Bűncselekmény nem történt…

0
817
Forrás: Flickr

Az ember azt gondolná, hogy hiába közelegnek a választások, a versengő felek bizonyos határokat talán mégsem lépnek át. Ha másra nem is, a jelöltek és a politikusok családjaira, a magánszférájukra  talán tekintettel lesznek. De nem…

Két nappal ezelőtt járta be a sajtót az a hír, miszerint Vona Gábor kisfiára, miközben a házuk kertjében játszott, egy kíváncsi drónt „küldött” valaki. Amikor a gyerek szólt az apjának, a Jobbik elnöke autóba ült, megkerülte a házat és meg is találta a kíváncsiskodót. Amikor számon akarta kérni, mi dolga a házuk környékén, az illető indított, és a járdára felhajtva odább állt. A politikus felírta a rendszámot és bejelentést tett.

Levélben kértünk felvilágosítást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályhától, tett-e valaki feljelentést ebben az ügyben, vagy esetleg hivatalból kezdődött-e nyomozás.

A következő választ kaptuk:

„Az Önök által kérdezett ügyben feljelentés nem, bejelentés viszont érkezett. A bejelentés alapján bűncselekmény gyanúja nem merült fel.”

Köszönjük a választ. Drónnal leselkedni mások portáján nem számít bűncselekménynek. Kakucsi-Csernák Zoltán, a Magyar Nemzeti Drón Szövetség ügyvivő elnöke korábban egy hasonló kérdésre azt válaszolta: az a felhasználó, aki a saját tulajdonát képező vagy a tulajdonos engedélyével használt kert, birtok, mező stb. felett repül, megteheti, de csak abban az esetben ha ezzel nem sérti mások személyiségi jogait és nem repül 120 méter közeli magasságba. Végül is egy képviselőjelöltnek sok mindent el kell tűrnie, olyasmit is, amit egy közembernek kevésbé. Csak az a kérdés: egy kisfiú esetében mi a helyzet?

A 7. és a 18. kerületben szórólap jelent meg azzal a szöveggel: a Hasszán és Abdullah család kiadó lakásokat keres a kerületben. Az előbbin egy abu-dhabi telefonszám, az utóbbin  az MSZP telefonszámát jelölték meg. A jelige: Allah akbár volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályától ebben az ügyben is választ kértünk. Íme: „a VII. kerületi Rendőr-kapitányságára érkezett bejelentés, de tekintettel arra, hogy bűncselekmény gyanúja nem merült fel, nyomozás nem indult. A BRFK XVIII. kerületi Rendőr-kapitányságára se feljelentés se bejelentés válaszadásunkig nem érkezett.”

Nincs sem itt, sem ott semmi látnivaló, tessék tovább menni! Ha az MSZP esetleg mégis kiadná Hasszánéknak az irodáját, majd ők elintézik egymás között, a rendőrségnek ebbe nincs beleszólása…

A II. kerületben egy rajzolt, dús keblű nőt ábrázoló hamis plakátot terjesztenek, mi úgy néz ki, mintha az MSZP-Párbeszéd (támogatók: DK, Liberálisok) adta volna ki. A régi rejtvénylap stílusában, nagy luficicikkel ábrázolták a szocialisták budapesti elnökét, de a gyengébbek kedvéért a neve is szerepel a szórólapon. Az érintett feljelentést tesz.

Fogadást kínálunk: mi lesz a BRFK lépése?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .