FüHü
Így reagált a Külügyminisztérium az amerikai bírálatra
A magyar külügyminisztérium szerint az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjének a sajtószabadságról tett nyilatkozata "kéretlen beavatkozásként a magyar belpolitikába".
Erről Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium...
Veszélyben a banántermés
Gombabetegség tizedeli a világ banántermelését, komoly károkat okozva a kereskedőknek, és a mintegy 400 millió termelőnek, aki számára a megélhetést adja a banán adja,...
Soros György az alapítványainak adta vagyona nagy részét
18 milliárd dollárt adott az elmúlt időszakban az Open Society Foundationsnek Soros György. Az alapítvány a második legnagyobb amerikai jótékonysági szervezet lett, csak a...
A lefotózott fotós
Ezt most lelövöm, és hazaviszem. Otthon előveszem, megnézem. Talán rájövök, hogy mit ábrázol, de az is lehet, hogy nem.
Persze, nem is az a fontos....
Ma sem csitultak a fegyverek az irakiak és a kurdok között
Hivatalosan ma ért véget az iraki kormány által indított kétnapos hadművelet: a hadsereg a síita milíciákkal együttműködve bevonult minden olyan területre, amelyet korábban a...
A Telekom fizette a Fidesz tanácsadóját
Szigetvári Viktor szerint Rogán Antal már 2009-ben beismerte, hogy a magyar Telekom - egy harmadik felet igénybe véve - fizette a Fidesz számára Barack...
Új stratégiai vezető a Vajna-lapoknál
„A Lapcom stratégiai igazgatói feladatait novembertől Élő Gábor veszi át, aki a Mediaworks stratégiai igazgatói székéből érkezik a céghez. A szakember pályája 25 éve...
Rájár a rúd a Weinstein fivérekre: Harvey öccsét is szexuális zaklatással...
Újabb fejleményekkel és fordulatokkal bővült a hetekkel ezelőtt kirobbant Weinstein-ügy: a The Weinstein Company bejelentette, hogy kirúgták Harvey Weinsteint szexuális zaklatás miatt, Bob Weinsteint pedig az...
Nehéz idők köszöntöttek a Pokol Angyalaira
A német rendőrség lerohanta a Pokol Angyalainak központjait.
Hétszáz rendőr több mint egy tucat városban kezdte meg Pokol Angyalai (Hells Angels) motoros banda tagjainak begyűjtését...
Az embercsempészek új paradicsoma: Tunézia
Az afrikai menekültek körében egyre nagyobb népszerűségnek örvend a tunéziai embercsempészek által kínált szolgáltatások és Európába tartó útvonalak.
Eddig a vállalkozó szelleműek Afrikából inkább Líbiából...



























