Home Kultúra Kaposfest, 1. nap (vasárnap)

Kaposfest, 1. nap (vasárnap)

0
Kaposfest, 1. nap (vasárnap)

Mi történne, ha egy következő magyar miniszterelnök a klasszikus zene rajongója lenne? Minden városban építtetne egy koncerttermet? Egész évben szólnának a hangszerek hazánkban?

A magyar zenészek tisztességes munkával rendes jövedelmet kapnának? A gyerekek rájönnének, hogy az úgynevezett komolyzene nem jelent halálunalmat? Netán egyre többen –és nem csak a gyerekek- tanulhatnának zenét az új zeneiskolákban (merthogy persze azokra is szükség lenne)? Esetleg fellendülne a magyar hangszergyártás is? Jobban éreznék magukat az emberek? Boldogabbak lennének? 

Tudom, delirálok, de mégis ezekre gondoltam a Kaposfest nyitókoncertjén. Erősítette az érzéseimet Szita Károly üdvözlő beszéde.

Kijön a színpadra egy megyeszékhely polgármestere, rendes öltönyben és mond egy nagyon kulturált, rövid beszédet. 

Fontosnak tartja, hogy megemlítse a fesztivál két alapítójának, Kokas Katalinnak és Kelemen Barnabásnak a nevét, ami azért is különleges, mert a házaspár csúnya körülmények között volt kénytelen megválni a művészeti vezetéstől. Megköszöni a közönségnek, hogy eljött és kijelenti, addig lesz Kaposfest, amíg lesz közönség. Elegáns, kedves, stílusos beszéd. Ugyanez az ember –kollégáihoz hasonlóan- a pártja által favorizált témákról képes a legalpáribb módon nyilatkozni. Hogy van ez? Miként dolgozza fel ezt a skizofrén helyzetet? Vagy csak én nem értem, mi a politika meg a kommunikáció?

Akárhogy is, de elsötétül a nézőtér, megszólal két dob és a rövid darab után a színpadra érkezik a Kaposfest két művészeti vezetője, Baráti Kristóf és Várdai István. Két Bach-művet játszanak. Erről nem tudok mit írni, okoskodni meg vannak nálam sokkal jobbak. Egy biztos: ha ettől nem érzik magukat jobbnak az emberek, akkor semmitől. 

És akkor megjelenik a fesztivál legnagyobb sztárja. Nem zenész.

Bősze Ádám. Műsorvezető, showman, antikvárius, zenetörténész. Kifinomultan elegáns, szellemes, humoros, (ön)ironikus, praktikus.

Tudja, hogy addig kell beszélni, amíg átrendezik a színpadot. Ha kell, igazi oxfordi angolsággal. Ezt és így csak ő tudja csinálni. Nem véletlen, hogy a Kokas-Kelemen házaspár új, budapesti fesztiválján (Fesztiválakadémia) is ő a műsorvezető. Szerdán jelentkezik az első magyar komolyzenei standupműsorral. Ott leszek.

A szünetben beszélgettem egy ismeretlen hölggyel, aki elmondta, hogy részt vett az eddigi hét fesztiválon. Kérdésemre, hogy mi a különbség a régiek és az újak között, azt válaszolta: „a korábbi csapat fiatalosabb, spontánabb volt, leginkább közkedvelt műveket játszottak. A mostaniak kevésbé közvetlenek, a műsor is sokszínűbb. A közönség is változott.” Hogy miként azt már nem tudhattam meg, mert kezdődött a második rész. Ennek a szó szoros értelmében a legütősebb darabjának az amerikai Leroy Anderson „Az írógép” című ópusza (1950)bizonyult. Hét zenész játszott alá a főszereplő Tömösközi László ütős művésznek, aki a zene ritmusára verte az írógépet. A harmadik meghajlás után a muzsikusok megismételték a számot. Kezd beindulni a buli.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .