Ajánlatot tett a DK az Együttnek, de ők nem tudnak róla

0
968

Beindult az ellenzéki taktikázás így bő két hónappal az országgyűlési választások előtt: a Független Hírügynökség információi szerint a Demokratikus Koalíció együttműködési ajánlatokat tett az Együttnek, ők viszont nem tudnak erről.

Mint tegnap megírtuk, úgy értesültünk, hogy a Demokratikus Koalíció javaslatot tett egy közös listára az Együttnek, amelyet Juhászék elutasítottak. Ezután Gyurcsányék javaslatot tettek az egyéni körzetekben való együttműködésről is, amelyre eddig nem kaptak még választ.

Ez utóbbi ajánlatban úgy tudjuk, hogy a DK több körzetet is felajánlott az Együttnek, köztük olyan fővárosit is, ahol a párt esélyes lehet a győzelemre. Az ajánlat másik oldala, hogy Gyurcsányék azt várták cserébe, hogy az Együtt húsz-egynéhány körzetben ne indítson jelöltet a DK, az MSZP és a Párbeszéd által már elfogadott, koordinált jelölttel szemben.

A Független Hírügynökség újabb értesülései szerint a közös listás ajánlatot még január második hetében tette a DK, majd január 22-én személyesen javasolták az együttműködést az érintett egyéni választókerületekben Juhászéknak. Később Gréczy Zsolt, a DK szóvivője az ATV-ben is beszélt az ajánlatról.

- Hirdetés -

A helyzet azért korántsem ennyire világos, ugyanis más információink szerint az Együttben nem tudnak erről, személyesen nem kaptak ajánlatot Gyurcsányéktól.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .