Kezdőlap Szerzők Írta RM

RM

12 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Kaposfest, 1. nap (vasárnap)

0

Mi történne, ha egy következő magyar miniszterelnök a klasszikus zene rajongója lenne? Minden városban építtetne egy koncerttermet? Egész évben szólnának a hangszerek hazánkban?

A magyar zenészek tisztességes munkával rendes jövedelmet kapnának? A gyerekek rájönnének, hogy az úgynevezett komolyzene nem jelent halálunalmat? Netán egyre többen –és nem csak a gyerekek- tanulhatnának zenét az új zeneiskolákban (merthogy persze azokra is szükség lenne)? Esetleg fellendülne a magyar hangszergyártás is? Jobban éreznék magukat az emberek? Boldogabbak lennének? 

Tudom, delirálok, de mégis ezekre gondoltam a Kaposfest nyitókoncertjén. Erősítette az érzéseimet Szita Károly üdvözlő beszéde.

Kijön a színpadra egy megyeszékhely polgármestere, rendes öltönyben és mond egy nagyon kulturált, rövid beszédet. 

Fontosnak tartja, hogy megemlítse a fesztivál két alapítójának, Kokas Katalinnak és Kelemen Barnabásnak a nevét, ami azért is különleges, mert a házaspár csúnya körülmények között volt kénytelen megválni a művészeti vezetéstől. Megköszöni a közönségnek, hogy eljött és kijelenti, addig lesz Kaposfest, amíg lesz közönség. Elegáns, kedves, stílusos beszéd. Ugyanez az ember –kollégáihoz hasonlóan- a pártja által favorizált témákról képes a legalpáribb módon nyilatkozni. Hogy van ez? Miként dolgozza fel ezt a skizofrén helyzetet? Vagy csak én nem értem, mi a politika meg a kommunikáció?

Akárhogy is, de elsötétül a nézőtér, megszólal két dob és a rövid darab után a színpadra érkezik a Kaposfest két művészeti vezetője, Baráti Kristóf és Várdai István. Két Bach-művet játszanak. Erről nem tudok mit írni, okoskodni meg vannak nálam sokkal jobbak. Egy biztos: ha ettől nem érzik magukat jobbnak az emberek, akkor semmitől. 

És akkor megjelenik a fesztivál legnagyobb sztárja. Nem zenész.

Bősze Ádám. Műsorvezető, showman, antikvárius, zenetörténész. Kifinomultan elegáns, szellemes, humoros, (ön)ironikus, praktikus.

Tudja, hogy addig kell beszélni, amíg átrendezik a színpadot. Ha kell, igazi oxfordi angolsággal. Ezt és így csak ő tudja csinálni. Nem véletlen, hogy a Kokas-Kelemen házaspár új, budapesti fesztiválján (Fesztiválakadémia) is ő a műsorvezető. Szerdán jelentkezik az első magyar komolyzenei standupműsorral. Ott leszek.

A szünetben beszélgettem egy ismeretlen hölggyel, aki elmondta, hogy részt vett az eddigi hét fesztiválon. Kérdésemre, hogy mi a különbség a régiek és az újak között, azt válaszolta: „a korábbi csapat fiatalosabb, spontánabb volt, leginkább közkedvelt műveket játszottak. A mostaniak kevésbé közvetlenek, a műsor is sokszínűbb. A közönség is változott.” Hogy miként azt már nem tudhattam meg, mert kezdődött a második rész. Ennek a szó szoros értelmében a legütősebb darabjának az amerikai Leroy Anderson „Az írógép” című ópusza (1950)bizonyult. Hét zenész játszott alá a főszereplő Tömösközi László ütős művésznek, aki a zene ritmusára verte az írógépet. A harmadik meghajlás után a muzsikusok megismételték a számot. Kezd beindulni a buli.

Világhírű zenészek és szobormustra Kaposváron

0

Rendhagyó beszámoló a Kaposfestről.

Kaposfest, -2. nap, péntek

Utazásnap

Várom Budapesten a megbeszélt helyen a kaposvári zenei fesztivál autóját, amikor mellém kerül egy nagyon szép, fiatal lány, egy hatalmas csellótokkal felszerelve. Beszélgetni kezdtünk, kiderült, hogy Julia Hagen 21 éves, Salzburgban született, ott kezdte a zenei tanulmányait, majd Bécs és most Berlin következett.

Számos versenyt nyert már, a berlini zenei egyetemen tanul,

többek között Szabó Ildikóval együtt. Utóbbiról talán annyit, hogy generációja egyik legkiemelkedőbb csellistája, akinek az édesapja a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezető gordonkása. Vissza Juliához: Várdai István, a Kaposfest egyik művészeti vezetője hívta meg, érdekesség, hogy személyesen csak ma este ismerik meg egymást.

Közzétette: Julia Hagen – Cellist – 2017. június 27.

Arról kérdeztem, jól gondolom-e, hogy akit felvettek valamelyik komoly zeneművészeti egyetemre, mindenképpen szólista karriert képzel el – legalábbis az elején. „Közhely” – felelte kedvesen,

„sokan felmérik, hogy nem képesek erre és inkább kamara- vagy szimfonikus zenekarban szeretnének játszani a diploma megszerzése után.”

A várakozás alatt szóba kerültek még a zenészek egészségügyi problémái is, kevesen tudják, milyen sok kárt tesz a gerincben, a nyakban vagy a vállban a sok muzsikálás. Sem erről, sem pedig a karrierépítés titkairól nem beszélnek a diákoknak a nagyhírű külföldi egyetemeken, miközben sokan panaszkodnak, hogy egyedül képtelenek megoldani a szervezési ügyeket.

Juliának egyébként szerencséje van, egy hónapja egy német impresszárió képviseli és reméli, hogy nem lesz probléma az együttműködéssel. Itt tartottunk, amikor

befutott a harmadik utas, a világhírű brácsás, Diemut Poppen.

Ő számos egyetemen tanít és több zenei fesztivál művészeti vezetője. Jó volt ilyen társaságban utazni.

Kaposfest, -1. nap, szombat

Szobornap

Véletlen az egész. Úgy alakult, hogy a gyönyörű Berzsenyi-park mellett lakom és szembejött velem néhány szobor. Hazafelé másik útvonalon sétáltam, itt is láttam néhány alkotást. Ami alább következik, egy végtelenül szubjektív beszámoló a helyi szobrok egy részéről.

Forrás: Wikimedia Commons

Szóval, vissza a rendesen gondozott parkba, ahol elsőnek az 1956 emlékét őrző művet sikerül meglátnom. Egy hölgy (angyal?) kitárt karokkal néz az ég felé, fölötte láng. Most olvasom a neten, hogy a Szabadság Angyalát szobrotta meg Gera Katalin.

A fennkölt műhöz természetesen fennkölt szöveg is tartozik, ez nehezen elkerülhető része az emlékműveknek. De mit üzen nekünk ez a hölgy? Hogy az angyalok hozzák a szabadságot? Ugyan már. Eszembe jut egy másik 56-os emlékmű, a budapesti Ötvenhatosok terén. Annak van igazi üzenete, szabadságról, szolidaritásról, hősiességről. Talán nem véletlen, hogy időnként akkor (2006) még valódi pályázaton választották ki a győztest.

Lehet, hogy Kaposváron is így tettek, a végeredmény nagyon nem ugyanaz.

A park közepén a város egykori polgármestere, Németh István figyeli a történéseket, bal keze a háta mögött, a jobb kéz mutatóujja előre néz.

Forrás: Wikimedia Commons

Később előbukkant egy rejtélyes mű. Egy oszlopot átfogva néz fel (vagy kúszik?) egy úr felfelé, egy hölgy felé, mellette egy kövön Magyarország címerének a fele sejlik fel. Bevallom, utána kellett néznem, hogy felfogjam, miről is van szó.

Trianon-emlékmű, az udvari szobrász, Párkányi Raab Péter követte el.

Erről ennyit.

A belvárosban két jeles művet sikerült találnom. Az egyik, a ma oly divatos zsánerszobrászat emblematikus alkotása, címe: Ady és Rippl-Rónai találkozása. A két művész állva beszélget, kutya befigyel. Ady bal karján a kabátja, kezében a kalapja, Rippl-Rónai kalapban sétapálcával a kezében ünnepli a jeles alkalmat.

A Kaposfestnek otthont adó Szivárvány Kultúrpalota előtt is felfedeztem egy jeles és sokat mondó művet. Kalapos hölgy ül a padon, mellette az üzenet értékű sorok:

„Ha magányos vagy, csak ülj le mellém, suttogd el minden titkodat. Én ígérem, hogy hallgatok s nem árulom el azokat.”

Forrás: Wikimedia Commons

Hazafelé még elsétálok egy Csokonai-mellszobor előtt és hamarosan felbukkan Borbás Tibor Széchenyi-szobra. A gróf széttárt lábakkal ül egy széken, a bal keze egyik ujját a homlokához szorítja. Gondolkodik. Nyilván. Hiszen az okos emberek mind így szülik meg a nagy ideáikat. Az a fontos, hogy az ember erősen szorítsa az ujját vagy az öklét a homlokához és azonnal ömleni kezdenek a jobbnál-jobb gondolatok. Szerintem Széchenyit pont nem így kellene ábrázolni, de

ebben az esetben legalább látszik, hogy a művésznek értelmezhető elképzelése volt, hogy mit is akar csinálni.

Végül egy izgalmas épület, az Együd Árpád Kulturális Központ bejárata mellett feltűnik Király Béla emléktáblája. Kíváncsian olvasom a szöveget, hogy vajon rá merték-e tenni, melyik párt jelöltjeként lett parlamenti képviselő 1990-ben. Természetesen erről az apró részletről elfelejtették tájékoztatni a közönséget. Na, elég a mai kekeckedésből.

A legizgalmasabb szobor azonban a sétáló utca egyik házának bemélyedésében -nem messze a szamaras kordén üldögélő Rippl-Rónaitól- látható hölgy, aki kacéran a bal kezét a jobb mellére helyezve a következő erotikus üzenetet küldi a járókelőknek:
„Pillants rá a keblemre és ábrándozhatsz kedvedre”

Két megjegyzés a végére: akit érdekelnek a szobrok, megtalálja őket a neten. Ha a szövegből elsősorban az jön át, hogy a fővárosi ember lefikázza a vidéki szobrokat, akkor valamit rosszul csináltam.

Egyszerűen csak sétálgattam és izgalmasan összeállt egy kép Kaposvárról.

Akárhogy is, a köztéri művek nagyon sokat mondanak az adott település társadalmi és politikai állapotáról. Mindenhol.

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!