A Hamász célja, mint a Muszlim Testvériség (MB) mozgalom – amelyhez tartozik -, és a többi szélsőséges szervezet, amellyel kapcsolatban áll, az arab rezsimek megdöntésére és egységes iszlám kalifátus létrehozására irányul – írja Hani Salem Masour jemeni újságíró.
A Hamásznak és a Palesztin Iszlám Dzsihádnak (PIJ) nincs joga arra hivatkozni, hogy képviselje a palesztin népet, és értelmetlen háborúkba keverje őket, ahogy a többi politikai iszlám szervezetnek sincs ilyen joga.
Újabb lehetőség áll előttünk, hogy felhívjuk a közvélemény figyelmét – mivel a jelenlegi helyzet megkívánja -, hogy foglalkozzunk az iszlám politikai szervezetei céljának változatlan magatartására. 1928-as megalakulása óta a Muszlim Testvériség (MB) úgy gondolja, hogy a muszlimokat képviseli. Ez egy doktrína, amely rögzített és nem változott. Bár évtizedek teltek el, és a szervezet több fegyveres szervezetté is szétágazott, az MB ragaszkodott ehhez (az elvhez):
Ez a nép egyedüli képviselője, ez a politikai iszlám szervezetek és az arab nemzetállam közötti folyamatos összecsapásokból következtethető ki, mióta a Szabad Tisztek Mozgalom 1952-ben egyiptomi forradalom idején megalakult.
Az (1954. októberi) alexandriai Manshiyya incidensben a nemzetállam összeütközésbe került a vallási szervezettel. A Gamal Abdel Nasszer elnök elleni merénylet két rivális fogalmi összecsapása volt, akik nem tudnak együtt élni a benne rejlő ellentmondás miatt. Abban a pillanatban
az MB úgy gondolta, hogy ha el tudja távolítani a nemzetállam vezetőjét, akkor megszerezheti az irányítást az egyiptomi kormány felett.
Sőt, úgy gondolta, hogy ha merénylet sikerült, véget vetne az arab nemzeti felszabadítási projektnek a különböző arab nemzetállamokban. Így az a tény, hogy Nasszer életben maradt, az arab nemzeti felszabadítási projekt megmentését szimbolizálta a saját nemzetiségű nemzetállamokban identitások…
Még [Egyiptom] 1967-es veresége is (azaz a hatnapos háború) lényegében a nemzetállam (sajátos nemzeti identitással) és a vallási mozgalom összecsapása volt. Példátlan szakadékot hoztak létre az arab világ népei és politikai rezsimjei között. Mindez azért történt, mert a különböző [arab] nemzetállamok rezsimjei nem fogták fel annak a vallási dimenziónak a lényegét, amelyben az MB működött szabadon az állam keretein belül.
„Az MB kihasználta a köztársaságok és a monarchiák közötti konfliktust, és az arab baloldal propagandájának segítségével sikerült kiterjesztenie a gyűlöletbeszédet az [arab] nemzetállamok rezsimjei ellen (amelyek saját nemzeti identitással rendelkeznek).
Az 1973. októberi háború volt az egyetlen eszköz az arab nacionalista rezsim fellendítésére, az egyiptomi hadsereg teljesítményével, amikor elfoglalta a Bar Lev vonalat. [Azonban] még ez a rendkívül értékes és történelmi győzelem sem tudta lezárni a nagy és növekvő szakadék az arab rezsimek és népeik között – ez utóbbiak az 1979-es Camp David Egyiptom és Izrael békemegállapodást követően, amely Anwar Szadat elnök 1981-es meggyilkolásához vezetett, visszatért az államellenes vallási csoportok propagandájához.
„A libanoni polgárháború lényegében a közel-keleti vallási és felekezeti konfliktus csúnya kizsákmányolása volt. Az arab országok nem vették észre, hogy ez a háború elmélyítette a konfliktust, szétzúzta a libanoni nemzetállamot. A libanoni háború olyan helyzethez vezetett, amelyben a szélsőséges csoportok először szereztek fegyvereket az állami kereteken kívülről. A Hezbollah a síita Amal Mozgalomból született, a vallási forradalmi diskurzus felerősödésével, ez azután történt, hogy az iráni iszlám forradalom sikeresen ledöntötte a sah világiságát. Az új rezsim kiterjedt vallási államot hozott létre [Ruhollah ajatollah] Khomeini, a jogtudós és uralkodó alatt…
„Az arab politikai rendszer továbbra is figyelmen kívül hagyta a következményeket, még akkor is, ha ezek a rezsimek aggodalommal követték a Mekkai Nagy Mecset Juhayman Al-Otaybi és csoportja általi megszerzését. [1]
Az arab rezsimek – amelyek nem látták előre amikor a hidegháború eszkalálódott az Egyesült Államok és a Szovjetunió között – nem voltak tudatában annak, hogy egy szélsőséges vallási áramlatra figyeltek, amelynek sikerült beszivárognia az arab nemzetállamok intézményeibe, és képes volt irányítani többnemzetiségű iszlám világnézetének megfelelően [amely nem ismeri el a saját, külön nemzeti identitásukkal rendelkező nemzetállamokat].
Az arab iszlám konferencia 1991-es kartúmi összehívásával az MB és síita szövetségesei beteljesítették az irányítást. Az Al-Kaida szervezet felbukkanása az Arab-félszigeten csak idő kérdése volt, miután a nemzetközi MB szervezet azt az elképzelést terjesztette, hogy az 1994-es dél-jemeni invázió egy szent háború a kommunisták és a marxisták ellen. Ez egy nagyobb esemény előkészítése volt. Amikor Oszama bin Laden, az Al-Kaida vezetője terrortámadásokat hajtott végre az Egyesült Államok ellen (2001. szeptember 11-én) az Afganisztán és Irak amerikai megszállásához vezetett.
Ez a történelmi narratíva elengedhetetlen annak megértéséhez, hogy a szélsőséges iszlám szervezetek elsődleges célja… továbbra is a nemzetállam szétzúzása.
Így alakultak ki a hútik [azaz a jemeni Houthi Ansar Allah mozgalom], akik azt állítják, hogy képviselik Jement; a Hezbollah azt állította, hogy Libanont, az Al-Hashd Al-Sha’abi [Népi Mobilizációs Egységek, más néven PMU és szövetségesei pedig Irakot. Ezek a szervezetek népek és országok túszul ejtésében vesznek részt. Háborúkba és konfliktusokba bonyolódni, amelyeknek nincs egyértelmű célja az arab nemzetállam politikai határainak eltörlése mellett. Ezt a célt követik a vallási szervezetek annak érdekében, hogy létrehozzák… amit „kalifátusnak” neveznek.
A Hamasz és a PIJ mozgalmaknak nincs joguk azt állítani, hogy a palesztin nép akaratát képviselik ahogy erre egyik vallási szervezetnek sincs joga.
A Gázai övezetben, és a Hamász 2023. október 7-i Izrael elleni támadását követően helyénvaló lenne felébredni és felismerni az igazságot úgy, ahogy van: elképzelhetetlen a nemzetállam leváltása egy kalifátus állam által… A jelenlegi politikai valóságban ez az elképzelés nem valóra váltható. Bár a mai valóságot vér áztatja, valójában lehetőséggé válhat arab államok számára, hogy végleg elszakadjanak a szélsőséges szervezetek által kihasznált örökségtől, hogy elpusztítsa az egész emberiséget.” [3]
[1] Juhayman Al-Otaybi egy szaúd-arábiai lázadó volt, aki 1979. november 20-án vezette a mekkai nagymecset elfoglalását, és három napig túszként tartotta bent a hívőket. Őt és híveit a biztonsági erőkkel vívott összecsapás után elfogták, majd a rezsim kivégezte.
[2] Az Al-Hashd Al-Sha’abi (Népi Mobilizációs Egységek, PMU) az iraki kormány által támogatott ernyőszervezet, amely körülbelül 40 síita milíciát foglal magában, de szunnita, keresztény és jazidi szervezeteket is magában foglal. A PMU erői szinte minden jelentősebb csatában részt vettek az Iszlám Állam (ISIS) ellen. A szervezetben olyan iráni síita milíciák is vannak, amelyek az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) alá vannak rendelve, és részt vettek az Egyesült Államok és Izrael elleni katonai műveletekben.
[3] Al-Arab(London), 2023. október 17.
