Kezdőlap Szerzők Írta Eugenia S. Lee

Eugenia S. Lee

75 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Dok-do

Dok-do egy sziklacsoport, lakatlan szigetecske a Csendes-óceánon, azon a tengeren, amit a nemzetközi térképek (is) Japán tengerként tüntetnek fel. Hivatalosan Koreának nincs tengere, ugyanis hiába kéri évtizedek óta, hogy a keleti, és a déli tenger ne Japán tenger néven fusson, nem tudja ezt elérni az ENSZ-nél, ami egy vicc. A nyugati tenger pedig Sárga tenger néven szerepel, vagy Kínai tengerként, így olyan, hogy Koreai tenger, papíron, térképen nem létezik, ami egész „érdekes”, egy tengeri félsziget esetében. Dok-do Korea területe, ezt Japán vitatja is, meg nem is. Valójában épp Japán dokumentumok igazolták a sziget hovatartozását, tehát Japán tökéletesen tisztában van azzal, hogy az a sziget nem az övé, de remek lehetőség elfedni jó adag sovinizmussal a korrupciót, a belpolitikai problémákat, a gazdasági visszaesést, különösen Fukushima óta. Így aztán mostanában a betiltott náci zászló alatt követelik Dok-do-t maguknak, Shinzo Ábe önmagát szélsőjobboldali politikusként definiálta, ott tesznek keresztbe a koreai békefolyamatnak, ahol, csak tudnak. Korea soha nem támadta meg Japánt, ám Japán a történelem folyamán ezt sokszor megtette Koreával, legutóbb az 1900-as évek legvégén. Az akkori megszállás egészen a II. világháború végéig tartott, több millió koreait öltek meg, koncentrációs táborokba hurcolták a lakosságot, a nőket, lányokat prostituált szigetekre, kielégíteni a katonáik igényeit. Kegyetlen, embertelen megszállás volt, sok film készült róla, akit érdekel, alaposabban utána járhat, hiteles történelmi források alapján.

Mindazonáltal az tény, hogy a megszállás első áldozata épp Dok-do volt, azt a szigetet foglalta el elsőként a Japán hadsereg.

A felszabadulás után még hosszas huzakodás kezdődött a sziget hovatartozását illetően, majd a kutatók mindkét országban fellelték a hiteles dokumentumokat, melyek bizonyítják, hogy a sziget Korea része.

Ezt követően az ENSZ ezt beiktatta, és most hivatalosan is Korea területe Dok-do sziget. Azonban a Japán kormányzat időről időre előveszi a soviniszta kártyát, magának követelve a szigetet. Japán soha nem kért hivatalosan bocsánatot Koreától a megszállás alatt elkövetett emberiség ellenes bűneikért, az elhurcolt nőkért, és a koncentrációs táborokba zárt emberekért, sem az ágyútölteléknek használt kényszersorozott fiatalokért, sem a halálra erőszakolt nők tömegéért. Semmiért. Ellenben épp pár napja nem vettek részt egy 11 ország részvételével megrendezett haditengerészeti parádén Csedzsu-do partjainál, aminek a házigazdája, és egyben a meghívója Dél-Korea volt. Az indoklásuk felháborító, arra hivatkozva nem jöttek, hogy nem használhatják a náci zászlójukat, márpedig ők a hadiflottájukon csak azzal hajlandók megjelenni bárhol. (a zászlót az ENSZ tiltotta be, mint az emberiség elleni bűnök szimbólumát)

Japán erősödő sovinizmusa a koreaiakból azt váltja ki, hogy minden módon jelzik a területi szuverenitásukat, és ígéretet tettek rá, hogy megpróbálják megakadályozni, hogy a tiltás ellenére Japán támadó haderőre tegyen szert, ugyanis Abe miniszterelnök épp ezzel kampányol most, a következő miniszterelnöki megbízásáért.

Korea területi szuverenitásának egyetlen kézzelfogható jelképe Dok-do. Ezért azt nem katonák őrzik, hanem rendőrök. Katonák ugyanis vigyázhatnak vitatott hovatartozású területre is, de rendőrök nem, márpedig Dok-do-n rendőrök vannak, 24 órás szolgálatot látnak el, kábelen futó áru szállító kosárban szállítják az ellátmányt nekik, és építettek kikötőt turista hajóknak is, azzal voltam ott én is a napokban. A hajó Ullung-do-ról indul, gyors katamarán, menetideje másfél óra. Ugyanakkor olyan az időjárás, hogy öt hajóból négy nem tud kikötni, legfeljebb megkerüli a szigetet, és visszaviszi az utasokat Ullung-do-ra, sok hajó eleve el sem indul, nem könnyű eljutni oda, kikötni, kiszállni, és fényképezni pedig külön szerencse, nekünk elsőre sikerült, még a nap is sütött.

Mikor a hajó kiköt, tíz fess rendőr áll vigyázban, tiszteleg a turistáknak, akik hozzám hasonlóan zavarban vannak, hogy mégis, hogy illendő erre válaszolni, aztán mindenki integetni kezd, és így már jó. Az utazók kartonszámra visznek ajándékokat az ott szolgálatot teljesítő fiataloknak, hiszen sokszor lehetetlen körülmények között őrzik a szigetet. Oda csak azt viszik szolgálatra, aki oda kéri magát.

Koreai zászlót mindenki visz, én is vittem, ez természetes. Hogy miért? Mert igazságtalan ahogy Japán viselkedik, az is az volt, ahogy eddig viselkedett, a mostani próbálkozásai meg inkább azok. Egy fajtája ez a személyes véleményem kifejezésének, annak, hogy nem értek egyet azzal, hogy nem kértek bocsánatot, hogy fenyegetik Koreát, hogy támadó hadsereget szeretnének, ami tiltva van nekik, és pláne azzal nem, hogy mindezt a náci zászlójuk alatt képzelik el.

Nyilván semmi bajom a japán emberekkel, de az ország vezetése veszélyt jelent ránk, a népük fanatizálható, ahogy minden nép az, csak meg kell találni a gyenge pontját. Én emiatt szerettem volna elmenni Dok-do-ra, és ezzel egyben azt is kifejeztem, hogy ami ma Magyarországon folyik az nagyon hasonló ahhoz, amit Japán vezetése csinál. Ki figyel oda a korrupcióra, ha épp háborúban áll a világgal? Ki fog reklamálni azért, hogy az emberek szó szerint az utcán halnak bele a munkába, ha két atombomba és egy nagyon elvesztett háború után elégtételt ígérnek nekik?   Ismerős recept, de Magyarországon ehhez még természeti katasztrófákra, Fukushimára, tájfunokra, földrengésekre sincs szükség, bőven elég a gyűlölethez a kormánypropaganda. Valahogy én mindkettő ellen tiltakoztam, amikor odamentem, és lobogtattam a koreai zászlót. Persze, nem jelent semmit, hogy mit tettem, de nekem jól esett, éltem a véleménynyilvánítás jogával, mondhatni a világ túlsó felén tüntettem egy helyi probléma okán, és a szülőhazámban folyó diktatúra építése ellen. Számomra mindkettő egyformán fontos, az is a hazám, ahol élek, ahol befogadtak, és az is, ahol születtem. Kettős identitásom inkább használt, mint ártott abban az elhatározásomban, hogy ellátogassak Dok-do-ra, és sok más koreaival együtt lengessem a koreai zászlót, amiért láthatóan hálásak voltak nekem, habár ők nyilván nem érthetik a másik okot, és nem is kell, elég az, ha én tudom. A férjemmel mentem, de neki eszébe sem jutott oda utazni, én kértem, hogy menjünk. Először nem értette, ő igen apolitikus alkat, s bár semmi pénzért nem venne Japán autót például, de nem fontos neki, hogy elmenjen több száz kilométeres tengeri hajóútra, ami ráadásul felettébb bizonytalan, többször hiúsul meg, mint nem. Elmentünk, és azt hiszem ráérzett, ráérzett arra, hogy igenis számít a véleménye, hogy a tömeg egyénekből áll, hogy a változtatáshoz nem elég a fotelben ülni, valamilyen módon tenni kell érte, ha így, hát így.

Dok-do amúgy nagyon szép, sajnos nem engedik kószálni az embert, csak a kikötő beton placcát lehet körbejárni, és maximum húsz percig lehet ott tartózkodni. Számomra roppant érdekes volt, hogy ezt elmondták a hajón kétszer, aztán amikor mindenki javában fényképezett még, és megszólalt a hajókürt, hogy menni kell, mindenki azonnal ment, rendkívül fegyelmezetten, és egyesével elköszönve a rendőröktől.

Arthur mesék 7. – tüskecsere

Arthur sokat nőtt azalatt a három nap alatt is, amig mi odavoltunk a szigeteken kirándulni. Épp tüskéket cserél, priceless élmény belelépni a pihe-puha szőnyegen egy-egy elveszített sün tüskébe, de mostanság ez elkerülhetetlennek tűnik. Ma reggel megpróbáltam mozgásra bírni a sün gyermeket, de dupla ellenállásba ütköztem, Arthur sem értékelte az ötletem, és a férjem sem, úgyhogy Arthur mozgás gyanánt evett, aztán visszavonult a rózsaszín plédes lakosztályába aludni. Közben engem megszállt a főzés, sütés ihlete, remek tésztát főztem a férjemnek mielőtt elment a dolgára, és egy, még annál is remekebb, habos, baracktortát készítettem ajándékba egy kedves ismerősünknek. Ezzel azért el is ment a nap jó része, majd edzettem, miközben néztem a fenti óriás tévét, úgy hamarabb megy az a másfél óra az evezőgépen. Utána feléledt a szél, most nagyon erős, itt a 28. emeleten nem igazán szél hangja van, sokkal inkább, mintha fűrészgépet használna valaki a közelben, és a fürdőszobák szellőzőit is lökdösi a légnyomás. Arthurnak ez nem szimpatikus, ezért most nem a két paplanom között tartózkodik, hanem mindkettő alatt, közel a lábamhoz, amit időnként végig karcol a tüskéivel, vagy megszaglász a hideg, és nedves orrával, hogy biztosan tudja, az a dolog is hozzám tartozik, és így nincs mitől félni. Mikor ideköltöztünk, vásároltunk egy érdekes szobanövényt. Magas, sok hajtása és nagy levelei vannak, a leírás szerint mérgező, viszont nagyon szép, olykor virágzik is. Nos, ez annyira szeret itt nálunk, hogy belakta a nappali egyik sarkát, de úgy, hogy alig lehet tőle odaférni a rolóhoz, a többi növényhez végképp lehetetlen, amúgy eldzsungelesedtünk. Közben viharos sebességgel érik a második papaya, és egyre több virágot hoz a fehér színű ciklámen is, ami azóta van nálunk, mióta ideköltöztem Koreába. Akkor, amikor kaptam, tele volt virággal, azt hittem, hogy szezonális növény lesz, de végül megmaradt, és azóta szinte folyamatosan hoz egy, egy virágot, de ennyit egyszerre csak akkor láttam rajta, amikor a kertészetből hozzám került, pedig messze még a tél.

Pár napig nem néztem híradót, kikapcsolódtam.

Most viszont várjuk a hírt, hogy vajon a pápa elfogadja e Kim Dzsong Un meghívását Észak-Koreába, amit épp most tolmácsol neki Mun elnök, aki a Vatikánban van.

Egy hatvanéves déli állampolgár előre hozta a szabad határátkelést, és valahogy elment Északra. Kim udvariasan hazaküldette Pánmundzsamon keresztül, semmi baja nem esett, csak talán kicsit lelkesebb volt a kelleténél.

Tüntetnek a taxisok, mert itt is van olyasmi, mint az Uber, csak nem annak nevezik, tüntetnek a szülők, mert az állami óvodákban anyagi visszaélések történtek, tüntetnek a buszsofőrök, mert azoknak is van valami bajuk, itt általában sokat, és eredményesen tüntetnek az emberek az érdekeik, követeléseik érvényesítése érdekében.

Észak-koreai kulturális fesztivál lesz Délen, nagy, közös, békülős, közben már szedik az aknákat a DMZ-ben, és elkezdték a vasutat összekötni Északon, és Délen, pedig Trump azt mondta, hogy Dél-Korea az ő engedélye nélkül nem tehet semmit, ami a szankciókat érinti. Nos, úgy látszik, mégis tehet, és tesz is, Trump pedig mond, amit szeretne, a karaván halad.

Arthur elnyugodott a bokám környékén, most már nem fél a szél hangjától, békésen alszik.

Ullung-do

Az elmúlt 3 napban két szigeten jártunk, az egyiket Ullung-do-nak nevezik, a másikat Dok-do-nak. Ullung-do Kángnüngtől, azaz a hozzánk legközelebb eső kikötőtől 200 km távolságra található, maga Kángnüng város pedig 350 km-re a lakóhelyünktől, észak-keleti irányba. Dok-do szigetre Ullung-do szigetről lehet elmenni, attól 80 km távolságra található kint, az óceán közepén. Dok-do-t nem lakják, csak rendőrök őrzik, míg Ullung-do lakott sziget emberemlékezet óta. Réges régen külön ország volt, Uszánguk névre hallgatott, bár akkor is koreaiak lakták. Ha Csedzsu-do-val, Korea legnagyobb, és legnépszerűbb mediterrán szigetével hasonlítom össze Ullung-do-t, akkor ami elsőre feltűnik, az az, hogy a sziget jóval kisebb, az időjárás igen szélsőséges, az ott élő emberek nem gazdagok, szép, modern, gazdag építményt kizárólag csak az újak, a most épülők között láttam. A szigeten egyetlen út van, az körbemegy rajta, illetve most fúrnak még néhány alagutat épp, hogy teljesen körbeérjen. Erről az útról csak zsákutcák vezetnek a lakóházakhoz, illetve az egyre szaporodó mennyiségű panzióhoz. Valódi szálloda még nincs a szigeten. A szigeten futó út teljes hosszában 40 kilométer, a zsákutcákat leszámítva. A másik, ami szembeötlő, hogy gyakorlatilag egy szűk, parti sávot leszámítva az egész sziget egy igen magas hegy, illetve több hegy. Olyan magas és meredek, hogy alig van terület, ahová építkezni lehetne, a mezőgazdaság tököt, helybéli hegyi gyógynövényeket, némi kukoricát termel, rizsföldet egyet sem láttam, némi paprikát és káposztát pedig a kis házak udvarán, cserépben. Tartanak még szarvasmarhát, az eredeti koreai Hánu nevezetűt, ami nem ad tejet, a különlegesen finom húsáért tartják. A másik iparág, amiből a sziget lakossága él, a halászat, abból is a tintahal halászata. Az ullung-do-i tintahal nagyon híres egész Koreában. Ullung-do-t soha nem érte a félsziget részéről atrocitás, mint Csedcsu-do lakosságát, igy aztán nem is ellenségesek a félszigetről érkezettekkel szemben, míg Csedzsun, ez erősen megfigyelhető. Mun elnök már háromszor járt Csedzsun, kérve a múltbéli elnökök által elkövetett bűnökért a bocsánatot, de azért ez nem ennyire egyszerű, Csedzsu lakossága nem könnyen ad bocsánatot, ott koholt vádak alapján több ezer embert megöltek, meghurcolták a családjukat. Igaz ugyan, hogy ez már lassan nyolcvan éve történt, de elfelejteni nehéz. Ullung-do-n semmi hasonló nem esett, ezért a helybeliek nyitottak, kedvesek, és hangsúlyozzák is, hogy jelentős mértékben függenek a félszigettől, még szép, hogy örömmel fogadják a látogatókat. Az időjárásnak kitéve élnek, ami nem kedves hozzájuk, sokszor hetekre elzárja a szigetet a külvilágtól. Télen méteres hó esik, és nagyon hideg van, a nyár tájfunokkal, viharokkal terhes, a Csendes-óceán bizony nem csendes, nagyon is szeszélyes víz. Nem sokkal ezelőtt, még tíz órába került a félszigetről elutazni Ullung-do-ba, reptere nincs, semennyi sík terület nem lévén, csak helikopter leszálló van. Mostanában már gyors katamaránok szállítják az utasokat oda-vissza, 3 kikötőből, a menetidejük kb. 3 óra, de persze ez is időjárás függő. Híres ételük a tintahal belsőségeiből készült leves, a szószos nyers hal ragu, a tök, és rizs üdítő, és a hegyi gyógynövények, meg egy, csak ott élő kagyló féleségből készült rizses étel. A tenger nagyon mély, strand nincs, a víz kristálytiszta, tele az élet milliónyi formájával, amit apálykor a turista is megcsodálhat a bennrekedt tócsákban. Vörös alga, tengeri rózsa, apró halak, rákok, pici, vörös tengeri csillagok, és még ezerféle ismeretlen teremtmény. Ipar nincs, a levegő éles, a csend szinte fáj a félsziget zaja után. Az új hajók okán egyre nő a turizmus jelentősége a szigetlakók számára, bár ez még szinte teljes mértékben csak belföldi turizmus, azon belül is az idősebb korosztály megy leginkább. Gyors tempóban épülnek a szállodák, az út, új panziók, kávézók, pizzériák, hamarosan mennek majd a fiatalok is, azt hiszem. Annyira nincs külföldi, hogy a koreai nyelvtudásomat teljesen természetesnek vették, nemigen érzik a különbséget a félszigeti, és a még messzebbről érkezettek között, nekem az roppant szimpatikus volt.

Ahogy megérkeztünk, várt bennünket a bérautó, és egy fiatal helybéli házaspár, akik a bérautó cégnek dolgoznak. Kérés nélkül fél órás magyarázatot tartottak nekünk, és mindent leírtak egy térképre, nehogy elfelejtsük. Arról szólt a dolog, hogy mit nézzünk meg, és milyen sorrendben, mit érdemes megkóstolni, hogy osszuk be a rendelkezésre álló időt, és hogy nincs sebességmérő kamera a szigeten, de azért óvatosan, közlekedési lámpa egy darab van, az külön látványosság ott. Az autóban volt működő GPS, ami roppant vicces volt annak fényében, hogy van egy, azaz egy darab út. A hölgy úgy fogalmazott, hogy az út, ami megy, meg ami jön.

A sziget persze gyönyörű, jórészt még érintetlen, nyomokban még tetten érhető rajta a régi Ázsia, ami ma már Koreában szinte eltűnt. Az emberek kedvesek, de nem tolakodók, edzettek, kemény munkával keresik a kenyerüket, az időjárástól függenek, sok ugyan a templom, de alapvetően a sorsukban, és a saját erejükben hisznek, az illúziók nem arrafelé teremnek. Általános, és középiskola van a szigeten, egyetem nincs, gyereket keveset láttam, visszatért fiatalokat hál’istennek igen.

Ullung-do nem csupán önmagáért fontos, bár az is épp elegendő lenne, de onnan lehet szerencsés esetben eljutni Dok-do-ra, a már, már kultikus jelentőségű szigetre, ami a koreaiak szabadságának, idegen hatalmaktól való függetlenségének szimbóluma.

 

Arthur mesék 6. – Baleset és egyebek

Nem volt ma reggel szerencsés a sününk csillagzata, de a miénk sem, ugyanis az van Arthur használati utasításában, hogy le kell vágni a körmét, mert természetes körülmények között sokat ás, és akkor magától kopik, de a 28. emeleten viszonylag keveset lehet ásni, ámbár Arthur kitartóan próbálkozik vele, ettől mégsem kopik a körme. Szóval, ma, reggeli után nekiveselkedtünk a manikűrnek, de sajnos rosszul sült el, és a kis jószág egyik ujja vérezni kezdett. Azonnal heves lelkiismeretfurdalásunk támadt, nekem azért, mert nem látok, Olivérnek azért, mert ő vágta, vélhetően túl rövidre. Szegény kis állat még csak hangot sem adott, pedig tud visítani, de már bízik bennünk. Nosza, betadinnal lefertőtlenítettük, a sebtapasz nagyobb, mint ő, úgyhogy inkább dédelgettük amíg vérzett, és rendkívül kellemetlenül éreztük magunkat. Ideges lett persze, egy ideig a kukacot sem fogadta el, csak fel, alá járkált, Olivér mögötte, és kérte tőle a bocsánatot folyamatosan, én meg nem tudtam eldönteni, hogy melyiket sajnáljam jobban. Végül aludt rá egyet, el is múlt a bibi, de azért ma kiváltképp elkényeztettük, el is fogyott vagy fél doboz kukac, kockát ma nem is evett. Egész este Olivér hasán hancúrozott, egyre kerekebb, mármint Arthur, egyre jobban hasonlítanak egymásra, Olivér, és ő.

Közben mi biztositást intézünk, aminek úgy álltunk neki, ahogy mindennek, naivan, és tudatlanul. Most már van egy ügynökünk, meg van egy tanácsadónk is, mert, mint azt megtanultuk, Dél-Koreában a legbonyolultabb dolog a megfelelő biztosítás kiválasztása. Egész szerencsések vagyunk, mert a tanácsadó barát, ezért ingyen irányítja a folyamatot, és az ügynök is volt iskolatárs, bár ő nem annyira közeli ismerős azért.

Nem ragozom túl az itteni biztosítási rendszert, de azért azt érdemes tudni, hogy egy átlagos, középosztály béli koreai rendelkezik úgy 10, 15 ilyennel, és ez mind az élet, halál, egészség, betegség kategóriája, ebben a vagyonbiztosítások nincsenek benne. A különböző biztositások egymásra épülnek, és családon belül átvihetőek. Egy példa: Ha például Olivér meghal, az ő biztosítása nem szűnik meg, hanem fedezi az én öregkori ellátásomat, akár intézetben, ha szükséges. Ez abból a feltételezésből indul ki, hogy a férfiak itt is hamarabb halnak, mint a nők. Ez a mi esetünkre ugye nehezen adaptálható, hiszen én európai vagyok, akik azért jóval rövidebb ideig élnek, mint az ázsiaiak. Jelenleg itt a férfiak esetében 85 életévvel, míg a nőknél 100 életévvel számolnak. Ez utóbbi szerintem inkább büntetés, mint siker, persze az is igaz, hogy ha azt a 100 évet egészségben, szellemileg frissen lehetne, akkor rendben, de ez már ötven évesen sem megy nekem, úgyhogy inkább majd következő életemben eleve koreainak születek, vagy kitalálok valami hasonlót a két lét között. Szóval olyat nem kértünk, kértünk viszont anyura temetés biztositást, ami a három napos ceremónia tetemes költségét fedezi. Ezt ma el is meséltem anyámnak, aki egyrészt örült neki, másrészt jelezte, hogy ha nem bánom, akkor ő még élne egy ideig, egész jól elszórakoztunk. Kértem Olivérnek életbiztosítást, kérdezte a tanácsadó, hogy de miért, ha azt gondolom, hogy én halok meg előbb. Mondtam, hogy azért, mert, ha úgy lesz, akkor Olivér itthon van, a hazájában, és tud élni nélkülem is különösebb gond nélkül, ugyanakkor, ha mégis ő halna meg előbb, én ugyan mit kezdek itt egyedül, vagy épp anyámmal kettesben? Nagyon szeretek itt élni, és tényleg ezt a helyet tekintem a hazámnak, de ettől még nem vagyok koreai, nem is leszek az, a férjem nélkül valahogy túlélném, de pénz nélkül, és nélküle már nem. Nem titkoltam az okot, Olivér támogatta az elképzelésem, hiszen erről szól a biztosítás, egész nap a halálunk körülményeit találgattuk. Megkötöttük a második önrész biztositást is, azt viszont rám, mert én vagyok beteges, Olivér legfeljebb náthás, az is ritkán, ellenben mivel az anyósom rákban hunyt el, Olivér komoly rák biztositást kapott. Nyugdíjbiztosítást ugyan köthetnénk, de nem javasolta a szakember, azt huszonévesen kell elkezdeni, ahhoz, hogy értelme legyen. Azt mondta, inkább havonta tegyünk a tőzsdébe egy közepes összeget, de ne mi kezeljük, bízzuk szakemberre, és akkor idős korunkban annak a hozadékából, plusz az állami nyugdíjból már normálisan megélünk, ha nem jönne össze az üzletünk valamilyen oknál fogva, azaz nem csupán a halálunkat találgattuk, de az esetleges anyagi csődöt is, a biztosítás erről is szól.

Persze, nincs ezzel semmi baj, csak déltől este hatig, ráadásul harmadjára, egy cseppet nyomasztó, ám szükséges. Megvan a szememhez szükséges biztosítás is, mindjárt kettő, csakhogy nem lehet azonnal igénybe venni, türelmi idő van, majd telefonál az ügynök, hogy mikortól él.

Arthur balesete után estig latolgattunk halált, temetést, rákot és vakságot, egyebet, majd Olivér és a tanácsadó elmentek, én pedig felmentem az emeletre és kieveztem magamból azt a kellemetlen érzést, ami rám telepedett.

Mire végeztem, a férjem meg is jött, és azonmód heves Arthur kényeztetésbe fogott, sejtésem szerint még mindig sajnálta a körömvágást, másrészt ő is szabadulni szeretett volna a biztosítások keltette kellemetlen érzéstől.

Anyámmal megbeszéltem, hogy milyen szertartást, milyen zenét, és milyen virágot akar a temetésére, ami mindkettőnknek fura volt, de elvicceltük, mint mindig mindent, azért élünk még.

Arthur egészen malac formát öltött, a pocakja dugig kukaccal, már nyoma sincs a balesetnek, és édesdeden alszik az ablakos házában, millió plüss takaró között.

Van egy roppant aranyos ismerősöm a Facebookon, Susan. Sejtésem szerint régebb óta él Stanley oldalán Amerikában, mint amióta én egyáltalán megszülettem. Ő konzekvensen kaktusz malacnak hívja a sünt, és nekem ez az elnevezés nagyon tetszik, ráadásul amilyen tempóban a sününk gyarapodik, illik is rá a kifejezés, egy kaktusz malac, tényleg. Amúgy Susan nemrég mutatta be a dédunokáját, majd közölte, hogy addig nem hajlandó meghalni, amíg Stanley meg nem engedi, hogy cicát, vagy kaktusz malacot tartson, és én mélyen egyetértettem vele, addig valóban nem érdemes.

Majdnem katasztrófa

Tegnap, azaz október 7-én délelőtt 11 óra előtt valamivel, robbanás történt egy üzemanyagtároló telepen Kojáng (Goyang) városban, Szaul (Seoul) közelében, attól északra. Erről a telepről látják el a dél-koreai főváros benzinkútjait üzemanyaggal.
Eddig ismeretlen okoknál fogva, az egyik 4.4 millió literes tartály berobbant, azaz a térfigyelő kamerák felvétele szerint, egyszerűen lerobbant a teteje, és a benne tárolt benzin lángra kapott.
Semmi nem utal külső robbanásra, a felvételek alapján a robbanás a tartály belsejében történt.
17 óra alatt sikerült a tüzet eloltani, azaz itteni idő szerint hajnali négyre. A benzin kisebb részét a biztonsági szelepeken keresztül lefejtették, 2.6 millió liter elégett. Egy, ilyen földbe épített tartály megépítésének költsége 5 millió dollár, a többi tárolóegység sértetlen.

Napfelkelte óta a rendőrség, az ügyészség, és a tűzoltóság szakemberei vizsgálják a baleset helyszínét, keresik a tűz okát. Egyelőre az idegenkezűséget nem valószínűsítik.
Gyakorlatilag a tűz keletkezésekor elkezdték lefejteni a benzint alulról, az oltásra esély sem volt, a helikopterek, és a többi oltó berendezés leginkább a többi tartályt próbálta védeni a tűz terjedésétől, szerencsére sikerrel.

Miután a tartályban maradt benzin elégett, a tűz kialudt, azóta folyik a helyszín biztosítása, és máris megkezdték az okok felderítését is.

Arthur mesék 5. – Arthur egyetért

Nem meséltem tegnap, tájfununk volt a napokban, felszaporodtak a dolgaink is, ilyenkor Arthurt betesszük a helyére, a házába, ami tulajdonképpen egy méretes műanyag doboz tetővel, aminek a legnagyobb része drótháló. Abban van egy díszes házikó, boltíves bejárattal és ablakokkal, oda jár aludni, no meg az extrák, mint a kilakoltatott mókuskerék, amit azóta sem hajlandó használni, a kék sün zseb, amit Olivértől kapott, és fenyőforgács, rajta fehér törölköző, meg a pihe-puha plüss plédek garmada. Nem szoktuk bezárni, mert naphosszat alszik, aztán eszik, mozog pár percet, körbe szaglász bennünket, hogy megvagyunk-e még, aztán alszik tovább. Időhiányban kimondottan jó háziállat, nem igényel megkülönböztetett figyelmet, és amúgy sem egy fitnesz sün, ha egy mód van rá, nem mozog. Mikor idő is van, és dolog sincs, olyankor az ágyamban melengetem, mint most is. Hozom az egyik plédjét, abba lazán beletekerem, arra a paplant, és mellé bújok. Azt nagyon szereti, mert nem fél, és mert igen jó meleg van a paplan és a pléd között. Az ilyen napok éjszakáján szokott roppant aktív lenni, mintha feltöltődne meleggel, legutóbb is reggel kilencig rakodott a házában egy, az ágyamban töltött nap után.

Mikor itt van mellettem, és nem alszik mélyen, akkor hálásan kattog, mintha egy macska dorombolna, ahhoz hasonló lehet. Mikor rámol, akkor olyan, mint anyám, nyög, és szuszog, mikor eszik, akkor finnyásan csámcsog, de mikor jóllakott nem kér többet, olyankor forog, és mutatja, hogy szomjas. Nagyjából már értjük, hogy mikor mit szeretne. A legegyértelműbb jelzése, amikor egy átjátszott éjszaka után megnézem a dobozában, hogy hol van, azaz lebontom róla a takarókat, zsebet, házikót. Olyankor aztán fújkálhatom, nem reagál, csak puffog, hogy hagyjam már aludni, és meregeti a tüskéit, szinte tökéletes gömböt formáz. Vissza szoktam csomagolni, és hagyom aludni, mikor megéhezik, már egész kedves, ahogy megérzi az ujjam nyílik ki, mint egy virág.

Vannak kivált jó napjai is, tegnap például azzal szórakoztunk, hogy a hátán fekve a tenyerünkbe tettük, és kinyílt, hiszen fújtuk, az pedig jelzés neki, hogy mi vagyunk, nem holmi ellenség. Amikor így félig van nyitva, és felülteti az ember, ő elveszíti az egyensúlyát, és roppant viccesen néz, miközben kitárja a két kezét, ami tulajdonképpen láb, és azzal próbálja visszaszerezni a balanszot, halálosan jól néz ki, sírtunk a röhögéstől, ő pedig lelkesen vett részt a játékban. Amúgy is remek fotómodell, mikor fényképezem, csak szólok neki, hogy Arthur, és azonnal a kamerába néz. A napokban megismerkedett WhatsApp-en a lányommal, de közben az orrával kikapcsolta a kamerát, annyira ment volna közelebb.

Persze azért Arthur fejlődésén és alvási szokásain kívül más is történik itt a Koreai-félszigeten, például jött, és ment egy tájfun, most meg Északra jött, és ment Pompeo, egészen pontosan ma, megbeszélni a második Trump/Kim találkozó részleteit. Ez alkalommal Kim Dzsong Un nem a krumpliföldet választotta helyette, találkoztak, beszéltek. Hogy mit, az jelenleg nem publikus, de ahogy Pompeo főnökét ismerem, úgyis eldicsekszik vele.

Nem tudom emlékeztek-e, de mindig, még a rakéta lövöldözős időkben is azt mondtam, írtam, hogy valójában nem Északtól kell félni, a térség tényleges veszélyét Japán jelenti. Állításom sajnos kezd bebizonyosodni, Csedzsu szigetén haditengerészeti parádé lesz, a koreaiak udvariasan meghívták rá a japánokat is. Japán visszautasította a részvételt arra hivatkozva, hogy nem hajlandók a náci lobogójukat levenni a hajóikról, úgy meg nem vonulhatnak, mert azt a zászlót az ENSZ betiltotta, tehát nem jönnek bulizni. Shinzo Abe, a miniszterelnök, ismét pártja vezére lett, és ezt követően nagyon érdekeseket mondott, például azt, hogy nem érdekli, ha szélsőjobboldalinak nevezik, tulajdonképpen ő az is. Dokto sziget ügyét ismét előszedték Japánban, az az övék, állítják, hiába rendezett a tulajdonviszonya a kicsiny szigetnek már rég. Nem kérnek bocsánatot a megszállás alatt elhurcolt nőkért, viszont Abe azzal kampányol, hogy Japán alkotmányából 2020-ban kiveteti azt a passzust, miszerint csak védekező haderővel rendelkezhetnek, lesz támadó is, és Japán ismét félelmetes, hatalmas országgá válik. Ezt nem én mondom, ezt idéztem Japán jelenlegi, és egyben várományos miniszterelnökétől.

Populista, nacionalista, soviniszta kormánya van Japánnak, ez eddig sem volt titok, ahogy a korrupció mindent felülmúló mértéke sem. De azért eddig mégsem akartak nyíltan fegyverkezni, és nem utasítottak volna vissza egy meghívást pont attól a Koreától, amelynek milliónyi lakosát ölték meg, arra hivatkozva, hogy az akkor használatos zászlójukat nem használhatják…Ennél jobban nehéz lett volna Koreát megsérteni.

Ezt most még megtehetik, Korea épp nem velük van elfoglalva, de Kína nagyobb falat, Kínában ennél kevesebbért is öltek már meg japán turistát, ott valahogy nem választják külön az országot, annak választott vezetőitől, és amúgy is, Kína látványosan áthelyezte az Amerikával folytatott kereskedelmi háborút globális helyszínre, ők szeretik a grandiózus dolgokat, Si Dzsin Ping önérzetét amúgy is sértette, hogy Trump megvádolta, hogy Észak-Koreával zsarolja őt. Észak-Korea épp akkora, mint Kína valamelyik vidéki megyéje, csak lényegesen szegényebb, ciki ez a vád Si-nek, igy most látványosan nem tesz a béke ellen semmit, van ideje figyelni Japánra.

A belpolitikailag eddig meglehetősen megosztott Dél, Japán viselkedése okán azonnal összezárt, rossz tapasztalataik vannak a szomszéddal kapcsolatban, mindenképp meg akarják akadályozni, hogy Japán fegyverkezhessen, ebben Kína épp úgy partner, mint Észak-Korea, ahol a Japánoknak még annyira sem bocsájtottak meg, mint délen. Kétségtelen, hogy a megbocsájtáshoz először szokás bocsánatot kérni, és bármily furcsán hangozzék ez, Ázsiában ez nem formális cselekedet, nem véletlen, hogy Japán nem teszi meg.

Jelenleg a kormánypárt népszerűsége itt 80%, az ellenzéké 20%, ez nagyjából egészséges arány a itteni viszonyok között, ezzel Arthur is egyetért, aki itt szuszog az ágyamban, hogy aztán majd eldöntse, mennyi ideig óhajt szórakoztatni bennünket éjszaka.

Arthur mesék 4. – az ágylakó

Ma igazán bánatos arcát mutatta az ősz, pedig a minap láttam, hogy a rizsföldek már az aranysárga minden árnyalatában pompáznak, remek összhangot alkotva a juhar vörösödő leveleivel, és a gingko fák citromsárgájával.

Ma azonban tájfununk van, azaz ez még csak az eső, ami miatta esik, a java éjjel, illetve holnap jön, ez szelet, és még több esőt jelent.

Még 15 fok sem volt ma odakint, éjjel bőven tíz alá hűl, és a fűtés még nem megy csak éjjel, de én akkor sem igazán érzem, szerintem hideg van, és ezzel Arthur mélyen egyetért, ugyanis ma ebédet szerettem volna adni neki, mikor is e célból kibontottam a férjem újabb építészeti műremekéből, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a kis jószág egész hideg, a lábai és a hasa is, mozdulni sem nagyon akart. Kerestünk mi már infralámpát a napokban, de nem találtunk, itt már rég kiment a divatból, de holnap muszáj lesz találni valami sün fűtő berendezést, mert ma velem fog aludni, ami nem biztos, hogy nekem annyira jó lesz, most például a bokámat csiklandozza a tüskéivel, mert épp ott játszik, élvezi a meleget a takaróm alatt.

Délben megetettem, aztán beágyaztam magam mellé, és én is aludtam egyet, ebben a tömény, ködös esőben nemigen lehet mást tenni, egyéb dolgom ma nem akadt, a tájfun egyébként is megvisel, még akkor is, ha nem olyan igazi, nyári viharbomba, Csedzsun igy is 10 méteresnél magasabbak a hullámok, leállították a hajóforgalmat, és a légiközlekedést is.

Végig néztem I Mjang Bák volt elnök bírósági tárgyalását, illetve az elsőfokú ítélethirdetést. 15 évet kapott, és150 milliárd won kártérítés megfizetésére kötelezték. Nem volt jelen az ítélethirdetésen, az egészségi állapotára hivatkozva. Igaz, öreg ember, nyolcvan lesz nemsokára, meghalt az elsőszülött fia, szegény sorból érkezett, egész komoly maffiát épített ki, ő hozta helyzetbe Pák Kün E-t, aki most szintén 28 éves börtönbüntetését tölti. Egykutyák ők, a koreai Fidesz, csak itt nem volt lehetőségük annyira rátelepedni az országra, a nép még időben reagált.

Elnéztem a felvételeket I elnökről, és szánalmon kívül nemigen éreztem mást. Remegős, lefogyott, láthatóan nagyon beteg, vajon mire volt jó az a tömérdek pénz, amit lopott, kinek válik most hasznára, hisz a családját is belekeverte, ha nem kerülnek börtönbe, akkor sem hiszem, hogy itt maradhatnak Koreában, szerintem elmennek Amerikába, ahol kevesen tudják majd, hogy kik ők.

Pák Kün E-nek nincs családja, ő legalább csak magáért felel, de ennek az embernek már unokái vannak, azokkal vajon mi lesz?

Közben Arthur a talpam csiklandozza, jelezvén, hogy ezek az írások róla szólnak, nem holmi kisgömböc politikusokról, akik úgyis kipukkadnak a végén, akárhol éljenek is a világban.

S. Lee

Megjött a férjem este, nem kért vacsorát, csak nasizott. Míg megfőztem, ő vigyázott a tüskésre. Utána visszaadta, én kukacokat osztogattam egyesével a nyakig betakarózott sünnek, ezzel párhuzamosan a férjem pedig cukorkát evett. Egy ilyen édes-savanyú cukor, nekem eltart negyedóráig is, ő gyorsabban ette, mint Arthur a kukacokat, pedig az sem kis sebesség, lévén messze az a legnagyobb kedvence eddig.

Miután mindketten befejezték a desszertet, kivittem a jószágot inni, mozogni, aztán mikor fázósan begömbölyödött, behoztam az ágyba ismét, most itt játszik, így nem fázik már, viszont a férjem máris elaludt, ő ma igencsak elfáradhatott odakinn.

Majd minden lakásban ég a villany, ma nemigen mennek az emberek szórakozni, inni, a kellemetlen, hideg eső itt is hazaparancsolja az embereket.

Holnap persze munka van, nem akadály egy tájfun, egy ilyen őszi meg pláne nem. Remélem lesz rá módom, hogy elmenjek vásárolni Arthurnak valami melegítőt, mert bár nagyon szeretem, de ha nem muszáj mégsem osztanám meg vele az ágyam folyamatosan. Körbe párnáztam azért, nehogy becsússzon a fal mellé, vagy a támla mögé, leterítettem a plédjét, a sün zseb mosásban van, abból is kéne egy váltót beszerezni, és ha majd aludni készülök, akkor becsomagolom alaposan, szerencsére eddig nem mutatott nagy hajlandóságot holmi éjjeli életmódra, remélem ezt a jó szokását ma még megőrzi, és nem élénkül fel a paplanom biztosította melegben.

Arthur mesék 3. – Az első fürdés, de hajzselét azért mégsem…

Tegnap este Arthur fürdött. Életében először, és nem önszántából, megfürdettem. Mikor vásároltuk őt, akkor a tenyésztő mellékelt egy baba rózsaszín habfürdőt, és egy ugyanolyan színű kefét, amolyan sün fürdető felszerelést.

Közben olvastam, hogy valóban illik időnként fürdenie, mert a forgácsot turkálja, amitől vakaródzik. Ugyan még nem láttam, hogy hű, de vakarózna, de gondoltam, jobb, ha gyerekkorában szoktatom meg vele a vizet, nem később, ne legyen akkora trauma.

Így aztán vettem egy neonzöld lavórt (a koreaiak botrányos színekben képesek gyártani bármit) azzal a szilárd elhatározással, hogy a világító rózsaszín kefe-habfürdőt ellensúlyozzam egy kicsit, majd megkérdeztem a férjem, hogy részt óhajt-e venni az attrakcióban, amit igen jó érzékkel visszautasított, ő még vágyik az állatkánk bizalmára ugye, de ezt nem mondta, fontos dolga akadt, aminek aztán nem leltem nyomát, de nem emlegettem fel.

Engedtem egy jó adag melegvizet a lavórba, azt beletettem a fürdőszoba mosdókagylójába, majd beleraktam a mit sem sejtő sünt. Mit mondjak, kezdetben még tetszett is neki, de aztán elővettem azt a rózsaszín izét, amivel mosdatni kell, és az jobban csúszott a vártnál, aminek következtében Arthur úgy kezdett akarata ellenére viselkedni a kezemben, mint egy angolna, nem, mint egy sün. Ez persze azt eredményezte, hogy ő elvesztette az egyensúlyát, én meg hiába próbáltam elkapni, csúszott nagyon. Nagy izgalmában elfelejtette, hogy a tüskéit mondjuk meredeztethetné is, és akkor lenne mibe kapaszkodnom, sőt, inkább úgy tűnt, mintha nem is lenne tüskés, leginkább egy nyúlós, farkatlan patkányra emlékeztetett, amitől aztán nagyon elkezdtem nevetni, és ez nem segített egyikünkön sem. Végül, valahogy csak összekentem azzal a rózsaillatú izével, meg is kefélgettem a bundáját, de attól tartottam, hogy végképp belecsúszik a lavórba, úgyhogy megnyitottam a csapot, és egyszerűen alá tartottam, amíg foghatóvá nem vált. Erre végképp nem számított, és csak lógott ott a kezemben, mint egy döglött patkány, közben igen nagyokat pislogott, tehát mégis élt. Mikor éreztem, hogy nincs már rajra semmi a samponból, még elgondolkoztam rajta, hogy vajon hajbalzsammal is be kell-e kenni, de addigra már mindketten nagyon kimerültünk, úgyhogy nem kapott balzsamot, viszont becsomagoltam egy fürdőlepedőbe, majd egy másikba, és így tovább, amíg teljesen száraz nem lett. Ezt követően odaadtam a férjemnek, aki megdédelgette, belerakta, az ajándékába, egy kék sün zsebbe, ahol a kis jószág hamarosan álomba is merült, de még ma reggel is gyanakodva nézett rám, a kukacokat is kissé sértődötten volt csak hajlandó elfogadni tőlem.

S. Lee

Szép időnk van ma, azt mondják, hogy egy ideig az utolsó, mert jön a tájfun holnap, rengeteg esővel, erős széllel. A sárga párna a férjem ágyában van, de közben kiderült, hogy épp a duplájába került, mint amennyit én láttam, mert egy sorral feljebb lévő árat néztem, úgyhogy nem vettünk másikat, mondta, hogy neki nem kell, de azóta is ott van, igaz, elhozhatnám, hiszen nincs itthon, de azt hiszem jobban teszem, ha legközelebb veszek magamnak másikat, mikor egyedül megyek, és épp nem szenved majd akkut spórolásban, ami időszakosan jelentkező, és teljesen logikamentes viselkedésformája Olivérnek, viszont el szokott múlni.

Ma beszerelték az élelmiszerhulladék megsemmisítő berendezést a mosogatóba, ami azt jelenti, hogy eztán nem kell bajlódnom a moslékkal, ledarálja, mikroorganizmusokkal megeteti a berendezés, és utána tiszta víz távozik a zárt rendszerből, az én dolgom csak egy pedál megnyomása, hogy darálni kezdjen a lefolyó. Mivel van már két pedál a mosogató előtt a földön, lassan olyan lesz a konyhám, mint egy autó, de már nem felejtem el, hogy mikor melyiket kell nyomni, az egyik folyamatosan folyatja a vizet, a másik csak addig amíg nyomva tartom, a kezemmel nem kell hozzáérnem a csaphoz, csak akkor, ha a hőfokon szeretnék módosítani. Ezzel az organikus mosléktalanító rendszerrel együtt viszont nem szabad erős, klóros vegyszereket használnom, amit igazán nem bánok, nem tesz az jót senkinek sem.

Azt hiszem éjjel megfázattam a férjem, pedig igazán nem akartam, de vacsora előtt edzettem az evezőgépen az emeleten, utána ettünk, fürödtem, sünt fürdettem gyors egymásutánban, olyan melegem lett, hogy csak na, igy kinyitottam a hálószoba teraszának az üvegfalát, és menten el is aludtam. Azt hiszem ő is, mert reggel nagyon hideg volt a hálóban, és bár megfőzte nekem a kávét, nagyokat tüsszögött, és vastag kardigán volt rajta, engem meg fűtött a tejsav, vagy nem tudom, de az izomlázon kívül nagyon mást nem éreztem. Természetesen Arthurt megkíméltük a hidegtől, ő harminc fokban érzi jól magát, de még nem kaptunk infralámpát, talán ma hoz a férjem, ha kap.

Itt Közben helyreállt Mun elnök népszerűsége, egyrészt, mert sikerült összehoznia egy komoly megállapodást Kim Dzsong Unnal, és a második Trump/Kim találkozót is megszervezte, másrészt pedig azért, mert négy éve először kezdtek esni a szauli lakásárak, amelyeket már minden módon próbáltak megfékezni, de csak most sikerült, tehát kül, és belpolitikában egyaránt sikeres a kormánya.

Az órám és a telefonom felváltva osztogatnak nekem trófeákat, mert rendre többet edzek, mint előző nap, többet lépek, kevesebbet eszem, kár, hogy ezalatt híztam két kilót, erre nincs válasza egyik kütyünek sem.

Arthur kapott tőlem csirkemellet főzve, de kezdetben csak úgy volt hajlandó elfogyasztani, hogy összekentem kukaccal, aztán rájött, hogy nem rossz dolog az önmagában sem, és jól belakott belőle. Most persze alszik, hiszen nappal van, de majd vacsorára megkínálom főtt tojással is, hátha az is tetszeni fog neki, mert úgy fogy a kukac, hogy nem bírjuk pótolni, bezzeg a száraz kaja már nem annyira.

Arthur mesék 2. – A kürtős kalács tölteléke

Arthur csak eszik, eszik, és nő, mint a gomba, de még annál is többet alszik, mint amennyit eszik, pláne, hogy kapott tőlem tegnap két, mikroszálas, plüss gyerekplédet, egy barnát, és egy rózsaszínt, ez utóbbit kizárólag azért, mert más szín már nem volt, elkapkodták a szülők a hirtelen hidegre tekintettel.

Ezzel párhuzamosan, vásároltam magamnak egy hatalmas, nagyon sárga, kerek párnát, aminek narancsszínű szája van, nem kimondottan szolid darab. Általában félig ülve tévézek, nem szereti a lábam ha sokat lóg, úgyhogy most már nekem is van mibe belebújnom, anélkül, hogy a fa háttámla nyomna.

Eredetileg azt terveztem, hogy a plédeket felváltva használja majd a sününk, egyik a mosásban, a másik rajta. A férjem nem így gondolta, és gyakorlatilag kürtős kalácsot gyártott, amiben Arthur volt a töltelék, ehhez viszont felhasználta mindkét takarót, tehát, a törölközőimet mégsem sikerült megmentenem, azok a váltó takarók. Viszont ezt a csomagolást annyira élvezi Arthur, hogy eddigi szokásával ellentétben nem a fenekét mutatta nekünk, hanem kidugta az orrát a habos plédtengerből, és ott aludt békésen álló nap, pedig ma vendégünk is volt, az sem zavarta. Jó gyerek, este evett, ivott, futkosott a nappaliban jó sokat, és most megint beágyazta Olivér, alszik. Ma először jött ki a számomra elérhetetlen sarokból úgy, hogy hívtam, és közben a kezemben lévő, nyitott kukacos doboz szagát felé fújtam. Amint az utóbbit megérezte, már ott is volt, mint a villám, így talán majd lassan a nevére is hallgat majd.

S. Lee

Tegnap, mikor mutattam a párnámat magyar barátaimnak fotón, és elmeséltem, hogy ez teljesen normális dolog Koreában, mármint az, hogy egy ötvenes nő, vagy bárki, aranyos, vicces holmikat vásárol, (én ezt tettem be a kosárba elsőként, majd alá, köré pakoltam az osztrigát, a zöldséget, meg a többi élelmiszert), szóval, mikor ezt meséltem, írták, hogy Olivér féltékeny lesz. Mosolyogtam magamban, hogy ugyan, hisz az én férjem soha nem aludt kanárisárga plüss párnán, de még tévézni sem használná, az biztos. Ehhez képest este megjegyezte, hogy milyen jó párnám van, meg, hogy Arthur is klassz plédeket kapott, de hol az ő párnája? Elhűlve kérdeztem, hogy tán vennem kellett volna neki is, mire zavarba jött, hogy nem azért, mert sárga madarat formáz, és hatalmas, meg plüss, és puha, de neki is kényelmetlen a fa háttámla. Finoman elmeséltem, hogy de csak ebben a színben árulják, mire ő, hogy az jó, mert akkor legalább nem lesz disszonáns a hálószobánk. Nos, valóban, disszonáns biztos nem lesz, két bazinagy angry bird vagy mi fogja uralni, ám én nem bánom, a következő alkalommal haza nem jövök óriáspárna nélkül, az biztos, kap egyet ő is.

Senki sem mosolygott rajtam, vagy nézett furcsán a szupermarketben mikor ezt vettem, itt teljesen természetes, ha az ember nem hajlandó mindig felnőttként viselkedni, sőt, nagyon komoly, politikai elemző műsorokban a politikusok fejét rajzfilmfigurák testére montírozzák, amitől eleve nagyon nehéz őket komolyan venni, illetve a kedvenc esti vitaműsoromban a közéleti eseményeket kitárgyaló professzorok kapnak egy-egy nyeles, zöld táblát, és arra rajzolnak, míg a felvezető riport tart. Ezen a csatornán is különböző rajzfilmfigurák testére vannak téve az emberek fejei, a bonyolultabb összefüggéseket a műsorvezető is cartoon alapon magyarázza el, így aztán természetesen azonnal érthető, vicces, és bármilyen komoly dologról legyen is szó, jelzi, hogy „színház az élet, s színész benne minden férfi, és nő”, ami ebben a kultúrában amúgy is alapvetés.

Emlékszem, még a netes MEM-ek megjelenése előtt rakétán ülve ábrázolták Kim Dzsong Unt, és Trampot, akkor, amikor még nem „működött a kémia” köztük, és Trump szerelmi vallomás helyett „silly puppy”-nak, meg „rocket man”-nek titulálta Észak-Korea diktátorát. Persze változnak az idők, ma már Pompeo azt nyilatkozta, hogy jövőhéten ismét Északra utazik, hogy a második Trump/Kim találkozó utolsó előkészületeit is elvégezze. Nem baj, inkább szerelem, és béke, mint rocket man és háború, ezen ne múljon.

Jön egy tájfun is, ami csak azért furcsa, mert szokatlanul hideg van, éjjel már megy a fűtés, minden este figyelmeztet a nappaliban a portaszolgálat közleménye, hogy bekapcsolták, csukjuk be a nyílászárókat. Ez azonban valamiért nem zavarja a tájfunt, ami az előrejelzések szerint megtépázza ugyan Japánt, de felkanyarodik a félszigetre is, és mint a múltkori, amikor még forró nyár volt, épp itt nálunk vág át keletre, hogy aztán meghaljon valahol a Csendes- óceánban. Most még nagyon erős, aztán meglátjuk mi lesz belőle, hétvégére ér Csedzsura. Dzsuszak után tájfun, ilyen se volt még, lassan télen is lehet, lassan bármi, és bárhol lehet, valami valóban nincs rendben az időjárással sehol a világon.

Ma kaptam egy új számítógépet. Nem jobb, mint az előző, sőt, a teljesítménye kisebb, viszont a gép maga nagyobb, a kijelző pedig ultra HD, ami kíméli a szemem. Mondjuk hosszú „I” betű nincs a magyar kiosztású billentyűzeten sem, de van rajta nulla, az előzőn meg az nem volt. Ezt már azon írom, és valóban jobb nézni, sokkal kevésbé megterhelő, a billentyűzet is jóval szellősebb, tetszik.

Megérkezett az általam rendelt evezőgép is, ma már edzettem rajta, és gyermeki örömmel vettem tudomásul, hogy az órám megdicsért, igaz, az izomlázat még nem ő érzi helyettem, annyira nem fejlett, az a része rám maradt, mint a sün fenekének a törlése is, valahogy az is az én hatáskörömbe került, a férjem az elejével szeret foglalkozni.

Arthur már boldogan alszik, ismét kürtős kalács töltelékként a pihe-puha takaróiban, az emeleten zeng a komolyzene, Olivér relaxál, én pedig a kanárisárga párnámba bújva írom a történetem a nagy, és szemvédő számítógépen, hosszú í betű nélkül.

Az ígéret szép szó…

Tegnap volt a modern dél-koreai haderő felállításának hetvenedik évfordulója. Ebből az alkalomból, egy rendkívül szolid repülős bemutatót láthattunk, és egy színpadon rendezett performance-ot, amely leginkább egy videójátékra hasonlított, de a hadsereg erejét fitogtató megmozdulástól ennél távolabb nem is állhatott volna.

A rendezvényen részt vett Mun elnök is a nejével. Nagyon tetszett neki a bemutató, rövid köszöntőjében Kim Dzsong Unról beszélt, és arról, hogy atommentes lesz a Koreai-félsziget, de ebben a hadseregnek is szerepet kell vállalnia, és a jövőről, amelyben az elképzelések szerint drónok, ember nélküli járművek, mesterséges intelligencia, és kevés, remekül kiképzett katona képviseli majd a honvédelmet.

A rendezvény egészen egyértelműen arról szólt, hogy ne provokáljuk katonai felvonulással Pjanjángot, továbbá valóban kijelölte a jövőt, a kis létszámú profi hadsereget, a mostani sorkatonai rendszer helyett.

A magyar sajtóban ismét meglehetősen slendrián módon adtak hírt a Koreai-félszigeten zajló békefolyamatról, de azt is mondhatnám, hogy az egyébként elfogult angol nyelvű cikkeket is lusták lefordítani.

Valójában a következő történt:

  1. Mun Dzse In, déli elnök, két éjszaka, három napos látogatást tett Pjanjángban, Kim Dzsong Un meghívására.

1/a. Katonai megállapodást kötött a két ország, ennek értelmében tegnap előtt óta szedik fel az aknákat a DMZ bizonyos területeiről, kijelölték a két ország szárazföldi határait, a határon repülési tilalom, fegyverhasználati tilalom lépett életbe, továbbá tartózkodás bárminemű ellenséges cselekedettől.

A tengeri határról teljes mértékben nem sikerült megállapodni, de a két ország katonai vezetői ezen tovább dolgoznak.

1/b. Infrastrukturális megállapodás köttetett, azaz még ebben az évben összekötik a két ország vasúthálózatát, és közúthálózatát. Újra indítják a közös ipari parkot, Keszánkongdángot. Ezek ellen az ENSZ szót emelt, mondván, hogy ez az Észak elleni szankciók megsértése, de Dél máshogy látja, a beruházások elindultak, többek között ennek okán aknátlanítják a határövezetet.

  1. Kim Dzsong Un aláírta, hogy nemzetközi szakértők ellenőrzése mellett kötelezettséget vállal a teljes atomleszerelésre. Ehhez pontos időt nem rendeltek, a dokumentumban az azonnali kezdés szerepel.
  2. Mun Dzse In elnök elvitte Kim Dzsong Un üzenetét New Yorkba Trump elnöknek, aki azóta nagyon boldog, mi több, „szerelmes” Kim Dzsong Unba, legalábbis ezt mondta egy kampányrendezvényen. Még az ENSZ-ben, azon az ominózus napon, amikor kinevették, mert azt emlegette, hogy az ő adminisztrációja a valaha létesett legjobb adminisztráció az Amerikai Egyesült Államok történetében, akkor azt is mondta, hogy addig szeretné fenn tartani az ENSZ szankciókat, ameddig Észak-Korea a leszerelést folyamatba nem helyezi. Eddig Pompeo, és Bolton is azt hangsúlyozta, hogy csak abban az esetben oldják fel a szankciókat, ha a leszerelés befejeződött.

Ezt követően elkezdték szervezni a második Trump/Kim találkozót, aminek dátumát még nem ismerjük, de Pompeo szerint „össze kell rakni a dolgokat”, és emiatt október helyett november a valószínűsíthető időpont amikor a két vezető találkozik.

Az ENSZ-ben felszólalt Mun Dzse In elnök is, ő az eddigiekhez képest nem mondott újat, békés Koreai-félszigetet festett le, majd Észak-Korea képviselője is, aki azt mondta, hogy Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyverek leszerelése mellett, szeretné azt mielőbb megvalósítani, mindazonáltal az Amerika által (Szingapúrban) ígért garanciákat kéri, és az ENSZ szankciók eltörlését szorgalmazza.

Ezt a beszédet félremagyarázva jelentek meg angol nyelvű cikkek, továbbá előszedték a hetvenes, nyolcvanas években elrabolt japán állampolgárok ügyét, válaszul arra, hogy New Yorkban a Mun/Abe találkozó nyilvános kudarccal zárult, mivel Ábét a pártja minden korrupciós botrány ellenére újra elnöknek választotta, és így lehetősége nyílik indulni a következő miniszterelnöki ciklusért is. Emiatt az eddigi halogató retorikája egyértelműen ellenségesre váltott, a japán megszállás alatt prostituált szigetekre hurcolt koreai és egyéb nemzetiségű nők tömegével kapcsolatban azt mondta, hogy Japán mindent elintézettnek vél az ügyben, nincs miről beszélni. Ezt természetesen Mun elnök visszautasította, bár rendkívül udvariasan, de mégis. Ábe viselkedése felettébb nagy önbizalomról árulkodott, lekezelő, és ellenséges volt, túl ezen Japán igen nagy mértékű fegyverkezésbe fogott hirtelen.

Úgy tűnik, ők bíznak a Koreai-félsziget uniós egységében, mert ez bizony annak szól, a beszerzett eszközök ilyen távolságú hadviselésre szolgálnak. A nemzetközi közvéleményt pedig az Észak-Koreába rabolt japán állampolgárok ügyének ismertetésével foglalkoztatja Japán, ami tényleges probléma, kétségtelen, és Japán nehezményezi, hogy Trump elnök nem vette fel ezt a dolgot az Észak-Koreával való megtárgyalandó pontok közé, mondván, hogy tárgyaljon ez ügyben Kim Dzsong Unnal direktben Ábe.

A békefolyamat tehát folytatódik, az sem igaz, hogy az eddigi ígéreteinek Észak nem tett eleget, ugyanis eleget tett, mert azt ígérte, hogy felrobbantja a föld alatti kísérleti állomást, megtette. Azt ígérte, hogy elengedi az amerikai állampolgárságú kémeket, elengedte, azt ígérte, hogy visszaadja a háborúban elesett amerikai katonák maradványait, ezt is megtette.

Ezen túl az Amerikai Egyesült Államok ígért, méghozzá biztonságot, meg nem támadási garanciákat, amelyeket Észak-Korea nem kapott meg.

Tény ugyanis, hogy Trump nem marad örökké Amerika elnöke, azaz Észak-Korea, illetve Kim Dzsong Un nem lesz attól megnyugodva, ha egy kampányrendezvényen Trump kijelenti, hogy ő szerelmes Kim Dzsong Unba, neki arról kongresszusi határozat kell, hogy az elkövetkezendő elnökök sem fogják Észak-Koreát megtámadni.

A tényszerű helyzet tehát az, hogy Észak-Korea nem kapta meg az Egyesült Államok ígéretének teljesítését, ezért leállt a további leszereléssel, és nem hagyta abba a nukleáris anyagok előállítását sem.

A Trump által előre belengetett második találkozó talán áttörést hoz majd az ügyben, de ezt most még nem tudja senki, találgatni pedig felesleges, amikor a külföldi sajtónak a tények közlése sem igen megy.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK