Kezdőlap Szerzők Írta Eugenia S. Lee

Eugenia S. Lee

Eugenia S. Lee
75 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A mi Mészárosunk, Garancsink, Tiborczunk csebalok?

Annak idején, a koreai háború után, némi Amerikai kezdőtőkével, és töretlen szorgalommal kezdett neki Dél-Korea a jómód megvalósításának. Kezdetben lehetőség szerint adaptáltak mindent az Amerikai Egyesült Államokból.

Így lett elnöki rendszer, a parlamentben is az amerikaihoz hasonló elhelyezkedés, törvényalkotás, választási, közlekedési és oktatási, egészségügyi rendszer.

Korea az alacsony adók és az önrészes szociális szolgáltatások, felsőoktatás útját választotta, Amerikai példa alapján. Így jöttek létre az első, államilag erősen támogatott nagyvállalatok is, melyeket később a népnyelv csak csebalként emlegetett, mely szó eredeti jelentése méhkirálynő.

Politikailag két meghatározó erő uralta az országot felváltva, a konzervatívok, és a szociál- liberálisok, ez a felosztás nagyjából ma is érvényes, egyéb értéket képviselő pártok nemigen jutnak a parlamenti küszöb közelébe sem.

Mind a két politikai csoport kinevelte a hozzá köthető csebalokat, illetve létrejöttek, a mindenkori hatalomtól független csebalok is, ők azok, akik tevékenysége olyan fontos és gazdaságos, hogy nélkülük egyetlen hatalom sem marad meg.

Kezdetben teljesen természetes volt, hogy ezek a kiválasztott cégek kapták az állami beruházásokat, egy olyan elképzelésért cserébe, hogy majd amikor már kinőtték a belföldi piacot, adójuk igen sokat lendít az ország költségvetésén, és rengeteg munkahelyet teremtenek, innovációs tevékenységük pedig a világ élvonalában tartja majd Dél-Koreát.

Kétségtelen, hogy ez nagyjából így is működik. Azonban mint minden dolognak, ennek is legalább két oldala van, vagy több.

A csebalok kivétel nélkül családi vállalkozások, s mint ilyen, melegágyai a korrupciónak. Valóban nagyon meggazdagodtak, valóban sok adót fizetnek, valóban élvonalban tartják az országot, és sok munkahelyet biztosítanak, de ahogy az általában lenni szokott, a pénz után az emberek szeretnének maguknak politikai, közéleti befolyást is, a politikusok meg a közéleti befolyás mellé még több pénzt. Igény és kínálat így egymásra talált, a korrupció ezen formáját hosszú időn keresztül a koreai társadalom nem is értelmezte korrupcióként, az ország felépítése részeként fogadta azt el.

Csakhogy az idő telik, az emberek edukálódnak, generációk váltják egymást, van internet, szabad utazás, és jómód, kinyílt a világ, a koreai társadalom pedig ráébredt, hogy egy alapvetően egészségtelen rendszerben él, és ki van szolgáltatva néhány családi vállalkozásnak, ahogy a politika is. Nem volt már egyértelmű, hogy ki irányít kit, és ki tesz szívességet kinek.

A világviszonylatban is leggazdagabb családok pedig elkezdték azt érezni, hogy törvény felett állnak, hogy nekik mindent szabad, hogy a dolgozóikkal úgy bánnak, ahogy jól esik, ezzel kivívva a nép megvetését, aki azt gondolja, hogy ő nevelte fel ezeket a vállalatokat, és ezek most visszaélnek a pénzből fakadó hatalmukkal.

A csebal demokrácia különösen nagy barátja a konzervatív párt. Hozzájuk köthető a Samsung, a Lotte, és még jó néhány nagyvállalat.

A szociálliberálisok mindig tartottak a csebalok túlságos hatalmától, azonban az ország gazdasági érdekeit ők sem hagyhatják figyelmen kívül, a távolságtartó, ám jó kapcsolatot kénytelenek voltak felvállalni.

Mun dzse In elnöksége előtt, Pák Kün E bukása idején volt a legerősebb a koreai társadalom ellenérzése a nyakukra telepedett, átláthatatlan családi óriásvállalatokkal szemben.

Mun elnök már az első hónapban meghívta az összes csebalt egy közös kerti partyra, ily módon jelezve, hogy lefejezni egyiket sem fogja, de azonos feltételek mellett versenyeznek egymással, neki nincs saját választott nagyvállalata.

Túl ezen, régi elképzelés a részéről, hogy ez a berendezkedés megfelelt a fejlődő Koreának, de elavult a fejlettnek. Olyan programokat, és támogatási rendszereket hoznak létre most, amelyek a csebalokkal szemben a közép és kisvállalatokat támogatják, vállalkozásra ösztönzik a középosztályt, hogy hasonlóan Németország gazdaságához, ők tegyék azt stabillá.

A napokban hunyt el a negyedik legnagyobb csebal, az LG tulajdonos igazgatója Ku Bon Mu. Ő a harmadik igazgatója volt alapítása óta a nagyvállalatnak, 73 évet élt. Agyér betegséggel operálták egy év alatt többször is, mérnök ember volt, halála előtt egy hónappal átadta a cégvezetést elsőszülött fiának, aki most alig negyven éves. A csebalok között a legemberségesebbként tartják számon a LG-t, amely a Gold Star névből lett világszerte elismert márkává. Az egyetlen olyan családi nagyvállalat, melynek különböző részlegeit külsős szakemberek vezetik, így tevékenysége és financiális helyzete átlátható.

Természetesen senki sem fogja kidobni az országból a hatalmas Samsungot, annak ellenére, hogy az apját váltó fiatal igazgató ellen az ügyészség letöltendő két és fél évnyi börtönbüntetést kért, mert erősen érintett a Pák Kün E és Cse Szun Sil korrupciós botrányban.

Mindazonáltal hosszú távon az ország a kis és középvállalatok széles és erős bázisára kíván támaszkodni, nem pedig tíz, tizenöt, magát törvényen felül állónak képzelő családra, még akkor is, ha vannak és voltak kivételek, mint amilyen az LG sajnálatosan korán elhunyt igazgató tulajdonosa.

Vallás és demokrácia

A Koreai-félsziget lakosai hagyományosan, túlnyomó többségükben buddhista vallásúak. Ez a buddhizmus a máhájána (széles út) ághoz tartozik többnyire, de Vietnam felől érkezett a hinajána (keskeny út) buddhizmus is. Az eredetileg India területén kialakult hitrendszer, Kínán keresztül jött a félszigetre, itt keveredett az ősi sámánizmussal, a szintén kínai taoizmussal, majd Konfuciusz is hozzá tette a magáét, következésképp, ma vannak hagyományőrző, szigorú rendekben élő hinajána buddhista közösségek, és többségében a keverék koreai buddhizmus, mely valamelyest hasonlít a Zenhez, amit sokan már nem is említenek buddhizmusként, annyira más.

Korea népe azonban mindig is igényt tartott a szertartásokra, a misztikumra, a lélekemelő kiegészítőkre, ezért itt nem hódít a zen, a buddhizmus színes, szép, alapvetéseiben a máhájána vonalat követi.

A csan buddhizmus koreai találmány, ez az a szigorított máhájána, amit a szerzetesi közösségek jelentős része gyakorol.

A hétköznapi buddhista, aki világi életet él, eljár meghajolni a kolostorokba, esetleg még részt vesz tanításokon is, de cseszát (cseszá – áldozati ceremónia) tart a család halottainak minden évben, ott elhelyez a szellemük számára ételt, italt, kimegy a sírhoz, azt meglocsolja rizspálinkával, és ott hagy az elhunyt szellemének ételt. Sámáncetliket tart az ajtó felett, melyek a jó szerencsét, egészséget, jómódot és minden egyéb emberi kívánságot hivatott teljesíteni. Házasodás előtt kikéri a jós vagy a sámán, esetleg a szádzsus ember (szádzsu – egy fajta asztrológia alapú tudomány) tanácsát, vajon összeillik-e a választottjával, vagy sem.

Ez természetesen nem színtiszta buddhizmus, ez annak az itteni, keveredett változata.

A katolicizmus a késő csoszan korban tette be a lábát az akkor még egy országba, Kínai közvetítéssel, Jezsuita szerzetesek által. 1866-ban azonban lemészároltak 8ooo katolikus vallású koreait, nem feltétlenül a vallási tolerancia jegyében. Vallási nyitottság a japán megszállás, azaz a II. Világháború után következett, a protestáns kereszténység is ekkor érkezett, amerikai hittérítők képében.

A katolikus, és a protestáns egyház, Dél-Koreában ma két teljesen különböző vallásként él, nincs átjárás köztük, ám a katolikusok magukba olvasztották a nép kultúráját, szokásait, elfogadták azt, míg a rideg, merev protestáns vallás ezeket tiltja, egy az egyben az amerikai modellt imitálja.

A sok babonával meghintett buddhizmus, és az ezt elfogadó katolicizmus lenézetté vált a városi értelmiség körében, egyre többen vették fel a protestáns kereszténység valamelyik ágát. Sok a metodista, az evangélikus, reformátusok is vannak, és más egyéb protestáns egyház is képviselteti magát az országban.

Mondhatni, divattá vált protestáns kereszténynek lenni, különösen a diplomás, városi középosztály köreiben.

Dél-Koreában abszolút vallásszabadság van, az állam a műemlék értékű buddhista kolostorokat és a szintén műemlék taoista komplexumokat támogatja, azon kívül, hihet bárki bármiben, létrehozhat bármilyen vallást, szektát, az állam nem tiltja meg, de nem is támogatja. A szekták esetében csak abban az esetben kerül sor rendőrségi vizsgálatra, és a szekta bezárására, amennyiben ott bűncselekményt követnek el.

Ez a nagy szabadság aztán persze meghozta a maga visszásságait, mint amilyen a Mun szekta, amely végül Amerikába menekült, és amelynek egyenes ágú leszármazottja Magyarországon a Hit gyülekezet, bár ők ezt valótlannak mondják, furcsa is lenne, ha elismernék, lévén hivatalos egyházi státuszt kaptak Orbán Viktortól, cserébe a tulajdonukban lévő ATV kissé kevésbé lett ellenzéki, mint azt megelőzően, mondhatni semennyire.

A másik hírhedt szekta Dél történelmében az, amelynek oszlopos tagja Pák Kün E, bukott elnök asszony. Úgy hírlik, hogy édesanyja tragikus halála után, akit egy merényletben véletlenül öltek meg, a valódi célpont Pák Dzsong Hi elnök volt, csatlakozott a fiatal lány a Cse Te Min által irányított keresztény eredetű szektához, mely aztán annyira elvadult, hogy sámánista szertartásokat tartottak, fohászkodtak még az ördöghöz is, és mint minden szekta, a befolyásuk alá vonták a tagjaikat. Pák Kün E beszervezője Cse Szun Sil lett, Cse Te Min lánya. Nem sokkal később megölték Pák Dzsong Hi elnököt, Pák Kün E család nélkül maradt, Cse Szun Sil befolyása felette teljesen elhatalmasodott. Évtizedekre eltűnt a politikából, holott édesanyja halála után ő játszotta el apja mellett a First Lady szerepét, és igen jól végezte ezt.

No Mu Jan elnök után I Mjang Bák került a hatalomba, aki szintén protestáns keresztény volt, és erősen konzervatív, régi vágású politikus, mint utóbb kiderült, egy egész jól fejlett maffiát üzemeltetett, igen korrupt volt, most előzetes letartóztatásban van, folyik ellene az ügyészségi vizsgálat, és már egy bírósági per is.

Rebesgetik, hogy Pák Kün E a háttérből anyagilag erősen támogatta a kampány során I Mjang Bák elnököt, aki ezt az öt hatalmon töltött év után honorálta, az elnöki székbe segítette Pák Kün E-t.

Akkor még senki sem tudta, hogy Pák szekta tag, azt végképp nem, hogy teljesen a szektavezér Cse Szun Sil hatása alatt áll, aki apja Cse Te Min halála után átvette a szekta irányítását.

Pák Kün E elnöklése alatt történt a Szevalhó komp tragédiája. Ez egy Incsan és Csedzsu között közlekedő komp volt, ami aznap épp egy egész évfolyamnyi gimnazistával a fedélzetén indult útnak Csedzsu felé. A gyerekek kirándulni mentek. Dzsindó szigetnél baleset érte a hajót, elsüllyedt, több, mint háromszáz, 16 éves gyermek életét követelve. Nemzeti tragédia volt ez, négy éve történt, azóta sem gyógyultak be a sebek, és konzervatív hatalom ide vagy oda, nem lehetett megállítani az újságírókat és a hétköznapi embereket, hogy kiderítsék az igazságot.

Hamarosan napvilágot látott a tény, hogy a komp valódi tulajdonosa egy keresztény szekta, név szerint Kuvanpá, melynek több tíz hektáros telepei voltak, a szektatagok azon belül éltek, nem találkoztak a külvilággal, bio termékeket gyártottak, abból finanszírozták az életüket, és vezetőjük földön túli gazdagságát is, ámbár ezt vélhetőleg tudtukon kívül.

A kompot szabálytalanul átépítették, de megkapták rá a hatósági pecsétet, A teherbírásához képest sokszorosan túlterhelték rakománnyal és utasokkal is, ezt is jóváhagyta az illetékes szerv. Induláskor a komp elromlott, a tanárok, és az iskola igazgatója gondolkodott is, hogy elnapolják a kirándulást, de mire döntöttek, megjavították a hajót, így kétségekkel ugyan, de maradtak.

A baleset után előkerült a szekta, és annak vezetője, a felelősségük, a kenőpénzek, amivel megszerezték a különböző engedélyeket. Letartóztatási parancsot adtak ki a vezető ellen, aki egy szektatagnál bujkálva azt üzente az egyik legnézettebb televíziós csatornán keresztül, hogy ha ő egyszer kinyitja a száját, nem marad szabad ember Jaidón. Jaidó egy kis sziget a Hán folyón Szöulban, ott áll a parlament, a Trump tornyok, ott a pénzügyi központja Dél-Koreának, és néhány csebal is ott lakik, továbbá ott található Korea leggazdagabb, és legnagyobb protestáns gyülekezetének fő temploma is.

Pár napra rá, az ország másik végében egy paraszt ember talált rá a kuvanpá szekta vezérének holttestére a rizsföldjén. Úgy tűnik, nem volt alkalma „kinyitni a száját”, ámbár a hivatalos vizsgálat szívrohamot állapított meg a halál okaként.

Ezt követően, egy névtelen feljelentés kapcsán kiderült Pák Kün E elnöknő szektás kötődése, és az a borzasztó tény, hogy 4 éven át, helyette, gyakorlatilag Cse szun Sil irányította Dél-Koreát.

S. Lee

Ez a rémálom épp egy éve tért véget.

Előtte persze a nép egy teljes évig, minden szombaton mécsesekkel vonult fel a szöuli hősök terén, követelve Pák hatalomból való távozását.

Meleg volt vagy hideg, esett a hó vagy tűzött a nap, ott voltak minden alkalommal másfél, két milliónyian, rendületlenül. Nem volt szervezés, összeadták a mécsesek, és a táblácskák árát, hol itt, hol ott állítottak fel hevenyészett színpadokat, zenéltek, beszélt aki akart, elszórakoztatták egymást különösebb szervezettség nélkül is.

Eszébe sem jutott senkinek, hogy ki ne menjen tüntetni, meg mit vihet magával és mit nem, milyen pártállású, vagy vallású a szomszéd tüntető.

Semmi más cél nem volt mint, hogy visszaállítsák a demokráciát, elkergessék a hatalomból a korrupt embereket, és leszámoljanak a szekták politikai befolyásával.

Azóta nagyot változott a világ, az emberek nem csupán a szektáktól fordultak el, de úgy általában igen nagy mértékben a protestáns egyházaktól is, amelyek politikai befolyása nyílt titok volt évtizedekig. Egyre másra zárnak be a templomok, egyre másra találkozni a buddhista hagyományok felelevenítésével, úgy tűnik a koreaiak kiábrándultak a protestáns kereszténységből, mivel az a hatalmat akarta felettük, ők pedig igen sok vért áldoztak a szabadságuk oltárán, nem lehet azt olyan egyszerűen elvenni tőlük.

A protestáns egyházak, és a hatalom korrupt egymásra találása olyan mértékű ellenérzést váltott ki a koreai társadalomból, ami azt eredményezte, hogy tömegesen hagyják ott azt a vallást, amely földi helytartóit látván csak undort érez az ember.

Miért jön létre a szingapúri csúcstalálkozó?

Válasz Eörsi Mátyás Facebookon írt jegyzetére.

Eörsi Mátyás azt írja, hogy amiért szerinte nem fog létrejönni az a bizonyos találka Kim Dzsong Un és Trump között, az az, hogy Kim nem hajlandó lemondani az atomfegyvereiről.

Idézem.

„Vajon miért mondana le Kim Dzsong Un a nukleáris fegyverekről? Talán azért, mert akkor megszűnik az embargó, kapnak némi segélyt is, ettől növekedik az életszínvonal, és …. És? Vajon hihet-e Kim Dzsong Un abban, hogy az elnyomás csökken, az életszínvonal nő, és cserébe az észak-koreaiak nagyvonalúan elfeledkeznek az elmúlt évtizedek horrorjáról?

Próbálja meg, – tudom, nem könnyű –, nyájas olvasó Kim Dzsong Un helyébe képzelni magát: Ön vajon elhinné, hogy az életszínvonal javulásával megvásárolhatja az észak-koreaiak és a nemzetközi közösség jóindulatát? Dehogy. Ön is, nyájas olvasó, arra a következtetésre jutna, hogy Ön csak úgy tudja megérni a nyugdíjas kort, ha fenntartja a terrort, aminek pedig feltétele, hogy Ön az egész világgal szemben álló hősként tetszeleghessen. Az egész világ azonban csak és kizárólag akkor fog Önnel foglalkozni, ha Ön atomfegyverrel fenyegeti az Önt körülvevő világot, ahogy ez pompásan működött már nagypapa (Kim Ir Szen), a kedves édesapa (Kim Dzsongil) és már az Ön uralkodása alatt is.”

Ezzel szemben én azt gondolom, hogy amennyiben Kim lemond az atomfegyverkezésről, megszűnik az embargó valóban, azonban nem némi segélyt kap, hanem

három ország áll sorba egymást lökdösve,

hogy infrastruktúrát, pénzt, hatalmon maradási garanciákat, befektetéseket, munkahelyek százezreit, hatalmas életszínvonal-emelést hajtson végre a Koreai-félsziget északi részén. Ezek egyike természetesen Dél-Korea, amely már komoly közgazdasági számításokat végez befektetés és haszon terén, a másik Kína, aki a megszelídült Kimmel már ezer örömmel működik együtt, a harmadik az USA, amelyiket az első kettő nem látja szívesen, így valószínűleg kénytelenek lesznek megelégedni a pénzosztás nemes feladatával, beruházásokat Dél-Korea és Kína fog végrehajtani, nem beszélve Putyin Oroszországáról, amely alig várja, hogy némi vezetékes gázzal és olajjal szolgálhassa ki Dél-Korea hatalmas nehéziparát és egyéb igényeit a fekete aranyra.

Az észak-koreaiak nagyvonalúan el fognak felejtkezni az elmúlt évtizedek terrorjáról.

Hogy miért? Mert ez itt Ázsia, az emberek másképp gondolkoznak, mint mondjuk Európában, bár én úgy látom, hogy például Magyarországon nem csupán elfelejtkeztek a szocializmusnak becézett rendszer terrorjáról, de nem kevesen vannak, akik a mait bármikor szó nélkül felcserélnék arra, pláne ha ez alatt a Kádár-rendszer féle soft verziót értjük.

Észak-Korea első kommunista vezetője, a nagypapa Kim Ir Szen volt. Ő a japán megszállás alatt hős volt, nevét ma is tisztelet övezi mindkét Koreában. Akkoriban nem ő volt az egyetlen, aki hitt a kommunizmus megvalósíthatóságában. Tekintsünk el attól, hogy valójában Kína, Oroszország és Amerika osztotta ketté a félszigetet érdekeiknek megfelelően, beszéljünk csupán a koreaiakról. Kim nagypapa megpróbálta, bele is futott hamarosan az emberi természetbe, csak erőszakkal sikerült a rendszerét fenn tartani.

Messze a legkárosabb figura azonban az apuka, Kim Dzsong Il volt, aki egy szadista, hedonista agresszorként élt és halt meg, az ő idejében történtek valóban súlyos kegyetlenkedések Észak-Koreában.

Halála után

senki sem számított arra, hogy örököse Kim Dzsong Un lesz,

legkevésbé a Svájcban nevelkedett fiatalember. De a parancs az parancs, elmentek érte, hazahozták, és várták, vajon hány napot él meg. A fiú okosabbnak bizonyult, mint azt bárki remélte volna, bár kezdetben csak a közvetlen rokonai tudták megmenteni az ellene elkövetett belső merényletektől, de hamar kiismerte magát, ölt, hogy ő életben maradjon, a belső ellenségeit egytől egyig megölette. Tudatosan hízlalták a nagypapa képére, tudatos a ruha és a hajviselet is, felidézendő a tisztelt nagyapát, és elfelejtendő a romlott apukát.

Koreában nem szükséges fenntartani a terrort ahhoz, hogy valaki tisztelt vezető maradhasson, sőt, a déli példa azt mutatja, hogy minél erősebb a terror, annál erősebb az ellenállás is. Amennyiben Kim képes úgy előadni az atomfegyverek megsemmisítését, mint nemes cselekedetet a népért, annak gazdagságáért, még az unokája nevét is arannyal vésik majd a szokásos fekete gránitba, ez itt így működik.

Dél-Korea hosszú évtizedekig boldogan élt valódi demokrácia hiányában, egyre gazdagodva.

Ellenállást mindig az agresszió, a katonai erőszak váltott ki, de az nagyon. Épp tegnap emlékeztünk a kvángdzsui diáklázadás 660 áldozatára, de említhetnék sokakat, akik éhen haltak az éhségsztrájkban, felgyújtották magukat a parlament előtt vagy valamilyen köztéren, reagáltak a terrorra. Mellékszál, hogy közben kivívták a demokráciát, de pusztán ezért nem tett volna senki kárt magában.

A nyugati típusú demokrácia nem olyas valami itt, amiért az ember megöli magát. Tessék körülnézni Kínában. Ott demokrácia van? Nincs. Ám az emberek gazdagodnak, szabadon utazhatnak, szabadon költhetnek, az ideológia elveszett menet közben, Hszi Csin-ping örökös párttitkár lett, de ez nem hat meg senkit, ott mindig is császárok uralkodtak, Kína, köszöni szépen jól van, védik az állatokat, az emberek jogait, harcolnak a környezetszennyezés és a korrupció ellen, mindezt az általunk oly nagyra értékelt demokrácia hiányában.

Véleményem szerint hosszú távon

Kim Dzsong Unnak nem célja, hogy az egész világ vele foglalkozzon, épp elég neki, ha otthon tisztelik és külföldön is elismerik.

Márpedig Trump ezt ígérte, a roppant dühös John Boltonra. Természetesen jön majd másik elnök Trump után. És? Ha addigra Észak-Korea egy állam lesz a többiből, ahol nincs kőolaj, tehát érdekszférán kívül esik, nincs atomfegyvere, tehát érdektelen ilyen szempontból is, fejlődik Dél és Kína szárnyai alatt, ugyan ki támadná vagy ölné meg, és miért? Pontosan olyan figura lehet belőle, mint Pák Dzsong Hi elnök volt délen, de neki még a fejlövéstől sem kell tartania.

Sem Iránnal, sem Ukrajnával nem hasonlítható össze Kim és Észak-Korea helyzete. Dél- Korea alig valamivel nagyobb, mint Magyarország. Gazdag kis ország, jól működő demokráciával, közel ötvenmillió lakossal, egyike a sok ázsiai kis tigrisnek. Ha visszakapja a másik felét, akkor sem lesz komoly ellenfele senkinek, legfeljebb Japánnak, de Japánt valójában senki sem kedveli, így a nemzetközi érdekképviseletük is kissé hiányos mostanság.

Kína mindig is a nagy testvér volt ezen a vidéken,

Amerika itt idegen,

nem tud, és úgy tűnik már nem is érdeke, hogy beilleszkedjen. Ha leszereli a háborús gócot és valódi béke alakul ki a Koreai-félszigeten, az bőven elegendő Trump Nobel-díjához, alig hiszem, hogy Kimnek ilyen vágyai lennének, lévén diktátor, és megölette a fél vezérkarát, függetlenül attól, hogy miért. Mun dél-koreai elnök is nagyvonalúan lemondott az elismerésről, pedig ha összejön a béke, az majdhogynem teljes egészében az ő érdeme lesz.

Az Amerikai Egyesült Államok későbbi elnöke pedig egy teljesen atomfegyver-mentes, prosperáló félsziget egyik vezetőjét, vagy annak országát ugyan miért támadná meg? Mert Kína mellett fekszik? Ilyen a világ, majd Kína cserébe visszafogja magát a külkereskedelemben egy kicsit, vagy még azt sem.

A dicsőség mindenképp Trump elnöké és Amerikáé lesz, itt valóban béke lesz, az északiak lassan betagozódnak közénk, Kína visszakapja a nagy testvér szerepet, ami ellen Délnek sincs kifogása, velük jobban boldogulnak, mint Amerikával, és happy end.

A szerző Dél-Koreában él.

Amikor Buddha itt járt – Koreanapló

Hosszú hétvége van ezen a héten, mert 22.-én ünnepeljük Sákjamuni Buddha születését, ami nem pontos fordítás egy folyamatosan reinkarnálódó megvilágosodott esetében, itt úgy mondják, hogy „ amikor Buddha itt járt”.

Roppant érdekes jelenség, hogy a négy évvel ezelőtt történt hírhedt komp baleset, és a nép által elzavart, bukott elnöknő, Pák Kün E keresztény szektákhoz kötődése okán, ez a vallás rendkívül hirtelen, és nagy mértékben szorult vissza Koreában. Sorra zárnak be a protestáns templomok, és térnek vissza az emberek a hagyományaikhoz, így a buddhizmushoz is.

Ma reggel csodás napsütésre, és enyhe szellőre ébredtünk, minden port és kínai légszennyezést elmosott az eső. Dugig vannak az autópályák, a fix munkaidőben dolgozók ilyenkor mennek kirándulni.

Ezen a hétvégén van az a különleges jelenség is, amikor többé, kevésbé száraz lábbal át lehet gyalogolni a félszigetről Dzsindo szigetére, ahonnan a híres kutyafajta, a dzsindo ke (ke-kutya) származik. Idén azért piros gumicsizmákat kap minden résztvevő, mert úgy lábszárközépig ér a víz. Egészen úgy néznek ki, mintha sokszor hét törpe vonulna a bányába dolgozni, egyes sorban.

Ma hajnalban 73 éves korában elhunyt az LG cégcsoport alapítója és tulajdonosa. Az elmúlt egy évben több agyműtétet is végrehajtottak rajta, sikertelenül. Az LG szintén csebal, de a kulturáltabbak közül való, és a termékeik is szeretni valóak, magam nagy LG fan vagyok, nálunk nincs Samsung termék, csak LG. Igaz ugyan, hogy a vízálló telefonom elmosása után rizsben kellett kiszárítani, hogy életre keljen, de kicsire nem adunk, a korrupt Samsungot meg nem támogatjuk, ez is a polgári öntudat egy megnyilvánulása.

Észak-Korea kilátót és fedezéket épít a 23-25. közé meghirdetett robbantássorozatra, amikor is a leginkább használt föld alatti atomfegyver kísérleti telepüket fogják megsemmisíteni. Az oda vezető alagutakat több helyen, magát a kísérleti telepet szintén. Műhold képek alapján Amerika és Dél is tisztában van a telep elhelyezkedésével, Észak pedig ismertette a robbantások helyét, ennek fényében korrektnek minősítik a dolgot a szakértők is, ámbár mindenki tisztában van azzal, hogy ez egy gesztus, ahogy az amerikai kémek elengedése is az volt, a tényleges leszerelés Szingapúr sikere esetén valósulhat meg.

Dél abba akarta hagyni a hadgyakorlatot tegnap, de Amerikánál csak annyit sikerült elérni, hogy elvitték a B52-eseket, illetve az egész gyakorlat mértékét erősen visszafogták.

Érdekes az északiak bejelentése, ugyanis azt mondták, hogy az eredeti időpontban, és az eredetileg meghívott 5 ország újságíróinak részvételével tartják meg a robbantást, ugyanakkor még mindig nem reagáltak a déli újságírók vízumkérelmére, mondhatni szórakoznak velünk, a hadgyakorlat miatt.

Mun Dzse In elnöknek randija van 22-én Trumppal Washingtonban, Buddha legyen vele, és úgy döntött, hogy az eddigi elképzelésekkel szemben mégsem hívja fel a hotline-on Kim Dzsong Unt előtte, majd utána, ha már lesz mit mondania.

Az ellenzéki pártok között van egy, a csájanhángugdáng, (dáng-párt) amelyik erősen konzervatív, ők továbbra is megpróbálják a békefolyamatot aláásni, hálistennek kevesen vannak, bár kétségtelenül hangosak.

Cannes-ban a kritikusok díját kapta a Burning című koreai Thriller, melynek rendezője Í Csang Dong. Még egy díjat kapott a film, azaz a művészeti rendező Sin Dzsam Hi, a Vulkán díjat, melyet a képi és hangi megjelenítésért adnak.

Egy igen kellemes vasárnap van ma, nem túl sok, és szerencsére nem is rossz hírrel, sok kirándulóval, lampionokkal felvonuló buddhistákkal, bárányfelhős éggel, kellemes 25 fokkal. Az egyetlen probléma, hogy kifogyott a tejeskávé a bögrémből, de ezt mielőbb orvosolni fogom.

Koreai napló

Tegnap és ma, sok érdekes dolog történt a Koreai-félsziget békefolyamatának történetében.

Először is, Trump elnök, egy roppant sárga fotelban, körbevéve újságírókkal, tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy semmiféle John Bolton által emlegetett líbiai modellről nincs szó, ez Trump-féle egyezség lesz, illetve ígéretet tett arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok megvédi és hatalmon tartja Kim Dzsong Unt, nem úgy, mint annak idején Kadhafit, akinek senki sem tett ilyen ígéretet szerinte.

Ez idő alatt az elnök társaságában, ám a sarokban igencsak duzzogva állt John Bolton, aki legalább akkora ellensége a Koreai-félszigeten kötendő teljes békének, mint amennyire a főnöke Béke Nobel díjának. A jogvédő szervezetek azonnal megtámadták Trumpot, hogy ígéretet tett egy diktátor hatalomban tartására, ámbár nem tudom, nekik vajon jobban megfelelne e egy háború a térségben, megspékelve némi atomfegyverrel, ami ha jól tudjuk, bizony képes elérni mainland Amerikát is akár.

Tegnap Dél-Korea jelezte, hogy akkor küldenék azt az öt újságírót Északra az atomfegyver kísérleti telep robbantására akiket Észak meghívott. Ehhez a hivatalos út az, hogy az újságíróknak vízumot kell kérniük a Kína területén található Észak-Koreai nagykövetségen, nem lévén ilyen intézmény Délen. A vízumkérelmüket beadták, de arra nem kaptak választ, se igent, se nemet. A többi ország képviselőinek kérelmét, akik hivatalosak az eseményre, már elbírálták, pozitívan.

Ennek okán Dél-Korea kezdeményezte, hogy függesszék fel a folyamatban lévő amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot, csökkentendő a Félszigeten lévő feszültséget. Kétségtelen ugyanis, hogy Mun elnök valóban aláírt egy béke szerződést Kim Dzsong Unnal a nagy találkozás napján Pánmundzsamban, amiben szerepel, hogy mindkét fél tartózkodik a jövőben a másik katonai provokációjától, azonban az is igaz, hogy Kim Dzsong Un akkor azt mondta, bizonyos mértékben megérti és elfogadja a hadgyakorlatok szükséges voltát. Csakhogy a folyamatban lévő attrakcióra az amerikaiak 8 darab Raptort és 2 darab B52-es bombázót hoztak, amivel durván két óra alatt porig lehetne bombázni Északot. A legfeszültebb helyzetben sem volt Délen több, mint 6 darab raptor, ez valóban nem egy visszafogott és védelmi jellegű hadgyakorlat, mint amilyen volt az előző, és amire Kim áldását adta. Tehát éjjel elrepültek a bombázók Japánba, a raptorokkal nem tudni mi lesz, de a hadgyakorlat erősen mérsékelt jelleget ölt, így a vége felé.

Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt elsõ titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke a Koreai Munkapárt központi katonai bizottságának kibõvített ülését vezeti Phenjanban 2018. május 18-án. (MTI/EPA/KCNA)

Eközben, koreai idő szerint ma hajnalban, egy északi hadihajóról levált egy kisebb hajó a Nyugat-tengeren, abban egy katonatiszt és egy civil tartózkodott, akik átlépték a két ország közti tengeri határt, és menedékjogot kértek Dél-Koreában. Katonatiszt ilyet utoljára 2008-ban tett, azóta ez az első eset. Erről az esetről semmi egyebet nem tudni, a két embert vizsgálati fogságba helyezték, ahogy azt ilyenkor szokásos. A katonatiszt máris jelezte, hogy Dél-Koreában szeretne élni. Nem tudni, vajon ez az eset milyen hatással lesz Észak és Dél viszonyára, de Dél-Korea az eddigi protokoll szerint jár el az északi menekültekkel, azaz ha a vizsgálat azt támasztja alá, hogy ők valóban azok, akkor déli állampolgárságot és letelepedési segítséget kapnak.

A marionett figurákat mozgató másik kéz, Si Dzsin Pin pedig ajánlatot tett Trump elnöknek a köztük folyó külkereskedelmi háborúban, miszerint elősegítené az amerikai befektetéseket az országában, ha Amerika cserébe eltekint a kínai befektetések bizonyos területeken történő megtiltásától. Trump szeret alkudozni, nem volt elutasító Sivel szemben, mi több, még az is lehet, hogy megegyeznek, pláne, hogy Trump is tisztában van azzal, hogy a Nobel díja azért mégiscsak Kína örökös párttitkárának kezében van.

Észak-Korea még nem békül velünk, de ma már olyasmit mondtak, hogy figyelemmel kísérik erőfeszítéseinket a hibáink helyrehozására.

Megkérdeztem ismerős koreait, aki tájékozott, művelt, középkorú férfi, vajon mi a véleménye a történtekről. Ő reprezentálja az átlag középosztálybéli férfiakat itt. Azt mondta, hogy Észak-Korea külpolitikája sok tekintetben sokkal sikeresebb és okosabb, mint Dél-Koreáé. Nem engedik senkinek, hogy alábecsüljék őket, lám kivívták azt a tárgyalási pozíciót, amit szerettek volna, déllel szemben pedig belföldnek mutatják, hogy erős a hatalmunk, velünk nem szórakozik senki.

Magát a békefolyamatot az illető nem érzi veszélyben, hiszen ez Észak-Korea és Kim Dzsong Un érdeke is, de egyértelműnek véli, hogy Észak-Korea függ Kínától, Kína semmilyen Marshall-tervben nem érdekelt, majd ad ő beruházást, Amerika csak pénzt adjon, de ne tegye be Északra a lábát, továbbá véleménye szerint abban a tempóban, amelyben közeledik Észak, Kína felé, ugyanúgy fog Dél is közeledni, ha valóban nyitott határokat és gazdasági beruházásokat szeretne véghezvinni Észak-Koreában.

A dél-koreai elemzők meglepően hasonló véleményen vannak, így most már egészen pontos értelmet nyert Mun Dzse In elnök korábbi kijelentése, miszerint úgy érzi, hogy tojásokon egyensúlyoz, egy törékeny kristály tállal a kezében.

FRISS HÍREK

Miért is győ...

Stikában kir...

Ide jönnek d...

Eltemették G...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK