Kezdőlap Szerzők Írta Falusi Tamas

Falusi Tamas

186 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Divatok

A divat sokrétű valami. Jelen van az emberi lét minden szegletében, és a racionalitástól független, indok nélküli szabályokból áll. Az indokolt szabályokat másképp hívják (pl. KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól vagy 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről), azokat általában kötelező betartani, míg a divatszabályokat nem kötelező, de számolnunk kell a többi ember lenéző pillantásával, ha megszegjük őket. Természetesen nem mindegyikével, de a többséggel igen, mert, mint tudjuk, a divat az divat. Nincs mese.

A fent említett „minden szeglet” egyike a politika. Itt is vannak ötletek, elképzelések, melyeket egy rejtélyes szél felkap hirtelen, és akkor az erre hivatott szakemberek (újságírók, politológusok, valamiket elemzők, celebek, potentátok, egyéb nagy gondolkodók) átveszik, sőt terjeszteni kezdik. Magától értetődőn a média segítségével, amely a divatirányzatoknak mindig helyet ad, mégpedig szimpla megélhetési okból, tehát ha valakinek nem tetszene, akkor is nézze el neki. Valamiből ugyanis élni kell.

A magyarországi divatirányzatok természetesen helyspecifikusak, ugyanakkor élesen megkülönböztetendők a nem kevés közpénzből fizetett FIDESZ propagandától (MTVA: 130 mrd/év, Rogán féle minisztérium: 45 mrd/év, egyéb NER lapok sokmilliárdos állami hirdetései). Bár ez a propaganda (lásd háborúpárti, dollárbaloldal, nemzetáruló, gyurcsányfióka, brüsszeli áskálódók, stb.) sokkal többször hallható és olvasható, azaz sokkal divatosabbnak látszik, mint maga a nagybetűs Divat, ez nem az elfogadás és terjesztés jele, hanem a korlátlan mennyiségű pénz hatalma. Hogy az emberek végül elhiszik és belenyugszanak? Hát igen. Ebből megállapítható, hogy létezik a saját pénzünkből ránk oktrojált szemlélet is (sőt sokaknál az a meghatározó), de jelen írás tárgya más. Az erőszakmentes változat.

A politikai divat néhány példája:

  • „Ezekkel nem lehet Orbán ellen nyerni.”

Rendkívül sokan ragozzák immár évek óta az ellenzéki holdudvar oldalon. Divatozása nem a véletlen műve, mivel a ragozók azt szeretnék, hogy Orbán tűnjön el végre, de azért megvan a véleményük az ellenzékről is. Hogy miért mondják meg írják, akik ezt a divatot követik? Először is amiatt, hogy az ellenzék sem tetszik nekik, másodszor amiatt, hogy tényleg nem nyer, ami a divatkövetők értelmezése szerint mintegy igazolja, hogy rossz, ebből pedig egyenesen következik, hogy kell egy jobb.

Az irányzattal két probléma van. Az egyik az, hogy ha ezekkel nem, akkor melyikkel? Másik ugyanis nincs. Nem hogy jobb nincs, de semmilyen sem. Többen próbálták ugyan létrehozni, például az LMP, a Momentum, és még sok apró meg cseprő pártocska, igazán nem mondható, hogy a választóközönség ne tudott volna kedvére csemegézni a nagy mennyiségű kínálatból, de a helyzet mégis az, hogy ezek a pártok nem vitték sokra, új ellenzéknek így teljesen alkalmatlanok. Lehet persze még újabbakkal próbálkozni, aztán meg még azoknál is újabbakkal, de sok értelme nincs.

A másik gond, hogy az ellenzéket ledegradáló szöveg ismételgetésével sokat ártanak a tényleges, avagy létező ellenzéknek, mert arra bíztatják a bizonytalanokat, hogy „ezekre” ne szavazzon, helyette maradjon otthon, vagy üljön ki a partra és várja ő is a nagy hajót, amelyik majd az igazi ellenzéket hozza. Egyszervalamikor. Ülnek már ott régóta páran, néhány embernek még biztos van helye.

A fentiek alapján megállapítható, hogy ez a divatirányzat Orbán leváltásának esélyét a rossz irányba mozdítja el, a Miniszterelnökurat leváltani akaróknak tehát nem javallt a követése. Még ha divat akkorse! – kiabáljuk páran, de sajnos nem úgy néz ki, hogy abbahagyják.

  • „Gyurcsánnyal nem lehet nyerni.”

Az előbbihez hasonló divatirány.  Arról szól, hogy a feltalálója szerint ő meglelte a vereségek okát, és ehhez sokan csatlakoznak lelkesen, mondván, úgyis rühellem a Gyurcsányt, milyen remek ötlet Orbánnal együtt őt is kiakolbólítani! Ebből következően az ilyen vélemények száma sem kevés, így a közhírré tételek száma pláne.

A legfőbb baj ennél a divatirányzatnál is az, hogy már volt ilyen. Schiffer úr például sokat ingadozott, hogy melyiket utálja jobban (mára kiderült, hogy természetesen Gyurcsányt), mindenesetre megpróbálta FIDESZ ellenzéknek lenni nélküle. Sajnos az LMP nem tudott tarolni igazán, az emberek nemhogy nem erőltették meg magukat a tömeges jelentkezéssel, de még a kezdeti lendület is apró darabokra tört. Volt aztán még Botka, aki közvetlenül az MSZP-t gyurcsánytalanította, de kiderült, hogy ezzel a párt népszerűsége nem nő, hanem csökken, így aztán elváltak útjaik. Márki-Zay is hiába próbálkozott a háttérbe szorításával, a közvéleménykutatók által mért, az előválasztáskor döntetlenre álló Összefogás ÷ FIDESZ meccset (az Összefogás akkor még Márki-Zay nélkül, de Gyurcsánnyal állt döntetlenre!) sikerült a miniszterelnök-jelöltnek a választásig nagy bukásra leküzdenie. A Momentum már csak felhőátfutás az égen, a DK tényszerűen a legerősebb ellenzéki párt.

A fentiek alapján az előbbi megállapítás itt is érvényes: ezen irányzat Orbán leváltásának esélyét szintén a rossz irányba mozdítja el, tehát a Miniszterelnökurat leváltani akaróknak nem jó taktika. Mással divatozzanak!

Ennek a felszólításunknak sincs nagy hatása, pont úgy, mint az előbbinek.

  • „A Parlament nem demokratikus, az ellenzék képviselői ne vegyék föl mandátumukat, ne legitimálják a mostani kormányzatot, inkább a Parlamenten kívül politizáljanak.”

Ez a szintén nagysikerű, sokak által támogatott, azaz divatos elképzelés abból fakad, hogy a nép jó része úgy hiszi, a politikusok mind gazdag arisztokraták, akik hobbiból politizálnak, másrészt hogy az utcasarkon való ágálás nagyobb hatású, mint egy parlamenti felszólalás. A harmadik érv az szokott lenni, hogy a dacos be nem járástól majd a FIDESZ és/vagy az EU úgy megretten, hogy az ellenzék számára pozitív lépésekre kényszerül.

A problémák az irányzattal: első ránézésre látszik, hogy a politikusok közt egyetlen arisztokrata sincs. Gazdagok ugyan vannak, de kilencvennyolc százalékban a regnáló oldalon, azaz az ellenzéki pártok tagjai döntő részben abból élnek, hogy ők politikusok (vigyázat! A politizálás munka! Ne higgyen senki az ellenkezőjét hajtogatóknak), és ha az ellenzék nem járna be, a Parlament házmester ura, illetve a Parlament ura, a házmester azonnal intézkedne, így az összes renitensnek felkopna az álla. Hogy ilyen esetben a pártpénzeket sem kapnák meg a pártok, az csak természetes.

Az is kijelenthető, hogy az utcasarok tudósítókkal és kamerákkal való ellátottság szempontjából erősen elmarad a Parlamenttől, azaz jóval kevesebb emberhez jut el az mondanivaló, ha az ellenzék a kültéren szónokol, ahol a kamerák nem rájuk, hanem a két-három fős hallgatóságra vannak fókuszálva, hogy az esti tévéhíradóban legyen min gúnyolódni.

A harmadik „érv” akkora ostobaság, hogy jobb, ha azzal nem foglalkozunk.

Egyértelmű tehát, hogy ha az ellenzék hívei jót akarnak, ilyesmire nem bíztatják egyik megválasztott képviselőjüket sem.

  • Elegáns, értelmiségi kívülállás (Én? Ezekkel? Ezek bármelyikével? Ugyan, kérlek! Csak nem képzeled!).

Ez az attitűd minden választáson egyértelműen azon pártnak kedvez, amelynek több a vakhitűje, mint akár az összes többinek. Nekik elég az érzelem, a hazugság, meg a trükkös félinformáció, a magyarázatra és eligazításra váró bizonytalanok viszont a fenti értelmiségi divat okán cserben lettek hagyva, pedig mindig ők döntik el a választásokat.

A költő írta még hajdanán: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani.”, de sajnos ő már nem teheti meg, az erre képes társaság jó része meg dezertál. Persze, elegánsan, de a hatása az Orbán leváltást tekintve határozottan negatív.

  • „A másik sem lenne jobb”

A Fidesz boszorkánykonyha őrülten sikeres főzete. Emiatt tehet meg Orbán mindent és bármit, kutya baja sem lesz a népszerűségének, miközben értelmiségi tömegek csodálkoznak bamba bámulással rajta, hogy a kétségbeejtően pocsék és mégis nagyon hosszú kormányzás ellenére nem Orbán, hanem az ellenzék népszerűtlen, hiteltelen, és minden választást kétharmaddal bukik el.

A független sajtóban ugyan megírnak minden rosszat Orbánról (van belőle dögivel), viszont a hatása nulla, hiszen, mint azt a divatot ismerő nép tudja, a másik sem lenne jobb. Fel kéne őket világosítani, de sajnos annak a megírása, hogy az ellenzék miben és miért lenne jobb, derék értelmiségünknek valahogy nem megy. Lásd előző pont.

Tessék mondani, Magyarországot egyre jobban féltő „leváltópártiaknak” valami hasznos divat nincsen véletlenül?

Másság

Fajt alkotó egyedek közt, habár hasonlók, bőven akad differencia. Ez a fajt tekintve pozitív dolog, mert segíti a hosszútávú alkalmazkodást, azaz a faj fennmaradását a változó körülmények ellenére (lásd: evolúció), de a napi siker kevés, a véletlenszerű változások nagy többsége vagy életképtelenné teszi az egyedet, vagy többé-kevésbé hátrányos neki.

Minél bonyolultabb a lény, annál többfajta eltérés létezik. Ezek közül sok a születéskor nem is látható, de azért az ott van. Menthetetlenül.

Az ember a bonyolultabb lények egyike. A fejébe zsúfolt 100.000.000.000 idegsejt darabonként képes sok másikhoz kapcsolódni, elképesztő méretű gráfot hozva létre, amely lehetővé teszi a felismerést, a gondolkodást és a parancs kiadását az izmoknak, hogy működjön a szerkezet. Ezt egészíti ki némi kémia a helyi szinteken, de a főnök mindig az agy. Ő mondja meg, ki vagy, mit akarsz, mit nem, és ezek ellen nincsen apelláta, legfeljebb sebészhez fordulhat az ember, hogyha bárki tudná, mit is kéne operálni pontosan.

Az agy miatt megváltozott viselkedés a többség számára sokszor érthetetlen.

Ilyen például az, mikor valaki úgy érzi, az egyik lába nem ő (BIID), és csak akkor lehet boldog, ha levágják, ezért szaladgál orvostól orvosig, pedig nem népszerűsítette neki a láblevágást az óvodában senki.

Léteznek további, az egyén életét megkeserítő típusok. Ha valaki külsőleg fiúnak néz ki, de az agya azt mondja, hogy te lány vagy, borzasztó helyzetbe kényszerül, ugyanis sok társadalom nem hisz neki. Hehe, röhög az ilyen társadalom, ez mekkora hülye, hiszen csak a vak nem látja, hogy fiú! Nekem hatvanötös íkúm van, oszt mégis. Ránézésre, öcsike.

Lányoknál a helyzet azonos.

A társadalom persze teheti azt, hogy enged. Éljen az agya által diktáltak szerint, sőt még segíti is az átmenetben (hormonkezelés, operáció, névváltoztatás), és ha egy nőnek született egyén transzférfiként élve teherbe esik (végül is lehetséges, mert csak az agya férfi, a teste, ha még nem operálták át sterilre, nő), ugyanazon terhesjogokat kapja meg, mint a nőként élő nők. Mivel ez a módszer mindenki számára kedvező, és senkinek sem árt, az empatikus, úri társadalmak ezt szokták választani.

Kevésbé empatikus, közel sem úri társadalmak segítés helyett felháborodnak, és hónapokig képesek olyan hülyeségen rugózni, micsoda dolog, hogy férfi szül! Egyes országok még az Alaptörvényüket is megváltoztatják, hogy ilyen náluk véletlenül se legyen.

Van aztán másfajta kellemetlen változat. A férfinak született ember agyilag is férfi, ezzel napi gondja nincs, de a többségtől eltérően nem az ellenkező nemhez vonzódik, hanem a sajátjához. A nőknél hasonló a helyzet. Ez a tulajdonság szintén társadalom-semleges (senkinek semmilyen kárt nem okoz), sokan mégis valamifajta kórként kezelik, és ha ma már nem is akarják őket elpusztítani, de kiszorítani, azt feltétlenül.

Hazánkban például úgy döntött a kormány: tizennyolc éves koráig senki ne tudhasson róla, hogy a másság egyáltalán létezik, inkább rémüljön meg minden tizenhároméves, amikor először összefut vele. Pláne, hogyha érintett az ügyben.

A fenti célra regnálóék külön paragrafust eszkábáltak, és a pedofíliáról szóló törvénybe tették, lássa csak a jónép, mifélék ezek!

Lehet, persze, hogy ez mind kamu. Az ellenelmélet szerint a születéskor kialakult agynak sem a transzneműséghez, sem a melegséghez nincs köze, mert mindkettő szimplán nevelési kérdés, annak révén alakítható. Eszerint a többség úgy lett rendes ember, hogy jó szüleik még időben ránevelték őket a heteroszexre, ahogy a könyvdarálás sem a zavarodottság, hanem gyermekeink féltésének a jele.

Mivel a helyzet komoly, és lényeges hatással bír társadalmunk életére, elvárható, hogy dilettánsok (potentát, celeb, elemző, népszavazás, marinéni, miniszterelnök) ne szóljanak bele.

Jöjjenek a szakemberek! Adjon ki az MTA erről állásfoglalást, és akkor egyértelmű az ügy. Így lenne jó mindenkinek.

De az Akadémia hallgat.

Freund agykutató, ha jól tudom.

Lánchíd

Budapest első állandó hídja. Az akkori lakosságszámból adódó forgalomra méretezték, és az akkori város közepére tették, ahogy ma is csinálná a tervező, azaz ha nem lenne még híd a Dunán.

A mostani várost és lakosságát figyelembe véve elsőnek természetesen az Erzsébet híd épülne meg. Fő forgalmi folyosó, kétszer három sáv, megfelelően nagy kapacitású csatlakozó utak, melyek a forgalmat minden irányban képesek elvezetni.

A Lánchíd persze nem ilyen. Messze nem, sőt nagyon messze nem. A Lánchíd kicsi. Pont olyan, mint a reformkori Pest-Budához illő alkotás, ahol az átkelésért ma már nem kell külön fizetni, de azért beszedik tőlünk azt a pénzt. Tán még többet is.

A ma már roppant szűkös átkelő az egyik irányban a zilált forgalmú pesti belvárosból érkező autóhadat kényszeríti egy sávba sorolni, amely kényszerítés az ellenkező irányban az Alagút Attila úti bejáratánál ismétlődik meg. A helyzet közlekedési szempontból igencsak kellemetlen mivoltát a Clark Ádám téri körforgalom tovább fokozza, mivel a keresztirányú forgalom is erős. Ezek együttes eredménye a dugók megjelenése a hídon és környékén, melyekkel a város lakossága régóta próbál együtt élni. A dugóban az a rossz, hogy mindenkinek káros. Az autósoknak is, meg az ottlakóknak is.

Így ment ez sok hosszú éven át…

…aztán az idő vasfoga a Lánchídba is belemélyedt, a felújításnak nemrég eljött az ideje, neki is álltak, be is fejezték, és minden rendben lenne… mégis itt a baj. A városvezetés úgy véli, az autókat le kell róla tiltani, mire a kormány azonnal lépett, hogy ő akkor nem adja oda a felújításhoz beígért hat milliárdot, mert „nem állt helyre az eredeti állapot”.

A helyzetet nem ismerőknek el kell árulnunk, hogy ez csak egy ócska trükk, amely egyrészt a budapesti autósoknak szól, hogy íme, a derék kormány mennyire védi az ő érdekeiket, lesznek szívesek legközelebb nem a gonosz, biciklis Karácsonyra, hanem a Passattal furikázó, jólelkű Tarlósra, na, esetleg Szentkirályira szavazni, másrészt azt célozza, hogy Budapest amúgy is kevés pénze még kevesebb legyen. A kormánynak a hat milliárd, lévén a költségvetéshez képest gyakorlatilag nulla, nem számít, tökmindegy neki, hogy átutalja-e, vagy nem (egy jó kis közbeszerzés vesztesége félkézzel is a triplája ennek), de mindenképpen tönkre akarja tenni az ellenzéki városvezetést, amelynek jelenleg, nagyrészt a kormány jóvoltából anyagilag beszorult a lába.

A tönkretétel az egyetlen dolog, amihez a FIDESZ ért, de ahhoz aztán nagyon.

A kérdés tehát, amelyről a vita szól: a felújítás után engedjék-e az autókat a Lánchídon közlekedni?

A racionális vizsgálathoz kiindulási tény, hogy a híd felújítása során másfél évig nem volt rajta autóforgalom. A FIDESZ Karácsony elleni, leginkább nemtelen eszközökkel folytatott hadjáratában mind a városi dugók, mind a felújítás igencsak sokszor szerepelt, ám a kettőt mégsem kapcsolta össze senki (ha lett volna rá indok, a NER huszárok biztos megteszik), ezért egyértelműen mondható, hogy a híd a két városrész közötti forgalomban csekély szerepet játszik, mert kicsi az áteresztő képessége (a csak 2*1 sáv meg a lassú haladás, azaz a dugó miatt), azaz ha le is zárják, más hidakkal könnyen, azok forgalmának észrevehető növekedése nélkül lehet helyettesíteni.

Ebből következően az autóknak a Lánchídról való kitiltása a budapesti átkelő forgalmat csak kismértékben zavarja. Előnyei közé tartozik ugyanakkor, hogy csökkentheti a belvárosi zsúfoltságot, lényegesen megkönnyíti Clark Ádám téri keresztirányú áthaladást (Fő utca – Lánchíd utca, mindkét irányban, mégpedig mind az autókat, mind a gyalogosokat illetően), és gyorsítja a busz- meg taxiközlekedést, miközben a város legközépsőbb részének zaj, por és szennyezőanyag terhelése lényegesen kisebb lesz. Jó pár embernek ugyan kerülőúton kell autóznia, de mivel arrafelé kisebb a dugó, és így folyamatosabb a forgalom, ezeknek az autósoknak nem lesz sokkal több a benzinkiadása, mintha mind egy szálig a Lánchídon araszolgattak volna át. A kétfajta átkelés kábé ugyanannyi időbe kerül, viszont a dugóban való tötymörgés miatt a sofőrök tüdő- és idegi terhelése a kerülő utakon vezetve kisebb, mint a Lánchídon.

Idáig tartott az észszerűség. Következzenek az egyebek.

A „logikusnak láttatott irracionalitás” bemutatását illetően Tarlós úr jeleskedett, aki bukása óta folyamatosan kampányol, és jelenleg azzal érvel az autók kitiltása ellen, hogy ha fel kell újítani a Petőfi meg az Árpád hidat (mindkettő várható), akkor ezek a felújítások a Lánchíd áteresztő kapacitása nélkül „közlekedési káoszhoz vezetnek majd”. A lakonikus kijelentéssel az a baj, hogy a várostérképet ismerőknek (Tarlós ezek szerint nem ilyen) nehéz elhinni, vannak olyan őrültek, akik a Petőfi híd lezárásakor nem az Erzsébet hídon, illetve az Árpád híd lezárásakor nem a Margit hídon (esetleg a Megyeri hídon), hanem a felújítandóktól jó messze található, szűk útvonalakon megközelíthető, és csak 2×1 sávos Lánchídon akarnak majd közlekedni. Természetesen mind a Petőfi, mind az Árpád híd lezárása esetén a dugók kialakulása nagy valószínűséggel várható, de egyáltalán nem a Lánchíd autómentessége miatt.

Hogy Tarlósnak még csak szemernyi igazsága se legyen, az is megoldható,

mert a városvezetésnek bármikor rendelkezésére áll a lehetőség: a felújított Lánchíd ideiglenes, a Petőfi és Árpád hidak felújításának időtartamára való megnyitása az autók előtt.

Ennek alkalmazásával a Tarlós által felvázolt, ám a megfontolások alapján eleve kicsinek várt negatív hatás akár nullára is csökkenthető.

További érdekesség, hogy Tarlós a Karácsony féle „Lakógyűlés” ötletéről azt mondta: „Ennek (a döntésnek) a felelősségét laikusokra – köztük kiskorú gyerekekre – hárítani nevetséges. Ez nem demokrácia, hanem dilettantizmus, amit ajándékként tálalnak a gyanútlan szavazóknak.”, mely kijelentés annak fényében, hogy ő szakemberként mond értelmetlen dolgokat, eléggé mulatságos.

A racionalitás megingott egy pillanatra. A még erősebb lengés érdekében a FIDESZ kijátszotta az aduászt, ugyanis Gulyás Gergely a kormányinfón zöld megoldásnak nevezte az autós Lánchidat, és személyes példával állt elő: a kormányinfóról csak az Erzsébet hídon át lehet felautózni a Karmelita kolostorba, pedig a Lánchíd közelebb lenne. „Nekem senki ne mondja józan ésszel, hogy a zöldpolitika jegyében ez az álláspont tartható.”

Abszolút igaz. Neki ne mondja senki! Pláne józan ésszel. Úgysem értené.

Kezdjük talán azzal, hogy a nagymenők, mint például Gulyás szirénázni is képes, szolgálati kocsija akkor is átmehet a hídon, ha a mezei, avagy közönséges autósoknak tilos, azaz a miniszter úr akkor járna jobban, ha a többi autós Karácsony elképzelése szerint másutt közlekedne, és így ő a Lánchídon át senki által nem akadályozva, gyorsan és időben érne fel a Karmelitában tartott közös imára, amelyről a késést állítólag rossz néven veszik. A személyes példa ezért sajnos hülyeség.

Ha Gulyásnak nem ilyen kocsija lenne, akkor is rögzíthetjük azt, hogy nincsenek olyan sokan, akik 1./ a kormányinfóról mennek 2./ autóval 3./ a Várba, azaz egyetlen eset alapján a teljesen eltérő igényű embertömegekre vonatkozó, általános kijelentéseket tenni ellenjavallt (rossz fényt vet a kijelentő józan eszére, na!). Természetesen, ha rendelkezésre áll egy konkrét, részletes vizsgálat, amely az összes Lánchídon autózó ember indulási pontját, végcélját, egyéb útvonali lehetőségeit és ennek alapján a benzinfogyasztás és a szennyezőanyag mennyiség módosulását a zöldpolitika jegyében dolgozza fel, az rögtön más, csak a vizsgálat eredményét Gulyás úr elfelejtette ismertetni, hogy a kijelentését alátámassza valami.

Marad tehát a józan ész hiánya.

Mint az ismert, Karácsony buszjegyet küldött Gulyásnak, ami rossz ötlet volt, ugyanis egy miniszter a buszon nehezen védhető, még tán egy nagy pofont is kapna valakitől, mielőtt a sötét öltönyös, vagy díszhuszár egyenruhás testőrök közbeléphetnének. Ahogy viszont erre a miniszter úr reagált (Főpolgármester úr nem ismeri a vezetés élményét és vélhetően ebből erednek azok a döntései, amelyektől budapesti autósok százezrei szenvednek) az nem egy rossz ötlet, hanem kövér ostobaság. Karácsony éppen hogy több vezetési élményben részesítené az autósokat, akik hosszabb, és kellemesebben autózható úton tovább élvezhetnék a vezetést, ha előttük lezárnák a Lánchidat.

A „százezrek szenvedésének” legördülő könnycseppes ecsetelése tehát azt mutatja, Gulyás úr inkább érzelmes lélek, mintsem logikus agy. Egyetlen mentsége, hogy az egész kormány így van összeválogatva.

Nem engedném őket érettségire.

Háborúpárti

Mint az igencsak emlékezetes, a FIDESZ a múlt év márciusában azzal emelte több, mint duplájára addig elért szavazatelőnyét, hogy azt mondta, az ellenzék háborúba sodorna minket. A „mondta” rendkívül visszafogott kifejezés annak jellemzésére, mekkora lármát csapott a banda fizetett és hívő szájmenőivel. A temetőkben nem járt ugyan körbe hangszórós kocsi, de csak kevés híja volt.

A NER érvelés egyszerű: Márki-Zay a kampány során kijelentette, küldene katonát Ukrajnába, egyértelmű hát, hogy fiainkat vágóhídra szánja, az országot meg belesodorná a háborúba. Azt a propaganda gondosan kihagyta, hogy a jelölt feltételt szabott: ha a NATO kéri tőle, akkor! Nem pedig csak úgy.

Kétségtelen, hogy ha a NATO katonák küldését kéri, azt jelenti, a NATO hadban áll.

Ilyen esetben mindegy, ki a miniszterelnök, mindenképpen küldené a katonákat (Orbán éppúgy, mint Márki-Zay), különben országostul rögtön kirúgnák a szervezetből szerződésszegés miatt.

Azt pedig még Orbán is tudja, sok jó abból nem sülne ki, ha nem egy NATO és EU tag ország képviselőjeként utazna Moszkvába gázártárgyalásra, hanem mint pimf miniszterelnök, ugyanis az orosz stílus eléggé kellemetlen. Csak addig vagyunk fontosak nekik, amíg NATO és EU tagként belső zavart keltve segítjük őket, anélkül Orbán csak egy Lukasenka light, vagy tán még annyi sem, mert Putyinék nem tudnak használni minket semmire. Nem is beszélünk oroszul.

Nagy szerencséje miniszterelnökúrnak, hogy a NATO nem állt hadban, és ma sem áll, így bátran harsoghatta hónapszám, ő aztán nem küld katonát! Nem is kérte tőle senki. A többi látszatintézkedését, például hogy

„hazánkon át nem szállíthatnak fegyvert Ukrajnának”,

inkább hagyjuk.

A jól megkomponált hazugság úgy ment át a köztudatba, ahogy magától értetődőn zöld a fű és kék az ég. A NER sajtó teljes erővel terjesztette (MTVA inkluzíve, ahol évi 130 milliárdért nyomatják), a függetlenek viszont eltartott kisujjal figyelték, ahogy Márki-Zay rohangál mindenfelé, és kétségbeesetten kiáltozza, de hát ő nem is! Függetlenék nem cáfoltak semmit, legfeljebb ismertették az eseményeket, hogy ha valakihez nem jutott volna el információként az ellenzék vérgőzös mivolta, az is értesüljön róla (kösz). A nép közben fejcsóválva nézte, ahogy Márki-Zay „tagadni próbálja a nyilvánvalót”. Nem is hittek neki, hiszen „katonákat küldene!”.

A választás eredménye ettől kezdve egyértelmű volt.

Jellemző miniszterelnökúrra, hogyha valamiben egyszer megkapaszkodott, sokáig képes lógni rajta. Ma is ott buzgólkodik a békén, hiába akarják sötét erők háborúba kényszeríteni. Hogy kik azok a sötét erők, egyelőre rejtély, hacsak az ukránok morgását (dühét) nem tekintjük annak, akik azt szeretnék, hogy Magyarország szavakban is támogassa őket. A morgás értehető, mivel Oroszország minden keze ügyébe került hadigéppel támad, és olyankor nincs érzéke a célpontként használtaknak sem a finom pávatánchoz, sem az orbáni kettősbeszédhez („igen, az oroszok, de az ukránok is ám, igen, mindet megszavaztam, de azt javaslom, mindet töröljük el, igen, a Nyugat nincs háborúban Oroszországgal, de azért mégis”, és így tovább, és így tovább). Az ukránok ehelyett elvárják a mellettük történő konkrét és egyértelmű kiállást. A magyar kormánytól is.

Azt ugyan várhatják. Olyan úgyse lesz.

A világ demokratikus része szintén békét szeretne, de nem mindenáron. Aki ezt követeli, az belenyugszik, hogy Oroszország az elrabolt területeket megtarthassa, és ezzel megadja az esélyt a jövő minden agresszorának, hogy elindítsa csapatait, mivel azok úgy gondolhatják, a demokratikus országok a területrablást nem fogják megakadályozni. Oroszország már bemutatta annak példáját, hogyha úgy látja, nincs ellenállás (amint a Krím annektálásakor úgy is látta), tovább fog lépni, például Donyeck és Luhanszk annektálása érdekében, mert arra következtet, gond nélkül teheti. És ha azokat is megszerezte, az ismételt továbblépés magától értetődő, ahogy néhányan az orosz vezetésből beszéltek erről párszor.

Az agresszori mohóságot illetően: mikor Chamberlain a Hitlerrel való tárgyalás után kijelentette, hogy Csehszlovákia feldarabolása és a Szudétavidék Németországnak való átengedése árán meghozta a békét, Churchill azt mondta neki a Parlamentben:

„Ön választhatott a becstelenség és a háború között. A becstelenséget választotta, és meg fogja kapni a háborút.”

Igaza lett. Ezért nagy hiba az azonnali béke követelése, mert az Oroszország jelenlegi területnyereségét fagyasztaná be, mégpedig anélkül, hogy garanciát kapna a világ arra, az agresszor nem folytatja gyilkos terjeszkedését. Siker esetén ugyanis folytatni szokta, mint az köztudott. Az ellenzék is a fenti elvet vallja, mert józan ítélőképesség esetén mást nem is tehet.

Orbánt viszont a ráció nem nagyon zavarja, ő aztán rendíthetetlen békepárti tűzön-vízen át.

Mint derék népének elmondotta volt, „…ütnek, vernek, rúgnak, harapnak, minden eszközt bevetnek, hogy belerángassanak minket a háborúba.” Minden eszköz alatt nyilván a demokrácia hiánya meg az alapítványok közbeszerzés mentessége (= közpénzkiáramoltató képesség) miatt visszatartott EU pénzeket érti. Az eljárásokat, noha az EU már számtalanszor megindokolta, fura módon nem tartja jogosnak, viszont ha figyelünk rá, világos lesz a kép:

Mások számára követhetetlen észjárással navigáljuk hazánkat az európai hullámverésben”.

Aha. Hát, ha csak úgy nem…

A primitív, követhető észjárású Németország Orbán szerint már belesodródott a háborúba, de sokak meglepetésére pont úgy néz ki, mint aki nem sodródott bele. Mi is pont úgy nézünk ki, ám ez nem a német típusú vakvéletlennek, hanem kizárólag miniszterelnökúrnak köszönhető, mert ő, míg ott lesz a vártán, nem enged a sodródásnak semmiképp!

Azért ez bátor dolog.

Ennyire hülyének nézni minket…

Kényszerképzet

A fixa idea érdekes jelenség. Akire a kór lecsap, az az álláspontját illetően eltántoríthatatlanná válik, és még ha az orrát vernék is bele a cáfolatba, az sem rendíti meg.

Ilyen például miniszterelnökúrnak azon képzete, miszerint ő mindig győz. Ezt persze csak úgy odavetve nem fogja föl a nép, fenti okból kiterjedt hálózatot hoztak létre, melynek eredményeképpen a regnálókhoz tartozó, nagyszámú politikussereg mellett ugyancsak nagyszámú NER-es újságíró, elemző és egyéb hűséges és/vagy fizetett kenyérpusztító hajtogatja: Győztünk megint! A permanens győzelem a mai magyarországi rendszer elengedhetetlen tartozéka, ellentétben más rendszerekkel, melyek nem győzni akarnak, hanem megegyezni (ahhülyék!).

Győzni persze magányosan nem lehet, haverok ellen meg nem illik, ezért van szükség ellenségre. Miután Orbán ismételt hivatalba lépésekor nem volt egy darab se, nagyon kellett az a fékevesztett kreativitás, mely a Simicska-Finkelstein-Habony vonal sajátja sok-sok éve már. Hasznos munkájuk eredményeképpen megképződtek ellenségeink, akiket sokáig kellett ugyan ezen célból pocskondiázni, de végül sikerült. Seregük vezére Brüsszel, Finkelsteinjük Soros, fegyverük a Pénzvisszatartás. Persze a Szankció is az, de az nem kifejezetten a magyarok ellen irányul, ezért szavazzuk meg miniszterelnökúr révén mindegyiket a „Dögöljön meg a szomszéd tehene is!” elv szerint. Sajnos van egy kis gond, ugyanis a nyugati tehenek rendkívül szívósak, egyszerűen képtelenek megdögleni, nem úgy, mint a mieink, például szegény Kisállamadósság meg Alacsonyinfláció.

A győzelemnek az ellenség megléte mellett másik kelléke a harc. Mindenki tudja, hogy a harc miniszterelnökúr vezérletével magyar érdekekért folyik. Eredménye, hogy az összes jóbaráttal (V4, Néppárt) meg az összes szövetségesünkkel (EU, NATO) összevesztünk, és ma már minket utál a világ háromnegyede. Nyilván ez volt a magyar érdek. Újabb győzelem.

Persze van a harcnak egyéb eredménye is. Ilyen például az Erasmus+ program pénzeinek visszatartása, ami, mint Gulyás úr is említette volt, „magyarellenes bosszú a Bizottság részéről”. Némi pontosítás azért szükségeltetik: nem a Bizottság döntött így, hanem az EU tagok pénzügyminisztereinek tanácsa (2022. december 15.), és nem hungarofób alapon, hanem azért, mert a tanács, mint az EU pénz elköltéséért felelős társaság nem látta biztosítottnak az átláthatóságot. Kies hazánkban ugyanis az ilyen dúsgazdag, az állam által bőven kistafírozott, ún. „közhasznú” alapítványokra sem a közbeszerzési, sem az összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoznak, miáltal a vagyonuk azonnal elveszíti közpénz jellegét.

A fentiek alapján Gulyás úr tudatlan/hazudott (nem kívánt törlendő), csak azt nem értem, hol volt Varga Mihály, mikor a pénzügyminiszterek tanácskoztak? Mert ha ott volt, utána szólhatott volna Gulyásnak.

Megjegyzendő, hogy ebben az esetben Orbánék csak az összeférhetetlenségi kifogásról beszélnek, a közbeszerzési kifogásról nagyon nagy a csönd. Nem véletlenül, mivel az előbbit illetően a kuratóriumba bármikor oda lehet ültetni a mostani elsőrendű FIDESZ potentát helyére egy nyolcadrendű, az EU kicselezése érdekében „nempárttag”, de azért fideszest, mert általa is elintézhető, hogy a Pártnak kedvező oktatás és kutatómunka folyjon az egyetemen. A zsíros állás révén őt a központból kézben tartják, miközben nála van a pénz a kutatásra meg a professzori fizetésekre is. A közbeszerzés viszont más dolog. Az anyagiakkal jól felturbózott alapítványok csak akkor tudják fizetni a „megfelelő” vállalkozásokat kamu megrendeléseik révén, ha a közbeszerzés nem köti a pénzosztó kezet. Ebben nem engedhet a kormány, ezért sunnyognak inkább. Érdekes, hogy ennyi fideszes lopás és hazudozás után miért hiszi még mindig az ország, hogy „A másik sem lenne jobb”?

A még öldöklőbb küzdelem persze sokkal nagyobb tétre megy, és ott régebb óta tart a tánc (páva). Mint azt ugyancsak Gulyás úrtól, de rengeteg másik fideszes vagy nekik elkötelezett szereplőtől tudjuk, sőt miniszterelnökúr is többször nyilatkozta, Magyarország nem azért nem kap uniós forrásokat, mert az Unió korrupciót gyanítana (ugyan dehogy!), hanem mert pártunk és kormányunk a háborúról, a migrációról és a gyermekvédelemről másképp „vélekedik”, mint az Unió. Bizony! Elsőre én sem hittem, hogy ezt bírják majd mondani.

Néhány idézet az Európa Bizottság hazánkról készített, 2021-es jelentéséből:

  • „…az európai szemeszter keretében az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítésére tett ajánlás továbbra sem teljesült…”
  • „…a bírói függetlenség és az igazságszolgáltatással kapcsolatos fejlemények a már eddig is fennálló aggályokat tovább erősítették…”
  • „A közigazgatás magas szintjén megvannak a kockázatai a klientizmusnak, a kivételezésnek és a nepotizmusnak, de az üzleti élet és a politikai aktorok közötti összefonódások kockázata is megoldatlan maradt. A korrupció felfedésére alkalmazandó független ellenőrzőmechanizmusok továbbra is elégtelenek, illetve továbbra is aggályos a rendszeres ellenőrzések hiánya, valamint a vagyon- és összeférhetetlenségi nyilatkozatok elégtelen felügyelete.”
  • „…a médiapluralizmus továbbra is veszélyben van.” (milyen finom fogalmazás)
  • „…a jogalkotási folyamat átláthatósága és minősége továbbra is aggodalomra ad okot.”

Eztán jött 2022. július, mikor a Magyarországról készült EB jelentés megállapítja, hogy a korrupciót illetően nincs előrelépés, majd 2023. január, mikor a Transparency International berlini központja által készített korrupciós jelentés rögzíti, kies hazánk immár az EU legkorruptabb állama.

Na, kérem, hát ez az! A szemét EU a fenti kamu szövegekkel takargatja, hogy tulajdonképpen nem a politikai döntések transzparenciáját és előkészítettségét, nem is a politikai szinten történt gazdasági döntések korrupciós jellegének megszüntetését, de még csak nem is a jogszabályok érvényesülését akarja elérni nálunk, hanem a magyar gyermekek szabad és gátlástalan átoperálását. A szörnyű tervet a kormány hatásos fellépése akadályozta meg azzal, hogy a gyermekeinknek 18 éves korukig az LMBTQ+ elfajzást illetően totális tudatlanságot biztosító paragrafust a pedofíliáról szóló törvénybe tették. Tudja meg mindenki, mifélék ezek!

Miniszterelnökúr a hősi harc mellett persze nem feledkezik meg az egyszerű emberek jólétéről és védelméről sem, így épül-szépül tovább Hatvanpuszta, növekedik Tiborcz úr ingatlanbirodalma, és csusszan kukába az igazságügy miniszterasszonya elleni borzalmas és igaztalan vád, miszerint köze lenne a Völner ügyhöz. Nem is érthető, hogy az ilyen cselekedetek hogyan kerülnek az EU piszkos fantáziáját leplező ún. „országjelentések” negatív oldalára.

Bízunk Miniszterelnökúrban. Majd ő megvéd minket a mindent beborító nyugati romlottság liberális szennyáradatától, a létrák betiltásával a migránsok hadától, sőt harcos békevággyal az orosz rakétáktól is, de azért egy kérésünk lenne: lehetőleg ne addig folytassa az agresszív kismalacos pávatáncot, amíg a nekünk szánt EU-s pénz kifizetése teljesen ellehetetlenül, mert akkor keserves jövő vár ránk, mimagyarokra.

Bár, ha Magyarország becsődölése esetén én is Hatvanpusztára vonulhatnék vissza szerető, meleg családi körbe, a franc sem törődne mások jövőjével. Az sem zavarna különösebben, hogy a birtok puszta léte a lopás tényét tekintve nem csak egy délibáb káprázata, hanem maga a gránitszilárd rögvalóság.

Családi ügyekkel nem foglalkozom.

PC, W, CC

Mint az ismeretes, itt a Földön rengeteg az érthetetlen dolog. Ilyen például az emberi sokféleség. Miniszterelnökúrnak és csapatának sok baja is van vele, szerinte az nem jó, inkább legyen mindenki ugyanolyan, egyetlen kivétellel, miszerint az apa férfi, az anya nő.

Persze kissé logikátlan, hogy ha fideszes körökben ennyire ragaszkodnak az ősi gender előírásaihoz, akkor vajon mit akarhatnak a „no gender” permanens sikoltozásával? Utána gondolva persze érthető: a tudatlanok félelme az ismeretlentől.

Ezen belül persze a nők nőként mind ugyanolyanok, ahogy a férfiak is férfiként, és mindkét nem minden tagja az ősi valláson alapuló, ószövetségi gendernek feleljen meg. Mégpedig pontosan!

Nyugaton mostanában más a divat. Ott elismerik, hogy sokféle az ember, és vallják, amit a költő:

„Vagyok, mint minden ember: fenség, észak-fok, titok, idegenség, lidérces, messze fény, lidérces, messze fény.

Tudják, mi a gender, de nem nagyon használják, ugyanis az a véleményük, hogy inkább ne legyen. Se a gender szerinti társadalmi elvárás a „nőktől” meg a „férfiaktól”, se a gender szerinti társadalmi büntetés, azaz kiközösítés, megszégyenítés, hátrányokozás azoknak a nőknek és férfiaknak, akik nem teljesítik ezeket az elvárásokat. Természetesen kihangsúlyozandó, hogy a bűnözés ott sem tartozik a tolerálható viselkedésformák közé, mivel a jogrendszernek meg a gender társadalmi elvárásainak semmi köze egymáshoz. Aki úgy interpretálná, hogy ez a tolerancia a gyengékkel szembeni erőszak engedélyezése, az vagy hazudik, vagy hülye.

A helyzetet vizsgálva megállapítható, hogy „másság megsértésének elkerülése” (Political Correctness), a „másság pozitív diszkriminációja”, (Woke) és az „előbbi két elv megsértőinek kiközösítése” (Cancel Culture) elveket a „kisebbségek védelmében” szokták alkalmazni. A másság ugyanis evolúciós okokból mindenkinek gyanús (I. fokozat), ránk nézve ezért veszélyesnek tartjuk (II. fokozat), tehát megelőzésképpen elpusztítandó (lll. fokozat). Ezekből az első két fokozatot a kisebbségeknek is rendelkezésre áll, de a harmadikat csak a többség tudja végrehajtani, ebből következően a többség a saját definíciója szerint nem ugyanúgy egy másság, mint a többi (holott de!), hanem azt hirdeti, hogy ő maga az alap, az abszolút normalitás, az igazodási pont. Ha pedig egy kisebbségi, azaz „abnormális” ezt nem veszi figyelembe, megnézheti magát. A többségi erőfölény az többségi erőfölény ugyebár, ezért Jézus munkásságát, valamint az örömóda naiv vágyakozását a minden ember testvérisége után felejtsük el.

Illetve mégse. Néhányan már rájöttek, hogy a másság okozta mindennapos atrocitások, országok között és országokon belül a többségeknek is károsak. A másságáról sok szegény kisebbségi nem is tehet, mert általában nem az ő hibája, hogy nem tartozik az úgynevezett normálisokhoz. Arra is rájöttek már, hogy az előző rájövés nem elég, ugyanis a többségi tábor egyrészt a többségéből, másrészt a nem racionális, hanem zsigeri hozzáállásából, harmadrészt pedig a gyermekeinek a szülők szemléletére neveléséből adódón túl erősen tart össze, és zárja ki ezzel a kisebbségeket, ezért a kisebbségekkel való együttélés pozitív megváltoztatása nem megy magától. Pláne nem megy nemzetállamok esetén, ahol a hatalomra került vezetők még szítják is a másságtól való félelmet, valamint az iránta érzett dühöt. Ezért az első rájövés kevés, az ügy érdekében tenni is kell valamit.

A többség ránevelése a toleranciára a két szélsőség (az intolerancia legcsekélyebb jelének azonnali halállal való büntetése és a semmit nem csinálás) közötti módszerekkel történhet.

Mivel a toleránsok között sem mindenki akadémikus (finom megfogalmazása a „mindenütt vannak hülyék” ténynek), páran túllihegik a dolgokat. Ők a finom, rávezetős és főleg türelmes (sok évtizeden át tartó) tanítási módszerek helyett a másságot az eleve utálkozó ellentábor pofájába nyomják (pl. Pride), mégpedig úgy, hogy az elvárásaik alapján a többieknek azt egy mukk nélkül kell tűrniük. A másik végletes elképzelés hívői ősi bűnökért követelnek bocsánatkérést a mai többségtől, megfeledkezve arról, hogy az akkor még nem volt bűn, de ha bűn is lett volna, olyanok követték el, akiknek a maiak nagy részéhez genetikailag semmi köze nincs, de még ha lenne is, a maiak akkor sem felelősek az ősökért. Ebből következik az eredmény: így „megtéríteni” senkit nem lehet, az ellenségességet fokozni az adott másság iránt viszont nagyon is, ezért még rosszabb lesz a helyzet, ismét igazolva azt, hogy a Pokolba vezető út ostobasággal van kikövezve. A többség az ilyen módszer esetén nem megérti a másmilyeneket, hanem úgy érzi, hogy valami hülye dolgot akarnak rákényszeríteni, és a Hír TV-s újságíró klub sajnos joggal méltatlankodhat vagy röhögcsélhet az ilyesmiken. Ezen befeszült és erőszakos „jobbítók” miatt lassul az elfogadási folyamat, zár még inkább falanxba a biblikus elveket valló többség, és a kifejezetten butaságok miatt ez a konzervatív többség a semlegesek közül sokakat maga mellé tud állítani, még ha azok elvileg hajlanának is a toleranciára.

A befeszültek sajnos azt hiszik, hogy a többség csak ismerethiányban szenved, ezért elég, ha a képébe vágjuk a másságot, és akkor rádöbben, hogy eddig tévedésben élt, holott nem erről van szó. Nemzedékek hosszú során át meggyőződéssé csontosodott hit ez, amely nem adja ám magát olyan könnyen, emlékezzünk csak például a nők szavazati jogára, amely elképzelés csak nagyon hosszú idő után nyert polgárjogot. Az erőltetőknek sajnos még az sem jut el a tudatáig, hogy ugyanazt művelik, ami ellen harcolnak éppen, a kiközösítés (cancel) pedig már végképp a bigott hit kategóriája, amikor úgy érzem, annyira igazam van, hogy a másikat akár meg is semmisíthetem. Ilyenkor derül ki, hogy gondolkodásban dehogy haladtuk meg a középkort! Dehogy!

Másságból ezerféle létezik. Vannak, amelyek születési okból (pl. szexuális irányultság), vannak melyek a helyi kultúrából és/vagy a családi neveltetésből eredeztethetők (pl. vallási meggyőződés), vannak, melynek nem tulajdonítunk nagy jelentőséget (pl. szemszín), vannak, amelyeknek igen (pl. roma származás), és vannak, amelyeknél nem a létszám, hanem az alkat okozza a túlerőt, például ezért kisebbségek a nők, mert a férfiak döntő többsége a nagy részüket meg tudja verni. Így aztán a másság kezelésére általános szabály nem létezik, egyetlenegy kivételével: a kisebbség sem homogén csoport. Csak egyetlen tulajdonságban azonos, mégpedig abban, amelynek alapján kisebbség. Például a romák abban azonosak, hogy mind roma, abban nem, hogy mindegyik lop. Ebből következően a romasága miatt eleve negatívan hozzáállni bárkihez, értelmetlen. Lehet, persze, hogy az előítéletünket tényleg igazolja, de az is lehet, hogy nem, és a kapcsolatunkból majd hasznunk származik.

Végkövetkeztetés: az embereket csoportokba sorolni nem szabad, mert mindenkit egyénileg kell értékelni az egyéneket jellemző többszáz (többezer?) tulajdonságuk szerint.

Ebből következően bármilyen, így a pozitív diszkrimináció is hülyeség.

Ez is lenne logikus, hiszen minden ember ugyanazon ősszülőktől származik, de ezt a szép és nyugodt életet biztosító testvériséget mindig elrontják egyrészt az „erejük tudatában lévő” többségek, másrészt a „kisebbségekért utolsó vérig harcolók”.

A cél tehát egy olyan társadalmi rendszer kialakítása, ahol nincsenek csoportok, csak egyének, akik tudomásul veszik, hogy semmilyen hasonlósági alapon sem szövetkezhetnek valamiféle erőfölény biztosítása érdekében, amelyet nyilván egy, az adott tulajdonság szerint más, és valószínűleg gyengébb csoport vagy személy ellen akarnak felhasználni (egyébként a szövetkezésnek semmi értelme sincs). Ideális helyeken minden ilyen csoportos szerveződés tilos.

Ideális hely… de szép is lenne – mégse lesz. Az emberiség sajnos jóval előbb hal ki, minthogy ez az ideális rendszer létrejöhetne, de a rendszer megvalósítása nagyon érdekes feladat a tudósoknak és a politikusoknak. Az már egy másik kérdés, hogy az ilyen emeletes ökörségekkel való foglalkozás nem jut eszükbe, bármi történne is.

Még véletlenül se.

Ahhoz a tudósok túl okosak, a politikusok meg örömmel használják ki a csoportba szerveződést hatalomra jutásuk érdekében, majd hülyék lennének egy számukra hátrányos helyzet elérésén munkálkodni.

Konklúzió: kevesen vagyunk érdekeltek, és a tűz tőlünk túlságosan messze van.

Konzervatív

Mint azt a FIDESZ prominensei, potentátjai és igazmondó juhászai sűrűn tudtunkra adják, Magyarországon sikeres konzervatív kísérlet zajlik, amennyiben „úgy nyerték négyszer nagy fölénnyel a választásokat, hogy nem mondtak le azokról az alapvető konzervatív értékekről, amelyekről sok, önmagát kereszténydemokratának, konzervatívnak nevező párt lemondott.

A fentiek szerint a legalapvetőbb konzervatív érték a közpénz. Arról kifejezetten nem mondtak le. A másik ilyen érték a semmi, ugyanis semmiről nem kell lemondaniuk, arra teszik rá a kezüket, amire akarják, és mindezt az összes törvény által engedélyezetten, mert kétharmad esetén a jogállam ők maguk. Személyesen. Nincs is gond a bevétellel, Tiborcz például bűntelensége büszke birtokában vihetett haza a kis családnak némi pénzt. Pár tízmilliárdot. Pont amennyi kell.

Ha valakinek ez nem tetszene, akkor sem szólhat egy árva szót sem, mert a kétharmadot a derék „konzervatívok” tőlünk, választóktól kapták, mégpedig először 2010-ben, rendkívül nagyeszű értelmiségünk iránymutatását követve („Csak Gyurcsányt ne, jajjajjaj”), a többi nagyarányú győzelmet a korlátlan hatalommal már gyerekjáték volt besöpörniük.

A rendszer tökéletesen összeállt. Övék az állam, a Parlament, a gazdaság, az AB, a NAV, az ÁSZ, a GVH, a Médiatanács, a közpénzből fizetett közmédia, a közpénzből fizetett egyéb média, a Polt féle bűnüldözés, a Patyi féle igazságszolgáltatás, a rendőrileg vezényelt oktatás egészségügyestül, a tudomány a kutatással, a művészet az összes ággal, na meg a sport. Remélem, nem hagytam ki semmit (ha más nincs, akkor nem).

A fentieken túl konzervatívjainknak hozzáférésük van az önkormányzatok, a vállalatok, a bankok plusz az adófizetők bukszájához, az ingatlanvagyonhoz, és hogy mi tűnt még el ezen kívül 2010. óta, annak a „Kaparj kurta, neked is jut” egyesület műfüves kispályáin lehet utánajárni. Hadházyt keressék, hogyha érdeklődne valaki.

Különös báj a mindent birtoklásban, hogy Orbánék komolyan hiszik, ez így demokrácia. Szerintük a hungarofób Brüsszel nekünk megküldött, a kormánnyal többször egyeztetett, de Orbánék által máig teljesítetlen(!) 27 db mérföldkő követelménye nem komoly, ezzel csak álcázzák ellenségeink, hogy képtelenek elviselni Miniszterelnökúr szilárd, konzervatív álláspontját, miszerint no migration, no gender, no war.

Bizony. Ezt bírta nekünk mondani.

A győzelmeket tekintve a FIDESZ formáció tényleg menő. A választásokon elnyert 67 % ugyan elmarad Putyin 72 %-ától, de a különbség csak nüansznyi, és 2026-ban akár be is hozható. A technika egyszerű, a népnek úgy kell tudnia, az ellenzék nem csak a halálba küldené fiainkat („ÉS férjeinket”, by K. Novák), hanem még a rezsicsökkentést is eltörölné, ami aztán mindennek a teteje. A választók úgytudását a lefizetett média simán intézi el, hasonlóan, ahogy legutóbb is elintézte, kihasználva Márki-Zay rutintalansággal kevert bugyutaságát, a független média meg majd a szokott módon lapít. A múlt évi választás előtt is ezt csinálták, nem akadt ember, aki megírta volna, hogy semelyik tagország sem küld katonát, ha a NATO nem kéri, és mindegyik küld, ha a NATO kéri, mégpedig abszolút függetlenül attól, ki a miniszterelnök. A lapok hallgatásán túlmenően az értelmiség is csöndben maradt, ezért a magyar nép nagy többsége valóban úgy tudta a választáskor, hogy Márki-Zay hatalomra jutva rögtön halálba küldi fiainkat, mígugyanakkor Orbán, ha ő nyer, megvédi mindet, és ez döntő érvnek bizonyult. Az ellenzéki szavazók jó része el sem ment, vagy elment, és a FIDESZ-re szavazott, a bizonytalanok meg mind egy szálig követték az utóbbiakat.

Nem csoda, hogy egy ennyire sikeres csapatot a magyar nép egyszerűen nem hajlandó leváltani. Pláne valami gyurcsányfiókára nem. Még csak az kéne, emberek! Lenne ám itt halálba küldés bőven, na meg gázáremelések dögivel, tán még a vizitdíj is visszagyönne, ahogy a népnyúzó Ferit ismerem!

És akkor végünk, ecsém! Ahogy a költő írja:

A sírt, hol nemzet süllyed el, Népek veszik körül.”

Az ilyet mindenképpen el kell kerülni, különösen a körülvevést, mert mi asztán tudjuk, ecsém, mire bazíroznak a Népek, ezért csak semmi könnyelműség, magyarok! – illetve mimagyarok, ahogyan Miniszterelnökúr a kedvenc népét emlegetni szokta.

Miniszterelnökúrnak ugyanis mi vagyunk a kedvenc népe. Tökéletesen érthető, hiszen nincs még egy olyan európai nép és egy olyan értelmiség, amelyik a hozzá hasonlókat akárcsak a hatalom közelébe engedné, nemhogy kétharmaddal(!) többször(!) megválasztaná! Erre csak a mimagyarok képesek. Miniszterelnökúr ugyan nagyon várta a szerinte „konzervatívnak” nevezett, de valójában bigottan vallásos elv alapján politizáló pártok áttörését a kontinensen, ám az elmaradt. Még Meloni sem az igazi, mert ugyan határozottan no migration, de annyira yes Ukrajnát tekintve, hogy még üvöltözni is hajlandó volt érte az olasz parlamentben. Ráadásul a miniszterelnökasszony nem csak Oroszországgal, hanem Kínával szemben is szilárdan negatív álláspontot képvisel, amennyiben az általa vezetett Olaszország kiszáll az Új Selyemút projektből.

Egyedül maradtunk, emberek. Hiába az agresszív kismalacos pávatánc… vagy lehet, hogy az a baj?

Miniszterelnökúr hosszas regnálását sajnos nem kísérik sikerek.

  • Gazdaságilag a lenyúlt MANYUP vagyon, a számolatlanul ömlő EU pénzek, a világgazdaság tíz éven át tartó fellendülése és a totális belső hatalom ellenére kábé ugyanott tartunk gazdasági hatékonyságban is, meg államadósságban is, mint 2010-es választáskor, azzal a két apró különbséggel, hogy egyrészt a forint azóta kegyetlenül elinflálódott (illetve hát elinflálták), másrészt nem mi szorongatjuk a cseheket, hanem Románia szorongat minket (a fenébe is!). A tudás alapú társadalom ugyan egyértelműen hasznosabb, de a munkaalapú a konzervatívabb, így Miniszterelnökúrék nem mondhatnak le róla. Az oktatásról viszont igen. Úgyis csak egy liberális trükk.
  • A szociális rendszerünk is konzervatív irányba távolodott el a komcsitól, ma már a legtöbb támogatást a legkevésbé rászorulók kapják, a többinek meg kuss.
  • Az oktatásra és az egészségügyre kevesebb pénz jut GDP arányosan, mint 2010-ben, ezért rendőri felügyelet alá kellett helyezni mind a kettőt, hogy egyáltalán működjenek.
  • Miniszterelnökúr vezérletével energiában szegény, de mégis energiapazarló ország lettünk (a rezsicsökkentésnek köszönhetően, mert ami olcsó, azzal nem érdemes törődni), ráadásul olyan energiafaló gyárakkal meg üzemekkel megspékelve, melyekből más ország már nem kér a kontinensen.
  • Európában nincs egyetlen szövetségesünk sem (hiába az EU és a NATO tagság), és barátból se sok (V4, Néppárt már csak múltidő).

Ez a rettenetesen kudarcos, és mégis hosszas uralkodás az újra és újra megválasztásokkal maga a csoda, így aztán Miniszterelnökúr, mint az ősi gender utolsó szalmaszála jelentéktelensége ellenére jelentőssé dicsőült a kontinensen, belé próbál kapaszkodni a bubuktól, burkáktól, Zelenszkijektől tartó óhitűek serege. Az, hogy az Orbán féle győzelemre az ő országukban reálisan nincs remény, hidegen hagyja őket, hiszen a hitre építenek, és ha a magyaroknak sikerült egy ilyen főnököt szerezni, akkor egyszer majd nekik is!

A pápa jól választott látogatási helyszínt. Lévén ugyanúgy mélyen hívő, és feltétlen „békepárti”, mint Miniszterelnökúr (bár nála a mélyhit kérdőjeles), ha ezeket akarta demostrálni, egyszerűen nem mehetett máshova.

Bravó, Szentatyám! Mégiscsak van egy szövetségesünk! Lesz itt béke hamarost!

Vagy nem. Putyint ismerve az utóbbira szavazok.

Jogállam

A jogállam működése egyszerű. A jog a hatályos törvények alapján, az állam által garantáltan, mindenhol és minden időben érvényesül.

A törvényeket a regnáló párt barkácsolja össze. Nálunk kétharmaddal pont olyat amilyet akarnak, pont olyat. A többség dönt, a nagy többség tarol, ez, kérem, a demokrácia.

Még szerencse, hogy ha rosszul kormányoznak, le lehet majd őket váltani – kivéve, ha kormányzásuk révén olyan médiafölényt meg egyéb előnyöket hoznak össze, hogy a leváltásukhoz nem csak az ellenzéki pártok és szervezetek, hanem sok elégedetlen szavazó összefogására lenne szükség.

Csakhogy az ilyen összefogás nálunk a lehetetlenség kategóriája.

Ez már tizenhárom éve látható. Nem vagyunk egy összefogó típus, még ha az életünkről van szó, akkor se. Jobban utáljuk azokat, akikkel össze tudnánk fogni, mintsem hogy összefogjunk és közös platformot kialakítva  az a cél legyen a vezérlőerő, hogy az ország sorsáért nem elég aggódni, hanem közös cselekvésben tevőlegesen  kell részt venni.

A jogállamnak abszolút értelemben vett meghatározása nincs.

Az ugyanis, hogy Tiborcz szabadon és bűntelenségének büszke birtokában elsétálhatott a 13 milliárdnyi jó EU-s forinttal, továbbá hogy a kormány az uniós nyomozás megszüntetése érdekében mindezt közpénzből fizette vissza, teljesen szabályos, Magyarország összes törvényének megfelel.

Hogy ez véletlen-e, vagy miniszterelnök úr intézkedett, az mindegy, a végeredmény ugyanaz. A jogállamon karcolás sem esett.

Zuschlag 20 milliójának esetében anno másképp történt minden, de az magától értetődik, mivel a tolvajokra akkoriban más vonatkozott. Kizárás, bíróság, börtön-, pénzbüntetés. Mostanában ettől kissé eltérő a jog.

Ha választást nyertem, én hozom a törvényeket, melyek alapján a jogállam majd működik, ebből következően én teremtem meg a jogállamot is. A jogalkotásnál néhány dologra tekintettel kell lenni, például az Alkot… izé, Alaptörvényre, de ha kétharmaddal nyertem, akkor még az Atyaúristenre se. Úgy írom át magát a gránitsziládságút, mint a sicc.

L’état de loi ç’est moi. Punktum.

Érzékenyebbeknek persze nem biztos, hogy tetszik. Nyilván nem tartják erkölcsileg elfogadhatónak, hogy a regnáló párt markában és/vagy zsebében a következők találhatók:

  • a jogalkotás révén az állam,
  • az adók és az EU révén az államháztartásba érkező pénzek, a be- és visszavásárlásokkal részben újraállamosított, központilag osztogatós gazdaság,
  • a legfőbb fékek és ellensúlyok (AB, MNB, ÁSZ, államelnök, stb.)
  • az önkormányzatok,
  • az elvileg független, de a regnálók által bárkire ráuszítható hatóságok (NAV, Ügyészség, satöbbi),
  • a rendőrileg vezérelt, sőt vezényelt egészségügy,
  • az oktatás (lásd egészségügy),
  • a média hetven százaléka (közpénzből fizetett közmédia inkluzíve),
  • az igazságszolgáltatás,
  • a művészet,
  • a tudomány,
  • na, meg a sport,

hogy a legfontosabbat se felejtsük el. A helyzet még dermesztőbb, ha tudjuk, hogy a regnálókat egyetlen ember „irányítja”, aki gondoskodott arról is, hogy a mérleg nyelvét kiiktassa, így ellensúly nem lévén érvényesíti az „egy az isten” elvét, a magyarok istene, pedig természetesen őminiszterelnöksége!

A kellemetlen helyzet hungarikuma, hogy sokan várták, teszünk ellene, ám aztán kiderült, hogy mégsem. Sok széplelkű éjjelente ma is halálsikollyal, hideg verejtékben úszva ébred, miközben rémülten hajtogatja, „Csak Gyurcsányt ne! Inkább a Kimdzsong, hamáregyáltalán…”

Nem. A hazai értelmiség nem jelent veszélyt a trónra.

Van aztán még a külföld. Ez már keményebb dió, mivel két klubban is tagok vagyunk, mégpedig előkelő klubokban, melyek az irreguláris harcosoknak (street fighters) nem a legjobb terepek. Ott nem illik csizmát damasztra rakni, és hogy mi mégis, sőt eddig gond sem volt vele, az a klubtagokból (compromise seekers) könnyen levezethető. Szegények annyira meglepődnek, nem egészen értik, hogy mi van.

Biztos rosszul látjuk, morogják zavartan, biztos tévedés, ilyen nem lehet, mert nem is létezik.

Mostanában kezd a tagság ráébredni: debizony! Van ugyanis egy tagállam, melynek kormánya autokrata rendszert épített ki otthon, lenyúlt minden lenyúlhatót meg lenyúlhatatlant, a barát az ellensége, az agresszorok a barátai, zsarolja és szidalmazza saját közösséget, amelynek tagja, de a kapott pénzt, azt simán teszi zsebre, és mindenfélét hazudozik, meg kiabál, ha a közösség által neki szánt „jusst” a klub már néha visszatartaná. A mondott viselkedést a kormány a magyar érdek védelmének nevezi. Sikerült is megutáltatnia minket minden szövetségesünkkel.

Nyilván ez volt a magyar érdek.

Nem állunk jól, az biztos

Churchill mondotta volt, hogy a demokrácia rossz, nagyon rossz, átkozottul rossz, de jobbat még nem találtak ki. Ebből következően lehetséges önző okból eltéríteni, és az még mindig demokrácia, ha a választók adják hozzá a felhatalmazást. Problémák esetén tehát nem a demokráciát kell siránkozva hiányolni, (Orbán megválasztása és minden intézkedése a kétharmad révén az összes demokráciakövetelménynek megfelel), hanem leváltani azt, aki működtetés helyett önző célra használja ki.

Hárommillió. Ennyi választóra lenne szükség a demokrácia szabályeszközein belül az NER  ellenzői lesznek egyszer annyian?

Eltartott kisujjal persze nem megy. Túl nagy a légellenállás.

Szankciók, avagy Brüsszel a hibás mi csak megszavazzuk!

Szankció, szavalják már a gyerekek is, miközben sok ember zárja el a gázcsapot. Nem a gáz fogyott el, hanem az emberek pénze, mert sokan vagy esznek, vagy fűtenek.

Az oroszok elleni kényszerintézkedések nálunk minden alól felmentő okká léptek elő, és ha valaminek a korábbiaknál többszörösére nő az ára azért természetesen nem a kormány hibás, hanem a szankciók. Ezt harsogja a közpénzből forgatott kampányfilm a közpénzből  fizetett médiafelületeken.

A szankciók eredeti célja természetesen nem az, hogy hivatkozási ok legyen, de Orbánék jól felhasználják saját hibáik (bűneik) leplezésére, a NER kórus pedig nem csak bólogat, hanem hangosan ismételgeti is.

Egyértelmű, hogy Moszkva rablóhadjárata, melyben az agressziója mellett háborús bűnösként is tündököl, ellenlépésért kiált, mert láthattuk mi történik akkor, ha nincs ilyen. A Krím einstandolásakor szinte semmi ellenlépés nem történt ezért nem csoda, hogy Putyin vérszemet kapott.

Hja, mondogatta, ha ez ilyen egyszerű… és bizony, ha engedünk neki, akkor tényleg az. Ránéz a térképre, aztán int a csapatoknak: irány Kijev! Onnét már Berlin sincs olyan messzire.

További veszély a demokratikus országokra nézve, hogy a vérszem nem csak Putyinék sajátja –  ott van Kína Tajvan fájdalma, és ott vannak a terrorista meg a fanatizált államok (utóbbi kettő sokszor azonos), akik hagymázos álmaik megvalósításának hivatkozási alapjaként mutogathatnának a nagy testvérre.

A demokratikus világban bármely agresszív lépést válasz nélkül hagyni az agresszió létjogosultságának  elfogadását jelentené.

Az ezzel járó negatív gazdasági hatásokat vállalni kell.

Hungarikum, hogy ezt kies hazánkban milyen sok ember képtelen megérteni. Hatványozottan az, hiszen Miniszterelnök úr sem akarja érteni. Lehetséges persze, hogy ennek ellenére mégis érti, mivel az összes szankciót megszavazta, azaz az szankcióellenesség csak a szokásos nemzethülyítésre kell.

A szankció lehet politikai vagy gazdasági. Az első jelképes kárt okoz, például nem hívják meg az embert valahová, na bumm, a második viszont már kézzelfogható, így, ha a magyar kormányfő áldott jó szívének köszönhetően nem szeretné, hogy szegény Kirill pátriárka kihűlt leveskéje mellett dideregjen, az EU-val kell megküzdenie. Meg is tette „böcsülettel”, ezért a pátriárka ma is a halkan pattogó aranykandalló mellől nézi 4K tévén az ukránokat, ahogy menekülnek rommá lőtt, fagyos házaikból kis motyóikat cipelve.

Van még pár további orosz oligarcha, akiknek sorsát Miniszterelnök úr a szívén viseli, így a magyarok harca a putyinista elit jóléte érdekében eltarthat még egy darabig. Nekünk ez persze semmi, simán abszolváljuk mindegyiket. Szívósságunk legendás, nem csak köztudott.

„Mi, magyarok” -, kezdené szózatát büszke daccal szeretve tisztelt miniszterelnök urunk, ha a szívósságról kellene előadást tartani.

Az lenne ideális, ha szankció a kivetőnél nem járna semmiféle kárral, akire viszont kivetették, azt másodperceken belül tönkre teszi gazdaságilag. Nos, ilyen még Fülig Jimmy legnagyobb sajnálatára sem létezik.

Kevésbé ideális esetben a kivetőknél a szankciók okozta kellemetlenségek fokozottak, a fenyítettnek meg kimarad ugyan az import, és az ipar tényleg bukdácsolni kezd, de csak uszkve egy év után. Nagy ország esetén ez így törvényszerű, a megrendítő negatív hatásra várni kell.

Nálunk, mint kivetőknél felbukkannak további mellékhatások is.

Például az Európában a magas infláció. Ebben mi dagadó mellel jeleskedünk: nálunk majd háromszorosa az európai átlagnak. Csakhogy a kormány szokásához híven hazudik és állításával ellentétben ennek döntő részét nem a szankciók okozzák:

1./ Az energiadrágulás főként amiatt következett be, hogy Putyin elzárta a gázcsapot,
2./ a forintgyöngülés jócskán hozzájárult az energiaárak növekedéshez, amely a kormány sara,
3./ „jobb ha hosszútávú szerződést kötünk az oroszokkal” hazugságának köszönhetjük, hogy nem jutunk olcsóbban a piacról földgázhoz,
4./ ha kevésbé hagyatkoztunk volna az elmúlt 12 évben az olcsó orosz gázra (szigetelések, egyéb energiafelhasználást csökkentő beruházások), kevesebbet kellett volna az emelkedő árú energiafajtából vásárolni.

A fentiek alapján javasolnánk elsősorban Putyin (~50%), másodsorban a kormány (~30%) felelősségének firtatását, mert Brüsszel az előbbieknél jóval kisebb mértékben felelős
(~ 20%), és még ez a mondottnál jóval kisebb károkozás is (melyet Orbán is megszavazott) elengedhetetlenül szükséges válaszlépés volt úgy politikailag, mint gazdaságilag.

Egyébként, ha Putyin nem robbantja ki a háborút, akkor Brüsszel ezen okból történt magyarországi károkozása – szankciók híján – nulla lett volna, vagyis Putyinra fentebb rótt 50% jóval inkább 100%!

Persze a kormány mást mond, az átverésünk folyamatos. Miniszterelnök úr az elmúlt év augusztusánál ragadt le (addig voltak neki kedvezők az adatok), arra hivatkozva mantrázza még mindig, hogy  a szankciók nem érik el céljukat, mert például Moszkvában még mindig nagyon olcsó az élelmiszer, hogy dőzsölhetnek belőle az oroszok. Az véletlenül kimaradt ennek  magyarázatából, hogy az orosz mezőgazdaságra nincs hatása az Unió által megszavazott szankcióknak.

Ezek pont olyan átverések, mint a Miniszterelnök úr által korábban emlegetett 180.000 HUF/hó/háztartás rezsitámogatás, amelynek folyamatos fizetéséhez annyi pénzre lenne szükség, hogy félévenként csődölne be az állam, pedig már enélkül is befektetésre nem ajánlott, bóvli minősítésű kötvényeivel. Lehet, persze, hogy a múlt év valamelyik napján pár percig ennyi volt, de a bemondott összeg azelőtt és azóta is szégyenteljes hazugság, aminek már a leírása is kézgörcsöt okoz normál agyműködésű embereknél.

Nem kevés kell ám ahhoz, hogy egy értelmiségi vállalja az ostobaság hirdetését, de azért a NER lapokat nézve láthatóan van az a pénz.

Mások vére árán a béke pártján

Mint az igencsak emlékezetes, a FIDESZ a múlt év márciusában azzal emelte több, mint duplájára addig elért szavazatelőnyét, hogy „az ellenzék háborúba sodorna minket”. Akkora lármát csapott hazugságával, hogy a végén még saját maga is elhitte. A temetőkben nem járt ugyan körbe hangszórós kocsi, de ennek is csak nagyon kevés híja volt.

A NER érvelés egyszerű: Márki-Zay a kampány során kijelentette, küldene katonát Ukrajnába, egyértelmű hát, hogy fiainkat vágóhídra szánja, az országot meg belesodorná a háborúba. Azt a kormány harsonái kifelejtették zengeni, hogy ez abban az egyetlen esetben történhetne meg, ha NATO felkérésnek kellene eleget tenni.

Kétségtelen, hogy ha a NATO katonák küldését kéri, azt jelenti, a NATO hadban áll. Ilyen esetben mindegy, ki a miniszterelnök, mindenképpen küldené a katonákat (Orbán éppúgy, mint Márki-Zay), különben országostól rögtön kirúgnák a szervezetből szerződésszegés miatt. Azt pedig még Orbán is tudja, sok jó abból nem sülne ki, ha nem egy NATO és EU tag ország képviselőjeként utazna Moszkvába gázártárgyalásra, hanem mint pimf miniszterelnök, ugyanis az orosz stílus eléggé kellemetlen. Csak addig vagyunk fontosak az oroszoknak, amíg NATO és EU tagként belső zavart keltve segítjük Putyint, anélkül Orbán csak egy Lukasenka light, vagy tán még annyi sem, mert nem tudnak használni minket semmire. Még oroszul sem beszélünk.

Nagy szerencséje miniszterelnökúrnak, hogy a NATO nem állt hadban, és ma sem áll, így bátran harsoghatja azóta is, ő aztán nem küld katonát! Igaz, nem is kérte tőle senki. A többi jelentéktelen hatású látszatintézkedését, például hogy „hazánkon át nem szállíthatnak fegyvert Ukrajnának”, inkább fedje mély homály.

A jól megkomponált hazugság úgy ment át a köztudatba, ahogy magától értetődőn zöld a fű és kék az ég. A NER sajtó teljes erővel terjesztette (MTVA inkluzíve évi 130 milliárdjába belefér), a függetlenek viszont eltartott kisujjal figyelték, ahogy Márki-Zay rohangál mindenfelé, és kétségbeesetten kiáltozza, de hát ő nem is!

Függetlenék nem cáfoltak semmit, legfeljebb ismertették az eseményeket, hogy ha valakihez nem jutott volna el információként az ellenzék vérgőzös mivolta, az is értesüljön róla. A nép közben fejcsóválva nézte, ahogy Márki-Zay „tagadni próbálja a nyilvánvalót”. Nem is hittek neki, hiszen „katonákat küldene!”.

A választás eredménye ettől kezdve egyértelmű volt.

Jellemző miniszterelnökúrra, hogy ha valamiben egyszer megkapaszkodott, sokáig képes lógni rajta. Ma is ott buzgólkodik a békén, hiába akarják sötét erők háborúba kényszeríteni. Hogy kik azok a sötét erők, egyelőre rejtély, hacsak az ukránok morgását (dühét) nem tekintjük annak, akik azt szeretnék, hogy Magyarország szavakban is támogassa őket. A morgás értehető, mivel Oroszország minden keze ügyébe került hadigéppel támad, és olyankor nincs érzéke a célpontként használtaknak sem a finom pávatánchoz, sem az orbáni kettősbeszédhez. Az ukránok ehelyett elvárják a mellettük történő konkrét és egyértelmű kiállást. A magyar kormánytól is.

Azt ugyan várhatják. Olyan úgyse lesz.

A világ demokratikus része szintén békét szeretne, de nem mindenáron. Aki ezt követeli, az belenyugszik, hogy Oroszország az elrabolt területeket megtarthassa, és ezzel megadja az esélyt a jövő minden agresszorának, hogy elindítsa csapatait, mivel azok úgy gondolhatják, a demokratikus országok a területrablást nem fogják megakadályozni. Oroszország már bemutatta annak példáját, hogy nincs ellenállás (amint a Krím annektálásakor úgy is láthatta), tovább fog lépni, például Donyeck és Luhanszk annektálása érdekében, mert a korábbiakból arra következtet, gond nélkül teheti.

Ha azokat is megszerezte, az ismételt továbblépés magától értetődő, ahogy néhányan az orosz vezetésből már beszéltek párszor erről.

Az agresszori mohóságot illetően: mikor Chamberlain a Hitlerrel való tárgyalás után kijelentette, hogy Csehszlovákia feldarabolása és a Szudétavidék Németországnak való átengedése árán meghozta a békét, Churchill azt mondta neki a Parlamentben:

„Ön választhatott a becstelenség és a háború között. A becstelenséget választotta, és meg fogja kapni a háborút.”

Igaza lett.

Azért nagy hiba az azonnali béke követelése, mert nem csak az Oroszország jelenlegi területnyereségét fagyasztaná be, anélkül, hogy garanciát kapna a világ arra: az oroszok nem folytatják gyilkos terjeszkedésüket. Siker esetén „folyt. köv.” jöhetne, hiszen az agresszorok így szokták.  Az ellenzék is a fenti elvet vallja, mert józan ítélőképesség esetén mást nem is tehet.

Orbánt viszont a ráció nem nagyon zavarja, ő aztán rendíthetetlen békepárti tűzön-vízen át.

Mint derék népének elmondotta volt, „…ütnek, vernek, rúgnak, harapnak, minden eszközt bevetnek, hogy belerángassanak minket a háborúba.” Minden eszköz alatt nyilván a demokrácia hiánya meg az alapítványok közbeszerzés mentessége (= közpénzkiáramoltató képesség) miatt visszatartott EU pénzeket érti. Az eljárásokat, noha az EU már számtalanszor megindokolta, fura módon nem tartja jogosnak, viszont ha figyelünk rá, világos lesz a kép:

Mások számára követhetetlen észjárással navigáljuk hazánkat az európai hullámverésben”.

Aha. Hát, ha csak úgy nem…

A primitív észjárású Németország Orbán szerint már belesodródott a háborúba, de sokak meglepetésére pont úgy néz ki, mint aki nem sodródott bele.

Mi is pont úgy nézünk ki, ám ez nem a német típusú vakvéletlennek, hanem kizárólag miniszterelnökúrnak köszönhető, mert ő, míg ott lesz a vártán, nem enged a sodródásnak semmiképp!

Azon az áron sem, hogy közben szép lassan kisodródunk a demokratikus Európából.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK