1,5 tonna heroint foglalt le egy panamai zászló alatt közlekedő hajón az indiai határőrség. A szállítmány értékét 35 milliárd rúpiára becsülik- ez csaknem félmilliárd euró! /a napi árfolyam szerint 495 millió eurót ér a heroin szállítmány/. Ilyen nagy fogása az indiai határőrségnek eddig nem volt.
A hajót Gujarat állam parti vizein fogták el a pakisztáni határ közelében. Lehet, hogy a kábítószer csempészek mindkét országban teríteni akarták a heroint. A hajó, mely panamai zászló alatt közlekedett a hatalmas heroin szállítmánnyal, Dubajból érkezett. Eddig a kábszer csempészet útvonala fordított volt: Dubaj volt a célpont hiszen az Egyesült Arab Emirátusokban gazdag polgárok élnek míg Indiában, Pakisztánban vagy Afganisztánban nyomorgó parasztok állítják elő a kábszer alapanyagát. Indiában – hála a gyors gazdasági fejlődésnek létrejött egy nagyszámú fizetőképes réteg, amelyik úgy látszik szívesen fogyaszt kábítószert. A nekik célzott szállítmányt kapta el a parti őrség, mely most a hajó személyzetét faggatja arról: ki küldte a 1,5 tonna heroint Indiába ?!…
Sok katonát és rendőrt vezényeltek ki az utcára Pakisztán fővárosában, ahol Navaz Sarif miniszterelnök tudomásul vette a a Legfelső Bíróság döntését és távozott tisztségéből. A Panama papírok leplezték le azt, amit a helyi sajtó már többször is megírt: a miniszterelnök és családja korrupciós pénzeken gazdagodott meg, melyeket offshore számlákon tartottak a gyerekek nevén. A kormányfő lányát és vejét emiatt külön is vádolják Pakisztánban, ahol eddig még egyetlen miniszterelnök sem tudta kitölteni a kormányfői periódust. Pakisztánnak a függetlenség kikiáltása óta 18 miniszterelnöke volt és mindegyik idő előtt távozott.
Navaz Sarif háromszor is volt miniszterelnök tehát valóságos veterán Pakisztán politikai életében. Először 1990 és 1993 között töltötte be a kormányfői tisztséget, majd pedig 1997 és 1999 között. Ekkor vértelen puccsal távolították el tisztéből. Most majdnem kitöltötte az idejét hiszen a mandátuma jövőre jár le. Utódát a kormánypárt választja meg, és a jövő évi választásokig lesz hatalmon. A kormánypárt egyik legtekintélyesebb vezére nem más mint a kormányfő testvére, aki a legnépesebb állam, Pendzsab főminisztere.
Pakisztán atomhatalom, mely stratégiai helyen fekszik: itt keresztezik egymást a nagyhatalmak érdekei. Jelenleg Pakisztán az USA és Kína szövetségese és ősellenségnek tekinti Indiát, mely Oroszország támogatására számíthat. A szomszédos Afganisztánban évtizedek óta polgárháború dúl, melyben fontos szerepet játszanak a tálibok. Őket annak idején a pakisztáni hadsereg hírszerző szolgálata képezte ki méghozzá az USA kérésére. Amikor Afganisztán szovjet megszállás alatt állt, akkor a tálibok az USA támogatásával jelentős szerepet játszottak a szovjet barát erők bukásában. Később viszont hatalomra kerülve szembefordultak az Egyesült Államokkal. Oszama bin Laden és az Al Kaida Afganisztánban tervelte ki a 2001 szeptember 11-i merényletsorozatot. Amikor Amerika visszavágott, akkor Oszama bin Laden Pakisztánba menekült. Ott éldegélt háborítatlanul mindaddig amíg amerikai kommandósok meg nem ölték 2011-ben. Minthogy az amerikaiak „elfelejtettek” erről szólni, ezért a két állam kapcsolata azóta kissé feszültebb. Az USA viszont javította a kapcsolatait Indiával és erre buzdította Pakisztánt is. Az olvadás meg is indult: Navaz Sarif tárgyalt Narendra Modi indiai miniszterelnökkel. Az utódának mindenképp megoldásokat kell találnia a nehéz helyzetben hiszen a csaknem 180 milliós Pakisztán stagnál miközben vetélytársa India gőzerővel tör előre és a világ harmadik nagyhatalma akar lenni Kína és az USA mögött. FüHü
Mekka közelében zuhant le egy rakéta, melyet a síiták lőttek ki Jemenből. Így akarják megzavarni a nagy mekkai zarándoklatot – állítja Szaúd Arábia.
A mekkai zarándoklat idén augusztus végére esik és legkevesebb kétmillió hithű muzulmán érkezését várják Szaúd Arábiába. Nem ez volt az első rakéta, melyet Jemenből lőttek ki Mekka irányába: tavaly októberben hasonló eseményről számolt be Szaúd Arábia. Mely háborút folytat a síiták ellen Jemenben. Minden háborúban az első áldozat az igazság, ezért Szaúd Arábia bejelentését óvatosan kell kezelni hiszen az elsősorban a közvélemény mozgósítására szolgál.
A jemeni háború most különösen Szaúd Arábia szívügye lett amióta Mohamed bin Szalman hadügyminiszter első számú trónörökös lett. Az öreg király kedvenc fia ennek a háborúnak az igazi fővezére. Csakhogy a háború Szaúd Arábia szempontjából nem áll jól. A lázadók kezükben tartják a fővárost és a hadseregük ellenáll a Szaúd Arábia által vezetett szunnita arab koalíciónak. Igaz, hogy a lázadók számíthatnak a síita koalíció támogatására. Mindenekelőtt Irán játszik kulcsszerepet abban, hogy a síita lázadók tartani tudják magukat Jemenben.
A Hadzs, a nagy mekkai zarándoklat évek óta óriási biztonsági problémát jelent Szaúd Arábiának. A szunnita-síita ellentétek kiéleződése csak olaj a tűzre hiszen a közel-keleti konfliktusok sorozata legalább annyira nemzeti- hatalmi küzdelem mint amennyire vallási összecsapás. Szíriában és Irakban például a szunnita kurd milíciák együtt küzdenek a síitákkal az Iszlám állam ellen, mely a szunnita irányzatot tartja az egyetlen igaz hitnek. Szaúd Arábia nemrég több mint százmilliárd dollár értékben vásárolt fegyvereket az USA-tól vagyis elhúzódó konfliktusra számít a Közel Keleten.
Megfosztotta ukrán állampolgárságától Szaakasvilit, Grúzia volt államfőjét /2003-2013/ Petro Porosenko elnök.
Még nem is oly rég maga Porosenko elnök adta át az ukrán útlevelet régi egyetemi társának Szakasvilinek, akit egyben kinevezett Odessza kormányzójának.
Kijevben még a szovjet időkben együtt jártak egyetemre. Aztán Porosenko üzletember lett, Szaakasvili pedig ügyvéd New Yorkban. Amikor Grúzia szembe akart fordulni Moszkvával, Szaakasvili hazatért. Amerikai támogatással Grúzia elnöke lett. Túlélte az orosz-grúz háborút is, melynek eredményeképp Grúzia elveszítette néhány nemzetiségi területét.
Aztán Moszkva mégiscsak megbuktatta.
Utóda egy dollármilliárdos vállalkozó Biden Ivanisvili lett. Amikor Porosenko ukrán elnök július 18-án Tbiliszibe látogatott, akkor hosszan tárgyalt Ivanisvilivel arról is, hogy mihez kezdjenek a mind kellemetlenebbé váló Szakasvilivel.
Grúzia ex elnöke ugyanis
korrupciómentes várossá kívánta változtatni a festői Odesszát,
melyet a megvesztegetés éppúgy átjárt, mint egész Ukrajnát. Egy egész grúz csapattal látott munkához. Egy év után lemondott. Azzal vádolta Porosenko elnököt, hogy csak szavakban küzd a korrupció ellen, de valójában egyik fő haszonélvezője annak. Ez nem esett jól Porosenko elnöknek, aki javában készülődik az 2019-es elnökválasztásra. Ezért Grúziában elhatározták: lehetetlenné teszik Szaakasvilit mind a két országban.
Facebook oldalára feltett egy videót Szakasvili arról, hogy két ellenfele miképp egyezik meg vígan arról, hogy őt kicsinálják. Hogy készült ez a videó és hogy került Szaakasvili kezébe, ez a helyi rejtélyek közé tartozik.
Az viszont tény, hogy Porosenko elnök Grúziából hazatérve hirtelen rádöbbent: Szaakasvili méltatlan az ukrán állampolgárságra! Miért? Mert korrupciós eljárások folynak ellene Grúziában! És ezt elmulasztotta megemlíteni akkor amikor kérvényezte az ukrán állampolgárságot.
Ezen a címen fosztották meg állampolgárságától Szaakasvilit.
Aki korábban lemondott grúz állampolgárságáról, mert csak így kaphatta meg az ukrán útlevelet.
Szaakasvili tehát jelenleg hontalan.
Kérvényezheti a menekült státuszt az USA-ban, ahol jelenleg is tartózkodik. Vagy az Európai Unióban azon a címen, hogy a neje holland állampolgár. Ha Ukrajnába visszatérne, akkor biztosan lecsuknák – mondta a Le Monde tudósítójának Lescsenko a kijevi parlament egyik képviselője. Aki a korrupcióellenes harcban együtt küzdött Grúzia kizsuppolt ex elnökével.
Nemcsak nekik szúrt szemet az általános korrupció, de az IMF-nek is, mely lélegeztető gépen tartja a káoszba süllyedt Ukrajnát. A pénzek kiutalását az utóbbi időben ahhoz kötik, hogy Ukrajna tegyen már valamit azért, hogy átlátható legyen az ország gazdasági rendszere. Ezt minden egyes alkalommal szentül meg is ígérik Kijevben. Majd pedig nem történik semmi a korrupcióellenes harc frontján. Legfeljebb annyi, hogy azt, aki a leghangosabban küzdött a korrupció ellen Ukrajnában megfosztják állampolgárságától azon a címen, hogy hazájában, Grúziában ő is lopott. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a nagy Szovjetunió egykori területén a korrupció ellenes harc hontalanná vált…
Franciaország hot spotokat hoz létre Líbiában. Ezt maga Macron elnök jelentette be Orleansban, ahol meglátogatott egy migráns menedékhelyet. Egyben közölte: minden Franciaországban élő migránsnak fedél kell, hogy legyen a feje fölött az év végéig. Jelenleg többezer migráns hajléktalan Franciaországban, ahol menekült kérelme elbírálására vár.
Macron elnök azt szeretné, ha a migránsok nem érkeznének ezerszámra Líbián keresztül Európába. Az év eleje óta a számuk meghaladta a 100 ezret. Jobbára Olaszországba érkeznek, de Itália immár megtelt. A római kormány segítséget kért Brüsszeltől és egyben jelezte: ha minden így megy tovább, akkor lezárhatják a migránsokat szállító hajók és bárkák elől az olasz kikötőket. A migránsokat szállító hajók ebben az esetben francia kikötőkbe érkeznének. Macron elnök ezt szeretné elkerülni.
Párizs mellett Saint Cloudban tárgyaló asztalhoz ültette Líbia két erős emberét. Ők meg is állapodtak abban, hogy amint lehet választásokat tartanak Líbiában. Ennek nyomán létrejöhet az egységes állam, mely képes lehet kezelni a migráns kérdést. Macron elnök elmondta: információi szerint 800 ezer-egymillió migráns él jelenleg Líbia területén. A többségük borzalmas körülmények között. Számukra állítanának fel hot spotokat a franciák Líbiában. Ott elbírálják a menedék kérelmeket. Kiderülne: a migránsok többsége nem politikai menekült hanem a nyomor elől akar kivándorolni Afrikából. Ezeket a központokat már a nyáron meg szeretné nyitni Franciaország Líbiában. Csakhogy ott jelenleg teljes a káosz!
Az Elysee palota ezért gyorsan közzé is tett egy közleményt, mely szerint a központok Líbiában akkor nyílnak majd meg, ha erre meglesznek a megfelelő feltételek. Az EU megosztott az ügyben: Tusk elnök például híve annak, hogy állítsák meg a bevándorlást már Líbiában. A tagországok többsége azonban fázik attól, hogy a háborúskodás kellős közepén Líbiában aktív szerepet vállaljon. Magyarország ebben a kérdésben Franciaország álláspontját osztja. Macron elnök ezzel kapcsolatban kijelentette: Franciaország ezt megcsinálja! Vagy Európával együtt vagy akár egyedül is! Ehhez szükség lenne egy működő líbiai államra, de erről csak szándék nyilatkozat van, eredmény még nincs…
Gülnara Karimovát 1,5 milliárd dolláros korrupcióval gyanúsítják.
Üzbegisztán egykori teljhatalmú urának lányát azzal gyanúsítja most az ügyészség, amit Taskentben mindenki tudott: hatalmával visszaélve óriási vagyonra tett szert. Karimov papa, a szovjet időkből örökölt diktátor nem tagadott meg semmit az idősebb lányától. Minthogy fia nem volt, ezért sokáig őt szánta trónörökösnek. Csakhogy kiderült: Gulnara alkalmatlan erre a szerepre! Hiszterikus volt és állandóan szerepelni kívánt a nyilvánosság előtt. Egy muzulmán többségű országban nemigen örül a közvélemény annak, ha a kijelölt trónörökös lenge öltözékben együtt dalol a kiöregedett francia filmsztárral, Gerard Depardieu-vel. Ráadásul mindez többmillió dollárba kerül az államkincstárnak. Abban az Üzbegisztánban, ahol az emberek többsége a szovjet időket idéző szegénységben él.
Karimov, az öreg diktátor maga is rádöbbent: idősebb lánya alkalmatlan egy ország irányítására abban a térségben, ahol a hatalmat egyaránt fenyegetik az iszlamista terroristák és a mohó nagyhatalmak mindenekelőtt Oroszország, az USA és Kína. És akkor még nem beszéltünk Törökországról, Szaúd Arábiáról és Iránról, mely szintén igyekszik befolyást szerezni Üzbegisztánban. Minthogy a diktátor kisebbik lánya külföldön él – hazáját az UNESCO-ban és más ENSZ intézményekben képviseli – ezért a dinasztia alapítás elmaradt. A Azerbajdzsánban sikerült a szovjet időkből átmenteni az Aliev klán hatalmát, Üzbegisztánban nem.
Karimov halála után a dinasztia megindult a lejtőn. Gulnara először házi őrizetbe került. Most pedig börtönbe. Az ügyészség nyomozói arról faggatják: hol a pénz? Másfél millárd dollárt keresnek rajta! Ez a világon mindenütt nagy pénznek számít, de Üzbegisztánban különösen hiszen a városokban 200 dolláros fizetések vannak, vidéken pedig leírhatatlan a nyomorúság. Az ügyészség szerint négy országban rejtette el vagyonát Gulnara Karimova: az első helyen Svájc áll – érthető módon. Ráadásul Gulnara húga Genfben él, ahol a sógora „üzletember”. Üzbegisztán külkereskedelmének jelentős részét ő intézte amíg apósa volt a diktátor. Azóta a szerepe némiképp megváltozott. Lehet, hogy kedves feleségével együtt ő lesz az üzbég ügyészség újabb vádlottja a diktátor családjának korrupciós ügyeiben. Svájcot kívül Nagy Britanniában, Franciaországban és Oroszországban keresik Gulnara Karimova pénzét. Az elmúlt évek azt mutatták: könnyebb egy diktátort megölni, mint a külföldre menekített pénzét megtalálni! Kadhafi elnököt 2011-ben ölte meg a fellázadt nép Líbiában. Állítólag legkevesebb 40 milliárd dollárt menekített külföldre. Kedvenc fia intézte a pénzügyeket. Őt elfogta egy milícia, mely aztán szabadon engedte, de továbbra is Líbiában maradt, mert keresi őt a hágai nemzetközi bíróság is. A pénzről mindenki mélyen hallgat. Valószínűleg a diktátor lányát is könnyebb lesz elítélni Üzbegisztánban mint a pénzét megtalálni. De másfél milliárd dollárért azért érdemes megpróbálni egy-két nem épp ortodox módszert is…
Túlvagyunk az izraeli miniszterelnök magyarországi látogatásán, amiről a nemzetközi sajtó „szőrmentén” számolt be. A hazai (magyar) médiában pedig az elnyomott, elhallgatásra ítélt „baloldal” sajtója jeleskedett, hogy politikai töltetet adjon az eseménynek. Érdekes volt megfigyelni, hogy az idézett külföldi lapok kivétel nélkül Orbán-ellenes, baloldali beállítottságúak voltak, és hivatkozásuk kizárólag a magyarországi ellenzékre korlátozódott.
Például a der Spiegel szerzője (tudósítója?) egy ellenzéki politikust és publicistát (Oppositionspolitiker und Publizist) idézett, csak azt felejtette hozzátenni, hogy az illető, a (Gyurcsány-féle) törpepárt külügyi kabinetjének vezetője.
Tárgyilagos jelentések, összefoglalók alig születtek. Hogyan is születhettek volna, mikor a Netanyahu látogatás budapesti visszhangja „belső fogyasztásra” készült, amiben nehéz eligazodni, még a hazai helyzetet jól ismerőknek is.
Politikailag talán a legfájóbb, hogy Netanyahu és Orbán közé egyenlőségjelet tett a hazai „baloldal”. Sőt, Trump amerikai elnököt is „képbe hozták”, mint a populisták követendő példáját. A bírálók csak arról feledkeztek meg, hogy ellentétben Magyarországgal, mind az USA-ban, mind Izraelben működik az alkotmányos, parlamentáris demokrácia, annak ellenére, hogy (Nagy-Britanniához hasonlóan) Izraelnek alkotmánya sincs. A két említett országban (USA, Izrael), de az egész Földkerekségen, sincs Magyarországhoz hasonló demokratikus állam, ahol a köztársaság alapját képező három legfőbb méltóság (köztársasági elnök, miniszterelnök, az országgyűlés elnöke), valamint a főállamügyész egyazon pártból, mi több ugyanazon haveri körből, kollégiumi baráti társaságból származna.
Amit Netanyahu-ról eddig is tudtam, mert 1976-ban tele volt vele a világsajtó, bátyja (Yonatan = Jonatán) háborús hős, az 1976-os entebbe-i (Uganda) túszmentés egyetlen áldozata.
Benjamin (Bibi) Netanyahu
Nagyapja, Nathan Mileikowsky rabbi, 1879-ben a cári Oroszországban született, azon a területen, ahol megengedték a zsidók letelepedését (Tscherta osedlosti / Черта оседлости). Itt (a Keleti-tenger és a Fekete-tenger közti földsávban) kb. ötmillió zsidó élt, az összlakosság 12 százaléka. 1908-ban áttelepült az akkori Lengyelországba, és egy varsói (zsidó) gimnáziumnak lett az igazgatója, miközben aktívan terjesztette a cionizmust (Izrael állam megalapítását Európán kívül). Mileikowsky rabbi (és családja) azon kevesek közé tartozott az akkori világban, aki az elterjed yiddish mellett tökéletesen beszélt héberül. 1920-ban érkeztek a brit mandátum Palesztinába, és a héber nyelv terjesztése érdekében cikkeket írt a helyi lapokban, amiket Netanyahu névvel írt alá, és fiának (Benzion – Ben-Zion = „Cion/Sion fia”) már ez lett a vezetékneve. Nathan Mileikowsky nevét viseli Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen, a katonai temető melletti tér.
Apja, Benzion Netanyahu (eredeti neve: Benzion Mileikowsky) 1910-ben született Varsóban, majd családjával 1920-ben telepedett le (alijázott) a brit mandátumú Palesztinába. Szakított (rabbi) apja vallásosságával, és mint szekuláris, a New York állambeli Cornell (magán) Egyetem történelem professzora lett. Vezető képviselője volt a „revizionista cionizmusnak” (Revisionist Zionism), mely szakított a fő áramlattal, mivel szerintük a cionista mozgalom túl engedékeny, békülékeny volt a palesztinai brit hatóságokkal szemben. A zsidó nacionalizmusnak egy sokkal militánsabb, jobboldali verziójában hittek, ami eltért az akkori „munkás(párti) cionizmus”-tól. (Labour Zionist). Élete végéig abban hitt, hogy az izraeli arabok nagy többsége a zsidók megsemmisítését választanák, ha erre lehetőségük nyílna.
Benzion Netanyahu mindhárom fia (Yonatan (1946-76), Benjamin (1949) és Iddo (1952) ) az izraeli hadsereg különleges egységénél a Sayeret Matkal-nál szolgált. Ez az egység megfelel az amerikai Delta Force-nak vagy a brit SAS-nek. Feladatuk a felderítés, mélyen behatolni az ellenséges területre és ezzel segíteni az ellenséges támadások megelőzését, ill. túszok kiszabadítását. A jelenlegi miniszterelnök, Benjamin számtalan akcióban vett részt, egyszer a válla is megsebesült.
Benjamin Natanyahu
1949-ben, Tel-Aviv-ban született szekuláris zsidó szülők gyermekeként. Ő az első miniszterelnök, aki Izraelben, Izrael állam megalakulása után született. A hadseregben szerzett rangja סרן = Seren, kapitányt, századost vagy parancsnokot jelent. 1984-88 között Izrael ENSZ nagykövete volt. Majd, 1993-ban, az 1973-ban Menachem Begin és Ariel Sharon alapította Likud párt elnöke lett. A Likud volt az első jobboldali párt, mely 1977-ben magasan nyerte a parlamenti választásokat az addig közel 30 évig hatalmon lévő baloldaliakkal szemben. David Ben-Gurion mellett Netanyahu az egyetlen miniszterelnök, akit négyszer választottak meg, ebből háromszor egymásután. Ha sikerül kitöltenie jelenlegi hivatali idejét, akkor Netanyahu lesz Izrael leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.
Politikai pályafutása alatt gazdasági reformokat vezetett be, a „szabadpiac ügyvédjének” nevezik, bírálói Margaret Thatcher követőjének, a „népszerű kapitalizmus” hívének tartják.
Saját maga állítja, hogy (bátyja halálából kiindulva) „keményvonalas” a terrorizmussal szemben. Ezért a bevándorlást is megszigorítja. Ezentúl nem elég csak „bemondani”, hogy valaki „zsidó származású”. „A szabad bevándorlásnak vége. Fontos a bevándorló múltjának alapos ellenőrzése, annak hiányában bárkit kiutasíthatnak az országból.” – mondta Netanyahu. A jelenlegi izraeli miniszterelnök terrorizmus ellenes elképzeléseit Reagan elnök annyira csodálta, hogy Netanyahu könyvét kötelező olvasmánnyá tette a Fehér Házban.
Egy részlet:
„A demokráciák része a bevándorlás-ellenes és populista (anti-establishment) pártok, éppúgy, mint a szélsőséges nacionalizmust vagy az internacionalizmust támogatók […] Ezek gyakran sikeresen meggyőzik a demokrácia résztvevőit, azzal, hogy elfogadják az alapszabályokat, és védelmezik a központi elveket. Ezeket meg kell különböztetni a demokratikus társadalom abszolút peremén lévő apró „szilánkoktól” (mozgalmak, szervezetek), amelyek számos hasonló elképzelést tartalmaznak, miközben ürügyként használhatják fel őket a demokratikus rendszerből való kilépésre. ”
LGBT, azaz a melegek egyenlő jogait támogatja Izrael miniszterelnöke. „Büszke vagyok, hogy Izrael egyike a melegekkel kapcsolatban legnyitottabb országoknak. (…) Az a meggyőződés kell, hogy vezessen, hogy minden ember Isten képére van teremtve….”
Obama elnök 2009-es kairói beszédére reagálva Netanyahu megjegyezte:
„…Sokan állítják, hogy ha nincs Holocaust, akkor nem jött volna létre Izrael állam. Én viszont azt mondom, ha Izrael államot sokkal korábban megalapították volna, akkor nem lett volna Holocaust. (…) Ez a föld a zsidó nép hazája, mely identitásunkkal össze van forrva….”
Életrajz írója szerint Netanyahu-t szoros, több évtizedes barátság fűzi Orbán Viktorhoz, melynek hátterében a Likud párt és az Európai Néppárt kapcsolata áll. Orbán különösen a pénzügyminiszter Netanyahu-t csodálta (2003-2005), akitől akkoriban sok jó tanácsot kapott.
Hasonlókat nem tudnék írni a budapesti látogatás vendéglátójáról, Orbán Viktorról. Már az életrajzi összehasonlítás is sok mindent elárul a két miniszterelnök múltja, politikája és életfelfogása közti különbségről.
Orbán hozta a szokásos formáját, bedobott egy „szenzációt”, amire sokan „rácuppantak”, és bizonyítottnak érezték, hogy a jelenlegi kormány megköveti a múltban elkövetett törvénytelenségeket.
Orbán miniszterelnök szerint „…mivel Magyarország mögött nehéz történelem áll, nyilvánvalóvá kell tenni, hogy hibát, sőt bűnt követett el azzal, hogy a zsidó közösség védelme helyett a nácikkal kollaborált. Ez soha nem fordulhat elő – szögezte le a kormányfő, aki hangsúlyozta azt is: Magyarország kötelessége megvédeni minden állampolgárát…”
Tehát, nem az ország vezetése vagy (egyes) tagjai „hibáztak”, hanem „en bloc” az ország, mely mögött nehéz történelem áll. Orbán populista szavai remekül kifejezik annak az országnak és népének mentalitását, melynek nagy költője is isteni felmentést kér és kap a bűnök alól. Lásd
Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!
Ennél is meglepőbb a magyar miniszterelnök azon megállapítása, miszerint
„..Magyarországon jelentős zsidó kisebbség él, biztonságukat pedig a magyar állam teljes mértékben garantálja…”
Nem tudom, mit kell „jelentős kisebbség” alatt érteni. Vajon Orbán miniszterelnök számára mi a „jelentős”? Arról nem is beszélve, hogy a magyarországi „zsidóság” törvényileg nem „kisebbség”, hiszen épp az Orbán kormány alatt hozott törvény szerint
„….a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény hatályba lépése miatt megszűnik a nemzeti, illetve az etnikai kisebbség fogalma, helyükbe egységesen a nemzetiség kifejezés lép….”
Ergo. a jelenleg (is) hatályos törvény szerint csak „nemzetiségek” vannak, kedves miniszterelnök úr. Ebbe viszont nem tartoznak bele a „zsidók”, éppúgy, mint az oroszok, kínaiak, arabok, kurdok, stb. sem.
Egy ilyen széles látókörű, országát és népét kiválóan ismerő miniszterelnökre nem érdemes több szót vesztegetni. Csak zárójelben: Netanyahu miniszterelnököt tájékoztatták tanácsadói erről a magyar közjogi helyzetről?
Netanyahu magyarországi látogatásának hazai, magyar szempontból legjelentősebb fejezete Heisler András helyzetértékelője volt. Nem tudom, kiadta azt az antiszemita felhangot sugalló címet, hogy „A MAZSIHISZ elnöke (keményen) kiosztotta a magyar és izraeli miniszterelnököket.” Ez a „kiosztotta” cím mindkét politikai oldalon megjelent (népszava, hírtv, Heti Válasz, HVG, stb.) A „kioszt” szinonimái: lehord, leszid, letol, leszúr, rápirít, stb.. Egyik sem illik Heisler beszédére, mely hihetetlen alapossággal és részletesen mutatta be a mindennapok problémáit, anélkül, hogy bárkit is elítélt volna.
„…Herzl Tivadar szülőhelye …” – remek megfogalmazás! Budapest nem szülőföldje, hiszen a cionizmus atyja a jeruzsálemi Cion(Sion)-hegyet nevezte meg a hazatérés szimbólumának.
„…Az izraeli gazdaság fejlődésére veszélyes bojkott mozgalmak ellen a magyar kormány állt ki elsőként Európában a vitatott területekről érkező áruk külön megjelölésének elutasításával….”
Gondolom, kevesek előtt ismert az Orbán-kormány ilyen irányú tevékenysége. Ugyancsak figyelemre méltó a „megszállt” helyett a „vitatott” jelző használata bizonyos területekre.
„….A magyar kormány, kérésünkre egyértelművé tette, a vallásszabadság részének tekinti a zsidó vallás alapjait jelentő körülmetélés és a kóser vágás jogát, miközben az Európai Unió több országában ezt megkérdőjelezik….”
Gondolom, ugyancsak ismeretlen a nagyközönség előtt, hogy az Orbán-kormány támogatja (és elismeri) a körülmetélés és a kóser vágás jogát. Megjegyzendő, hogy a körülmetélést egészségügyi és nem vallási okok miatt engedik, ill. vitatják világszerte. Arról nem is szólva, hogy a muszlim világban is a vallás alapja a körülmetélés. A kóser vágást elsősorban az állatbarátok ellenzik, mondván a rituális kóser vágás kegyetlenkedés a jószágokkal szemben. Megjegyzendő, hogy a hitleri Németország egyik első (1933) állatvédelmi törvénye volt a kóser vágás betiltása. Ennél is fonákabb, hogy az állatvédő civil szervezeteket, mint minden civil mozgalmat, a Soros alapítvány is támogatja. (ettől függetlenül, vajon a Soros alapítvány, „zsidó” alapítvány?)
„…A legutóbbi Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén kértem, Magyarország ismerje el Izrael fővárosaként a három monoteista világvallásnak otthont adó Jeruzsálemet….”
Ez is új lehet a közvélemény előtt. Igaz, ez csak egy kérés (volt) a magyar kormány felé, az izraelita közösség részéről.
„….Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége…” – így helyes! Nem pedig (ahogy Orbán mondta) zsidó kisebbség.
„…Mert Magyarország felemás módon nézett szembe a holokauszt folyamatával, az akkori hatóságok, a kormány és a kormányzó felelősségével, mint ahogy 72 évvel a 2. világháború után sem zárult még le maradéktalanul a zsidó kárpótlás, s megoldatlan az egyházakat ért jogsérelmek orvoslása is, ami segíthetne visszaállítani hazánkban az egyházak független működését….”
Itt vitatkoznék Heisler jó szándékú gondolatával. A deportálásokat (ami „kiutasítást”, „kitoloncolást”, valamint az állampolgárságtól való megfosztást jelenti) esetünkben nem lehet (nem szabad) a végrehajtó hatalom felelősségére leszűkíteni. Sokan elfelejtik, hogy Magyarország 1946. január 31-ig királyság volt. Tehát, 1920 óta minden a királyság égisze alatt történt, amit a betöltetlen trón miatt a Nemzetgyűlés által választott kormányzó irányított. Az ezeréves magyar történelemben a kormányzó a király helyett vezette az országot, ha nem volt törvényes király vagy még kiskorú volt. A legismertebb kormányzók Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós. A monarchiákra, királyságokra jellemző, hogy „alattvalóit”, (állam)polgárait megvédi, hiszen mindnyájan a (Szent) Korona oltalma alatt állnak. Csak akkor üldöznek, vagy megtorlás gyanánt ölnek le egy kisebbséget, ha az a hatalomra tör, ellene lázad vagy el akarja hagyni a birodalmat. Ez a zsidóság esetében sohasem volt. Ezt az ezeréves alapelvet az egész magyar társadalom sértette meg, szegte meg. Ergo a felelősségben az egész ország lakossága osztozik. Nem a (sokat emlegetett és elítélt) kollektív bűnösségben, hanem a kollektív felelősségben. Úgy tűnik, (ellentétben a németekkel) az elmúlt 72 év kevés volt e kollektív felelősség tudatosítására.
A kárpótlás szó, fogalom használata nem szerencsés, hiszen ártatlan emberek életét, életéért nem lehet „kárpótolni”. Biztosító társaságok szoktak „kárfelvételt” eszközölni, majd a keletkezett kár bizonyos részét megtéríteni. Esetünkben sokkal helyállóbb a német fogalom: a jóvátétel, mely egy megbocsáthatatlan bűnt próbál (anyagilag) jóvátenni.
„…Arra kérem Magyarország miniszterelnökét, segítse Magyarországot olyan közösséggé tenni, ahol az erőt egymás értékeinek tisztelete jelenti.
(…)
Mi egy olyan országban akarunk büszke, magyar zsidók lenni, ahol senkinek az arcmásán nem éktelenkedhetnek „büdös zsidó” felíratok. …”
Heisler András kívánsága és kérése Orbán miniszterelnökhöz csak alátámasztja fentebbi gondolatomat, miszerint sérült a magyar társadalom, és hiányzik a kollektív felelősség tudata. Ez a „büdös zsidó” megjegyzéssel felül írt plakát – remélem – nem általános. Viszont jól mutatja a társadalom közömbösségét. Nem volt egy ember, egy polgár, vagy egy közterület fenntartó, aki eltávolította (például lemosta) volna ezt az ocsmányságot. Orbán nem lehet ott mindenegyes plakátnál, viszont a lakosságnak azonnal reagálni kellett volna. A nyugati világban, biztos, hogy gyorsan reagáltak volna reá a felelősségtudatos polgárok. Valóban nagyon messze van még Európa.
„…..Fájdalmasan érinti közösségünket, amikor Izraelben a diaszpórai zsidóság vallási elismerését szűkíteni akarják. Közösségünk túlélte a holokausztot, a vallásellenes kommunista rendszer alatt is hű maradt gyökereihez, és mi ne számítanánk eléggé zsidónak? A magyar zsidóság abszolút többségét jelentő neológia betéréseit, brit-miláit, esküvőit, (akár mindnyájunkét), bármiféle rabbinikus döntvényeit lehet semmibe venni? Mi, akiket Európában „lebüdöszsidóznak”, mi, akik feltétel nélkül támogatjuk a zsidó állam törekvéseit, mi, akik Izraellel álmodunk, miért nem lehetünk elég jó zsidók Izraelnek?
Netanjahu Miniszterelnök Úr! Tisztelettel arra kérem, segítse elő a diaszpóra nagyobb megbecsülését. …”
Őszintén, a beszédnek ezt a részét nem értettem. Meg is kérdeztem Heisler Andrástól (e-mail-ben). Válaszában egy amerikai újságra hivatkozott, mely szerint nem Izrael állam (bürokratái), hanem a Főrabbinátus dönti el, hogy ki a zsidó. Eszerint Izraelben (még) nem történt meg az állam és a vallás szétválása(?)
„….Támogattuk Magyarország IHRA elnökségét, megvédtük a kormányt, mikor oktalan támadás érte nemzetközi zsidó szervezet részéről, boldogan dolgozunk társadalomépítő projektekben, országszerte teszünk a társadalmi kohézióért.
Még a kommunista rendszerben is az egyedülálló, idén 140 éves Rabbiképző – Zsidó Egyetemről kerültek ki a hazai és a visegrádi országok rabbijai…..”
Ez egy nagyon fontos megállapítás! Eszerint a vallási élet a diktatúrában is működött.
„…iszonyatos küzdelmet folytatunk, de nem a kormánnyal, nem a népvándorlással, még csak nem is az antiszemitákkal, hanem az asszimilációval…”
Meglepő kijelentés, épp most, amikor idén emlékezünk a Kiegyezés egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb eredményére, az emancipáció 150. évfordulójára. Ez indította el a Aranykornak nevezett 50 évet (1867-1918), mely felvirágoztatta Magyarországot és benne a zsidóságot. A legnagyobb vívmány az izraelita vallás elismerése, és ezzel a zsidóságot a magyar nemzet részévé tétele. A Ferenc József császár és király által szentesített törvénytől számítva az „izraelita vallású magyar állampolgárok” volt a hivatalos megnevezés. Ezt rúgta fel 1920-ban a király nélküli királyság, amikor izraelita vallású tagjait a pejoratív „zsidó” jelzővel kezdték illetni. Ez volt az igazi fordulópont a kiközösítés felé, nem pedig a numerus clausus. A „zsidótörvény” is csak a közbeszéd része volt, amit aztán átvett a hivatalos történetírás is. A Holocaustot túléltek többségét is a ferencjózsefi emancipációs törtvény tartotta Magyarországon, mert úgy érezték ők a magyar nemzet része. Ez az anyanyelvük, ezt a himnuszt ismerik, minden ide köti őket, ez a hazájuk.
Ez valahogy nem derült ki, nem kapott megerősítést a Netanyahu látogatás alkalmából. Ugyan a MAZSIHISZ elnöke tett rá célzást: „….tovább vihessük őseink magyar és zsidó tradícióit….” ami csak akkor lehetséges, ha továbbra is elfogadjuk az 1867-es császári és királyi rendeletet, törvényt (1867, XVII. törvénycikk.)
§ Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogositottaknak nyilvánittatnak.
1867 után a hivatalos iratokban és törvényszövegekben a korábbiaktól eltérően már egységesen az izraelita felekezet megnevezés található (és nem zsidó, héber vagy mózeshitű). Eszerint beszéltek magyar, német vagy más anyanyelvű, izraelita vallású magyar állampolgárokról.
Kár, hogy az erre való utalás hiányzott a MAZSIHISZ elnökének beszédéből.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
