Kezdőlap Szerzők Írta Örkény Ádám

Örkény Ádám

Avatar
4 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A 40 leggyakoribb turista átverés

Egyszer egy ismerősöm, aki rendszeresen járja Latin-Amerikát, hazatérve lelkesen mesélte, hogy Caracasban géppisztolyt nyomtak az oldalához, és úgy kényszerítették, hogy adja oda az összes pénzét. Az egész éjszakát a rendőrségen töltötte, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet. Majd csillogó szemmel tette hozzá: “Az egész élmény vakon megérte azt a sz*ros ötven dollárt.” Nos, neki nem szól ez a poszt. Rajta kívül mindenki másnak igen. 

Az utazás alapvetően a legjobb dolog, ami az emberrel történhet, és nem jár érte börtön. Az élményből azonban sokat le tud vonni, ha úgy érzed, hogy átvertek, vagy tényleg át is vertek, esetleg megloptak, kifosztottak. Utazni – hacsak nem dönt úgy valaki, hogy a kies szomáli tengerparton szeretné tölteni a vakációt – nem veszélyes. Normális esetben erőszakos bűncselekménytől nem kell tartanunk.  A terrorizmus is csak a világ egy igen kis – és nem túl turistás – részén valós probléma. Az itt leírtakba még anyagilag sem rokkanunk bele. Általában, ha ki is fosztanak, csak némi pénzt, esetleg útlevelet, bankkártyát visznek el. A kártyát le lehet tiltatni, az útlevelet lehet pótolni. Az átverések is általában csak kisebb összegek megszerzésére irányulnak. Szóval az egészben igazán az érzés a rossz. Hogy odamész, jól akarod magad érezni, ezek meg jól átvernek, és telefonálgathatsz, pénzt szerezhetsz, magyarázkodhatsz ahelyett, hogy azt tennéd, amiért jöttél. Jobb elkerülni. Már ha lehet. Egy brit utazási honlap most összegyűjtötte a – szerintük – 40 leggyakoribbat. Mi magyarok a világnak olyan különleges helyén élünk, hogy jó néhányért még utaznunk sem kell. Idejönnek házhoz.

UTCAI PRAKTIKÁK

1. Karkötő ajándékba

Agresszívan kedves helyiek (ez a típus sokszor elő fog még kerülni) odalépnek hozzád, és elmondják, hogy itt náluk helyi népszokás, hogy barátságuk jeléül karkötőket adnak az idegeneknek. (Ez egy világszerte elterjedt népszokás.) Amikor mondod, hogy de nem akarsz venni semmit, mondják, hogy de ez ingyen van. Ha hagyod magad, vagy pénzt kérnek (adománynak), vagy el akarnak adni valami mást, és megsértődnek, ha nem veszed meg jó sokért, vagy ezt csak elterelésnek használják, hogy kizsebeljenek.

Megoldás: A pénzed sose legyen mások számára elérhető helyen. Ha mégis muszáj, csak némi apró legyen a zsebedben. Amúgy meg ne hidd azt, hogy bármi is ingyen van egy a tiédnél is szegényebb országban. Kedvesen, de egyértelműn közöld, hogy nem kéred. Van már ilyen, és fejezzék ki máshogy a barátságukat. Például úgy, hogy most lekopnak. Ha nagyon tetű akarsz lenni, akkor elfogadod, megköszönd, és gyorsan elhajtasz valami tuk-tukkal. Sokat nem nyersz vele, filléres vacak. (Viszont, ha már hosszú út végén vagy, és rémesen eleged van a tolakodó my_friendekből, akkor ez egyike lehet az örömteli, apró elégtételeknek. Igen, egyszer te verted át őket.)

2. Rózsa az asszonynak, lufi a gyereknek

Egy kedves, mosolygós árus odalép a barátnődhöz egy rózsával, és felajánlja neki (rosszabb esetben lufival a gyerekhez). Asszony/gyerek elveszi tőle. Majd odalép hozzád, és megmondja az árat. Visszavenni persze nem akarja. Az ár pedig nem igazán baráti. (A rózsás verziót itthon nem láttam még, a lufisat sajnos igen.)

___01.jpg

Lufiárus – a jobbik fajtából. 

Megoldás: Az egyik legszemetebb átverési technika, mert – különösen a lufis – nehezen kivédhető. Stabil, kiegyensúlyozott régi kapcsolatban már elmegy, hogy még amikor közelít a csávó/nő keményen rászólsz, hogy hagyja békén a feleséged, és nem kértek semmit, de ismerkedős-romantikus fázisban, amikor villogni akarsz a nőnek, még ez se tesz jót a bimbózó kapcsolatnak. Az se, hogy olyan sóher vagy, hogy nem akarod kifizetni azt a sz*ros öt eurót a rózsáért (nem akarod). A gyerekes megoldás még szemetebb: a gyerek, ha lufit lát, lila köd lepi el éledező elméjét. Nem tudod komoly kofliktus nélkül kitépni a kezéből. Azt meg még nem fogja fel, hogy azért a gethes lufiért, ami amúgy is kidurran negyed óra múlva az ezer forint igazán nem jó ár. Az egyetlen megoldás, hogy még mielőtt megszólítana, elrántod a gyerket és elindultok az ellenkező irányba.

3. Az elejtett gyűrű (telefon)

Az emberi kapzsiságra építő, faék egyszerűségű, és könnyen kivédhető trükk. Valaki felvesz egy “leejtett” ékszert, telefont akármit. Megkérdezi, nem te ejtetted-e el (nyilván nem). Ha rávágod, hogy igen, akkor egyrészről egy sötét hazug állat vagy, más részről viszont kér némi pénzt (sokat) a “becsületes” megtalálónak. Ha nem, akkor el akarja adni neked, ezt a “csodás ékszert”, “potom pénzért” – jóval többért, mint amennyit ér.

Megoldás: Tök egyszerű: Nem az enyém, nem veszem meg. Ékszert amúgy is csak boltban, nem az utcán veszünk. Telefont is.

4. A baba

Egy nő neked löki, adja, megkér, hogy fogd meg a csecsemőjét (nagyrészt nem valódi, játékbabával van helyettesítve). Míg neked le van foglalva mindkét kezed, a társai kizsebelnek.

Megoldás: Lásd mint fent. Az értékeket ne hordd hozzáférhető helyen.

5. Itt a piros, hol a piros (és társai)

A játék igen ismert, alapértelmezetten három pohárral és egy golyóval játsszák. Előbb hagynak nyerni, aztán megkopasztanak. (Vagy míg bámulkodsz, kizsebelnek.)

__________1111.jpg

Képünk illusztráció.

Megoldás: Ki az a marha még, aki bármiféle ilyen játékba beszáll? De tényleg? És ki áll le ezt a marhaságot nézni?

6. Az elejtett pénztárca

Alapvető pszichológiai ismeretekre épülő kis trükk. Eléd kerül egy – láthatóan  lopott – pénztárca a földön. Ilyenkor önkéntelenül is meggyőződsz arról, hogy a tied megvan-e. És akkor lecsapnak a zsebtolvajok, és elcsenik tőled.

Megoldás: Sokszor írtuk. Hozzáférhető helyen semmi pénz, érték ne legyen.

7.  Az összekoszolt ruha

Valaki lefröcsköl-leönt valami trutyival. Aztán egy jótét lélek (véletlenül?) odalép hozzád, és segít letisztítani. A honlap szerint Latin-Amerikában honos ez a trükk, én hasonlóval Delhiben találkoztam. Az úgy végződött, hogy a “szolgálataiért” jókora pénzt akart kérni az ember. (Állítólag itt is van zsebeléses verzió is.)

Megoldás: Lehet, hogy durván hangzik, de a fejlett világon kívül SENKI SOHA nem érhet hozzád, se a cuccaidhoz. Akármilyen segítőkész és kedves. Pénzt fog kérni érte. És ez a jobbik eset. Lehet, hogy szemétnek fogsz tűnni, de akár az enyhe tettlegességig is el kell menni. Ha hozzád akar érni, üss a kezére. Ha “segíteni” akar, és megfogja a csomagodat, kiabálj rá, hogy azonnal tegye le. Hisztis, hülye fehérembernek fognak nézni, de megmarad az összes csomagod, és megkíméled magad a felesleges alkudozásoktól, hogy mennyit is adj a “önzetlen segítségért”.

8. Ugyanez cipőpucolóval

Valaki ráejt a cipődre egy kefét. Majd pénzt kér, mondván, hogy kifényesítette.

Megoldás: Kiröhögöd. Általában az európai ember, ha ilyen helyeken jár, nem olyan cipőt visel, amit fényesíteni lehet.

___02.jpg

Európában már igen ritka jelenet.

9. A jós(nő)

Az oldal idős hölgyet ír, én már fiatal férfival is tapasztaltam. Kéretlenül ad neked valami szerencsehozó tárgyat, megfogja a kezed, aztán jósol belőle. Ha meg nem akarsz érte fizetni, hatalmas patáliát csap.

Megoldás: Ez is alapvetően a harmadik világból ismert dolog. (Én Indiában tapasztaltam.)  Az első aranyszabály – akárki közelít hozzád, még mielőtt bármit kérdezne, bármit mondana, bármidhez hozzáérne, te már egyértelműen mondod neki, hogy NO.  Amúgy meg mint fent, hozzád nem nyúlhat senki. Én egyszer elegyedtem beszélgetésbe egy hasonló jóssal, mondta, elmondja, hogy hogyan lehetek szerencsés és gazdag, mondtam neki úgy, hogy nem költöm a pénzem jósokra.

10. A fotós

Leginkább  – akárcsak a rózsás – az ifjú párokra bukik. Ha egymást fényképezitek, odamegy, és elkéri a gépet, hogy majd csinál rólatok egy közös képet. Jobb esetben pénzt kér érte, rosszabb esetben elfut a fényképezővel.

Megoldás: Ha nagyon akartok közös képet, ti kérjetek meg valaki helyit, aki láthatóan megbízható, idősebb, jól szituált, családos ember, vagy  a szállodátok dolgozója, éttermetek pincére stb. Aki önként ajánlkozik, gyanús.

11. A muzsikus

Általában angol nyelvű országokban jelenik meg, és szintén angolul jól beszélő turistákat keres magának a muzsikus, aki hosszan beszél az ő művészetéről, majd átad egy cédét a zenéjével, amiről csak eleinte hiszed azt, hogy ingyenes. Aztán kiderül, hogy nagyon nem. Mivel általában  azért nem egy vonósnégyes tagjáról van szó, a dolog – a honlap szerint New Yorkban – rendszeresen torkollik némi fenyegetésbe, ha nem fizetsz. (Nekem brazil cédém lett így. Nem volt agresszív, de rém sokat beszélt a csávó, és úgy láttam, gyorsabban szabadulok, ha megveszem. Semmi baj nincs vele, de tök átlagos brazil zene.)

___03.jpg

Végül is megérdemelte, hogy megvegyük a cédéjét. 

Megoldás: A kedves idegentől mindig óvakodj, ha ingyen akar adni bármit is. Mielőtt kézbe vennél bármit, kérdezd az árát. Ilyen helyzetekben soha semmi nincs ingyen. Ingyen cédét nagy cégektől hivatalos formában kapsz csak.

12. A drogüzlet

Máshonnan is hallottam már, hogy ez a dolog Thaiföldön létezik: tuktukos ajánl neked drogot, miközben partira igyekszel. Az átadáskor pedig hopp előkerülnek a rendőrök. És jó, ha megúszod némi megvesztegetési pénzzel.

Megoldás: Ne vegyél drogot. Tuktukostól meg pláne ne.

ÚTON

13. Taxisok

Hát azt hiszem, ezt a magyar közönségnek nem kell bemutatni.  Hiénás taxisok, túlszámlázók nem csak nálunk vannak. A turistát sok helyen igyekeznek levenni. Különösen a pályaudvarokon, reptereken, látványosságok közelében. Ott gyakran még azok is pénzt kérnek, akik csak megmutatják, hogy melyik taxiba üljünk be.

___04.jpg

Taxisok Indiában – nem mind akar átverni. 

Megoldás: Sajnos sok helyen elkerülhetetlen a taxizás. Ilyenkor a legjobb, ha a hivatalos, fix árú szolgáltatást vesszük igénybe. Tájékozódjunk a társaságokról jó előre. Ahol van lehetőség, ott inkább kockáztassuk meg a roamingdíjat és hívjunk telefonon taxit. Ha ez nem megy, akkor se ahhoz üljünk be, amelyik ajánlja magát. Nézzünk egy másikat. Ha nem akarja bekapcsolni a taxamétert, szálljunk ki. Végső esetben, ha senki sem akar taxaméterrel menni, fogassunk a rendőrrel taxit. (Megtörtént Marokkóban.) Persze azzal is lehet csalni. (Vietnamban külön rá is kellett szólni a csávóra, hogy ne babrálja már métert, mert látjuk, ahogy ugratja.)

14. Az éjszakai busz

Szintén Délkelet-Ázsiában honos átverés. Olcsón adnak jegyet az éjszakai buszra, aztán hirtelen felmerülnek mindenféle extra költségek, a busz meg megáll, hogy most bizony meg kell aludni valahol, és a szálloda nem éppen a legolcsóbb, de más nincs a környéken.

Megoldás: Ez igen gyakori a Bangkok-Siem Reap útvonalon. Nos, ott sokkal inkább megéri repülni. Egyébként pedig általában sok busztársaság van. Ne gyanús ügynököktől vegyük a jegyet, hanem a buszpályaudvaron egy megbízhatóbb cég saját standján.

15. Trükközés az apróval

A taxisok jó szokása ez is. Különösen a reptérről befelé jövet, amikor még láthatóan nem ismered a helyi pénzeket. “Leejtik” az aprót, aztán valami sokkal kisebb névértékű pénzt nyomnak a kezedbe. (Papírpénzzel is megy – engem Isztambulban a régi sok nullás török lírával próbált egy helyi taxis hasonlóan átverni, nem ment neki, meg is haragudott.)

Megoldás: Még odabent a kocsiban megszámolod a pénzt. Akár többször is. Addig nem szállsz ki, amíg a korrekt visszajárót nem kaptad meg. Ha gáz van, a szállodai személyzettől kérsz segítséget.

16. A kidurrant gumi

A trükkös lopások egyik jól ismert alfaja, itthon is gyakorolják, de mi speciel Spanyolországban futottunk bele. Az autópályán levillognak, hogy valami baj van a kerekeddel, a következő parkolóban pedig készségesen megpróbálják “megjavítani”, miközben kivágják a gumidat, majd kicsit később amikor eldurran a gumi, “véletlenül” pont akkor érnek utol. Amíg “segítenek” kereket cserélni, kirámolják a nyitva hagyott kocsiból az értékeket.

Megoldás: Ilyen helyzetben ha kiszállsz, azonnal zárd be a kocsit. Minden érték maradjon hozzáférhetetlen.

17. Zsebtolvajok a vonaton

A fel és leszállást szeretik. Te csak akkor veszed észre, hogy valamitől megszabadítottak, amikor a vonat már megy, ők meg rég leszálltak.Szeretik a zsúfolt vonatokat.

indiaecotrain12.jpg

Megoldás: Nehéz védekezni, mert vannak országok, ahol általában nagy a lökdösődés fel- és leszálláskor a vonatokon. Nehéz mindenre odafigyelni. Amennyire lehet, azért figyelj oda, és – ezt már sokszor mondtuk – sose legyenek hozzáférhető helyen az értékeid. Ha erőszakkal tépi le a táskád, és leugrik a vonatról, akkor gyakorlatilag semmit nem tudsz tenni ellene, de ez azért elég ritka.

18. A  feledékeny taxis

A reptérről megérkezve segít bepakolni a szállodában, majd sietve elhajt. De egy kisebb cucc azért bent marad a kocsiban. Állítólag az Egyesült Államokban szokás ilyen csúnyaságot csinálni.

Megoldás: Ehhez azért rém rutintalannak kell lenni. Az embernek általában könnyen megszámlálható számú csomagja van, és ezt meg is számolja, amikor kiszáll a kocsiból. Ennyi. Amúgy meg taxisok lásd, mint fent. Ha telefonon hívtad, utána is tudsz szólni.

TRÜKKÖS SZOLGÁLTATÓK

189 Telefonáló boltos

Míg hitelkártyával vásárolsz a boltos látszólag telefonon beszél. Valójában lefényképezi a kártyádat, aztán megpróbál a számával visszaélni. (Nyilván nem ő, hanem, bűntársai – ez azért már egy szervezettebb, nagystílűbb történet.)

Megoldás: Kivédeni nehéz, de jó tudni, hogy az ilyen trükkökkel megszerzett pénzt, ha időben észleled, megteszed a feljelentést, végigjárod a szolgálati utat a bankok elég nagy biztonsággal visszautalják a számládra. Van vele bosszússág, ügyintézés sok, de jó esetben meg lehet úszni veszteség nélkül.

20. A lassú boltos

Itthonról is ismert jelenség: a visszajárót a boltos (bár itthon inkább taxisokkal szokott ez megesni) sokáig keresgéli, lassan számolgatja. Minden egyes érménél rád pillant, hogy hátha megunod, és nála hagyod. (Indiában pofátlanabbul csinálják, egyszerűen mosolyogva közlik, hogy No change, Sir! – vagyis nekik aztán nincs aprójuk.)

Megoldás: Türelem és rezzenéstelen ábrázat. Kivárod. Az utolsó fillérig. Az indusnak meg szólsz, hogy jó, akkor a szomszéd boltban felváltod. Mert nem a nyavalyás hat rúpiája a fontos, hanem az elv, hogy téged ne akarjon átverni.

21. A bombaüzlet

A taxis – tuktukos, miközben kedvesen elbeszélget veled, elvisz valakihez, aki egy egészen csodás üzletet ajánl. Kedves, jól öltözött ember, aki hamar barátságába fogad, és elmondja, hogy itt náluk sokkal olcsóbban tudsz venni ékszert, gyémántot, szőnyeget stb., mert ő közvetlenül a gyártótól, bányásztól stb. szerzi be, és otthon majd háromszor ennyiért adhatod el. Valójában jó esetben annyiért veszed meg, mint bárhol máshol. Csak éppen rosszabb lesz.

Megoldás: Végig se hallgatod. Kedvesen udvariasan elmondod, hogy nem, köszönöd, nem veszel semmit. Akkor se vedd meg, ha tetszik. Vegyél máshol hasonlót. Olyan helyen, amit te választottál.

22. Álorvos

Szintén jól öltözött, angolul jól beszélő ember ajánl neked kamu orvosi számlákat, hogy majd otthon elszámoltatod a biztosítóddal. Akárcsak az aranygyűrűsnél, itt is az emberi kapzsiságra építenek. A biztosítód persze körberöhög a számlákkal. Nyilván azon a héten a tizenhetedik vagy, aki megpróbálja ugyanazt elszámolni.

Megoldás: Egyszerű. Nem mész bele az ilyen üzletbe és kész.

23. Álrendőr

A legveszélyesebb, és gyakorlatilag kivédhetetlen  trükkök egyike. Rendőrnek látszó egyének állítanak le. Ha kocsiban vagy bírságolnak, és közben vesznek ki ezt-azt a gépjárműből, míg nem figyelsz oda, ha gyalogosan mozogsz, elkérik a pénztárcádat, irataidat, mondván “hamis pénzt keresnek” és kicsit kevesebbet tesznek vissza. Általában olyan országokban teszik ezt, ahol amúgy a valódi rendőrökről is feltételezed, hogy elég korruptak, és hajlamosak az önkényeskedésre.

Megoldás: Nem nagyon van. Ha alaposan végigszámolsz mindent, és kiderül, hogy hiányzik némi pénz, és ezt finoman szóvá teszed talán “megtalálják félrecsúszva valahol” de koránt sem biztos. Keménykedni nem érdemes, mert bőven lehet, hogy valódi rendőrt szippantott be az erő sötét oldala. Ha kisebb összeg hiányzik – pár ezer forint – egyszerűbb veszni hagyni. Ennyit a valódi rendőrök is legombolnának rólad egy jó kis közlekedési kihágással.

24. Kamu jegy

Sorban állsz, hogy jegyet vehess – vonatra, koncertre, fesztiválra. A sor lassan halad, te meg unod. Majd megjelenik valaki, aki valami mesével olcsóbban – vagy akár kicsit drágábban, de legalább azonnal – jegyet adna el feketén. Aztán a bejáratnál (vonaton) az ellenőrzésnél körberöhög az ellenőr. Nem kell ezért se külföldre menni, elég egyszer megközelíteni a Szigetet.

Megoldás: Nehéz ügy. Vannak ugyanis pontjai a világnak, ahol tényleg foglalkoznak azzal nepperek, hogy felvásárolnak jegyeket, amíg vannak (vagy olcsóbbak), aztán eladják drágábban. És ezek ettől még tök valódi jegyek, csak valaki keres rajtuk.  Tehát az ajánlat messze nem biztos, hogy átverés (annó sokat utaztunk így vonaton a posztszovjet térségben, a pénztárban már nem volt jegy, de feketén még bőven). Ha nem vagy ismerős a helyen, nem tudod, hogy néz ki a valódi jegy, ha csak a gyanútlannak kinéző turistákra próbálják rátukmálni a cuccot, inkább ne vegyél.  Akkor érdemes ebbe belemenni, ha ez láthatóan népszokás, és a helyiek is nagyban űzik az ipart.  Bár  a britek nem említik, meglehetősen hasonló a helyzet a fekete pénzváltókkal.  Van olyan, hogy átvernek, van, hogy a csomó helyi pénz helyett újságpapírt kapsz. De nem lehet  azt mondani, hogy kerüld az utcai pénzváltást, úgy en bloc, mert bőven van olyan része a világnak, ahol  ez általános, elfogadott, és teljesen rendezett üzlet. Másutt meg a helyi kormány hülyeségei miatt jelentősen eltér az utcai és a banki árfolyam (elárulom, nem a bankban kapsz több pénzt). Nézd meg mit csinálnak a helyiek, ha ők is ezt teszik,  akkor nem lehet túl gázos.

A BENNSZÜLÖTTEK

25. A segítőkész bennszülött

Meg kell mondanom, azt, amit a blog leír, én még sosem tapasztaltam, és láthatóan a fejlett világ szervezett bűnözői csoportjaira lehet jellemző. Valaki segít neked használni a jegyvevő-parkoló-pénzkiadó automatát, és közben jó közelről megnézi a PIN kódodat, ezután ellopják a kártyádat, te meg fizetsz. Ez azért elég ritka lehet, de a “segítőkész helyi” viszont egy meglehetősen gyakori jelenség. A harmadik világban gyakorlatilag bárhol belefuthatsz olyan emberbe, aki majd megmutatja, elkísér, elhozza neked stb. Ezt pedig gyakran kínos jelenetek követik, amikor ő pénzt kér, majd megsértődik, ha nem adsz. Esetleg elvisz a nagybátyja boltjába, hogy vegyél valamit.

___05.jpg

Nargisza, a kedves, segítőkész helyi, akivel tényleg megérte találkozni.

Megoldás: Az első elég egyszerű. Mindig oda kell figyelni, hogy senki se lássa a PIN kódodat. Ha alapból mindig hárítasz az ilyen helyzetekben, sok pozitív élménytől is elzárod magas. Volt már olyan élményünk, amikor véletlenül összefutottunk a városi helytörténésszel, ő pedig leült mellénk és fél órát mesélt a vár történetéről, és még nekünk kellett rábeszélni, hogy legalább a közben elfogyasztott sörre hadd hívjuk meg. A kártyás ügyekről már írtam fentebb – a pénzt, amit leemeltek, ha időben bejelentést teszel, rendszerint visszaadják. A másik nehezebb. Ugyanis – meglepő – de vannak vidékek, ahol az emberek tényleg alapból kedvesek a külföldivel, és tényleg igyekeznek segíteni, beszélgetni, büszkék a városukra, és szeretnék megmutatni stb. Aranyszabály talán egy van – az ilyen emberekkel általában olyan helyen futsz össze, ahol az utóbbi években te vagy az első turista. Ahol rendszeres nagy forgalom van, sok turistával, bazárral, ott semmi sincs már ingyen. Ilyenkor, ha mégis kedved van ahhoz, amit az ember ajánl, kérdezd meg, hogy mennyi is az annyi. Ha mond egy összeget, és azt elfogadod, akkor ebből is lehet pozitív élmény. Ha azt mondja, hogy as you like, Sir, küldd el. Abból csak veszekedés lesz a végén.

26. Térképárus

Nem tudom, miért ide sorolták, és miért nem az előző rovatba, de mindegy. Utcán próbálnak neked térképet eladni, és míg valaki azt az arcodba nyomja, a másik kizsebel. A trükkös lopásnak egy másik módja.

Megoldás: Leírtam már többször. Utcán senkitől semmit, nem érdemes venni. A pénz meg ne legyen elérhető helyen. (Jó, üdítőt, utcai kaját nyilván az utcán veszünk, de az más kérdés, azt a helyiek is ott veszik. A turistáknak mindenféle marhaságot áruló, gyakran bevándorló származékokat kerüljük el. Ezt most minden rasszizmus nélkül mondtam.)

27. Koldusok

Koldusok a világon mindenütt vannak.  Általában a turistát maximum városképileg zavarják, és maga dönti el, akárcsak otthon, hogy ad-e vagy sem. Gyakran azonban – elsősorban a kevésbé fejlett részein a világnak – ráakaszkodnak a külföldire, nyaggatják, követik, bökdösik. Máskor – ez inkább a közepesen fejlett, európai régiókra jellemző – agresszívabbá válhatnak, vagy zsebeseket leplezhetnek.

Megoldás: Azt, hogy akar-e adakozni, mindenki maga dönti el. Én személy szerint olyanoknak a szegény országokban sem adok, akik láthatóan kipécézik maguknak a külföldit, és rá se hederítenek jobb módú honfitársaikra. A fejlettebb világban más a helyzet. Ott általában élek a gyanúperrel, hogy a koldusok jelentős része a maffia alkalmazottja, vagy mondjuk így, nem feltétlenül önhibáján kívül került nehéz helyzetbe. A zsebtolvajlásokról már sokat írtunk, egyébként pedig mindenkit vezéreljenek saját erkölcsi megfontolásai, érzései, anyagi lehetőségei.

28. Ingyen masszázs

Állítólag a Karib-szigeteken gyakori, hogy a tengerparton odalép hozzád egy masszőr kinézetű masszőr, és csak úgy bemutat rajtad néhány fogást. Majd pénzt kér, mondván, ő már megmasszírozott.

Megoldás: Mint a jósok esetében. Amikor közelít, már mondjuk hangosan érthetően, kézmozdulattal kísérve, hogy NO.

29. A nő

Nem csak az általános emberi kapzsiságot fedezték fel maguknak az átverők, trükkös tolvajok és társaik, hanem a hímnem egyes egyedeinek nagyra nőtt egóját is. Szórakozóhelyen, csinos fiatal nők kezdenek el flörtölgetni – rendszerint elázott – csávókkal, ami előbb meghívásba torkollik, majd – legjobb esetben – egy erősen túlméretes számlában. Van, hogy szex is lesz belőle, aztán pénzt kérnek, aztán, ha nem kapnak, rendőrt hívnak, hogy meg lettek erőszakolva. (Ennél kicsit nyíltabb, amikor egy éjszakai szórakozóhelyen ismerkedik meg valaki egy nővel – és az fullad irdatlan túlszámlázásba, mert a hölgy kb. folyékony aranyat rendelt magának. )

___06.jpg

“Lányok” Bangkokban – szeretni fognak, de nem ingyen. 

Megoldás: Tegyük azért tisztába a dolgokat: Aki egy éjszakai szórakozóhelyre betér, akármilyen gyanútlan, és akármilyen részeg, tudja, hogy nem annyiért iszik meg egy kólát, mint a mekiben. Hát még, ha nem kólát iszik. Árlistának viszont ott is kell lennie, és a pincérnek, ha előre megkérdezik tőle, hogy mennyibe fog kerülni a hölgy itala, valós választ kell adnia. Nincs olyan, hogy “Ittunk két sört, és százezer forintba került”. Vagy ha van, akkor rendelés előtt nem kérdezte meg, hogy mennyibe is fog kerülni. Amúgy pedig mindenki nézzen magába (magára), és tegye fel a kérdést:én vagyok-e Brad Pitt. Amennyiben a válasz nemleges, akkor próbáljon megküzdeni azzal a ténnyel, hogy egy tök ismeretlen városban, egy tök ismeretlen nő másfél perc beszélgetés után bizonnyal nem szimpátiakapcsolatot  akar vele kezdeményezni. Jó esetben csak prostituált, aki pénzért hajlandó vele szexelni. (Pénzért! Nem ingyen, szerelemből! A “barátnő feelinget” ne keverjük össze a szimpátiakapcsolattal!) Rosszabb esetben lehúzós prostituált, aki mellé még egy kis túlszámlázásba is beleviszi, vagy ellop tőle ezt azt. Még rosszabb esetben szimpla tolvaj, így csak a pénzét veszíti el a csávó, és még nem is dug. Ez mindig így van. Ha dugni akarsz, és egy nő odaül melléd, és beszélgetni kezd veled, kérdezd meg, hogy mennyi. Ha árat mond prostituált volt, ha nem, akkor csak lopni akart.

30. Vigyázz, zsebtolvajok!

Igazán trükkös lopás, ismét pszichológiai  trükkel. “Kedves helyi” figyelmeztet, hogy vigyázz, mert itt zsebtolvajok ólálkodnak. Erre önkéntelenül ellenőrözd a cuccaidat. Ezt a társa kifigyeli, és megpróbál megszabadítani tőlük.

Megoldás: Ugyanaz, mint eddig, érték ne legyen elérhető helyen.

31. A törött fényképező

Helyiek odajönnek hozzád, hogy fényképezd le őket. A fényképező nem működik. Erre felháborodnak, hogy te rontottad el, és fizesd ki.

Megoldás: Nem foglalkozol velük. Ha agresszívak kezdenek lenni, és feszkó van, a legrövidebb úton beszállsz egy taxiba, és a szállodádba mész, oda nem mernek követni.

32. Beszélgessünk angolul

A magyar turisták többségét, aki külföldiül egy kukkot se tud, nem fenyegeti ez a veszély. De, aki kicsit is jobban beszél angolul az átlagnál, belefuthat. “Kedves helyiek”, mondván ritkán látnak külföldit, leülnek vele “gyakorolni az angolt”, ami aztán a nagybátyjuk boltjában vagy egy drága étteremben ér véget. Jobb esetben csak meghívatják magukat vagy rá akarnak venni ajándéktárgyak vásárlására, rosszabb esetben jön a túlszámlázás.

Megoldás: Nehéz dolog ez is. Ugyanis van a világnak egy – elég jelentős – része, ahol a külföldi, aki jól beszél angolul, tényleg ritka jószág, és tényleg vannak emberek, akik csak úgy puszta gyakorlás kedvéért leülnek vele beszélgetni. És így – elég gyakran – nagyon kellemes élményekbe is bele lehet futni. (Nem, hogy te fizetsz, de még meg is hívnak – pl. pezsgőzni a Tiraszpoli Állami Egyetem végzős angol szakosai a Dnyeszter partján.) Gyakran érzed úgy, hogy ha meg is hívatja magát az illető, végül is rendben volt a dolog.  Minimális odafigyeléssel – mindent szépen megkérdezel, hogy mi, mennyibe is kerül – a rossz élményeket általában el lehet kerülni.

33. Éttermi trükk

Amit a blog leír – egy ember látszatra ingyen ad kaját, majd pénzt kér érte -, meglehetősen ritka az olyan vidékeken, ahol mi is jártunk. Sokkal gyakoribb – igaz, az előző fejezethez tartozik inkább – hogy az étteremben látszólag ingyenes dolgokért pénzt kérnek. Az asztalra kitett mogyoró, kenyér, víz a legtöbb helyen ingyen van, akárcsak a díszítés, amit az étel mellé tesznek. Aztán van, ahol ezért jó sokat felszámolnak.

Megoldás: Mindent tisztázni kell előre, hogy mennyibe kerül. Mindenről megkérdezni, hogy ez most külön fizetős-e. (Bár a gyakorlatban ezek általában nem túl drágák, így az ember inkább bennük hagyja azt a pár eurót, és nem ad cserébe borravalót.) Semmit nem kérünk, és nem fogyasztunk el, amiről nem tudjuk, hogy mennyit fognak érte kérni. Ez elég egyszerű szabály. Amúgy meg érdemes kerülni a túl turistás éttermeket, ahol helyiek esznek, ott kisebb az esélye az átverésnek.

34. A levél

A trükkös lopás és trükkös koldulás keveréke. Gyerekek azzal keresnek meg, hogy segíts nekik levelet írni. Ezzel persze sanyarú sorsukat ecsetelik, aminek a vége némi adomány kérése. (Vagy esetleg közben eltulajdonítanak ezt-azt.)

Megoldás: A trükkös koldus egy kellemetlen élmény. A sanyarú sorsát így-úgy ecsetelő gyermektől kezdve az angolul kiválóan beszélő indusig, aki előbb az ország gazdasági helyzetéről kezd el veled beszélgetni, csak később tereli a szót a sajátjára, sok faja van. Mivel már leültél vele beszélni, kommunikáltál, és végighallgattad, nagyon kellemetlen mindenféle adomány nélkül távozni. Vagy már akkor lerázod, amikor még csak közelít – lásd a jósnál leírtakat – vagy gyorsan adsz egy keveset és távozol.

35. Adománygyűjtés

Utcán odalépnek hozzád, és egy aláírásgyűjtő ívhez kérik az aláírásod. Aztán pénzt is.

Megoldás: Adakozni szép dolog, de úgy érdemes, ha előbb meggyőződsz arról, hogy a pénzed, akármilyen kevés is, arra érdemes helyre megy. A harmadik világ utcai adománygyűjtéseinek nagy százaléka kamu. Mint a jósok esetében – még mielőtt szóra nyitná a száját, és megmutatná az ívét, egyértelműen a szemébe nézel, és annyit mondasz: NO.

36. Idegesítő gyerekek

A blog persze etnikai megjelölést is alkalmaz, amitől itt és most eltekintenénk, mert valójában globális problémáról van szó: gyerekcsapat vesz körbe, hozzád nyúlnak, akarnak valamit, pénzt, tollat, vagy csak azt, hogy ne legyen egy jó napod. Követnek, füttyögnek, ujjal mutogatnak. Rosszabb esetben van köztük lopós is.

Megoldás: Nagyon nehéz kérdés. Egy részről talán a legkellemetlenebb, legidegesítőbb mindenféle utazási kellemetlenség közül. Mert a felnőtt koldust elküldöd, és elmegy, maximum követ pár méetren, de ha látja, hogy nem kap, lemond rólad. Az árust, ha egyértelműen megmondod neki, hogy nem kap tőled semmit, lerázod. De a kis ördögfajzatok, ha rájuk szólsz, csak röhögnek, és még jobban körülfognak, mert nem pusztán a pénzre vágynak, hanem valami másra. Hogy mire, azt igazán nem tudtam kideríteni. Vannak országok, amiket éppen ezért az elviselhetetlen gyerekhordák miatt tartok kimondottan kellemetlen úticélnak (Etiópia pl). Folyamatos adakozással persze csökkenteni lehet a létszámot de más részről meg további gyerekeket vonzol magadhoz. Megütni meg mégse kellene egy gyereket. Ha már nagyon eleged van, leginkább az segít, ha egyet felfogadsz közülük, hogy legyen a kísérőd – igaz, ez pénzbe kerül, de a többit ő távol fogja tartani.

SZÁLLODAI TRÜKKÖK

37. “Bezárt a szálloda”

Állítólag Spanyolország turistás részein létezik az a taxis átverés, hogy a gyanútlan turistát, amikor beül a kocsiba, és egy bizonyos szálloda felé indulna, a taxis “informálja” arról, hogy az a szálloda most éppen átépítés miatt zárva, de tud egy másikat. Ami persze drágább, de rosszabb.

Megoldás: Ahhoz, hogy ennek bedőljünk, azért épületes marhának kell lenni. Ha foglaltunk előre szállást, elég valószínűtlen, hogy pont azt zárták be, ahova a foglalásunk szól. Ha meg nem foglaltunk, csak kinéztük valahonnan a helyet, és máshova visznek, mondhatjuk, hogy ez nem tetszik. Ennyi.

38. Telefon a portáról

Kamu telefonhívás a portáról a szobánkba, amelyben a hitelkártya-adatainkról érdeklődnek. Lehetőleg este “ellenőrzés végett”.

Megoldás: Hitelkártya adatot sosem adunk meg telefonon.  “Ha akar valamit, majd holnap reggel lemegyek.”

39. Szállodai ellenőrök

Egyenruhába öltözött emberek csöngetnek be a szobádba, hogy a szálloda részéről jöttek ellenőrizni. Amíg az egyik feltart, a másik lop. A blog szerint Spanyolországban fordult elő.

Megoldás: Magánvélemény, de nem lehet gyakori. Ha ott maradsz a szállodában, panaszt tehetsz, vizsgálniuk kell a dolgot, és kártérítést követelhetsz.

40. Kamu kajarendelés

Az Egyesült Államokban fordul elő állítólag, hogy a motelben becsúsztatnak az ajtódon olyan menüt, amiről, ha rendelsz (és persze előre fizetsz kártyával), akkor a kaját nem hozzák ki, csak a kártyádat terhelik meg.

Megoldás: Rém hallucinatív történet. De persze semmit nem fizetünk ki előre.

+

Hát, ennyit raktak össze. Én néha kicsit aránytalannak érzem az összeállítást. Kimaradtak igen ismert átverési formák. Az éttermi túlszámlázások például, amik azért igencsak ismertek mindenhol. (Kedvencem, amitől mindenkit óvnék, amikor nem adagra, hanem súlyra adják meg pl, hogy mennyit kell fizetni valamiért (pl. halért), sose mondod meg, hogy mennyi is lesz valójában a cech, csak annyi biztos, hogy sokkal több, mint amire számítasz. Sose egyél olyan dolgot, amit grammra adnak! De az éttermek jó szokása pl. az is, hogy sosem volt tételeket tünetnek fel, vagy (pl. Oroszországban), hogy olyan nevetségesen kis adagokat hoznak ki, amiből kb. négyet kell megenni, hogy valahogy jól lakj.

Szintén hiányoltam pl. a “kedves helyiek” közül az önjelölt idegenvezetőket és társaikat, akik a jól ismert “as you like, Sir” -rel válaszolnak, ha azt kérded, mennyibe is fognak kerülni. (Ők mindig többet szeretnének, és ebből néha komoly szóváltás lehet.) Sose végy igénybe olyan szolgáltatást, aminek nem tudod előre a pontos árát!

És persze hiányoznak azok a trükkök, amiket pénzváltással, árfolyamokkal csinálnak. Az éttermek, hogy persze elméletben lehet euróval fizetni, de olyan árfolyamon, hogy attól hirtelen kétszer olyan drága lesz a kaja, vagy a szálloda, ahol  persze lehet pénzt váltani, de mennyiért.

Ha tudtok még, nyugodtan írjátok meg kommentben.

5 hely, ahová még elmehetsz a téli szezonban

És nem is túl drága, meg nem kell rá két hét. Mert, ugye, a téli szezonnak van némi hátulütője. A “télből a nyárba” jellegű utak általában drágák, és messze visznek, vagyis nem elég rájuk egy hét – viszont kell fejenként sok százezer. A másik terv, ugye, a síelés, de hát biztos vannak rajtam kívül is olyanok, akiknek a hideg, csúszós, vizes dolgokról nem az élmény, hanem a rettenet szó jut az eszükbe. Nekik teszünk most ajánlatokat.

PORTÓ

Ha a “télből a nyárba” élményt nem is adja meg az észak-portugál nagyváros, arra azért számíthatunk, hogy az idő jelentősen jobb lesz, mint itthon. (Januári ott tartózkodásunkkor a plusz tizenegynéhány fokot már “nagyon hidegnek” tartották a helyiek, és füles sapkában jártak. Pedig az idő nagy részében azért sütött az nap.)

FH

Az óváros napsütésben – január elején

Maga a város is nagyon sokat ad: akár egy napba is belefér a reggeli piacozás, Európa egyik leghangulatosabb piacán, templom és múzeumlátogatás, Harry Potter könyvesboltja (jó, valójában a Harry Potterben felhasznált könyvesbolt.. a Livraria Lello), borkóstolás (a portóit előállító pincészetetek a városban a Douro déli partján vannak), egy jó vacsora, és akár egy nosztalgiavillamosozás is a belvárosban. Két napba már bőven belefér egy hajózás is Dourón, ami persze csak akkor fun, ha jó az idő, de erre – mint mondtam – a mi relatíve északi hozzáállásunkkal elég jó esélyünk van.

FH

Naplemente a folyóról

Négy napba, amit a Wizzair Budapest-Portó járata kényelmesen megenged, már belefér néhány kirándulás közeli helyekre, a guimaraesi vár és/vagy a bragai búcsújáróhely meglátogatása, esetleg egy rövid látogatás a Douro felsőbb folyásához, ahol a portóinak való szőlőt termesztik. (Minderről egyszer majd azért részletesebben is írunk…)

FH

Télen is látványosak a szőlőhegyek

Februárra még lehet úgy jegyet kapni a Wizz-re, hogy az oda-vissza utat megússzuk 35 ezer alatt. (A nagyon olcsó januári jegyekről már lemaradt, aki eddig nem ment el.) Portugália pedig általában Nyugat-Európa legolcsóbb országa 4-6 euróért ebédmenüt lehet már kapni, 10-ért meg vacsoramenüt, a szállások is megfizethetőek, két főre 50 euró alatt lehet már találni jót.

MADEIRA

Maradjunk még Portugáliában, de egy nagyságrenddel lépjünk tovább. Madeira, ha nem is “télből a nyárba,” de mindenképpen “télből a tavaszba” élményt kínál. A szigeten ilyenkor ugyan relatíve esős az idő – de kárpótol az esős napokért a kellemes meleg (a mi fogalmaink szerint), kb 18-22 fok, és a tavaszias hangulat.

FH

Napfény, virág és jellegzetes háromszögletű házikó januárban

A turisztikai brosúrák kivételesen nem hazudnak – általában azért igen – amikor, a “az örök tavasz szigetének” titulálják Madeirát. A sziget legfontosabb látnivalóinak számító botanikus kertekben gyakorlatilag mindig van frissen virágzó növény, a – másik fő látnivalónak számító – őserdők pedig az évben folyamatosan zöldellnek.

FH

Örökké zöld erdő – szintén januárban

Fürödni nem nagyon lehet még a tengerben – fagyálló németek azért megpróbálják -, így nem családok, hanem inkább brit és német nyugdíjasok vannak turistaként a szigeten, belőlük viszont nem kevés. Ami jó, hogy a sziget kicsi – alig Budapestnyi – így, ha négy napot töltünk ott, akkor nem csak, hogy töviről hegyire megismerhetjük, de kvázi bennfentesnek érezhetjük magunkat.

FH

Amúgy is sziklás a part …

Látnivaló pedig bőven van ennyi időre – a fent emlegetett babérerdők és botanikus kertek mellett IV. Károly magyar király sírja, Funchal óvárosa, Európa legmagasabb sziklaszirtje vár minket például. Lassú, békés üdülésre számítsunk, még akkor is, ha csak pár napra megyünk – késői kelésekre, nagy reggelikre és hosszú sétákra.

FH

Az árak – sok szempontból – még a szárazföldi Portugália alatt vannak – 8 euróért már decens vacsorát kaphatunk. Az eljutás viszont bonyolultabb-drágább. Lisszabonba vagy Portóba kell repülni Wizzel, és ott átszállni, mondjuk, az EasyJetre (a menetrend miatt ez feltételezi, hogy egyszer megaludjunk a szárazföldön) – ami most alsó hangon plusz 30 ezer forint oda-vissza, így, a teljes utat 60-65 ezer forintból tehetjük meg.

RÓMA

Az Örök Város (hogy már megint valami igen elcsépeltet mondjak ), ugye, azért is örök, mert bármikor lehet oda menni turistáskodni. De a január-február azért a legjobb. Hőmérsékletileg valamivel jobb, mint itthon (mármint az utcán, mert a házakban azért komolyan lehet fázni egy hidegebb télen, amikor a szimpla ablak, és a gyenge fűtés miatt marha hideg van odabenn). Viszont nincs olyan borzasztóan meleg, mint nyáron. Eső persze eshet, de annyi elképesztően sok beltéri program van – a Vatikáni Múzeumtól az EUR-on át a Domus Aureáig.

FH

Ami viszont verhetetlen ebben az időszakban, hogy Róma gyakorlatilag turistamentes. A karácsonyi-szilveszteri időszakra érkező tömegek már lementek, de a húsvétolók még nem érkeztek meg. Pár csoportnyi kóbor japánnal, meg elveszett filippinó zarándokkal azért ilyenkor is össze lehet futni, de – most minden etnocentrikus lózungtól mentesen értsük – Róma ilyenkor a rómaiaké, meg a miénk. Ami a Mediterránuemban általában jó, hogy a műemlékek nem zárnak be télre, tehát tulajdonképpen a strandoláson kívül ugyanazt kapjuk, mint nyáron. Róma persze nem olcsó – de ilyenkor kicsit azért olcsóbb. A szállás két főre kb 60-70 eurónál kezdődik,de a repjegyárak nem szállnak el: retúrt 20 ezer forint alatt kapunk, sőt jó esetben 15 ezer körül is.

MARRÁKES

Írtunk már többedén Marokkóról, hogy mi a jó benne, és mi a rossz. Azt is megírtuk, hogy bizony Marrákes sokat romlott – legalább is szerintünk – az elmúlt években, turistásabb lett, annak az összes gyermekbetegségével együtt. De összességében, most, hogy van fapados járat oda, kimondottan ajánlott. Különösen télen. Az idő jó esetben sokkal jobb, mint nálunk, nap közben 20 fok környékén jár a hőmérséklet. Az árak viszont – persze néha kemény alkuk árán – egészen alacsonyak. Egy átlagos helyen – nem a főtéren, ahol ma már nagyrészt becsalicsárdák működnek – kb. 800-100 forintból rendesen meg lehet ebédelni – vacsorázni. A szállások is tudnak olcsók lenni – bár az óvárosi palotákért már biztosan 50 euró felett kell fizetni két főnek egy éjszakáért. (Ezért viszont sokkal jobb stílusosabb szállást kapunk, mint Európában.)

FH

A fapados menetrend szerint összehozott négy napból ki lehet hozni két nap városnézést – óváros, bazár, este a Dama el-Fna, paloták és mecsetek meglátogatása, csiga evéssel, frissen facsart narancslé-ivással. Másnap elmerülés a bazárban – plusz esetleg egy obligát félnapos tevegelés. (Én speciel félek a tevétől, és miután húsz évesen egyszer felültem rá, ezt egész életemre elegendőnek érzem, de másnak azért bejöhet.)

FH

A másik két napban fakultatívan kirándulhatunk tengerhez – Esszauíra -, hegyekbe – Urika-völgy, vagy ínyenceknek az Atlasz és Tinmal, illetve sivatagba (Varzazat). Ha nagy szakértői nem is leszünk Marokkónak, annak, aki még nem járt Afrikában vagy az arab világban, hatalmas élmény lesz.

FH

Az idő általában jó – 20-22 fok nap közben – és ritkán esik. (Este azért hidegebb is lehet. A repülőjegy megvan 50 ezerből (vagy akár alatta is) még februárra, a kinti árak pedig – ha megfelelően alkuszunk, és nem hagyjuk magunkat nagyon átverni – egész alacsonyak. 800-1000 forintból meg lehet vacsorázni, egy kirándulás ára pedig a bazárban működő utazási irodáknál befizetve 20-50 dollár között mozog. Azt pedig, hogy a bazárban mennyit és mire költünk, már tényleg magunk határozzuk meg. Kínálat az van bőven, és tényleg szép, értékes, kézműves áruk is vannak.

FH

A SINAI-FÉLSZIGET

A legolcsóbb, kvázi, mondjuk, “legfapadosabb”, akár egy hosszú hétvégére alkalmas “télből a nyárba” élményt – klasszikusan, pálmafával, tengerparttal – Egyiptom adhatja. Közel van – alig három óra repülővel – és ár-érték arányban verhetetlen. Ennek persze – elméletben – megvannak az árnyoldalai. Egyiptomot manapság a “nem biztonságos” desztináció közé sorolják. Ez persze sokkal inkább para, mint valóság. Erről – akkor éppen Törökországgal kapcsolatban – már írtunk. Valójában elképesztően alacsony azoknak a turistáknak a száma, akik bármiféle erőszakos cselekmény áldozatai lesznek, lehetnek. A Sinai-félsziget üdülőövezeteit ráadásul hatalmas erőkkel védik. Szóval valós veszélye sokkal inkább van egy autóbalesetnek, mint bármiféle merényletnek. (Az autóbalesetek kockázata viszont kimondottan magas – Egyiptomban a vezető halálok a közlekedési baleset.) A terrorpara viszont alaposan lenyomta az amúgy is alacsony árakat. A szállodák – már a kimondottan elegánsak is – komoly küzdelmet vívnak a kemény valutáért, és durván akcióznak. Így ugyanazért a napi 50 dollárért, amiért Európában egy decens panzióban lakhatunk, Egyiptomban már csillogó-villogó luxusszállóban élhetünk.

FH

Ha pedig elhagyjuk a szállodák őrzött részét és kimerészkedünk a való világba, még alacsonyabb árakkal szembesülünk. (Ami persze egyenes következménye ugyanannak, amiért a szállodák is akcióznak – az egyiptomi gazdaság folyamatos válságának, amivel vele jár az egyiptomi font mélyrepülése.) Ha valaki a nagyon bázikus dolgokra hajt, már kb. kétszáz forintért kaphat falafelt, bár ott taamijjának hívják. De egy lakoma is összejöhet 1000-1500 forintból.

Az időjárás pedig – a sivatagos klímának köszönhetően – kiváló. Folyamatosan napos időnk lehet – 20-25 fokkal és olyan tengerrel, amibe némi prüszköléssel, de bele is mehetünk.

FH

Aki nem csak a tengerpartot akarja élvezni, annak is bőven jut pár napra elfoglaltság, újranyitott a Szent Katalin kolostor, de a Fáraó-sziget vagy Tába vára sem kutya.

FH

A legkényesebb az lejutás. Ma közvetlenül a Sinaira nem járnak Budapestről gépek – repülnek viszont fapadosok az izraeli Eilatba. (Szintén nem rossz hely, csak sokkal drágább.) Ryanair-rel akár 20 ezerből meg lehet fordulni. Arra azért persze számítani kell, hogy ha elmondjuk, hogy Egyiptomban voltunk, hazaúton az izraeli biztonságiak hosszú, részletes ellenőrzésnek vetnek alá.

Hogyan lesz egy szibériai népdalból vírusvideó?

Kétségtelenül nehezen, és kell hozzá két furcsa szovjet élettörténet és egy, éppen a kihalás szélén álló nép.

Az elmúlt hónapokban virálisan terjed egy videó a neten. A YouTube-on közelíti az 1 milliót a megtekintések száma, Oroszországban már kimondott rajongótábora van, számos helyről lehet letölteni, online nézni, és már számos feldolgozása is van – az orosz-némettől az őslakos amerikaiig. Íme:

A dolog kétségkívül kúl. A pszichedelikus tánc és a furcsa, repetitív dallamokra épülő zene összhatása komolyan üt. Mindamellett az egésznek megvan a retrós bája is – szóval, adott a hatás. A kommentelők egyértelműen rajonganak érte. Egyesek szerint bizonyíték arra, hogy a szovjet időkben sem üldözték a kábítószereket, mert LSD nélkül ilyen látomása nem lehetett senkinek, mások viszont az ezoterikus ősi forrást látják benne. Van persze, akinek csak a legutóbbi nyaralása jut eszébe róla. De mit is tudunk valójában erről a klipről? (Vagy miről.)

Kezdjük a dallal. Bár annak, aki nem beszéli a nyelvet – az angolul kommentelők jelentős része így van vele – elsőre úgy tűnhet, mintha oroszul énekelnének, de aki csak egy kicsit is ismeri az oroszt, az azonnal leveszi, hogy nem. A nyelv, amin a dal szól: nanáj. A még nálam is idősebbek a nanájokat (a cári időkben gold néven emlegették a népet) a Derszu Uzala című híres regény és film révén ismerhették, a nálam jóval fiatalabbak pedig tán, ha némi szubkulturális behatással rendelkeznek, arról hallhattak, hogy a Super Junior nevű koreai fiúcsapat egyik tagja kínai-nanáj (ottani szóhasználattal hezhen) származású. Amúgy a nanájok a mandzsu-tunguz nyelvek egyikét beszélik (az altáji nyelvek harmadik ága a török és a mongol mellett), és a kínai-orosz határvidéken élnek, ma már kevesebb, mint 20 ezren – igaz, ebből nanájul már kevesebb, mint kétezren tudnak, a többiek csak az oroszt vagy a kínait beszélik. A nyelv egy-két évtizeden belül bizonnyal kihal, a nanájok, mint Szibéria többi, kis népe, asszimilálódnak a nagyokhoz. A 18. század óta ismerjük őket, ma kb. kétharmaduk Oroszországban, egy harmaduk a Kínai Népköztársaságban él. Eredetileg alapvetően folyami halászatból éltek. Amennyiben hinni lehet a dal neten keringő orosz fordításainak, a dal is erről szól. (Lelkesültebb szájtok persze ősi sámánéneknek mondják …)

Emlékszem rád húgocskám. Hanina-ranina
Amikor a folyóban halászom. Hanina-ranina
Emlékszem, hogy a szívem, Hanina-ranina
Úgy remegett, mint a hal a horgon. Hanina-ranina
Meg szeretném tölteni a csónakodat a legfinomabb halakkal.

Az előadó Kola (hivatalosan Nyikoláj Ivánovics) Beldi.

Az orosz föderáció érdemes művésze, aki valóban nanáj származású. Élettörténete megér pár szót: hagyományos halász-vadász családba született 1929-ben, de hamar elárvult, éhezett, és megbetegedett. Egy internátusba került, ahol nem igazán élvezte az életet – így alig tizenévesen elszökött, és beállt a távol-keleti flottához. Folyt a világháború, kellett az ember, nem foglalkoztak vele, hogy nem volt még 18 éves. Később harcolt a koreai háborúban is (szovjet önkéntesek ugye). Kapott mindenféle érdemrendet is – majd a háború után az addig passzióból énekelgető fiatalember konzervatóriumban kezdett tanulni Szaratovban – közben pedig egy tankgyárban dolgozott. Hamar sikeres lett – a kor szovjet könnyűzenéjének egyik igazi csillaga. Lett érdemes művész és fellépett a sopoti intervíziós dalfesztiválon. Utólagos kritikusai szerint a jellegzetes, szovjet, havas giccs egyik meghatározó alkotója volt. Általában természetesen oroszul énekelt, de – a lenini nemzetiségi politika elveinek megfelelően – néha egy-egy szibériai népdalt is elénekelt eredetiben. Hogy átéljük a szovjet műdal aranykorát, elég egyetlen számot megismerni tőle. A sokat mondó című: “Elviszlek a tundrára” (ne értsük félre a címet, nem azzal fenyegeti a kedves nézőt, hogy majd jól száműzik a GULÁG-ra), aminek dallama és a klip megvalósítása is igazi mélymerülés a brezsnyevi pangás kulturális borzadályába.

Beldi állítólag közben a kelleténél komolyabb barátságba keveredett a kis, ázsiai népek gyarmatosító asszimilációjának legfontosabb eszközével (ezt egy orosz blog írta így), a vodkával, és a rendszerváltás – meg a kor – nosztalgikussá tette. Megcsömörlött Moszkvától és elköltözött a nanájok közelébe Habarovszkvba. 61 évesen még gyermeke is született. 1993-ban aztán szívinfarktusban meghalt. Talán maga sem hitte volna, hogy legmaradandóbb emléke ez a nanáj népdal lesz. Bár kétségtelen, ebben meghaladta az etnoszovjet popikon kötelező átlagosságát.

A dal persze önmagában nem futott volna be – kellett hozzá a klip korát megelőző kicsit szürreális képi világa is. Azt, hogy ez egy 1968-as filmből “A város és a dal”-ból van sok helyen lehet látni. A film rendezője, bár szintén jellegzetes szovjet figura, a totális ellentéte Beldinek.

facebook

Leonyid Iszákovics Menaker is 1929-ben született, de egészen más családi háttérrel: szülei a leningrádi zsidó értelmiségi-művész elitbe tartoztak, anyja színésznő, apja maga is filmrendező, nagybátyja, akinél a leningrádi blokád idején Moszkvában húzta meg magát a család, a szovjet esztrád műfaj egyik megteremtője. Adott volt, hogy Lenya milyen pályára kerüljön – egyetem után előbb színházban dolgozott, majd belevágott a filmrendezésbe. “A város és a dal” az egyik első munkája volt a Lenfilmnél. A rendszerváltásig dolgozott ott – utolsó filmjét 1990-ben rendezte. Azt mondta, nem akar már beilleszkedni az új világba – haláláig, 2012-ig inkább tanított leendő filmrendezőket. Maga a film, amiből a klipet kivették, egészében is fent van a neten, és igazán megéri azt az alig több, mint egy órát:

Zseniális, és a korát messze megelőző alkotás. Műfaját orosz források általában koncertfilmnek mondják, angolra jobb híján musicalnek fordítják, de valójában egyik sem. Leginkább Tímár Péter 1987-es Moziklipjére emlékeztet. Ma született bárányoknak, emlékeztetőül, itt a leghíresebbé vált részlet belőle:

A két évtizeddel később megjelenő videoklipek képi világát, filmes megoldásait megidéző módon zeneszámok követik egymást. Ezzel nem akar elmesélni egy történetet – így nem epigonja a vele egy időben született korai nyugati zenés filmeknek. Teli van képi gegekkel a matrózokat utánzó két kriplitől a twistelő lóig. Egyszerre használja fel és mosolyogja meg (itt-ott veszi totál hülyére) a szovjet könnyű műfaj legváltozatosabb közhelyeit – közben a kor legmodernebb zenei formáitól a népdalig és a klasszikus balettig mindent felhasznál. A zenék alatt pedig elképesztően szépek a képek – nem meglepő, hogy Vlagyimir Prohorovics Kovzel, az operatőr, díjat is nyert vele. Akármikor elmenne turisztikai imázsfilmnek Leningrádról – persze ekkor még ezt a zsánert sem igazán találták fel, főleg nem a nagy Szovjetunióban. A 13. percnél kezdődik az inkriminált rész, ami tulajdonképpen egy a leningrádi tengerparton megélt álom-ábránd, és Szocsiban vették fel. A főszereplő egy észt színésznő, Ülle Ulla (ne tessék röhögni, tényleg ez a neve). Az eredeti zene alatta azonban nem a fent ismertetett Kola Beldi dal, hanem egy instrumentális szintetizátoros esztrád. A képi világ így is megragadó – de mi tagadás, ez a zene (bár a korhoz jobban passzol) sokkal kevésbé hatásos, a képekkel együtt, mint a nanáj népdal.

De ki és mikor pároztatta a videót a dalhoz? Nevet nem tudunk, és pontos időpontot sem, az ismeretlen művész egyelőre névvel, címmel nem lépett ki az internet anonim bugyraiból. Minden valószínűséggel Oroszországban készült ez a klip, azon belül is valószínűleg Szibériában, Beldi szűkebb (mondjuk azért elég tág) pátriájában, és legkésőbb 2011-ben. A legtöbb támpontot az asiarussia.ru – egy az orosz Távol-Kelettel foglalkozó hírportál adja, akik szerint a Kola Beldy Fan Club (bárkik is legyenek azok) készítette. A YouTube-ra egy – a nevéből és a felöltött anyagokból ítélhetően – a távol-keleti nyelvek és kultúrák rajongója töltötte fel 2011-ben. Világhódító útjára viszont minden valószínűség szerint a Soviet Visuals nevű oldal repítette. Köszönet nekik érte.

Az utolsó lótusz

Számos kultúra képtelen elfogadni a női testet olyannak, amilyen. Ma Nyugaton a mesterséges mellnagyobbítás a divat – régen Kínában a mesterséges lábkicsinyítés volt az.

facebook/ China News

Han Qiaoni (Han Csiaoni) néni első látásra egyszerű átlagos kínai öregasszony. Igaz, már önmagában a kora is tiszteletet parancsoló – most töltötte be a 102 évet. De – korához képest – jó egészségi állapotban van. Jár-kel, még ha bottal is. Pedig az ő esetében ez még nagyobb dolog, mint más hasonló korú néniknél. Nézzék a lábát!

facebook/ China News

Han asszony az utolsó élő kínai nő, akinek gyermekkorában elkötötték a lábát, hogy az ne nőjön kb. 10 cm-nél hosszabbra. A 7-8 cm-es volt az “arany lótusz”, az ennél kicsit hosszabb az “ezüst lótusz”, ami pedig kb 14 cm-nél is hosszabbra sikeredett, az már csak “vas lótuszt ” érdemelt. Az “arany lótusz láb” kialakításához a kislányoknak – kettő és öt éves koruk közt – eltörték a lábujjait, a nagyujjukat kivéve, és azokat erősen a talpuk alá kötötték. Két naponta cserélték a kötést, hogy el ne fertőződjön. Amikor cseréltek, le is mosták a lábukat jó meleg vízben, hogy puhuljon, majd újra átkötötték. Hónapokig, akár évekig kellett így elkötve hordani a lábukat, míg kialakult a torz lábfej.

Ami számunkra rémisztő, torz, az ott és akkor szépnek, sőt vonzónak számított. Szó szerint ódákat zengtek az ilyen lábakhoz, és a szexuális tankönyvekben számos tanács olvasható az ilyen lábakkal kapcsolatban.

A szokás – a legenda szerint – igen régre megy vissza. A Szung dinasztia korai időszakában Li Yu (Li Jü) császár (i.sz.961-975) szeretett bele egy lányba, aki arany lótuszok között táncolt, és elköttette a lábát, hogy így emlékeztessen a holdra. Általánossá azonban csak a későbbi századokban lett ez a szokás. A Qing (csing) dinasztia alapítójának feleségét (17. század közepe) például még – állítólag – ronda nagy lába miatt csúfolták az udvarban. (Akárcsak férje, maga is alacsony sorból küzdötte fel magát a császári trónig.) Az elkötött láb -természetesen – a magasabb társadalmi osztályok kiváltsága volt – a rizsföldekre gályázni mégse lehetett így kimenni.

facebook/ China News

Viszont éppen ezért terjedt a 19. században már az alsóbb rétegek közt is – a legidősebb lánynak kötötték el a lábát, hogy így – úrinőként – jobb férjet kapjon, és ezzel meghozza a család szerencséjét.

facebook/ China News

Az elkötés nem csak akkor volt fájdalmas, amikor csinálták – Han néni is úgy emlékszik, iszonyú fájdalmat élt át kislányként – hanem később is veszélyes volt. Az ilyen láb később is törékenyebb maradt, a kisujjak benőhettek és elfertőződhettek – gyakran teljesen el is távolították őket – és a mozgás sem volt könnyű ilyen lábakon.

Először az 1870-es években keresztény női szervezetek kezdtek kampányba a lótuszláb ellen. Ekkor még vegyes sikerrel. 1911-ben a forradalom a régi császári Kína sok más külsőségével együtt a lótuszlábat is a múzeumokba küldte. 1912-ben – egy évvel Han néni születése után – be is tiltották. Súlyos pénzbüntetést kellett fizetnie annak, aki mégis megcsonkította leányát. (Ennek ellenére néhány évig még elvétve gyakorolták a lábelkötést.) A kommunista időkben aztán egyre nehezebb lett az élete azoknak az egyre idősödő nőknek, akik lábuk miatt is nehezen illeszkedtek be az új társadalomba.

facebook/ China News

Cipőket azért még a nyolcvanas évekig gyártottak lótuszlábra.

Aztán lassan mind meghaltak, akiknek szükségük lett volna rá, és felhagytak a gyártással. Nagy valószínűséggel Han néni az utolsó. A régi Kína egy újabb darabja tűnik el végleg vele. Bár ezt, azt hiszem, senki nem sajnálja.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK