthatatlan. Az osztrákok is álmodoztak arról, hogy majd rájuk esik a választás, de a németek is lepaktáltak az oroszokkal, és ha ők azt akarják, akkor majd ők lesznek Nyugat-Európában az elosztó központ. Ezzel együtt van némi realitása, hogy ránk esik a választás, de

az ilyen ügyek nem a magyar-orosz tárgyalások szintjén dőlnek el,

Amerikának is lesz beleszólása. A szlovénoknak, a szerbeknek, a bolgároknak is ígérgetnek hasonlókat, de nekik a tranzit szállítással is be kell majd érniük. Lehet, hogy nekünk is. Persze más tranzit országnak lenni és más elosztó központnak, de nagy üzlet ez is, az is.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!