Kezdőlap Szerzők Írta Somfai Peter

Somfai Peter

159 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Ne hátra nézzünk, csak előre!

A napokban egyértelműsítették: a változás szövetsége – az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok – közösen kívánnak a következő négy évben politizálni. Budapesten kiderült, a választók talán még egy ennél is szélesebb összefogást várták volna el a politikusoktól, és bizonyos fokig csalódással nyugtázták, hogy a széthúzás miatt elveszített mandátumokkal, a Fidesz kétharmadával kellett fizetni. Horváth Csaba, a fővárosi önkormányzat szocialista képviselő-csoportjának vezetője azt mondja, nem a sebeket kell nyalogatni, már a jövő évi helyhatósági választásokra kell készülni.

Ismét meglepte a nyilvánosságot: előválasztást javasol a VIII. és a XV. kerületi polgármesterek személyének kiválasztására.

Abból indultam ki, hogy Budapest nagyon jól teljesített az országgyűlési választáson, de ha tényleg csak egy-egy ellenzéki jelölt állt volna fel a Fidesz jelöltjeivel szemben, akkor akár mind a tizennyolc mandátumot meg lehetett volna nyerni. De ha „szűken” nézzük, akkor amennyiben öt körzetben még egy párt csatlakozott volna az együttműködéshez, tizenhét parlamenti helyet biztosan szerezhettünk volna, és máris nincs kétharmad, elhárul a veszélye annak, hogy a kormánypártok megszüntethessék a fővárosi önkormányzatot…

Orbán Viktor azt nyilatkozta, ez esze ágában sincs a kormánynak.

Ismerjük a miniszterelnököt, nem arra kell figyelni, mit mond, csak arra, amit cselekszik. De legyünk megengedőek: lehet, hogy az önkormányzatot, mint „olyat”, nem bántják, de attól még

a kormány nevezheti ki a főpolgármestert, vagy az élére odaállíthat egy államtitkári rangú „helytartót”.

Netán annyira megnyirbálják a jogköröket, az anyagi forrásokat, amivel az önkormányzatiság jelentősége gyakorlatilag megszűnik. Minden arról szól, hogyan lehet a lehető legtávolabbra vinni az emberektől a mindennapi életükkel kapcsolatos döntések lehetőségét. De ne hátra nézzünk, hanem előre. Azon dolgozzunk, hogy megtaláljuk a kerületek vagy a fővárosi önkormányzat élére a legalkalmasabb vezetőket.

Erre szolgálna az előválasztás?

Az ötlet persze nem új, nem én találtam fel a spanyolviaszt. Már 2014-ben, az országgyűlési választások idején egy-egy kisebb körben próbálkoztunk így a megfelelő személyek kiválasztásával. Akkor támogató aláírásokat gyűjtöttünk a jelöltek mellett.

Az eredmény?

Fél siker. Az ellenzéki pártok egy része akkor nem támogatta teljes szívvel ezt a kezdeményezést. Még abban az évben aztán az önkormányzati választással kapcsolatos hivatalos tárgyalásokon is felvetettem, de a partnereink lesöpörték az asztalról, mondván, kevés hozzá az idő.

Ha akkor másként döntünk, nem futottunk volna bele például a sikertelen Falus-projektbe sem.

Az eredménye az lett, hogy a Fidesz Budapesten is jócskán túlnyerte magát.

Jogilag kilencven nap áll rendelkezésre a XV. és a VIII. kerületben a polgármesterjelöltek kiválasztására. Megér ez egy újabb kísérletet?

Főpróbának feltétlenül. Ezért június közepéig akár meg is rendezhetnénk az előválasztást.

Ezúttal támogatnák az ellenzéki pártok is?

Még csak a tárgyalások elején tartunk, de nagyon bízom abban, hogy még elég elevenek mindenkiben a vereség emlékei. Abban is bízom, hogy minden párt megértette, hogy a korábbinál szorosabb összefogással, vagy éppen az előválasztással, 2014-ben is nemcsak több polgármesteri posztot, hanem képviselői és bizottsági helyeket is szerezhettünk volna. Ideje belátni,

azzal nem jutunk sehova, ha mindenki ragaszkodik a kedvenc „lovához”,

és csak arra hajlandó fogadni. Ha azt gondolja, hogy az ő jelöltje az egyetlen, aki meg tudja szólítani a kerület, vagy a főváros lakóit. Ha így futunk neki 2019-nek is, akkor két eset van: vagy minden választópolgár elmegy az urnákhoz és ott eldönti maga, kire voksol, vagy egy próbaválasztással megkönnyítjük a dolgát, és legesélyesebbet juttatjuk győztes pozícióba.

Gondolom, valamiféle forgatókönyvvel is készült a javaslatot megtámogatni.

Arra kérnénk minden szavazópolgárt, hogy mielőtt részt venne az előválasztáson, tegyen egy értéknyilatkozatot, amelyben egyértelműen állást foglal az ellenzék elképzelései és az orbáni politika elutasítása mellett.

Ezzel a trolloknak eleve a kedvét lehetne szegni,

hogy „belepiszkáljanak” a folyamatba.

Igénybe vennék az internetet is?

Semmiképpen. Nincs olyan szoftver, amit nem lehet meghekkelni. Ebben a folyamatban csak személyesen lehetne részt venni. Élő, hús-vér emberek kezébe tennénk a döntést. Elmennének, regisztrálnának, aláírnák a nyilatkozatot, amiben olyan dolgok mellett kellene állást foglalni, ami egy fideszes számára kínos lenne.

Ahogy most láttuk, a választást is meg lehet „buherálni”, egy előválasztást miért ne lehetne?

Ebbe is bele lehetne kotnyeleskedni, de nem biztos, hogy ennyire „érdeklődne” a dolog iránt a kormányzat. Amúgy, ha nagyon sokan vállalnák a részvételt, néhány száz fideszes bajkeverő sem tudna komoly zavart okozni. A kétmillió budapestiből 1 millió 350 ezer embernek van szavazati joga. Ha budapesti szinten 100 ezer ember veszi a fáradtságot voksolni, abból már meglehetős biztonsággal lehet következtetni az alkalmas jelöltek személyére. És még valami:

ha a kampányt már előre lefolytatjuk, a választásra sokkal „csendesebb” körülmények között kerülne sor,

nem kellene a pártoknak az utolsó pillanatig veszekedni, ki lépjen vissza és ki nem.

A mostani választás tapasztalatai alapján feltételezi a jelenlegi pártokról ezt az önmegtartóztatást?

Ennyi elveszített választással a hátunk mögött nem megérteni ezt, gazemberség volna minden politikustól. E nélkül a szisztéma nélkül én ma nem látok egyetlen olyan módszert sem, ami transzparens, és ami segíti a választók eligazodását. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen előválasztásban nem minden pártnak érdeke részt venni, de kíváncsi volnék arra a politikai formációra, amely a mostani, április 8-i botrányos leszerepelés után fel meri vállalni a távolmaradását, mondván, neki ne mondja meg senki, kit indítson valamelyik önkormányzati tisztségért. Ha ezt tenné, a választó egészen biztosan megbüntetné érte.

Szocialista képviselők a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Hol tart az előválasztással kapcsolatos koordináció?

Az elején. Már beszélgettünk erről, túl vagyunk a puhatolódzáson, a javaslatot a lebonyolítás részleteivel a jövő héten készülünk elküldeni minden érintettnek. Most csak két – nagyon fontos – körzetről van szó, a csatlakozással senki nem veszíthet semmit.

A főpróbát egy év múlva követheti az „előadás”,

addig még az esetleges hibák kiküszöbölésére is volna mód. De azért biztosan akadnak még, akik úgy gondolják, fontosabb döntések születhetnek a sötét szobákban vagy a benzinkutaknál sustorogva, mint nyíltan, megméretődve. Be kellene látni, ha az „automatába” ugyanazt a rossz érmét próbáljuk bedobni 2019-ben és 2022-ben is, amelyet már 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is kiköpött, ugyanez történik majd.

Milyen szerepet szán mindebben önmagának?

Én most a párt újjáépítésén kezdtem el dolgozni. Az utóbbi tíz évben önkormányzati politikus lettem, ezekkel a tapasztalataimmal próbálok segíteni a vidéki kollégáknak is.

Mi van a Liberálisok politikai „komatáljában”?

A Magyar Liberális Pártnak egyetlen képviselője lesz az új parlamentben. Bősz Anett 32 évesen talán az egyik legfiatalabb képviselő abban a pártszövetségben, amelyet a szocialisták a Párbeszéddel és a Liberálisokkal szinte az utolsó pillanatban tető alá hoztak. A Független Hírügynökségnek adott interjúban beszélt arról, hogy a világnézeti különbségek ellenére is lehet-e azonos célokért harcba szállni, és hogy egyáltalán azonosak-e a céljaik?

Az egyetemen még a nemzetközi gazdaság érdekelte, aztán átnyergelt a politikai tudományokra. Sok hiányzik még, hogy dr. Bősz Anett legyen a titulusa?

Doktorandusz hallgatóként már nem sok hiányzik ehhez, de még nagyon sokat kell dolgoznom addig.

Amikor arra vállalkozott, hogy a liberális párt színeiben politizál, eleve nehéz fába vágta a fejszéjét. 2010-re a liberalizmus gondolata került válságba?

A rendszerváltást megelőzően, majd azt követően is a magyar társadalom megértette, hogy a demokrácia körülményei között, az új intézményrendszer felállításakor a liberalizmusra szükség van.

Ez valóban kegyelmi állapot volt…

Tartott is egy darabig, noha az évek során egyre többen pártoltak el tőle. A csodavárás eufóriája múlóban volt, kiderült, hogy az emberek többet vártak a változásoktól, mint amennyit reálisan valóra lehetett váltani. Ez a probléma gyakorlati oldala volt, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az ideológia fordulópontot sem.

Mire gondol?

Gazdaságilag a 2008-as világgazdasági válság okozta a választók körében a legnagyobb csalódást.

A neoliberális gazdaságpolitika nem váltotta be a reményeiket,

neoliberalizmus a korszakában a legszegényebb rétegek kiszorultak a perifériára, amit a globális partnerség időszakában már nem engedhetünk meg magunknak. A német liberálisok már a XX. század közepén is észlelték ezt a veszélyt, és kimondták, hogy az államnak felelősséget kell vállalnia azokért a rétegekért, amelyek anyagi helyzetükből adódóan kiszorultak az alapvető emberi jogok gyakorlásának lehetőségéből. Elképzelhetetlen volt, hogy ne emeljenek szót az emberi méltóság megőrzéséért – ez a mai napig jellemzi a társadalompolitikájukat, olyan hatással volt, hogy bármely eszmerendszerből érkezett is kormány, mindig megmaradt. Ma ott tartunk, hogy Európa, a nyugati demokráciák ismét valami ilyesmiért harcolnak. Szemléletváltozásra van szükség. Jogainkban és méltóságunkban egyenlőnek kell lennünk, amihez olyan intézményi háttérre van szükség, amely garantálja az egyenlő bánásmódot, az pedig magával hozza az egyenlő méltóságot is. A XXI. századi liberalizmus erről szól. Ez az, amit a neoliberalizmus korszakában alig hangoztattak liberálisok, ez az egyik fő oka a liberálisoktól való elfordulásnak.

Forrás: Magyar Liberális Párt

Eddig azt mondták, mindenki felelős a saját sorsáért.

Tudomásul kell venni, hogy vannak esélytelenek, akiknek az élete a hiába való küzdelemről szól. Nem szabad őket magukra hagyni. Nem megoldani kell az életüket helyettük, csak segíteni, hogy éppúgy részt vehessenek a társadalom körforgásában, mint a náluk szerencsésebbnek születettek.

Az Liberálisok hazai térvesztése nem egyedülálló, 2013-ban 43 év után Németországban is kiestek a Bundestagból.

Akkoriban a németek is a neoliberális szemléletet képviselték, és ez okozta a kudarcukat. Mára az FDP megújult társadalom-politikai ajánlattal indult a választáson és ezt méltányolták a szavazók is. Az FDP nem azt a kérdést tette fel magának, hogy hogyan kerüljön vissza a parlamentbe, hanem azt, hogy miért?

A tanulság?

Nekünk is erre kell választ adnunk.

 És mi a válaszuk?

Közelebb kell menni az emberekhez. Az FDP megújította a politikai nyelvét, a szigorúan magázódós német közbeszédben áttértek a tegeződésre. Azt üzenik ezzel, hogy

fontos vagy. Hogy gyere közelebb. Hogy mondd el, mire van szükséged,

mert ezért szeretnénk dolgozni.

Azt üzenik, hogy megoldják az emberek helyett a problémájukat?

Nem. Azt üzenik, hogy olyan gazdaságpolitikai tervet tesznek le az az asztalra, amiben a kisember, a kisvállalkozás nem megy tönkre. Ennek főleg a keleti tartományokban van jelentősége, ott, ahol a társadalmi feszültségek nagyobbak. Sokat el is vitt az AFD, amely szélsőjobbos populista pártként, könnyen csábította el a csalódottakat. Az FDP a reményt és az önmagamért való küzdelmet üzente ebben a kampányban, amiben nem hagyják egyedül az embert.  

Mi az, ami ebből idehaza megjelenik majd a Liberálisok programjában?

A liberalizmus itthon akkor lehet újra sikeres, ha elérjük, hogy egyre többen legyenek, akik még egy arcrezdüléssel sem szólnak le senkit, mert kopottasabb a ruhája, vagy korszerűtlenebb a telefonja, sötétebb a bőrszíne. Ha az embertársaink azt látnák a másikban, hogy ő is „úton van”, tart valahonnan valamerre az életében, dolgozik, talán küszködik is, de nem adja fel, és ezt tiszteljük benne. Ez az ország akkor lehet sikeres, ha sem morálisan, sem jogi értelemben nem vitatunk el a szembejövő másiktól semmit. Egyszer az jutott eszembe, hogyan lehet Magyarországon sikeres az olyan politikus,

aki még soha nem ölelt meg őszintén, szívből, egy cigány embert,

mert mondjuk őrült a sikerének, vagy csak annak, hogy újra látta őt.

De az őszinte segítő szándékot is megérzik

Persze. Ott vannak például azok a gyerekek, akik egy isten háta mögötti kis faluban úgy kerülnek be az iskolába, hogy nem értik az „iskolanyelvet”. Ha ott melléjük áll egy lelkes tanító néni, aki tudja, hogy ezek a gyerekek nem kevesebbet, csak mást tudnak, mint a hozzájuk képest jelentős előnyökkel induló gyerekek, és segít nekik, akkor nem kudarcok sorozatával indulnak az életbe. Akkor bizony egészen másként alakulhat a sorsuk.

Térjünk vissza az alapkérdésre: hogyan lehet a tudatos választókat visszacsábítani az orbáni illiberális államban a liberális eszmékhez?

Hálózatot kell építenünk. Jelenleg a támogatóink többsége budapesti, vagy városi ember, de el kell jutnunk a falvakba is. A vidéki szervezetlenségünk is azt mutatja, hogy nem a szándékunk, csak az eszközeink hiányoztak ehhez. Ahol megtaláltuk azokat a „gyöngyszemeket”, akik körül csoportosulhatnak a támogatóink, ott máris vannak eredmények. Ilyen Békés, Baranya, Szabolcs, részben Győr-Sopron, vagy Tolnában is éledezik valami, de Somogyban is megjelent már egy reménysugár. Utóbbi két megyében elsősorban a pedagógusok és a gyógypedagógusok körében kezdtek el alapszervezetek, vagy azok kezdeményei szerveződni. Voltam egy fogyatékosokkal élők tanácskozásán, ahol az előadás végén a helyi szervező odarángatott öt emberhez, és bemutatta őket. Valamennyien gyógypedagógusok voltak. Mindenkinek vannak barátai, akik szintén érzékelik, hogy rossz felé tartunk, és ők is eljönnek majd hozzánk.

Ezek a dühös emberek…

Nem. A Magyar Liberális Pártba nem a tehetetlenségükben dühös emberek vannak jelen. Az ilyenek a politikai paletta másik felén találhatók. Ők egyébként most sikeresebbek is a mozgósításban, de mi nem a tehetetlen dühön szeretnénk felemelkedni. Ez az egyik erősségünk.

Forrás: Magyar Liberális Párt

Mennyi időt ad a pártjának, hogy legalább az ország nyugati felében talpra álljanak?

Miért pont ott? Érdekes módon Békésben és Szabolcsban gyorsabban növekszik a tagságunk. Nem elérhetetlen, hogy mondjuk, egy év múlva arról beszélgethessünk, hogy a Dunától nyugatra már kiépültek a szervezeteink. Nem akarom becsapni magunkat, ez nem érint majd minden települést, de lesz annyi erőnk, hogy számos helyen beleszólhassunk a helyhatósági választásokba. És ne feledjük el, következik az európai parlamenti választás is. Most nem mértük jól fel a Fidesz mozgósítási képességét, ebből is

gyorsan le kell vonnunk a tanulságokat,

és akár a partnereinkkel közösen menni tovább.

Mikor?

Nagyon gyorsan. Már a parlament alakuló üléséig mindenkinek tisztáznia kell a párton belüli viszonyokat. Azután lehet arról beszélni, mi legyen 2019-ben. Abban is biztos vagyok, hogy többek fejében – ha későn is – de tisztázódott, hogy együtt többre jutunk. Nincs az országnak több elvesztegethető ideje.

Mit gondol, mennyire lesz tartós a most megkötött „házasság” a szocialistákkal és a Párbeszéddel?

Én látom az ebben lévő lehetőséget. Az MSZP soraiban is feltűnnek új arcok, akik segíthetnek „tiszta lapot” nyitni a párt életében. A Liberálisok a sötétkékről világoskékre „színeződtek”, nem tudom, milyen színre vált majd a szocialisták vörös szegfűje, de biztos vagyok benne, hogy megtalálják a megoldást. Ezt bízzuk rájuk.

Hogyan képzelik el a leendő frakciójukat?

Még erről folynak a tárgyalások. A Változás Szövetségének fennmaradását valamennyien fontosnak tartjuk, de ezen belül is keressük azokat a formákat, amelyekkel a leghatékonyabbá tehetnénk a munkánkat. A hét végére születik majd meg a döntés.

Mi lehet Bősz Anett reszortja a frakciójában?

Közel állnak hozzám az esélyegyenlőség problémái. Szívesen foglalkoznék a kisebbségek ügyeivel, a melegek társadalmi helyzetével, hátrányos megkülönböztetésével. A fogyatékkal élők számára nem csak fizikailag, lelkileg is akadálymentesítésre van szükség az egész társadalomban. Ott van a romák felzárkóztatásának sürgető ügye, és bizony ide tartoznak a nők problémái is. A bérszakadék, a gyermekszülés munkapiaci körülményei, hátrányai. Hozzám mégis a legközelebb az oktatási ügyek állnak. A terület krízisben van, és ez ki fogja kényszeríteni a változtatásokat a Fidesztől is. Az általunk kidolgozott oktatási programunk már olyan szinten van, hogy több törvénymódosítást is nyújtottunk be az elmúlt ciklusban. Amennyiben ilyen eszközökkel tudunk üzenni, szerintünk merre van az előre, akkor most már személyesen is élhetek ezzel a lehetőséggel az Országgyűlésben. Az iskolák irányításában a helyi közösségeknek nagyobb teret kell engedni. Módosításokra szorulnak a tantervek, akkor is, ha a kormánypártok erősek maradtak, és

tudjuk, a Fidesz izomból vezeti az országot.

Az iskolapolgárok életében változásokat kell elérni, mert nagyon sok család éppen ebben éli meg a szabadság hiányát. Sokan mondják, úgy érzik, mintha kiszippantották volna az országból a szabad levegőt.

 A baloldal a családpolitikát átengedte a jobboldalnak. Jó ez így?

Az iskolában négy szereplő van: a diák, a tanár, a szülő és az intézmény vezetése. Amikor az iskolapolgárokról beszélünk mi ezt a négyes „fogatot” soroljuk ide. Kölcsönösen a tisztelet, az elfogadás, a tolerancia szellemét kell megvalósítani az oktatási intézmények falai között is. Engem valóban zavar, hogy engedtük a jobboldalnak kisajátítani ezt a témát. Tudomásul kell persze venni, hogy a XXI. századra a hagyományos közösségek – és ebben benne vannak a családok, a vallási és a faluközösségek is – fellazultak, elvesztették az összetartó erejüket. Régen, ha valaki a szomszéd gyereke születésekor vitt egy komatálat, az azt jelentette,

akkor sem hagylak egyedül, ha bajban leszel.

Ma már nem divat a komatál, a kismamák magukra maradnak, különösen, ha a nagyszülők más városban, más országban élnek. Ma már alig van olyan közösség, ahol működnek ezek a mini védőhálók. A jobboldal úgy tesz, mintha vissza tudná adni a családoknak ezt a fogódzkodót, de valójában szó sincs erről. A baloldalnak ezt a társadalmon belüli partnerséget kellene újra teremtenie, és ebben áll a liberálisok felelőssége. Ugyanazt a hegyet másszuk, csak másik ösvényen járunk.

Egy ilyen jelképes politikai „komatálban” ön mit kínálna fel?

Az enyémben biztosan lenne egy ígéret arra, hogy azok az emberek, akik mindent megtesznek magukért, nem eshetnek ki a társadalom védőhálójából. A gyerek kezét foghatja a szülő az iskoláig, de ott lesz egy pedagógus, aki majd átveszi. Aki figyel rá, hogy a gyengébb adottságai miatt senki ne szorulhasson ki a lehetőségek „köréből”.

A mai média ellenszelében ezek az üzenetek eljuthatnak a társadalomhoz?

Nem lesz könnyű. Eddig nagyon magányosak voltunk a politikai térben, de néhány üzenet már eddig is eljutott a „címzettekhez”. Ha a frakciótársaink is partnerek lesznek ebben, akkor egészen biztosan át tudjuk törni azt a falat. Úgynevezett projekt-politizálásra készülünk. Nem akarunk felülni minden olyan témára, amit felvet a Fidesz, vagy a média. Mi akarjuk meghatározni, mikor, miről beszéljünk, s az üzeneteinket hogyan juttassuk el a befogadókhoz. Nem gondolom azt, hogy a politikusnak „tanítania” kellene a társadalmat, sokkal inkább az élen járás, a hiteles példaadás volna a mi dolgunk.

Belefér mindez a négyéves ciklusba?

Remélem.

Jobbik: jobbra át?

Eldőlni látszik, hogy a Vona korszak után merre folytatja a Jobbik, marad a néppártosodást hirdető mérsékelt irányzat, vagy megpróbálják visszaszerezni a „cukisodó” politikával szembefordult híveiket

Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke jelentette be, hogy a Jobbik elnöksége azt javasolja majd a tisztújító kongresszusnak, hogy a jövőben társelnökök irányíthassák a pártot. Az elnökség tegnap arra tett javaslatot, hogy Gyöngyösi Mártont és Sneider „Roy” Tamást bízzák meg ezzel a feladattal. Az alelnök ezt a döntést úgy kommentálta: két egymást kiegészítő, de mégis egészen más fajta karakter képes továbbvinni azt a fajta vezetési stílust, azt a fajta morált, amely Vona Gábor örökségét képes ápolni, és képes egyben tartani.”

Nehéz belátni, hogyan gondolhatják azt komolyan, hogy a két jelölt Vona szélsőjobbtól eltávolodó, a párt antiszemitizmusát, rasszizmusát hevesen cáfoló nyomdokain vezetné tovább a pártot. Sneider Tamás karakteresen szélsőjobboldali, radikális politikus, Gyöngyösit pedig antiszemitizmusa miatt érték sorozatos támadások.

Sneider „Roy” Tamás 1992-ben a Nemzeti Ifjak Egyesületének alapító tagjaként került be a hazai politikai közéletbe. Akkoriban Egerben egy maffiaszerű szkinhed (bőrfejű) szervezetnek volt a helyi vezetője. A 90-es évek elején bejárta a sajtót a hír, hogy

az „ifjak” csoportosan bántalmaztak egy cigány férfit származása miatt, amiért Sneider felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A jobbikos politikus a bíróság előtt azzal védekezett, hogy ő csak egy pofont adott egy „maffiózónak”, amit utólag megbánt, és fiatalkori botlásnak minősítette tettét. A kilencvenes évek eleji egri cigány-szkinhed háborúban a szkinhedeket vezető férfi 2007-ben gyámság alá akarta helyeztetni szüleit, apját pedig gyilkossági kísérlettel vádolta. Vona Gábor játéktermeket üzemeltető kampányfőnöke védelmében azt is kimondta, hogy „a maffiózókkal is jóban kell lenni”.

Kacskaringós politikai útjához tartozik, hogy 2000-ben belépett a Magyar Igazság és Élet Pártjába, ahol az egri szervezet elnöke lett, 2005-ben a Magyar Önvédelmi Mozgalom alapító tagja. 2007-ben lépett be a Jobbik Magyarországért Mozgalomba, ahol előbb a párt egri elnökévé, majd két évvel később Heves megyei elnökévé választották. 2009 őszén lett a párt országos alelnöke. A 2014-es országgyűlési választáson a Jobbik országos listájának 5. helyéről szerzett mandátumot,

a Jobbik őt delegálta az Országgyűlés alelnöki székébe is. 

Gyöngyösi Mártonnak „nehéz” sorsa volt: külkereskedő édesapja révén Egyiptomban, Irakban, Afganisztánban és Indiában gyerekeskedett, Dublinban, a Trinity College-ban diplomázott közgazdaság és politikatudomány szakon, majd egy évig a nürnbergi Friedrich Alexander Universitäten is tanult ösztöndíjasként.


Gyöngyösi Márton, MTI Fotó: Máthé Zoltán

Azzal írta be magát az „újkori politikai közbeszédbe”, amikor 2012 novemberében a parlamentben a külügyminisztert interpellálva, a Jobbik külpolitikai szakértőjeként a gázai konfliktus kapcsán azt mondta: itt lenne az ideje annak, „hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai vagyunk egy ilyen felméréssel Magyarországnak”.

Egy másik emlékezetes botránya szintén antiszemitizmusához köthető: holokauszt tagadásért jelentette fel az MSZP, mert képviselőként a The Jewish Chronicle című folyóiratnak adott nyilatkozatában

megkérdőjelezte a holokauszt magyarországi áldozatainak a számát.

Kétségbe vonta azt a tényt, hogy több százezer magyar állampolgárt zsidó származása miatt gyilkoltak meg, illetve deportáltak a második világháború alatt. Meggyőződése, hogy a magyar külpolitikának a Kínával, Oroszországgal, Kazahsztánnal és Törökországgal kellene meghatározó kapcsolatokat építenie.

Az elnökség letette a voksát, hogyan képzeli el a Vona-korszak „folytatását”. Most a kongresszuson a döntés sora: középre igazodj, vagy jobbra át!

Bolhacirkusz

Nem is tudom, sírnunk, vagy inkább nevetnünk kellene azon, amit a Vasárnapi újság című rádióműsorban Rogán miniszter beleböffentett a mikrofonba. A fideszesek szokásos nyeglesége, a győztes kevélysége diktálhatta neki, amikor azt merte mondani százezer ember – főleg fiatal – tüntetésére, hogy az nem több bolhacirkusznál.

Azon már meg sem akad az ember, amikor kijelenti valamelyik kormányzati „halljakend”, hogy ezt a bolhacirkuszt az az amerikai aggastyán szervezte, aki képtelen belenyugodni ott a nagy tenger túlsó partján abba, hogy elvesztette a magyarországi választásokat. Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogyan a kormánypárti „igazmondók” azon törik a fejüket, hogyan tegyék a rájuk szavazó, naiv, félre tájékoztatott, falusi köznép számára a legjobban kézzel foghatóvá a maguk verzióját: akik néhány nappal a választások után újabb választás követelésével masíroznak a fővárosi utcákon, azok egytől egyig a nemzet – fogalmazzunk finoman – naiv ellenségei.

Ellenségei a nemzetnek, mert nem akarnak ismét abban az egypárti rendszerben élni, amelyben a parlamenti kétharmad tévedhetetlenül megmondja, mi az ország érdeke. Lázadnak, tüntetnek, pedig már a pártatlan választási bizottság is kihirdette a párviadal eredményét: Orbán vitéz legyőzte a távoli, gonosz hétfejűt, amely ennek ellenére a még a megmaradt egy-két fejével (százezer tüntető képében) tüzet okád a nép kivont karddal hadakozó fiára. Aki azonban nem hagyja magát, és ettől még egy újabb érvet kap a tarsolyába, hogy amilyen gyorsan csak lehet, elfogadtassa a parlamentben a Stop Soros! címen elhíresült törvénycsomagot.

Olyan négy év vár ránk, amikor az ország nagyobbik fele ismét csak a pálya széléről nézheti, milyen sorsot szánnak neki. Legfeljebb torkaszakadtából bekiabálhat a játékosoknak, de azok aligha figyelnek majd a kibicekre. Szidhatja a közönség a bíró anyját is, addig, ameddig az őrzővédők ki nem vezetik a lelátóról a hangadókat.

Alighanem tényleg igaza van Rogán miniszternek, amikor lenézően nyilatkozik a tüntetésekről, mert minden, ami nem illik bele a fideszes világképbe, nem több a politika hangadói szemében jelentéktelen senkik cirkuszolásánál. Abban is igaza van, akárhányan, akárhány szombat délután kiabálnak majd a parlament ablakai alatt, a jól szigetelt termekbe úgysem hallatszik be az új választást követelők ricsaja.

Budapest nem Pozsony, Orbán nem Fico. Nálunk megbüntetheti a választási bizottság a miniszterelnököt, az legfeljebb szemrehányást tesz Patyi elnöknek, aki alázatosan esdeklik a bocsánatáért. A Kúria kimondhatja, hogy bizonyos kormányzati hirdetések törvénysértőek és el kell távolítani azokat, ám a kormány és a kormányzat propaganda szócsövei vállat vonnak, a plakátok maradnak. Mi történik? Semmi. Oszt jó napot!

Az egész csak bolhacirkusz. Ne is tessenek odafigyelni!        

A szociáldemokrácia szolid bája

Hol vannak már Tony Blair hívei? Helmuth Smith támogatói? Önmaguk árnyékai lettek a francia szociáldemokraták. Mi lett Kéthly Anna örökségéből? Vajon csak a szocialista párt jelenlegi vezetői nem találják az utat a korszerű szociáldemokráciához? Mi az igazi szociáldemokrácia titka? Strassenreiter Erzsébet történésztől, a Politikatörténeti Intézet Alapítványának nyugalmazott tudományos főmunkatársától, az 1945 utáni szociáldemokrácia kutatójától kértünk válaszokat a ma nagy kérdéseire.

Nem tudom, mikor volt nagyobb válságban a szociáldemokrácia, valamikor a két világháború között, vagy ezekben az években, a XXI. század első évtizedeiben? Sorra veszítik el befolyásukat és támogatóik tömegeit az Európában egykor oly sok millió embernek a felemelkedés reményét ígérő szociáldemokrata pártok.

Van ma még helye a politika palettán a szociáldemokráciának?

Ezzel azt kérdezi, mi volna ma az igazi szociáldemokrácia feladata. Mindenek előtt az antikapitalizmus. A kapitalizmus reális és nyílt bírálata, de belátom, nincsenek könnyű helyzetben azok a politikai erők, amelyek elhatározzák, hogy ma felvállalják a kapitalizmus nyílt és őszinte bírálatát. A XX. században a szocializmus volt az az eszmerendszer, amely kísérletet tett arra, hogy felemelje a két kezük munkájából élő emberek millióit, eltüntesse a társadalmi különbségeket, de ez a kísérlet kudarcot vallott. Nem azért, mert valami olyanra vállalkozott, ami elérhetetlen lett volna, hanem azért, mert

alkalmatlan emberek próbálták megvalósítani.

Éppen az olyan tehetséges politikusok hiányoztak ehhez, mint amilyen például Kéthly Anna volt a maga idejében. Akár hiszi, akár nem: bármikor fekszem le, elalvás előtt a Marx- i Kommunista Kiáltvány egyik fejezetét: a „burzsoázia és a proletariátus”- t olvasom ötször- tízszer százszor. Abban ugyanis a kapitalizmus nem anyagi, hanem a legmélyebb „emberi torzulásait”, társadalomra, azaz az emberi közösségekre gyakorolt pokolian romboló hatásait, a normális emberi–érzelmi–szerelmi–családi, társadalmi kapcsolatainak rombolását is feltárja, érinti és elemzi. Túl azon, hogy megállapítja: a kapitalisták a „piac és a tőke érdekében felszántják a világot”, hogy profitra szert tegyenek. Ennek a rombolásnak a tükröződése a különböző vallások egyre nagyobb befolyásának tapasztalható terjedése is.

Marx azt mondta, hogy a társadalmi folyamatok gazdaságilag determináltak.

Ezt én is így látom. Szoktam volt mondani: Marxot igazán a feltörekvő kapitalisták, a kapitalizmus hívei értették meg, és a legkomolyabban is ők vették, és alapjában ők tanultak is belőle a legkomolyabban. És itt van az „egyik kutya elásva”: megtalálták az ideológiai ellenszerét is: a felépítmény, azaz a politikai rendszerük olyan interpretálását, amelyet próbálnak úgy aposztrofálni, mint a kapitalizmus okozta nagyon súlyos anyagi „sebek”, gazdasági „torzulások” gyógyszerét. Lásd: a demokrácia, a  liberalizmus, a szabadságjogok, a politikai struktúra tőkés rendszerű felépítése, a gondolkodás tévútra terelése, a boldogulás okainak egyénre szabott, és látszólag csak tőle függő, rajta múló függősége… Elvek, szólamok sulykolása.

Azaz: a társadalom objektív, anyagi, tulajdonviszonyaitól függetleníteni az egyén boldogulást. Ami egy oltári nagy hazugság.

Nem az volt a baj, hogy a világ erősen kettészakadt egy gazdagabb és egy szegényebb táborra, amelyet ráadásul nem csak az ideológiai ellentétek, hanem a geopolitikai érdekek is másfelé tereltek?

Valóban, a múlt század egyik nagy ellentmondása ebből fakadt. A másik „elásott kutya”: a kapitalizmusra veszélyes első társadalmi kísérletek, amelyek köztudottan – és ellentétben Marx-ék feltételezésével – az úgynevezett fejletlenebb (és nem fejletlen!!) országokban születtek meg. Akkoriban még – és ez a fontosabb – a világon nem mindenütt alakult ki az új, kapitalista társadalom, tehát a feltételek sem voltak mindenütt érettek a változásra. De arra igen, hogy megmutathassa a tömegek számára a pozitívumait, vele együtt az „átmenet negatívumait” is  a még csak feltörekvő kapitalista uralkodó csoportok, társadalmi új osztályok számára. Marx is is utalt arra, hogy a kapitalizmus nagyon rövid idő alatt az emberiség történetében addig soha nem látott technikai fejlődést produkált. 

Kezdetben az elnyomás is ordítóan nagy volt. 

Ami ellen a munkások hamarosan fellázadtak, és bizonyos engedményeket ki is tudtak csikarni. Arról nem beszélve, hogy szervezettségük révén (nem utolsó sorban a kapitalizmusról szóló szocialista ihletésű írások hatására!) tudatosodott bennük helyzetük romlásának oka.

Amikor arról beszélünk, hogy napjainkban mélyponton van a szociáldemokrácia, nem éppen a szervezetlenségben kell az okokat keresni? 

Alighanem ebben is „megbújik az ördög”. Amikor a társadalmi ellentétek új minőségi dimenzióba lépnek át, akkor az egyre gazdagabbak mind drasztikusabb megoldásokhoz nyúlnak hatalmuk, gazdasági és politikai befolyásuk biztosítása érdekében. Ez vezetett a XX. század két pusztító világháborújához is, az öldöklést kísérő gyilkos faji ideológiákhoz, az antiszemitizmushoz.

De ahol a gyűlölködés felüti a fejét ott mindig újabb és újabb célpontokat fedezz fel: egyszer a romákat, a más nemzetiségűeket, máskor a mexikóiakat, vagy a muszlimokat…

A  rasszizmus a történelem során mindig „kiegészítő ideológiai jelensége” volt a tőke terjedésének, és valamilyen népcsoport felsőbbrendűségének hirdetésével bástyázta körül a hatalmát. A mai – ellenségkereső – kormánypolitika veszélyét éppen ebben látom. Bevallom, én ma is rendszeresen hallgatom a jobboldal fő ideológiai szócsövét, az Echó TV műsorait. Nem csodálkozom azon, amit ott hallok és látok, mert ők csak azt adják, ami a lényük. Mindig jól érezték magukat saját mocsarukban, a kocsmai, illetve, az azon is túllépő beszéd stílusa nem idegen egyiküktől sem.

De azon mindig megdöbbenek, hogy az oda terelt nézőközönség soraiban nem akad senki, aki azt mondaná, na, most már elég ebből az alpári, a lakosságot lebecsülő, leköpködő, lealázó szövegekből.

Hallgatják tovább, és nem kérik ki maguknak ezt a stílust. Ezen komolyan megdöbbenek minden alkalommal.

Úgy érzik, egy folyamatos háború részesei, amelyet értük vív a kormányuk…

Nem tudom, mit gondolnak. Már ott tartunk, hogy Orbán vezetésével egy maroknyi politikus azt állítja magáról, hogy ők irányítják egész Európát. Szerintük az Unió vezető politikusai alkalmatlanok a megbízatásukra, de újabban már az ENSZ-et is bírálják. Meddig lehet süllyedni a politika mocsarába? És ez ellen nem kelnek ki az emberek? Nem kell ehhez még baloldalinak sem lenni!

Bayer Zsolt a minap bejelentette, hogy áttér az evangélikus hitről a katolikusra, mert nem tetszett neki, amit az egyik evangélikus pap prédikált. Most majd ripsz-ropsz katolikus lesz, de mit fog kezdeni Ferenc pápa nézeteivel?

Hiszen tudjuk, a pápa a világ egyik legigazibb humán jelensége, ő ellene is harcot akar majd hirdetni?

A rendszerváltás éveiben szó sem volt gyűlölködésről, az emberek mégsem kértek a szocializmusból. Miért?   

Mert azt látták, hogy a világ egyik felén – sokszor csak néhány kilométerre az otthonuktól – jobban élnek az emberek, és bár mindenki azt sulykolta nekik, hogy a kapitalizmus kizsákmányol, mégis azok jobban éltek, ők pedig nehezebben. Talán ennek elejét lehetett volna venni, ha a politikusaink belátják, hogy a szociálisan érzékeny, tisztességesebb társadalom (a szocializmus) megvalósításához türelmesebb átmenetre van szükség.

A társadalmi folyamatokat nem lehet sürgetni,

nem lehet rapid, radikális módon kierőltetni, hanem csak fokozatosan, lépésről lépésre szabad haladni. Az új, „szocialista”, „kommunista” kísérletek „kifutási ideje” nem volt elegendő arra, hogy a még előretörési stádiumában levő, világméretűvé terjeszkedő kapitalizmus, amelyek újabb- és újabb piacok szerzése inspirált, ennek a hullámnak ellenálljon. Azt mondhatnám: az egyik tapasztalatlan, éretlen, serdülő korban, míg a másik ereje teljében lévő férfikorát élte. A tőkés világ lakossága gyarapodott, amit a világ szegényebb fele vonzónak talált. 1965-ban jártam első ízben Olaszországban, igazi gyalogos, vonatos, szekeres turistaként. Sokféle emberrel találkoztam, mindenkivel szót értettünk, az emberek megnyíltak. Lehet, hogy ma már furán hangzik: a „szocialista tábornak”, benne Magyarországnak is, óriási, hiteles szimpatizáns táborával szembesültem. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt személyesen megélem. 

Lehet, hogy idő előtt feladtuk?

Így is fogalmazhatunk. Ezeket a vonzó „társadalmi terveket” nem lett volna szabad feladni, még akkor sem, ha az azonnali, gyors megvalósítás feltételei nem is voltak túl kedvezőek.

A mai, „kvázi baloldal”, mert valójában manapság a baloldaliság teljesen feladta magát, unintelligens módon, egy olyan „nyitott társadalom” mintáját akarta követni, amit az USA példának kínált a fiataloknak.

És ebbe a hibába még azok is, beleestek, akik „felnőtt emberré” abban a félig sikerül szocialista rendszerben válhattak. Félretették a józan eszüket, feladták az elveiket a karrierjük, no meg a sokmilliós jövedelmek reményében. Pedig, abban az „első kísérletben”, a 60-70-es években sok minden jó volt, és követni, folytatni lehetett volna. Átmenteni valamit belőle. Most sokszor hallani:

„Putyin már a spájzban van!”. Én hozzá szoktam ragasztani: „Trump meg az ebédlőben!” Nem tudom, melyik a jobb, vagy a rosszabb.

Mit tudnánk a mai világban „kezdeni” egy igaznak gondolt szociáldemokráciával?

Mit tudnánk kezdeni az igazi szociáldemokráciával? Ezt a kérdést így nem lehet feltenni. Szerintem csak egy szociáldemokrácia létezik, amelyet természetesen mindig a konkrét nemzetközi és nemzeti viszonyok tesznek aktuálissá. Hogy mit vállal fel belőle a politika? Az egyedül attól függ, mit tesznek lehetővé a világ- és a nemzeti körülmények, mit lehet reálisan valóra váltani, védeni, realizálni. Vagy legalább

gondolkodásra kellene, hogy késztesse az embereket,

amit ma hall a jobboldal hangadóinak szájából. 

Beszéljünk inkább a baloldalról, vagy inkább a hazai szociáldemokrácia helyzetéről…

Rendszeresen olvasom a baloldali sajtót, illetve ami abból még maradt, köztük a Népszavát, már csak a szociáldemokrata gyökerei miatt is. A szerkesztők szándékaival egyetértek, de attól tartok, a hangjuk nem eléggé markáns. Szentelt víz. Nem hiszem, hogy ezzel lehet embereket megnyerni, vagy – ami még fontosabb – a szemüket felnyitni, hogy észrevegyék a társadalmi ellentmondások lényegét. Na, itt van az a „hiány faktor”, amit a szociáldemokrácia kiiktatása okoz. Nem ébresztik rá a baloldali érzelmű embereket arra a fontos dologra, hogy megértsék, hová nyúlnak vissza korunk problémáinak gyökerei. Pedig ezt a lépést nem volna szabad kihagyni, e nélkül, sajnos, a baloldal nem lehet sikeres.

A „demokrácia”, a „jogállamiság ma már mind üres szólam.

Sem a világot, sem a hazai politikát nem azok az erők befolyásolják, amelyek komolyan – és a nép érdekeit szolgálva – tölthetnék fel tartalommal ezeket az áhított, de teljes valójukban szinte soha meg nem valósult, és talán meg sem valósuló, fantom ígéreteket, célokat. Szerintem keresztúthoz érkezett a régi és az újonnan születő – a szó igazi értelmében – a valóban „demokratikus társadalom” harca. 

Ma nem a jobb, nem a közép, se nem a bal, vagy az ilyen-olyan oldalak állnak szemben egymással, hanem a monopolkapitalizmus, a szociálisan mérhetetlenül nagy ellentmondásokat őrző imperializmus hívei, és akik ennek az ellenségei. 

Ebben a harcban a szociáldemokrácia, ha képes lesz az eredeti programját felújítani, felfrissíteni, minden más politikai irányzatnál többet tehetne az emberiséget a pusztulástól megmentő új társadalmi-politikai világrendért.

Mi volna a teendő? 

A világ, az elmúlt több mint 100 év alatt nagyon megváltozott. Véleményem szerint a korszerű szociáldemokrata pártoknak ehhez kellene igazítaniuk a politikai programjukat,  fenntartva az eredetileg helyesnek és emberségesnek tekintett korábbi elveket, társadalmi célkitűzéseket. Én a baloldal fő hibájának, „öngyilkosságának” tartottam, hogy a 80-as évektől máig, gondolkodás és válogatás nélkül tagadta meg a korábbi elveit, történelmi múltját. Ez árulás volt, amit egyetlen korosztály sem fogad el. Mára ezzel elvesztette a tömegek megbecsülését, politikai erkölcsi alapjait.

Egyszer egy MSZP aktíván erről beszéltem, nagy tapsot kaptam, de többet nem hívtak meg. 

 

Az ember, akinek nem hajlik a dereka

Gémesi György, Gödöllő polgármestere eddig sem tartozott az Orbán-rendszer kedvelt politikusai közé. Az előző polgármester-választás alkalmával mindent elkövettek, hogy ne válasszák meg ismét a város vezetőjének. Kudarcot vallottak. Gémesi kitűnő vívó volt, pontosan fel tudta mérni mivel támadják, védett, s ha kellett elővágott. Tavaly alapított pártja, az Új Kezdet, azonban éppen csak túljutott a selejtezőn. 

 

Hogyan tovább?

Polgármester vagyok, 2019-ig érvényes a mandátumom, amely arról szól, hogy a városom ügyeit intézzem a következő időszakban is.

Történelmietlen kérdés, mi lett volna, ha…?

Akkor is ugyanez lett volna a válaszom, hiszen már a választások előtt is elmondtam, bármi lesz az eredmény, nem fogok beülni a parlamentbe, mert a mostani tisztségem összeférhetetlen a képviselőséggel. A listán szerzett mandátumot felveszem, és a törvényes 30 napon belül lemondok róla az Új Kezdet egyik politikusa javára. Ő fogja képviselni az LMP frakciójában a pártot, amelyet egy éve, 2017 márciusában indítottam útjára.

És mindjárt egy „házassággal” vágott neki a választásoknak.

 Nem tehettünk mást.

Jó frigyet kötöttek az LMP-vel?

A mai politikai mezőn ők voltak az egyetlen elfogadható párt, de személyekkel is folytak tárgyalások. Kerestük a Momentumot is…

Az sem lett volna jobb választás.

Ma már tudom, ott is sok a belső probléma. Természetesen lényeges volt, hogy egy parlamenti mandátummal rendelkező párt, vagy személy képviselhesse az ügyünket már a választások előtt. Az  LMP-nek van parlamenti frakciója, a Momentum mellett a fiatalságuk szólt volna. Ők elzárkóztak, az LMP nyitott volt erre, mi önállóan, források nélkül pedig nem tudtunk volna rajthoz állni. Nem voltak mögöttünk sem pénzemberek, sem befektetők. Kellett egy „társ”, hogy bekerüljünk a közbeszédbe. Úgy gondoltuk, jól ki tudjuk egészíteni a bázisunkat.

Miért kellett elzárkózni minden más baloldali párttól? Egy balközép-jobbközép összefogás sikeresebb lehetett volna.

Az úgynevezett „baloldali” alatt az MSZP-t és a DK-t érti?

És a Párbeszédet.

A 2010-es kétharmados földindulásért szerintem Gyurcsány Ferenc, Molnár Gyula és a többiek a felelősek. Amíg a baloldal nem tisztul meg, addig egy ilyen összefogásnak az esélyét sem látom.

Ön is tudja, mi vezetett 2010-hez: a Fidesz lejárató, vádaskodó politikája. Hogy a szocialisták lopnak, csalnak, korruptak…

Erről már nem érdemes vitát nyitni, nem voltak szentek, de

azt elismerem, hogy a mai Fideszhez képest a politikai tisztaság és az erkölcs bajnokai voltak.

A legnagyobb probléma azonban az volt a kormányzásukkal, hogy az uniós források megnyílásakor, 2007-2009-ben nem tudták megadni a gazdaságnak azt a lendületet, ami igazolta volna, hogy alkalmasak az ország vezetésére.

2008-2009-ben az egész világ a gazdasági válsággal küzdött. Kíváncsi volnék, mit kezdett volna ezzel a helyzettel Orbán, aki ma is csak az Unió pénzén tud sikereket felmutatni, azokat is halványabban, mint a szomszédaink. Bajnai kivédte az államcsődöt. De hagyjuk is ezt. Közelítsünk másként: a baloldali politikusoknak nem szabad megadni a megváltozás, a hibákból való tanulás lehetőségét?

Ezt nem mondtam. Vona is megváltozott, de nem tudni, valójában mennyire mélyen. Majd kiderül, ez a „csendesedést” mennyire gondolja komolyan a Jobbik. A rasszistákat a magam részéről ugyanúgy elfogadhatatlannak tartom, mint a múltban besározódott politikusokat. De azt tartom, hogy

ameddig Gyurcsány Ferenc a politikában marad, addig itt senki ne várjon nagy változást.

Addig nagyon nehéz lesz bármilyen összefogás, vagy együttműködés.

Ön mérsékelt, jobboldali politikusnak határozza meg önmagát. Mit gondol, Magyarországnak szüksége van a baloldalra?

Egy valóban szociáldemokrata pártra mindenképpen. De ezzel a DK is, az MSZP is adós maradt. Egymással veszekedtek, cserélgették a miniszterelnök-jelölteket, valami olyasmit mutattak magukról, mint amikor Gyurcsány lemondott. Akkor egy nevetséges miniszterelnök-kaszting tanúi voltunk. Ha nem ezt a veszekedős arcát mutatja majd a baloldal, visszaszerezheti a támogatóit. A tudatos választók kormányzóképes politikai erőt keresnek.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje és Gémesi György, az Új Kezdet elnöke
MTI Fotó: Kovács Attila

Miért, az LMP-t kormányzóképesnek tartja?

Lehet, hogy még nem az.

Most az LMP a makacsságával nem sározódott be a választók szemében? Nem lett a Fidesz mostani kétharmadának a szálláscsinálója?

Ez butaság. Az LMP volt az egyetlen, aki azt mondta hidat kell képezni a jobb és a baloldal között. Ki volt az, aki egyedül leült mind a két oldallal? Szél Bernadett. Kapott is érte hideget, meleget. Egyszer azért, mert nem akar összefogni, majd azért, mert tárgyal, majd azért, mert azt mondta, ez így nem fog menni. Más lett volna a helyzet akkor, ha a baloldal képes lett volna megegyezni, és olyan embereket jelölni, akik valóban alkalmasak a választók szemében. Ha még három helyen visszalépett volna az LMP, a Fidesz túlsúlya akkor is kialakult volna.

De nem a kétharmad. Lépjünk tovább. Az Új Kezdet biztató név volt. A választási eredmény igazolta, hogy bárminek a kezdete volna, ami Gödöllőn elindult?

Ez egy első állomás, most el kell gondolkodni, mit csináltunk jól, miben hibáztunk. Én magam is más eredményre számítottam,

azt hittem, az ország felismeri majd, milyen káros egyetlen párt kezében a túlhatalom.

Az előző években megtanulhattuk. Tulajdonképpen ezek a tapasztalatok ösztönöztek arra, hogy visszalépjek az országos politikai közéletbe, de tudjuk az eredményt.

A választásokon kudarcot vallott pártok – látjuk ezekben a napokban – sorra cserélik le a vezetőiket…

Az Új Kezdet nem vallott kudarcot, még akkor sem, ha a lelkem mélyén jobb eredményre számítottam. Most nem búslakodnunk kell, hanem arról beszélni, milyen feladatok várnak ránk.

Mire gondol?

Mi, mint azt a legelején és mondtuk a polgármesterek, önkormányzati vezetők pártja vagyunk. Így is indultunk. Akkor is azt mondtam, hogy alulról kell a rendszert felépíteni. Ezt azóta is tartom. Tény, segítség, ha van egy parlamenti székünk. Jövőre önkormányzati választások lesznek reményeim szerint. A folyamatosan szűkülő keretek ellenére is meg kell találni azokat a cselekvési irányokat, amelyek alternatívát mutathatnak a kormányzat központosító törekvéseivel szemben. Aligha tévedek, ha azt mondom,

a demokrácia utolsó bástyái között veszélybe került a települési önkormányzati rendszer is.

Minden feltétel adott ahhoz, hogy Orbán Viktor minimálisra szorítsa a forrásokat és a jogköröket.

Pedig abban lehetett volna a pártjuk ereje, ha a helyben ismert önkormányzati vezetőkre építve a vidék Magyarországát szólítják meg. De nem így történt…

Nagyon sok polgármesterrel beszéltem, nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy meggyőzzem őket, miért volna fontos, hogy feladatokat vállaljanak a kormánypárttal szemben folyó politikai csatában. Az elején elég sokan csatlakoztak hozzánk, majd egyesével megkeresték őket. Sokan megijedtek ettől.

Megfélemlítették őket?

Biztosan volt ilyen is. De talán erősebb volt az a félelem, hogy ha szembeszállnak az Orbán-rendszerrel, és a választáson nem győz az ellenzék, azzal a településük lehetőségeit veszélyeztetik. Megtapasztalhattuk, azok a városok, falvak, ahol nem orbánisták kezében volt a vezetés, nagyon sokszor hátrányba kerültek a fejlesztési pénzek elosztásakor. Nem okolok senkit ezért, nem értették meg az Új Kezdet törekvéseit. Azok, akik mellénk álltak nem szerepeltek rosszul, ha mást nem is, de elérték, hogy megismerjék őket a térségben lakók.

Emberileg meg lehet érteni azokat, akik inkább csendben maradtak. Lefordíthatom úgy is: az emberi gyarlóság okozta pártja halvány szereplését?

Nem ítélek el ezért senkit. Tudomásul kellett vennünk, hogy az emberek egy része nem szívesen kockáztatja a munkahelyét, a viszonylag jó fizetését. Ha csurgatnak majd néhány pályázatot a településüknek, az tökéletesen megfelel sokaknak. A komfortérzet féltése, a langyos víz elfogadása alighanem az egyik – de csak az egyik! – magyarázata az ellenzék választási kudarcának. Nem szabad feladni még ennek ismeretében sem, mert Magyarországnak szüksége van arra, hogy ne süllyedjen megint egy állampárti rendszer posványába.

Szép gondolat.

Ebben az országban, ahogyan a gazdaságban vagy bizonyos sportágakban, a politikai pályán sincs verseny.

A foci erre a legjobb példa. A hazai csapatok nem igazán kerülnek versenyhelyzetbe, mert nem számít a felkészültség, sokkal inkább az üzletről szól minden. Az adófizetői forintok megszerzéséről. Ezért aztán a nemzetközi porondon is csak a sor végén kullognak a magyar csapatok.  Lehet, hogy a politikai változtatáshoz kevés lesz négy év, de akkor nyolcig kell folytatni…

Gondolja, hogy a következő években bármi változna ahhoz, hogy a verseny feltételei javuljanak? A szabad média mozgástere napról napra szűkül, ön tudja a legjobban, hogy a kormány nem csak a megyei sajtót, a települési hírforrásokat – helyi lapokat, rádiókat – is megszerezte. Mire számít mégis?

Nem vagyok naiv. Abban bízom, hogy az Új Kezdet törekvéseit támogató politikusok a napi munkakapcsolat révén át tudják majd hidalni ezeket a kommunikációs akadályokat, és megtalálják az utat a helyi nyilvánossághoz. Behoztam a rendszerbe tizenegy választókerület tizenegy politikai szereplőjét, akikre szeretnénk a párt jövőjét építeni.

Naponta újabb és újabb hírek érkeznek, hogy az egyes választókörzetekben „furcsa” dolgok történtek. Mit gondol erről?

Ez nem fordult volna elő, ha az ellenzéki pártok nem csak a körzetek alig kétharmadába küldenek képviselőket. Már jó előre fel kellett volna készülni, meg kellett volna keresni azokat az embereket, akik a legtávolabbi települések választási rendjét is megfigyelik. Ott kellett volna lenni! Nem lehet úgy indulni a csatába, hogy nem viszem magammal a kardomat. De restek voltak ebben is. Most már kár sipákolni, a lényegen ez mit sem változtat. Úgy sem lehet harcba szállni, hogy előtte ádáz ellenségeket szerzek a saját szövetségeseim között. Száz más okot is mondhatnék, amiért teljesen felesleges bárkit okolni, hogy nem lépett vissza X vagy Y javára. 

Az a legnagyobb baj, hogy a magyar politikában nem látok „államférfiakat”. Illetve eddig Antall József és Orbán Viktor volt az, ő is csak 1998-2002 között. Akkor még volt körülötte egy tekintélyes értelmiségi holdudvar, amely hatással volt rá.

Amíg nem találunk egy új, államférfiúi adottságokkal rendelkező, integratív politikust, egy alkalmas baloldali és jobbközép pártot, addig nem lesz – politikai értelemben vett – új kezdet Magyarországon. Számomra a német példa a követendő, ahol már a sokadik ciklusban képesek együttműködni alapvetően ellentétes érzelmű pártok az országuk érdekében.

A Fidesz nem felejt, és nem bocsát meg. Nem Gödöllőn verik majd le az ön választási „kalandját”?

Eddig is kaptam hideget, meleget. Ami szitkot rám lehet zúdítani, azt az évek alatt megkaptam. Nem tudnak újat kitalálni. Most maximum majd Soros-bérenc leszek, én, aki soha nem találkoztam Soros Györggyel, és soha nem tanultam a pénzén, szemben a mai kormány meghatározó politikusaival. Az embernek van egy értékrendje, én hazafinak érzem magam, mindent ennek rendeltem alá. Ha leszegném a fejemet, ha meghajtanám a derekamat, akkor talán bekerülhetnék a kedvencek közé. De az én derekam nem hajlik, legfeljebb eltörik.

Csak takarékosan: hűtő-fűtő medence

Egy igényesen kialakított fedett uszoda sokkal többet tud, mint amennyit mutat. Az a létesítmény például, amelyet az alábbiakban bemutatunk, nemcsak úszásra szolgál, hanem – ha tulajdonosa úgy akarja -, télen-nyáron kellemes partik, hangulatos estek·
színhelye is, s egyben a közeli üzemben keletkező hulladék hő hasznosítója.

 

Egész évben kellemes, 28-30 Celsius-fokos a víz hőmérséklete – s mindez egy fillérjébe sem kerül a tulajdonosnak. Hogyan lehetséges ez? A házigazda egy közeli nyomda tulajdonosa,

az üzemben keletkező hulladék hőt vezette el a lakásba,

Uszoda@Szauna

azzal fűti a 6×15 méteres medencét. Pontosabban szólva: valóságos szimbiózisban „él” a medence az üzemmel, a tekintélyes víztömeg hatalmas puffertartályként működik, a nyomdagépek hűtéséhez és fűtéséhez egyaránt hozzájárul. Amíg hét közben termel az üzem, a gépek melegszenek, a hűtés közben keletkező hőt átveszi a medence vize, hétfőn reggel pedig a hétvégén lehűlt gépeket a medencéből visszanyert energia melegíti fel a munkakezdéshez szükséges üzemi hőmérsékletre …

Természetesen a családtagok ebből nem sokat vesznek észre, legfeljebb annyit, hogy pihenésre, szórakozásra és sportolásra

mindig rendelkezésükre áll egy mindig kellemesen meleg vizű uszoda.

Ahhoz, hogy egész évben használható legyen a létesítmény, tető került a medence fölé, s az így kialakult 10×21,5 méteres helyiség valóban uszoda méretű, ennek megfelelően is használják.

Uszoda@Szauna

Egyszerre nyitott és csukott. A lejtős telek talajának megtámasztására támfalat kellett építeni, erre a szilárd betonszerkezetre erősítették az elektromosan nyitható, csukható tetőszerkezetet. A falba, és előtte a terasz alá, a nyomdából érkező fűtéscsöveket fektették le, így télen nemcsak a medencében, hanem körülötte is kellemes a hőmérséklet.

A család számára fontos volt a medencetér variálhatósága. Nyáron összecsukják a tetőt, amitől a beltéri medence egyszeriben kültérivé válik, szeles időben néhány elemet kihúznak, és máris védve van a vízből kiszálló.

A családfő fázós, 25 fokban, vizesen már dideregni szokott…

uszoda@Szauna

A medencétől alig két méternyire, a lakóházhoz épült a wellness részleg, benne a szaunával, az infrakabinnal. A homlokzati fronton elég hely maradt az ülőgarnitúra és a pezsgőmedence számára.

A technikai berendezések az alagsorba kerültek, a szűrők, a szivattyúk könnyen hozzáférhetők, karbantartásuk sem okoz gondot.

A tulajdonos elfoglalt vállalkozó, a szótárában szinte ismeretlen szó a szabadidő. A család legalább tíz éve nem volt nyaralni, viszont saját uszodájukban az év minden napján élvezhetik a kikapcsolódás örömét.

Orbán kormányváltó csomagja?

A miniszterelnök közeli munkatársai úgy tudják, Orbán Viktor babonás. Noha meglehetősen nagy eséllyel számolhatott a választás megnyerésével, előre nem szokott „kormányt alakítani” , ezért még a Fidesz legbelső köreiben is csak találgatnak a negyedik Orbán kormány változásairól.  

2014-ben április 6-án tartották a szavazást, ezt követően május 10-én választotta Orbánt ismételten miniszterelnökké a parlament, de csak június 6-án reggel 9 órakor nevezte ki a harmadik kormány minisztereit a köztársasági elnök. Úgy tűnt, Orbán nem készült „kész listával” a kormányalakításra, és nem is hagyta siettetni magát.

Némileg hasonló a helyzet ma is. Már a választások előtt felröppentek bizonyos hírek a kormányzati struktúra átalakításáról és az ezzel járó személycserékről, de konkrétumokról – nevét vállalva – senki nem hajlandó beszélni. Már csak azért sem, mert

a miniszterelnök személyi döntései kiszámíthatatlanok,

mindössze három-négy embert enged közel magához, ők pedig ilyen szempontból megközelíthetetlenek.

A legtöbb szóbeszéd Lázár János személyét illeti.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban már maga is tett olyan megjegyzéseket, hogy „elfáradt”, és fontolóra veszi a kivonulását a napi adok-kapok csatákból. Az is a „váltás” mellett szól, hogy Orbán makacsul ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy egy-egy poszton nem szívesen engedi a munkatársait „túlerősödni”, és a hódmezővásárhelyi fiatalember már-már elérkezett erre a határra. Azt hírelte magáról, hogy egy új kormányzati ciklusban „kizárólag választó kerülete dolgaival szeretne foglalkozni”, de ha érdemei elismerése mellett mégis „más feladatot” bízna rá, sem az új pozícióról, sem a következő „főminiszter” személyéről nincsenek megbízható információk.

A legbiztosabb váltásnak Pintér Sándor cseréje látszik.

Most 70 évesen már kétszeresen nyugállományú, a 2002-es kormányváltáskor vállalkozó lett, jól jövedelmező őrző-védő és tanácsadó céget kellett átadnia a családjának, 2010-ben ismét visszahívták a kormányzatba, rendőr-vezérezredesként gyakorlatilag elérte a ranglétrának azt a csúcsát, ahonnan már nincsen feljebb. Egyes információk szerint még két évet vállalt a miniszteri poszton, de ennek ellentmondani látszanak akik az egészségi állapotára hivatkozva beszélnek a távozásáról. Utódjaként dr. Bakondi Györgyöt tartják esélyesként, a miniszterelnök benne tökéletesen megbízik.

Lázár János esetleges cseréjének alighanem

Rogán Antal örülhet a legjobban.

A kormány jelenlegi propaganda minisztere várhatóan megerősödve kerülhet ki a választások utáni személycserékből, de egy újabb, konkrét beosztásáról még szóbeszédek sem keringenek.

Bennfentes körökben nem tanácsolják

Seszták Miklósnak sem, hogy tartós tejet vegyen

az irodájába. 2017-ben a fejlesztési minisztert tartották ugyan Magyarország 13. legbefolyásosabb emberének, ennek ellenére esetleges leváltásáról már egy éve suttognak, sokan a kisvárdai minisztert teszik első helyre a lecserélésre esélyesek listáján. Többen állították, hogy Seszták már leginkább saját hálózatának és kisvárdai beruházásainak fejlesztésével foglalkozik, idejének, energiájának csak kisebb hányadát fordítja a miniszteri munkára. Volt, aki egyenesen azt állította, tudomása szerint a miniszter már a gazdasági életben keresi magának a méltó pozíciót.  

A 2018 után

a kimaradók listájára került Fazekas Sándor is,

aki 2010 óta tölti be a földművelésügyi miniszteri posztot. Nemrégen az is nyilvánosságra került, hogy Fazekas egy fideszes választási győzelem esetén nem marad az agrártárca élén. Róla már 2014 körül is többször elterjedt, hogy csak napjai vannak hátra a kormányban. Akkor bőven lett volna ok a lecserélésére, hiszen a tárcánál egymást érték a botrányok – a letartóztatott volt agrárattasé Kiss Szilárd ügyében, a becsődölt Hungária Értékpapír Zrt. és a Kun-Mediátor botrányai miatt is címlapokra került . Orbán Viktor azonban – hűen  nézeteihez – a botrányba keveredő politikusait akkor sem meneszti, ha az nyilvánvalóan elvárható volna.  Informátorunk úgy tudja, Fazekas maga kérte, hogy nyolc év után hadd fejezze be a kormányzati szereplést, és listás képviselőként folytathassa a parlamentben.

Trócsányi László igazságügyi miniszter

is szerepel azok között, akik állítólag a kispadra kerülhetnek a közeli hetekben. A tekintélyes jogtudós pályája során már minden volt, ügyvéd, diplomata, egyetemi tanár. 2007-ben az Alkotmánybíróság tagjává választották, ezt a tisztségét 2010-ig töltötte be, amikor kinevezték Magyarország párizsi nagykövetévé, majd 2014-ben Orbán Viktor meghívta a kormányba. Következő állomásként ismét az Alkotmánybíróságot emlegetik, ahol a közeljövőben ismét felszabadulnak „státuszok”.

Balog Zoltán miniszter széke stabilnak látszik,

de a Fideszben nem tartják elképzelhetetlennek, hogy a miniszterelnök „könnyít” lelki vezetője terhein, és a szinte áttekinthetetlen konglomerátummá növesztett minisztériumát feldarabolja. Ez ésszerű döntés lenne, ugyanis a kormányt érő legtöbb, jogos bírálat az oktatás-és egészségügy siralmas állapotát teszi szóvá.  Novák Katalin szociális és ifjúsági államtitkár jöhet szóba oktatási miniszterként, megtartva a korábbi területeit is. Az egészségügyi tárca esetleges új irányítójáról nem lehet semmit hallani informátorunk értesülései szerint.

Varga Mihály gazdasági miniszteri posztja nem látszik inogni,

de bizonyos szóbeszédek már keringenek arról, hogy a negyedik Orbán kormányban ismét lehet Pénzügyminisztérium is. Orbán azonban csak egyetlen embert tekint igazi pénzügyi zseninek, és ez Matolcsy György. A bankelnöknek azonban még egy éve van ebben a tisztségében, nem valószínű, hogy egy „szerény” miniszteri posztért feladja a helyét, de ha egy év múlva másként döntene, akkor alighanem Vargának kellene munkahelyet keresnie.

Valószínűleg elúszik Kósa Lajos miniszteri posztja

– úgy hírlik – már akkor boldog lehet, ha sikerül egy fontos bizottságban vezetői tisztséget kapnia.

Hogy a jelenlegi szóbeszédek „béljóslásnak” bizonyulnak-e, néhány nap múlva kiderül.  

Tóbiás: Az ország ezt a választást igazi ünnepnek tekinti

Az MSZP kampányközpontjában már gyülekeznek az újságírók, de egyelőre még gyér az érdeklődés. A pártvezetők közül is kevesen jelentek meg eddig.

Tóbiás József, az MSZP-Párbeszéd kampányfőnöke úgy érzi, az este hatig leadott szavazatok arra utalnak, hogy az ország ezt a választást igazi ünnepnek tekinti. A magas részvétel a változás igényére utal szerinte, és noha még nincsenek eredmények, már

„nagy eséllyel úgy néz ki, hogy a NER rendszerét lebomlásra ítélik a választók”.

A kérdésre, hogy elégedett-e a kampánnyal, azt mondta: mit mondhat mást a kampányfőnök, mint hogy igen, mert úgy érzi, jó időben és hamar indultak. A többi már a választók akaratán múlik.

Bűncselekmény nem történt…

Az ember azt gondolná, hogy hiába közelegnek a választások, a versengő felek bizonyos határokat talán mégsem lépnek át. Ha másra nem is, a jelöltek és a politikusok családjaira, a magánszférájukra  talán tekintettel lesznek. De nem…

Két nappal ezelőtt járta be a sajtót az a hír, miszerint Vona Gábor kisfiára, miközben a házuk kertjében játszott, egy kíváncsi drónt „küldött” valaki. Amikor a gyerek szólt az apjának, a Jobbik elnöke autóba ült, megkerülte a házat és meg is találta a kíváncsiskodót. Amikor számon akarta kérni, mi dolga a házuk környékén, az illető indított, és a járdára felhajtva odább állt. A politikus felírta a rendszámot és bejelentést tett.

Levélben kértünk felvilágosítást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályhától, tett-e valaki feljelentést ebben az ügyben, vagy esetleg hivatalból kezdődött-e nyomozás.

A következő választ kaptuk:

„Az Önök által kérdezett ügyben feljelentés nem, bejelentés viszont érkezett. A bejelentés alapján bűncselekmény gyanúja nem merült fel.”

Köszönjük a választ. Drónnal leselkedni mások portáján nem számít bűncselekménynek. Kakucsi-Csernák Zoltán, a Magyar Nemzeti Drón Szövetség ügyvivő elnöke korábban egy hasonló kérdésre azt válaszolta: az a felhasználó, aki a saját tulajdonát képező vagy a tulajdonos engedélyével használt kert, birtok, mező stb. felett repül, megteheti, de csak abban az esetben ha ezzel nem sérti mások személyiségi jogait és nem repül 120 méter közeli magasságba. Végül is egy képviselőjelöltnek sok mindent el kell tűrnie, olyasmit is, amit egy közembernek kevésbé. Csak az a kérdés: egy kisfiú esetében mi a helyzet?

A 7. és a 18. kerületben szórólap jelent meg azzal a szöveggel: a Hasszán és Abdullah család kiadó lakásokat keres a kerületben. Az előbbin egy abu-dhabi telefonszám, az utóbbin  az MSZP telefonszámát jelölték meg. A jelige: Allah akbár volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától ebben az ügyben is választ kértünk. Íme: „a VII. kerületi Rendőr-kapitányságára érkezett bejelentés, de tekintettel arra, hogy bűncselekmény gyanúja nem merült fel, nyomozás nem indult. A BRFK XVIII. kerületi Rendőr-kapitányságára se feljelentés se bejelentés válaszadásunkig nem érkezett.”

Nincs sem itt, sem ott semmi látnivaló, tessék tovább menni! Ha az MSZP esetleg mégis kiadná Hasszánéknak az irodáját, majd ők elintézik egymás között, a rendőrségnek ebbe nincs beleszólása…

A II. kerületben egy rajzolt, dús keblű nőt ábrázoló hamis plakátot terjesztenek, mi úgy néz ki, mintha az MSZP-Párbeszéd (támogatók: DK, Liberálisok) adta volna ki. A régi rejtvénylap stílusában, nagy luficicikkel ábrázolták a szocialisták budapesti elnökét, de a gyengébbek kedvéért a neve is szerepel a szórólapon. Az érintett feljelentést tesz.

Fogadást kínálunk: mi lesz a BRFK lépése?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!