Kezdőlap Szerzők Írta Sikorsky

Sikorsky

93 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Magyarország támogatja Szlovákiát az Európai Gyógyszerügynökségért folytatott küzdelemben

0

A brexit miatt több uniós intézmény leendő székhelye még bizonytalan, és ezen a téren kiélezett verseny folyik az uniós tagállamok között.  Az egyik intézményére pedig különösen igaz ez az állapítás: az Európai Gyógyszerügynökségre (EMA). Erre pályázik Szlovákia is, és most megnövekedett Pozsony esélye a győzelemre, mert Budapesttől szintén támogatást kapott.

„Szlovákia és Magyarország hasonló problémákkal szembesül a gyógyszerpolitikában, ezért javaslom, hogy a két ország aktívabban és szorosabban működjön egyet ezen a téren” – jelentette ki a Tomáš Drucker szlovák egészségügyi miniszter szeptember 11. és 12-e között tartott budapesti WHO EURO konferencián. Ezen a rendezvényen a szlovák miniszter lényegében arra kérte a szomszédos országokat, hogy támogassák Pozsony számára az egyik legfontosabb elképzelését, vagyis azt, hogy a brexit miatt Londonból elköltöző Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a szlovák fővárosban rendezze be a központját.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere támogatásáról és együttműködéséről biztosította Tomáš Drucker szlovák egészségügyi miniszter, hogy Magyarország ebben az ügyben Szlovákia mellett áll.

Az Európai Gyógyszerügynökség az Európai Unió egyik decentralizált szervezete, amely 1995 óta Londonban működik. Ők felelnek a tagállamokban forgalmazott emberi vagy állatgyógyászati gyógyszerek tudományos értékelésért, felügyeletért és biztonságáért. Az éves 300 millió eurós költségvetésből gazdálkodó szervezet 900 szakértőt foglalkoztat a hét tudományos bizottságukban, és egyedül az Európai Bizottságnak tartoznak beszámolóval. Szorosan együttműködnek más uniós egészségügyi szervezetezettel – pl. az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtal vagy az Európai Élelmiszerbiztonság Hatósággal – és a nemzetközi egészségügyi szervezetekkel, mint a WHO-val.

A közvélekedéssel ellentétben nem az EMA határozza meg az uniós piacokon terjesztett gyógyszerek árat, mert az tagállami szinten történik. Ők lényegében az engedélyt állítják ki, hogy az EU-ban és az EGT (Európai Gazdasági Térség) piacaira lehessen dobni egy gyógyszert és megfelelően tájékoztassa azok hatásáról vagy épp hátrányairól a betegeket és egészségügyi szakembereket.

Mivel az EMA jelenléte komoly presztízst jelent, szakmai és nem kevés anyagi előnyökkel jár, ezért augusztus 1-jéig 19 uniós város jelentkezett be a szervezetért: Barcelonától kezdve, Bonnon és Milánón át egészen Bukarestig bezárólag pályáztak. Pozsony szintén a versenyzők között van, amely már tavasszal bejelentette az igényét az EMA-ra.

Tomáš Drucker miniszter szerint gazdasági szempontból egyértelműen

izgalmas kérdés Pozsony számára, mert a közép-európai országban egyetlen uniós ügynökség sincs jelen, de ez inkább előnyt, mintsem hátrányt jelent.

Viszont más komoly feltételei is vannak az EMA fogadásának: a fogadó ország megfelelő épületeket vagy akár egész városrészeket biztosítson a szakemberek számára, az ország biztonságos helyen feküdjön; könnyű legyen a nemzetközi közlekedési csomópontokhoz való hozzáférés, és az országban jó minőségű gyógyszeripar működjön.

A szlovák kormány úgy vélekedik, hogy mindegyik kritériumot maradéktalanul teljesíti. Ugyanis képesek saját, európai szintű szakértőkkel ellátni az EMA-t, és anyagilag állni tudják az éves rendezvények és különböző projektek költségeit is, amelyekre akár 40 000 fő szállítását kellene megoldania.

A szlovák egészségügyi minisztérium Pozsony javára szól az is, hogy bár főváros, nem túlzsúfolt (kb. 600 000 lakos) és élhető környezetet ajánl a 900 EMA alkalmazott számára. Ezenfelül a Duna mellett helyezkedik el, „elérhető közelségben” van Bécs (és a schwechati repülőtér), Budapest, Prága, amelyekkel nagyon jó közúti és vasúti összeköttetése van, tehát más ország számára is jól járnia Szlovákia megválasztásával. Végül pedig a szlovák kormány előszeretettel hivatkozik az európai vezetők 2003-as döntésére: az újonnan csatlakozó tagállamok élveznek majd elsőbbséget az új ügynökségek elosztásánál.

Videó a szlovák ajánlatról (angol nyelvű – forrás: http://www.sk4ema.sk/)

 

 

Magyarország szintén jelentkezett az EMA-ért, de rövid időn belül kilépett a versenyből, mert már két másik európai ügynökség működik az országban. Az egyik az EU rendőrakadémiája (CEPOL), és másik az Európai Innovációs és Technológiai Központ, amelyekkel már korábban elég komoly probléma akadt.

Ennek ellenére Balog szavaiból kitűnik, hogy Budapest számára is fontos jelentőséggel bírna, ha a közép-európai régió lenne az EMA székhelye, hiszen rendkívül sok szakmai és anyagi lehetőséggel kecsegtet. Szlovákia ebben a kérdésben maga mellett tudhatja Csehországot is. Cserébe Prága azt kéri, hogy Pozsony támogassa őt az Európai Bankhatóságért (EBA) folytatott versenyben.

Szlovákia esélyeit jelentősen megnövelte az is, hogy Németország most jobban érdeklődik az EBA-ért, mint az EMA-ért és úgy tűnik, hogy Franciaország sem lelkesedik már annyira az ötletért. Azonban Pozsony számára továbbra is komoly konkurenciát jelent Dánia, Hollandia és Olaszország. Hogy aztán a cseh-magyar támogatás elegendő lesz-e Szlovákia győzelméhez, majd novemberben fog kiderülni.

 

A háború kis urai – Fegyverszállítási botrány Csehországban

0

Csehország évekig váltig állította, hogy nem szállított semmiféle hadianyagot a lassan nyolc éve háború sújtotta Szíriába. Ennek ellenére múlt héten a cseh újságírók nyilvánosságra hozták, hogy az egykori szocialista országokból – amerikai közvetítéssel – közel 500 millió dollár értékű fegyver és lőszer érkezett. Prága azzal védekezik, hogy ők eredetileg az amerikai hadseregnek szállították le a hadianyagot. Csakhogy az elmúlt években ez nem az első eset, hogy a cseh kormányt ilyen vádak érték…

„Speciális anyagok” a Közel-Keletre

A csehországi tényfeltáró újságírói központ (CCIZ) múlt héten egy olyan cikket közölt, amellyel azóta nemcsak a helyi újságok és hírügynökségek foglalkoznak, hanem elérte a nemzetközi média ingerküszöbét is.

A CCIZ jelentésből az derült ki, hogy az amerikai Pentagon szinte az egész kelet-közép-európai régióban bevásárolt a régi hidegháborús fegyverekből: AK-47-ek, aknavetők, kézifegyverek, gránátvetők, lőszerek, kézigránátok és még hosszú a lista. A Train and Equip (Kiképez és felszerel) nevű amerikai program keretében ezekkel az egykori keleti tömbből származó hadianyagokkal szerelték fel az amerikai és más nyugati, illetve Amerika-barát regionális kormányok (Szaúd-Arábia, Törökország) által is támogatott szíriai „mérsékelt ellenzéket”.

Amerikai gyártmányú M120-as aknavető a 30-ik „hadosztály” kötelékében. Nem ők voltak az egyetlen amerikaiak által is szponzorált szíriai fegyverescsoport, amely nem sokkal a Szíriába való érkezésük után átállt a terrorista csoportok oldalára A kép forrása: Armamentresearch.

Hivatalosan amerikai fegyverekkel látták el volna őket, ám már az Obama-adminisztrációban is felrémlett az „afgán példa” megismétlődése: vagyis

attól tartottak, hogy az általuk leszállított fegyvereket később a közel-keleti szövetségeseik, vagy akár az amerikai katonák ellen használhatják fel.

Ez a félelmük korántsem volt alaptalan. A tervezett 5000-5500 szíriai „ellenzéki fegyveres” helyett mindössze pár százat sikerült megfelelően kiképezni, mivel csak ennyit tartottak az amerikai-török kiképzők megfelelőnek arra, hogy a szíriai demokráciáért harcoljanak és ne álljanak át valamely terrorista szervezet oldalára. Csakhogy, amikor a 30. „hadosztály” első 54 kiképzett a katonájuk átlépte Szíria északi határát, a teljes fegyverzetükkel együtt egyből átállták az al-Kaida helyi szárnyához, az an-Núszra Fronthoz. Ezzel valósággá váltak a korábbi félelemek.

Kifizetődő módszer 

Ezért az amerikaiak szempontjából sokkal biztonságosabb és olcsóbb megoldás volt, hogy a régebbi szovjet fegyverekkel lássák el a szíriai csoportokat. Ez több szempontból kifizetődő volt a számukra: egyrészt nem kellet amiatt aggódniuk, hogy az átadott fegyvereket az amerikai vagy az Amerika-szövetséges katonák ellen fordítanák; másrészt elkerülhetik a vádat, miszerint fejeltebb nyugati fegyvereket szállítanak egy konfliktusos zónába; harmadrészt pedig az egykori szovjet vagy azok helyi variánsait eladó kelet-közép-európai és balkáni országok számára is megoldódik a raktárban porosodó hadianyagok kérdése, hiszen könnyebb és gazdaságilag jövedelmezőbb eladni és elszállítani, mint megsemmisíteni.

Épp ezért az amerikai szervezetek, mint a Special Operations Command (SOCOM), vagy a Project Manager for Maneuver Ammunition Systems (PM-MAS) elkezdte nagy tételben felvásárolni a gyakran elavultnak számító hadianyagot.

Egy idő furcsa lett a szakértők és az újságírók számára, hogy miért vásárol az amerikai hadsereg ilyen nagy tételben régi szovjet fegyvereket, amikor ilyet egyáltalán nem használnak.

Épp ezért a cseh tényfeltárók alaposabb megvizsgálták az amerikai-cseh fegyverüzleti tranzakciókat meglepő eredményekre bukkantak: nem létező eladók és vásárlók, kettős könyvelés, okirathamisítás jellemezte az egész folyamatot.

Például, egyszerűen kitörölték azt a részt, hogy ki a „végső felhasználó”.A kép forrása: Balkaninsight.

A hivatalos, vagy a „fehér fegyverkereskedelem” lényege, hogy az eladó félnek egy sornyi dokumentumot kell kiállítania arról, hogy a hivatalos hazai – külügyminisztérium, ipari minisztérium és kereskedelmi minisztérium, de egyes országokban még a hadügyminisztérium – és nemzetközi szervezetek közös engedélyével adnak el fegyvereket a kuncsaftnak. Ezekben az iratokban egyrészt biztosítják, hogy nem fegyverembargó alatt álló országnak megy a hadianyag; nem lejárt vagy régi hadieszközöket adnak el; illetve garantálják, hogy ezek a fegyverek nem kerülnek egy másik fél kezében, mindenekelőtt nem olyan terrorszervezetekébe, amelyekkel szemben a Nyugat is harcol. Ugyanúgy tilos polgárháborús vagy más olyan konfliktusos zónába szállítani, ahol fenyeget a népirtás vagy etnikai tisztogatás veszélye, mert az szankciókat vonhat maga után.

A CCIZ múlt heti jelentéséből kiderült, hogy a fő kezdeményezettek a szíriai ellenzéki csoportok, nemcsak a Szabad Szíriai Hadsereg (Free Syria Army – FSA) vagy a kurdokat is tömörítő Szíriai Demokratikus Erők ( Syrian Democratic Forces – SDF) tagjai, hanem indirekt módon iszlamista vagy egyenesen terrorista szervezetek (ISIS) sorai között bukkantak fel ezek a fegyverek. A fő fegyverexport országok pedig a jelentés szerint:

„Bulgária, Csehország,Románia, Szerbia és Ukrajna, amelyek valamelyik Bassár el-Aszad szíriai elnök és az Iszlám Állam ellen harcoló csoportoknak szállítottak fegyvereket.”

A cseh újságírók tényfeltáró cikke elsősorban Csehországgal foglalkozott, amely szerint ők „csak” 2015-től látták el valamelyik szíriai felet, és ők csupán a negyedikek a listán, mert mindössze 69,3 millió értékben szállítottak fegyvereket. (Magyarország nem került fel a listára).

A Pentagon kétes fegyverüzletei. A kép forrása: balkaninsight. com

Természetesen az újságírók azonnal a cseh külügyminisztériumhoz fordultak a kérdéseivel. Prága továbbra is leszögezte, hogy Csehország a jövőben is együttműködik majd az Egyesült Államokkal a terrorizmus elleni harcban, és ez egyben a hadianyag szállítmányok folytatását jelenti. Hozzátették, hogy Csehország szigorúan betartja a fegyverkereskedésre vonatkozó előírásokat és szabályokat. Ezért kicsit csalódottak az amerikai gyakorlatot illetően, hiszen mi

„Tudatában vagyunk annak, hogy ezeket a fegyvereket az Egyesült Államok által koordinált külföldi katonai akciókban is felhasználhatják”

Nincs új a nap alatt 

Az elég naiv elképzelésnek tűnik, hogy a cseh kormány „jóhiszeműen” nem tudott arról, hogy valójában hova is mennek a fegyverek. Főleg, hogy tavaly a Balkan Investigative Reporting Network (BIRN) és az Organised Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) egy közös nyomozást végzett, amely során kiderítették, hogy nyolc európai ország 2012 óta 1,2 milliárd euró értékben szállítottak fegyvereket a térségbe.

A lista élén Horvátország állt, amely több mint 300 euró millió értékben adott el hadianyagot, de Csehország (240 millió), Szlovákia (192 millió), Szerbia (194 millió), Bulgária (122 millió) szintén az „élvonalba” tartozik, miközben Bosznia-Hercegovina, Románia, Montenegró „csak” 100 millió euró alatt szállított a régióba.

A vásárlók pedig olyan közel-keleti országok voltak, amelyeknek hadseregei leginkább nyugati fegyverekkel vannak felszerelve: Jordánia, Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Törökország. Ezért elsősorban nem „saját célra” vettek még ezeket a fegyvereket, hanem továbbadták azoknak a csoportoknak, akiket Jenemben, Irakban, Líbiában, Szíriában támogattak.

És Csehország, vagyis pontosabban Csehszlovákia „listavezető” volt ezen a téren, amely a hidegháborúban a világ nyolcadik legnagyobb fegyvergyártó és exportáló országgá vált és a – Szovjetunió után – magasan megelőzte a többi „baráti” államot. Ugyan a rendszerváltás és Csehszlovákia felbomlása nagyon megviselte az ország védelmi iparát, hiszen több tízezernyi munkást bocsátottak el a hadigyárakból és jelentősen lecsökkent az új fegyverek gyártása, mégis a 21. századra elejére ismét potenciális tényezővé vált a világ fegyverpiacán.

A Szaddám Huszein utáni iraki hadsereg harmadik legnagyobb fegyverellátója – az Egyesült Államok és Oroszország után – Csehország lett. 2014-ben  Rijád 70 millió euró értékben vásárolt csak cseh eredetű hadieszközöket. Prága a fegyverexport-politikája miatt  gyakran került a bírálatok kereszttüzébe. 2013-ban az egyiptomi hatóságok cseh kézifegyverekkel és könnygázgránátokkal verték szét a Muszlim Testvériség tüntetéseit. A 2016-os BRIC-OCCRP jelentéstől pedig az derült ki, hogy Prága a második, Pozsony a negyedik legnagyobb fegyverexportőr volt, együttesen 432 millió euró értékben szállítottak fegyvereket a Közel-Keletre. Nemcsak kézifegyvereket, hanem néha teherautókat, tüzérségi eszközöket vagy egyes esetekben a régebbi harckocsik (T-72-ek) felújított és modernizált változatait.

A tavaly és az idei jelentés nagy  bonyodalmat okozott, mivel

az összes érintett állam 2014-ben aláírta és a saját parlamentjük ratifikálta az ENSZ fegyverkereskedelmet korlátozó szerződését.

Ez a volt a világ első olyan  szerződése, amely szabályozta a hagyományos fegyverek szinte teljes készletét, beleértve a lőszereket és a robbanószereket is, valamint megtiltotta azt, hogy az emberjogi szempontból problémás államoknak „fehéren” fegyvert szállítsanak.

Azonban, mint kiderült, ez egyáltalán nem  befolyásolta a balkáni és a közép-európai országokat. Az Európai Unió ugyan többször vizsgálatot ígért, de nem történt semmi előrelépés, hiszen változatlanul – vagy akár még intenzívebben – tovább zajlott a fegyverexport,csak eddig sikerült jobban „elrejteni a nyomokat”. Valószínűleg most sem lesz másképp, mivel a szomszédos és regionális országok folytatták a „fegyvernepperkedést”, amihez már aktív amerikai segítséget kaptak. Sőt, a tervek szerint  Washington a következő félévre vonatkozóan újabb 600 millió dollár értékben vásárol és juttat el fegyvereket az általa támogatott szíriai csoportoknak.

Külföldi szövetségesekre lelt a Momentum

0

A hétvégén új politikai párt jött létre Szlovákiában: a Progresszív Szlovákia. Az érdekesség, hogy máris találtak maguknak szövetségeseket a kelet-közép-európai régióban, többek közt a magyarországi Momentumot. 

Hétfőn Ivan Štefunko, a Progresszív Szlovákiért párt elnöke az osztrák Neos párt vezetőjével, Angelika Mlinarral, Ryszard Petruval, a Nowovczesna lengyel párt elnökével és Soproni Tamással, a Momentum alelnökével írt alá memorandumot a kooperációról. Ennek értelmében a Progresszív Szlovákia az európai és regionális kérdésekben együttműködik a többi  „liberális és progresszív” közép-európai párttal. Mindegyik párt képviselője hangsúlyozta, hogy erősen Európa-párti álláspontot képviselnek és a jövőben rendszeresen fognak találkozni egymással, hogy megvitassák a témában felmerülő legfontosabb kérdéseket és összehangolják a politikájukat. Leszögezték, hogy a szolidaritás és a tolerancia értékeket tartják irányadónak. A szlovák média szerint Soproni Tamás a találkozón kijelentette, hogy

„a visegrádi négyeket olyan országoknak látja, amelyek lényegében csak megbontják az európai egységet”

A  Független Hírügynökség telefonon megkereste a Momentumot, hogy nyilatkozzon a hétfői találkozóról. Kérdéseinkre Hajnal Miklós szóvivő azt nyilatkozta, hogy a lengyel, az osztrák és  a szlovák pártokkal együtt bejelentették az „Új Közép-Európát”, amely „egy megfelelő alternatívát jelentene a visegrádi négyekkel szemben”. Hajnal közlése szerint a Momentum a júliusi  20-23 között, a Fejér-megyében rendezett Nyitás Fesztiválon vettek fel a kapcsolatot a Progresszív Szlovákiával. Azóta pedig a többi hasonló elképzeléseket képviselő és ideológiát követő pártokkal is igyekeztek felvenni a kapcsolatot, eddig az Európai Parlamentben jelenlévő Neos osztrák párttal és a lengyel szejmben 27 képviselői székkel rendelkező Nowovczesna párttal sikerült együttműködést kialakítani.

„Mindannyian egyetértettek abban, hogy most a legfontosabb a pozitív nemzetkép kialakítása, a szolidaritás és a  teljesítményorientált politika”

– szögezte le Hajnal. Arra a kérdésünkre, miszerint a négy közép-európai párt egyenlő álláspontot képvisel a bevándorlás területén, a Momentum szóvivője azt válaszolta, hogy ebben még nem sikerült párbeszédet folytatni, de mindenképp érdekes lesz megtudni a külföldi párt véleményét.

„A Momentum továbbra is azon a véleményen van, hogy

a kerítés és a határvédelem fontos, de több szolidaritást akarunk a menekültekkel és a magyar határon szolgálatot teljesítő katonáinkkal és rendőreinkkel kapcsolatban.

Ugyanakkor kíváncsiak vagyunk a többiek véleményére, erről is szó lesz a jövőben, hiszen mindegyik országot valamilyen mértékben érinti a migráció” – mutatott rá Hajnal.

Szeptember 17-én a Progresszív Szlovákia Társulás politikai mozgalommá alakult át, és immáron Progresszív Szlovákia néven működik tovább, miután több mint tízezer aláírást sikerült összegyűjteniük, ami Szlovákiában elegendő a pártként való bejegyzéshez. Az alapítóünnepségükön bemutatták Szlovákia hosszú távú fejlesztési elképzeléseiről készített dokumentumait, amelyben az ország gazdasági helyzetétől kezdve, az elöregedő társadalmon át egészen az oktatási rendszer minőségéig megvizsgálták Szlovákia helyzetét. A dokumentum kidolgozásában mintegy 50 szakember vett részt. A magyar nyelven is elérhető honlapjukon így összegezték az elképzeléseiket: „Civil szervezetünk célja a társadalmi problémák progresszív megoldásának prezentációja és azon emberek összekötése, akik ezzel a közös elképzeléssel azonosulnak”.

Törött ikon – Miképp lett pária a Nyugat kedvencéből

0

„Ázsia Mandelája”, a „Kelet Clintonnéja” és „Mianmar békehozója” – ilyen és ehhez hasonló nevekkel illették korábban az ország miniszterelnök-asszonyát, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szu Csít. Most azonban a dél-ázsiai országban zajló, etnikai tisztogatásnak minősített katonai akciók tükrében úgy tűnik, hogy a korábban Nyugaton piedesztálra emelt politikusnő eszményképe a porba hullott. 

Állandó célkeresztben 

Mianmarban, vagyis a régi, és egyes országokban gyakran használt országnevén Burmában, már lassan több mint három hete tart a helyi muszlim közösség ellen indított durva támadássorozat. A bengáli népcsoportba tartozó, a dél-ázsiai ország nyugati részén fekvő Rakhine tartományban tömörülő és az ország az mindössze 5-6 százalékot kitevő rohingyákat a kormány nem tartja önálló kisebbségnek, ezért nem is hajlandó őket megvédelmezni az atrocitások ellen.

Sőt, a rohingyáknak most nemcsak a szélsőséges buddhista szerzetesek által feltüzelt burmai lincselőkkel kell szembenézniük, hanem a mianmari hadsereg szervezett fellépésével. Épp azért az sajnos

korántsem számít újdonságnak, hogy a népcsoport ellen pogromokat hajtanak végre

(ilyen történt 2012-ben és 2013-ban is), de ilyen intenzitású és kiterjedt üldöztetésre korábban még nem volt példa.

A mostani üldöztetést egy rendőrörs elleni támadás váltotta ki, amelyben 12-en vesztették életüket. Az incidensért a hadsereg a rohingyai szélsőségeseket tették felelőssé és a kezdeti büntetőakciókból már-már népirtás határát súroló hadműveletek lettek.

Az ENSZ szerint augusztus 25-e óta erőszak áldozatainak száma 3000 főt is meghaladhatja,

több mint 10 000 házat gyújtottak fel és közel 320 000 rohingya menekült át a szomszédos Bangladesbe.

Rohingya menekülttábor. Az ENSZ szerint közel 100 millió dollár nagyságú élelmiszer és gyógyszersegélyre lenne szükség. A kép forrása: flickr.

Azonban nemcsak az etnikai tisztogatás mértéke az, amely miatt a mianmari események a figyelem középpontjába kerültek. Ugyanis nagyon sok beszámoló, elemzés és véleménycikk rámutatott arra, hogy a korábbi nyugati ideál, még ha csak közvetve is, de felelős a mostani atrocitásokért.  Aung Szan Szú Csíról, Mianmar kormányfőjéről van szó.

Mianmari demokráciaépítés: illúzió vagy valóság? 

Először viszont szükséges röviden kitérni az ország történelmére, amely magyarázattal szolgál arra nézve, hogy Szú Csí miért számított az ázsiai országok mintapéldaképének, amelyet illett volna minden Nyugat-barát államfőnek illet volna követnie.

Burmában 1962-ben Ne Win tábornok hatalomátvételével kezdődött meg a diktatúra időszaka, amely során egyfajta helyi szocializmust próbáltak megvalósítani. Ugyan a kelet-közép-európai országokhoz hasonlóan itt is összeomlott a szocialista rendszer 1989-ben, de

a katonai junta megmaradt.

Az ország nevét Burmáról Mianmari Unióra módosították (egyes országokban, mint például Nagy-Britanniában, hivatalosan a mai napig Burmának hívják az államot). Az ország ez idő alatt teljesen elszegényedett, az ellenzéket üldözték, a lakosságot pedig elszigetelték a világ nagy részétől.

Ezek az állapotok egészen a 2007-es „sáfrányos forradalomig” maradtak fenn, ami bár nem vetett véget a katonai diktatúrának, de rámutatott arra, hogy a hatalmuk ilyen formában nem tartható fenn sokáig. Ezért 2010-ben választásokat írtak ki, amit ugyan a hadsereg pártja, az USPD (Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja) nyert meg –  csalással – de az országot irányító Thein Szeinnek reformokat kellett bevezetnie, nehogy polgárháborúba sodródjon az állam.

Reménnyel töltve: A 2007-es sáfrányos forradalom tüntetői. A kép forrása: wikimedia

Az első reformintézkedések egyike volt, amikor körülbelül 7000 politikai fogolyt engedtek szabadon, aki között Aung Szan Szú Csí is ott volt. Egyike volt a katonai rezsim legnagyobb ellenzőinek és bírálóinak. A Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) vezetőjeként már egy választási győzelmet is aratott 1990-ben, de akkor a katonai vezetés nem volt hajlandó átadni a hatalmat. Ő azonban korántsem nyugodott bele a helyzetbe: folyamatosan publikált, beszédeket tartott, az erőszakmentességre és a demokrácia bevezetésére szólított fel.

Demokrácia védőszentje

Hírneve átlépte a dél-ázsiai ország határát is: politikai tevékenységéért és eszméiért

1991-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.

A külföldi anyagi támogatásokból nemcsak a pártját erősítette, hanem a segélyszervezeteket hozott létre a hátrányos helyzetű vagy éppen a politikai véleményük miatt üldözött mianmariak számára. A katonai junta idővel túl nagy veszélyt látott a hatalmára nézve: 1996-ban egy ellene intézet sikertelen merénylet után 15 évnyi házi őrizetre ítélték.

Szú Csí az amerikai feminista mozgalom legfontosabb lapjának számító Ms. borítólapján. A kép forrása: wikimedia.

Ez azonban semmit nem vont Szú Csí megítéléséről, sőt, pont ellenkezőleg: jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Nyugat egyfajta példaképpé tegye, Ázsia nagy emberjogi harcosává avassa a politikust.

Számtalan nemzetközi díjjal és elismerő oklevéllel tüntették ki.

Az Európai Parlament a Nobel-békedíjjal egy évben Szaharov-díjjal ismerte el a tevékenységét (de személyesen 2013-ig nem vehette át); Bill Clinton a Szabadság Elnöki Medálja kitüntetést és tíz évvel később a Kongresszus aranymedált adományozott neki; több egyetemen díszdoktori címet kapott, ahogyan egy ösztöndíjat is elneveztek róla.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy

a nyugati popkultúrában jóval nagyobb kultusz kezdett kialakulni Szú Csí körül, mint a politikai körökben. 

Az U2 ír zenekar frontembere egy dalt is írt a mianamari politikusnőnek (Walk on) címmel. Sőt, 2009-es turnéjuk során Szú Csí arcképét kivetítve és maguk elé tartva léptek fel. 2011-ben Luc Besson francia rendező pedig egy filmet készített Szú Csí életéről és harcáról (ami viszont nem lett nagy siker, még Oscarra vagy bármilyen más díjra sem jelölték), de sorozatokban vagy bollywoodi filmekben szintén felbukkant a karaktere. A Mirca Art művészei – köztük magyarok is – egy könyvet hoztak létre Szú Csí számára adózva „az emberi szabadságjogokért való küzdelemért”.

Éppen ezért, amikor 2010 után Mianmar lassan, de biztosan elindult a demokratizálódás útján, az Egyesült Államok minden segítséget megadott a korábban amerikai embergókkal sújtott országnak. Ugyanis Barack Obama igyekezett kihasználni a Szú Csí körül kialakult kultuszt a saját külpolitikájának igazolására: ő volt a legfontosabb szimbóluma az új amerikai „nem katonai alapú demokráciaexport legnagyobb sikerének” és a Demokrata Párt ideológiai irányelveinek megtestesítőjének. Épp ezért nemcsak az előző amerikai elnök járt többször dél-ázsiai országban (először 2012-ben, majd legutoljára 2016-ban), hanem az Obama-adminisztráció összes jelentősebb államtitkára és fő eszmei képviselője is egymás pózolt vele. Például Hillary Clinton, aki többször azt nyilatkozta Szú Csíről, hogy a környezetében lévő embereken kívül ő volt rá a legnagyobb inspiráló hatással…

„Teréz anya és Margaret Thatcher között”

Amikor még egy hullámhosszon pendültek: Obama és Hillary Szú Csí házában. A kép forrása: wikimedia.

Csakhogy, amikor 2015-ben az NLD megnyerte a választásokat, kezdett megkopni a politikusnő korábbi fénye. Mindenki arra számított, hogy Aung Szan Szú Csí folytatja a demokratizálódást, ehelyett azonban

a sovinizmus és egyfajta szélsőséges „buddhista nacionalizmus” kezdett el terjedni

a politikai vezetés hallgatólagos beleegyezése mellett. A hadsereg felett pedig továbbra sem sikerült kiterjesztenie a teljes kontrollt, hiszen nem egy kormányzati döntést megvétózhatnak, vagy a vezetés beleegyezése nélkül indítottak katonai akciókat.

Már igazából 2010 és 2015 között zajlott rohingyák elleni pogromok során felmerült a neve és szerepe. Csakhogy ekkoriban még a Nyugaton azzal érveltek, hogy Szú Csínek nem sikerült megerősítenie a hatalmát,  továbbra is a régi elit irányítja az államot. Ugyanúgy gyakran lehetett azt hallani, hogy hát nem volt neki ajánlatos felszólalnia a rohingyák védelmében, mert azzal csak indokot szolgáltatott volna az ellenségeinek arra, hogy lejárassák, a szavazói ellen fordítsák és végül megbuktassák őt. Ekkoriban már kezdődött árnyalódni róla a kép: az egyik interjújában megjegyezte, hogy ő

„egyáltalán nem vagyok olyan, mint Teréz anya, de olyan sem, mint Margaret Thatcher. Csak egy politikus vagyok.”

Azonban ez már nem magyarázat Szú Csí 2017-es viselkedésére. 2016-ban ugyanis nemcsak miniszterelnökké nevezték ki, hanem ő lett Mianmar külügy- és iskolaügyi minisztere is, szóval elég nagy hatalom összpontosult a kezében. Ezért először a hallgatást választotta, majd amikor nagy nemzetközi nyomás nehezedett rá, akkor megszólalt, de nem úgy, ahogyan azt Nyugaton elvárták volna egy Nobel-békedíjjal rendelkező és demokrácia hősének nyilvánított politikusról.

„Egy kicsit ésszerűtlen azt várni, hogy 18 hónap alatt megoldjuk a kérdést. A helyzet Rakhinében évtizedek óta ilyen. A gyarmati kor előtti időkben kezdődött”

– mentegetőzött az egyik interjújában.

Hivatalos nyilatkozataiban és interjúiban továbbra is kerülte a rohingya megnevezést, muszlimok által elkövetett atrocitásokról beszélt, és minden mianmari kormány által elkövetett etnikai tisztogatásról szóló hírrel kapcsolatban megjegyezte, hogy azok szándékos dezinformációk, amelyekkel alá akarják ásni a hatalmát. A mianmari miniszterelnök-külügyminiszter a felszólalásaiban megvédte a kormányzati lépéseket, nem volt hajlandó elmenni az ENSZ-közgyűlésre, és a nemzetközi szervezetek és emberjogi csoportokat nevezte meg felbujtóknak. Nem maradhatott el a kötelező sorosozás sem, igaz, ezúttal az orosz média részéről hangzott el. (Ettől függetlenül a Soros alapítványok valóban pénzelték az ún. Burma Projektet, amelynek Aung Szan Szú volt a legnagyobb haszonélvezője. Erről a projekt irányítója számolt be a Magyar Narancsnak adott 1996-os interjújában).

Ezek miatt

a Szú Csí körül kialakult kultusz egy csapásra szertefoszlott.

A korábbi szövetségesei és támogatói hirtelen ellene fordultak. A nyugati média, amely pár éve ajnározta, most már azt követeli, hogy vonják meg a mianmari miniszterelnök-asszonytól a Nobel-békedíjat. A szintén Nobel-békedíjjal rendelkező személyek, mint például a pakisztáni Malala Júszafzai  vagy a a dél-afrikai Desmond Tutu, követelték, hogy Szú Csí tegyen valamit az üldözések érdekében, különben nem méltó a kitüntetésre. A dalai láma szintén figyelmeztette Mianmar vezetőjét, hogy

„emlékezzenek Buddhára, mert ő – látva szenvedéseiket – segített volna a rohingyákon”.

Novemberben pedig Ferenc pápa Mianmarba látogat és minden jel szerint felszólal majd a rohingyák védelmében. Törökországtól egészen Indonéziáig pedig folyamatosan tüntetnek a mianmari helyzet miatt, ami jó alapot szolgáltat egyes muszlim politikusnak, mint például Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, hogy a Nyugatot okolják a tétlenségéért és a saját megerősödésükre fordítsák az etnikai tisztogatásokat.

Aung Szan Szu Csí 2013-ban beszédet tartott az Európai Parlamentben. Ekkor kapta meg Martin Schulztól a Szaharov-díjat kép forrása: wikimedia

A nyugati politikai elit szintén kezd ráébredni arra, hogy ideje változtatniuk a korábbi hozzáállásukon. Szeptember 14-én EP-képviselők csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén elítélték és Szú Csít tették felelőssé az etnikai tisztogatásért és a Szaharov-díj visszavonhatóságról vitáztak. Szú Csí legfontosabb külföldi szövetségesei, mint Nagy-Britannia vagy Egyesült Államok is felszólította a miniszterelnök-asszonyt, hogy tegyen valamit, ne engedje visszatérni a tábornokokat az ország élére, különben annak súlyos következményei lesznek az országra nézve, többek között visszatérhet az Obama-adminisztráció által 2016-ban eltörölt embargó. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár is arról beszélt, hogy a rohingyák elleni támadások elfogadhatatlanok, a népcsoport katasztrofális helyzetbe került és az ENSZ Biztonsági Tanácsa is sürgős lépéseket követelt az erőszak megfékezéséért.

Mivel

a nemzetközi nyomás ellenére korántsem enyhültek a rohingyákkal szembeni atrocitások és a represszió,

ezért már elhangzanak olyan vélemények, hogy Mianmarban zajló események az „újabb srebrenicai mészárlást, ruandai népirtást, vagy egyenesen 21. századi holokausztot jelentik. Ezt pedig a Nyugatnak nem szabadna tűrnie, hanem be kellene avatkoznia, akár katonai erővel is. Csakhogy vajon erre képes lesz egy olyan államfő esetében, akit nemcsak segített hatalomra juttatni, hanem egyfajta követendő mintaként állított be minden demokratizálódni vágyó ország számára?

Holland virtus török átok – A holland-török viszály tanulságai Magyarország számára

0

Pár nappal ezelőtt Szijjártó Péter és Bert Koenders holland  külügyminiszter egy közös találkozó során megegyeztek arról, hogy véget vetnek a Gajus Scheltema egykori holland nagykövet interjúja által keltett diplomáciai viszálynak. De vajon valóban így lesz? Vagy jövőben bármikor ismét fellángolhat a vita a két ország között? A kérdésre alighanem egy másik ország példája adhatja meg a választ, amely idén Hollandiával szintén komoly diplomáciai bonyodalomba keveredett: Törökország.

Kétségtelen, hogy az elmúlt hónapokban a magyar diplomácia inkább kudarcokról számolhat be, mintsem komoly eredményekről. Budapestnek több nyugat-európai országgal is megromlott a kapcsolata, mint Ausztriával, Franciaországgal, Hollandiával és Németországgal. Az elmúlt egy hónapban pedig a Magyarországgal szomszédos államokkal sikerült összerúgni a port: Romániával a marosvásárhelyi gimnázium bezáratása, Horvátországgal Hernádi Zsolt Mol igazgató ellen kiadott elfogatóparancs, valamint legutóbb Ukrajnával az új nyelvtörvény miatt.

Csakhogy ezzel párhuzamosan a holland külpolitika számára sem éppen a siker évének számít a 2017-es esztendő, és elsősorban nem amiatt, mert Magyarország ügyvivői szintre redukálta a diplomáciai kapcsolatokat az országgal. Hanem azért, mert az év elején egy rendkívül súlyos és az elmúlt években soha nem látott diplomáciai vitája alakult ki Törökországgal.

Kétséges referendum

A két ország közötti viszály azzal vette kezdetét, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök népszavazást hirdetett meg 2017 április 17-re. A referendumon tétje az volt, hogy Törökországból, amely addig hivatalosan egy parlamentáris demokrácia volt, egy erős prezidenciális rendszert csinálnak. Ez a török gyakorlatban azt jelentette, hogy megszüntették a kormányfői tisztséget, és lényegében a török elnök döntött minden fontos kérdésről, a törvényhozás megkérdezése nélkül.

Recep Tayyip Erdoğan. A kép forrása: Wikimedia

Erdoğan számára ez a népszavazást az előremenekülést jelentette: a török elnök népszerűségében 2016 elején látványos visszaesés következett be. Egy sikeres referendummal nemcsak növelte volna a támogatottságát, hanem sokkal könnyebben folytathatta volna azokat a tisztogatásokat, amelyek 2016. július 14-i puccskísérlet után zajlottak a török politikában, államirányításban, hadseregben és az oktatásban.

Csakhogy az előzetes közvélemény-kutatások és a szakmai elemzések a Törökországot irányító Igazság és Fejlődés Párt (AKP) számára kellemetlen dologra hívták fel a figyelmet. A törökök többsége eléggé passzívan áll a népszavazás kérdéséhez, miközben a felmérések szerint igenek és a nemet aránya nagyjából egyenlő volt. Ankara egyáltalán nem akart kockáztatni és ezért taktikát váltott: nem a törökországi ellenzékieket vagy szekulárisokat akarta meggyőzni a választásokon való részvételről, hanem az országon kívül, főleg Nyugat-Európában élő kettős állampolgárságú törököket.

Elfuserált kampány

Ezért a török kormány energiát és pénzt nem kímélve vett részt egy külföldi kampány megszervezésében. Az interneten és sajtóban csak úgy ömlöttek az „igenre” felszólító hirdetések és véleménycikkek, miközben nem egy prominens török miniszter tervezett olyan körutat, amelyen nyíltan az Erdoğan melletti voksok leadására szólíthattak fel. Hollandia ezen a téren szintén nem volt kivétel, mert közel félmillió holland-török kettős állampolgár él az országban és az AKP szempontjából minden szavazatra szükségük volt.

Épp ezért Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminisztert Hollandiába küldték, aki a hollandiai törökök központi városának számító Rotterdamban készült beszédet tartani, ahol egyes becslések szerint 400 000 török hallgatóság várta volna. Csakhogy váratlan esemény történt: a török külügyminiszter gépének március 11-ig nem adtak leszállítási engedélyt és így vissza kellett fordulnia. A török diplomácia döbbent állt az eset előtt. Elutasították a hivatalos holland álláspontot, miszerint a március 15-i hollandiai választások miatt tagadták volna meg a török külügyminiszter belépését, mert Çavuşoğlu fellépése a Geert Wilders vezette bevándorlásellenes populista Holland Szabadságpárt megerősödését hozta volna magával.

Azonban nem sokkal később egy újabb incidens történ: még ugyanazon a napon egy újabb diplomáciai botrány árnyékolta be a két ország kapcsolatát. Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból szintén Rotterdamba utazott, hogy a külügyminiszter helyett ő buzdítson a török népválasztáson való részvételre és az igenekre. Csakhogy ő sem tarthatta meg a beszédét. A rotterdami konzulátus épületet előtt a rendőrök feltartóztatták, testőreit „illegális fegyverviselés miatt” letartóztattak és visszakísérték őt a holland-német határig, majd pedig visszarepült Törökországba.

Diplomáciai hadjárat 

Ezután valóságos diplomáciai háború zajlott a két ország között. Erdoğan és AKP az első reakcióiban a hollandokat fasisztáknak és náciknak nevezte. Mark Rutte holland miniszterelnök pedig a holland szélsőjobb bábjának titulálta. Visszahívták a török nagykövetüket és ideiglenes bezárták a nagykövetségüket. Törökország az Európai Bírósághoz fordul a külügy- és a családügyi minisztereket sújtó holland korlátozások miatt.

Szerte Törökországban tüntetések robbantak ki, a holland nagykövetség és isztambuli konzulátus előtt tartottak demonstrációkat, de a holland városokban is voltak megmozdulások. Ezután a török vezetés Hollandiát tette felelőssé az 1995-ös srebreniciai vérengzésért, amikor 800 muszlimot mészároltak le a szerbek a holland ENSZ-békefenntartók szeme láttára, akik tétlenek maradtak a mészárlás idején.

Voltak ennek a holland-török viszálynak egészen humoros aspektusai is.

Erdoğan például

Banánköztársaságnak nevezte Hollandiát

A törökországi tüntetéseken néha francia zászlót égettek a holland helyett. Volt, amikor a dühös török telefonálók tévedésből nem a rotterdami, hanem a New Yorkban lévő rendőrösöket hívták fel és fenyegették meg. Paródia tárgyává tették, amikor a Törökország EU-ügyekért felelős minisztere pedig a nyugat-európai ország demokrácia helyzetéért aggódott, miközben Törökországban tavaly óta mindennaposak a tisztogatások.

A Hollandiában élő török tüntetők gyakran vágtak fel narancsot és ittak narancslevet a demonstrációk során. Ennek szimbolikus értéke volt: a holland királyi család színe a narancssárga. A kép forrása: Imgur

Természetesen a holland kormány sem maradt adós a válasszal. A holland külügyminisztérium szintén kivonta a diplomáciai személyzetét Ankarából és a holland nagykövet nem térhetett vissza Törökországba. Több holland élelmiszer és más áru bojkottja miatt jelentős visszaesés következett be a két ország kereskedelemében, a gazdasági elemzők egyelőre még várják a hivatalos adatokat. A lakosság több mint 85 százaléka támogatta a holland kormány reakcióját és Ankarát vádolta a feszültség eszkalálódásért. Sőt, hamarosan a holland-török vitába Ankara Németországot is bevonták, de júliusban a török gazdasági miniszternek tiltották meg az osztrák hatóságok, hogy Ausztria területére lépjen.

A 2017. április 16-án tartott török népszavazáson Erdoğan végül 51,3 százalékkal, a külföldön élő törökök szavazatainak köszönhetően megkapta a felhatalmazást, hogy elnöki rendszert vezessen be az országba. Habár ezután a holland-török viszály enyhült, korántsem szűnt meg teljesen, ugyanis az elmúlt hónapokban szintén fellángolt az ellentét.
Júliusban például az okozott diplomáciai ellentétet a két ország között, mert politikai okok miatt most először tartóztattak le egy holland állampolgárt Törökországban.

Bűne mindössze annyi volt, hogy az interneten és a közösségi oldalakon Erdoğant árulónak és tolvajnak minősítette. Holland nyomásra ugyan pár nappal később szabadon engedték, de a férfi azóta sem hagyhatta el Törökországot és megfelelő diplomáciai képviselet hiányában megvalósíthatatlannak tűnik a kiadatásra.

Erre válaszul a holland parlamentben újabb viták zajlottak Ankaráról és a képviselők megállapodtak abban, hogy új „utazási tanácsot” adnak ki Törökországgal kapcsolatban: a holland állampolgárok már nemcsak a szíriai-török határt, hanem mindenféle demonstrációt kerüljenek el és különösen legyenek részen, ha bármi gyanúsat észlelnek a török hatóságok részéről, akkor azonnal jelezzék.

Magyarország esetében majd a szeptember 29-i uniós csúcstalálkozón, ahol Orbán Viktor és a holland miniszterelnök szintén találkozik egymással, fog kiderülni, hogy valóban rendeződött a két ország viszonya, vagy Törökországhoz hasonlóan továbbra is csak újabb indok kell majd egy holland-magyar diplomáciai adokkapokra.

 

Orosz sportolókat tisztáztak a doppingvádak alól

0

Hamarosan döntés születik arról, hogy a három évvel ezelőtti doppingbotrányok miatt Oroszország indulhat-e a 2018-as februári téli olimpián. Eddig az orosz sportolók részvétele sokáig kérdéses volt, de valószínűleg növeli az esélyeiket, hogy 95 sportolót tisztázott a vádak alól.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egy kivétellel ejtette annak az első 96 orosz atlétának az ügyét, akik a vádak szerint tiltok teljesítménynövelő szereket használtak volna. A New York Times értesülései szerint a vizsgálatot végző Richard McLaren két évnyi nyomozás és 1000 oroszországi eset átvizsgálása után arra a következtetésre jutott, hogy nincs elegendő bizonyíték egy Oroszországban központilag irányított doppingrendszer működésére.

Oliver Niggli, a WADA jelenlegi igazgatója szerint a nyomásának azért vettek véget, mert az orosz hatóságok nem működtek együtt a nyomozókkal, illetve az oroszok által leadott több minta szennyezett volt. „McLaren legtöbbször csak az illető nevével volt tisztában, amit egy listán olvasott. Azt viszont már nem tudta beazonosítani, hogy pontosan kikhez is tartoznak a minták. Több ezer mintát semmisítettek meg Moszkvában” – mutatott rá Niggli.

A WADA a 2014-es szoci téli olimpián kirobbant doppingbotrány miatt kezdett el vizsgálódni azzal kapcsolatban, hogy a feltételezések szerint az orosz sportolókat maguk az orosz hatóságok doppingolták. A WADA a 2015-ös brazíliai olimpiai játékok előtt nem sokkal hozta nyilvánosságra a McLaren-jelentést, amelyben azt kérték a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB), hogy minden orosz sportolót tiltsanak el Riótól. Ez ugyan nem történt meg, de a McLaren-jelentésben szereplő orosz sportolókat megakadályozták abban, hogy fellépjenek Rióban.

A WADA azután jelentette be a doppingvizsgálatok felfüggesztését, hogy Vitalij Mutko orosz miniszterelnök-helyettes kedden közölte: A WADA-nak felelősséget kell válnia a moszkvai doppingellenőrző labor korábbi vezetőjéért, Grigorij Rodcsenkovért, mert az ügynökség adott neki jogosultságokat a munkájához. Rodcsenkov a szervezet egy 2015-ös jelentésében a doppingrendszer támogatójának és főszervezőjének nevezte, aki legutóbbi sajtóértesülések szerint az Egyesült Államokban bujkál.

Guy Verhofstadt örül, hogy Orbán is kezd észhez térni

0

Az eddigi szokásoknak megfelelően Jean-Claude Juncker Európai Parlamentben tartott beszédét vita követte, de  sokkal enyhébb és rövidebb diskurzus zajlott, mint eddig. Azonban most sem maradhatott el, hogy egyes uniós képviselők pár mondat erejéig kitérjenek Magyarországra és Orbán Viktorra is. 

Annak ellenére, hogy Jean-Claude Juncker az Európai Unió helyzetéről szóló Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elhangzott szerda reggeli beszédében közvetve vagy közvetlenül többször is emlegette Magyarországot, a magyar kormányt érintő konkrét bírálatok nem hangzottak el. Egyedül csak az Európai Unió elnökének helyzetértékelő beszéde után foglalkoztak Orbán Viktorral, de még akkor is sokkal lanyhább kritikákat fogalmaztak meg vele szemben, legalábbis az elmúlt években megszokott parlamenti vitákhoz képest.

Fotó: Wikimedia Commons (Martin Kraft)

Természetesen ismét Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért vezetője volt a magyar kormánnyal szembeni támadások fő zászlóhordozója. Miután megdicsérte Juncker beszédét, azonnal az Európai Unióval szkeptikus és szélsőjobboldali politikusok elleni támadásba kezdett. Szerinte sok dologban pozitív változás történt, hiszen a 2016-ban és 2017-ben tartott nyugat-európai választásokon nem a bevándorlóellenes és populista politikusok győztek, mint a holland Geert Wilders, a francia Marine Le Pen vagy az osztrák Norbert Hofer, hanem az Európa-párti erők. A választási vereségeik után hirtelen békülékeny hangnemet ütöttek meg Brüsszel irányába, mivel belátták, hogy az Unió szidásával aligha képesek újabb szavazatokat szerezni.

Azonban Verhofstadt még Orbán Viktorral kapcsolatban is sokkal enyhébben fogalmazott. Igaz, ismét előjött, hogy „Lengyelországon és Magyarországon bizonyos hatalmi csoportok igyekeznek kisajátítani maguknak a hatalmat”, vagy „Orbán Putyin orosz elnökkel együtt közösen próbálják aláásni az európai demokráciát és jogállamiságot, ami ellen nemcsak védekezniük kell, hanem ellentámadást indítaniuk”. Ennek ellenére Orbán az egyik rádióinterjújában megerősítette, hogy nem akar kilépni az Európai Unióból és a többi európai populista politikus hasonlóan meg akarja szerezni az EU-pártibb magyar szavazók szavazatait is a következő választáson. Örömmel konstatálta:

„Azt mondhatjuk, mindenki észhez tért”

Verhofstadt csak ennyit mondott Magyarországról, a beszéde többi részében a „döglött dublini rendszer” alternatívájáról, a transznacionális unió választási listák létrehozásáról tett említést, valamint egyetértett Juncker azon szavaival, hogy a „háborúnak még nincs vége”, folytatni kell az Európai Unió megerősítését.

Fotó: Flickr.

Ugyanúgy Nigel Farage, a brit Függetlenség Párt vezetője, akivel kapcsolatban Verhofstadt megjegyezte, hogy rajta kívül mindenki Európa oldalán áll, szintén sokkal kevesebbet beszélt. Mindössze négy-öt percben reagált Juncker szavaira, pedig az EB elnöke a helyzetértékelő beszédében nem egyszer tért ki a Brexitre. A politikus szerint a britek döntésében semmi meglepő nincs, mivel szavai szerint

„ahogyan az Európai Unió a lengyeleket és a magyarokat fenyegeti, valójában a Szovjetunióra emlékeztet”

A többi felszólaló uniós képviselő, mint az olasz Gianni Pittella, a belga Philippe Lamberts, vagy az észt Matti Maasikas, aki jelenleg az Európai Unió Tanácsának soros elnöke, Juncker egyes megállapításait örömmel fogadta, másokat elítélte, de lényegében egyetértettek az EB elnökének szavaival és az EU jövőbeli célkitűzéseivel. Az Oroszországgal és más keleti rezsimekkel szemben bevezetett uniós szankciókat támogatták, ahogyan a Keleti Partnerség bővítését és az Ukrajnával való viszony javítását; a környezetvédelmi előírások szigorítását követelték, közös harcot hirdettek a kiberbűnözés ellen; vagy az Ausztriával és Új-Zélanddal folyatott szabadkereskedelmi tárgyalások nyilvánossá tételét kérték.

Egyedül Harald Vilimsky, a Nemzetek és Szabadság Európája képviselőcsoport alelnöke és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) tagja bírálta rendkívül élesen Junckert, elsősorban annak migrációval kapcsolatos kijelentései miatt. Vilimsky szerint ugyanis az EB elnökének a célja, hogy az EU-ban minden belső határ megszűnjön, ezáltal könnyebbé váljon Afrikából és az arab országokból érkező százezrek befogadása. „Európa biztonságára nézve egyértelmű veszélyt jelenetnek a migránsok” – szögezte le a képviselő, miközben több autonómiát és semlegességet követelt Brüsszeltől.

Az északi szomszédunknál így vélekednek a jövő évi választásokról – 2. rész

0

Az első részt itt olvashatják.

Markuš úgy látta, hogy miközben az MSZP szavazótáboráért a DK és a Jobbik harcol, a Szél Bernadett vezette Lehet Más a Politika (LMP) pedig a parlamenti bejutásáért küzd, addig „a  liberális-baloldali Momentum” (ekként jellemzi a Momentumot a szlovák sajtó) a másik esélyes. Ezt nemcsak az egykori nagykövet, hanem egyre több szlovákiai híroldal és újságíró látja így. De miért is gondolják ezt, miközben a legutóbbi közvélemény-kutatások pont arra mutatnak rá, hogy a párt támogatottsága jelenleg öt százalék alatt van?

Először is egyedül a Momentum vezetői hangoztatták nyíltan, hogy a baloldalon egy teljes összefogásra van szükség. Fekete-Győr András pártelnök gyakran a 168.ora.hu weboldalnak adott interjújában arról beszélt, hogy „a „parlamenti demokráciában érték, ha koalícióban tudnak együttműködni egymással”. (Ebből a szerző téves konzekvenciát vont le, mivel a Momentum az augusztusi küldöttgyűlésen elutasította a koalíció létrehozását – a Fühü).

A másik ok, hogy a Momentum Nyugat-orientált és rendezné a Budapest és Brüsszel viszonyát, nagy kritikusa és ellenzője a keleti nyitásnak, legalábbis politikai értelemben. Mint ahogyan egy a 24.hu által megrendelt Republikon Intézet augusztus végi közvélemény-kutatásból kiderült: a válaszadók fele az Európai Unióval való kapcsolatot erősítené leginkább, és csupán 8 százalék közeledne jobban Oroszországhoz, mint Európához.

Végül pedig a Momentumnak az is a javára válik, hogy minden politikai mozgalomból kemény bírálatokat vált ki. Miközben a Fidesz „sorozik”, addig a rivális baloldali pártok „trójai falónak” nevezik a mozgalmat, amellyel szerintük Orbán teljesen szét akarja verni a magyarországi demokratikus ellenzéket. Viszont ezek a kétoldalú támadások azt az érzetet keltik a magyar választókban, hogy a Momentum egy olyan mozgalom, amely egyetlen előző kormányzással vagy politikai erőben sincs kapcsolatban, valóban egy új és a korábbitól eltérő politikát képvisel.

Markuš ezért úgy vette észre, hogy Fekete-Győr András népszerűsége rohamosan nő:
ellentétben a többi párttal képes meglovagolni a közhangulatot, aktuális politikai témákkal foglalkozik, képes számukra hasznos dolgokat bedobni a köztudatba. Ezért nem elképzelhetetlen, hogy hét múlva tartott választásokon egy olyan témát vetnek fel, amellyel jelentősen megnövelhetik a szavazótáborukat. Azonban a szerző közben figyelmezett is a Momentummal kapcsolatban, mivel sok magyarországi és külföldi elemző – például a magyar oldalról Török Gábor politológust idézi – egy új Orbánnak, pártját pedig egy új Fidesznek látja.

Végül pedig az egykori nagykövet azzal fejezte be a cikkét, hogy ő sem veti el annak lehetőségét, hogy a 2018-as választások végül nem éppen a Fidesz szája íze szerint fognak végződni: a kormánypártnak nem sikerül kellő mennyiségű szavazatokat begyűjtenie, és így évközi választásokat tartanak majd, ami egyben a NER abszolút vereségét jelentené.

Északi szomszédunknál így vélekednek a jövő évi választásokról – 1. rész

0

Hallucináció az a vízió, hogy a Fidesz a történelem szemétdombjára kerül – írta le cikkében Štefan Markuš, aki az első Orbán-kormány idején Szlovákia magyarországi nagykövete volt. A szerző írásában kielemezte a magyarországi politikai helyzetet és felmérte egy esetleges kormányváltás lehetőségét 2018-ban. 

Štefan Markuš szlovák tudós, író és egykori nagykövet a szlovák Pravda internetes oldalán megjelent elemzésében nem rejtette véka alá a véleményét a közelgő magyarországi választásokról. Felhasználva a legutóbbi magyarországi közvélemény-kutatásokat, elemzéseket és politikai nyilatkozatokat, latolgatta a 2018-as parlamenti választásokon részt vevő pártok esélyeit. Ezekből kiindulva arra jutott, hogy a Jobbik és a Momentum az, amely a valódi konkurenciát jelentheti a Fidesz számára.

Számára úgy tűnik, hogy  bár a Fidesz még mindig a legnagyobb és legnépszerűbb párt a szavazók körében, egyre többen szeretnének véget vetni a jelenlegi kormánypárt dominanciájának. Ez összecseng azzal is, amit a magyar ellenzéki pártok kommunikálnak Magyarországon: egyre több magyar választó szeretne kormányváltást. Csakhogy van erre reális lehetőség? – tette fel a kérdést a Markuš.  A válasza tömören, amely nagyjából megegyezik a többi szlovák médium véleményével, a következő:

Magyarországon egyetlen olyan párt sincs, amely egyedül képes lenne legyőzni a Fideszt a jövő évi választásokon.

Az északi szomszédunknál konszenzus van arra vonatkozóan, hogy a Fidesz egyeduralmát csak egy nagy ellenzéki összefogás tudja megakadályozni. Azonban még ebben az esetben is csupán annyiról van szó, hogy nem engedik kétharmadhoz jutni a 2010 óta folyamatosan kormányzó Orbán Viktor, mert a Fidesz támogatottsága egy Nézőpont Intézet által végzett augusztusi közvélemény-kutatás szerint még mindig 43 százalékon áll, ami elegendő a győzelemhez. (A szerző megjegyezte, hogy ugyanakkor paradox helyzet alakult ki: ugyanezen a felmérésen a válaszadók 43 százaléka kormányváltást szeretne).

Ezzel a ténnyel a magyarországi ellenzéki pártok tökéletesen tisztában vannak, de az összefogás vagy koalíció létrehozása reménytelennek tűnik.

Markuš az MSZP jövőbeli sorsát nevezte meghatározónak: kétsége sincs afelől, hogy a párt hamarosan csődbe megy és elsüllyed a saját káoszában. Sokkal inkább az a kérdés, hogy melyik másik pártnak sikerül elcsábítani a szocialista párt szavazóit? Úgy vélte, hogy az MSZP teljesen lebénult abban a vitában, hogy Botka László és Gyurcsány Ferenc együttműködjön egymással és mindketten egy közös listán szerepeljenek. Ebből a vitából pedig az egykori miniszterelnök profitál igazán: igyekszik magának megnyerni a baloldali szavazókat, hogy a rossz nyelvek szerint a 2018-as választások után DK váljon a legerősebb ellenzéki párttá a magyar baloldalon.

Csakhogy Gyurcsánynak nincs könnyű dolga, mert  az MSZP-s szavazókért egy másik politikai mozgalom is harcol: a Jobbik. Ezt a jobboldali pártot az egész szlovák  médiában „ultrajobboldali pártként” definiálják, jelenleg a „második, vagyis a legnagyobb ellenzéki erő” Magyarországon. Az, hogy a baloldali, szocialisták voksáért harcol Vona Gábor korántsem számít meglepő dolognak vagy újszerű politikának. 2010-es választásokon a politikai újoncnak számító Jobbik elsősorban azokon a választási körzetekben és kelet-magyarországi településeken erősödött meg igazán, amelyek korábban  törzsgyökeres MSZP bázisnak számítottak, de sokan csalódtak a pártban és mivel nem akartak a Fideszre szavazni, ezért erre az új politikai pártra adták le a voksukat. Valószínűleg Vona Gábor most is hasonló dologban reménykedik, ezért is nyitott hónapokkal korábban a baloldali szavazók felé.

Štefan Markuš 1936. május 7-én született Nyíregyházán, aki a szüleivel együtt az 1947-es csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény keretében költöztettek át Pozsonyba. Mérnök, tudós, több monográfia szerzője és három találmányt is bejegyeztek a neve alá. Több emberjogi szervezet szlovákiai irodájának volt a vezetője. 1998 és 2002 között nagykövetként dolgozott Budapesten. A „magyarok nagyító alatt” című könyve az egyik legismertebb műve, amelyben a magyar történelemmel, nemzettudattal és a tragédiákkal foglalkozott.

 

Egyiptom szintén beállt a „paksozók” sorába

0

Szeptember 5-én az egyiptomi kormány bejelentette, hogy elfogadta Moszkva feltételeit és zöld jelzést adtak az első atomerőmű megépítéséhez. Ezzel párhuzamosan Abdel Fattáh al-Szíszí egyiptomi elnök meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt is, hogy vegyen részt azon az ünnepségen, amelyen lerakják a létesítmény alapjait. Ezzel lényegében pont került a 2015 óta zajló egyiptomi-orosz tárgyalások végére, amelyeknek a tétje az volt, hogy Kairótól 130 kilométerre fekvő és a Földközi-tenger partvidékén elhelyezkedő ed-Dabaa régióban egy orosz atomerőművet építsenek.

 

A finanszírozás módja hasonlatos a magyarországi Paks-2 projekthez:

az orosz Roszatom atomenergetikai vállalat építené meg az atomerőművet, amelyhez Oroszország 25 milliárd dollárnyi kölcsönt biztosít. Az orosz hitel a beszerzésekkel és az építkezésekkel kapcsolatos szerződések 85 százalékát teszi ki, a fennmaradó költségek 15 százalékát az egyiptomi félnek kell állnia. Az orosz kölcsönt az egyiptomi kormány 2016 és 2028 használhatja fel, amelynek éves kamata 3 százalék. A törlesztés 2029. október 15-től veszi kezdetét, és az arab országnak mintegy 22 éven át kell törlesztenie. Az előzetes számítások szerint 2024-ben áll üzembe az első reaktor és amennyiben mind a négy reaktor elkészül, akkor a létesítmény 4800 MW elektromos áramot lesz képes előállítani. Ez akár 50 évre elegendő árammal is képes lenne ellátni az országot, amely már egy ideje szenved a nem elegendő energiahordozókból, az áramkimaradásoktól és szabotázsakcióktól, amelyek a csővezetékek vagy villanyvezetékek ellen hajtanak végre.

Több évtizedes álom

Az egyiptomi kormányok már a hidegháború első évei óta vágytak egy saját atomerőműre. Gamal Abden Nasszer egyiptomi elnök 1955-ben elrendelte az Egyiptomi Atomenergetikai Bizottság (későbbi nevén: Egyiptomi Atomenergetikai Hatóság, EAEA) felállítását. Nasszert elsősorban a békés célú felhasználás érdekelte, s ezen a téren nem kis mértékben támaszkodott az akkori szövetségére, a Szovjetunióra. A szovjet mérnökök és atomtudósok segítségével 1958-ban egy kísérleti reaktort építettek meg Insászban. Az évtized végén egy 150 megawatt teljesítőképességű reaktort kezdtek el építeni Alexandria mellett, de azt a 1967-es hatnapos háborúban elszenvedett vereség miatt végül nem fejezték be.

Egy korai elképzelés a dabaai atomerőműről. A kép forrása: meobserver.com

Anvár Szadat, Nasszer utódját, már kevésbé érdekelte a nukleáris energia, és az akkori fő szövetségesnek számító Egyesült Államok sem rajongott túlságosan az ötletért, ezért igyekezett visszafogni Egyiptom minden ilyen jellegű próbálkozását. Hoszni Mubárak már sokkal nagyobb érdeklődést mutatott az atomenergetika iránt, aki 1981-ben újraindította az atomprogramot, de végül a csernobili katasztrófa miatt ezt leállították és inkább nem kértek a szovjet fejlesztésű reaktorokból.

Mubárak egyiptomi elnök 2006-ban, miután Amr Músza, az Arab Liga akkori főtitkára felszólította az arab államokat, hogy – mivel nem képesek elérni Izrael nukleáris arzenáljának a leszerelését – kezdjenek békés célú nukleáris programokba, Egyiptom más arab országokkal (Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel, Jordániával) együtt bejelentette atomerőműépítési szándékát. Kairó elképzelése az volt, hogy a következő években tíz atomreaktort fognak megépíteni: ha nem amerikai–francia segítséggel, akkor argentin, kínai vagy orosz hozzájárulással. 2010-ben ismét az oroszokkal kezdtek el tárgyalni, de ezek a 2011-es események és Mubarák bukása miatt elakadtak. 2013-ban Abdel Fattáh al-Szíszí államcsínye után a hatalomra kerülő egyiptomi vezetés bejelentette a nukleáris programjának a folytatását. Végül  Egyiptom és Oroszország 2015.november 19-én kötött megállapodást az első egyiptomi atomerőmű megépítéséről.

Medve a piramisoknál

Az egyiptomi kormány úgy jellemezte az döntését, mint egy hatalmas előrelépést az egyiptomi-orosz kapcsolatokban, amely már 2013 óta látványos javuláson ment keresztül, annyira, hogy sok elemző

Kairó és Moszkva együttműködését már az ötvenes és hatvanas évekhez hasonlítja 

Putyin és Szíszi együtt szemlézik meg az orosz fegyvereket. A kép forrása: wikimedia.

Kétségtelen, hogy ebben van igazság, főleg ha részletesen megvizsgáljuk a két ország kapcsolatának egyes területeit. Egyiptom legelőször fegyvervásárlási ügyben kereste meg Oroszországot még 2013 novemberében: 2 milliárd dollár értékben szeretett volna orosz légvédelmi és tankelhárító eszközöket vásárolni. Egy évvel később a fegyverüzlet 3,5 milliárd dollárra bővült, amely MiG-29M/M2 vadászbombázókat, Mi-35M harci helikoptert, továbbá Mi-8/17-es szállítóhelikoptereket és K-300P-es föld–víz rakétákat tartalmazott. Ezzel párhuzamosan a két ország közös hadgyakorlatokat is tart, legutóbb 2016. októberében zajlott ejtőernyős gyakorlat, amelyen 500 egyiptomi-orosz légideszantos vett részt.

A katonai szektoron kívül gazdasági területen is komoly sikereket értek el a felek. A két ország kereskedelmi volumene 2016-ban 3,5 milliárd dollárt tett ki. Oroszország leginkább gabonát (2015-ben az Egyiptomban elfogyasztott gabona 40 százaléka a kelet-európai országból származott) és energiahordozókat (cseppfolyós földgáz – LNG) szállít  Cserébe Kairó egy év alatt 30 százalékkal (460 millió dollárral) növelte az Oroszországba irányuló mezőgazdasági termékexportját, főleg narancsot, burgonyát, hagymát és fokhagymát szállítottak az orosz piacra. Az orosz vállalatok eddig mintegy 1,5 milliárd dollárt fektettek be az egyiptomi energetikai iparba, valamint Moszkva bejelentette, hogy egy 4,6 milliárd dolláros beruházást eszközöl egy saját ipari park létrehozására a Szuezi-csatorna térségében.

Egyiptomi katonák vizsgálják a 2015. október 31-én Sarm es-Sejkből felszállt Metrojet Flight 9268-as repülőgépnek roncsait. A terrortámadásban 212 orosz állampolgár vesztette életét, és miatt Oroszország felfüggesztette az Egyiptomba tartó légijáratokat, amelyek azóta sem álltak helyre a két ország között. Ez súlyos következményekkel járt az egyiptomi turizmusra nézve, hiszen 2014-ben hárommillió orosz turista kereste fel Egyiptomot. A kép forrása: wikimedia 

Továbbá nem szabad figyelmen kívül a politikai dimenziót sem: a két ország nagyon sok közel-keleti kérdésben nemcsak egyetért, hanem aktívan együttműködik egymással. 2014 óta Putyin és Szíszi legalább hatszor találkozott egymással, legutóbb  a kínai Xiamenben tartott BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság) államfőinek találkozóján folytattak beszélgetést.

Kairó kiemelten támogatja Moszkva közel-keleti szíriai hadműveleteit, valamint évek óta közvetítő szerepet tölt be a szíriai kormány és az ellenzék között, ami azt jelenti, hogy gyakran sikerül fogolycseréket, szabad elvonulásokat és tűszüneti megállapodásokat tető alá hoznia. Ugyanúgy szoros együttműködés van Egyiptom és Oroszország között Líbia terén is, többek közt pár hónapja felröppent az a hír, hogy az egyiptomi  Sidi Barrani légitámaszponton állítólag orosz drónokat és speciális alakulatokat állomásoztattak, felkészítve őket egy líbiai beavatkozásra.

Geopolitikai pofon

Korántsem a véletlen műve, hogy az egyiptomi kormány a múlt hétre időzítette a bejelentését az orosz atomerőműprojekt megvalósításáról. Kétségtelen, hogy ehhez közrejátszottak a jó egyiptomi-orosz kapcsolatok, vagy Oroszország részéről tapasztalt intenzív „nukleáris diplomácia„:

2015 óta Iránnak, Jordániának és Törökországnak épít atomerőművet, de még az olyan országok is érdeklődnek az atomenergetikai együttműködés után, mint Szaúd-Arábia.   

Ennek hátterében a hirtelen hűvössé váló amerikai-egyiptomi kapcsolatok állnak. Kairót teljes mértékben felkészületlenül érte, hogy augusztus 23-án a Trump-adminisztráció törölte az Egyiptomnak szánt 95 millió dollárnyi gazdasági (főleg élelmiszer) segélyt, és visszatartott 195 millió dollár értékű katonai támogatást. A Fehér Ház hivatalos közlése szerint erre azért került sor, mert Egyiptomban komoly emberjogi aggályok merültek fel és az ország demokratikussága is rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Egyiptom addig ugyanis átlagosan 1,3 milliárd dollárnyi katonai segélyt és 250 millió gazdasági támogatást kapott az Egyesült Államoktól.

Ez azért volt sokkoló az egyiptomi vezetés számára, mert úgy tűnt, hogy Donald Trump megválasztásával helyreállnak a két ország közötti kapcsolatok. Még a második Obama elnökségének idején megvétózták az országnak szánt katonai segélyeket, mert több száz egykori Muszlim Testvériség tagot halálra ítéltek. Az egyiptomi vezetés ekkor úgy érezte, hogy Washington „cserbenhagyta őt”, pont akkor, amikor az egyiptomi hadseregnek a leginkább szüksége lett volna az amerikai fegyverekre, hiszen harcolt az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorista szervezet Sínai-félszigeten lévő szövetségesei ellen. Később ugyan ezt a tilalmat részlegesen feloldotta a Fehér Ház, de Obama elnökségének végéig nem álltak helyre az amerikai-egyiptomi kapcsolatok.

A 2017 májusi találkozó egyik leghírhedtebb képe: az előtérben Szalman, Szaúd-Arábia uralkodója, Szíszi és Trump, amikor megfogják a Gömböt. A kép forrása: tumblr.

Donald Trump megválasztásával viszont úgy tűnt, hogy új időszámítás veheti kezdetét Kairó és Washington kapcsolatában és Egyiptom ismét az Egyesült Államok legfontosabb arab szövetségesévé válhat. Trump még az elnökválasztás előtt találkozott Szíszivel, és a beszámolók szerint nagyon jó hangulatban telt és főleg terrorizmus elleni harc fontosságáról beszéltek, miközben – ellentétben Hillary Clintonnal – kerülték az olyan kényes kérdéseket, mint az emberjogi helyzet Egyiptomban. 2017 áprilisában Szíszi Washingtonba utazott és találkozott Trumppal. Az amerikai elnök ismét dicsérte és támogatásáról biztosította az egyiptomi kormányt, kerülve az emberjogi problémákat. Sőt, a májusi rijádi találkozón, úgy tűnt, hogy az Egyesült Államoknak sikerült Egyiptomot és Szaúd-Arábiát teljesen maga mellé állítania a közel-keleti kérdésekben és ez a három ország szorosan fog egymással együttműködni a térségben.

Csakhogy a gazdasági és a katonai segély felfüggesztése véget vethet az ilyenfajta elképzeléseknek. Ugyanis Egyiptom nem fog az Egyesült Államoknál könyörögni a tilalom feloldásáért vagy fog változtatni az országban uralkodó belpolitikai helyzeten. Helyette még inkább Oroszország felé fog közeledni, hiszen Moszkvától megkaphatja a gazdaság számára fontos nyersanyagokat és terrorizmus elleni harchoz szükséges fegyvereket, miközben Putyin aligha szól majd bele egy közel-keleti ország emberjogi helyzetébe. Ezért az orosz atomerőmű megépítésének híre már lényegében csak hab a tortán, amely Egyiptom részéről legalább olyan fontos geopolitikai üzenet, mint amennyire energetikai szükségszerűség.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK