Kezdőlap Szerzők Írta Kenderessy Milán

Kenderessy Milán

1042 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Tiltott teljesítményfokozók – két rendőrt is gyanúsítanak

Az ügynek eddig öt gyanúsítottja van, köztük két rendőr. Közülük az egyik előzetesbe került.

Egyelőre annyit tudni, hogy

az egyik civil volt a kereskedői hálózat irányítója,

aki a tiltott szerek nagybani beszerzésével foglalkozott, ő adott megbízást a másik négy embernek, hogy terítsék az árut.

Összesen két nyomozás folyik: az egyiket a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság végzi, a másikban a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek van hatásköre eljárni, mivel rendőrök a gyanúsítottak.

Az elmúlt napokban több közös akciót vittek véghez,

több helyen is házkutatást tartottak, bizonyítékokat foglaltak le.

Eddig összesen hárman vannak előzetes letartóztatásban, köztük a már említett rendőr is.

Ausztrál vert halálra új-zélandit Budapesten

Az áldozat csak rászólt a részegre, hogy ne hangoskodjon, ez lett a veszte.

A 26 éves ausztrál állampolgár 2016 márciusában, turistaként lakott a VI. kerületi hostelben. 24-én este szórakozni ment, majd onnan másnap hajnalban, részegen tért vissza.

A szintén turista új-zélandi rászólt, hogy ne hangoskodjon,

így vitatkozni kezdtek. Végül utóbbi ráhagyta, átment egy másik szobába, de az ausztrál nem tudott lehiggadni. Először csak meglökte, aztán megütötte, akkor sem hagyta békén, amikor már a földön feküdt. Végül a vérző fiatal visszament a szobájába és lefeküdt, a másik azonban követte és fejbe rúgta. Ekkor egy másik lakó leállította az ausztrált, majd átkísérte a szobájába.

Az új-zélandi férfi a bántalmazás során elszenvedett sérülések és az azokkal összefüggő szövődmények miatt két nap múlva, március 27-én éjjel a szobájában, az ágyában fekve meghalt.

A Fővárosi Főügyészség az ausztrál férfival szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, akár 15 év börtönt is kaphat.

Kerekesszékes nőtől loptak Kiskundorozsmán.

Az asszony elesett, és nem tudott felállni. Párja szintén mozgáskorlátozott, nem tudott segíteni.

Az utca túloldaláról egy baráti társaság tagjai mentek oda hozzájuk. A gurulós székét felállították, az asszonynak is segítettek. Egyikük azonban kiszúrta a járókeret csomagtartójában lévő pénztárcát, és ellopta.

Az asszony ugyan észre vette a bűncselekményt, a tolvaj és társai azonban elfutottak. Az iratokon kívül 50 ezer forint volt a pénztárcában.

A tolvajt végül elkapták, az ügyészség kifosztással vádolja.

Az Iszlám Államhoz indultak – Precedensértékű ítélet születhet

Ez az első olyan eset Magyarországon, amikor fiatalokat azért állítottak bíróság elé, mert a terrorszervezethez szerettek volna csatlakozni.

Az első tárgyalási napon az ügyész ismertette a vádiratot, mely szerint a két férfi 2014 őszétől hónapokon át üzengetett egymásnak a gyakorikerdesek.hu-n arról, hogy és mint lehetne a szervezethez csatlakozni. A másodrend vádlottat az elsőrendű látta el tanácsokkal.

A felvilágosítás és lelkesítés olyan jól sikerült, hogy

a férfi 2015 januárjában útnak is indult, Isztambulba utazott.

A másik később akart csatlakozni hozzá, de aztán ez valamiért elmaradt, de a Facebook oldalán terrorcselekmények elkövetésével fenyegetőzött, ugyanakkor felajánlotta, hogy segíti azokat, akik az ISIS-hez akarnak csatlakozni. A Törökországból kitoloncolt F. Viktor előzetes letartóztatásban van, társa szabadlábon védekezhet.

A tárgyalás szünetében P. András, az elsőrendű vádlott védője azt mondta, ez az első eset Magyarországon, hogy valakit azért állítanak bíróság elé, mert külföldi terrorszervezethez akart csatlakozni. Hozzátette, hogy védence egy

szerencsétlen anyagi és mentális helyzetben volt,

amikor ezt a rossz döntést meghozta. Szerinte az Iszlám Állam pontosan az ilyen embereket célozza meg propagandafilmjeivel.

A Székesfehérvári Törvényszék tanúként idézte a másodrendű vádlott édesapját, aki azonban közeli hozzátartozóként megtagadta a vallomástételt, gyakorlatilag egy szót sem mondott a történtekről.

Az egyik szünetben annyit mondott a fuhu.hu-nak, hogy nem érzi magát felelősnek a fia tettéért.

Ha több bizonyítási indítvány nem lesz, akár már a következő, azaz a második tárgyalási napon ítélet születhet. A vádlottak akár öt év börtönt is kaphatnak. Egyébként megbánást tanúsítottak, azt mondják, ma már nem tennének ilyet.

Még idén bíróság elé állíthatják a rendőrgyilkost

Lezárult a nyomozás a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében. A hungarista Györkös Istvánt akár még idén bíróság elé állíthatják.

Az ügyészség álláspontja szerint a férfi szándékosan lőtte fejbe tavaly október 26-án a hozzá házkutatásra érkező főnyomozót. A nyomozóhatóság szerint kizárt, hogy a gépkarabély véletlen sült volna el, bár a vádlott és védője erre alapozzák a védekezésüket. A hatóság állítását támasztja alá a három igazságügyi szakértői vélemény is.

Ha minden a tervek szerint halad, a jövőhéten iratismertetés lesz, majd még ebben a hónapban sor kerülhet a vádemelésre. Györkösnek hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyver engedély nélküli tartásával elkövetett lőfegyverrel visszaélés miatt kell felelnie.

A Magyar Idők értesülése szerint hogy a szakértők abban is közös álláspontra jutottak, hogy a gyanúsított körülbelül 60-70 centiméter távolságból lőtte fejbe a Nemzeti Nyomozó Iroda főnyomozóját, Pálvölgyi Pétert.

Az Iszlám Államhoz indultak, a bíróságon kötöttek ki

Az interneten ismerkedtek össze, egyiküket Törökországban fogták el.

A vád szerint a két férfi 2014 őszétől hónapokon át üzengetett egymásnak a gyakorikerdesek.hu internetes portálon arról, hogy s mint lehetne a szervezethez csatlakozni. A másodrend vádlottat az elsőrendű látta el tanácsokkal.

A felvilágosítás és lelkesítés olyan jól sikerült, hogy a férfi

2015 januárjában útnak is indult, Isztambulba utazott.

Társa később akart csatlakozni hozzá, aztán ez valamiért elmaradt, de a Facebook oldalán terrorcselekmények elkövetésével fenyegetőzött, ugyanakkor felajánlotta, hogy segíti azokat, akik az ISIS-hez akarnak csatlakozni.

Azt a férfit, aki útnak indult, Törökországból toloncolták vissza Budapestre, azóta eljárás alatt áll. Egyikük szabadlábon, másikuk háziőrizetben várja az ítéletet, mindkettőjük ellen terrorcselekmény a vád.

Sok volt a rovásán, még több lett

Az elítélt szidta és megfenyegette a börtönőrt, ezzel megduplázta a büntetését.

A 26 éves férfit már többször is elítélték, összesen ötször volt büntetve, többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt.

Legutóbb a lengyeltóti Szőlősgyörök környékén törte fel a hétvégi házakat, amiért 28 hónap börtönre ítélték,

büntetését a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben töltötte.

Mivel a zárkájában mobiltelefont találtak, bántotta a zárkatársát, és az őrökkel is durván beszélt, fegyelmi büntetésként magánzárkába került.

Az elítélt nem hogy lehiggadt volna, még jobban bepöccent: az egyik este csak szidta az őrt a többi fogvatartott és őr füle hallatára, másnap reggel már életveszélyesen megfenyegette. Azt mondta, kitöri a nyakát, ha elkapja.

A férfit végül a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította, a bíróság pedig

becsületsértés és zaklatás vétsége miatt

két év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

Videón a Csepelen lövöldöző rendőr – vádat emeltek ellene

A férfi tavaly decemberben, szolgálaton kívül, részegen lőtt rá a társasházkezelő cég alkalmazottjára. Akkoriban még a BRFK hivatásos állományához tartozott.

A vádirat szerint a rendőrtiszt 2016. december 1-jén a kora délutáni órákban az általa is lakott XXI. kerületi társasház földszintjén, szolgálaton kívül, részegen meglátta a társasházkezelő cég alkalmazottját, aki éppen egy molnárkocsit tolt.

Rövid vita után először

több lövést adott le a plafon felé, majd egy célzott lövést a takarító irányába.

Csak a véletlennek volt köszönhető, hogy a lövedék nem találta el a férfit, átfúródott a tűzlépcsőház ajtaján és a falban állt meg. A rendőr szabálytalanul, az átlagosnál jóval nagyobb roncsolásra képes, úgynevezett expanzív lövedéket használt.

Ezt követően megpróbálta összeszedni az általa kilőtt valamennyi lövedék hüvelyét, majd felment a lakásába, a töltényhüvelyeket a WC-be dobta és lehúzta, hogy eltüntesse őket.

A rendőrről kiderült, hogy

egy héttel korábban, szintén részegen, a társasház pincéjében dolgozó két férfit fenyegette meg, mert fúrtak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a volt rendőrrel szemben emberölés bűntett kísérlete, valamint két rendbeli kényszerítés bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot.

A lövöldöző rendőrről itt nézheti meg a videót.

Baltával verte agyon, majd felgyújtotta a nejét

Ha másodfokon is elítélik, élete végéig börtönben marad.

Halmazati büntetésként életfogytig tartó fegyházra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki 2016. január 22-én baltával megölte, majd felgyújtotta feleségét Debrecenben, Nyíl utcai otthonukban. P. Lajos leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadlábra.

A férfi és felesége 1984-ben házasodtak össze, két gyerekük született.

A vádlott nehezen tolerálta felesége enyhe szellemi fogyatékosságát.

Kezdetben – mondvacsinált indokokkal – „csak” a nőt bántalmazta, később kisfiát is. A megfélemlített, visszahúzódó asszony feljelentést soha nem tett.

A két gyereket végül a nagyszülők és a nagynéni nevelték.

P. Lajos egyre gyakrabban és durvábban verte feleségét, gyerekeitől is eltiltotta.

Lányuk csak 2015-ben vette fel vele a kapcsolatot, akinek elpanaszolta a bántalmazásokat. Lánya titokban mobiltelefont vett neki és együtt próbáltak kiutat találni a testi-lelki terrorból. A nő fontolgatni kezdte a válást is.

2015 második felében a férj többször is súlyosan összeverte az asszonyt, egyszer pedig szó nélkül szúrta hason egy konyhakéssel. Lánya orvoshoz vitte, megtették a feljelentést is, a rendőrség, majd a bíróság pedig 30 napra távoltartó végzést rendelt el. A vádlottat felbőszítette a helyzet, kisemmizett mártírnak állította be magát és az ismerősöknek hangsúlyozta, hogy csak a gyerekei vádaskodnak. A Nyíl utcán egy szomszédtól kért átmeneti szállást, ahonnan folyamatosan szemmel tartotta feleségét.

2015 decemberében átmászott a kerítésen, bement a házba,

és feleségét erőszakkal Derecskére citálta. A rokonoknak azt akarta demonstrálni, hogy szeretik egymást, minden egyéb híresztelés hazugság. A rokonok azonban látták az asszonyon tükröződő félelmet, aki csak tétován állt ott, leszegett fejjel. Végül sikerült felhívnia a lányát, aki a férfi fenyegetése ellenére hazavitte. Innentől kezdve éjjel-nappal egy szomszéd vigyázott rá, a férj ellen pedig újabb 30 napra távoltartást rendeltek el.

P. Lajos nem akart belenyugodni a helyzetbe. Egyik barátjának mondta is, hogy

ha nem úgy alakulnak a dolgok, akkor megöli a feleségét, a házat felgyújtja, ő pedig öngyilkos lesz.

2016. január 22-én ruhaneműket és műszereket akart elhozni, amikor meglátta, hogy az asszony a kapuban áll. A rá vigyázó családi barát éppen röviddel azelőtt, rövid időre távozott. Az asszony a műszereket nem találta, így behívta a férfit, aki hamar felmérte, hogy felesége egyedül van.

Számon kérte rajta a szerinte hiányzó szerszámokat, majd puszta kézzel nekiesett. A nő az ágyra zuhant, a férfi ekkor a kazánházból egy baltát hozott be és feleségét két alkalommal nagy erővel fejen vágta.

Az asszony azonnal meghalt.

A férfi ekkor a lakásban talált hivatalos iratokkal befedte a testét, meggyújtotta, majd a fáskamrában megpróbálta felakasztani magát. A huzalok azonban elszakadtak, így kezeire vezetéket tekert és azokat a konnektorba dugta. Áramütést szenvedett, de nem halt meg. Nem sokkal később a nő lánya, majd a szomszéd is próbált bejutni a házba, ahová végül a rendőrök és a tűzoltók segítségével tudtak bemenni.

Az eljárás során a szakértők kimondták: a férfi kapcsolataiban a dominanciára törekszik,

az agresszió jellemének stabil része:

potenciális indulati gyilkos személyisége rejtőzik benne. P. Lajos az eljárás során javarészt beismerő vallomást tett, a bántalmazásokat azonban tagadta, szerinte voltak konfliktusok, de harmonikus, szeretetteljes házasságban éltek. Nem volt olyan tanú, aki ezt megerősítette volna – emelte ki indoklásában Mocsáry Eszter. A tanács elnöke hozzátette: az asszony oly mértékű félelemben élt, hogy amikor közmunkásként esős időben hazaküldték őket, inkább a nap végéig az öltözőben ült, csak hogy ne kelljen hazamennie.

Az előre kitervelt szándékot egyébként a bíróság nem állapította meg. A férfi ugyan valóban beszélt ilyen tervekről, de ténylegesen csak a helyszíni körülmények egybeesése miatt alakulhatott ki benne a gyilkos szándék.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség 3 nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője fellebbezett. A bíróság döntése értelmében P. Lajos előzetes letartóztatásban marad.

Lopott terepjáróval menekült a rendőrök elől

Négy év börtönre ítélte a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly júniusban egy lopott terepjáróval próbált elmenekülni a rendőrök elől.

Cs. Norbert hajnalban lopott el egy kocsit az egyik hajdúszoboszlói panzió elől. A Nissan terepjáró tulajdonosa még aznap bejelentette a lopást.

A rendőrök Hajdúszováton szúrták ki a kocsikázó tolvajt, követni kezdték, de nem állt meg. Előbb a 4805-ös számú úton próbált egérutat nyerni, aztán egy földútra fordult. Mivel a szántón nem tudott haladni, visszafordult, és elindult a rendőrautók irányába. Ekkor az egyik járőr kiszállt a szolgálati autóból, és többször felszólította a sofőrt, hogy álljon meg. Cs. Norbert azonban inkább

gázt adott, és a terepjáróval a rendőr irányába hajtott.

A járőr ekkor hátralépett, majd élete védelmében leadott egy lövést a menekülő autó jobb első kerekére. A lövés talált, a sofőr azonban még ekkor sem állt meg, ám a kocsi végül egy árokban elakadt. Cs. Norbertet ekkor elfogták, a terepjárót pedig lefoglalták. Az elfogást követő kábítószergyorsteszt pozitív értéket mutatott.

Cs. Norbertet a bíróság hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettében marasztalta el. A börtönbüntetés mellett négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, két évre pedig a járművezetéstől is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK